Az 1723-iki összeírás Déva mezővárosról.

    Ez összeírás teljes hitelességű, elrendelte utasítása szerint a kir. kormányszék országszerte, bevégezték 1723. január 12. Gyalmáron, aláírták és megpecsételték Hastberg Fr. József kapitány a katonaság, Bíró Mózes a vármegyék, Cserei János a nemes székely nemzet, Ábrahám Jakab a szász nemzet részéről. Előre van bocsátva az Utasítás tíz pontban, amit a ki tanulmányozni kíván, az országos levéltár erdélyi osztályában föltalálja.
    Déva mezőváros fekszik az e nevű járásban, szőlővel beültetett hegyek között, térhelyen közel a Maroshoz, lakosai magyarok és románok; vannak a város hatósága alatt nem levő birtokos és egytelkes nemesek, polgárok, néhány jobbágy és zsellér, a kik a tanácsnak vannak alárendelve; vannak császári hajósok és számos bolgár, a kik nem függnek a tanácstól; s minthogy ily sokféle a lakos, s rendet tartani, valamint a közterheket is egyenlően felosztani nem lehet, e mezőváros állapota veszélyt rejtő. Határa nagy és szép s két részre oszlik, mindenkinek van elég birtoka, pedig a fiskus sokat használ, úgy a kiváltságos nemesség is; a földet trágyázni nem kell, bőven terem az anélkül; szántani kétszer-háromszor kell 6—8 marhával; a polgárságnak van rétje is, de egy részét, 30—40 szekérnyit, a katonai őrségnek foglaljak le; szőlőhegyei nemes bort teremnek; a halat bőven termő Maros itt foly le, kiáradásával kárt nem okoz; a fiskusnak vannak a szükséghez képest elegendő malmai; erdő nem sok van, mert a várerőd megerősítésekor kivágatott, de fát szerezni lehet, akinek ökre van, szekérrel, akinek nincs, gyalogszerrel a szomszédfaluk erdőiből nem drága áron; a lakosok életmódja különböző: vannak kézi mesterséget űzők, kereskedők és szatócsok, föld- és szőlőművesek, főleg borból sok a jövedelmük.

    Megjegyzendő, hogy van mintegy 40 jövevény örmény család, akik már külön várost alakítottak maguknak, kőből és fából épült jobb és szebb házakkal, mint a többi polgárok. Ezek a városnak semmi javára és könnyebbségére nincsenek, közülük négy megjelent ugyan az összeíró bizottság előtt, de sem marháikat, sem jövedelmeiket feladni nem akarták, előmutatván az erdélyi katonai főhadvezérektől nyert kiváltságaikat, amelyek őket min¬den közterhek alól kivették, oly módon, hogy a dévai uradalomnak mintegy 400 frtot. fizessenek. S bár tőlük semmit meg nem tudhatott a bizottság, azelőtt ott szolgált harmincasoktól értették, hogy az örmények 4000 ökröt és többet is szoktak kereskedés végett az országból kihajtani, s azokból költségeiken kívül könnyen kapnak 12 — 15 ezer forint nyereséget; mások is vannak, akik egyéb kereskedésből 1000 frtot. kapnak. A felsőbbség bölcsességétől függ tehát, hogy ezek is a várost jöve¬delmeik arányában annál inkább segítsék; szerzők a pénzt könnyebben szerzik, mint a közterheket folytonosan viselő szegény nép.
    A város lakosainak száma s vagyona így állott.
   Polgár volt 110, jobbágy 11, özvegy 13, zsellér 34, udvari ember 1, vándor életű 1, együtt: 170 lakos. Népes telek együtt volt 93, puszta egy sem volt.
Művelésre alkalmas szántóföld 7562/10 hold. Terméketlen semmi nem volt.
Kaszáló rét 62 hold.
Szőlő 761 ½ hold, mely termett 8092 veder bort.
Ökör volt 283, tehén 199, tinó és tulok 23, ló és kancza 82.
Juh és kecske 627, méhkas 114, sertés 325.
Búza és rozsvetés 4501/10 köböl, idegen határban 11/10.
Tavaszi vetés 52 k. 3 ¼ kupa.
Búza és rozstermés 6334 kalangya, zab és árpa 1281/2.
Kender és len 358 kalangya, borsó és lencse 2 köböl 3 kupa.
Kukoricatermés 1114 köböl, pálinkafőző üst van 16.
Évi jövedelme a városnak a földművelésen, bortermelésen s más életmódokon kívül 2958 frt.
A polgárok cselekvő adóssága 696 frt.
Szenvedő adóssága 1284 frt.
A város évi jövedelme a hajósoktól 82 frt 8 kr.
Levéltári jelzése: J—7. Azonban ennyi most legyen elég. Lehet, hogy sok olcsó s tán a nagyobb rész értéktelennek mondja e közlést. Ez esetben jó, hogy csak ekkora. Ha pedig tán érdeklődök is lesznek, jövőben — aki él — folytathatja.

Hunyad, 1890. december 13.
(Jakab Eleknek az „Emke Emlékkönyben“ megjelent statisztikai adataiból.)

                                                                                                            A dévai malmokról

„Cserna vizén zúg a malom:
Más veszi a vámot azon;
Másnak zöldel a domb hátja,
Másnak a völgy selyem ágya”.

    Hunyad. 1880. November 20. Hirdetmény
    Tisztelettel értesítem: n. é. közönséget, miszerint Déván a kir. kincstári úgynevezett czigány MALMOT e hó I-ső óta haszonbérbe vettem és igyekezni fogok a t. őrlő közönséget minden tekintetben úgy a jó lisztkészítéssel, mint pontos szolgálattal kielégíteni.
A n. é. közönség pártfogását kéri teljes tisztelettel, Demeter József, malom haszonbérlő.

    Hunyad, 1888. júl. 14.
   Árlejtési hirdetmény. A szántóhalmi malom csatorna és zsilip helyre állításának vállalat utján való biztosítása czéljából a dévai m. kir. adóhivatalnál f. évi július hó 18 án délelőtt 8 órakor nyilvános szóbeli árlejtés és zárt Írásbeli ajánlati tárgyalás fog tartatni. Kikiáltási ár 234 frt 10 kr.A feltételek nevezett adóhivatalnál megtekinthetők. V.-Hunyadon, 1888. julius 13-án.M. kir. ispánság

    Hunyad, 1890. május. 31. Birtokeladási árverési hirdetmény.
Déván, a m. kir. adóhivatalnál 1890. évi június hó 14-én d. e. 9 órakor. Dévai vámi malom 728 nsz. öl és dévai czigány malom 147 nsz. öl, összesen 40000 frt.

    Hunyad, 1890. aug. 2. Árlejtési hirdetmény.
   A dévai kincstári malmok vizét vezető, a szántóhalmi zsiliptől a dévai czigánymalomig s az alsó várni malomtól a Marosig menő Cserna csatorna kitisztitási s a szántóhalmi víz-gát helyreállítási munkálata 1890. évi augusztus hó 18-án d. e. 9 órakor Déván, a Planner-vendéglőben árlejtés útján a legkevesebbért vállalkozónak ki fog adatni. Kikiáltási ár: a Cserna csatorna tisztítása 79 frt 20 kr, a szántóhalmi gát igazítása 16 frt 72 kr.
Vajda-Hunyad, 1890. július 31., M. kir. ispánság

   Hunyad, 1890. szept. 20. Árlejtési hirdetmény.
   Alólirott m. kir. kincst. ispánság részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a dévai malmok vízvezető Cserna-csatornának mélyítési és parterősítési, továbbá a vajdahunyadi ispáni lakás s ehhez tartozóknak helyreállítási munkálata f. hó 23 án d. e. 8 órakor Vajda-Hunyadon, az ispánság hivatalos helyiségében árlejtés utján a legkevesebbért vállalkozónak ki fog adatni. Kikiáltási ár: a Cserna-csatorna munkálata 429 ft 90 kr, az ispáni lakás és hozzátartozóinak helyreállítása 523 frt 88 kr.A részletes árlejtési feltételek, költségvetési okmányok alólirt m. kir. ispánságnál a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Utóajánlatok nem fogadtatnak el még az esetre sem, ha azok egy újabbi árlejtés esetére kötelezőleg fen tartatnak is.
V.-Hunyadon, 1890. szeptember 15-én. M. kir. Ispánság

   Hunyad, 1890. október 18.
   A Cserna vizén levő szentandrási négykerekű lisztelő malom 891. január 1-étől haszonbérbe kiadó, esetleg örök áron eladó. Értekezhetni alólírottnál Déván. Barcsay Béla

  Hunyad. 1890. December 13.
  A hideg, mely egyszerre és nagy hirtelenséggel köszöntött be a héten az egész megyében, tevékenységre indította a jégsport barátait. Déván két korcsolyaegylet is van keletkezőben. Az egyiknek élén áll Barcsay Géza, ki nagy buzgalommal készítteti a jégpályát a régi sörház mögött a Bruz László földjén, míg a másik jégpálya az alsó malom alatt a Csernán lesz. A harmadik jégpályát a közoktatási miniszter utasításai nyomán a főreáliskola udvarán csináltatja Téglás Gábor igazgató az internátusi növendékek s reáliskolai tanulók számára.

   Hunyad, 1895. április 6. Árvíz Déván.
   A Hajós és a Görögváros egészen víz alá kerültek; a víz elborította az aradi utat is. A vasúti állomással a gyalogközlekedés teljesen megszűnt, az utasok csak kocsin vagy csónakon jöhetnek és mehetnek, mert az úttesten a víz egy méter magasságot ért el. A lakosság a Hajósból kitelepíttetett; több ház úgy alá van mosva, hogy összeomlásuktól lehet tartani. Ilyen nagy még nem volt soha a Cserna áradása; ezt annak tulajdonítják, hogy a malom tulajdonos nem takarítja kellő gonddal a Cserna-kanálist, minek folytán a meder feneke feltöltetett, martja pedig alig van. Azt is mondják, hogy a zsilipek oly rossz állapotban vannak, hogy a vizet nem képesek a kanálisból visszatartani. A közigazgatási hatóságnak mindenesetre meg kellene a dolgot vizsgáltatni, hogy a baj, ha csakugyan megvan, orvosoltassék.

                                                                                         A dévai református gymnasium.

   A dévai ref. egyházközség levéltárában adatokat találtam, melyeknek alapján megállapíthatni vé¬lem, hogy itt Déván, a reform, egyház költségén és directiója alatt, a nemzeti fejedelmek és egyes tekintélyesebb hunyadmegyei családok támogatása mellett, több mint egy évszázadon át oly terjedelmű és berendezésű iskola létezett, mely annak idején a gyulafehérvári, később nagy-enyedi, továbbá a kolozsvári és marosvásárhelyi református és a nagyszebeni lutheránus főiskolákat kivéve, minden más erdélyi iskolákkal bátran versenyezhetett, s mely a gymnasium nevet minden tekintetben megérdemelte.
   Egy ily iskola létezésének első nyomát 1621-ben találjuk. Egyházközségem legrégibb anyakönyvének egyik lapján a papok, másik lapján pedig a tanítók névsora olvasható. A „nomina Rectorum Scholae Devenais” czímű lapon az első név ,,Lucas Kovásznai in Anno 1621”. Előtte és utánna mintegy 10 centiméternyi hely üresen van hagyva, nyilván oly czélból, hogy ha lehet, a névsor később kiegészíttessék. Az utána következő scholamesterek nevei ezek: Michael Tartsai A. 1642. Andreas Csengeri, Stephanus Kolozsvári, Petrus Keresztúri, Michael Batzoni etc. A névsor második rovatában felül: Clarissimus ac doctissimus D. Nikolaus Csáki de Déva. És utána ismét egy 10 centiméternyi üres hely. Végül sorban következnek: Andreas Deáki, Johannes Söts, Georgius Dalnoki és még 18 név egész 1774-ig, vagyis míg e központi jellegű iskola megszűnvén, romjain egy új, és pedig mindkét nemű gyermekek számára, elemi népiskola állíttatott, melynek tanítója egyszersmind a gyülekezet kántoraként is működött.
    A Rector Scholae cím senkit se indítson kételkedésre. Abban az időben a főtanodák is csak scholaknak neveztettek. Bethlen Gábor 1629-ben kelt végrendeletében olvasom, hogy ő a dévai scholának 150 frtot hagyományoz.
    És hogy a dévai ref. scholában nemcsak apróbb gyermekek és nemcsak a helyben lakó szülők fiai tanultak, hanem nagyobbak és vidékiek is, bizonyítják a következő adatok:
1) Gyulay Ferencz, Zaránd vármegyének főispánja és Végh (Boros) Jenő várának főkapitánya 1651-ben sajátkezűleg írt adománylevelében ezt mondja:
„Az mellett mind az Fornádiai s mind az Maroson levő németi malmomnak sabbatalisát az Dé¬ván tanuló idegen deákoknak adtam”.
Kiegészítésül ideírom utódjának, illetőleg fiának Gyulai Ferencznek 23 évvel később kelt ratificatiojából a következő tételt:
„Én is istenben elnyugodt és feljül megirt sze¬relmes édes atyámnak jó akaratját és dispositioit, valamig élek, conpróbálom és ratificálom in omnibus”.
2) A XVIII, század elején Jenei Sámuel dévai pap és esperes reprodukálván Rákóczi Ferencz fejedelem előtt a dévai ref. ecclesíabeli egyházi szolgáknak esztendőnként a korábbi fejedelmek Jundationalissa szerént adminisztráltatni szokott fizetéseknek listáját, instálta a fejedelmet, hogy azon fundationalis Conventiojok szerint járó fizetésüknek kiszolgáltatása iránt mutassa fejedelmi kegyelmességét. Mire az említett fejedelem a dévai várparancs¬nok Duma Dánielnek 1707. april 7-ről M.-Vásárhelyit kelt rendeletében ezeket írja: „Nem akarván emlí¬tett praedecessorink Fundationálissokat invigorálván az ottan lévő egyházi rendet is kegyelmességünk vételétől megüresíteni: parancsoljuk kegyelmesen mind hűségének mind utána azon tisztben követke¬ző Híveinknek, hogy az reprodukálandó Fundationalis Listának tenora szerint az említett tiszteletes
esperest és scholamestert esztendőnként exsolválni semmiképen el ne mulassza.”
   Ugyanazon év és hó 1-ről Pongrácz György fejedelmi secretarius „ex transmissis authenticis" összeállítja „Secundum Fundationem Celsissimi quondam Transylvaniae Principis Michaelis Apaffi" exsolváltatni szokott papi és mesteri fizetéseket, melyek közül a papit mellőzve, a dévai schola mesternek a fiscustól járt fizetését ide igtatom.
    „Rectori scholae Devensis ex aula Illustrissimi Domini principis ab antiquo solverunt:
   Paratis pecuniis florenorum Hung. Nro 10
   Panni Czarasiani Ulnas 14
   Tritici puri gelimas Nro. 32
   Métretas Tritici in granis e mola Nro. 24
   Suem Saginatum Nro. 1
   Pastor ecclesiae confert quotannis Quartae partis Decimarum Tritici et vini partem Decimam Nro. 10
  Celsissimus Princeps Dnus Dnus Michael Apaffi quatuor studiosis Scholae consulii etiam liba quaterna, et unum suem saginatum annuatim. Azaz Apaffi M. fejedelem rendelt 4 Déván tanuló deáknak kiadatni négy-négy czipót naponként és egy hízott disznót évenként. Egy későbbi följegyzés szerint járt még a fiscustól 4 veder bor a scholamester számára, melyet ki is korcsmárolhassa. Ha a fennebb részletezett fundatio mai pénz értékét vesszük, azt hiszem, bátran tehetjük 300 — 360 frtra. Ehhez járultak az egyházközség tagjai által adott pénz és terménybeli fizetések, minélfogva bízvást állíthatom, hogy a dévai scholamesteri állomás egyike volt a legjobban dotált hasonló állomásoknak, úgy hogy közülök, bár mindnyáján theologiát végzett s papságra jogosított egyének voltak, nagyon sokan maradtak mindvégig scholamestereknek.
   Növelték a scholamester fizetését azon meglehetős magas tandíjak is, melyeket, minthogy egyszersmind a tantárgyak és az osztályok számat illetőleg is becses adatokat szolgáltatnak, szóról-szóra ide igtatok :
    3. A dévai scholamester fizetése volt a gyermekek tanításától annuatim:
a) Abéczedáriustól 40 dénár
b) Donatistától 60 „
c) Rudimentistától 7.5 „
d) Grammatistától i forint.
e) Syntaxistától i ,, 20 dénár
f) Poétától 1 tallér. Extraneusokkal amint alkuhatik. A szegényt isten nevében tanítsa.
    A leányok mesterét következő tandíjak illették:
a) Abéczés és colligáló leánytól 60 dénár és egy szekér fa.
b) Catechesist tanuló leánytól 1 frt 20 dénár és egy szekér fa. Az idegenekkel amint alku­hatik. A szegényeket Isten nevében kellett tanítania,
    Ezekhez, úgy hiszem, nem kell kommentár Amelyik iskolában abban az időben 6 külön osztály volt, ahol még poesist is tanítottak, s a Rector mellett több segédtanító működött, a mely iskolának a benne tanuló idegen deákok számára egyesek és fejedelmek alumniumokat rendeltek, ahol extranens tanulók is oktatattak, az az iskola, azt hiszem méltán beillett az akkori nagyobb előkészítő iskolák, vagy mint múlt század közepétől kezdve nevezzük, a gymnasiumok közé.
   De lássunk még egy pár adatot, melyek a fentebbieknek még nagyobb nyomatékot kölcsönöznek.
   A dévai scholamesternek — miként az egy 1771-ben Mária Terézia parancsára végbevitt u. n. Inquisitoria Relatoriában kétségtelenül beigazoltnak állíttatik — a humana memoria, vagy mint egy másik tanú vallja, seculumoktól fogva joga volt minden a dévai piaczra eladás végett hozott szekér fából egy darabot a maga részére elvétetni, az épületfákat hozó szekér után pedig es y krajczárt, — és e favámot mindenki ,,személyválogatás és versenygés nélkül megadta — pap nemes és paraszt emberek egyaránt”. Nem szükség mondanom, hogy ily jogot nem adományoztak valamely helyi érdekű iskolának, hanem csak olyanoknak, melyekben a vidéki nemesség fiai is helyet és oktatást nyerhettek. Ily forma joga van máig is pl. a szászvárosi ref. tanodának.
   Nevezetes adatot szolgáltat a szóban forgó iskolát illetőleg azon 1713-ban kelt inquisitoria Relatoria is, melyet itt Déván, ugyancsak fejedelmi parancs következtében Markocsán Miklós és Tokai István Regiusok vittek végbe. Ennek utrumában többek közt ez a kérdés is előfordul: „Tudja-e tanú bizonyosan, hogy praedicator, Scholamester, Cantor, Deákok s harangozok fizetése eleitől fogva, mi volt?" mire az első tanú Szína Gábor, Mgos úr Naláczi Lajos ur ő kegyelmének vinczellérje Annorum circa 70, legitime citatus, juratus et examinatus fatet:
   „Tudom bizonyosan, hogy ennek előtte volt annuatim fizetések a predicátoroknak jószágos nemes emberektől egy köböl búza, egy forint, egy szekér fa. Mesternek 50 pénz, egy veder bor, egy szekér fa, a cantornak bizonyos fizetését nem tudom. A Deákoknak fizetések járt az udvarból, a város pedig 6 hétig főzött számukra.“
   A második tanú Lakatos Pál, nobilis, uti testis antecedens. A 4. 5. tanú ugyanezt vallja. Hogy e főzést a város maga vagy pedig a város vagyonosabb és áldozatkészebb családai eszközölték-e? a szövegből tisztán nem vehető ki, de a dolog lényegére nézve nem is tesz különbséget; tény, hogy a Déván tanuló idegen deákok, — mert helybeliekért nem szokták ez áldozatot tenni — a város részéről 6 heti élelmezésben részesültek, és így fentebbi állításom kétségtelen adat által is igazolva van. E lap következő számában azon kérdésekre fogok megfelelni, hogy hol volt az iskolaépület? — és hogy mikor szűnt meg?
    Két kérdést kívánok még ez alkalommal tisztába hozni, t. i. hol volt az iskola-épület? És hogy mikor szűnt meg, helyesebben: mikor sülyedett ez iskola alantibb niveauxra?
   Az első kérdésre nagyon könnyen felelhetek. Több okmány van kezeim között, melyekben világosan írva van, hogy a ref. schola a róla nevezett utczában gr. Bánfy Dénesné, született Barcsay Ágnes asszony ő excellentiája és a Bíró József uram fundusaik szomszédságokban vagyis azon a helyen volt, hol jelenleg a ref. elemi nép- és a nőegylet által fenntartott leányiskola helyiségei vannak. Fennállott pedig e scholaház — egy datum és authentia nélküli írás szerint 1622-től fogva a múlt század elejéig, a mikor a régi iskolaépület leromolván, a tanítás egyideig a scholamesternek u. a. funduson levő lakásán folyt, mígnem az ecclesia a múlt század közepe táján még mostan is fennálló kántor tanítói lakot építtette. S kár, hogy a régebbi scholaház nyomai a leányiskola és a református új iskola építésekor végleg eltűntek, mert így a régi iskolahelyiség terjedelme még hozzávetőleg sem határozható meg.
   Hosszabb feleletet igényel a másik kérdés, t. i. hogy mikor és miért sülyedett le e gymnasium alantibb niveauxra?
   Erdélynek a Habsburgház uralma alá jutását a dévai scholamester is megérezte. Mindazon segedelmek, melyeket a nemzeti fejedelmek s különösen Apaffy Mihály, rendeltek az itteni scholamester és diákok részére a dévai fiscale dominium jövedelmeiből évenként kiadatni : pénzt, búzát, bort, hízott disznót, czipót stb. 1713 ban elvonattak s többé ki sem adattak, sem kárpótolva nem lettek. Ugyanakkor vonattak el a fiscus által a dévai ref. parochus beneficiumai is. Addig adott a fiscus a dévai ref. papnak évenként:
a) 110 frtot;
b) 80 kalangya búzát;
c) 80 veder bort, — melyet ki árusítatnia is szabad volt;
d) 24 mérő zabot;
e) 12 szekér szénát;
f) 12 szekér fát,
g) 2 hízott disznót,
h) 4 drb. juhsajtot,
i) 1 veder mézet,
k) 1 veder vajat, — továbbá adta
1) a dévai összes malmoknak szombati vámját, akkor Déván is malom volt, melyek együttesen a mai pénzérték szerint legalább is 800 frt évi javadalmat képviseltek. Elvonatott ez is, éppúgy mint az iskolamester és a deákok beneficiuma anélkül, hogy ez a nagy veszteség akár csak egy fillérrel is kárpótoltatott a dézma és a quarta sem. Itt van magyarázatja annak a nagy szegénységnek, melyben a dévai ref. ekklézsia a múlt század eleje óta sínylődik.
   Elvesztette a dévai schola 1723-ban azon nagymérvű segedelmet is, mely részére Gyulay Ferencz adománylevele folytán a maros-németi udvarból competalt, mert Németiben akkor külön papi álló más szerveztetett s igy az adománylevél értelmében, a Gyulai Ferencz által rendelt segélyek a dévai parochustól és az itt tanuló deákoktól elvonatva, a németii lelkésznek adattak ki. Elvesztette továbbá a dévai oláhoktól járt 22—22 dénárokat is, minthogy egy kormányszéki rendelet szerint kötelesek lettek ez évi járulékokat az épülőben volt rom. kath. templom fölsegélésére fordítani.
   Elvesztve ilyen formán úgy a fiscustól mint a Gyulay családtól és a dévai románoktól nyert beneficiumait, úgy hiszem, mindenki természetesnek fogja taláni a dévai gymnasium hanyatlását. Anyagi erő hiányában mind összébb és összébb zsugorodott, bár akadtak egyes patronusok, kik a nagy szegénységben sínylődő scholát nyomorúságaiból kisegíteni igyekeztek. Az 1730-50 es években sokan tettek a parochus és az iskola részere alapítványokat; a legnagyobbat tette b. e. Naláczy Sára asszony, Mgos. Losonczi báró Nagy-Barcsay Barcsay Gergely uram hitestársa.
          Szőts Sándor.

           Hunyad, 1882-1883

                                                                                                  A roskányi malom

    Hunyad, 1879. október 25. A „Hunyad“ tárczája. Úti karczolatok.
   …Utunkban a Maros elválhatlan társaságában, vígan haladtunk a jó karban tartott országúton Dobra felé. A branyicskai vasúti híd közelében megállottunk, hogy a Lázár Pálné emlékkövét megtekintsük. E helyen ezelőtt 30 évvel ragadták Lázár Pálné kocsiját nekivadult lovai az 5—6 öles magasságú partról a mélységbe, mely alkalommal a kocsiban ülő nő a Maros hullámaiban lelé halálát.
   Erre vonatkozik a fehérre festett négyszegletű emlékkőre vésett felirat, mely különös ortographiával és rithmusokban emlékezik meg az esetről. Az emlékkövet Lázár Pál Oszkár emeltette s mi a fiúi kegyelet előtt kalapot emelünk, de a felirat szövegezését kár volt a falusi dászkelre bíznia; lehetett volna Déván magasabb miveltségű dászkeleket is találni, kik a verselés mesterségében jártasabbak s az ortographiával is teljesen tisztában vannak.
    Dobrára délután 2 órakor érkeztünk meg s a lovak kipihentetése után tovább folytattuk utunkat. Mihalesdig jó ut vezet, de innen csak döczögve haladtunk tovább. Roskányban Szingye János erdővédhez szállottunk be, ki már előre várt s nagyon jó ebéddel látott el. Előlegesen megállapított tervünk szerint az éjjelt Roskányban kellvén töltenünk, borért egy jó kedvéről s más szép tulajdonairól széles körben ismert jó barátunkhoz folyamodtunk, ki aztán játszó kártyát s 4 üveg jó magyarádit küldött Dobráról. Isten fizesse meg!
   Ebéd után a kincstári uradalomhoz tartozó régi papírmalmot tekintettük meg, melyet most Kupferstich Jakab tart haszonbérben. A papírgyártással már régen felhagytak, s a malom most át van alakítva fűrészmalommá, melyben diófából furnírlapokat állítanak elő s czélszerű méhkasokat készítenek.
   A malmot víz hajtja egy hatalmas kerék közvetítésével, melyet ismét 10—12 cm. szélességű szijjak hoznak más kerekkel összeköttetésbe. A malom közepén egy nyomdai nagy hengergéphez hasonló gép van felállítva, mely a furnírlapokat fűrészeli, jobban mondva gyalulja ki. Már alkonyat volt, midőn a malomba léptünk; a gyárban alkalmazott mester gyertyát gyújtatott, a gépbe egy gőzzel átmelegített s mintegy 65 —70 cm. hosszú s 35—40 cm. széles diófakoczkát helyezett, a szíjakat a kerekre alkalmazá s a külső kereket akadályaitól feloldá, mire a gépezet hatalmas zúgással megindult s pár percz múlva a gép alsó részébe helyezett gyalu az alatta fekvő fakoczkát elérvén, egymásután hasítá ki a fél cm. vékonyságú furnírlapokat, melyeket gyorsan téptek ki a gép nyílásából az ez előtt álló mesterek.
   Meglepetéssel néztük a gép hatalmas működését, melynek létezését kevesen tudják e megyében s asztalosaink nagy fáradtsággal állítják elő furnírjaikat, vagy drága pénzen Bécsből hozatják, míg kö¬zelünkben jutányosán megszerezhetnék. Gerey Lajos

   Hunyad, 1880. június 12.
   Parketgyár. Hofman József budapesti vállalkozó Roskányban, a volt papírmalom épületében, parketgyárat rendezett be, melynek két, összesen 12 lóerejű gépe naponként 9 köbméternél több fát dolgoz fel parketnek. A kereslet elég élénk és biztos. A fogyasztáshoz szükséges faanyagot a közel kincstári erdők s a szomszédos Temes- és Zarándmegyék szolgáltatják. A készáru főpiacza Budapest.

                   Magna Curia 1879-1909 

    Déva ékessége.
   Az utóbbi két évtized alatt hatalmas lendülésnek indult Déva város fejlődése. A kis falusi házakat palotaszerű építmények váltják föl, melyek a modern építészet szépségeit a belső kényelmes beosztással egyesítik; de mégis páratlanul áll a vár alatt, szerényen meghúzódva az utczák vonalain kivül az úgynevezett Magna Curia épülete. Gazdasági épületek, istállók, pinczék, raktárak, cseléd, felügyelő és ispán lakás tarka vegyülékéből emelkedik ki az egy emeletes, franczia fedelű terjedelmes kastély. Főhomlokzatával délnek néz, széles udvarán át a város felé, hol díszesen, toronynyal ékeskedő kettős kapuzaton át halad tekintetünk Déva legszebb utczája, a főutczán végig. Egykor daliás alakok, nemes vitézek robogtak e kapukon át az ellenség elé; ma a pénzügyigazgatóság pontos hivatalnokai csendesen vonulnak az eperfák árnya alatt, a mindennapi munkához.
    Hajh, de a mai nemzedék is szemlélte páratlan gyönyörrel a mi Felséges királyunk és trónörökösünk hadi pompáját 1887. szeptemberében e helyen, amikor az őszi hadgyakorlatok alatt itt tartotta udvari szállását. E kapukon robogott ki naponként a királyi fogat, daliás vitézek tüzes paripáikon kísérték az ifjú trón¬örököst, midőn férfias szépségének teljében kilovagolt a hadgyakorlatokra. Lezajlott a szép idők sziívet facsaró emléke! — Óh dicső múlt, óh szo¬morú vég!
   Valamint a várépítésben az oroszlánrész dicső fejedelmünk Bethlen Gábornak jutott, úgy a Magna Curia első építését, elrendezését is neki köszönhetjük. Itt alapított csöndes otthont magának a M.-Illyén szü¬letett (1580.) főúr s a rendek 1614-ben hozományul inscribálják első feleségének, Károlyi Zsuzsannának a regényes fekvésű Déva várát és uradalmát. (Gindely: Bethlen Gábor 238. 1.)
   Az épület Bethlen alatt csak földszintes volt, erős falakkal és boltívekkel, két sarkán olasz módon kiszögellő torony bástyákkal. Ajtó, ablak faragott kő, sajátságos magyarosan stylizált renaissance motívumokkal. Ilyen volt a tavaszon lerombolt félköríves kapu is, melynek homlokzatán olvastuk e szép biblicus feliratot: „Az úr őrizze meg a te bemeneteledet és kijöveteledet mostantól fogva mindörökké. Psal. CXXI. A. D. 1621.“ Ez évszám, mely a kapura illesztett czímeres paizson ismétlődött, azt mutatja, hogy fejedelem korában, mikor már a beszterczebányai orsz. gyűlésen királylyá választatott, újra építette a dévai kastélyt, mégpedig felső magyarországi, valószínűleg Kassáról hozott építő mes¬terekkel. A Bethlen-család czímerében egy nyíl által átlőtt kettős hattyút használt, melyet egyik őse, Beth¬len János, Zsigmond királytól kapott annak emlékéül, hogy János a király jelenlétében egy lövéssel két hattyút nyíllal lőtt át nyakon. A paizson használt czím a következő: G. D. G. R. H. D. C. S. P. T. ET. S. C. (Gabriel dei gratia rex Hungáriáé Dalmatiae Croatiae Slavoniae Princeps Transilvaniae, et Siculorum Comes.). Sajátságos, hogy egy század múlva báró Steinwille generális tejesen felfogta és tovább fejlesztette e nagy szellem alkotásait, valamint a várban, úgy a curialis építkezésekben is. Így javíttatta ki a megrongált kaput, épített bennebb még egy másikat (most romboltatott le) és huzatott emeletet az erősen épített földszintes curiára. De nem csak itt, hanem Gyulafehérváron is látjuk ez eljárást, a mennyiben a várban ma is meglévő és Bethlen által építtetett iskolára szintén emeletet huzatott s teljesen a dévai minta szerint alakíttatta át. A nagy szellemek kímélik elődeik munkáját, megbecsülik a műalkotásokat; így Steinwille is megtartotta és gondosan tovább fejlesztette a Bethlen műalkotásait.
    A csendes otthon, mit Bethlen annyi bujdosása és szenvedései alatt oly sovárogva emleget, igen gyakran volt első nője alatt, a házias jellegű Zsuzsánna alatt, magyaros vigalom tanyája. „Nagy lakomákat, víg farsangokat éltek akkor is, mert a fejedelmi párban, főleg magában a fejedelemben mindig megvolt a fogékonyság az élet vidámabb élvezetei iránt s a ko¬moly munka után szeretett és szokott is jó kedvvel mulatni.“ (Gindely. Hunyad, 1897. július 3.)

    A megye régi székháza, a mai tanítóképezde 1861-ben katonai transport és kórház volt. A Magna Curiában, mely a múlt év végéig szolgált a megyei közigazgatás ideiglenes helyiségéül, akkor a Bezir-kerek uralkodtak (kerületi főnökök). És ma, harmincz év múlva, a hajléktalan Hunyadvármegyének van saját székháza impozáns palotában, és olyan fényes, nagy gyűlésterme, amilyen kevés akad Erdélyben. Hunyad. 1891. április 11.

   Hunyad. 1879. január 29. Magna curia.
   Van Déván egy nevezetes telep, az épületek egész sorával, nagyszerű parkkal s oly gyönyörű fekvéssel, milyen a két hazában nem sok akad. Teremtve van e hely arra, hogy széles Hunyadvármegye területének központi igazságszolgáltatási egész apparátusa ott helyezkedjék el. A parkot pedig gondozzák a fegyenczek munkája mellett és nyissák meg a városi tisztességesebb közönség sétahelyeül. Nagyfontosságu e kérdés Déva városára s emelkedésére nézve. Eldőltétöl függ jórészben, váljon gyökeret ver-e a jelenlegi fölosztás, és megmarad Déva egy első rangú törvényszék székhelye-ül.
    Atyánkfiái e kérdéssel is úgy vannak, mint voltak a piskii vasúti és gyárteleppel. Foly a küzdelem a színfalak mögött. Egyik részen harczol egy „venitura" vagyis közénk beszármazott férfiú; más ré¬szen mindent elkövet a magán érdek, az intrigua. Vajon kié lesz a győzelem? Déva! te aluszol. Csak rosszat ne álmodj ismét.
                                                                                                                    ……..
E czikk szerzőjét br. Nopcsa László tőlem, mint felelős szerkesztőtől meg tudni akarta s mivel kívánságát megtagadtam: nyilvános helyiségben hírhedt olmos bunkójával hátulról és orozva főbe akart ütni; kísérletében Lázár Pál Oszkár, birtokos akadályozta meg. — E megtámadást minden további megjegyzés nélkül a nagyközönség tudomására kívántam hozni. Déva, február hó 8-án 1879. Hollaki Imre.

    Magyar Polgár. 1879. április 6. Levelezés. Déva, 1878. ápril. 4-én.
   A mostan megtartott megyei közgyűlésen legfontosabb határozat volt az, melynek értelmében a megye közönsége késznek nyilatkozottá „nagy udvarnak” nevezett kincstári épületet (a Hollaky-affaireből ismeretes „Magna Curiát“), melyben a megyei hivatalok el vannak helyezve, törvényszéki helyiségül átadni, s ez értelemben a minisztériumnak felírni.

   Hunyad. 1879. október 4.
   Jelentékeny tárgy továbbá a megyeház kérdése. Közgyűlésünk, a mint tudva van, beleegyezett volt, hogy a jelenleg megyeháznak bérben használt magna curia adassék át a törvényszéknek; a megye központi hivatala pedig ideiglenesen helyeztessék el a törvényszék részére bérlett helyiségben. Ezt a tervet a belügyministerium, az átalakításokra igényelt nagyobb költségek miatt nem hagyta helyben, hanem arra utalva, hogy már adott 5000 forintot egy telek megvásárlására a leendő megyeház számára, még egy annyit kilátásba helyez és utasítja a megyét, hogy külön rovatai igénybe vételével is építsen valahára egy tulajdon megyeházat.

   Hunyad. 1879. december 27.
   A máris sok vitát és kellemetlenséget okozott „magna curia” igaz, hogy a magyar állam tulajdona, de ez a hozzátartozó uradalommal együtt 30 évre haszonbérbe adatott, mely haszonbéri időből mintegy 15 év van még hátra. Hogyan lehetne tehát a bérlőnek beleegyezése nélkül a curiába a törvényszéket bele helyeztetni? Avagy bontsa fel az állam erővel a szerződést? De ez esetben a bérlő jogorvoslásért folyamodhatna a törvényszékhez s vajon miképen ítélne akkor ez ügyben a törvényszéki elnök úr? — mert hogy a szerződés felbontásához a bérlő beleegyezése is szükséges, bizonyítják azt a „Hunyad” egy korábbi évfolyama valamelyik szá¬mában „Sólyom Fekete Ferencz” aláírással közlött s a magna curiára vonatkozó haszonbéri pontok.
   A magna curia átadása a magán jog kérdését is felöleli s legyen ezen jog örökös tulajdon vagy bérlett, mindaddig, míg meg van hozzá a törvényes alap és kellék: szent és sérthetetlen. Szinte kedvem volna az idézett „Szászvárosi levél”-ben közlött törvényszéki elnöki ígéret valódiságában kételkedni; de a szászvárosi levelező megbízható lévén, történt legyen bárhogy az ígéret s bár mily furcsának is tűnjék fel, hogy falusi ember létemre a törvényszék elnökével szemben a magán jogról beszélek, a magna curia átadását illetve ezt mégis megemlítni időszerűnek tartom.
   Az áthelyezést illetve, bármily szép és elismerésre méltó is Szászváros ajánlata, annak valóságos eredménye anyagi és szellemi hátrány volna. A dévai uradalmat a hatvanas évek elején az első bérlő az államtól 22 ezer forint haszonbér és az adófizetés terhével vette át, összesen tehát 26—27 ezer forint bérlettel. A most Déván elhelyezett hivatalok s iskolák következtében, melyek Déván nagy forgalmat eredményeznek, a jelenlegi másodbérlők már 10—12 év elteltével az első bérlőtől oly kedvező feltétellel — a milyennel, vették bérbe; mit ha évi bérletösszegekre felosztanánk, a dévai uradalom évi bérlete jelenleg megközelíti a 40 ezer érintőt.
   De 15 év múlva lejár a bérleti idő, s az állam részesülhet mindazon javakban, a melyekben jelenleg a szerencsés első bérlő részesül, sőt megörökítve a most Déván lévő hivatalokat s így előmozdítva a forgalmat, 15 év múlva biztosan remélhetni 50—60 ezer forint árendát a dévai domíniumért a nélkül, hogy a kérdéseit magna curia a bérlőnek átadatnék, a melyben kényelmesen elhelyezhető volna a törvényszék, mert addig valahogy csak lesz megyeházunk.

   Hunyad. 1880. május 25
   B. Nopcsa Elek felajánlotta, hogy a még 15 esztendeig haszonbérletében lévő magna curiát kész átbocsátani egyszer mindenkorra fizetendő 18 ezer frtért. Főispán úr kijelentette, hogy a megyei tisztség által most használt helyiségekért évi 1900 frt. fizettetik; az ajánlat elfogadása esetében az egész épülettelepért csak évi 1200 frt. esnék.
   Érintette továbbá, hogy a megyei helyiségek bérlete már a jövő évben letelik és valamiképpen gondoskodni kell a további elhelyezésből.
  Dr. Petko pártolja az ajánlat elfogadását. B. Jósika nem kíván beleelegyedni, mert a birtoklási viszony nem lévén tiszta, a megye kárt szenvedhetne. Gr. Kun István hasonlókép ellene szól az elfogadásnak; azt mondja, igazítsa el a miniszter, a hogy tetszik. Hollaky Imre azt állítja, hogy magán embereknek kevesebbért, 15000 frtért ajánlotta fel b. Nopcsa ugyanazon épületeket. Dr. Sólyom azt indítványozza, hogy a b. Nopcsa ajánlatával érdemlegesen nem foglalkozva, kéressék fel a kormány ezen épületeknek a haszonbérletből a legczélszerűbbnek talált úton és módon leendő kivételére s egyelőre a megyei közigazgatás, azután a törvényszék használatára bocsátására.

   Hunyad. 1880. május 22.
  A magna curia azon részeiért, amelyeket most a megyei központi hivatal használ, 1500 frt. évi bér fizettetik.

   Hunyad. 1880. július 24.
  A megyeház kérdésében nevezetes miniszteri leirat érkezett. Azt ajánlja miniszter úr, hogy a magna curia váltassék ki a haszonbérletből a hátra lévő 15 esztendőre. Kilátásba helyezi egyszersmind azt is, hogy a pénzügyminisztérium elszakítja a birtoktestből és mérsékelt áron tulajdonába bocsátja a megyének. A haszonbérlő kielégítését egyelőre az állam vállalná magára, oly feltétel alatt, hogy a megye térítse vissza a kiadandó összeget. Ily czélra megengedtetik, hogy a megyeház számára vásárolt nagy telket is eladják. Mindezek felett a megye közönsége fog határozni. Részünkről azt, hogy a magna curia az uradalomtól elszakíttassék és hivatalos czélokra fordíttassék, helyeseljük. Miután azonban a kérdést nem egyetlen minisztérium, hanem az állam, a megye és Déva város érdeke szerint bíráljuk, helyesebbnek tartanók, hogy a megye építsen egy czélszerű közigazgatási épületet a már megvásárolt telekre; a magna curiában pedig helyeztessék el a törvényszék minden járulékaival.

   Hunyad. 1880. augusztus 4.
  F. hó 5-re, mindenek felett a megyeház kérdésében érkezett miniszteri leirat elintézése végett, a vármegye bizottságának rendkívüli közgyűlése hi¬vatott össze. Ezen leiratban a belügyminiszter függőben tartja a megyének egy megyeház építése iránt hozott határozatát. A helyett elfogadásra ajánlja b. Nopcsa Eleknek azon ajánlatát, hogy a magna curia című kincstári épületet, mely jelenleg mint albérlet még 15 esztendeig az ajánlattevő birtokában van, s melynek egy részében van elhelyezve a megyei közigazgatás évi 1560 frt. bér mellett, — hajlandó átengedni a hátralévő 15 esztendőre egyszerre lefizetendő 18000 forintért a megye használatába.
   A miniszter késznek nyilatkozik, hogy a kívánt 18000 forintot b. Nopcsának előlegezi, oly feltétel alatt azonban, hogy a megye ez összeget 1881 végéig térítse vissza. Kilátásba helyezi egyszersmind, hogy a 15 évi bérlet leteltével a megye véglegesen is megszerezheti a kincstártól amaz épületeket.

    Hunyad. 1880. október 2.
  Az állandó választmány fölfejtette, hogy miniszteri fölhívás következtében volt elhatározva új megyeház építése s azon czélra pótadó kivetése. A megye ahoz ragaszkodik most is, annyival inkább mert a b. Nopcsa által felajánlott magna curia nem egészen alkalmas a közigazgatási hivatalok számára, és Déva emelése szempontjából is kívánatos egy új megyeház építése. A b. Nopcsa féle ajánlat azért nem volt elfogadható, mert a megye lakóit csakis egy állandó megyeház állításáért terhelhetni pótadóval, haszonbér fedezésert nem. Különben a megye ajánlja most is, hogy, a magna curia vonassék ki a kormány által a haszonbérletből; 5 esztendőre, a míg a megyeház elkészül, eddig használt helyiségei a fizetett haszonbér visszatartása mellett hagyassanak a megyénél; azután az egész igen czélszerűen használható a törvényszék elhelyezésére vagy más czélra.
  Erre fölemelkedett b. Nopcsa Elek s kijelentetté, hogy ajánlatát visszavonja, mert az ellenszenvet támasztott, habár az ő mostani meggyőződése szerint is igen előnyös lett volna a megyére nézve s habár annak megtételére barátságos úton éppen az alispán buzdította őt. Nem akarja azonban, hogy a kormánynyal a megye, éppen az ő ajánlata miatt ellenkezésbe jöjjön. Alispán nyilatkozik, hogy ő nem a haszonbér-megváltást, hanem a magna curia állandó megvásárlását tervezta. Balomiri szerint b. Nopcsának ebben a kérdésben joga sem volt szólani, nyilatkozata tudomásul sem veendő, mert ajánlatát a kormányhoz intézte volt.
   Sándor M. szerint b. Nopcsának volt joga nyilatkozni. Gr. Kun István és dr. Petkó abban a nézetben vannak, hogy most már b. Nopcsa nyilatkozata után nem is kell tárgyalni a kérdést. Az Alispán tárgyalandónak nyilvánítja s Réthi is, a kinek azon indítványa, hogy b. Nopcsa ajánlatának tudásul jegyzőkönyvre vétele mellett fogadtassék el az állandó választmány javaslata, — határozattá emeltetik.

   Hunyad. 1881. április 9.
  A múzeumi helyiségül kiszemelt és megnyert magna curiabeli épületrészre vonatkozólag jelenti elnök, hogy Tájcsek Ferenczet bízta meg a szükséges átalakítási munkálatok keresztülvitelével, ki azonban a Lázár Farkas által összeállított költségvetést 128 ft. 37 krajczárban csekélynek nyilvánította s azt 174 ft, 40 krajczárra emelte. Az átalakítási költségek ezen jelentékeny emelkedése, valamint azon körülmény, hogy a magna curia, illetőleg a megyeházának kérdése végleg nincs még eldöntve, arra bírta a választmányt, hogy ezen tervét elejtve, máshol szerezzen helyet ideiglenes muzeumul, fölkérve a társulati alelnököt, dr Petco Lázárt és Balog Józsefet, hogy ez irányban intézkedjenek.

   Hunyad. 1881. június 4.
  Gr. Tholdi Horváth Lajosnak szerfelett nagy az aggodalma, hogy mi lesz a megye központi híva tálából, ha kitalálják hányni a magna-curia épületeiből, minthogy a haszonbérlet már letelt. Az alispán és gr. Kun István felszólalásai után főispán úr azzal nyugtatja meg az aggódókat, hogy a magna-curiának a haszonbérből leendő kivétele iránt a belügyminiszter már meg is kötötte a szerződést br. Nopcsával és az eddig használt épületek a megye rendelkezésére lesznek bocsátva mindaddig, a míg a megye saját házat épít.   

   Hunyad. 1881. augusztus 13. Színészet Déván.
Csóka Sándor, kit a hunyadmegyei közönség korábbi működéséből igen előnyösen ismer, s ki jelenleg a szabadkai színház igazgatója, 35 tagból álló kitűnő társulatával városunkba érkezett, s előadásait már ma, aug. 13-án, megkezdi. Az előadások nem a casino termében, mely kicsiny is, meleg is, hanem a magna curiához tartozó tágas, szellős és a társulat czéljaira most nagy költséggel átalakított csűrben fognak tartatni, melyet b. Nopcsa Elek úr minden dij nélkül s szíves készséggel átengedett.

   Hunyad. 1881. augusztus 24.
  A magna curiára nézve lejött a belügyminiszteri rendelet, mely a főépületet s a b. Nopcsa által vendégszobákul használt néhány szobát ingyen bocsátja át a megye rendelkezésére. A B. Nopcsa által használt lakást és a külső helyiségeket haszonbérbe kell adni.

   Hunyad. 1881. október 8.
  Felolvastatván a belügyminiszternek ama leirata, a melyben tudtul, adja, hogy a magna curiát a haszonbérletből kivette, a megye által szükséges helyiségeket természetben engedi át s ennélfogva az eddig adott helységbérleti összeget megszünteti, — az állandó választmány jelenti, hogy az alispán ennek következtében fölirt, kérdezvén a minisztériumtól, hogy mi történik már most az elhatározott megyeházépítéssel s hol lesznek elhelyezve a megyei hivatalok a magna curia haszonbérleti idejének kitelése után, minthogy a kormány által eszközölt megváltás csakis ezen időre, körülbelül 14 esztendőre terjed. Az alispán föliratára még nem jött válasz; mihelyt jön bejelentetik. A közgyűlés tudomásul vette mindezt szó nélkül.

   Hunyad. 1881. október 1.
  A magna curiának azon részeit, a melyek nem adattak át a megye és az adóhivatal használatára, Lövenhardt Sámuel kereskedő vette haszon¬bérbe 14 esztendőre, még pedig, a mint halljuk, azzal a dicséretes elhatározással, hogy eddig a br. Nopcsáék által miveltetett nagy diszkertet tovább is fertartva közmulatő helylyé teszi.

   Hunyad. 1883. március 24.
   A megyeházra nézve azt kérdezvén a belügyminiszter a megyétől, hogy újat akar e építeni, avagy a magna curiát megszerezni, az állandó választmány véleménye szerint elébb azt kell megtudni, hogy mibe kerülne az egyik és mibe a másik. E végből egy új épületre nézve terv és költségvetés készítendő, a magna curia vételára pedig megkérdeztetik a belügyminiszter útján.

   Hunyad. 1883. június 16.
  Az állandó megyeházra nézve a belügyminiszter nyilatkozatra híván fel a megyét, hogy nem kívánja-e megvásárolni a magna curiát, a me¬gye határozat előtt annak vételárát kívánja tudni a kormánytól, egyúttal tervet fog készíttetni önálló építés szempontjából. Utóbbinak elkészítésére a megyei kir. építészeti hivatal felhivatván, azt tanácsolja, hogy ilyen nagyobb építkezés tervét pályázat útján kell beszerezni. A tervkészítés függőben marad addig, amíg a magna curiára nézve válasz jön.

   Hunyad. 1883. szeptember 1.
  Abban az esetben, ha a megyeház számára a magna curia lesz megörökösítve, a törvényszék minden valószínűséggel a gr. Teleki-féle telekre építtetik.

   Hunyad. 1883. szeptember 22.
  Az a hír van elterjedve Déván, hogy a pénzügyminisztérium nem hajlandó átengedni a magna curiát állandó megyeháznak s e szerint egészen új megyeházat kell építeni az e czélból vett gr. Teleki féle telekre. A belügyminisztériumtól azonban nem érkezett még leirat e tárgyban.

   Hunyad. 1883. október 13.
  Dr. Sólyom Fekete Ferencz és Horváth Simon egy átiratban fölhívják a közgyűlést, hogy miután nem sikerült nekik a magna curiát törvénykezési czélokra megnyerniük, a menynyiben a megye jutott ennek birtokába, kérik a közgyűlést, hogy igazság szolgáltatási palota építésére a megye birtokát képező Teleky féle telek engedtessék át.

   Hunyad. 1884. május 24.
  A belügyminiszter leiratban tudatja, hogy felkérte a pénzügyminisztert a most is székházul szolgáló magna curia árának meghatározására, hogy a megye megvásárolhassa. A pénzügyminiszter leküldött közegei által 140.076 frt 30 krra becsültette; annyiért kész a megyének átengedni. A fizetési részletekre nézve nyújthat kedvezményeket. Az állandó választmány a kijelentett becsárat feltűnőleg magasnak találja. Különben sem volna czélszerű a vásár, mert a magna curia egy székház rendeltetésének beosztásánál fogva sem felel meg. Ajánlja, hogy erről a vásárról most már véglegesen mondjon le a megye s határozza el új székház építését a gr. Teleki-féle telekre. Mondja ki egyszersmind, hogy az új megyeháznak okvetetlen készen kell lennie ama 12 év alatt, ameddig a magna curia bérlete tart.

   Hunyad. 1885. január. 31.
  A megye tavaszi közgyűlése valószínűleg nemsokára megtartatik már csak azért is, mivel a magna curiának megyeházul leendő megvásárlása tárgyában nyilatkozatot sürget a belügyminiszter.

  Hunyad. 1885. június 13.
 Megyeház és törvényszéki palota. A pénzügy miniszter — mint említettük volt — nem kevesebbet, mint 145000 forintot kívánt a magna curiáért: hogy az megyei székházul megvásároltassék. A megye ezt túlságos soknak találván, a belügyminiszter útján azt a választ nyerte, hogy a megállapított ár nem szállítható le, kész azonban a magna curiának csak egy részét bocsátani áruba a megye számára. A közgyűlés ellentmondás nélkül elhatározza, hogy a magna curia megvételére többé nem reflektál, hanem új megye¬házat fog építeni saját szép telkén; evégből kéri a belügyminisztert a még 1880-ban elhatározott pótadó kivetésének engedélyezésére.
   Dr. Sólyom-Fekete ezzel együttesen kívánja tárgyaltatni a törvényszéki palota építésének ügyét. Amint előadja a kir. főügyész mintegy 20000 frtot kíván fordítani a törvényszéki börtön helyreállítására. Véleménye szerint kár lenne ekkora összeget a mostani börtönhelyiségre vesztegetni, hanem építessék a börtön a törvényszéki palotával együtt.
   Utóbbira biztos kilátásba van helyezve a költség, mihelyt megfelelő telek lesz, ő a magna curia felső puszta részét kívánja megszerezni s kéri a megyét, hogy ezért cserébe bocsássa át a megyeház telkéül szánt gr. Teleky-féle belsőséget. Báró Jósika Géza, főispán, az alispán, Bartha esperes egymásután fejtik ki, hogy az ajánlat nem fogadható el, mert a magna curia érintett része nem áll sem a megye, sem a törvényszék rendelkezése alatt. A közgyűlés ez értelemben határoz, míg a törvényszéki elnök felindulva jegyzi meg, hogy 8 év óta küzd már a törvényszéki palotáért, de mindig hajótörést szenvedett a telek kérdésén.

   Hunyad. 1885. augusztus 8.
  Déva, aug. 6, (A megyeház ügye.) A f. évi közgyűlési határozatra vonatkozólag m. kir. belügyminister úr válaszolván, kijelentette, hogy ezen határozattal szemben elvileg nem támaszt ugyan további nehézséget a megye azon megállapodására nézve, mely szerint a Magna-Curia nevű kincstári épületek megvételének elejtése mellett, a székházi czélra megvásárolt Teleky-féle telken új megyei székház épülete mondatott ki.

   JÖN A KIRÁLY!
   Hunyad. 1887. július 16.
   Branko lovag ő felsege udvari szállásmestere a tegnap reggeli vonattal Dévára érkezett, s először is a „Magna Curiát“ szemlélte meg. Itt nyilatkozata szerint az utolsó helyiségre is szükség van. Onnan tehát augusztus 1-re mindenki és minden ki fog költözni, hogy a különböző hivatalok hol fognak ideiglenesen elhelyeztetni, azt még ma nem igen lehet tudni. Brankó lovag a tegnap délelőtt folyamán a polgármester kíséretében még a magánlakásokat is megszemlélte a főutczán, a hol valószínűleg a kíséret számára nézett ki lakásokat; az udvari szállásmester még a mai napot is városunkban tölti a lakások rendezésével foglalkozva.

   Hunyad. 1887. július 30.
   Déván nem lesznek udvari ebédek, mivel a magna curia helyiségei nem alkalmasok. Ezt írja némely lap. Mi ezzel szemben úgy értesültünk, hogy a magna curia nagyterme épen az udvari ebédek tartására rendeztetik be. Az adóhivatalt azért költöztetik ki, hogy helyiségeiben az udvari czukrászat legyen. Maga ő Felsége nem is a főépületben, hanem a mellette levő földszintes házban fog lakni a trónörökössel együtt. A főépületet egyenesen az elfogadásokra, udvari ebédekre rendezik be s már teljes erővel foly az átalakítás. Fia, az erdélyrészi megyék küldöttségei, Kolozsvárra is mennek, Arad, Krassó-Szörény, Temes stb. Déván mutatják be hódolataikat.

   Hunyad. 1887. augusztus 6.
   A dévai kir. adóhivatal a pénzügyminisztériumtól nyert rendelet folytán szintén kiköltözködik a Magna Curiából, még pedig az adófelügyelőség helyiségeiből a levéltári szobákat foglalva el. Diadalkapu 3 lesz, egy a város végén, egy a piaczi befordulásnál, egy a magna curia előtt.

   Hunyad. 1887. augusztus 13.
   Csinosítják a dévai házakat. Meszelnek, festenek, vakolnak mindenfelé. Még az a csoda is megtörtént, hogy a rozzant kincstári épületekről leverik a százados port és piszkot. Kézdisárfalvi Benkeő József alezredes és a császár királyi lovas testőrszázadnak századossá itt járt, hogy az udvari lovak elhelyezéséről gondoskodjék. Azok a magna curia telkén, Lázár Györgynél, Puy Zsigmond, Csáklány György és mások istállóiban lesznek elhelyezve. A királyi udvartartáshoz 92 ló érkezik; kocsi 6; ha a román király is ide jő, 8 udvari fogat lesz. József főherczeg számára a szállás most már megállapittatott Hollaky Imre házában; lovai a szomszédban lesznek Mihályi Bélánál és még pár helyt a posta-utczában.

   Hunyad. 1887. augusztus 27.
   Baross Gábor közlekedésügyi m. kir. miniszter f. hó 21-én különvonattal Arad felől jőve Déván is megállott, s Lukács Béla államtitkár és Ludwigh vasúti vezérigazgató kíséretében d. e. 10 órakor a városba jött megnézendő a „Magna Cu¬ria” helyreállítási munkálatait.

   Hunyad. 1887. szeptember 16.
  A magna curia rendben van; ő Felsége szobái bebútorozva. Földszinti sötét helyiségeket, a melyeket emberemlékezet óta nem használták, szépen kiigazították királyi konyhákká. Ő Felsége kísérete a magna curiára vezető Főutczán és a Magyarutcza legközelebbi részein van elszállásolva. A nagy udvar gyepét öntözéssel tették zölddé és virágcsoportokkal ékesítették

    Hunyad. 1887. szeptember 24.
    Déván, 1887. szeptember 22. „Igen kellemes napokat töltöttem Déván; kedves emlékemben fogom tartani. Köszönöm mindnyájoknak.“
Hatalmas éljenzés fogadta az uralkodót, ki látható tetszéssel szemlélte végig a csapat elvonulását, s azután barátságosan köszönve ment ismét gyalog vissza a magna curiába.

   Hunyad. 1887. szeptember 24.
   Emlék adományok. Király ő Felsége a Magna Curia átalakítása és lakályossá tétele közül tett munkálatokért Barcsay Kálmánnak és Duka Achillnak gyémánt gyűrűket, dr. Horváth Jánosnak, Meyssonier kir. mérnöknek és Bilkei Józsefnek értékes melltűket adott emlékül.

   Hunyad. 1887. október 15.
  A közigazgatási bizottság f. hó 10-iki ülésén beterjesztett jelentések.
  Az alispán jelentése: Ő Felsége apostoli királyunknak kilátásba helyezett és tényleg meg is történt legmagasabb látogatása körüli teendők vették igénybe egész időnket. A hivatalos helyiségül szolgáló Magna Curiát a megye hatósága ezen czélból tiszta és osztatlan örömmel átengedvén, a hivatalos helyiségeket részint a városházába, részint a népiskola helyiségéül szolgáló Rigó Gyula-féle házba, részint pedig a Csáklány-féle házba helyeztük el.
  Ezen áthelyezések és szűkebb körbe való szorítás daczára a rendes közigazgatás menete mi fennakadást sem szenvedett, sőt mondhatni, hogy a tisztikar fokozottabb tevékenységgel iparkodott nagy feladatának megfelelni.

   Hunyad. 1889. március 9.
  A megye székházának felépítése.
Új tervezet készíttessék oly épületre, mely 80 ezer forintnál ne kerüljön többe, az építkezés pedig csak 1892-ben kezdessék meg, mivel a megye a Magna Curiát 1893-ig bírja ingyen. A Magna Curia 1893-ig a megyéé marad, a házbér a megye pénztárába fog befolyni, épen most kapott felszólítást arra nézve, hogy a pénzügyigazgatóság a marosportusi dohányraktárt és a maros-solymosi sóhivatalt Dévára szándékozik áthelyezni, ha megfelelő helyiségeket kap.

   Hunyad. 1889. július 20.
   A pénzügyigazgatóság székhelye Sándor József házában lesz a főutczán, ahol az adófelügyelőség volt. Kivették az egész emeletet. A szerződés 2 esztendőre szól. Úgy látszik, hogy a megyeház fel¬épülése után a Magna Curiába viszik be az összes pénzügyi hivatalokat.

   Hunyad. 1890. március 15. Dohányraktár.
A marosportusi dohányraktár Dévára helyeztetett át, és működését folyó évi ápril hó 1-én a Magna Curia épületében megkezdi.

   Hunyad. 1890. április 5.
  A marosportusi dohányraktár két tisztviselővel már Déván van. A Magna Curia nagy csűre, melyben valamikor átvonuló színtársulatok is tartottak előadásokat, átalakíttatván, kitűnő raktárhelyiségnek bizonyult

   Hunyad. 1890 december 13. A gyümölcstermesztés érdekében.
   A gyümölcsfaiskolára alkalmas helye is van Dévának. Azt hisszük, hogy egész Erdélyben alig lehetne megfelelőbb helyet találni e czélra a Magna Curia nagy kiterjedésű es kitűnő fekvésű kertjénél. Igaz, hogy ez a hely a magas kincstár tulajdona, de megvagyunk arról is győződve, hogy a pénzügyminiszter, ki már annyi kegyével halmozta el városunkat, s ki e kert előtti kettős telket is Dévának adta kisdedóvódai czélokra, most sem fogja jó indulatát tőlünk megtagadni, s a faiskola beállítására a közjó érdekében szívesen lesz hajlandó a földmivelési miniszternek átengedni a nevezett kertet, annál inkább, mert a pénzügyigazgatóságnak, mely tavasszal költözködik a Magna Curiába, e kertre úgy sincs szüksége.
   E kert közvetlen szomszédságában van a sétatérré alakított, de máskülönben teljesen elzárt Várhegy, melynek alsóbb részeit szintén a faiskolához lehetne csatolni, s melynek oldalait szintén nemes gyümölcsfákkal lehetne beültetni. Amint él és díszlik az a több ezerre menő eperfa-csemete, mely a múlt évben lett kiültetve, úgy díszlenék és kitűnő gyümölcsöt érlelne ott bármely más fa.

   Hunyad. 1890. December 28. Költözködik a vármegye!
  Nem ugyan az egész vármegye, hanem csak ennek központi hivatalai költözködnek át a Magna Curiából az új székházba. A legtöbb hivatal már el is helyezkedett a világos, díszes termekben, Kiváltképpen az árvaszék van úriasan elhelyezve; kilencz vagy tíz szobája van; azokat a szobákat is lefoglalta, a melyek eredetileg a tanfelügyelőségnek és egészségügyi előadónak voltak kijelölve. A tanfelügyelőség teljesen ki is szorult az uj épületből.

   Hunyad. 1891. április 18.
   Issekutz Antal, a város fejlődését minden irányban előmozdítani törekvő polgármesterünk kérvényt intézett a pénzügyminisztériumhoz, hogy a Magna Curia nagy kertjét és az alsó Malomnál levő kincstári földet a városnak megszerezze. Míg az előbbi a kisdedóvodának kertül s közönségünknek sétahelyül szolgálna, addig ez utóbbin uszodát le¬hetne létesíteni, melynek hiányát mindannyian éreztük. Óhajtjuk, hogy derék polgármesterünk törekvéseit siker koronázza.
   A költözködő pénzügyigazgatóság.
   A vármegye közigazgatási tisztviselőinek kivonulása által csendesebb és néptelenebb lett Magna Curia újra megélénkül; a héten költözködött bele igazgatóság, úgy helyezkedve el, hogy a pénzügy- az emeleti összes helyiségeket az igazgatóság és a catasteri nyilvántartási hivatalok foglalják el; földszinten balról, ahol az árvaszék volt lesz a számvevőség, míg az adóhivatal megmarad régi helyén, az épület jobbszárnyán. Akiknek tehát hétfőtől kezdve dolguk lesz a pénzügyigazgatóságnál, azt már a Magna Curiában keressék.

   Hunyad. 1892. május 7.
A „Magna Curia” parkszerű kertjét Hajduczki József a várhegyi sétány ügybuzgó gondozója és befásítója haszonbérbe vette azon szándékkal, hogy azt a művelt közönség számára megnyissa. E kertnek a kisdedóvoda mellett is lesz bejárása a Várhegy felöli ajtón kívül. A kisdedóvoda melletti ajtó azonban, nehogy minden, nem oda való, elem mely esetleg a virágokban s ültetvényekben kárt tehetne, az utcza felől a kertbe tóduljon, állandóan zárva lesz; a kik azonban a Várhegyre vezető utat meg akarják maguknak rövidíteni, vagy sétálni óhajtanak hegymászás nélkül, azoknak jelentkezés esetén Hajduczki 1 ft. lefizetése mellett ez ajtóhoz kulcsot ad. Tervbe van véve, hogy itt hetenkint térzene lesz. Holnap, a sétakert megnyitása alkalmából d. u. 4 órakor kezdődőleg 10 kr. beléptidíj mellett lesz az első térzene.

   Hunyad. 1892. szeptember 24.
   Déva város képviselőtestülete f. hó 21-én tartott közgyűlésén, ugyancsak az összes jelenlevő tagok egyező szavazatával elhatározta a közgyűlés a Magna Curia mögötti nagy kertnek 2500 frtért való megvételét a kincstártól; a város tulajdonát képező e kert nyilvános séta- és üdülőhelynek van szánva olyanok számára, kiknek testi erejük vagy idejük nem engedi, hogy a Várhegyen sétáljanak.

   Hunyad. 1893. január 28.
   A „Magna Curia" terjedelmes szép kertjét a jelenlegi haszonbérlőtől három évre átvette a város, a sétálni vágyó közönség nagyobb kényelmére és örömére.

   Hunyad. 1896. március 7.
  A magna curia legközelebb lebontandó melléképületeinél előfordulható történelmi emlékű tárgyak megjelölésére és a társulati múzeum számára való átvételére a pénzügy- igazgatóság felhívása folytán kiküldettek Téglás Gábor múzeumigazgató és Fogolyán Sándor másodtitkár.
   Egy pusztulásra szánt történelmi emlék.
A haladó idő Dévának ismét egy régi, megszokott emléktárgyát fogja romba dönteni, hogy helyet adjon újabb alkotásoknak. Migrate veteres coloni! Értjük a Magna Curia „Bethlen-kapuját“, mely szemben emelkedett a főutczával s impozáns alakjával és bibliai feliratával egyaránt kedves volt mindnyájunk előtt. Még e hó folyamán lebontják, mert helyére épül a törvényszéki palota. A pénzügyigazgatóság különben intézkedéseket tett arra nézve, hogy a feliratos kövek és egyéb netalán előforduló történelmi emlékű tárgyak a dévai múzeumba kerüljenek.

   Hunyad. 1897. február 13. A Magna Curia „Bethlen“ kapuja leomlott.
  Egy régi, történeti emlékű építmény ismét áldozatául esett az újítás szellemének. A Magna Curia bejáratánál állott az a kapu, melynek kőbe faragva következő felirata volt: „Az ur megőrizze az te bemeneteledet és kijöveteledet mostantól kezdve mindörökké. 1621.“ Ez a kapu tehát épült volt Bethlen Gábor fejedelem idejében s fennállott 275 éven át háborítlanul, most pedig bedőlt a romboló csákány hatása alatt, mert némelyek azt tartották, hogy ez a régi építmény útjában áll a modern haladásnak; pedig ez a kapu egyáltalán nem zavarta a törvényszéki épületet, e felől még állhatott volna egy pár századon keresztül.
— A pénzügyigazgatóság a lebontott épületrészek értékesebb, történeti emlékű tárgyait megyei történelmi társulatunknak engedte át; a vállalkozók azonban senkit sem kérdve bontották le a kaput s már azon voltak, hogy a faragott és feliratos köveket elszállítsák, midőn utolsó pillanatban meggátolta őket ebben Téglás Gábor és Szinte Gábor ébersége.
   A kapu feliratos része tehát megmentetett, most az a kérdés, mi történjék vele? Némelyeknek az a véleménye, hogy a kapu állíttassák fel a Népkert bejárata elé. Első tekintetre ez látszik a leghelyesebb tervnek, — de ha tekintetbe vesszük, hogy utczaszabályozási vagy planírozási terveknek egy pár évtized elteltével újból fel kellene áldozni a kaput, czélszerübb lenne, ha a kaput akár városi költségen, akár közadakozásból a Népkertben állítani fel azon sétaút végén, melynél most a pénzügyigazgató lakásához van ajtó hagyva.
— Itt, a Magna Curia telkének határán, a Bethlen-féle épület közvetlen szomszédságában volna legjobb helye a történeti emlékkapunak. Miután különben is a kapu felállítása csak a nyári hónapokban fog eszközöltetni; ideje van mindenkinek a dologról gondolkozni és véleményét nyilvánítani. Lapunkat a miénkkel esetleg ellenkező véleménynek is szívesen megnyitjuk.

   Hunyad. 1897. október 16.
  Mikor a Magna Curián a történelmi nevezetességű Bethlen-kaput lebontották, hogy a valaha netán építendő igazságszolgáltatási palo¬tának helyet csináljanak, az határoztatott, hogy ezt a kaput a Népkert bejáratánál fogják felállítni. A terv azonban mindeddig pénzhiány miatt nem volt valósítható.
   Most, úgy halljuk, Hollaki alispánné és Téglás főigazgatóné abban fáradoznak, hogy jótékonyczélú előadással teremtsék elő a szükséges összeget. Az előadás, hír szerint, november 6-án lenne a vigadóban. Lesz — amint mondják — ének, zongora, melodráma, műkedvelői előadás; lesznek élő képek is. Az előadást valószínűleg táncz fogja kövelni. Határozott jeleink vannak arra nézve, hogy az előkészületek már nagyban folynak

   Hunyad. 1899. November 18.
   A másik fontos tárgy a városi kisdedóvó szomszédságában levő Magna Kúriához tartozó kincstári telek és ház megszerzése volt. A közgyűlés ennek a megvételét 2750 frt árért elhatározta, oly feltétel alatt, hogy a vételárt 10 évi részletben törleszti és a telekről a ház lebontatván, az csupán nyilvános sétatérül használható fel.

   Hunyad. 1900. január 6.
  A Magna Kúriához tartozó ház és telek megvétele ügyében a végleges határozatot, a tagok teljes számban jelen nem lévén, kimondani ez alkalommal nem lehetett. 30 nap múlva evégből új közgyűlés lesz.

Déva és Vidéke. 1902. November 6.
A Hunyadmegyei történelmi és régészeti társaság.
A közgyűlés megtartása decz. 14-re határoztatott. Megállapította a választmány a tárgysorozatot. — Felolvasások a dévai Magna curiáról és a dévai uradalomról lesznek. Téglás Gábor általános helyesléssel fogadott következő indítványait jelentette be: Hogy a múzeum számára kéressék a Magna Curia.

   Déva és Vidéke. 1904. december 22.
   A Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat ülése.
A titkár jelentésének keretében elmondotta, hogy tudomása van arról, hogy a pénzügyminisztertől az új pénzügyi palotának terve lejött s így valószínű, hogy 1—2 év alatt a pénzügyigazgatóság átköltözhet az új épületébe, míg a Magna Curiát— a pénzügyigazgatóság mostani épületét — minden valószínűség szerint a Társulat fogja megnyerni.

   Déva és Vidéke. 1907. november 23. Andersen László jubileuma. Déva, nov. 22.
   Harminczöt éve annak, hogy Andersen László dévai m. kir. pénzügyigazgató állami szolgálatba lépett. Ezen hosszú hivatalnoki működése alatt Andersen László felebbvalói elismerését és a vele érintkezők rokonszenvét és tiszteletét a legnagyobb mértékben vívta ki magának előzékeny modorával, páratlan jószívűségével, szerénységével és becsületes munkálkodásával.
   Nagyszámú barátai és tisztelői ez alkalmat megragadták arra, hogy Andersen Lászlót harminczöt éves hivatalnokoskodása alkalmából ünnepeljék. Folyó hó 16-án d. e. csak úgy özönlöttek az emberek a »Magna Curia« (pénzügyigazgatósági palota) felé.
(Andersen László 1846, Temeskenéz-Kesince, Temes megye-1926. november 27, Déva.)

   Déva és Vidéke. 1909. március 20. Építkezés.
  A „Magna Curia“ és a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség épületének tatarozására 4575 K 08 fillért engedélyezett a pénzügyminiszter. A zárt versenytárgyalást március 26-ra tűzték ki. 5%-os bánatpénzzel ellátott zárt ajánlatok azon nap ¼ 9 órájáig adandók be a pénzügyigazgatósághoz.

   Déva és Vidéke. 1909. március 27. Nagyjaink emléke.
  A „Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat" már régebben elhatározta, hogy gróf Kuun Géza, Thorma Zsófia és Sólyom Fekete Ferenc emlékét méltó módon örökíti meg és evégből szűkebb körű bizottságot küldött ki. A szűkebb körű bizottság f. hó 22-én tartotta meg ülését Göllner Károly elnöklete alatt. Ez alkalommal elhatározták, hogy nagyjaink emlékét mellszobrokkal örökítik meg. Egyben újabb lépéseket tettek a „Magna Curiának" a társulat múzeuma részére való megnyerése iránt, amennyiben ilyen értelmű feliratot intéztek a képviselőházhoz.

   Déva és Vidéke. 1909. október 23.
   A múzeum érdekében most a múzeumok főfelügyelősége lépett akcióba a városnál, a kormánynál és a megyénél. Városi tanácsunk méltányolta is a fellépést, amennyiben tekintettel a múzeum nagy műbecsére, tekintettel továbbá arra a közvetett haszonra is, melyet egy ilyen múzeum különösen rendezése, fejlesztése és hozzáférhetőbbé tétele esetén az idegenforgalom képében nyújt, javasolni fogja a legközelebbi közgyűlés előtt, miszerint addig is, míg a múzeum a Magna Curiába beköltöz- hetik, évi 300 korona segélyt szavazzon meg.

    Déva és Vidéke. 1909. október 30. Múzeumunk sorsa.
   Megemlékeztünk már múlt számunkban arról az akcióról, melyet a Múzeumok és Könyvtárak Országos főfelügyelősége indított a helyi hatóságok között a dévai múzeum fenntartása és fejlesztése érdekében. Az ügyet a Történelmi és Régészeti Társulat is tárgyalás alá vette és egy külön bizottságot küldött ki annak a kérdésnek eldöntése végett, hogy bevárassék-e, míg a Magna Curia átvehető lesz és így bérelt házban helyezzék-e el addig a gyűjteményeket, vagy pedig amennyiben ez kilátástalan maradna, elhatározzák-e egy múzeum építését.

                                                                                        A boholti gyógyfürdő

    Hunyad. 1878. július 17.
    A boholti gyógyfürdő. Nem valami új lelet, nem is új eszme, vagy eddig nem látott világítás a meggazdagodás útján. Oly kincs ez, minőhöz hasonlót bérezés hazánkban igen sokat föl tudnánk sorolni egy lélekzet alatt, mert az efféle parlagokat nálunk a semmittevéssel szokták mivelni. Egy fürdőhelyiség, melynek érdekében koczkáztatom e sorokat, Hunyadmegyében, Dévához rövid óra járásra fekszik, a nagy-ági érczhegységek közelében. Festői tájék. Hunyadmegye minden szépsége és regényessége öszpontosul itt. Sajnos, hogy a megye határán kívül kevesen ösmerik e helyet és aligha nem nagyobb hírnévnek örvend szomszédja hol az erős solymosi borok teremnek.
    Még dr. C. Haner Zsigmond is, ki hazánk fürdőit részletesen ismerteti, csak annyit ír a boholti fürdőről: „Hunyadmegyében van, savanyú víz forrása gazdag és kellemes, szénsavag tartalmánál fogva a dévaiak borvíz gyanánt használják bor mellé, vegyelemzése még eddig tudtunk kai nyilvánosan sehol sem je1ent meg. Tehát az orvosi világ és szenvedő emberiség előtt úgyszólva ösmeretlen. Hunyadmegye fénykorában is, a megye vagyonosabb osztálya inkább Algyógy és Alváczát választotta nyári mulatságai színhelyéül és Boholt mellőzve lett- Nem azért, mintha e fürdő bámulatos gyógyhatását már századdal előbb nem ismerték volna, hanem maga a helyiség kevéssé volt alkalmas arra, hogy családok kényelmesen elhelyezkedjenek ott. Ma sincs máskülönben.
    Nincs kellő építkezés, miáltal a betegeknek csak szerényebb igényei is kielégíthetők lennének s erre nézve az ottani birtokviszonyok is igen kedvezőtlenek, mennyiben a fürdőhelyiséggel közvetlen szomszédos telkek, a terjeszkedést, czélszerü építkezést és szépítést csak tetemes anyagi áldozat mellett teszik lehetségessé. Egyetlen figyelemreméltó kőépülete van, hol pár család némileg kényelemmel elhelyezkedhetik. Van még egy pár tűrhető borona ház, s ha mindezek el vannak foglalva, a jó boholti parasztot kell megkérnünk, hogy költözködjék ki gunyhójából. Szűk kaliberű igény mellett, ha nem félünk a csúz és annak számos rokonai látogatásától, ilyen lakokban el lehet tölteni egy fürdő-évadot, még pedig valódi idilli költészettel, tücsök csiripolás és kecske mekegés örökké zengő harmóniája mellett.
    Nemcsak a szállás, hanem a fürdő egyéb berendezéseivel is így van. Hiányos és a meglevő is avult. Esős időben a vendégek egy fészerfélében húzódnak meg. amit ott különben vendéglőnek neveznek és közétkező helyül szolgál. Nagy hőségben pedig az erdő lombjait hozzák mozgásba és ponpokkal segítnek a hiányon. A hideg fürdő medenczéje is kicsiny, és nők, férfiak közösen használják, első megállapított sorrend szerint A sorrend megállapítását eddig a fürdő egyik régi törzsvendége és tiszteletbeli igazgatója végezte, s néha, mikor a látogatók száma nagy, nem kis fejtörésbe kerül úgy megállapítni a fürdés egymásutánját, hogy mindenki idején kielégíthesse ebbeli vágyát.
    A forrás imposáns. Az első pillanatban megragadja a szemlélő figyelmét. A fürdő közepén mintegy két méternyi mélységre beásott, körülbelül 30—40 centiméter magasan nyomul föl egy bő forrás. Mondhatjuk ártézi kút. Két csöven ömlik ki e gyógyszer bámulatos bőségben. Perczenkint 40 — 5o négyzet centiméterre te¬hető a kiömlő víz mennyisége, mely részben a közvetlen közelében eső hideg fürdő medenczéjébe, részben a meleg fürdő kazánja és kád¬jaiba folyik. Ezelőtt pár évvel dr. Thán, jeles orvos vegyelemezte e gyógyvizet és az ő elemezése szerint egy font (16 uncia) vízben következő alkatrészeket talált:
Szénsavas natron o. 0622 vagy = o. 477 gr.
Chlornatriutni . . o. 0217 „ „ o. 016 „
Szénsavas Káli . . o. 3654 „ „ 2. 806 „
Szénsavas méz . . o. 1710 „ „ 1. 313 „
Kénsavas magnézia o. 2409 „ „ 1. 850 „
Kovasav ........... o 0155 „ „ 1. 119 „
A víz fajsúlya . . 1. 0155
   Szabad kénsav térfogata 1000 térfogat vízben 547 térfogat, 1 fontnyi vízben: 9.492. Szilárd alkatrészek 100 súlyú vízben 1.238. Egy font vízben: 9.492 gr. Nevezett orvos vegyelemzése szerint e gyógyvízben gazdag vas tartalom és alominium (simpold) nyomai is mutatkoznak, azonban ő ezek mennyiségét fenebbi vegyelemezéskor nem mutatta ki, mert igen kevés gyógyvíz állott rendelkezése alatt. Egy újabb vegyelemezés nyomán azonban sikerült fennebbi elemezés hiányát kiegészítni: 1000 rész vízben o. 315 szénsavas vas éleg és o. 00.52 timföld van.
   Tehát: e gyógyszer nagyobbára szénsavas sókat s nagymennyiségű szabad szénsavanyt és szénsavas vasat tartalmaz.
   Ha összehasonlitjuk a boholti vizet a többi eddig ismert szénsavas és vastartalmú gyógyvizekkel, mindenesetre Boholtot számosok fölé kell helyeznünk. Legközelebb áll a Gishobeli (Csehország) gyógyvízhez, de sokkal gazdagabb vas és szénsav tartalommal, mely utóbbiak tekintetében a híres Spaa (Belgium} gyógyvizeit is jóval felülmúlja. Sok tekintetben hasonlít a borszéki borvízhez. Íze kellemes és főleg friss állapotban borral vegyítve alig különböztethető meg a borszéki borvíztől. Inkább csak hatása különbözik amattól, menynyiben a boholti víz oldó sókban gazdagabb és így oldólag működik a szervezetben. A víz hőmérséke 9. Ily gazdag tartalmú gyógyvíz külföldön pár év alatt világhírűvé válna, fejedelmek keresnének ott üdülést és szórakozást, míg a boholti gyógyvíz, majdnem egészen elhagyatva folydogál magányában, a gazdag vízsugarak suhogását kevéssé és ritkán zavarja a vendégek zaja.
   Tekintve még, hogy ily gyógyvíz épen Hunyadmegyében van, bérczes hazánk legszelídebb éghajlatú vidékén, hol a fürdő évad már június 1-vel elkezdődik és szeptember végéig tart — sokkal nagyobb becsű mint például Borszék, hol a fürdő-évad csak szűk hat hétre szorítható s az alatt is a havasi lég szeszélyes változásai következtében a fürdő vendégek akárhányszor inkább hajlandók a bundát, mint hideg vizes lepedőt nyakukba venni. Csak azt kívánjuk még megjegyezni, hogy tudomásunk szerint a hunyadmegyei közigazgatási bizottság az 1876. évi VI. t. ez,-ben előirt jogánál fogva a boholti fürdő jelenlegi tulajdonosnőjének, ki nem igen tudja és akarja gyógyvizeinek becsét felfogni, megrendelte, hogy a fürdőt állítsa jó karba s így ma már valamivel tűrhetőbb, mint az előző években volt, mindenesetre azonban óhajtanok hogy a tulajdonosnő a szenvedő emberiség érdékében, e fürdőt a kor igényeinek megfelelőleg átalakítná, vagy ha azt nem képes tenni, a közigazgatási bizottság feladata volna, minden rendelkezése alatt álló eszközt megragadni, miáltal lehetséges legyen elérni, hogy e drága kincs ne legyen elzárva a világ előtt.
   Hunyadmegyében öt fürdő van, de: nem tekintve ezúttal az egésségügyi szempontokat, csak az anyagi hasznot, ez öt fürdő együtt sem jövedelmez annyit, mint valamely másodrendű külföldi gyógyfürdő, és nemcsak hogy idegen rész ez úton be nem vándorol hozzánk, hanem vagyonosabb osztályunk az itteni fürdők kényelmetlen volta miatt kénytelen külföldön költeni el pénzét.
   Végül ide igtatjuk dr. Kress Ottó, jeles katonai törzsorvos saját, huzamos tapasztalata alapján összeállított jegyzékét azon betegségeknek, melyekben a boholti gyógyvíz sikeres használata bebizonyult. Ilyenek: üdült tüdő és gyomorhurut, aranyér, lép és májdaganat, vérszegénység, ideg gyengeség, nemi bántalmak, hűlés. (*)
   (*) Nem tehetjük, hogy hálás köszönetünket ki ne fejezzük dr. Thán orvos úrnak, ki a szenvedő emberiség érdekében minden díj nélkül analyzálta, valamint Balog Pál orvos és Bodor László k. állami ügyész uraknak is, kik szívesek voltak közreműködni ennek eszközlésében.

   Hunyad. 1878. július 24. A boholti gyógyfürdő.
    Boho1t, július 23-án.
   Tisztelt szerkesztő úr! Engem mindannyiszor a csoda fogott el, valahányszor tudtomra esett az, hogy azok, kiknek módjukban áll, a meleg nyári napokon nem látogatnak meg vagy egy nekik való fürdőt, hogy a napi gondokat hátuk mögé téve felüdülést szerezzenek maguknak. Én, amint a szerkesztő úr is igen jól tudja, nem szoktam elmulasztani, hogy a boholti fürdőre legalább egy pár hétre ki ne ránduljak, ha mindjárt azután megböjtölném is. S higyje meg, szerkesztő úr, hogy voltam én Előpatakon, Borszéken és voltam Osztendében is, de azért nekem Boholt úgy megtetszett, hogy nem vágyom én ezen világhírű fürdőkre innen, s míg Boholton lehetek, nem mennék oda, ha módomban állana is.
   Azt mondják, hogy a gyógyfürdő hatása, három tényezőnek tudható be: a levegőnek, a víznek és a vidám társas életnek. Én részemről mindezeket itt, Boholton teljesen feltalálom. Élvezem itt a hegyi és erdei élenygazdag levegőt, használom a szervekre oly erősítőleg ható, hideg ásványos vizet, szórakozást találok a természet szépségeiben, melylyel oly gazdagon el van árasztva Boholt vidéke, hogy külföldön csak ezen tulajdonságáért is ezrenként látogatnák a szórakozást és üdülést áhítozó vendégek. De elég szórakozást találok én az itteni társas körben is.
   Itt mindig van egy nehány kedves család, kiknek körében annyira otthon találom magamat, hogy egy mákszemnyit sem irigylem azok sorsát, kik kicsinyelvén Boholtot, elmennek messze földre, csakhogy elmondhassák, hogy e vagy ama czímeres fürdőn töltötték a fürdői ivadot, hogy ott milyen fényes toiletteket láttak, hogy milyen nagyban járta a makkau, ferbli etc. s minden csillogott-billogott a külső fénytől, mely alatt minden egyéb rejthetett, csak ez nem, mi a kedélyre nemesen üdítőleg hatott volna; sőt az is megtörtént, hogy blazírtsággal töltötte el szemlélőjét. De ideje már, hogy ezen hosszas elmélkedés után a dologra térjek.
   Tehát az idén is elhatároztam magamban, hogy egy pár hetet az én kedves Boholtomon töltök, habár előre tudtam, hogy a tavalyi kedves vendégek egy része az idén nem látogatja meg az általuk is magasztalt Boholtot. Kéjfogatot nem tartván, csak azon egyetlen okból, nehogy luxusadóval rovassam meg, megrendeltem egy boholti kétfogatú fiákért, quod bene notandum: Boholton csak a papnak van lova s ő is nemzetgazdasági szempontból schweiczi módra csak egyfogatút tart, nekem pedig csak a híréért is két- fogatura volt szükségem; tehát az ő egyfogatját nem vettem igénybe. Amint az én, lassan siető fiákerem megérkezett, csakhamar böröndöztem, azaz felpakoltam még pedig a karszékemet is, azon egyszerű okból, hogy annyira hozzászoktatott a Hunyad szerkesztője, hogy még Boholton sem nélkülözhetem, pedig mennyivel kényelmesebb itt a természet zöld selymén feczelegni. Fiákeremet útnak indítottam azon utasítással, hogy „Hotel Bauernél kössön ki, mert itt vettem magamnak szállást Én is csakhamar az esőernyőm társaságában útnak indultam, s legelőször is nem pappal találkoztam szerencsémre, s ez fatum turcicum is lett volna, mert sem gombostűvel sem szalmával nem rendelkeztem, hanem találkoztam egy sereg katonával, kik a szelet puffogtatták. Azonnal eszembe jutott Plevna! De csitt, ne tovább, mert nincs cautió, s a szerkesztőségnek kárt teszek az ónjában.
    Amint Boholtra érkeztem úti porral fedve fáradottan, először is a főkúthoz siettem, hogy lássam, ha vajon a forrás nymphái nem fáradtak-e ki az életadó ital osztogatásában. Képesek volnának ezek most is akár egy országnak szakadatlanul szolgálni forrásukkal.
   A grand hotel is meg van a maga impozáns díszes alakjában, csak a hotelier változott.
   A kamara is egy kissé szűkebbé lett, s azt sem foghatjuk reá, hogy a gazdag tartalom miatt kipukkad, de azért daczára annak, hogy üres kamarának bolond gazdasszonya,
    Rózsi néni néha olyan paszulyt tálal föl, hogy elküldhetne egy adagot belőle a dévai vendéglősöknek is mustrául. Az is igaz azonban, hogyha a kert megtagadja a szolgálatot, azonnal az erdő terményéhez fordul, pedig biz bo¬lond gombát enni nem mindenkinek van kedve. A parfümös fokhagyma is nagyszerepet játszik a Rózsi néni fűszerei között. Talán valamelyik fürdői orvos utasítása nyomán. Az italokban sem válogathatni nagyon, talán azért hogy a víz- és borivás nem igen szögellik egybe. Kapható itt azonban valami bordeauxi színű nektár, melyről váltik azt állítják, hogy a párisi világtárlatra is küldöttek belőle. S mégis oly cseppenként kél, mint a híres rózsa bor, melynek cseppjét egy vert aranyon mérik, talán azon czélból, hogy mint páratlan ritkaság minél tovább tartson.
   De hogy ki ne felejtsük Rózsa néni a servicéit is a párisi kiállításról már megrendelte s maholnap remélni lehet, hogy a table-de-hot egyszerre, nem szép egymásutánban fog megejteni.
   A fürdő is nagy átalakításnak néz elébe: a csarnok, akarom mondani a fiákerek tanyája a jövő őszön nagy valószínűséggel a fürdő közvetlen szomszédságából távolabb fog tolonczoztatni. Még az is említésre méltó, hogy a múlt vasárnap annyin rándultak ide ki Déváról és környékéről, hogy alig volt hová letelepedni, és a czímeres kursalonban kivilágos virradtik folyt a kedélyes mulatság. Az idő oly szép volt s az most is, hogy festeni sem lehetne szebbet. S ha így tart, annyin lesznek a jövő vasárnap, hogy nem lesz szere-száma a vendégeknek. S Rózsi néni is már előre készül, hogy felcsapja a konyhát. Ad vocem kirándulás. Közelebbről mi is innen nagyszerű kirándulást tettünk a regényes fekvésű Sólymosra, még pedig einspenneren. Azért nem vettünk négy fogatot, hogy nehogy úgy járjunk mi is, mint járt a magyar gavallér Zürichben, hogy amint keresztül kocsizott az utczán négyfogatú „equipage“-jával a jó zürichiek úgy megbámulták, mintha soha ilyesmit nem láttak volna. De nem is csodálkozhatni rajta, mikor ilyen országban még a köztársasági elnök is einspenneren kucséroz.
   Amint megérkeztünk siettünk a kukli kompániát felkeresni. Volt vigasság. Hanem furcsa szokás van itt. A legjobb hajtót feldekorálják érdemjellel, valami gyapjas, de nem aranygyapjas decoratióval. Ezután a solymosi szolgabíró elhívott magához, hogy mutassa meg, hogy hogy ízlik a hársfák alatt a paprikás csirke.
   Végül nem hagyhatom említés nélkül, hogy a gróf Kun Istvánné terített asztala sok jövő-menő vendéget elcsábít a hoteliertől.

    Hunyad. 1880. február 21. Hirdetés.
   Déva városában és ennek határában lévő jóminőségű 85—100 holdig terjedő földbirtokomat, tűzmentes jó karban lévő és 8 szobával, nyári-téli konyhával, kamrával, padlásokkal, pinczével, tűzmentes csűrrel, granoriummal, tűzmentes istállóval, hintószínnel biró belsőségemet 6—12 évre méltányos feltételek mellett folyó hó 1880. év márczius 15-tól haszonbérbe szándékozom kiadni.
   Ezzel vagy ezenkívül, haszonbérbe, esetleg örök áron eladni szándékszom a Déva várostól 2 órányi távolságban fekvő Boholt községben közvetlen az ásványos forrásvíz mellett lévő szo¬lid anyagból épített, 12 szobából, konyhával, kamarával, színnel — ellátott házas telkemet, az ahhoz tartozó külsőségekkel együtt.
    A haszonbérbe venni szándékozók vélem alólirottal személyesen, avagy bérmentes levéllel szíveskedjenek érintkezésbe tenni magokat.
Csáklány György

   Hunyad. 1880. július 24.
   Fürdői levél. Boholt, 1880. júl. 14-én.
   Tekintetes szerkesztő ur!A fürdői levél, kivált vidéki fürdőkről, — rendesen egy és ugyanazon nótát fújja mindenütt, amennyiben legtöbb esetben a fürdőtulajdonosok közömbösségéről, mondhatnám indolentiajarol, a vendéglői minőségben bukott korcsmárosok zsarolási mesterségéről s több effélékről szól. Így kész is volnék levelemmel, melyet ha tovább folytatok, csak is azért teszem - bár jól tudom hogy egyenlő a kutyáról gyapjat nyírni akarással, - hogy okuljanak az ezután jövők a mi kárunkon.
    Hogy minő kincse van e megyének a kies fekvésű boholti fürdőben, azt legkevésbbé tudják, vagy akarják tudni azok, kiknek ezt tudni első dolgukhoz tartozhatnék. Vizéről, melyet csak is Borszék múl fölül, nem szólok, — szól róla a számos vendég, ki itt üdülést, bajaiban másutt nem lelt gyógyulást lelt és lel. De nem tudok eléggé bámulni azon, hogy Déván e szép fekvésű és nagy jövővel bíró fürdőről rossz szónál egyebet soha sem hallottam. Talán kopársága vagy egészségtelen éghajlata szerezte neki e hírt? Alig hinném, egyebütt keresendő a baj: a kezelők lelketlensége az, mely e másutt jobban megbecsült kincset nemcsak hogy élvezni nem engedi, de az enyhülést kereső betegeket is elriasztja, vagy még betegebbekké teszi.
Kies hazánknak a természet adományaiban annyira gazdag fürdőit, apraját nagyját mind ismerem és bátran merem állítani, hogy a boholtinál primitívebb, és ennek daczára drágább egy sincs. Állításom bebizonyítására szolgáljon egy-két példa.
    Míg minden fürdőnek fürdői bizottsága, vagy legalább megbízottja van, addig Boholt ilyesmiről ez ideig mit sem tud, hacsak a korcsmárosnét — vulgo Rózsi néni — kocsisát és darabantját ilyes valaminek nem veszi az ember. E bizottság fejének előbbi foglalkozása az volt, mi a Sokrates anyjának.
    Kell-e ennél több? Ezek rendelkeznek itt, ezekhez kell esedeznie a beteg vendégnek, ha baja van. Egy hete már, hogy az egyik tükör fenekéig apadt s hogy a víz egyebüvé folyik, és még ma is csak bosszankodással várjuk közös kérelem, ha úgy tetszik fenyegető levélre megígért, de még mind az éji homályban késő pintért, hogy a bajon segítsen.
   Mit szóljak a tisztaságról, — mit egy gyékényről, midőn egy közös vetkező kabinettől eltekintve itt ilyesmit nem ismernek. Igaz ugyan, hogy e nagy és más itt föl nem említhető kényelemért nem is vesznek (többet egyszeri fürdésért, mint 15—21 krt!).
   De még ezt is eltűrné az ember, ha egy kis árnyékot találna. A fürdő tulajdonos ezt is megirigyelte a szenvedő emberiségtől, mintha csak versenyt akarna gúnyolódni a fürdőt övező szép zöld hegylánczolattal, vagy mintha csak Tantalus mondáját akarná nékünk lépten-nyomon elregélni.
   Soraim akaratom ellenére hosszúra nyúltak. Még sem mulaszthatom el, hogy a kosztról is, bárcsak egy-két szóval meg ne emlékezzem. Nem értek e tudományhoz, idézem tehát egyik német költő szavait: „Dér Mensch versuche die Götter nicht und begehre niemehr und niemer zu schauen, was sie gnadig bedecken mit Nacht und Grauen." Vagyis magyarul: „Jer és pillants be a fürdő konyhájába! És mindezt (ebéd) csak 20 frtért 28 napra; (itt még a hónap is csak ennyiből áll) még pedig Boholton, hol mindenféle olyan olcsó, mint Déván s bőviben kaphatni mindent. Gondolom elég ebből ennyi. Legczélszerűbben cselekszik, ki háznál főzet. Azt mondják, hogy ez mind meg változik, mihelyt Boholt várt Nestora Zsiga bácsi kijő. (Már kiment. Szerk.) Előre megsúghatom neki, hogy közös felkiáltással fürdőbírónk lesz, csak segítsen. Végül pedig azt ajánlhatom a fürdő tulajdonosának, hogy ily megbecsülhetetlen kincs nem minden határon terem, s hogy bizonyára jobb sorsot érdemelne. (Már t. i. a fürdő, — vagy a tulajdonos? Szerk.)
    A vendégeknek a „Hunyad" múlt számában közölt névsorát azzal egészítem ki, hogy Csikiné Róza asszony Páncsováról szintén itt tartózkodik családjával együtt. Máskor többet.

   Hunyad, 1880. augusztus 7.
   A boholti fürdő vendégei panaszos kérvényt nyújtottak be az alispáni hivatalhoz, kérvén benne a következőket:
   1.) Hogy a rothadásnak indult fakapu, minek következtében a farészekel vegyült víz is naponta gyengébbé válik, valamint a minden percben összedűléssel fenyegető fürdők közegészségügyileg, illetőleg rendőrileg megvizsgáltassanak, és az igényeknek legalább némileg megfelelő állapotba helyeztessenek.
   2.) Eszközöltessék ki, hogy a bérlőné és korcsmárosa a vendégek irányában eddig modorukkal fölhagyjanak; de még inkább, hogy a minden dekorumot arczulverő veszekedésüket és czivakodásukat legalább addig szüntessék meg, míg a betegek sétájukat tartják. Továbbá, hogy az ok nélküli puskázás, amelyet a korcsmáros a vendégek előtt végbevinni szokott, s melytől az idegbetegek nem egyszer ijednek meg, betiltassék.
   3.) Ismeretes dolog, hogy az előbbi bérlők által ültetett és ápolt fák csaknem egytől-egyig kipusztultak. Tiltassék meg tehát a bérlőnének, hogy lovait, sertéseit és nagyszámú majorságát a fürdő helyiségén legeltesse.
   4.) Hatalmánál fogva hasson oda az alispán, hogy a fürdő az új szerződéssel (1881) oly egyénnek jusson kezébe, kitől a fürdeni óhajtó közönség az indolenczia helyett legalább jóakaratot, a zsarolás helyett méltányosságot várhat.

   Hunyad, 1880. augusztus 21. A boholti fürdő vendégei.
   A boholti fürdő vendégek folytatólagos névsora: Bildhauer József (Déváról), Özv. Issekutz Jánosné (Déváról), Ungerpek Miklós (Nagyenyedről), Buda Zs. Családjával (Russról), Jakab Antalné (Fogarasról), Györffy Endre (Kolozsvárról), Betti Mendelné (Brádról), Hirsch Fáni (Zalathnáról), Fuchs Dávidné (Budapestről), Candrea Cerasim (Brádról), Mayer Miksa (Budapestről) és Málnássy Károly (Nagyenyedről).

   Hunyad. 1882 augusztus 26. Az új- és ó-boholti gyógyfürdő leírása.
   Boholt községe egy órányira fekszik Hunyadmegye székvárosától, Dévától. Maros Solymosnál, illetőleg Dévánál a Maroson kényelmes híd vezet keresztül s Sólymostól hullámzó erdőkkel szegélyezett szép vidéken igen kényelmes úton érkezel Boholtra, melynek közepében van az országos hírre vergődött hideg gyógyfürdő. Már évekkel ezelőtt a megye főorvosa fölösmervén a boholti ásványforrás rendkívüli gyógyhatását, nem késett analyzáltatni, s egyszersmind közfigyelmet ébreszteni a megye közegészségügyi mint nemzettgazdasági tekintetben e megbecsülhetlen kincse iránt. S már az 1883 ik évben társadalmi úton a megyei hatóság közreműködése folytán a megye területén kívül is nagy kontingens járulván hozzá, hatszáz 100 frtos részvény íratott alá, illetőleg ennek 6 százalékos kamatja garantiroztatott. S így lehetővé vált még ezen évben a gyógyforrás körüli helyiségek kisajátítása és az elkerülhetlenül szükséges építkezések megejtése. S a kedvező eredmény már is mutatkozott, mert a rákövetkezett évben már is akadtak vállalkozók a befektetett töke 6 százalékos kamat összegének erejéig a fürdő bérbevételére.
    A boholti fürdő gyógyhatása mindinkább elhírhedett s a forgalom, is mind kedvezőbb lendület nek idillt, Alsó-Magyarország a Székelyföld egy részének kivételével az erdélyrésziekkel együtt a maga nemeben e nagy területén páratlan gyógyfürdőre lévén utalva. Alig egy évtized alatt a közönség minden igényeinek megfelelőleg rendeztetvén be, az állandó vendégek száma az ezeret is meghaladja. Ezenkívül a vidékről számosán seregeinek ide naponként a mulató vendégek s Déváról naponként társaskocsik szállítják ide a hunyadi vár, Petrosény, Nagyág s a megye más nevezetességeinek meglátogatása végett átutazó idegen vendégeket. Szóval a forgalom oly nagy lendületet vett, hogy a befektetett tőke 10—15 százaléka már is biztosítva lett.
   A boholti gyógyforrás vegytartalma már a Hunyadban s más lapokban több rendben közölve volt, hogy különösen gazdag vastartalmáért ritkítja párját. A boholti gyógyforrás gyógyereje az eddigi tapasztalatok nyomán a következő betegségekben nyilvánult leghathatósabban: vérbetegségekben, mint sápkór, vérhiány, sárgaságban, köszvény, aranyérben, titkos női bajokban, emésztési bajokban, étvágyhiányban, emésztetlenségben, gyomorgörcsben, hasfolyás és nehéz székrekedésben, idült máj és lépdugulásban; idegbetegségekben, mint méhszem, fejgörcs, mélakor, nehéz nyavalya és idegreszketésben.
    A boholti gyógyfürdőn csinosan bútorozott szobák várnak a vendégekre. A vendéglőkben a szobák ára: 1 —1 frt 80 kr; magános aknái 20—25 frt. havonként. Az élelmezés szabott étkezési árszabály szerint vagy a vendéglőben, vagy magán házaknál jutányos áron kapható.
    A sétatér közepén épült díszes gyógy-és táncteremben történik a reggelizés és estvéli étkezés, ahol egyszersmint többnemű hírlap áll rendelkezés alatt, itt tartatnak a hangversenyek és tánczmulatságok. A dévai zenekar állandóan szerződtetve van a saisonokra.
   Van itt Boholton hidegfürdő, zuhanyfürdő és melegfürdő. A hideg fürdőt használni kívánók számára 50 kabinetfürdő és egy közös uszoda áll rendelkezés alatt. A melegfürdő csinos épületben van felállítva, melyben 30, ízléssel felszerelt fürdőszobákban 50 czink fürdőkád igénybe vehető. A zuhanyfürdő vízoszlopa 4 ölnyi magasról hull alá s különböző rostazuhanyokkal van ellátva. Beholt éghajlata, mivel minden oldalról mérföldekre nyúló erdő borította hegyek veszik körül, semmi kívánni valót nem hágy főn. Itt a járványosán uralkodó betegséget híréből ha ösmerik.
   Boholt a legszebb kirándulási pontokkal dicsekszik. A gyógyforrástól a szélrózsa minden irányában elég gazdag erdők hűse kínálkozik. Távolabbi kirándulási pontok: a Királytó regényes vidékével, Boicza csodaszerű mészsziklás fenségével s festői hegycsoportjaival, Nagyág aranydús bányáival és Európában legelső helyen álló aesthetikai kilátási pontjával, s Csertésig vonuló 6000 méter hosszúságú tuneljével. Az orvos rendőri teendőket a járási szolgabíró, a rendes fürdői orvos, a haszonbérlő és két e czélra meghívott fürdői vendég személyeikből álló bizottság intézi. Ez volna az új boholti gyógyfürdőnek a physiognomiája. S hogy ez csak ugyan ábrándnak ne maradjon, nem kell több, mint Déva városa értelmisége vállalkozó szellemének egy fokkal való feljebb emelkedése. Mert az alig hihető, hogy csak magában Déva városában is ne akadjon 100 egyén, kik hajlandók ne lennének évenként fizetendő 20— 30 frtjukat egy ilyen üdvös és gyümölcsöző vállalatba fektetni. Node, majd felel erre a közel jövő!
   S hát az ó-boholti gyógyfürdő milyen lábon áll? Erről bizony minden lelki furdalás nélkül elmondhatjuk, hogy ez valóságos torzképe a vázolt új-boholti gyógyfürdőnek. Egészen feloszlásnak in¬dult s máris az a hír is kering róla, hogy a járási szolgabíró meg is bízatott volna az eltakarításával, azaz a bezáratásával. S én érzékeny szívvel válnék meg az ó-boholti gyógyfürdőtől, hogyha a feltámadás reménye nem vigasztalna. Végre közlöm azoknak névjegyzéket, kik nem sajnállották végvonaglásaiban is meglátogatni Ó Boholtot s állandóan akkora kitartással igyekeztek dédelgetni, hogy kezeik közt össze ne roskadjon. Névszerinti Zeitler Frigyesné, pékné Déváról; Utri Jánosáé, tanáráé Pancsováról; Kennel Ilka Fehérvárról, Apáthi Gyuláné kereskedőné Boiczáról, Boér Józsefné, orvosné Boiczáról, Kozma Gyula bányafelőr családostul Verespatakról, Loiczer Ferenczné járásbíróné családjával Topánfalvárol, Lővenhardt Sámuel és családja dévai kereskedő. Major Vazul né aljárásbíróné családjával Puyról, Mátyás Józsefné,
kereskedőné családostól V.-Hunyadról, László Zsigmond tanár családostól Déváról, Szancsali Antal törvényszéki bíró családostól Kézdi-Vásárhelyröl, Cseh Lajosné vasúti pénztárnokné családjával Al- Vinczről, a Deutsch és Mendel család Gyula-Fehérvárról…
   Utóvégre egy emberbaráti jó tettet nem hagyhatok megemlítés nélkül. Ugyanis közelebbről itt egy családapa hirtelen elhalván, a legnagyobb ínségnek kitéve hagyta hátra családját. A fennírt vendégek jelentékeny könyöradománnyal siettek az árván maradt család könnyeit letörölni, az összegyűjtött könyöradományból a temetési költség fedezve lön s még az árvák mindennapi kenyere is egy pár hóra biztosíttatott. László Zsigmond.

   Hunyad. 1883. szeptember 1.
   Legelőször is arról kell megemlékeznem, hogy az idei évad, vagy ha úgy tetszik, ivad alatt meg kétszereződött a fürdői vendégek létszáma, s a transenal vendégek is oly nagy számban jelentkeztek, hogy a fürdői helyiség alig volt képes befogadni őket. S ez a szokatlan jelenség talán onnan dátalódik, hogy már az idén a vízmedencze nem hasonlítván a hasadt fazékhoz, rendesen fürödhettünk, s a lábtöréseknek sem voltunk annyira kitéve, habár azok az éles légvonatok a vízmedenczében és különösen az annak csúfolt vetkező szobában most is kegyetlenül graszáltak. De voltak az idén is még más bajok. A fürdő medenczék, ezelőtt 25 esztendővel lévén készítve, a mikor egy néhány vendég alig vetődött oda, a megszaporodott vendégek számának arányában annyira megszűkültek, hogy a fürdés d. u. 1 órakor is alig végződhetett be. S mindenki minél elébb akarván végezni a fürdői kúrát, nem hiányoztak e miatt a súrlódások is. S különösen sok aggodalmat okozott a szülőknek a vendéglős bicephalusa, a gyermekek e réme, midőn felbőszültén száguldozott a gyermekek tanyája, a kút körül.
   Reméljük, hogy a tulajdonosné jövőben contraktualiter bevágja az útját e qualifikálatlan visszaéléseknek és miseriaknak. A koszt elég tűrhető s nem is nagyon drága volt, a vendégek legalább nem tüntettek, mint a gyógyi fürdőn, hogy oda hagyják a fürdőt. A szolgálat azonban minden kritikán alól állott. No de mindezeknek daczára mi mind jól találtuk magunkat Boholton, mindha mind egyöntetűek voltunk volna, úgy éreztük egymás társaságában magunkat.

    Hunyad. 1884. augusztus 2. Hunyadmegye leglátogatottabb fürdői.(Dr. Hankó Vilmostól.)
                                                                                                 I. Boholt.
   A magorai lejtőkről leszaladó kis patak mentén a Maros egyik Sólymos közvetlen közelében eső oldal völgyében Dévától 1 óra járásnyira fekszik Boholt község. Ásványforrása kúttá van átalakítva, melyből 2 csatornán át vastag sugárban óránkint 1059 liter kristály tiszta víz folyik alá.
   A víz hőmérséke 1882. szeptember 13 án 12. C. volt. Boholt a megye legkeresettebb fürdője, látoga¬tottságához képest azonban nagyon gyarló beruházással.
   A forrás vizét részint ivásra, részint fürdésre használják. A közönségnek csak néhány vendég és fürdőszoba és 1 tükör fürdő áll rendelkezésére. A legtöbb fürdővendég a község parasztházaiban nyer elhelyezést. A fürdő Inczédi Lászlóné tulajdona.
   A boholti víz — általam ezelőtt 2 évvel eszközölt analysis szerint — az égvényes, földes és vasas savanyu vizek közé tartozik, melyben fő alkatrészek: a szénsavas calcium, magnesium, a szénsavas vas, a szabad szénsav és szénsavas lithium. A boholti víz, — az orvosok tanúsága szerint — az erősebb vasas vizek hatásait gyakorolja; kitűnő szolgálatot tesz főleg gyomorbajoknál, vér-szegénységeknél s általában kiváló figyelmet érdemel mindazon kóroknál, melyekben az idegrendszer működésének fokozása kívánatos.
                                                                                             II. Fürdő-Gyógy.
   Algyógy közelében, egy erdők által körített, lassan emelkedő, félgömb alakzatú, 200 lépésnyi hosszal és szélességei bíró mésztuffából álló domb észak-nyugati szélén 4 meleg forrás fakad. A fürdő és a fürdőépületek rég letűnt szebb időknek néma hirdetői. Apafii fejedelemnek, Bethlen Gábornak mindég kedves pihenő helye volt Fürdő-Gyógy. Hogy e gyógyforrás már a római korban használtatott, mutatja egy, a kis-kalánihoz hason módon készült, átmérőjében mintegy 24 láb ősrégi vízmedencze, mely azonban most meleg vizet nem tartalmai, mert a mai gyógyforrás¬nál mintegy 20 lábbal fekszik magasabban. Ide helyezhető Hydáta (Ptolemeusnál).
   A mai bővizű forrás úgy látszik mind mélyebben ássa magát a hegybe, s kifolyása időszakonként alább száll, míg az ásványvízből kiváló mésztuffa a fürdők közelében mindinkább felhatalmozódik s elterjed. A fürdő ez idő szerinti berendezése silány, primitív. Az épületek, a fürdők oly csekély gondozásban részesülnek, hogy valóban csodálkozni lehet az 1883, évben a fürdőt használó vendégeknek nagy számán. A múlt esztendőben ugyanis a fürdőt nem kevesebb mint 952 egyén látogatta. Tekintetbe véve azt, hogy az ásványforrásokban annyira dúslakodó Erdély meleg forrásokban oly szegény, kérdjük: milyen látogatottságot biztosíthatna Fried Eszkelesz, a gyógy' fürdő tulajdonosa, a történelmi múlttal bíró, kiváló összetételű víznek, ha a forrásokat idegen elemektől szakértő befoglalás által biztosítaná, ha vizét elemeztetné, ha a vendégek testi és lelki szükségeinek kellő és jutányos fedezéséről gondoskodna és így tovább?
    Fürdő-Gyógy 4 tükör-fürdővel bír. Legnevezetesebb ezek közül az Apaffi-forrás. A vizek hőmérséklete 31.2’ C és 31-9" C közt ingadozik; Fürdő-Gyógy vizeit kiváló hatásuknak mondják csúzos és köszvényes bajokban.
                                                                                                           III. Kis-Kalán.
   Kis-Kalán a Sztrigy völgyében, Vajda-Hunyadtól két mértföldnyire fekszik.
   Mint fürdőhely, már a rómaiak korában használtatott. Meleg gyógyvize a Sztrigy folyó bal partján fakad, egy óranegyednyi távolságban délre a helységtől a síkon, egy teljesen elszigetelt s mintegy 19—20 lábnyira emelkedő szikladombból, melynek felszíne közepén a mésztuffában 21) láb hosszú, 12 láb széles és 8 láb mély bassin van kanál-alakúlag bevésve. A bassin fenekét meleg víz borítja. A bassinból a sziklába vésett négy láb széles csatorna szolgál ki az ott elterülő posványra. Pár méternyire attól 3 födél alá vett és körülkerített fürdő és lakószoba szolgál a fürdő vendégeknek használatára. Az ősi fürdő jelenleg kenderáztatóul szolgál.
   A kaláni fürdő berendezése, kezelése igen sok kívánni valót hagy hátra. A források hőmérséklete 25—30’C közt ingadozik. A fürdő tulajdonosa Bauholzer József bányaigazgató.
                                                                                                             IV. Alvácza.
   Al-Vácza falu a Körös balpartján. Körösbányától másfél mérföldnyi távolságra fekszik. Ez a fürdő is azok közé tartozik, melyeknek múltjáról beszélünk szívesebben, mert a forgalmi vonalak s közgazdasági viszonyok átalakulásával vajmi keveset ígér számára a jövő. A természet pazar bőkezűséggel áldotta meg e fürdőt is ingyen ajándékaival, adván neki meleg kénes forrásokat, oda helyezvén a festői Érczhegység és a változatos Bihar-csoportosulat panorámája elé, míg hátterül a Marosra lejtő Droca-hegység legkeletibb ága emeli fel gyönyörű erdőkoszorúját. Az az egy pár uradalmi épület s a fürdőházak építészete mai roskatagságukban is majdnem hallgatólag hirdetik, hogy máskép volt régen, s hogy abban a korban, mikor a mostani vénhedt hárssor még mint karcsú díszőrség a Fehér-Körös hídján túl futó országúiig sorakozott : naponta úri fogatok gördültek ide be, előkelő népséggel gyarapítva az árnyas park utain fel s alá hullámzó fürdő-társaságot.

    Hunyad. 1886- július 31. Fürdői levél. Boholt, júl. 27-én.
   Nem egyszer hallottuk már panaszkodni a fürdőzni szerető, vagy fürdőzni kénytelen közönséget a boholti fürdő berendezése ellen, pedig ez által csak igen gyenge idealisticus szellemének adta mindannyi tanúbizonyságát, vagy annak, hogy soha sem érintkezett fürdőink érdemdús veterán direktorával… Végtelenek is az ő érdemei, melyeket évek hosszú során át a fürdő díszessé való tétele közben szerzett. Hogy tisztelt olvasóimnak a boholti élet képét híven adjam elő, nem mulaszthatom el megemlíteni, hogy a mi zászlónkra is az van írva „Haladás.“ Tudjak bizonyára igen sokan, a boholti fürdö újabb időben gazdát cserélt s jelenleg Balia Ödön brádi gyógyszerész úr tulajdonát képezi, ki napokban a fürdő territóriumát a Csáklány-féle telek megvétele által annyira nagyobbította, hogy immár lehetővé van téve egy park létesítése...
   …De mint előbb említém zászlónkra ez van írva „Haladás." Haladunk is mi mindenben, új fürdő tulajdonosunk jóakarattal párosult buzgó faradozása mellett, mert míg a fürdőidény kezdetén, midőn a tulajdon gazdát nem cserélt, korszakot alkotó esemény volt, hogy a megnevezhetlen modor szerint újonnan flasterezett fősétatérünk ökölnagysági köveit, egyik pontjáról elhordták a másikra, addig most egymást érik az újítások és átalakítások. Így azt a híres kerítést, mely annyi évi perbe s temérdek pénzbe került, az új gazda minden lelki furdal is nélkül eltávolította s ezáltal a sétatért szépen megnagyobbította, továbbá egyszerű ugyan, de bizonyosan amerikai modor szerint nyugvó renevettek állíttatnak fel, melyek csalják minduntalan a pihenni vágyó vendégeket édes nyugalomra. De a mi hallatlan s mit talán a dévaiak el sem hisznek, mert évek óta tanulják az utczák éjjeli sötétségét megszokni, sétatérünk, a fürdő tulajdonos áldozatkészsége folytán esténkint ki van világítva…

   Hunyad. 1887. július 16. A boholti fürdőről
   Most ismertetnem kell a fürdőn történt változásokat. Boholt fürdő a tulajdonos Balia Ödön úr fáradozása következtében, ennek dicséretére legyen mondva, előnyére változott meg.
   A régi, ronda, Cur Salonnak csúfolt faszín helyén egy nagy hideg-fürdőépület készíttetett 3 nagyi tükörfürdővel, melyek mind cabinokkal vannak ellátva.
   A régi Csáklány-féle kocsiszín helyén egy díszes ebédlő-terem épült, melyben még biliárdasztal is van. A ház háta mögött pedig tekepálya.
Az utak mindenütt jó karban vannak és finom poronddal vannak behintve. Mindenfelé lámpások világítják meg esténként az utakat. Kitűnő zenekarunk van, mely állandóan itt tartózkodik, még pedig Dani zenekara Déváról, kinek mesteri játéka elragadtatja a közönséget reggelenként és esténként.
   A fürdésnél rend van, nincs soha háborúság, mert mindenkinek meg van adva a neki tetsző félórai fürdési idő.
   A mulatságok vezetője derék ellenőrünk Lengyel József, ő vezeti majdnem mindennap a sétálni vágyó és árnyékot, amit itt, sajnos, de nem találhatni, kereső társaságot a szebbnél-szebb erdőkbe. S így hamar múlik az idő. De bezárom soraimat, mert különben máskorra nem marad mit írni. A viszontlátásra. P. V

   Hunyad. 1888. július 14.
   A hunyadmegyei gyógyfürdők látogatottságáról nem valami kedvező hírek érkeznek. Boholt, mely más esztendőben ilyenkor tele volt, főként dévaiakkal, most még csaknem üres. Az idén az itteniek távolabbi fürdőkre, főként a Székelyföldre utaztak

   Hunyad. 1889. június 15. Fürdő megnyitási hirdetés.
   Az alólirott fürdő-birtokosságnak van szerencséje a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy a Hunyadvármegyében Dévától alig egy órányira fekvő vérszegénység, gyomorbetegségek stb ellen kitűnő sikerrel használható BOHOLTI nagy vastartalmú hideg és meleg fürdőt f. év. június 15-től kezdve a nagy közönség rendelkezésére bocsátja. A fürdő-idény tart szeptember közepéig. A fürdő-birtokosságnak legfőbb törekvése volt és lesz a jövőben is az, hogy a fürdőt használó nagyérd. közönségnek a helyi viszonyokhoz mért igénye minden irányban kielégíttessék. Olcsó lakásokról, kitűnő ételekről és italokról gondoskodva van.A lakások előleges megrendelésére nézve legczélszerűbb akár levélileg, akár szóbelileg a fürdő-birtokossághoz Boholt u. p. Maros-Solymos fordulni.
   A fürdőnek ünnepélyes megnyitása f. év június hó 23 án a Pista Dani közkedveltségű dévai népzenekarának közreműködése mellett fog megtörténni, mely megnyitásra a nagyérdemű közönség tisztelettel meghivatik. Boholt, 1889. június hó 12-én.
   Fürdő birtokosság

    Hunyad. 1890. július 19. A boholti fürdőből.
   Múlt vasárnap látogattam ki kedves Szerkesztő úr először nehányad magammal a boholti fürdőbe, melyről lelkes professoraink azt szeretik hirdetni, hogy Buziást és Gleichenberget képviseli szép megyénkben.
   Dévától épen 10 kilométer távolságban rejtette el a jóságos természet a Magúra bányaközségtől levezető völgy ölén Boholt gyógyforrásait.
Érkezésünk zajára megelevenedtek a parasztházak s csaknem mindegyikből ismerős dévai arczok mosolygának felénk. Künn a parkban egy iskolányi gyermeksereget robbantott szét gyorsan felvágtató fiákerünk. Csak a Rózsi néni teheneit és kedvencz hízó koczáját hagyta közömbösön érkezésünk, és ezek most is oly egykedvűséggel folytatták legelésüket, mintha nem érkezett volna még el a fürdő-saison Boholtra s a parknak gúnyolt területhez más emberfiának rajtuk kívül jussa sem volna.
   Az első örvendezés után a nap izzó sugarai ellen menedék Után kezdénk fürkészni. Ismerőseink megmutatták a terjedelmes „Cursalont”, hol egy ideig nyugodtan megpihenénk, de mikor frissítő ital után tudakozódánk, akkor kelle felfedeznünk, hogy azt az ellenkező oldalon, Csuka uram portáján mérik. Ezt a dualisticus szervezetet persze fejcsóválva hallja minden jövevény, de a boholti törzsvendégek fatalizmusa még ezen sem ütközik meg, s kárpótlásul a főkúthoz vezetik vendégeiket. Irigylésre méltó lelkesedés kell ahhoz, hogy a főkút léczes ketreczkéjében méhrajként szorongva megelégedéssel végezze valaki kúráját. Sétálni most vasárnap a fennevezett jámbor négylábú állatok concurrentiája miatt már azért is nehéz feladat vala, mert Boholt község érdemes bennszülöttjei is itt a forrás közelében végzik vasárnapi sétájukat. Az ősiség iránt ápolt nagy kegyeletem daczára mégis kérdésbe bátorkodtam vetni, vajon a t. cz. falusi publicum kényelmi igényeit nem lehetne-e másutt és más módon kielégíteni? Erre a majdnem lázadási számba menő észrevételre az én derék kalauzom szemrehányólag tekintett reám s nagy későre koczkáztatá meg azt az észrevételt, hogy eziránt talán a fürdőtulajdonosoknál lehetne a tárgyalásokat megindítani. Csakhogy az ilyen tárgyalások sorsa is olyan lehet, mint a 3 év előtt megkezdett parkírozásé.
   Annak idejében ugyanis egyébről sem beszéltünk Déván, mint a boholti parkról, melyet egy szépen rajzoló felebarátunk művészi kézzel előnkbe pingált. A dévaiaknak a szép rajzok iránt különben is fogékony phantasiája már gőzmozdonyról, lóvonatú összeköttetésekről ábrándozott, s a patika előtt, a casinó kertjében bizalmas körök a villa-építtető részvénytársaság alapszabályait kezdék fejtegetni. És ezalatt a rendezés munkája szépen kezdetét vette Boholton azzal, hogy minden élőfa és bokor halálos ítéletet kapott. Rózsi néni egy terebélyes ákáczfát heróikus önfeláldozással és majdnem élete veszélyeztetésével mentett meg a többinek sorsától. Ez most a fürdő „Normafája”, s bizony büszke lehet Rózsi néni arra a sok hízelgő dicséretre, a mivel öt ezért a boholti vendégcolonia tagjai a legutóbbi napok afrikai hőségében elhalmozták. A nagy hévvel megindult rendezés azután meg is rekedt szépen a fairtás fárasztó és költséges műveleténél. Sőt egyhamar nem is megyünk ennél többre, ha a fürdőtulajdonosok nem egységes terv szerint, hanem évről-évre változó egyéni hajlamuk, ízlésük és áldozatkészségük sugallatára dirigálják a fürdő sorsát. Így a mi egyik esztendőről elmarad azt a következő év nehezen valósítja meg; a jóságos természet beavatkozásától sincs remélni valónk, miután a parkban legelési privilégiumot élvező négylábú lények ennek szépen útját szegik.
   Boholton több forrás létezik. A jelenleg használt főkút rendkívül gazdag, mert óránkint 1000 liter, 10 hectoliter vizet ad, s így 24 óra alatt 240 hectoliternyi víz buzog fel. Ennek legalább felét elcsurogtatják a falusiak, kik a levezető csatornából töltik meg edényeiket s oly pazarul járnak el, hogy kis patakocska támad mindjárt a köpü mellett.
   A fürdővizet három medencze fogja fel. Egy negyedik nagyobb medencze használatlanul áll, miután a vendégek csekély száma a meglevő tükörfürdőkkel is beéri. Ennyi vízzel külföldön csodákat mivelnének. Mi még csak Déván sem tudjuk forgalomba hozni. Pedig Borostyáni Béla tanár is nagyon kedvezőleg nyilatkozott a boholti vízről s véleménye szerint igen csekély berendezéssel versenyképessé lehetne azt tenni a legközebbi vidéken. Vajha tanácsait sietnének igénybe venni.
  A vendégek összes száma 71.

   Hunyad. 1891. június 6.
  Van szerencsém a n. é. közönséget tisztelettel értesíteni, hogya boholti fürdő folyó évi június hó 14-én fog megnyittatni. Főtörekvésem lesz, hogy ezen elismert gyógyhatású fürdőt, a n. é. közönségnek nyújtandó kényelmes lakás és pontos kiszolgálat biztosítása által évről-évre gyarapítsam.
A megnyitás napján Pista Dani I. zenekara fog játszani. A n. é. közönség pártfogását kéri Boholt, 1891. jún. 7-én teljes tisztelettel
   Csuka Gyula, vendéglős

   Hunyad. 1891. augusztus 8.
  Az erdélyrészi fürdők és ásványvizek leírása. Írta Hankó Vilmos dr. 38 képpel. A föntebbi czím alatt jelent meg az „Erdélyrészi Kárpát Egyesület" kiadásában szerkesztett, díszes kiállítású és zsebkönyv alakú, 14 évre terjedő könyv, mely nemcsak mulattatásul, hanem szükséges útmutatásul is szolgál mindenkinek.
   E könyvet vonzóvá és rendkívül érdekessé teszi Hankó V. elegáns szép írása, melyet olvasóink nagy része jól ismer Hankónak dévai felolvasásaiból. 41 erdélyrészi gyógyfürdő van felsorolva és leírva a műben; közöltetnek az ásványvizek elemzései, egészségügyi hatásuk, az egyes fürdőkhöz vezető utak leírása; a lakások, étkezés, fürdők árai. Megyénkből ismertetve vannak e műben: Al-Gyógy (képpel), Al-Vácza, Bábolna, Boholt, Déva, Kalán. Az „Erdélyrészi Kárpát-Egyesület" valóban elismerésre méltó dolgot cselekedett a fürdők és ásványvizek leírásának kiadásával. Óhajtandó volna, hogy e mű minél szélesebb körű elterjedésnek örvendjen. Ára egyesületi tagoknak 80 kr, nem tagoknak 1 frt 20 kr. Megrendelhető Radnóti Dezső titkárnál.
  (Kolozsvár, E. M. K. E. titkári hivatal.)

   Boholt. Hankó Vilmos dr. 
   A magorai lejtőkről leszaladó kis patak mentén, a Maros egyik, Solymos közvetlen közelében eső oldalvölgyében fekszik Boholt község, Dévától, mint utolsó vasúti állomástól egy óra járásnyira.
   A fürdőtelep egy szegényes parkban van elhelyezve; a telep központja a forrás, mely kúttá van átalakítva. A kút két csatornán át vastag sugarakban ontja kristály tiszta vizét, óránkint mintegy 1059 liternyit.
   Boholt a megye legkeresettebb fürdője, látogatottságához képest azonban nagyon szerény beruházással. Pedig szép fekvése, jó levegője, s kitűnő vize megérdemelnék, hogy a modern kívánalmaknak megfelelőleg rendezzék a telepet.
   A fürdő környéke igen szép s szebbnél-szebb kiránduló helyekben bővelkedik. Vendéglője jó; a vendéglő épületben mindössze 7 szoba áll a vendégek rendelkezésére. A legtöbb vendég azonban a község paraszt házaiban kap elhelyezést.
   A forrás vizét részint ivásra, részint fürdésre használják. Ez a forrás látja el a három tükörfürdőt, úgyszintén a meleg kádfürdőket is.
   A boholti víz az elemzés tanúsága szerint az alkali vasas savanyú vizek közé tartozik, mint ilyent belsőleg igen jó eredménynyel használják emésztési zavaroknál, vérszükség esetében. Külsőleg használva következő betegségeket gyógyít: Idegbajok (neuralgia, ischias, ideges fejfájás, livsteria), női bajok, rheuma, túlhízás, angolkór, stb.
   A boholti víz, a környéken, mint élvezeti víz is kedvelt. A lakások ára a vendéglőben 1 szoba 4 hétre 15—40 frt. A paraszt-házakban 10—20 frt. Ebéd és vacsora havonkint 25 frt. Fürdő-orvos: dr. Balogh Pál megyei főorvos.

   Hunyad. 1892. június 4.
   Fürdőmegnyitás. Hunyadmegye Boholt községében a fürdőidény f. évi június hó 6-ikán veendi kezdetét.

   Hunyad. 1892. június 25. A boholti fürdő.
   Hunyadmegye s kivált Déva közönsége régen ismeri a boholti fürdő kitűnő hatását, melyről dr. Balog Pál megyei főorvos következőleg ír: „A boholti ásványvíz a vasas hideg savanyúvizek osztályába tartozik; úgy vegyalkatrészeinél fogva, valamint a tapasztalás tanúsítása szerint a következő betegségeknél használtatik kedvező eredménnyel: étvágytalanság, emésztéshiáuy, gyomorhurut, főleg ha az a gyomorsav rendellenes bő elválasztásából származott, gyomorfekély, vérszegénység, sápkór, a legkülönfélébb idegbántalmaknál. Az ivással összekötött hideg fürdés kitűnő szolgálatot tesz méh- bántalmak, főleg idült méhhurut s általában a nemi gyengeségeknél, valamint kiállott súlyos betegségek után, vissza maradt testi gyengeségeknél erősítőképpen
   Különben hasonló elismeréssel nyilatkozott dr. Hankó Vilmos kitűnő vegyészünk is. ki a boholti fürdő vizének vegyelemzését nagy pontosságai eszközölte. Hogy e kiváló gyógyhatású fürdőt ez ideig majdnem kizárólag csak a hunyadmegyeiek vették igénybe, annak oka legfőképen abban keresendő, hogy a fürdőt kevesen ismerik a megyén kivül s mert az eddigi tulajdonosok megfelelő tőkehiányában a kellő kényelmet nem biztosíthatták a közönségnek. A szükséges tőke biztosítására a tulajdonosok a becsárban 12 ezer forintért hajlandók a fürdőt egy alakulandó részvénytársaságnak átengedni, mely 50 frtos névértékű 600 db. részvénnyel alakulna meg. A 12 ezer forintból a tulajdonosok 7500 frtot 150 db. részvényben volnának hajlandók elfogadni.
   A részvények aláírását a tulajdonosok egyike, Balia Ödön eszközli Déván.
   Ha sikerül, a mi úgy Boholtra, mint a megyére egyaránt Kívánatos, a részvénytársulatot létrehozni, a boholti fürdő fellendülése biztosra vehető. Fölhívjuk Hunyadvármegye értelmiségét, hogy minél tömegesebb aláírás által igyekezzék e szép vállalatot előmozdítani.

Déva és Vidéke, 1893. június 25. Fürdő megnyitás
A boholti fürdő vasárnap, e hó 25-én fog megnyittatni Pista Dani jóhírű zene¬karával A fürdőlátogató közönség kényelméről min¬den tekintetben gondoskodva van.

Déva és Vidéke, 1894. július 19.
A boholti fürdőbe is kedélyesen mulattak f. hó 14-én. Egyébről nem panaszkodtak, csak hogy nem volt árnyék, az esernyő vagy a napernyő segített a bajon

   Bár a Hunyad nevű újság már 1880. augusztusban közölte még a fürdőzők neveit is, a wikipédián ez áll: „1904-ben aztán az ásványvízforrások vizét felhasználva hideg tükörfürdőkből és meleg kádfürdőkből álló fürdőtelepet nyitottak.”
(Hunyadvármegye 1904. jún. 23, 50. sz.)

                         A batizi kőedények

    Az első tudósítás Hunyad vármegye 19. századi iparának a megsemmisüléséről szól. A tudósítás után 140 évvel, ipar most se létezik. Az utolsó mondat mintha a mai helyzetet írná le: „művelt iparosaink kihaltak, az utódok vajmi keveset tanultak s a jövőre sem iskoláztatják kellően gyermekeinket”. Jelen pillanatban is sokat tanulnak, s vajmi keveset tudnak ebből az életben felhasználni, mert nincs szükségük rá.
    Batizon valamikor porcelángyár működött, vagyis régiesen kőedénygyár. Híres volt, kiállításokon vettek részt, díjakat nyertek. Eleinte fehér, később krémszínű majd fekete porcelánt gyártottak. Főleg a fekete porcellán számított ritkaságnak. A képek a dévai múzeum gyűjteményéből származnak. A gyár 1837-1867 között működött, ellentétben a képeken található felírásokkal, hiszen a család első tagja csak az 1830-as években érkezett Hunyad vármegyében.

    Hunyad. 1884. augusztus 9. (kivonat)
    A jövő évi országos kiállítás alkalmával a magyar ipar állja ki a tűzpróbát. S mi hunyadmegyeiek mivel járulunk, vagy mivel járulhatunk a nemzeti versenyhez??
   A puji posztó, demsusi czukor, batizi porczelán, magyar-brettyei és naláczi szeszgyárak, a haczazseli műmalom, a dévai sörfőzde, a roskányi papirosgyár, nem gyártmányaik minősége, hanem az azon időbeni hiányos közlekedés és az általános elnyomatás káros hatása miatt rég beszüntek. Az öreg, világlátott s a szó teljes értelmében művelt iparosaink kihaltak, az utódok vajmi keveset tanultak s a jövőre sem iskoláz¬tatják kellően gyermekeinket.

                                                                                                 D’André család.
    Franczia eredetű család, kinek első tagja András a 30-as években származott Batiz községbe, hol mint gazdasági tiszt a Bethlen Olivér udvarában s később mint porczellángyáros, tekintélyes névre tett szert. A D’André család fiában Ferenczben kihal. Porczellángyártása — a sokféle zavarban, melyekbe magát sodorta apja halála után - megszűnt és hogy bukásában is élhessen törvénytelen nejétől származott gyermekeivel. 1870. táján végrehajtói állást vállalt el a m. illyei járásban. Itt a sors fordult ellene, s nemsokára elhalván, nyomort hagyott maga után. Birtoka kevés volt a családnak, de mint az iparnak hazánkban meghonosítója s néhány évtizeden át művelője, megérdemli az emlékezetet. (Bőjthe Ödön: Hunyadmegye sztrigymelléki részének és nemes családainak története. 1891).

    Nemzeti Társalkodó, 1837-01-03/1. szám. EGY UTAS SÉTÁJA FEL GYÓGYRÓL VULKÁNIG.
…Más nap a’ Sztrigy kies mellékin keresztül folytattam utamat. Egy órai menés után a’ jó dohányáról, és jeles kőedény gyáráról nevezetes Batizra értem, ’s itten midőn egy felől örömmel lattana mely iparral tökélyesitik a’ veres, fejér ’s bécsinél is talán szebb és jobb fekete edényeket,’s a’ fejérvári pénzverőház számára készített olyan téglákat, melyek az elemek és idő viszontagságait talán a’ római téglánál is jobban kiállják; midőn láttam, hogy az edényeken meglehetős rajzolatok helybeli oláh gyermekek mivé; midőn értésemre esett, hogy azon gyárban csakugyan helybeli hatvan oláhok 20, 25, 30, 35 rf. egész hónapi fizetéssel dolgoznak, a’ köz jóllétet nevelik, ’s annál fogva azon kaján vádat, mi szerint az oláh szorgalomra nem való, oly szépen ’s egyszersmind hasznosan czáfolják meg; midőn megbizonyosodtam arról is, mi szerint ezen gyárnak már Bukarestben ’s Temesvárit lakhelyei vagynak, és ezekből Erdélybe szép summa pénz szivárog bé, kéntelen vagyok a’ gyár tulajdonosát d’ André urat becsülni; de másfelől bosszankodva kérdem magamban hazámfiaitól: ennyi anyagokkal áldott országunkban miért nem tetszik a’ tehetősebbeknek egyenként, a’ szegényebbeknek társaságban ilyen ’s másféle gyárokat alapítni, ’s annál fogva hazánk szegényítése rendalkatjának segítségül nem lenni? boszankodva kérdem magyar lelkű asszonyainktól miért nem elégedhetnek meg a’ honban készített edényekkel, ’s idegen edények vásárlásával is miért nevelik a’ nemzet erőtlenedésit? de utoljára még méltóbb boszankodással kérdem magyar úrfiainkat, hogy miután ők egy burjánnak keserű füstjét egy fúrt vesszőn keresztül szájokban szívni szép tulajdonságnak tartják, miért nem tetszik, most is jó, de utána járással még fájnítható batizi, vinczi, pojánai, vásárhelyi, ’s a’ t. dohányt pipálni, ’s miért küldenek ki csak ezen czikkelyért is e’ szegény hazából annyi ezer forintokat? ’s ily kérdések között ismét szekerembe ülök. (Nagyajtai Kovács István)

    Athenaeum, 1839-02-24/16. szám
   A’ fazekasmes térség készítményei közt a’ D’Andre úr fattyuporczellán gyáráról valók különösen kitűnők; nem olly keresettek a’ görgényiek, a’ közönséges fazekas készítmények legtöbbnyire még mindig durván és otrombán vannak készítve.

   Pesti Hirlap, 1842-09-29/182. szám
Bronz emlékpénzt kaptak: …6) D’André György edénygyára Batizon, Hunyad vmgyében (aranyzott ’s ezüstözött fekete kőedény, egyetlen a’maga nemében).

   Erdélyi Híradó, 1843-10-10/81. szám
   N. szebeni iparmű-kiállítás. A’ D’Andre úr batizi edénygyára fekete aranyozott ’s ezüstözött kő edényeket küldött be, mellyek a’ tavalyi pesti iparmű kiállításban is bronz emlékpénzzel tiszteltettek meg.

   Mult és Jelen, 1843-11-17/92. szám.
   Hunyad megye közgyűlése. Déva nov. 8-k.
…Végtére gróf Battyáni Lajos iparegyesületi elnök által ezen megyei batizi kőedény-gyáros D’André Györgynek küldött emlékpénz átadására bizottmány rendeltetik ; —

   Hetilap, 1846-10-13/82. szám
  Az Ipari műkiállítási díjbírálatok eredménye. Nagy ezüst emlékpénzzel megtiszteltettek: …29. D’ André György és fia, fekete kőedénygyáruk Batizon, Erdélyben.

   Kőváry László: Erdélyország statistikája 1. (Kolozsvár, 1847) 219. old
…Kőedény gyár van Brassóban kettő a Fleischer és Pirorini uraké, Görgényben egy b. Bornemiszáé, Batizon egy ifj. gr. Csáki Györgyé. Ezen utolsó, mely D’ Andre György és Ferencz fia gyárnok urak fáradhatlan szorgalma által annyira ment, nem csak Erdélyben első, de egyszersmind a két Oláhhonba és Bécs felé is kezdi kivívni érdemét. Ezen gyár 60 embert foglalkoztat, készít fehér fekete és veres edényt, s legújabban kemenczéket is. A pénzforgás gyárában 30-40,000 váltó rft. évenként. A két hazában 54 raktár részesül czikkeiből. Az 1842-ki pesti műkiállításnál fekete kőedényiért ezüstözött és aranyozott emlék pénzt nyert; egyszersmind azon méltánylatát, hogy minden kiállított czikke azonnal elkölt. Legközelebbről megint igen csinos porczellán féle kandallókkal állott elé iparos gyámnoka. Igen nevezetes körüle az, hogy gyára körül mind helybeli oláh lakosokat és gyermekeket alkalmaz, s hogy azoknak 1841-ben takarék-pénztárt alapíta a derék gyárnok **.)
**) Batiz és Görgény Szindről Torda mellől kapja földét. Brassó helyben, de ennél rosszabb.

   A Királyi Magyar Természettudományi Társulat évi jelentése tagjairól és működéséről 1851-1856. 11 old.
   A KIR. MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT ÜGYVIVŐI
   …D’André Ferencz, kőedénygyárnok Batizon, Erdélyben. 1844.

   Magyar Polgár. 1869. január 10.
   Törvénykezés. Az erdélyi törvényes királyi ítélőtáblánál, az első polgári osztályú ülésében a következő perek láttattak el 1868. év utolsó hetében: D’André Ferencznek gr. Bethlen Olivér csődtömege elleni 14,957 frt. 76 kr. iránti adósságos ügye;

   Hunyad. 1881. október 1.
   Meghalt D’André Ferencz szept. 26-án, 75 esztendős korában Maros-Ilyén. Atyja vándorolt volt be Olaszországból és megyénkben Batizon alapította a híres porczellángyárat, mely főként fekete porczellánjáról volt nevezetes. Fiának előkelő nevelést adott, de a híres gyár, különböző körülmények következtében, mégis megbukott a forradalom után. Utóbbi években a megyeszerte jól ösmert öreg D’André járásbírósági végrehajtó volt Maros-Ilyén.
A fekete porczellán-festék titka állítólag a család birtokában van. Nagy család, egészen kiskorú gyermekek is, siratja az elhalt atyát..

   Hunyad. 1890. május 31. Útirajzok Hunyadmegyéből (kivonat)
   A piskii csatatért elhagyva virágzó, termékeny községek jól mivelt s nagy gyümölcsösökkel benőtt határán száguld keresztül vonatunk. Egymásután maradoznak el Tompa, Bácsi, Batiz községek. Ez utóbbiban már romjai is alig látszanak ama gyárnak, melyben egy vagyonos franczia, D’André még a 60-as években is égette a hírneves batizi fekete porczellánt. A gyár elpusztult, D’André elszegényedett s pár évvel ezelőtt, mint marosillyei bírósági végrehajtó végezte be életét.

   Hunyad. 1890. augusztus 23. Rövid kalauz a hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat múzeumának látogatói számára.
…A III. szoba 3. sz. szekrényében túlnyomólag a kisbányavidéki és karácsonyfalvi barlangok praehistoricus tárgyait látjuk Téglás Gábor által az akadémia megbízásából teljesített ásatásokból. Sztrigy-Szentgyörgy is képviselve van, Felső Boj barlangjaival együtt. E szekrény tetején látni a Batiz községben 1837—1867-ig virágzott D’André-féle porczellángyár készítményeit. (Schultz József ajándéka)

                                                                                   Descendants of György D'André

                                                                                                        Generation No. 1

1. GYÖRGY1 D'ANDRÉ was born Bet. 1780 - 1785 in Olaszország, and died 1847. He married KLÁRA LECHKY. She was born Bet. 1785 - 1790.

Children of GYÖRGY D'ANDRÉ and KLÁRA LECHKY are:
1.  FERENC D'ANDRÉ, b. 1806, Kolozsvár; d. szeptember 25, 1881, Marosillye.
2.  ÁGNES ANNA D'ANDRÉ, b. 1808, Batiz.

                                                                                             Generation No. 2

 FERENC D'ANDRÉ (GYÖRGY1) was born 1806 in Kolozsvár, and died szeptember 25, 1881 in Marosillye. He married (1) ERZSÉBET STELLER. She was born Bet. 1810 - 1815. He married (2) MÁRIA ÁBRAHÁM április 02, 1876 in Marosillye, daughter of JÓZSEF ÁBRAHÁM and ANNA FRANZ-LUDWIG. She was born 1842 in Bácsi.

Children of FERENC D'ANDRÉ and ERZSÉBET STELLER are:
1. KAROLINA ZSÓFIA D'ANDRÉ, b. május 29, 1837, Batiz.
2. KLÁRA AMÁLIA D'ANDRÉ, b. szeptember 30, 1838, Vajdahunyad.
3. ILONA D'ANDRÉ, b. 1845; d. november 01, 1878, Budapest; m. SÁMUEL KREMER; b. Bet. 1838 - 1842.

Children of FERENC D'ANDRÉ and MÁRIA ÁBRAHÁM are:
4. GYÖRGY D'ANDRÉ, b. Bet. 1855 - 1860.
5. JÓZSEF D'ANDRÉ, b. 1862, Batiz; d. november 01, 1877, Marosillye.
6. FERENC D'ANDRÉ, b. 1863, Batiz; d. április 08, 1866, Batiz.
5. MATILD D'ANDRÉ, b. 1867, Batiz.
6. KÁROLY JÓZSEF D'ANDRÉ, b. július 22, 1878, Marosillye.

2. ÁGNES ANNA D'ANDRÉ (GYÖRGY) was born 1808 in Batiz. She married LAJOS VORBES július 29, 1827 in Vajdahunyad. He was born 1802 in Batiz.

Children of ÁGNES D'ANDRÉ and LAJOS VORBES are:
1. LUJZA VORBES, b. 1825, Vajdahunyad; d. szeptember 08, 1849, Vajdahunyad; m. VILMOS SCHELTER, július 27, 1845, Vajdahunyad; b. 1810.
2. LUJZA KLÁRA VORBES, b. június 21, 1828, Vajdahunyad; d. április 06, 1833, Vajdahunyad.
3. KLÁRA BORBÁLA VORBES, b. november 08, 1829, Vajdahunyad; m. HERMAN RIEBEL; b. Bet. 1820 - 1824, Szászváros.
4. GYÖRGY VORBES, b. november 13, 1833, Vajdahunyad; d. április 19, 1834, Vajdahunyad.
5. ADALBERT VORBES, b. november 20, 1835, Vajdahunyad; d. április 04, 1836, Vajdahunyad.
6. JOZEFA AMÁLIA VORBES, b. szeptember 13, 1837, Batiz; d. szeptember 06, 1838, Batiz.

                                                                                           Generation No. 3

3. GYÖRGY D'ANDRÉ (FERENC, GYÖRGY) was born Bet. 1855 - 1860. He married KATALIN EHRMANN. She was born Bet. 1860 - 1865.

Children of GYÖRGY D'ANDRÉ and KATALIN EHRMANN are:
1. ZSÓFIA MÁRIA4 D'ANDRÉ, b. április 04, 1884, Marosillye.
2. PÉTER LÁZÁR D'ANDRÉ, b. december 28, 1885, Szászváros.

3. MATILD3 D'ANDRÉ (FERENC, GYÖRGY) was born 1867 in Batiz. She married MÁRTON DEHELEAN május 09, 1886 in Vajdahunyad, son of PÁL DEHELEAN and ANNA SACKS. He was born 1863 in Temesvár.

Children of MATILD D'ANDRÉ and MÁRTON DEHELEAN are:
1. ILONA MATILD4 DEHELEAN, b. április 03, 1887, Bácsi.
2. LUDMILLA ANNA DEHELEAN, b. március 30, 1889, Bácsi.
3. ARTÚR GYÖRGY DEHELEAN, b. április 19, 1891, Bácsi; d. május 23, 1891, Piskitelep.
4. TAMÁS PÁL DEHELEAN, b. május 16, 1892, Bácsi.
5. MÁRIA MATILD DEHELEAN, b. december 13, 1895, Galacz

                                                                        SALAMON FERENCZ
                                        (1825. augusztus 29, Déva – 1892. október 9, Budapest)

    Salamon Ferenc a dévai református pap, István fia volt. A négy fiútestvér közül, Dani, József, István, ő volt a legfiatalabb. Emlékét a dévai református parókiára kihelyezett, sok viszontagságot megért márványtáblája őrzi.
    A parókia utcája eleinte az Iskola-utca nevet viselte, majd Salamon Ferenc halála után (1892) tiszteletből az ő nevét vette fel. A rendszerváltás után, egy 1919. április 2-án, Dévai Tanács által kiadott rendelettel az utca elvesztette nevét, és hivatalosan a N. Iorga utcának nevezték. A későbbiekben is többször nevet cserélt az utca, olyan neveket adtak neki, amelyek távol állnak városunk történelmétől: 6 Martie, L. Blaga.
Ha kissé tanulmányozzuk életútját és munkásságát rájöhetünk, hogy többet is érdemelhetett volna szülővárosától.

    Magyar Polgár, 1892. október 12. Salamon Ferencz emlékezete egyetemünkön.
   Szádeczky Lajos dr. egyetemünkön a magyar történelem tanára tegnapi előadását egészen Salamon Ferencz emlékezetének szentelte. Kegyelettel emlékezett meg róla, mint egykori kedves tanárjáról, mint a modern magyar történetírás leggeniálisabb úttörőjéről, a történetírók példányképéről s munkáiból bemutatott részletekkel jellemezte az ő mindenben eredeti történetbölcseleti szellemét, éles kritikáját, geniálítását.
   A magyar történelem nagyszámú hallgatósága meghatottan hallgatta a kegyeletes emlék beszédei, — majd a Salamon ragyogó szellemének alkotásaiban gyönyörködve kegyelettel áldozott a legnagyobb magyar történetíró halhatatlan emlékének. „A magyar tudománynak, hazai történet-írásunknak — így szól az emlékbeszéd egy része — nagy halottja van. Az eddigi összes magyar történetírók között a leggeniálisabb, a legélesebb eszű, a legerősebb kritikájú — Salamon Ferencz ravatalon fekszik.
   Ha francia vagy német tudós lett volna, halála hírétől visszhangoznék az egész Európa, mint néhány nappal ezelőtt Renanétól. Az ország első méltóságai s a népek ezrei vennék körül koporsóját a Panteonban vagy a Walhallában, a nemzet nagy halottjai között országos gyásszal temetnék el. Nálunk a szerényen élő, kevés zajjal működő lángészt hamar el fogja felejteni az úgynevezett „nagyközönség;” de nekünk, kik a magyar kultúra terjesztésén munkálkodunk, kik a magyar történelem világító fáklyáját követjük, örökre szívünkbe kell zárnunk s áldanunk kell emlékezetét, mert hálánkat iránta örökbecsű alkotásaiért, soha le nem róhatjuk.
   Salamon Ferencz azok közé az őseredeti genik közé tartozott, a kiknek száma rohamosan haladó s mindent nivelláló korunkban mindinkább kevesbedik. Éles ész, erős logika, mély és igaz kritikai szellem, a mellett ragyogó humor és kedély s mindenben sajátos eredetiség, új nyomokon, csapásokon járás jellemzi őt minden munkájában.
   Őt az ő történetírásában nem a vezérelte, hogy egy-egy régi történetíró mit mond, mit ír, hanem hogy minek kellett lenni az igaznak, mi „a dolog természete (ez volt kedvelt szavajárása) mi a tények logikája, a józanész követelménye, mert — úgymond — a világon mindenben kell lenni: rendnek és törvénynek, azt ő megtanulta még matematikus korában.
   Éppen ezért a középkori, többnyire zárdái, szűklátkörű krónikásokról igen kicsinylő véleménye volt, „írástudó majmok“-nak nevezte őket, akik nem tudtak látni, megfigyelni, s a mit láttak, azt sem tudták leírni. Hallomás és a rettegés szülte képzelődés után festették a honfoglaló magyart, farkashúst evő, embervért ivó szörnyetegeknek. Pedig „elmebeli tehetség dolgában egy-egy vidéket recognoscirozni tudó magyar íjász sokkal civilizáltabb volt ezen írástudó majmoknál.“ S ezeknek a honfoglaló magyar harcosoknak milyen lélekemelő s hű képét rajzolta ő meg „A magyar hadi történet a vezérek korában“ című munkájában, melyet a bizánci császárok okirat-hitelességű hadi taktikái alapján írt meg. Nem a nemzeti hiúságnak hízelegve, de megdönthetetlen tények, és bizonyítékok alapján mutatja ki, hogy a magyar a honfoglalás s a vezérek korában Európának legkitűnőbb katonája volt s hogy a magyar hadi szervezet fölénye volt az, ami miatt egy félszázadon keresztül Európa legelső nemzetei sem mérkőzhettek a magyarral, s hogy a magyar hadászat vezéreszméje már akkor az volt, amit a modern hadi taktika most egész Európa-szerte követ.
   Másik ily alapvető munkája „Magyarország a török hódítás korában“ szintén egész új világot tárt fel előttünk; a török hódítás két-háromszázados képét, a magyar honvédelmi rendszert, a török hadügyet, a törökvilágot minden részében Magyarországon; amihez fogható történeti munka nincs irodalmunkban.
   Legnagyobb munkája „Budapest történeté“-nek három kötete a magyar föld képét a római világban, a népvándorlás, s ebben a magyar honfoglalás történetét, majd a magyar állam megalakulása, első századait, a városok keletkezését, a kereskedelem fejlődését, a főváros történetei közé csoportosítva jóformán az egész hazai történetet Mátyás uralkodása végéig annyira új, eredeti s az eddigiektől eltérő nyomokon és kritikával írta meg, hogy egészen új alapokra fektette történetírásunkat. A kútfő bírálatoknak itt is egy egész kötetet szentel.
   Kisebb művei is, a milyen pl. az „Atilla főhadiszállásá“-ról „Az első Zrínyiek“-ről „a pragmatika sanctio“-ról szóló, történetírásunk remekei, mind tartalom, mint a kidolgozás a formai szépség tekintetében.
   De nem folytatom tovább, mert minden jellemzés elhalványul az ő művei mellett; azokat olvasni kell, csak az alkothat magának igazi fogalmat Salamon történetírói tündöklő egyéniségéről. Ezekből vett s épen tárgyunkra vonatkozó mutatványokkal kívánom őt inkább jellemezni.
Az ő emlékezetének úgy áldozhatunk hozzá legméltóbban, ha szellemi kincseiből mennél többet igyekszünk magunkévá tenni. Halhatatlan emléke így lesz örökkön élő, szellemi hagyatéka így válik közkincsévé nemzetünknek.

    Déva és Vidéke, 1893. június 22. (kivonat)
    Salamon Ferencz emlékünnepélye.
   Impozáns ünnepélyt rendezett a múlt vasárnap i hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat Salamon Ferencz elhunyt jeles történetírónk, a társulat tiszteleti tagja emlékezetének megörökítése alkalmával, melynek emeléséhez Déva város és a környék intelligencziája is lelkesen hozzájárult a maga részéről. Ez a minden tekintetben fényesen sikerült emlékünnepély élénk tanúbizonyítéka volt annak, hogy városunk intelligens közönsége kellően méltányolni tudja azok érdemeit, kik szelleműk kincseit a haza oltárára áldozva, nemzeti művelődésünk terén hervadhatlan babérokat szereztek maguknak.
   A kegyeletes ünnepélyt a társulatnak a nemzeti kaszinó termében délelőtt tartott nagygyűlése nyitotta meg, mely zsúfolásig megtelt a város és vidék értelmiségével s az ünnepélyes aktusra a fővárosból és Kolozsvárról érkezett vendégekkel, kik közül Beöthy Zsolt a Kisfaludy-társaságot, Vikár Béla az Országos történelmi társulatot, dr. Szádeczky Lajos és dr Márki Sándor egyetemi tanárok pedig az Országos történelmi társulatot képviselte. Az ünnepelt özvegye leányával szintén ott volt a gyűlésen, melyet Kuun Géza gróf nyitott meg remek beszédével. A közgyűlés Réthy Lajos kir. tanfelügyelő indítványára elismerést szavazott az elnök szép megnyitó beszédéért…
   …A közgyűlés után a társulat tagjai s az egybegyűlt hallgatóság a ref. papiak elé vonult, hol szép számú közönség foglalta el a környéket. A főreáliskolai és tanítóképezdei ifjúság, valamint az ipartestületi tagok szép rendben szintén kivonultak a hely színére, mely zászlókkal, virágfüzérekkel s zöld gallyal szépen föl volt díszítve.
   Tizenegy órakor az állami tanítóképezde ifjúságának dalköre szép összhanggal elénekelte a Szózatot, melynek elhangzása után dr. Sólyom-Fekete Ferencz kir. törvényszéki elnök a szónoki állványra lépve, az elhunyt tudós ivói érdemeit méltatta szépen kidolgozott s nagy hatást keltett következő emlékbeszédében, melyet a szónok szívességéből közlünk olvasóinkkal:
   ,,A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat választmányának 1892. évi november hó 2-án tartott rendes ülésében gróf Kuun Géza elnök megnyitó beszédében fájdalommal emlékezett meg társulatunkat is a legközelebbi múltban ért nagy veszteségről: Salamon Ferencz hazánk nagy történetírójának, társulatuk tiszteletbeli tagjának, Déva város szülöttének, haláláról. Midőn úgy a maga, mint a társulat, részéről mély részvétőknek ad kifejezést és ezt a jegyzőkönyvben megörökíttetni kéri, indítványozza : hogy a dévai ev. ref. papilakás Salamon Ferencz egykori szülőhá¬zának helye gyanánt, emléktáblával díszíttessék. Ezen márvány emléktábla létesítésére 100 forintot hoz javaslatba, mely összegnek begyűjtésére mindjárt az ülés folyamán a jelenlevő tagok közt egy aláírási ívet közöltét és 62 forintot szed be az elnök. Az emléktábla szövegének szerkesztésére Réthi Lajos kir. tanácsos tanfelügyelő kéretik föl, a leleplezéskor beszéd tartásával csekélységem bízatott meg Barcsay Kálmán társulati választmányi tag indítványára az ülés elhatározza : Déva város tanácsánál oda hatni, hogy a városnak egy utczája Salamon Ferenczről neveztessék. A város időközben az indítványt elfogadta s az „Iskola-utcza“ - melyben az ev ref. papilak, Salamon Ferencz szülőháza állott, ezentúl róla neveztetik.”

    Képes Folyóirat - A Vasárnapi Újság füzetekben 14. kötet (Budapest, 1893)
   Déva város főterének és eddigi Iskola-utczájának sarkán áll az igen csinos és jól berendezett ref. papi ház. Ennek az Iskola-utczába nyúló oldalán helyezték el, f. évi június hó 11-ikén lefolyt ünnepélylyel a Salamon Ferencz emlékét hírdető márványtáblát.
   Az emléktábla leleplezésével egyszerre az utcza is nevet cserélt. Azóta ugyanis Salamon- Ferencz-utczának nevezik. A ház maga, amint az emléktáblán is fel van jegyezve, nem az, a melyben Salamon Ferencz született. Azt ez előtt hat esztendővel le kellett bontani, mert rozzantsága miatt használhatatlanná vált. Törpe, földszintes épület volt, három lakószobával. A hagyomány szerint előbb az uradalmi tiszttartó lakott benne, de Bethlen Gábor fejedelem állandó ref. papi lakását adományozta. Salamon Ferencz emléktáblája a régi lelkészi lakhelyén emelt újabb ház falába van illesztve, a mely ház ma is ref. papilak, amint e lapban ma közölt képen látható, épen a templom mellett áll.
   Salamon Ferencz születési helyének megjelölését gr. Kuun Géza indítványozta a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társaság egyik válaszmányi ülésében, csakhamar a jeles tudós halála után. A tábla költségeit egyesek adományából fedezték s elsősorban az indítványozó gróf járult hozzá. A csinos emléktábla felirata a következő:
E HELYRŐL LEBONTOTT RÉGI HÁZBAN,
MELYET BETHLEN GÁBOR DICSŐ FEJEDELEM
RENDELT EV. REF. PAPI LAKÁSUL,
SZÜLETETT 1825 SZEPT. 4-IKÉN
SALAMON ISTVÁN LELKÉSZ FIA, FERENCZ.
SALAMON FERENCZ
BUDAPESTI EGYETEMI TANÁR
ÉS A MAGYAR TUD. AKADÉMIA TAGJA ELSŐ RANGÚ VOLT
POLITIKAI ÉS SZÉPTANI FEJTEGETÉSEK ÍRÁSÁBAN;
MINT TÖRTÉNETÍRÓ PEDIG
ÖNÁLLÓ ÉS MÉLYREHATÓ FELFOGÁSÁVAL,
ERŐTELJES, MAGYAROS KIFEJEZÉSÉVEL, IRÁNYADÓ.
MEGHALT 1892 OKT. 9-IKÉN BUDAPESTEN.
EME TÁBLÁT IDE A HUNYADMEGYEI TÖRTÉNELMI
ÉS RÉGÉSZETI TÁRSASÁG HELYEZTE ORSZÁGOS ÉRDEMŰ
TISZTELETI TAGJA EMLÉKÉRE. 1892.
   Nem lesz érdektelen ez alkalommal közölnünk dr. Sólyom Fekete Ferencz törvényszéki elnök és történetírónak a leleplezés alkalmával tartott ünnepi beszédéből a Salamon gyermek- és ifjú korára vonatkozó következő részletet:
«Szegényes és több gyermekkel megáldott szülők sarja volt az ünnepelt. E részben a hiteles adatokat tiszteletes Szőts Sándor református lelkész úr kezeiből veszem. Salamon Ferencz édesatyja, Salamon István, a dévai reform, egyházban — saját följegyzései szerint — 1811. november 2-án foglalta el hivatalát. Meghalt 1843. decz. 27-én, mint dévai pap és esperes, 62 éves korában. Felesége Sala Klára volt, a megelőző pap, Sala Mihály, leánya. Gyermekeik voltak: 1. Klára (született 1815; csecsemőkorban halt el); 2. Dániel (szül. 1817-ben; reform, pap lett, Nagy-Lakon); 3. József (szül. 1819-ben; felsőbb tanulmányokat végzett Nagy-Enyeden, de mily sorsra jutott, adataink nem tartalmazzák); 4. Klára (szül. 1820-ban; meghalt 1844-ben); 5. István (született 1822-ben s református lelkész volt a Torda melletti Pólyán községben); 6. Ferencz született 1825-ben és megkereszteltetett azon évi szeptember hó 4-én. E nap tehát nem születése napja, mely egy néhány nappal, héttel, vagy esetleg hónappal minden esetre előbb helyezendő. 7. Sándor (szül. 1829.) és végül 8. Zsigmond (szül. 1830-ban). Egyiknek életfolyamáról sem találhatók följegyzések, valamint elhalálozásuk sincs Déván anyakönyvelve.
   Ferencz élete rendkívül változatos. Úgy látszik, a gondviselés keresztül akarta vinni mindazon tanulmányokon, mindazon tapasztalatokon, melyeknek közszereplésében és különösen írói pályáján szükségkép hasznát kellett vennie, miről hátrahagyott művei tanúskodnak legjobban.
Édesatyja halála után a nagyenyedi Bethlen-főiskolában találkozunk vele legelsőbben. Fogarasi Albert, ez időszerinti rector-professor, és Váró Ferencz tanár közlései nyomán következő adatok állanak rendelkezésre. Salamon Ferencz 1845. júniusában mint II-ad éves bölcsészeti osztálybeli hallgató állt vizsgálatra. Az érdemsorozatban 36 tanulótársa közt 11-ik volt. Előtte volt tíz társa közül felemlíteni Kendeffy Sámuel hunyad vármegyei, ma is élő nagybirtokost. Az 1845/6. iskolai évben ugyanazon főiskolában első éves jogász volt s grádusában a 10-dik. 1847-ben osztálytársai II-ed éves jogászok. A névsorban Salamon Ferencz nem fordul többé elő. Az 1847/48 első félévben sincs neve sem a jogászok, sem volt osztálytársai — ekkor már theologusok — névjegyzékében.
   A főiskola Epochalis könyvében vannak a következők följegyezve Salamon Ferenczről: 1844—45-ben élvezte a Barcsay-féle, ugyanazon év II-ik felében a Zágoni Gábor féle 17—17 magyar forintos «kegylet»-et. 1845—46-ban a kisebb fejedelmi, 1846—47-ben az Ajtai Mihály-féle 24 magyar forintos «kegylet»-et élvezte. Mit egybevetve a fennebb említett azon adattal, hogy neve 1847-ben már nem fordul elő a tanulók névjegyzékében, csak úgy magyarázhatunk meg, hogy az év első felében vizsgálatok kiállása előtt hagyta el az intézetet. Az 1845—46. évben 30 magyar forint jutalmat nyert a görög nyelvben tett előmeneteléért.
   A szabadságharcz őt is zászló alá szólítá. A csúcsai ütközetben 1848 - decz. 3-án, tehát épen nevenapján, mint honvéd tüzér-őrmester golyó által megsebesült. E különös és véletlen találkozást soha sem feledte; nevenapjával együtt sebesülésének napját is mindig megülte barátai s meghittei körében. Sebéből fölgyógyulván, főhadnagygyá léptették elő. Ezen tiszti rangban ott volt ő is Világosnál és bajtársaival együtt letette a fegyvert.
Bujdosóként Nagy-Váradon vonult meg és nevelő volt egy siketnéma ifjú mellett.
   Pálya után kellett néznie. Lelke áhította kiképeztetésének betetőzését. Mihelyt lehetséges volt, vagyis 1851-ben Pestre ment és magát a tudomány-egyetemen orvostan hallgatónak íratta be. Megnyilatkozott elméjének egyik fővonása, a határozott, a kétségtelen igaz után törekvés. Már mint orvostanhallgatót a mennyiségtan vonzotta s abban jeleskedni kezdett, így hivatott meg 1853-ban a mathematika tanárául Nagy-Kőrösre, hol akkor hazánk sok jelese: Arany János, Szabó Károly, Szilágyi Sándor, Szász Károly és többen fogadtak el tanszéket, hogy az üldözések útjából félrevonulva, hazafias, főnkért érzelmeikkel ellentétben nem álló kenyérkeresetre tegyenek szert.
   A leleplezési ünnepély szép és lelkesítő lefolyású volt. Az egész város minden rendű és rangú polgársága nagy számmal jelent meg. Budapesti és kolozsvári tudósok jelenléte emelte az ünneplés fényét. Ugyanez alkalommal általános figyelem s tisztelet tárgya volt az elhunytnak özvegye, aki a meghatottság kényeivel hallgatta végig néhai férje életadatainak, működésének, jelességének felsorolását. Már a történelmi társaság közgyűlésén, mely az ünnepélyt megelőzte, dr. Kuun Géza nagy hatású megnyitó beszédének egyik kimagasló részlete volt a Salamonra vonatkozó kegyeletes megemlékezés.
   Az emléktáblánál tartott beszédben dr. Sólyom Fekete részletesen és nagy gondossággal állította össze a jeles tudós életére vonatkozó adatokat. Szőts Sándor lelkész, aki a tábla gondozását alkalmi beszéddel átvette, arra használta föl ez alkalmat, hogy Salamon alakját követendő eszményül tűzze ki a tanuló ifjúság elé.
   A közebéden is Salamon emléke volt az ünnepély és felköszöntések fő tárgya. Különösen sikerült Beöthy Zsolt beszéde, aki találó vonásokkal körvonalazta Salamonnak emberi és történetírói hatalmas egyéniségét. Dr. Szádeczky Lajos azzal keltett nagy érdeklődést, hogy mint hálás és mesterét bámuló tanítvány adott érzelmeinek kifejezést. Magasztalta a várost és megyét, a melyeknek gazdag történelmi hagyományai oly sok jelest ihlettek már s bizonyosan Salamon lelkesedésének is első és állandó serkentői voltak. Most már ott áll a tábla és hirdeti, — a mint Szőts Sándor mondá, — hogy Magyarországon szegény ember is eljuthat a köztisztelet bármily magaslatára, ha tehetségéhez kitartás és nemes törekvés járul. R. L. (Réthi Lajos)

                                             ARADI VÉRTANÚINK  VAGY TÖRTÉNELEM MÁSKÉPP

      HUNYADMEGYE ÉS A HUNYADIAK.

Századok – 1887. A dévai és hunyadmegyei kirándulás.(A Századok okt. füzete) Hunyadmegye és a Hunyadiak. Csánky Dezsőtől.

                                    (Felolvastatott a Magyar Történelmi Társulatnak Déván, 1887. júl. 24-én tartott nagygyűlésén.)

   Hunyad vármegye története idáig még nincsen megírva. De egy előkelő irodalmi társaság, első rangú tudósokkal élén, eltelve nemes ambitióval, — évek óta fürkész és munkálkodik, czélul tűzve ki e megyére nézve is a minden tudományok végczélját, az igazság felderítését.

   A tárgy nem kis méretű, magasabb elvi kérdéseket tartalmaz, melyeknek megoldása méltó nemcsak a megye, hanem egy egész ország, sőt nemzetek érdeklődésére.
Nyomaiban ma is bámulatra ragad az a régi civilisatio, mely itt, e megye területén virágzott. Később pedig, a középkorban, egy európai hírű magyar hadvezér és államférfi származása, neve, működése, egész nagy alakja, valamint a magyarországi oláhság, ma rumenség története kapcsolódik egymásba a megye történetével. A tárgynak tehát nagy érdeke van, s ezért alkalmas arra is, hogy a mai társadalmat és politikát mozgató kérdésekkel hozassék összeköttetésbe.

   Nekünk, a múltak búvárainak kötelességünk: a történelmi igazság tényeinek megállapítása. Ugyanaz, ami a természettudósé, a ki bonczol, kutat, megállapít, csak a tárgyra tekintve, minden czélzat nélkül, mely legszorgosabb kísérleteit is meddőkké teheti.

   E czélnak szolgál a jelen vázlat is, a melyben különösen e megyének Hunyadiak korabeli oláh viszonyait, az oláhság és magyarság egymásra hatását óhajtjuk főbb vonásokban megrajzolni, s a melyre íme nagybecsű figyelmüket kérjük.

   Hunyadmegye területe nem volt oly nagy a XV. században
s általában a középkorban, mint manapság. Északi része, a mai Körösbánya és vidéke, a Fehér-Körös völgye nem Hunyad- hanem Zaránd megyéhez tartozott. Keleti részén pedig Szászváros és környéke, mint külön szász szék, szintén nem szerves része Hunyad vármegyének.

   E tájon Benczenczet emlegetik gyakorta, mint a somkereki Erdélyi, majd a vingarti Geréb család birtokát;^[1] továbbá észak felé Almás patak mentén már a XIV. században a hasonló nevű falut, mint a melyhez e vidéken több más helység is csatlakozik.^[2] E vidéken nyerik Mátyás királytól 1466-ban az Illyeiek Török és Csokmo (a mai Csigma) helységeket, hadi érdemekért, melyeket már atyja a kormányzó idejében szereztek.^[3] A főbirtokosok egyike e vidéken ez és a Tureki vagy Töröki család. Már 1404-ben nyerik Zsigmond királytól Gyod királyi birtokot, a mai Gyógy helységet, s három évvel később már az ő számukra iktatják be Algyógygyal együtt a következő szomszédos helységeket: Homorodot (Homrod), Csehet (Cheeb), Bozest, Mádát, Bálsát, Almást, Nyirmezőt (Nyresmezew) és Tekeröt (Thekerew) is.^[4]

   Benczencztől nyugatra, a Marosnak a mai Arad megyéig terjedő völgyében, a Sztrigy mentének kies lapályain s e két folyó mellékvölgyeiben alakul meg a középkori Hunyadmegye.

   Lépjünk beléje Magyarország felől. A Maros völgye tárul elénk, északról és délről eléje nyíló mellékvölgyeivel. Nyugati központja ma Maros-Шуе, hajdan Illya vagy Illye, a hasonló nevű nemes család tulajdona már a XIV. század közepén. Szomszédai Barincska (a mai Branyicska).^[5] Berehthe (a mai Maros-Bréttye) és Magyarhoz (a mai Bóz falu), mindhárom a Branyicskai család birtoka.^[6]

   Kevés nyom maradt ez időből a Maros e vidékén feküdt többi falvakról. Zálog czímen szőllősi Loz Demeter bír e vidéken néhány falut, köztök Waynakfalvát^[7], Baresthet^[8], Damost^[9], Berzenalját, Zenalját^[10] és más, már említett helységek részeit.

   Több nyom maradt Déva környékéről. Falvak, várak, városok felemelkedhetnek a középkorban a természet áldásai, földrajzi fekvés, emberek szorgalma által, de történetük akkor kezd világosodni s boldogulásuk is akkor vesz határozott lendületet, amint valamely hatalmas, tevékeny férfiú birtokába jutnak vagy pártfogását megnyerik. Déva vár fennállott már a XIV. században is, mint királyi vár,^[11] kisebb-nagyobb falvak települnek körülre a Maros, Sztrigy, Cserna fő- és mellékvölgyeiben, de a homály a Hunyadiakkal együtt foszlik le róluk.

   A XV. század közepén tűnik ki egyszerre, a falvak mily hatalmas csoportja lepi el e szép vidéket. Déva környékén egyes falvakat már 1440. augusztus havában adományoz a két Hunyadi Jánosnak, ekkor már szörényi bánoknak I. Ulászló király. Solymost (a mai Maros-Solymost), Berekszót, Nyavalyást (a mai Nyavalyásfalvát) és Burjánt vagy Burjánfalvát Dévától észak felé;^[12] s ugyancsak ez idő tájt magát Déva várát.^[13]

   Mikor e várba és tartozékaiba Hunyadi Jánost 1453-ban beigtatját, e négy falu is Dévához tartozik már, ötvenhárom más helységgel egyetemben, a melyek legnagyobb csoportban Déva körül feküsznek, de távolabb is, mint pl. Jófő^[14] mai Dobra mezőváros — még Maros-Illyétől is délnyugatra, mások pedig Vajda-Hunyadon is túl Hátszeg felé, sőt magának Hátszegnek is legdélibb és délkeletibb vidékein terülnek el.

   Szent-András^[15], Szántóhalma, Árki^[16], Almás, Kersecz és Kozolya falvak mintegy félkörben körítik dél felől ; odább nyugat felé Lesnyek, Dumbravicza, Bója és Aranyas jelölik a roppant terjedelmű uradalom határát; észak felé pedig Solymos, Berekszó, Burján és Nyavalyásfalvához még Füzesd, Kecskehága, Toplicza és Boholt sorakoznak.^[17]

   Aztán a Sztrigy völgyének néhány falva következik: Tóti, a hol a Hunyadi János rokonai még kenézek voltak;^[18] Alsó- és Felső-Kalántelke,^[19] továbbá Zecsel (a mai Sztrigy-Szacsal) Szentgyörgy, Baczalár, Berekthe (a mai Bréttye) Kórod (a mai Kovrágy) és Váralja, mai Hátszeg tőszomszédságában.

   A Sztrigy másik oldalán, Vajda-Hunyadhoz közelebb pedig: Alsó- és Felső-Nádasd, Lindzsina (Lenczina), Csolnokos^[20] falvak adóznak Dévához; Hátszegtől délre pedig Szentpéterfalva,^[21] továbbá Vád és Nalácz, Rea^[22] s a mellettök fekvő Boldogfalva (hajdan Boldogasszonyfalva).

   Még tovább délkelet felé: Bajesd,^[23] Ohába (bizonyára a mai Kőalja-Ohába), Maczesd, Páros, Fehérviz, Korojesd,^[24] Ponor, s végül a két Livád, t. i. a mai Hegyalja és Mező-Livádia alkotják az innen már jó messze fekvő Déva vár tartozandóságait.

   S végül maga Déva város, mint akkor már, Hunyadi János idejében nevezték: oppidum. A déva-vári várnagyok hatósága alatt állt. Nagyobb hely lehetett már a XV. században, s mégis Hunyadi János lakosainak szegénységét nézi 1449-ben, mikor a számára évenkint járó három ajándékot, majd néhány nappal később mindenféle censusuknak felét elengedi. Gyámolítni akarja őket. Egy évtizeddel később Szilágyi Mihály kormányzó nevezi a magáénak a várost, Nyilván a Mátyás király révén. Ugyancsak a kormányzó még becsesebb szabadalmat igazi szabadságot — oszt számukra: szabadnak nyilvánítja őket minden idegen tisztviselő bíráskodásától. A szabadalom, melyet aztán Mátyás király is megerősít, egyúttal parancs a dévai várnagyoknak.^[25]

   Számos apróbb uradalom alakul a dévai mellett a környék falvaiból. A Rápoltiak Rápolton, Tamáspatakán,^[26] Bulbukon,^[27] és Bábolnán; a Foltiak Folton^[28] a Bakajiak az odább keletre fekvőMaros-menti Bokajon földesurak; a hol pedig a Sztrigy a Marosba torkollik, már a XIV. században a Dobokaiaké Püspöki^[29] helység (a mai Piski), körülte egész csoportjával máig is meglevő helységeknek a Dédácsfalviak, Tordasiak, Lozsádiak sat.birtokában. A Piskitől kissé északnyugatra eső Kéménd és Bánpataka a Kéméndi családé volt egész 1468-ig, a midőn a Gergely hűtlensége következtében — úgy látszik — a Theremy Sükösd testvérek kezére jutott.^[30]

   Kéménd közvetetten szomszédja: Haró,^[31] melyet a Harai család Mátyás királytól 1458-ban már uj adományul nyer. Az odább délre eső mai Sárfalván pedig a Sálfi családnak vannak részbirtokai.^[32] Odább nyugotra Déva mellett Alsó-Almás^[33] és Kerges helységekben már 1406. előtt bírt az Almási vagy Alsóalmási nemes oláh család;^[34]

   Felpestes valamint a Maros menti Vetzel és Németi^[35] helységek fölött pedig, mely előbb a Kerekegyháziaké volt, 1430-ban a Hunyadi és Szentgyörgyi család pörlekedik^[36], a mely utóbbinak 1448-ban Pestesen, Középteleken^[37] és Németiben csakugyan vannak is — de úgy látszik csak zálogos — birtokai.^[38]

   Barcsa és Petrény^[39] a Barcsaiaké, kik 1483-ban Alpestesen, Écsi és Bathyz^[40] helységekben nyerik azokat a részbirtokokat, melyeket eddig a magbanszakadt Batizfalvi család birtokolt. Ugyane családnak Keresztyén-Almáson is vannak részbirtokai.^[41]
Batiznak szomszédja észak felől a mai Bácsi helység, melyhez 1462-ben Bélavári hunyadi alvárnagy tart jogot.^[42] Ettől kelet felé Nagydenk, Kisdenk és Mártondenke helységek részeibe 1475-ben a Barcsaiak kérik magukat beigtatni; 1477-ben pedig vétel és csere utján a Rápolthi család.^[43] Ludesd és Városvíz birtokokról pedig úgy értesülünk, hogy ezek Varaskeszi Lépes Andráséi voltak, ennek magvaszakadtával Hunyadi János kormányzó Hunyadvárához foglalta, majd Mátyás király 1463-ban a Barcsai testvéreknek adományozta.^[44]

   Közelebb fekszik Vajda-Hunyadhoz Bujtur (hajdan: Bojtor), már 1392-ben a Bojtori nemes családé,^[45] melynek tulajdonából vétel útján a Hunyadiak kezére megy át 1453-ban;^[46] valamint Rákosd (Rakusd), a század elején már a Rákosdiaké;^[47] Zalasd, a Zalasdi kisebb nemes családé^[48] Bős, (Boos), mely Kereszturral együtt^[49] a Keresztúriaké; Hosdath,^[50] továbbá Szentkirály, I. Ulászló idejében a Pestyéni család kezére jutott,^[51] a Sztrigytúlsó partján fekvő Boldogasszonyfalva^[52] és két Kalánteleke oláhoktól lakott birtokok egyes részeivel együtt.^[53]

   E falvakkal szomszédos Alsó- és Felső-Nádasd község, mely hajdan részint ezen, részint pedig s gyakrabban csak Nádasd néven fordul elő. 1419-ben egy határjárás alkalmával még királyi birtoknak nevezik, megemlítvén kenézeit is.^[54] Tehát oláhok is lakták. Fentebb láttuk, hogy 1453-ban mint Déva vára tartozékának, már a Hunyadiak a földesura. De nemcsak ők bírtak Nádasdon. Hunyadi János mint kormányzó 1447-ben már új adomány gyanánt adományoz egy felsőnádasdi részbirtokot felsőnádasdi Ungurnak. Tehát az Ungur család már régi birtokos itt.^[55] Majd 1458-ban Mátyás király Nádasd birtoknak épen felét,— elszakítván Hunyadvárától, a melyhez eddig tartozott — adományozza nádasdi Ungur Jánosnak és testvéreinek.^[56] Úgy látszik, a másik fele a király birtokában maradt, mert 1479-ben nádasdi részbirtokát ugyancsak nádasdi Ongor Jánosnak zálogosítja el más — már említett — birtokokkal s a szomszédos Oklossal,^[57] amely szintén Hunyadvár tartozéka lehetett. Ugyan a család más helységek földesura is e tájon e korszak végén. A Sztrigy túlsó oldalán 1490-ben Szentgyörgy (a mai Sztrigy-Szentgyörgy),Szacsal(a mai Sztrigy-Szacsal) és Walya (a mai Szentgyörgy-Valya) egyes részeit.^[58]
Ezek szomszédjai — dél felé — a két Keted^[59] és Oklos^[60] helységek, melyekhez a Benczencziek tartanak jogot, már a XIV. század végén. Ugyan e vidéken másik jelentékeny birtokos az a nemes család, mely Szentgyörgyről^[61] nevezi magát s azonkívül hogy e helység egy részének is földesura, már a XIV. század végén jogot tart Patak, Kisfalu,^[62] Grid, egy másik ága pedig Szálláspatak és Fényalat, a Hunyadiak idejében pedig zálog czímen a Felpestesiektől még Kiskalán (Kyskayan), Kövesd (Gravosdia ?) és Hosszuliget helységek egyes részeihez.^[63] Ugyane család később Székespatak,^[64] Szancsal,^[65] Ohaba,^[66] valamint a Hátszegen, Vád, Barest, Nalácz, Bulomir, továbbá Puly és Farkaspatak helységek egyes részeinek is földesura.^[67]

   De e tájék főhelye Hunyad vára volt. Nem szándékom ez alkalommal, midőn csak némi áttekintést ha nyújthatok a megyéről, e vár és uradalom történetével foglalkozni. Kétségtelen, hogy a Hunyadi családnak e vár és mezőváros, az e tájon levő vasbányákkal^[68] képezte törzsbirtokát. Zsigmond királytól nyerte meg 1409-ben Vojk, »udvari katona« a Hunyadi János apja, — érdemeiért. A kétségtelen hitelű adománylevél, melynek eredetijét ma az országos levéltárban őrzik,^[69] rendkívüli becsű, mert a Hunyadi család eredetét magyarázza s genealógiáját három nemzedékre viszi fel a nagy Jánostól, — de más tekintetben szófukar, s magára Hunyad várára nézve tájékozatlanságra mutató adatokat tartalmaz.

   Először mert »possessio nostra regalis Hunyadvár«-nak nevezi az adományozott birtokot, melyről tehát nem mondja ki, hogy Castrum, holott már a múlt században is az volt.^[70]

   Másodszor pedig, mert Fejérmegyében^[71] levőnek mondja. Hasonló tévedések ez időben nem ritkák, kivált az ily nemű vázlatos pátenslevélnél, mely inkább csak jelzi, mint, jogilag bizonyítja a királyi adományt.

   A vár és környéke azonban állandóan a családé maradt; a kormányzó kiépítteté, s 1456-ban V. László királytól új adományt szerzett rá és a városra,^[72] melyet már 1445-ben »civitas nostra«-nak nevez.^[73] Mily falvak tartoztak hozzá, — arról tudtommal nincs tudósítás, mert az adománylevelek részletes adatokat nem tartalmaznak a vár pertinentiáiról. Mint láttuk, Nádasd egy ízben ide tartozott, hasonlóképen Cserbel, nyugotra Hunyadvárától, a melynek kenézségét Mátyás király 1476-ban Monyarosdi Obrysnak adományozza.^[74]

   Szomszédja volt ez uradalomnak a Hunyadiakkal rokon Demsusi (Mursina) családé, melyből a nagy hadvezér édesanyja is származott.^[75]

   E család tagjai: Nyiresi Stojanfi Musina és János 1404-ben már Reketye (a mai Reketyefalva) és Demsus helységekbe igtattatják magukat,^[76] s a harminczas években már szintén igen jelentékeny vagyonnal bírnak. Mursina István és Sandrin 1438-ban már új adomány gyanánt kapják Albert királytól a következő hátszegvidéki^[77] falvakat : Reketyét, Nyirest (a mai Nyiresfalvát), Hasdot (a mai Hosdot), Cernyesarát (a mai Csernisorát), Bunyilát odább északra, és Csarna (a mai Cserna) helységet — Vajda-Hunyadtól dél- és délnyugatra a Cserna völgye mentén; továbbá Stejt^[78] és Pauczonfalvát kissé bentebb ahegyek közt, Hátszegtől már délnyugatra; valamint a szomszédos Demsus (Domsos), Pojeny (Polin) és Totesd (Tothesth) egyes részeit;^[79] s végül a Hátszegnek épen ellenkező oldalán, a mai puji járásban fekvő Petrosz (Petruz) falut.^[80]

   Rokonságban állt a Mursinai és így a Hunyadi családdal a Csolnokosi nemes oláh család is, melynek ivadékai: Dan, Vojk, Péter, Serbe és János, mint (a Hunyadvár és Hátszeg közt fekvő) Csolnokos kenézei, e helységet örök (nemesi) birtokul kapják 1446-ban János kormányzótól.^[81]

   E faluval szomszédos volt dél felé Alsó-, Közép- és Felső-Szilvás, a melyeket Szabadfalva felével együtt Zsigmond királytól még 1401-ben nyernek adományul a Szilvásiak.^[82]

   HUNYADMEGYE ÉS A HUNYADIAK. V.

A Sztrigy másik oldalán, odább kelet felé a Hátszegen a Bréttyei családnak van néhány helysége. Bréttyei,^[83] Kovrágy,^[84] Jópatak, Gonoszpatak^[85] és Baczalár, melyeket 1458-ban Mátyás király Bréttyei Gerkének, már a kormányzó és fia László seregében gyermekkorától fogva szerzett kitűnő érdemeiért s a királyhoz való ragaszkodásáért adományoz.^[86]

   Kivülök Hátszeg királyi vár és város körül,^[87] s odább a hátszegi termékeny fennsíkon és a feléje nyíló völgyek mentén számos oláh eredetű nemes család bír kisebb-nagyobb uradalmakat, mint a Farkadiniak és Csulaiak a hasonló nevű, Hátszegtől délnyugatra eső helységekben;^[88] a Farkadiniak ezenkívül a szomszédos Kragulus (ma Kraguis) helységben, a Csulaiak pedig Demsus ( Dempses), Haczazsel (Haczalhek), odább északra Hunyadvár felé, Gross helységet; azután Tökefalva, Válya és Fekete hegy^[89] egyes részeiben.

   Ilyen nemes oláh család a Vádi és Szentgyörgyi is. Előbbinek törzsbirtoka a Hátszeg melletti Vád, Nalácz és Baresd,^[90] a melyekben, valamint a nyugot felé szintén közel fekvő Bulomir (Balamer) helységben együtt birtokoltak a Szentgyörgyiekkel.^[91]

   Szomszédosak a Pestyenyei, Szentpéteri, Osztrói, Szálláspataki oláh eredetű nemes családok birtokai, odább dél felé Hátszeg mögött.

   A Pestenyeiek vagy Pestényiek a hasonló nevű két helységen^[92] kívül Rekecze vagy Rekicze^[93], Dumbrevicza^[94], Brazova, Bredeth, Várhely, Osztró és Polyen falvakban voltak földesurak. Közülök egy Mihály nevűt 1447-ben udvarnokának nevez Hunyadi János.^[95]

   Kisebb birtokú család a Szentpéteri, mely Szacsal és Szentpéter (ma Szentpéterfalva) szomszédos helységekben,^[96] valamint az Osztrói, mely az odább délnyugat felé eső Alsó- és Felső-Osztró és Ohabicza^[97] falvakban bír nemesi jószágokat.^[98]

   Ismét vagyonosabbak a Szálláspatakiak, kiknek elődeik: Kenderes, Barb és Koztha, mint kenézek, nyerik 1404-ben Zsigmond királytól a Szentgyörgyiekkel együtt adományul Szálláspataka birtokot vagy kenézséget.^[99]

   Mikor V. László trónját elfoglalja, a Szálláspatakiakat már: Felsőszálláspatak,^[100] továbbá a dél felé közel fekvő Malajesd, odább kelet felé pedig Baar^[101], Krivadia (Kyrwadia) és Merisor helységek egyes részeinek is birtokában látjuk.^[102]
   Szálláspataka mellett Bajesd (Boyesd) és Olaba^[103] helységek részét bírják a nemes oláh Bajesdiek^[104]; úgy látszik ugyanezen Ohába és ezenkívül Fejérvíz egyes részeit pedig a fejérvíziek, kik e birtokot mint fejérvízi kenézek, Hunyadi Jánostól 1445-ben,^[105] majd új adomány gyanánt V. László királytól 1453-ban nyerik.^[106]

   Szomszédos birtokosok a szálláspataki Erdélyiek, kik a Hunyadvárához tartozó Korojesd királyi birtokot Mátyás királytól nyerték adományul^[107], továbbá a Rusoriak Rusor és Serél helységekben, 1435-ben még kenézek^[108]; a Borbátvízi Oláhok, kik 1457-ben új adományul kapják Mátyás királytól Vizköz és Feder (Fegyer) községeket, Ponor felét, Barbathvize és Baar részeit; jóval később, 1478-ban pedig Ohubicza (a mai Hobicza) és Playsor más néven Erők^[109] helységeket egészen, valamint ismét Fegyert, Barbáthvize, Ponor és Baar egyes részeit^[110], melyben különösen a Bari Vajdafiak, nemes oláhok a földesurak.^[111] Végül a Livádi^[112] és Ponori^[113] család, — előbbi Livád (a mai Livadia) és Farkaspataka; utóbbi pedig Ponor és Ohába (a mai Ponor-Ohába) helységekben.
   A Hátszeg több vidékén terjedelmes jószágok urai már a XIV. században a Malomvíziek, vagy malomvízi Kendefiek. Azon a tájon, ahol éppen imént végeztünk, Puj mellett bírták Füzesd és Galacz helységek részeit Hunyadi János 1447. évi adománylevele alapján; Hátszegtől délre pedig: Nuksorát már 1404-ben is mint új adományt^[114]; továbbá Malomvíz, Malomvíztorok, Sebestorok^[115], Osztrovel, Oncsokfalva részeit, a század elejétől kezdve; valamint Kernyesd és Poklisa felét, szintén János kormányzó és Vizközt^[116] V. László király adományából; Szabadfalu, Patak^[117], Kis-Sebes, valamint Szent-Péter és Reja részeit; Titösfalvát és Boldogasszonyfalva mezővárost országos vásárral és vámmal; Váralját a benne levő kőtoronynyal és a hozzája tartozó hátszegi vámmal is, 1459-ben már új adományként^[118]; végül 1447. óta az odább nyugot felé eső Pojeny falu egy részét^[119]. 1453-ban pedig Malomvizi Kendefi Kendris a Szörényi bánságba vezető Vaskapun nyer egy jövedelmező hidat, szintén új adomány gyanánt, megerősítéseid a Zsigmond király régi adományának.^[120]

   HUNYADMEGYE ÉS A HUNYADIAK. És jöttek. (I.)

   Íme az egyszerű tények. Ezeket még sokasítni, pótolni s az előbbi századokba visszanyúlva, eredetük szerint tisztázni — a megyei monographusnak lesz majdan érdekes és feladata. Összefoglalva az elmondottakat, azt az általánosabb tényt azonban már most is megállapíthatjuk, hogy a magyar nemesi jószágok mellett, királyi vagy magán várak körül a múlt századokban települt u. n. oláh kenézségek már a XIV. század vége óta nemesi jószágokká alakulnak át, miáltal a Volachusnak nevezett nem magyar népségek kiválóbbjai közül némelyek magyar nemesekké válnak.

   E tény fontossága azonnal szembe ötlik. Feladatunknak ismerjük még ez alkalommal, kutatni azokat a tényeket is, amelyeknek szükségképi következménye gyanánt állt elő ez állapot, hogy ennek folyományait szintén megállapíthassuk.

   Régibb századokba kell visszatekintenünk s magasabb szempontra helyezkednünk, a honnan az események nagyobb tömegét áttekinthetjük és azoknak egymásra hatását vizsgálhatjuk.^[121]
   Mint az egyes embereket, a népeket is ösztöneik, vágyaik vezetik, s a szükség, a körülmények hajtják. Azt a rácz, bolgár czinczár, albán és rumén elemekből álló balkáni pásztorkodó népséget is, melyet a középkor »Volachi« néven nevez, a jobb legelő szüksége kezdte hajtani Magyarország déli vidéke felé már a XIII. században. Mint kenézek, vajdák alatt törzsszervezetben élő népelemnek, csak a megélhetésre van gondja, nem nemzet, nem állam még, alkalmas tehát bármely megalakult állam kötelékébe lépni. Szabadság és lehetőség megvolt erre Magyarországon, melynek magyarok és kisebb részben szlávok által lakott déli vidékén, újabb, tömegesebb településre még elég szabad tér kínálkozott.

   A vándorlás lassan, de folyton folyik. Ekkor jön közbe egy nagy esemény: a török megjelenése Európában. Egy szapora, ifjú erejű nép rohan a Balkánra. Vallásos intézményei szilárdan tartják össze, s állandóan hódításra kényszerítik. Felléptük a XIV. században fokozódó hullámzásba hozza a Balkán népeit, s Magyarország déli vidékein is új fejleményeket szül.

   Lassanként kitűnik, hogy a két fő ellenség a török és Magyarország. A köztök fekvő népségeket mindenik a maga erejének növelésére akarja fordítani a másik ellen; azok hol egyik, hol másik nyomásnak engednek s hol egyik, hol másik hatalomhoz pártolnak. E küzdelem folyása, fokozódása közben telepednek le végkép ez idegen népségek Magyarország déli tájain, Hunyadmegyében s az egész Erdélyben, fel Máramarosig.

   Eredeti életmódjuk megmarad, pásztorkodnak továbbra is, de már falvakat is alkotnak, a mivel együtt jár a földmivelés bizonyos foka. Megtartják szervezetüket is, a szláv típusú kenézségeket. A királyok eme váraik körül települt népségekben inkább csak a hasznot nézik, a további fejlemény tehát a kenézségek rendezésére irányul, mint a melyek a békés telepedés állandóságát és jövedelmét biztosítják.

   Így telik le a XIV. század, melyben Károly és Lajos hosszú uralkodásuk alatt a középkori újabb — a várszerkezettől megszabadult - nemesi társadalom végleg megalakul. E társadalomban az oláhság — a volachi is, kenézeik alatt, mint királyi várak vagy királyi adomány útján mint nemesi jószágok tartozékai — foglalnak helyet. Így találja Magyarországot az izmosodó török újabb erőkifejtése. Övé már a Balkán java része; a görög császárság hasonló az elaggott emberhez, csodálni lehet, hogy még él.

   A XIV. század alkonyán a nikápolyi csata azt a korszakot nyitja meg, melynek fokozatai az ország területe felé irányuló élethalál küzdelem hullámzásai, végső fázisa a mohácsi vész.

Újabb erőkifejtések törnek egymás ellen e korszakban, szülői megfelelő alakulásoknak. Újabb török támadásra tüzesebb magyar védelem felel, s benne részt vesz már az a délvidéki vegyes eredetű népelem is, melynek immár 2 — 3 generatió tette békés hazájává Magyarország déli vidékét. A magyar állam — ahol találta — a magyarságéval együtt e nép karját, vérét is követeli. Ez esett a veszedelemhez legközelebb, ez nyújtotta tehát a legtermészetesebb segedelmet. S viszont az oláhság, mely a veszedelem elől tovább nem vándorolhatott, s földjén hazáját érezé már, védelmül a magyarságra s annak fejére, a királyra s vezéreire szorult és támaszkodott.

   Ekként egymásra utalva, jött a legközvetlenebb érintkezésbe a XIV. század vége óta, mint a délvidéki magyarság, az ott települt oláhság is — a magyar állam haderejével s annak vezetőivel. Hogy hazáját megvédelmezze, a magyar király táborába állt, seregében küzdött, részben udvarába is belépett. Itt vártak reá a harczi dicsőségen és zsákmányon kívűl vitézsége jutalmául az uralkodó kegyei, s ezek révén osztályosává lesz a magyar társadalom ama legfőbb jogainak is, melyeket a nemesi birtok királyi adományozása nyújt.

   Ez az oláhság a magyarsággal együtt ment csatába a király oldalán, előkelői tehát hadi érdemeikért a magyarsággal együtt vették jutalmul a nemesi jószágot is. Ezzel a kenéz, ki eddig a király földesurasága, a várnagyok és tisztek hatósága alá tartozott, immár földesúrrá, a »volachus« magyar nemessé válik, a szláv intézmény helyét magyar társadalmi szervezet foglalja el.

   A dolgok ez alakulása a XIV. században Zsigmond korában látszik kezdődni s a török támadás fokozódásával lép határozottan előtérbe. Nem mindig kísérhetjük figyelemmel e változást. Kútfők eltűntek, lappangnak még, vagy nincsenek tisztázva. A részletek itt is a szakértő monographus kezére várnak. De analógiánk van már is elég, hogy az induktio teljes legyen.

   Magyarország déli vidéke is nyújt példát ily oláhból lett nemesekre, de épen Hunyadmegye az, ahol ez alakulás legintenzívebb volt s így legkönnyebben tanulmányozható.

   Különösen a XV. században vagyunk gyakran tanúi, amint egy-egy oláh kenéz érdemeiért jószágot nyerve, a magyar nemesi jogok élvezetébe lép. Nem lehet kétkednünk, hogy azok az oláhok is ily úton nyerték birtokaikat, akiket nemesi jószágok birtokában egyszerűen már benne találunk a XV. század első felében.
Egyik legrégibb példa már 1404-ből való, midőn Zsigmond király Szálláspataka birtokot vagy kenézséget^[122] a Gergely fiainak : Kenderesnek és Barthnak, s a Jarozlav fiának : Kozthanak, hátszegi, úgy látszik épen szálláspataki kenézeknek^[123] s az említett Kenderes és Barb rokonainak: Szentgyörgyi Laczknak már új adományként adományozza. Az eredeti adományozás tehát még előbb történt.

   Ugyan a családot később jelentékenyebb nemesi jószágok birtokában találjuk, sőt némelyik birtok adományozásának is tanúi vagyunk^[124].

   Jellemző egy másik eset, mely egyszersmind a fokozatot is mutatja a kenézi és magyar nemesi birtok közt. Csáki Miklós erdélyi vajda 1435-ben ½ Rusor és az egész Serél, Hátszeg királyi várhoz tartozó kenézségek kenézeit ez állásuktól hűtlenségük miatt megfosztja, s e kenézségeket néhai Busori János fiainak: Mihály, Bazarab és János nemeseknek adományozza, kiknek boldogult atyjok már vitézül harczolt a török ellen.

   Tehát a Rusori-család csak e helység felének kenézségét nyerte valamikor előbb — a János kenéz érdemeiért — nemesi jószágút, a másik felét pedig, Serél faluval együtt, csak kenézség gyanánt az erdélyi vajdától, aki mint a király tisztviselője rendelkezik ez ügyben. 1453-ban ugyanez a Rusori Mihály, János és Bazarab már mint nemesi birtokot, még pedig új adomány gyanánt, kapják I. László királytól egész Rusor és Serél helységeket.

   Az első adományt nyilván Hunyadi Jánostól nyerték reá.^[125]

   S e ténynél meg kell állapodnunk. Ismét egy hatalmas erőre akadtunk, mely Magyarországon az események lánczolatában mindenütt s így különösen a volachusoknak magyar nemesekké átalakulásában is állandóan érezteti hatását s utóbbira ezenkívül a legkitűnőbb példát is nyújtja. Ez a Hunyadi János alakja, fellépte, működése.
Egy hatalmas egyéniségé, kit mint már csaknem félistent, a regék ködében képzel a köztudat, s kivesz az általános szabály alól, mely szerint az ember erényeknek és hibáknak s nagy erényekkel nagy hibáknak is vegyüléke. Hunyadiban csak a nagy erényeket látjuk, annyira egy kútforrásból származnak ezek nála a hibákkal.

   Kétségtelen, hogy lelkének alaphangja, jellemének legfőbb vonása az a nemes nagylelkűség, mely mindig kész arra, hogy…adjon, áldozzon, amely tehát könnyen tárgya a szeretetnek, bálványozásnak, vagy másfelől a logikátlan, tehát annál veszedelmesebb irigységnek, féltékenykedésnek, úgy vélem, ez egyik lényeges momentum jellemében.

   A másik az az óriási eszme, mely lelkét betölti, szünetlen táplálja: a török elleni küzdelem végleges eldöntésének eszméje, mely nála elsősorban nem az ész számítása, hanem a lélek nagy ösztöne, veszélyt nem ismerő rajongása. Ez az igazi alapja az ő nagyságának. Ez időben Magyarországon a legkorszerűbb, legtöbb lelket átható idea, mely Hunyadiból mintegy kisugárzik, s másokban is könnyen hasonló hitet, rajongást kelt.

   Ami nála az ész vagy értelem dolga, az a körülmények pontos ismerete s a figyelemnek egyetlen tárgyra irányulása s az erre alapított egységes katonai tudomány.
Íme, egyesített magában mindent, ami ez időben nagy sikerekre képesíthetett. S pályájának kedvezett a magyar társadalom szervezete is, mely a kiválóságnak e nemét vagyonnal, méltósággal jutalmazó, s képes volt nagy hadvezérnek megfelelő erőforrást, nagy vagyont is biztosítani.

   Kétségtelen, hogy nem magyar családból származott (Hunyadi). Elődei volachusok, vegyes vér foly az ő ereiben is. Ősei kenézek vagy vajdák, törzsfők voltak; egyiket, a ki Toti helységben, épen Hunyadmegyében viselte a kenézi tisztet, — ismerjük is. Nem tudjuk meghatározni, mikor kapták az első nemesi birtokot, mely kijelölte az utat, hogy a család magyarrá legyen s megadta az alapot, hogy a legmagasabbra törhessen. De már atyja Vojk, e század elején, 1409-ben birtokosává válik egy terjedelmes nemesi uradalomnak , a hunyadvárinak, s a mi szintén lényeges momentum, már udvari katona (aulae nostrae miles), állandó tagja a király közvetlen környezetének.

   Bizonyára már ősei meghonosodtak Magyarországon s az ország érdekeit öntudatlanul is a magukénak tartották.^[126] A király környezetében, katonák közt, katona-apától nyerte hát neveltetését Hunyadi János is; vérében lüktet már magyarságának érzete s mint pályájából látjuk: számot tudott adni magának azokról a vágyakról és törekvésekről, melyek lassankint mindinkább fölfegyverezték a katholikus Magyarországot a mohamedánság támadása ellen. Tiszta, lángoló, mondhatnók rajongó catholicismusa, a XV. századi magyarság vallása, egyedüli kalauza lelkének^[127], és legbiztosabb mutatója magyarságának. A görög vallású oláhság még megtűri a transactiót a törökkel, a catholikus, a nyugati soha. S e részben Hunyadi János több nagy hadvezérnél, nagy politikusnál, valódi apostol. E szóval jelölhetjük meg legtalálóbban nagyságának faját, ez vezet legegyenesebb úton lelke birodalmába. De a közvetlen, nem szünetelő alkalmat származása s épen Magyarország déli vidékén való származása adta pályájára. Innen hozták magukkal meg ősei a veszély nagyságának tudatát. E harczmező mozgalmas eseményei felé irányul az ő tekintete is, már gyermekkora óta. Mint a magyarság, vagy hogy idegen race-t vegyünk: a horvát eredetű Thallócziak és társaik, ő is e talajból meríti eszméit, éleszti lelkesedését, e vidéken fekvő, folyvást gyarapodó vagyonából a hozzá való erőt; innen fordul északra, hazájába, vagy délre, ellenségei ellen. E vidékről újoncozza ő is legelszántabb katonáit: magyarokat és a különféle eredetű oláh népségeket, kikre nézve az ország veszedelme közvetetten életveszély.

   Hunyadmegyét, Hunyad várát tekinti fészkének, otthonának; talán bevándorolt ősei is ennek vidékén települtek le először, s innen szőtték összeköttetésüket a magyar koronával. Ugyanezt az utat, már az ő korában, más vagyonosabb oláhok is követik, seregébe vagy a király vezérlete alá szegődve. Támaszukat látják e tevékeny, emelkedő, nagyhatalmú férfiúban, kinek révén és példájára ők is magyar nemesi birtokká változtathatják át kenézségüket.

   S Hunyadi még ily kis dologban is hivatásának apostola. Készséggel mozdítja elő e vidékről származó katonáinak érdekeit, mint a magyarokét, az oláhokét is. Pártul fogja őket a királynál; később pedig, midőn a kormányzói hatalom erre a jogot megadja, maga siet csökkenteni a függő, tehát korlátoltabb erejű kenézségek számát s szaporítni a szabad magyar nemesi birtokokét, melyekkel természet szerint együtt jár a honvédelem.

   Magyar institutio kötelékébe vonja az oláhság kiválóbb elemeit, ama hitben, hogy ezáltal a catholicismus és Magyarország védelmére szerez képesebb, buzgóbb proselitákat, mint akiknek ez úton, hadi szolgálatuk árán, alkalmuk lehet megvédeni, sőt fokozni is vagyonukat, emelni családjukat. Nem jelenti ő ki e czélzatát, de — a mellett, hogy minden királyi adománynak ez a természete — kétségtelen, hogy lelkétől fogant nagy eszméjének folyománya s a mi nála rendszerint ugyanaz: a viszonyok természetes követelménye volt e politika, melynek több évtized ususa szolgált már előzményeül. A mindennapi tapasztalás nyújthatta számára példáit a nemesi birtok élvezetébe lépett oláh családok nagyobb buzgóságának, a legszembeötlőbb példa pedig épen az ő családja s ő maga volt.

   Már mint az ország főkapitánya és erdélyi vajda is tesz kenézeket nemesekké. 1445-ben a fehérvízi kenézeknek: Balota fia Péternek, Wlad fia Bálintnak és Tatul fia Demeternek, az eddig keneziatus czímén bírt Fejérvíz és Ohába helységeket »regia auctoritate mediante nostra, beneplacito perdurante« adományozza^[128]. Mint kormányzó pedig Livádot a Livádiaknak^[129]; Demsust, Haczaselt, Tőkefalvát, Kiscsulát, Vályát és Feketehegyet a Csulai Moréknak és Demsusiaknak,^[130] Ponort és Ohábát mint kenézségüket a Ponoriaknak^[131] sat. adományozza; új adományúl pedig a Csolnokosi Dán által kenéziatus gyanánt birt Csolnokost a Csolnokosiak,^[132] Pestenyét és Reketyét a Pesthenyiek,^[133] Farkadint és Ohábát pedig a Farkadiniak^[134] sat. nyerik tőle.

   A dolgok fejlődésének természetes útja volt aztán, hogy midőn Hunyadi János 1453-ban lelép a legfelső hatalom polczáról s mint egyszerű főúr visszavonul, a nemes oláhok tömegesen fordulnak V. László királyhoz új adományért a Hunyadi János befolyására vagy épen tőle nyert birtokokra.

   Így nyernek például új adományt épen az előbb említett, Csulai Mórék és Demsusiak, s nyerik egyúttal Gross birtokot is^[135]; továbbá a Fejérvíziek^[136] is az említett két helységet; valamint Bart, Merisort, Krivadiát és Malaesdet a Szálláspatakiak^[137]; majd egy másik oklevélben külön Felső-Szálláspatakát^[138]; a Szentpéteriek Szacsalt, Szentpétert^[139]; a Vádiak Vádot, Naláczot, Baresthet^[140]; végül Barincskát, Magyarbozt, Bereltét, Dragusfalvát, Brzenyalt és Fenest pedig a Barincskaiak^[141] sat.

     Mátyás király idejében a török elleni küzdelem oly mértékben veszt fanatizmusából, amennyire különbözött a catholicus eszméért lelkesülő kormányzó és az olasz renaissance emlőin nevelődött Mátyás király. E változásnak megfelel Hunyadmegye birtokviszonyainak további alakulása is. A tömeges nemesítést nem követeli többé az immár homályosult nagy eszme; az új adományokat pedig fölöslegessé teszi a Hunyadi-fiú trónra jutása. Adományoz ugyan kenézségeket nemesi birtokul Mátyás király is, mint pl. Alsófarkadint és Kragulust a már nemes Alsófarkadini Vlad fia Dénesnek^[142], de már magoknak a kenézségeknek adományozása is a királyi kegy különösebb nyilvánulásaként fordul elő, s a jövedelem szempontja vergődik ismét uralomra. Így pl. 1470-ben egy Hunyadvárhoz tartozó helység kenézségét^[143] »fideli nostro Opris Kenez, filio Mares de Monyorosd«-nak adományozza; majd 1476-ban a szintén Hunyadvárhoz tartozó Cserbely kenézatusát adja Monyarosdi Obrisnak azon feltételek, terhek és szolgálatokkal, a melyekkel »ceteri kenesii in pertinenciis dicti castri nostri Hwnyad suos kenesiatus tenere consveverunt vita sibi comité…nostris et dicti castri nostri Hunyad proventibus ac iuribus alienis semper salvis.”

   Nem is oly szoros többé a kapcsolat a Hunyadi-család és Hunyadmegye közt . Mátyás király már alig tart fenn valami feltűnőbb érintkezést a megyével, Hunyadvár csak ősi és nem családi fészek többé. Viszont ahol Hunyadi Jánost csak tűrni szerették egykor a többi féltékeny főurak s a király, Buda vára válik Mátyás király otthonává, melyet, — mint hajdan a kormányzó Hunyadvárát — a képzőművészet legremekebb alkotásaival ékesít.

Ekként, a történelmi nyomoknak megfelőleg, általánosabb érvényű s érdekes tények egész csoportjával köthetjük össze a megyének Hunyadiak- kori történetét. Szerves összefüggésben Magyarország déli vidékével, az itt végbemenő belső alakulásokkal, részesévé válik a megye a magyarság török elleni, európai jelentőségű küzdelmének, melyet egy e tájakról származott nagy férfiú ért meg igazán és folytat legelszántabban. E férfiú fokozatosan a legmagasabb méltóságokig emelkedve, jog és forma szerint is mindinkább döntő hatással lesz az eseményekre. Mely körülmény magának a megyének állapotában és birtokviszonyainak történetében is megfelelő alakulásokat szül. Ez alakulások legfőbb jellemvonása, hogy a megyének mind több lakosa lép be a magyar társadalom és jogi szervezet kötelékébe, s így a kapocs, mely eddig inkább csak az állam és alattvaló, földesúr és jobbágy közt fűződött, magával a magyar társadalommal is szorosabbá, közvetetlenebbé válik, a magyarsággal való elvegyülésnek semmi gátja többé.^[144]

   Elvegyülés, a magyar társadalomba olvadás e megyében nem ölt ugyan nagyobb mérveket, de azért, mint más vidéken, pl. a Drágfiak, Hunyadban pl. a Csulai Mórék, Hunyadiak és mások története, e természetszerű alakulás folyománya és egyszersmind bizonyítéka. S a legfelötlőbb mindannyi közt a Hunyadiaké. Pályájuk oly egyszerű, világos, mint a természet igazságai mind. Csak vezérszálait kell óvatosan kibontogatni a szövevénynek, titkai szemünk elé tárulnak azonnal. Szláv eredetű, de már Magyarországban meghonosodott volachus családból származva, amint fellép, nő, s kortársai közül kimagaslik, minden ízében nyugoti, magyar. Nemcsak magába szívja s érezi, hanem mintegy megtestesíti s kisugározza a magyar nemzetnek és államnak nyugat-európai hivatását, ambitióit, érdekeit, melyeknek győzelméért tűr, fárad mind halálig, s dobja koczkára szünet nélkül drága életét.

   Íme a középkor legnagyobb magyarja: rajongó, apostoli lelkű, mint századunk »legnagyobb magyar«-ja, kinek alakját immár ércbe foglalta a kortársak hálája, kegyelete.
     Íme, az a nagy magyar, ki idegen ősöktől származott s akaratlanul is magyar dinasztiát alapított. Mint ama szellem-óriás századunk elején, aki rémítő önzésből trónokat dönt s új trónt, császárit emel magának, aki szintén idegen származású s még maga is idegennek, olasznak született s mint legnagyobb franczia halt meg.

   Általánosabb históriai tényekre emelkedtünk; a többi következményeket levonni nem a történettudomány dolga többé.

   DR. CSÁNKI DEZSŐ.

^[1] Fejér, Cod. Dipl. XI. 213. (1428.) és u. o. 501. 1. (1470.)

^[2] »Possessio Almas et alie ville iuxta gurgitem Kysalmaspatak. . . «
1364-ben az erdélyi káptalan Elek s Irneus mestert itteni birtokokba akarja beiktatni, de a bulcsi apát ellenmondott a beigtatásnak. (Dl. 29698.)

^[3] Dl. 29525. Hogy »Thewrek« alatt mely helység értendő ? — nem határozhattam meg

^[4] Dl. 29747. (1404.) és 29749. (1407.) Az utóbbi levélben Gyógy »Aldyogh« néven jön elő. Almás ma Nagy-, Köz.- és K.-Almás van e vidéken.

^[5] Barynehka, Branchka. 1363. évben határát megjárják. (Orsz. levéltár Dl. 30681. V. ö. u. o. Dl. 29747. sz. okt. 1404-ből.)

^[6] Lásd u. o., valamint Dl. 29496. sz. okt. 1453-ból; Dl. 29544. sz. 1488-ból. Dragusfalva, Berzenyal és Fenes nevü birtokkal együtt, melyeket nem találok a mai térképeken. Ezek egyes részeit a család már e század végén eladja.

^[7] Ma nem találom nyomát.

^[8] A mai Báresd, M.-Illyétől északra.

^[9] A mai Dumesd, Báresd m.

^[10] Nem találhatók.

^[11] Pl. Károlyi okm. t. I. 85. lap. 1334-ből,Dl. 30731. (1384-ből.)

^[12] Teleki, Huny. Kora. X. 89. 1.

^[13] A vonatkozó oklevelek: Teleki i. m. X. 197. 1. Orsz. hár. Dl. 14604., 30446. (1447., 1449., 1453. és 1458. évekből.) Ugyanez oklevelek — mint dr. Fejérpataky L. barátom szívesen értesít — megvannak a müncheni áll. levéltárban is. (Ung. Doc. Pasc. V. No 26., VII. 35. és X. 46. sz. a.) Mátyás király 1479-ben (Dl. 30221.) azt állítja, hogy már Albert király adományozta atyjának e falvakat. Az országnagyok pedig 1447-ben, hogy I. Ulászló. Valószínű, hogy utóbbi is.

^[14] Egy 1377. évi oklevélben »Jwfiw« iratik, egy oláh kenézektől kiállított nagyjelentőségű oklevélben. (Dl. 29435.)

^[15] Egy 1441. évi okl. szerint »Zenthanderias«. A szentandrási Chewker családnak is volt itt részbirtoka, melyet — mivel e család kihalt — a Thordasi, Kisillődi, Thoth és Gyógyi (de Gyogh) nemes családoknak adományoz ez évben I. Ulászló király. (Dl. 29473. és 29474. sz. okr.) Ugyane birtok részeit 1463-ban a Barcsai testvérek nyerik Mátyástól. A király megjegyzi, hogy atyja Hunyadi János mint kormányzó, e birtokrészt a család magvaszakadta után Déva várához foglalta el (occupative tente.) (Dl. 29517.)

^[16] V. ö. Árkira nézve az 1494. évből származó Dl. 29878. sz. okt.

^[17] Később 1459-ben Mátyás király Solymost, a hozzátartozó Burjánfalu, Kecskedága, Nyavalyásfalú, Ökörpatak, Bossaly és Berekszó helységekkel együtt Héderfáji István és Szentiványi Mihály beszterczei várnagyoknak zálogosította el kétezer forintért; 1479-ben pedig a szövegben elősorolt helyeket Nádasd, Felsőkalántelke és Oklos helységekkel együtt nádasdi Ongor Jánosnak és társnőinek zálogosította el 12,000 frtért. (Dl. 30221. és 29521.)

^[18] E helység a XIV. században a Tolti család kezén volt, ennek magvaszakadtával pedig a Szentkirályiak birtokába került. (Dl. 29440. 1386-ból. 30688. (1366-ból.) V. ö. Teleki i. m. X. 393. 1

^[19] Alsókalántelke helység részét Zsigmond király 1387-ben Vizközi (de Viskeuch) testvéreknek adományozza, hadi érdemeikért. Ki van mondva, hogy e részbirtok eddig Déva kir. várhoz tartozott, s attól most elválasztatik. (Dl. 29442.) V. ö. egy 1377. évből származó okr., (29435.) a melyben még Chalanthesnek kenéze szerepel.

^[20] Az oklevélben: Thonokos.

^[21] Az oklevélben: Zenthpether.

^[22] Az oklevélben: Reya.

^[23] V. ö. Dl. 26442. (1488. évhez.)

^[24] Korojesdet Mátyás királynak egy saját keze írásával szentesített 1463. évi oklevele Hunyadvár tartozandóságának mondja. (Dl. 29518.)

^[25] Lásd ez okiratokat Orsz. oltár. Dl. 30446. egy oklevélben.

^[26] Zálog czímen is. (1440 : Dl. 29471., 1450 : Dl. 30448.és 29546. 1457: Dl. 29430.) Már a XIV. században említtetik. (Dl. 29698.) Az ez oklevélben előforduló Buizzy helyet nem határozhattam meg. Bábolnára nézve lásd: Dl. 29475. (1443-ból.)

^[27] Ballbwk. 1457. évből. (Dl. 28618.)

^[28] Egy Folti 1477-ben mint kir. ember említtetik. Folt a Maros partján Szászvárostól é. ny. esik.

^[29] Tört. Tár. 1879. 593. 1. V. ö. Dl. 28812. Szomszédjai gyanánt említtetnek : Pod, Repas, Lozsád, Tordas sat. Utóbbi oklevélben részletesen leirják határait.

^[30] Beigtatási parancs. (Dl. 29526.)

^[31] Az oklevél szerint Hara. Említtetnek e község határában : Nyerke, Salamonrethe, Bokoraga és Ilaraylaaz nevü erdőségek.

^[32] Dl. 29511. Salfalwa. Salphy.

^[33] Talán a mai Száraz-Almás. (Dl. 29455.)

^[34] Ez évben kapja uj adomány gyanánt Zsigmond királytól. 1491-ben az Almási családnak magva szakadván, e birtokok kir. adomány révén a Barcsai család tulajdonába jutnak. (Dl. 29867.)

^[35] Nemthy, a mai Maros-Németi. Egy másik, még 1389-ből származó oklevél szerint »Nymiti« a hozzá tartozó 3 oláh faluval : »Kizkayan, Mezed, Alphasa« a »de Nymiti« család birtoka volt. (Dl. 29732.)

^[36] Dl. 12231. Ugyané családé volt l'hanyasteleke (a mai Tamástelke, Pestes m.) is. 1429-ben zálog czímen a Kusalyiak kezére jut. (Dl. 29772.)

^[37] A mai Zsoszány. (L. Sólyom-Fekete Ferencz értekezését Hunyadmegye helyneveiről a Hunyadin. Tört. és Rég. Társ. Évk. 1884. II. k. 74.1.)

^[38] Dl. 29794. V. ö. 27470. sz. oki. 1437-ből, hol e család más birtokai is említtetnek.

^[39] Barcha (a mai Kis- és Nagy-Barcsa) és Petlen. 1454 . Dl. 30194. V. ö. Dl. 29538., 29455. és 30190. sz. oki. s a Dl. 27470., mely sze miit a Felpestesi család 1437-ben Felpestes, Középtelek, Nempty, Husszuliget, Kevesd és Kiskayan helységeket a Szentgyörgyieknek elzálogosította.

^[40] Az oklevélben: Bathyzfalva , Echy-t nem találom. (Dl. 29538.)

^[41] Dl. 29532. (1475.) Kerezthyenalmas. Vétel utján.

^[42] Poss. Bachy. (Orsz. Levéltár. Dl. 29514.)

^[43] Poss. Nagdenk, Kysdenk, Morthondenke. Ma az utóbbi már nincs meg. Az előttünk fekvő oklevelekből az odább é. ny. felé fekvő Martinesdh-re nem igen gondolhatunk. (V. ö. Dl. 29531. sz. okt., melyben e község neve : Marthondenk.)

^[44] Lwdesch és Waraschywar. Utóbbi alatt alig ha lehet mást értenünk, mint a mai Alsó- és Felső-Városviz helységeket. (Dl. 29517.)

^[45] Dl. 29447.

^[46] Dl. 29463. okt. szerint Boehtor. Már 1434-ben elzálogosítják egy részét. (V. ö. Dl. 14714. (1453.), Teleki, i. m. X. 393.)

^[47] Dl. 29451. (1400.)

^[48] Dl. 29536. (1480.) Thythews bírtok részével együtt 1480-ban uj adományként nyerik a Zalasdiak.

^[49] Bizonyára a mai Cserna-Keresztur Dévától d. k. (Dl. 29543.)

^[50] Dl. 30790. (1431.) Határjáró oklevél. (V. o. 1444-ből a 29477.
és 29481. sz. okt.)

^[51] Dl. 29477. (1444.)

^[52] Bodoazzonfalwa (a mai Kő-Boldogfalva.)

^[53] Dl. 29476. (1444.) V. a. Dl. 30221. (1479.), mely szerint Felső-Kalántelkén Mátyás királynak is volt részbirtoka. Láttuk már fentebb, hogy Déva várához tartozott.

^[54] Dl. 30776. (1419.)

^[55] Teleki I. A. X. 196.

^[56] U. A. X. 587. 1. Orsz. Levéltár Dl. 30455. Y. ö. U.o. Dl. 29506., mely szerint V. László Felsőnádasdi Hungornak 1457-ben részbirtokot adományoz.

^[57] Ugy látszik, — a mai Nagy-Oklos. (Dl. 30221.)

^[58] Dl. 29886. Valószínűleg azonban csak zálog czímen.

^[59] A mai Kitid.

^[60] Az oklevélben : Aklus. Hogy Kis-Oklos (Kitid m.) vagy Nagy-Oklos (V.-Hunyad és Hátszeg közt) értendő-e ? ez oklevél alapján el nem dönthetjük. (Dl 29444. 1391-ből.) V. ö. Dl. 29490. sz. 1450. évből származó okl., melyben szintén csak »Aklws« említtetik. E helységnek vámja is volt.

^[61] A mai Sztrigy-Szentgyörgy. Egy részét fentebb a Nádasdi Ungorok kezén láttuk.

^[62] E helységet nem sikerült feltalálnom. V. ö. Dl. 20446.

^[63] Dl. 27470.

^[64] Ma nem fordul elő e néven, talán a fentebb Patak néven előjövő helység. (L. alább.)

^[65] Zanchal. A mai Sztrigy-Szacsal.

^[66] A mai Sztrigy-Ohába.

^[67] Dl. 29401. (1451.) és 29842. (1478—79.)

^[68] 1493-ban említtetik »oppidum Hunyad et montane ferri de Hwnyad. . . « E bányákat bizonyára előbb is művelték már. (Dl. 29875.)

^[69] Dl. 9599. sz. a.

^[70] Fej. Cod. Dipl. X. 719. 1399-ből.

^[71] » . . . in cottu Albensi parcium nostrarum Transsilvanarum.«

^[72] Dr. Fejérpataky László barátom szíves közlése szerint a müncheni áll. levéltárban. (Ung. Doc. Fasc. X. No 50.)

^[73] Pesty Frigyes: Krassómegye tört. III. k. 296. sz. okt.

^[74] Dl. 17800. L. a mit fentebb e részben Korojesd hátszegvidéki faluról irtunk.

^[75] ) »Stephanus alias Mursina vocatus filius condam Johannis de Domsos« . . . mondja az oklevél. (V. ö. Tel. i. m. I. köt. 26 — 64. 11.)

^[76] Dl. 29453.

^[77] ) »In districtu Zlathczak.« (Dl. 29465.) Az itt említett falvakon kívül még Behecye (Nyires mellett), АЫуо (Cserna m.), és Kryna (Stej és Panczonfalva közt) helységeket említi az adománylevél, a melyeknek mai nyomát a kéznél levő térképeken nem találom.

^[78] Bizonyára a mai Stej-Vaspatak, valamint a következő Pauczonfalva a mai Paucsinesd.

^[79] E két utóbbi falu egyes részeibe 1439-ben a Damosi és Kernesthi család kivánja magát beigtattatni. (Dl. 29467.) 1404-ben pedig Demsus egy részébe a Nyiresi Stoyanfiak. (Dl. 29453.)

^[80] V. ö. egy 1516. évi okr. (Dl. 29951.), melyben a »reketyei« Mursina család birtokai számláltatnak elő, jelesül az itt elősoroltakon kívül még több (legnagyobb részt ma már ismeretlen) bátszegvidéki helység.

^[81] Dl. 29481. V. ö. Fejér: Genus, incunab. et virtus Jol. de Hunyad. 111. 1.

^[82] Magy. Tud. Ért. 1862. II. 56. V. ö. Dl. 29565 (1494-ből.)

^[83] Breththe. A mai Oláh- és Magyar-Brettye.

^[84] Kowrach.

^[85] Jopathak. Gonozpathak. E két helységet a mai térképeken nem találom.

^[86] Dl. 29817. Általa három testvérének is.

^[87] 7) »Opidum nostrum Slaczag« — mondja a király egy 1462. évi levelében (Dl. 29516.) midőn vámját a Kendefieknek adományozza.

^[88] Hunyadi János 1448-ban adományozza Farkadint és Ohábát (melyiket ?) a Farkadiniak részére. (Orsz. Levéltár, Dl. 29486.), kikkel a Csulaiak, úgy látszik, egy 1475. évi adománylevél alapján (Dl. 29538.) 1479-ben Felső-Farkadin és Patakfarkadin fölött perelnek. (Dl. 30048.) 1487-ben Alsó-Farkadint az Alsófarkadini család kezén találjuk. (Dl. 29862.) 1462-ben kapták Mátyás királytól. (Dl. 29515.) Új adomány gyanánt pedig 1464-ben. (Dl. 29824.)

^[89] Ez utóbbi három helység ma minek felel meg, — döntsék el a megye területén jártasabbak.

^[90] ) (Dl. 29478.) 1444-ben, mikor már régi birtokosoknak mondják őket a két első faluban . (Dl. 29498.) 1453-ban, midőn mindhármat új adományúl kapják.

^[91] Dl. 29491. (1451.)

^[92] Pestyen és Pestenyba. Bizonyára a mai Nagy- és Kis-Pestény, Hátszegtől d. ny. (Dl. 29820.) Uj adomány 1459-ben.

^[93] Ugy látszik a mai Reketyefalva, Pesténytől é. ny. és nem a távolabb észak felé eső Kekiczeli.

^[94] Ezen, valamint a bredeth név alatt Brazova és Várhely közt említett birtoknak ma megfelelő helységet e vidéken nem találtunk. Brazova már 1366-ban előfordul a Dl. 29699. sz. oklevélben.

^[95] Dl. 29484. (1447.) továbbá Dl. 29782., (1436.) mely utóbbi oklevél szerint a fent említett birtokot Zsigmond királytól már mint új adományt nyerik.

^[96] Dl. 29498. 1453-ban V. László »Volahi nostri«-nak nevezi őket, kik birtokukat »ad instar ceterorum verorum nobilium« birják.

^[97] Bizonyára a mai Hobicza-Várhely, a mai Kis- és Nagy-Osztró mellett.

^[98] 1465. körül elzálogosítja azokat. (Dl. 30450. V. e. 29782., 29497. és 29808. sz. oki.)

^[99] Dl. 29454.

^[100] Lásd: Dl. 29494. és 29495. sz. oki.

^[101] Ma Nagy- és Kis-Barapusi járásban.

^[102] Dl. 29500. Uj adományként kapják a királytól.

^[103] Bizonyára a Bajesd tőszomszédjában fekvő Kőalja-Ohába.

^[104] Dl. 29790. (1447.

^[105] (Dl. 29480.)

^[106] Dl. 29494.

^[107] Poss. Kwrwlyesth. Fejérviztől délre. 1463-ban parancsolja Mátyás király erdélyi káptalannak, hogy az iktató levelet, szolgáltassa ki az adományos család számára azonnal. (Dl. 29518.)

^[108] Fejér. Cod. Dipl. XI. 503. 1. 1453-ban szintén uj adományul nyerik V. László királytól. (Dl. 29808.) Az okmány e helységek neveit: Rywsor és Syerel-nek irja.

^[109] E helység egy 1494. évi oklevélben »Ewrewkfalwa« néven jön elő. Bizonyára a mai Úrik, Barbát vize mellett.

^[110] Dl. 29503., és 29841.

^[111] V. László 1457-ben Zthan, Dan (Dragomer fiai) és Nyag nevü nemes oláhoknak adományozza. (Dl. 29505.)

^[112] Dl. 29483. és 29560. Mezőlvádia egy részét (Mezewlywaza) 1494-ben (Dl. 29884.) a Barbátviziek kezén találjuk.

^[113] Dl. 29793.

^[114] V. ö. Hunyadm. tört. és rég. társ. évk. 1884. II. 21. 1.

^[115] Sólyom-Fekete szerint a mai Gureny és Szuzeny-Malomviz puszták. (Hunyadm. Tört és Rég. Társ. Évk. 1884. II. 76. 1.)

^[116] Dr. Sólyom-Fekete Ferencz szerint Wizkwz a mai Hobicza (U. o. 75. 1.)

^[117] A mai Valea Dilsi. (U. o.)

^[118] ) »Possessionem nostram Varalya neenon turrim lapideam in teritorio eiusdem possesionis Varalya appellate. (Dl. 29516.) Váraljára nézve v. 6. a Dl. 29462. sz., más tekintetben is nagyérdekü oki.

^[119] Dl. 29452., 29467., 30800., 30443. V. o. a Szentpéter és Rea adományozására nézve (1443. I. Ulászló által) Hunyadm. Tört. és Rég. Társ. Évk. 1884. II. 83.1. Szabó Károly értekez. Századok, 1868. 22. és 33. 11.

^[120] Dl. 29499.

^[121] L. e fejtegetésünkhöz dr. Réthy L. imént megjelent munkáját az oláh nyelv és nemzet megalakulásáról, melynek némely eredményeit kívántuk ez alkalommal összekapcsolni Magyarország és Hunyad megye XV. századbeli történetével.

^[122] »Possessionem vel keneziatum.«

^[123] Úgy látszik, a Hátszeg várhoz tartozó falvakban levő kenézeket nem mindig nevezik illető falvaikról, hanem gyakran csak »hátszegi kenéz«-eknek.

^[124] Dl. 29473., 29491.

^[125] Fejér: Cod. Dipl. XI. 503. (1435.) és Dl. 29808. (1453.)

^[126] A Hunyadi János szülőire és rokonságára vonatkozólag íme még két ismeretlen adat: Egy 1419. évi oklevélben a fentebb említett 1409. évi oklevelet átírja az erd. káptalan: »Ladislaus alio nomine Radul germanus Wayk militis, necnon Johannis, Johan et Wayk filiorum dicti Wayk militis nobles de Hwnyad« számára. (Müncheni áll. uitár : Ung. Doc. III. fasc. No 15. Dr. Fejérpataky barátom szíves közlése szerint, kinek ezért köszönetemet e helyen is örömmel fejezem ki.) Egy évtizeddel később (1429.) mint birtoktárs »Anko, condam Ladislai dicti Wayk de Hunyad relicta« fordul elő a Dl. 29462. sz. oklevélben.

^[127] V. ö. e tekintetben Andreas Pannonius megjegyzéseit Hunyadi Jánosról a Fraknói V. által az »Irodalomtörténeti emlékek«-ben kiadott »Andreae Pannonii Libellus de Virtutibus« czímű nagyérdekű történelmi emlék különböző helyein.

^[128] Dl. 29480.

^[129] Dl. 29483. (1446.)

^[130] Dl. 30814. (1447.)

^[131] Dl. 29793.

^[132] Dl. 29481.(1446.)

^[133] Dl. 29484. (1447.)

^[134] Dl. 29486. (1448.)

^[135] Lásd u. o.

^[136] Dl. 29494.

^[137] Dl. 29500.

^[138] Dl. 29495.

^[139] Dl. 29498.

^[140] Dl. 29497.

^[141] Dl. 29496. (1453.)

^[142] Dl. 29515. 1462-ben, 1464-ben ugyane helységeket új adomány gyanánt. (Dl. 29824.)

^[143] A név nem olvasható tisztán : »Kws.... «

^[144] Réthy szerint (i. m. 1591.) Az oláh eredetű nemes családok egy része később magyar nemes családokkal együtt elzüllött, vagy a török időkben kiveszett, vagy végül a magyarsággal vegyült össze.

                                                                              A dévai fegyverletétel, 1849.

Erdély nemzetiségei a múlt században (XVIII)

    A hunyadmegyei magyarok eloláhosodása és a református egyház. III. 

     A hunyadmegyei magyarok eloláhosodása és a református egyház. II.

                                                                         Réthi Lajos: A mi oláhaink.

                                          A hunyadmegyei magyarok eloláhosodása és a református egyház. 

                                      A vulkáni és vaskapui ezredévi emlékek fölavató ünnepélyei.

                                                               1896. szeptember 5. és 6-án

    Mint a Záp-fog vára írásban említettem, a zsilvajdeivulkáni szoros, mint átkelőhely, már régen ismert. Az új útvonal kiépítése (Livezény-Bumbesti) még nem volt elkészülve 1896-ban. A vulkáni hágóban emelt emlékműről a következőket tudhatjuk meg, Sólyom-Fekete Ferenc tollából: „Az ezen emlék fölírásán megörökített Kendefy Miklós is Hunyadi vezérkarához tartozott s ő Kendefy László nevű testvérével, valamint atyjukkal, Jánossal, együtt kapta Hunyadi Jánosnak 1447 augusztus 5-én Temesváron kelt adománylevele szerint Boldogasszonyfalvát (ma Őralja-Boldogfalva), valamint Tetőfalvát (Tythewffalwat), Rasciatól (Szerbia-sz.megj) Bulgárián át a Fekete-tengerig, mert a szent korona visszaszerzése végett Fridrik osztrák herczeg ellen folytatott harcokban is vitézül harcoltak Bács körül.
   Ezt a Kendefy Miklóst magasztalja Mátyás király Kőrösbányáról 1462 deczember 18-áról kelt levelében, mint olyat, a ki a Vaskapunál és a Vöröstoronynál atyjának örökre dicső emlékezetű csatáiban vitézkedett Rasciában, Bulgáriában, Varsónál és a Rigómezőn atyjával és testvérével együtt vérét ontotta Hunyadi János védelmezésében, s atyja, Kendefy János, Somos vára megvívása után halt el; míg testvére László, a vulkáni hágónál a török ellen harczolva áldozá életét a hazáért…”
   Az emlékoszlop a vajdahunyadi vasgyárban Márkusz Ferenc főmérnök tervei szerint Sallat József bányatanácsos vezetése alatt öntetett. A vasoszlop tetején aranyozott érczbuzogány van. Egyik oldalán az ország, másikon a megye címere díszlik. Előlapján aranyos betűkkel ez a fölirat olvasható: „Vulkánhágó ősidőktől Magyarország hadászati, közlekedési vonala, melyet Hunyadi János vitéze malomvízi Kendefy Miklós élete feláldozásával védelmezett 1455 körül a becsapó török ellen. E dicső fegyvertény és határvédelem örök emlékezetéül állíttatá ez oszlopot Hunyadmegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.”

   Az emlékmű felavatására különvonat indul a megyeszékhelyről Hollaky Arthúr alispán és Szentkereszthy György ispán vezetésével. Minden vallás képviseltette magát és beszédet tartott, Jaura Vazul szolgabíró románul. Este Hátszegre indulak, ahol Muzma Béla polgármester fogadta őket. A Vaskapuig Totesti-en és Várhelyen kellet átutazni. Megérkezve úticélukhoz, ott 120 főnyi bandérium fogadta őket Litsch Béla vezetése alatt és a vajdahunyadi vasgyár zenekara. A vaskapui emlék a vulkáni emlék párja, ezt is Márkusz Ferenc vasgyári mérnök tervezte és Lukács József főmérnök állítatta föl. Az út felé néző oldalán a következő aranybetűs fölírás van: „Hunyadi János 15.000 vitézével az 1442-iki szeptember 6-án e szorosban verte szét Sehabedin beglerbégnek Erdélybe nyomuló nyolczvanezer főnyi török hadseregét. A dicső fegyvertény örök emlékéül állíttatta ez oszlopot Hunyadmegye közönsége a honfoglalás ezredik évében.”
   Báró Szentkereszthy György főispán megnyitójában élénk színekkel ecseteli az emlék fontosságát; Kún Robert magyar nyelven, Nestor Mikós gör. kath. püspöki vicarius román nyelven lendületes emlékbeszédeket tartottak- írja Téglás Gábor.
   Utoljára hagytam a cikk bevezetőjét: „Hunyadmegye saját kezdeményezéséből két olyan emlékművel gazdagította az ezredévi emlékek sorozatát, melyek nagy honfierények megörökítése mellett a magyar-román testvériség jelképéül fognak szolgálni a késő nemzedékek előtt is.”
Az utolsó bejegyzésről jobb nem beszélni. (Vasárnapi Újság, 1896. szeptember 20, 38. szám, 43 évfolyam) 

                                        Déva és Vidéke, 1896. szeptember 10. A milleniumi emlékek felszentelése.
                                                                     A vulkáni emlék-oszlop felavatása.
  A XV. században becsapó külellenség ellen a vulkáni és a vaskapui szorosnál vívott dicsőséges ütközetek emlékére, Hunyadvármegye közönsége által emelt emlékoszlopok felavatási ünnepélye f. évi szeptember 5- és 6-án nagyszámú közönség részvétele
mellett tartatott meg.
   A központi rendezőbizottság, melynek élén Hollaki Arthur alispán állott, a petrosenyi és hátszegi helyi bizottságokkal együtt mindért elkövettek, hogy az ünnepély jól sikerüljön s úgy történelmi, mint nemzeti vonatkozásaiban a résztvevő vidéki lakosságnak is emlékezetes maradjon.
   Nagy jelentősége volt ez ünnepélynek főleg azon okból mert Hunyadvármegye különböző nyelvű és állású lakói egyenlő hazafias lelkesedéssel örvendeztek a magyar állam ezeréves fennállásának s hódoltak a hős Hunyady János emlékének.
   Az ünnepély a vulkáni emlékoszlop leleplezésénél a következő sorrendben folyt le. A Hymnus előadása után, melyet a petrosenyi kitűnően iskolázott bányászzenekar játszott, az elnöki megnyitót br. Szentkereszty György főispán tartotta; ezután dr. Sólyom-Fekete Ferencz kir. tszéki elnök ünnepi beszéde következett, amelyben hazánk ezer éves történetéből a létért való küzdelemnek ama fényes epizódját méltatta, midőn a pogány török invasió ellen az isteni gondviselés megyénk szülöttjében, a nagy Hunyadyban erős védő kart támasztott, s akinek hősi vitézsége és hadvezért tehetsége kortársai számára is a hallhatatlanság örök emlékezetét biztosította.
   Az ünnepi beszédet a következőkben közöljük:
   „Mélyen tisztelt ünneplő közönség!
   Hunyadvármegye területén a honfoglalás történeteiben szereplő, vagy azon korból nevezetes helyet egész biztossággal nem ismerünk. Ennek oka, más alkalommal hangoztatatott és érveken alapuló meggyőződésem szerint, abban a körülményben keresendő, hogy a természet által annyira védett eme völgyeket, a honfoglalókkal vérrokon hun-avar nép töredéke tartotta megszállva; mely rokonnép fiaival Árpád vezére Töhötömnek csak baráti jobbot kellett ráznia. A honfoglalással majdnem egy tekintet alá eső hősi védelem, küzdelmek és jelentékeny események annál több helyet tőnnek itt örökre nevezetessé. Hogy e helyek közül némelyeket állami fennállásunk ezredik esztendejében tehetségeink mértékéhez képest megjelöljünk: az e hazánkat egyik szélétől a másikig behálózó ilynemű törekvésekhez méltán sorakozik. Dicséret azoknak, kikben az eszme támadt és érlelődött, és azoknak, kik elősegítették, megvalósuláshoz juttatták.
  Föladatom csupán ezen helynek, melyen állunk, nevezetességét és ezen emlékműnek, melyet ma felavatunk, jelentőségét rövides megértelmeznem.
  Kárpátok hegyláncza! Téged a mindenható bámulatos védmű gyanánt hívott elő a föld gyomrából, hogy óriási félkörökben fel emelkedő és csak gyéren megszakadó vagy közlekedésnek engedő bástyáidon belől elterülő földrésznek különös hivatást is adhasson.
  E hivatás közvetíteni Keletet Nyugattal, Ázsia népáradatainak hullámverését megtörni vagy gyöngíteni. Azonban e védmű egymagába holt tárgy, abba életet a lakók és védelmezők visznek. Az idők folytában e földrészen népelemek népelemre halmozott fel a gondviselés; összefogó és vezérelemnek legutoljára őseinket szállította be. Így állott elő azon államalkotó nemzet, mely 1000 óv óta élt itt és élni fog mindaddig, míg ő maga élni kíván és feladatait buzgón teljesíteni meg nem szűnik. Országának, nemzetének kezdeteit, a. jövendő századokban szereplését, ihleten lélekkel fogta fel első királyunk Szent István. Intézményeit azokhoz idomította. Különösen az államnak egységes és szilárd alapon nyugvását biztosította. Belátta s Imre fiához intézett bölcs intelmeiben ki is fejezte, hogy országában különböző elemek forrtak és forrhatnak össze, de a föladat és végczél csak egy lehet. Hirdette tehát, hogy a békésen betelepülőket ne tekintsék ellenséges szemmel; új elemek azok, melyek a meglevőkhöz csatlakozva, azok erejét csak fokozhatják. Valamint ugyanis, így szólt a szent király említett intelmének 6-ik fejezetében: különböző tartományokból érkeznek a települők; úgy különböző nyelveket és szokásokat, különböző tanulságokat és fegyvereket is hoznak magukkal, melyek mind díszére és fönségére válnak a királyi hatalomnak és ezt rettegetté teszik a hivalkodó ellenségek előtt. E nyomdokon haladt nemzetünk a tartotta fenn magát máig. A teremtő által kezeire bízott erődöt nem adta fel soha, de megosztotta a benne oltalmat keresőkkel, kik viszont különbség nélkül engedtek a közakaratnak, védték, fenntartották ez országot, ezen reájuk bízott várat.
   A Kárpátok lábainál, hegyormain és szorosaiban felállított vagy felállítandó mindenik emlékmű jelzése annak, hogy megbecsüljük a hazánk széttagolását egy magukban is lehetetlenné tevő, természet alkotta erődítményeket. Ám példaadásul jelzése annak is, hogy őseink, elszánt kebleket és férfias karokat szegeztek mind azok elé, kik öröküket elfoglalni, bástyáikon áttörve őket kivetni és leigázni szándékoztanak.
Az itt most leleplezett emlékoszlop mondott kettős feladatnak szintén megfelel…Nekünk oly fontos délkeleti Kárpátok lábaihoz állíttatott ez emlék; oly bástya részt díszít, melyet hős védők kiomlott vére áztatott. Felirata, melyet történelmi társulatunk, a Hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat kiküldött bizottsága fogalmazott, hirdeti a hely, az alkalom nevezetességét és egy kiváló példára, utal.
   „Vulkáni hágó!
   Ősidőktől Magyarország hadászati és közlekedési vonala, melyet Hunyady János vitéze: malom vízi Kendeffy Miklós élete feláldozásával védelmezett 1455 körül a becsapó törökök ellen. E dicső fegyvertény és határvédelem örök emlékezetéül állította az oszlopot Hunyadvármegye közönsége a Honfoglalás ezredik évében (1896).”
   Dicső királyunk Hunyady Mátyás tartotta fenn számunkra az oszlop feliratában említett példás eseményt, midőn magasztaló szavakkal emlékezik meg róla, a Kőrösbányán 1462. évben kelt és a Kendeffyek javára adományokat osztogató oklevelében. Történjék ez oszloppal bármi; érje azt utói az anyag sorsa: feliratának tartalma és jelentősége megmarad.
   Az azt szemeink elé táró ércztáblánál maradandóbb helyre is, lelkünk mélyébe, szívünk lapjára véssük azt be mai naptól fogva. Gondunk lesz reá, hogy utódainkra hagyjuk és ezek ismét utódaikra szállítsák át az idők végéig.
   Az emlékoszlopot leleplezés után a különböző hitfelekezetek lelkészei, u. m. Székely Károly r. kath. lelkész, Radul István g. kath. főesperes, Stanka Abrahám g. kel. esperes, Pelger Mihály ág. ev. lelkész, Juhász Izidor ev. ref. lelkész és Leitner N. petrosenyi rabbi megáldották és szépen át¬gondolt hazafias szellemben tartott alkalmi beszédeket mondtak. Ezután Janza Vazul petrosenyi szolgabíró román nyelven tartott hazafias szellemű alkalmi beszéddel a néphez szólott, megmagyarázván nekik az ünnepély jelentőségét, mit a nép lelkes éljenzéssel fogadott; végül Hollaki Arthur alispán a vármegye közönsége nevében átadta, Janza Vazul szolgabíró pedig a járás közönsége nevében gondozás végett átvette az emlékoszlopot. Befejezésül a petrosenyi bányász zenekar eljátszotta a Szózatot.
   Az ünnepély után felköszöntőkkel fűszerezett közebéd volt, mely igen vidám hangulatban folyt le. Az ünnepélyen Moldován Gergely a kolozsvári Tud. egyetemet; Téglás Gábor a m. tud. akadémiát, Hermann Antal pedig az etnográfiái társulatot
képviseltek.

 
                                                                                A vaskapu emlékoszlop felavatása.
  Folyó hó 5-én esti fél 8 órai vonattal érkeztek meg Hátszegre a vulkáni ünnepségről visszatérő vendégek, kiket a szépen feldíszített vasúti állomáson, melyet az új állomásfőnök saját költségén eszközölt, Pietsch Sándor főszolgabíró fogadott, s innen a városba hajtattak. A város végén felállított díszkapu alatt Muzsnay Béla fogadta és üdvözölte a vendégeket. Az elszállásolás után alig volt idő a felöltözködésre, a vendégek nagy zöme az érdekesnek ígérkező, hangversenyre sietett; a terem zsúfolásig megtelt hallgató közönséggel és a kik végig élvezték a hangversenyt, azzal a tudattal lettek gazdagabbak, hogy ilyen sikerült előadást megirigyelhetett volna a szék-főváros közönsége is; az előadás fénypontját Lónyay Margit grófné és Náday pesti nemzeti színházi tag játéka képezte, s amidőn a játék végével üdvözölni siettek a grófnőt és dicsérték művészi játékát, azt felelte: „Nádayval könnyű művészileg játszani.“
   A hangverseny bevégeztével megkezdődött a táncz, mely éjfél után 2 óráig tartott, és hogy nem kivilágos virradtig, annak az volt oka, hogy a közönség nagy része ki volt merülve a fáradságtól és készült a másnapi ünnepélyre, melynél szebbet, nagyobbszerűt alig képzelhetünk és Hunyadmegye közönsége megmutatta, hogy az ezredéves ünnep magasztosságát átérzi, mert csaknem 5-6 ezer emberre tehető az a gyülekezet, mely sietett résztvenni az ünnepélyen 6-án reggel 8 órakor indult meg a hosszú kocsisor, mely csaknem 200-ra tehető, Totesd és Várhely községeken keresztül, hol mindenütt szép díszkapuk voltak felállítva; a várhelyi díszkapu alatt csoportosult a román paraszt bandérium, .melynek élén 8 herold fújta a koronázási indulót és vágtattak a kocsisor előtt a zajkányi dombig, hol az emlékoszlop van felállítva, az oszloppal szemben arcvonalba állottak fel az ünnepség végéig.
   11 óra volt, midőn br. Szentkereszty György Hunyad megye főispánja az emelvényre lépett és igaz hazaszeretettől áthatott lendületes beszéddel megnyitotta az ünnepélyt, azután Kun Róbert tanár mondta el szépen átgondolt ünnepi beszédét.

   Ezután az emlékoszlopot az összes hit felekezetek papjai megáldották és Nesztor püspöki helynök román nyelven tartott hazafias szép beszédet.
Hollaki alispán átadta az oszlopot a hátszegi járás közönségének, és Pietsch Sándor főszolgabíró átvette azt a hátszegi járás közönsége nevé¬ben. Ezzel az ünnepély véget ért, melynek minden aktusánál a heroldok díszjelt fújtak.
   Az ünnepély lefolyása után a bandérium elvonult a közönség előtt a mélyen fekvő úton és olyan szép látvány volt apró hegyi lovaikon látni, katonai sorrendben elvonulni e román parasztokat, kik olyan fegyelmezett magatartást tanúsítottak, hogy különbet nem tudna produkálni egy huszárszázad sem.
   A bandérium elvonulása után kezdődött az úri és a paraszt bankett, amaz egy deszkákból felállított szín alatt, ez pedig a szabad ég alatt; az úri banketten 200-an vettek részt, toasztokban nem volt hiány.
   A paraszt banketten kiosztották a népnek az enni és inni valói; ebéd után vidám táncra perdültek, melyet a nagy közönség élvezettel nézett végig. Esti alkonyat felé a nagy tömeg oszladozni kezdett, a vendégek is siettek, hogy az érkező vonaton elszéledjenek a megye minden irányában kinyugodni a két feledhetetlen nap fáradalmait. Elismerés- és hálás köszönettel adózunk Pietsch Sándor főszolgabírónak, kinek az ünnepély sikerében oroszlánrésze volt.

                                                      A dévai csángó-székelyek karácsonya (1905).

   A katonajáték.

   Csángó-székelyeink a karácsonyi ünnepeket verselésekkel s az országszerte ismeretes betlehemezéssel szokták megülni. Szenvedését (karácsonyest) minden különösebb szokások nélkül ünneplik.
   Az úgynevezett katonaversek karácsony első napján dívnak. Az egybegyűlt legények ketteje katonának öltözik föl, sarkantyús csizmát húz s piros sapkát tesz fejére. Kettő rongyos zsidó lesz, hátukat szalmával tömik ki, hogy púposabbak legyenek. Egy klánétás, egy mozsikás meg egy gardonyos kíséretében ellátogatnak oly házakhoz, hol nagy leány van. Az ablak alá érve, esetleg az ereszben általánosan ismert karácsonyi énekeket énekelnek.
   Ennek végeztével az egyik katona a) betoppan a házba. Kezében levő nádvesszőjével megüti a gerendát s így köszönti a gazdát:
„Jó estét gazda, tőcs bort asztalodra
Itt fogok maradni zsíros pánkodra!”
   Közben előbbre jön, újra megüti a gerendát, mire belép a második katona is, ki pálczájával a mennyezetet szintén megérinti. Ha ez megtörtént, kezdetét veszi a jelenlevő háziak s idegenek mulattatására a két katona közötti tréfás, összefüggés nélküli verselés.
   Az utóbb belépett katona elkezdi:
„Jó estét vitézek, ide hallgassatok
Ez sárga répátok mind nékem háncsátok
Jó tormás tyúkhúsval engem jól tartsatok
Szőröm galléromba mind néktek pakolok.”
    Az ereszben maradottak közül a zsidók már türelmetlenkednek; a jelenlevők folytonos kötődését nem állják s benyitnak a szobába, ami azonban a katonát nem gátolja meg abban, hogy társának ne feleljen vissza a következőleg:
a) „Ájj félre barátom, hadd szóljak én eggyet,
Hejyén van az eszem, nem ettem vadmeggyet,
Bort sem ittam kupát hármat, négyet,
Jó vóna már innék három huszonnégyet.”

b) rávágja:
„Ájj félre te meszes üstökű,
Ojan a fejed mint egy rossz hegedű
Szeder módra termetű,
Gerezdes tetejű.”

a) „Ájj félre te olá sz . . az orrod alá.”

b) sem rest, s így válaszol:
„Üsmertem apádot,
Szőrös bocskorba járt,
Kecskeganéval kenegette fogát
Mégis oly hegyesen hordozta magát.”

a) „Sutuba laska,
Beleesett macska
Nézze bátya tarkát
Feltarcsa a farkát
Hogy üsse be orrát.”

b) „Bátyád a szakállát félvállárra vette,
Mi kicsi esze vót, zacskóba tette.
A zacskó zsiros vót, a macska megette,
így szegény bátyádnak nincsen elég esze.”

a) „Mikor én a hadba csákós huszár (v. főkapitány) vótam
Tizenkettő között legokosabb vótam
Feteke levest sapkámval hörpöltem,
Sült pecsenye helyett fészefokot nyertem.”

b) „Mikor én Szent Istán királynál délebéden vótam
Két hordó arannyat egy zacskóba raktam,
Mikor a lovamra tenni fel akartam
A nadrágot teli s teli raktam.”
„Váj ki zsidó!"
   Nosza van erre a zsidóknak hadd el hadd! Eddig sem hagyta a ház népe őket békében, de most már teljesen nekik esnek. Hol jobbról, hol balról czibálják, húzzák, egyet-egyet hátukra is kapnak. Ha kissé lecsendesülnek, a katonák tovább folytatják félbeszakított verselésüket.
a) „Vékony czérna, keménymag (köménymag)
Hejbe vitéz legény vagy
A falunak adós vagy
Egy féniknek ura nem vagy.”

b) „Elvettem egy vén leányt, mit csináljak véle
Csiszik, csúszika papucsa, maj meg halok tölle,
Vagyon biró, vagyon eskütt, válasszon el tölle,
Mi Istennek teremtése,nem élek meg vélle.”

a) „Messze jártam házasodni, bár ne jártam vóna
Édes kicsi, feleségem bár ott vesztél vóna.
Bár az ördög olyan vóna, talicskába tenne,
Minél jobban sikótoznál, annál jobban vinne!”

b) „Duna mellett veszedelem,
A vén kopacz fejedelem,
Hányd el, vesd el a kereket
Mind a bikfa nadrágfeneket
Idd meg a f. . . .t
Mind a rozmaringot.”

a) „Csorba Marczi felakasztotta magát,
Nyerd el a nyakra valóját.”

b) „Minap az erdőben látok egy szúnyogot
Kinek árnyékába hét falu nyugodott,
Akkor agusztusba
Senki meg nem izzadott.
Az ó-testamentomba vót egy bába,
Kinek 77 felé állott a lába
Ha nem hiszed pajtás,
Buj a szerszámjába.”

a) „Minap az erdőbe látok egy őzet
Ki futott, s hullatta a rezet.
Ha nem hiszed pajtás, menny el, szedd fel
S edd meg, mint a lépes mezét.”

Ezután b) a gazdához fordul s a következőt mondja:
„Likas a kend háza szege
Piros a kend lánya képe
Aggya nékem kend a lányát
Maj bé fódom én a házát.
Huszonhárom ruczatojás,
Enyém vagy te kékrakolás, (szoknyás)
Húzd rá muzsikás!”
   Erre bejönnek a muzsikások s valamennyien, muzsikaszó mellett, tánczra perdülnek, mulatnak egy kicsit. Távozás előtt a gazda leánya kalácsot és pálinkát ad a katonáknak, mire az egyik elrikóccsa (elkiáltja) magát hogy:
„Herczek Marczi felnyergelte a lovát,
Mind azt mondják, Magyar fiak előre hát!
   S ezzel elhagyják a házat.

                                                                                                                                            A bethlehemesek fölállása

   A betlehemesek. (részlet)

   A betlehemesek szintén az ünnep első napján kezdik meg útjokat.
   Csoportjuk 12 tagból, ú. m. gazda (6), király (7), királyi szolga (8), Szent József (5), Szűz Mária (4) s az angyalból (3), továbbá a következő csobánokból (csobán oláhul, juhpásztor): öreg csobán (11), bogláros (10), báránkás (12), kecskepásztor (9), furulyás (2), hamubotos (1) és a romlott istálócskából áll.
   A gazda rendes ünneplő ruháját veszi magára, kezében hosszú, vékony bot van. A király czifra egyenruhát szerez, kezében pálczát s zsebkendőt tart. Fejét színes papír csákó födi, oldalán kard csüng. A királyi szolga piros, huszár sapkát hord. Szent József mentolvát (szarszerű felső ruha) ölt, s nagy fehér szakállat ragaszt. A Szűz Máriának öltöztetett fiú fehér lepedővel takarja fejét s kendőt tart szája elé, úgyszintén az angyal is. Ez utóbbinak a királyéhoz hasonló csákója van. Az álarczos csobának a furulyás és az elemózsiát gyűjtő hamubotos lompos, báránybőr bundájukkal, furkos botjaikkal s szalmával kitömött gatyaszárukkal igen érdekes képet mutatnak.
   A gazda már jó előre benyit a kiszemelt házhoz s a házigazdát üdvözölve megkérdi, hogy: „Lesz szíves befogadni a Krisztus példáját követő betlehemeseket?" Kedvező válasz esetén a kapuba kimenve bevárja az elmaradottakat. Várakozására különösen a lassan haladó csobánok adnak okot. Míg a hamubotos tréfáival a nagy számban összegyűlt népet mulattatja, addig a furulyás az öreg csobán keservét, a purnyáló nótát fújja (nevét az oláh „pornesce"-ből indul, veszi). Ha útközben hídra találnak, a csobánok botjaikkal dörömbölve tánczhoz fognak. A furulyás eddigi lassú nótája élénkebb lesz. A házhoz érve valamennyien az ereszben maradnak, csak a király s a rongyos istállót vivő királyi szolga lépnek be a szobába, hol az előbbi fel s alá járkálva lassú, vontatott hangon elkezdi énekét…

                                                                                                         A pakulárok tánca

   Az énekek és szavalatok végeztével, a benmaradt hamubotos mély hajlongással a gazdasszony felé tart, hogy elemózsiát kunyeráljon tőle. Zsákját kibontja, s hogy minél többre tehessen szert, nyájas hangon elkezdi:

„Látom gazdasszonynak
Sűrű mosolygását,
Zörgeti pénzes ládájának kóccsát
Hogy kivegye belőle
Három ezüst garassát,
Kilencz rétbe összefont kolbásszát.
S akár mejen nagy vasban sült
Rétes kalácsosát."

  Ha kikapta részét, a király eme szavai mellett hagyják el a házat: „Áldás békességet kévánok az új esztendőben. Császárok s királyok közt békességet."
                              Szabó Imre

Forrás:
A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. Az „Ethnographia” melléklete, szerkeszti dr. Semayer Vilibáld, VI. évfolyam, 1905, 12-24. oldal

                                                   Dévai csángó-székely népviselet és táplálkozás (1904).

    A dévai csángó-székelyek ruházatának anyagát nagy részben háziiparuk szolgáltatja.
    Embere (férje) ingét az asszony maga szőtte vászonból varrja. Ujja galléros (kézelős), mely a szerint, a mint fiatalabbé, vagy öregebbé, szélesebb, vagy keskenyebb s a csuklónál vagy gombolják, vagy szalaggal kötik össze. A legények gallérját apró, fehér czérnával kivarrt virágokkal lengyelezik ki (díszítik). A menyasszony vőlegényének jegyinget s gatyát készít, s ebben esküszik meg az utóbbi arájával, a ki apósának s anyósának szintén kedveskedik egy-egy inggel, mely arról nevezetes, hogy az öregek a lakodalom utolsó napján elfogyasztandó menyasszonyi kalács mellé ebben ülnek le.

    Nyakravalóul fekete selyemruhát viselnek.
   Ami a gatyát illeti, rendes bőségű, felül korczos s szárait csizmába húzva hordják.
  Az inget és gatyát színes pamutból varrt egy vagy több keresztszemű jeggyel látják el, mely azonban csak a háziak fehérneműjének megkülönböztetésére szolgál.
A férfiak az ingre fekete posztóból készült rövid, ujjatlan, díszesen zsinórozott, szélein s zsebeinél vörös posztóval szegélyezett lájbit öltenek, melyet rendszerint Székely-Kevén szereznek be. A lájbi alatt némelyike újabban pamut vagy barket ujjast, felöltőt is hord.
Hűvösebb időjáráskor — akárhányan még télen is — vagy a lájbira, vagy csupán az ingre panyókásan, vagy felöltve a szokmányt viselik. Anyaga megfont, szőtt s megványolt barna, vagy fekete gyapjú s több részből áll. Elől van a két első aszal, melléje jobbról és balról a köze; a két hónaljtól lefelé egy-egy háromszög alakú toldást, a fiók aszalt vesszük észre. Háta egy darab; nyakát, a két első aszalt, ujjait s széleit felrotázzák szaráttal (spirális szőrzsinórral díszítik). A szokmányt ritkán a szűrszerű mentáva is helyettesíti.

    Ünnepnapokon fekete posztóból készült sujtásos magyar nadrágot csak a legények vagy fiatal házasok hordanak; hétköznapokon ezt télen a fehér posztóharisnya, nyáron általánosan a gatya pótolja. Lábbelinek csizmát viselnek — mezítláb férfit egyáltalán nem láthatni, — télen, nagy hidegek alkalmával szalmával bélelik, mert így nem vizül a kapca. A legények a farsangi tánczokkor a csizmára sarkantyút is kötnek. Bocskort csak a legszegényebbeken látunk.
    A fejet posztókalappal fedik, melyhez a fiatalok ritkán árvalányhajat, többnyire különféle tollakat fűznek. Télen báránybőrsapka járja.
   Felső, téli ruhadarabul a dévai csángó-székelyek báránybőrbundát vesznek magukra, mely a szerint, a mint azt férfi vagy nő viseli, más-más alakú és elnevezésű, így a férfiaknál egész és fél mintyán bundát, továbbá mejjes bundát, a nőknél lájbi vagy derék-bundát, könyökös bundát s kozsokot különböztethetünk meg.

    Valamennyi a háziipar terméke s gazdag díszítéseikben szép magyar stílus nyilatkozik meg. Készítésük a következőleg történik.
  A bárányról lenyúzott bőrt korpából, sóból és meleg vízből álló keverékben egy pár napig kicsávázzák, majd megmossák s lehúsolják, újra csávázzák, megszárítják s a gerendához erősített czorholó kés segítségével a bőrt alaposan kiczorhálják (kinyújtják). Ezután az ú. n. szépítőfára feszítik ki kiszépítés végett. A szépítéshez fehérkövet (égetett és porrátört gipsz) használnak, mit a fehérítő késsel dörzsölnek be a bőrbe. Ha a bőr így elkészült, következik a kiszabás, mely alkalommal a bőr vékonyabb, hónalj alatti részét, a csórét külön kivágják, ebből készül a díszítésekre felhasználandó irrha s bádzsák. A kiszabott darabok összevarrása után látnak a bundán levő virágok czérnával való kirajzolásához, a ráíráshoz s kivarrásához, a kivirágzáshoz, melyhez a szerint, amint fizetik, siritett (sodrott) vagy siritetlen selymet vagy szőrfonalat használnak.

    A férfiak viselte egész mintyán bunda négy bőrből készül. Nyakán, elején s ujjain görény- vagy rókabőrből készült görény, alsó részén fekete prém látható, mely egyúttal a báránybőr bélésnek képezi tartozékát. A nyakon végigfutó hányás rendszerint sárga- és kékfonalú csillagokat fog közre, ez utóbbit helyettesítheti zabszem is, de szerintük ez oláhos. A nyakat alól irrha, keresztbevarrás és vízfolyásvarrás szegélyezik. A bunda elején, közvetlenül a görény mellett, vízfolyásvarrással levarrt s kétszer leirrházott, csillagokkal díszített bádzsák nyúlik le, melyre mindkét oldalon öt-öt nagy virág helyezkedik el, még pedig közből s a két végen tulipánt virág, ezek között pedig szegletes kerékrózsa. A tulipánt végében egész madárlábacskák, tövében fél madárlábacskák láthatók, kétfelől pedig cserelapik övezik. Ugyanezt észlelhetjük a szegletes kerékrózsánál is, melynek közepét baraczkmag vagy sarlóbingó és szüvecske töltik ki.

   A bunda beleirrházott vállán csipkés bádzsák fut végig; közepét szembeöltéssel varrott hullámvonalas tekerős virág vagy kégyóvarrás, széleit pedig halfarkak s irrhák díszítik (8. ábra).
   Az ujj alsó, kissé görbére szabott részét kapáknak nevezik s úgy ezek, valamint a bunda hátsó része, keresztbe varrással, vízfolyásvarrással, szegletes kerékrózsával, félmadárlábakkal és két-két sarlóval ékeskednek.
    A hónalj alatt zsinórral, halfarkakkal, irrhákkal díszített bádzsák s boszorkányfoltok találhatók.

   A félmintyán bunda három bőrből áll. Görény csak a nyakán van; a többi részeken ezt a prém helyettesíti. A bádzsákat egy tulipánt virág, két szegletes kerékrózsa, bingók s madárlábacskák szegélyezik. Az ujjakon a kapák és virágok hiányzanak, ez utóbbit szerény madárlábacskák vagy szilvamag pótolják. Az egész mintyán hátán levő díszítés úgy a félmintyán, valamint a mejjes bunda hátsó részén is feltalálható.
    Ez utóbbit vagy szokmány alatt viselik, vagy a felöltőre veszik s oldalt gombolják. Elején szintén szép kivarrások láthatók. Az egyszerűbbeket csak néhány tulipán, a czifrábbakat azonban már bádzsákok, kihasadt tulipántok, rózsák és csigarózsák, cserelapik és madárlábak díszítik. A két zseb szegletes kerékrózsát, sarlólapit, madárlábacskákat s szüves rózsát fog közre.

   A nők inge rövid, derékig érő s vállozatját vállra belülről felerősített folt képezi.
   Apró ránczokba szedett nyakán s gallérján (kézelő) különféle mintájú, szedettes, némelynél hányással is kivarrt díszítések észlelhetők. Borított szüves, kicsitótós, magyarországi szüves, borsimes, baraczkmagos, bokrétás és fazakas-mesterkés nyak, likatos csipkerózsás, likatos totós, dufla restás, elvegyes, ördögtérdes, kégyós, okulárosés totós ingujj díszítéseket tüntetnek fel.

    Az ingnek kiegészítő részét a derékon aluli pendely képezi.
   Az ingre úgy nyáron, valamint télen ujjatlan lájbit vagy derékbundát öltenek, melynek tetszős, eleven színezésű, tömötten kivarrt virágai méltán kötik le a szemlélő figyelmét. A lájbi-bunda egy báránybőrből készül, mit a szépítés után csergubacs, rézgálicz, gumi arabikum, timsó és berzsenyből előállított festékkel színeznek feketére.

   A kiszabott és összevarrt bőrre a virágokat hígított választóvízzel írják rá. Elejét és alját prémmel és piros bőrrel szegik. Ott látjuk a közepén czifraselyemmel kivarrt kihasadt tulipánokat és más tulipánokat, kisebb és nagyobb csigarózsákat, tarka rózsákat, kibaggatott kék rózsákat, közbelső rózsát és szüves rózsákat, a felemás rózsát és gyöngyvirágot, továbbá a fél sarlólapikat, bingókat, tollakat, egész és fél madárlábakat és piros bőrt. Alsó szoknyát csak nagy hidegek alkalmával hordanak. A pendelyre igen ügyesen ránczolt szőr vagy karton rokolyát vesznek. Míg a lányok és menyecskék a rózsás, színekben tarka ruhák iránt viseltetnek nagy előszeretettel, addig az éltesebb fehérnépek a sötétszínű ruhákat kedvelik. A kis leányok viganóban járnak.
   Katrinczájuk (kötény) a rokolyának megfelelő szövetből készül, minden különösebb kivarrás nélkül. Lábbelijök czipő; a telepen és mezőn mezítláb járnak; régebben a templomba is így mentek, ma azonban ezt már nem teszik.

   Az asszonyok kontya egy a hajba szúrt fadarab köré csavart tekercsből áll. A fiatalabbakon czanklis, az öregebbeken czankli nélküli főkötőt látunk, mit ruhával (kendő) kötnek le. A gyöngyökkel s pántlikákkal földíszített piros posztóból készült párta a menyasszonyt illeti.
   A lányok fedetlen fővel járnak; hajuk három ágba fonott s a kisebbeknek két és férjhezmenőknek egy foncsikban, pántlikával csukrosan összefogva csüng alá. Nyakukra üveggyöngyöt és szalagot kötnek.
   Hűvös időjáráskor szokmányt, továbbá a lájbi-bunda alatt pamutból készült réklit, felöltőt vagy a lájbi-bundája elől keresztbe vetett, hátul megkötött nagykendőt viselnek. A téli ruhául szolgáló rövid, derékig érő könyökös bunda két bőrből készül. Prémmel szegélyezett ujja a bundánál jóval hosszabb, szerintök az régebben csak a könyökig ért s innen kapta nevét is. Nyakdíszítése a mintyán bundáéval egyezik meg, eleje a félmintyánéval azonos. Háta és válla tulipánokat, szegletes kerékrózsákat, csere- és falapikat szemléltetnek.

   A könyökös bunda úgyszólva mintegy átmenetet képez a lájbibunda és kozsok között. Az utóbbi szinte földig érő, kissé otromba, nehéz, de hidegek alkalmával megbecsülhetetlen ruhadarab nyakát hányások és egy rend görény, elejét már 2—3 rend görény, vízfolyásvarrás, bádzsákok, tulipánvirágok, szegletes kerékrózsák, cserelapik és bingók, félmadárlábak, zsinór, prém, irrka és boszorkányfoltok díszítik. Vállán halfarkokkal szegélyezett bádzsák van, ujját a könyökösnél már említettek ékesítik. Hátát is a fentebb elsorolt, arányosan elszórt díszítések töltik ki.
    Viseletükkel kapcsolatosan táplálkozásukat illetőleg fölemlítem, hogy napjában háromszor étkeznek s fő ételüket a málé (puliszka) és kukoriczalisztből sütött pitán képezi. Ha a kukoriczaliszt tésztát puhára főzött bosztánnal (disznó-dinnye) sütik, akkor bosztános pitán a neve. A kenyeret meg piklilt lisztből s pityókából (burgonya) készítik. Gyakori tésztanemlíték az alivánka (tejes málé) és a zsírban kisütött rátott. Említésre méltó a kapros és csombordás, fiatal luczernából, esetleg repcsinből készült rántásos levesük, továbbá a czékla (marharépa), káposzta és szemes paszulyból főzött fuszulykások.
   Gyeptúrónak a majorság és disznósült elegyét nevezik.
  A tej, tojás mindennapos, de azért a hús sem marad le mindig az asztalról.

Forrás:
Néprajzi értesítő 5. évfolyam, 1904.Dévai csángó-székely népviselet és táplálkozás / Szabó Imre = 5. évf. 3–4. sz. 69–84.

                                 A DÉVAI CSÁNGÓ-SZÉKELY TELEPESEK LAKÁSA ÉS LAKÁSBERENDEZÉSE. (1903. kivonat)

    1891-ben Déva és Szántóhalma határában is bukovinai székelytelep létesíttetvén, e czélra a kincstár tulajdonát képező uradalom osztatott ki a nagyobbrészt Andrásfalvából visszatelepített 65 család közt, miáltal a Déván csángótelep néven ismert külváros keletkezett.
    A telep Déva város déli részén, a Hunyadi-út mentén fekszik. Két utczája közül egyik ettől nyugatra, a másik mintegy 3/4 km.-rel feljebb keletre ágazik el.
   Az egy családra eső, téglalap alakú 700 öl2 terjedelmű belsőségek rövidebb oldala az útra, illetőleg az utczára rúg, mélységükkel az utczától befelé vonulván.
   Az egyes telken a lakóház és gazdasági épületek elhelyezését az 1. ábra mutatja.
   A házak legtöbbje az élet hosszában, homlokzattal az utczára, háttal pedig vagy északnak, vagy északkeletnek van építve, minek folytán az udvar a háztól délnek, illetve dél-nyugatnak esik (2.-3. ábra).
   A ház beosztása a következő: Középen van az eresz, ettől balra az utcza felől a nagyház vagy vendégház, jobbra a kicsi ház van. Ezek előtt ez épület teljes hosszában a gáng (folyosó) húzódik végig, míg a ház házához csatolva, ugyancsak a ház egész hosszában, a suplákot (kamraszerű helyiség) látjuk. Van egy-két ház olyan is (és ezek a legeredetibbek), amelyeknek utczára eső vége mellett is végig húzódik a gáng. Ezt esős időben beszélgető és kártyázó helyül használják (1.4. ábrát).

   A ház szélessége 6—8 m., mélysége 12—14 m., tetőmagassága 6—7 m. között váltakozik.
Építőanyagul fát szeretnek használni, minthogy azonban a helyi körülményekből kifolyólag az épület felemeléséhez alkalmas szálfákhoz nehezebben jutnak, mint a téglához, házépítéshez nagy részben az utóbbit használják.
   Az épület falai kőalapon nyugszanak, mely alapra először a talpfát rakják, mit — ha a ház fenyőfából épül — egymásra rakott s végein farkasfogba vágott bornafák (tutajfa) követnek. A bornafák legfelsőjén az alaptól kb.2 ½ méternyire az aggfa nyúlik végig.
Ha azonban a házat nem fenyő-, hanem cserfából vagy bükkfából építik (a tölgyfát sohasem használják), akkor a talpfára merőlegesen sasokat állítanak föl s erre helyezik az aggfát és az így támadt közöket az alappal párhuzamosan haladó, csapos hasított rakófákkal töltik ki oly formán, hogy az utóbbiak csapjait a sasfa véseteibe illesztik. A sasfa véseteibe helyezik egyúttal az ajtó-szemöldököt is s az ablak-aljfát és a falak-felsőfát.
Az épület aggfáira világgerendákat raknak. Úgy az aggfa, mint a világgerenda keresztbe vágott (keresztbe rótt). Az utóbbi 40—50 cm.-nyire nyúlik ki; bütüje (vége) vésetes, mibe a peterkélt (csapos) szarufa illeszkedik. Szarufáit az épület felső részében, macskafák (kakasülők) fogják össze.
   A ház derekán felüli utczai s az ezzel párhuzamos hátsó deszkafal a legszélső virággerenda és szarufák által képezett háromszögnek megfelelően csúcsosodik s a felül csapott bütüt alkotja, melyen kétes négyszögű vagy kerek szerelő ablakocska látható.
   A ház bütüjéből kinyúló léczek végeire a szarufákkal párhuzamosan két hullámvonalas czifra deszkát szegeznek, melyeknek csúcsosodására drótszegekkel az építés idejét feltüntető czímert erősítik.
   Ugyancsak a ház talpfájával egyidejűleg rakják le a gáng és a suplák talpfáját is. A derék felrakást egyfelől a suplák-fal, másfelől pedig a gángláb (folyosó-oszlop) felállítása követi, mely utóbbit a gángaggfához hónyajkötés erősíti. A gánglábfába riglifa van keresztbe vágva, mire függőlegesen deszkákat szegeznek.

   Téglaházaknál kőrakás gánglábat (tégla-oszlop) alkalmaznak, miért is a riglifa és deszkázás elmarad.
A gang körülbelül 1 m. szélességű s az utcza felőli végén egy kis ablakkal nyílik (1. ábra IV.). Hol lépcsős, hol lépcső nélküli feljárata az eresz ajtajával van szemben. Agyfája négy ganglábon nyugszik, melyek közül kettő a feljáratot fogja közre. Az eresz alsó padlása (padozata) rendszerint föld, melynek hátsó részén helyenkint csapóajtóval ellátott pinczelikat találunk (pinczelejárat); felső padlása (mennyezet) félespontba van falczolva, de lehet borítékos is. Az előbbi abban áll, hogy a hornyolt deszkák szélei teljesen egymáshoz illeszkednek, míg a borítékos padlásnál a két egymás mellé helyezett deszka közét egy harmadikkal fedik el.
   Ugyanily két fajta felső padlás látható a ház többi részeiben is.
   A gángról 12—14 m2 területű helyiségbe, az ereszbe nyitunk.
   Világosságot az eresz a gangra nyíló kis ablakon nyer. Hátsó jobb sarkából körülbelül 2 m. hosszú és 1 m. szélességű kuptor (sütőkemencze) ötlik szemünkbe; anyaga tégla, melyet kívül agyagos sárral tapasztanak be. Itt süti a gazdasszony a szép piros héjú pitánt (málé) vagy a jó búzakenyeret.
Kéménye helyenkint a mennyezet felét elfoglaló sátoros kémény, mely a felső padlástól számítva bolthajtásszerűen elkeskenyedik s azontúl, mint a közönséges kémény, egyenesen nyúlik fel. Alul teljesen nyitott, úgy hogy a kuptor száján kiömlő füst minden akadály nélkül jut a szabadba. Ezt felhasználandó, a kémény sátorába szintén macskafának nevezett farudakat helyeznek, melyre a füstölni való húst madzagolják.
   Az eresz hátsó bal sarkában, esetleg errébb, garádicsot vagy lajtorját látunk, melynek segítségével a felső padláslikon a hijjuba (padlás) jutunk.
   Az ajtó melletti bal sarokban van fölállítva a sütésnél használt sütőlapát és kocsorba (szénvonó).
   A falakon néhány szegre akasztott edényt találunk.

   Az ereszből egy ajtó a kicsi házba vezet (1. ábra II.). Ez az épület hátsó részét foglalja el s a család mindennapi tartózkodó helyéül ez szolgál. Ajtaja szintén lehet táblás vagy keresztes. Ablaka kettő van, melyek közül egyik a folyosóra, a másik az ajtóval szemben az udvarra nyílik. Alsó padlása deszkázott vagy csak agyagpadló, felső padlása két gerendán nyugszik. Mestergerendája nincs.
   Az ajtótól balra, közvetlenül a fal mellett, téglából készült füttőt veszünk észre, melyen elől a hamutartó, hátul a gudu (sütő) s az alatta levő sod (fatartó lyuk) nevű részeket különböztetik meg. Füstje kürtön (cső) jut a padlásra vagy a sátoros kéménybe. Füttőjükkel kapcsolatosan megemlítem, hogy a mögötte levő sarkot sutunak nevezik.
   Málékeverő székét gazdasszonyunk, hogy mielőbb keze ügyébe essék, a hamutartó elé helyezi, nem sok helyet foglal el, hisz az egész egy alacsony, háromlábú szék. Tűzhelyük fölött a kalántartó, gyakor-szita, (sűrű szita) és a gyér-szita, függenek.
   Napi fáradalmait gazduram élete párjával a kicsi ház felső bal sarkában levő, gyalulatlan deszkából sajátkezűleg összetákolt ágyában piheni ki. A szalmazsákot jó öl szalma pótolja, ezt lepedővel lecsíptetik, aztán maga szőtte tokba tőtött tyúktollas derekaljat tesznek rá, majd vékonyabb lepedővel s festékessel (ágytakaró) letakarják. Erre vetik a lúdtollal töltött vett hijú donyhát, mit hosszabb, élére keresztbe fektetett párnákkal tetéznek, melyeknek varrottas vagy szöttes fejű maga szőtte hijuk van. Ezek felett pedig egy sor németes (bolti huzatú) párna van.
    Az ágy felett zsineggel a gerendához kötött rúd (c. ábra) csüng, hova először festékest, a festékesre pedig sorban lepedőaljakat és rudi kendőket terítenek, ezek fölé pedig németes párnákat tesznek.
   Az ágy lábánál a művészietlen kivitelű, a gazdától összetákolt, alacsony kis bölcső áll. Alkalmasabb helyre hova is kerülne? Ha éjjel sír az áldás, gondos anyja egy-kettőre megrendítheti (ringatja).
   A szoba hátsó jobb sarkában van a gyermekek ágya. Ebbe alul szintén szalmát hintenek, melyre csak lepedőt alsó derekaljat és csergét (lombos pokrócz) tesznek. Jobban nem rakják meg, mert a gyermekek úgy is mindig rajta parlagolnak (heverésznek).
   A két ágy közé, az utczai fal mellé, festetlen asztalt helyeznek. Fölötte, lehetőleg magasan, hogy sípját (lámpaüveg) el ne törjék, petróleumlámpa csüng. Mellette balról karosszék (rendes szék), jobbról pedig szék (alacsony fapad) látható, míg az utóbbival egy sorban, a gyermekágy előtt, padot (magasabb ülésű fapad) találunk.

   Folytatólagosan, háttal falnak állított, gyalult stelázs (tálas) tűnik szemünkbe. Az ajtó sarkánál kártyaszéket pillantunk meg, melyre piros pozsgás asszonyunk a vizes edényt szokta helyezni; fölébe vert szegről kendőző (törülköző) csüng alá.
   Az ereszből másik ajtón az utcza felőli nagy házba vagy vendégházba jutunk (1. ábra III.). Tiszta és csinos berendezése jól esik a szemnek. Ezt csak ünnepi alkalmakkor használják, vagy ha vendég van a háznál.
   Ablaka három van, melyek közül kettő az utczára, egy pedig a folyosóra nyílik. Az ajtótól jobbra látjuk a füttőt, mely alkatrészeinek elnevezését illetőleg a kicsi házban levővel teljesen megegyező. Tőle nem messze, a nagy ház mélyében, a fal mellett virágos láda foglal helyet, ide rakják be a fehérneműt. Fölötte, a sarokig benyúlólag, gazdagon megrakott rúd van. Alatta van egyúttal a vásáron vett, czifrán felrakott ágy is. Szalmával töltött derekát vastag lepedővel csíptetik le, mire festékes következik, mely alól a vastag lepedőre helyezett csipkés lepedő és az ízlésesen kivarrt vagy szőttes lepedőaljak tűnnek elő. A festékesen egy sor, az ágyon keresztül élire rakott magyaros párna, ezen vett hijú donyha látható, legfelül pedig szintén egymás mellé élire helyezett németes párnák vannak, melyek néha a mennyezetig is felérnek.

   A szoba utcza felőli falánál pad van, ez előtt maga szőtte ablakos abrosszal leterített asztal látható. A vendégház felső bal sarkában újra az előbb említett módon megrakott ágy foglal helyet. Folytatólagosan az udvar felőli ablak előtt kanapé, esetleg egy második virágosláda, az ajtó sarkánál pedig mázolt fenyőfa duláp vagy nagy tálas (üvegezett szekrény) és néhány szék egészítik ki a szoba berendezését.
   A duláp vagy nagy tálas alsó részét két ajtó zárja s az alappal párhuzamosan padlása van (polcz), melyre pitánt (málé), kenyeret és tejjel telt fazekakat helyeznek. A duláp felső, üvegezett részébe tányérokat s tálakat, tetejére pálinkás vagy más üvegeket raknak.
   A vendégház falai szent képekkel és tányérokkal vannak teleaggatva, mikről kendőzők csüngnek alá. Ajtaja fölé Bukovinában virágos kendőszeget helyeztek, de itt nincs szokásban.
   Ami a kicsi házban és nagy házban legelőször kelti fel figyelmünket, elsősorban a festékesek, továbbá lepedőaljakkal és rudi kendőkkel megrakott rúdjuk és a magyaros párnahíjak fejei…

   …Ha körültekintettünk a vendégházban, térjünk vissza az ereszbe. Lajtorjánk segítségével felső padláslikán (padlásfeljárat) innen jutunk a hijjuba (padlás). Földje tapasztatlan, jobbra kéményt, szemben hombárokat látunk. Itt tartja gazduram a gabonáját, alkalmasabb helyet életében (gazdaságában) nem is találna; húsneműjét a szarufákat összekötő macskafákra akasztja.
   A ház supláknak nevezett része (1. ábra V.) az épület mélységenek felel meg, de szélessége alig haladja meg az egy és fél métert. Bejárata a színből nyílik. Ide rakják az osztovátát, kaszáikat, a kapákat, egy szóval az esztendőnek csak bizonyos szakaszában használandó eszközöket.
    A pinczét illetőleg megjegyzem, hogy ha van, akkor csak a kicsi ház alatt terül el. Falazata kő, mennyezete két gerendán nyugszik. Likát (bejárat) vagy a gángból nyílólag, vagy az épület hátsó falán látjuk.

   Két ajtója közül felső ajtója vízszintes, belső ajtója rendes állású.
   Gazdasági épületüket szemlélve, a házzal egy irányban folytatólagosan kocsiszínt találunk (1. ábra VI.). Oszlopai földbe ásottak. Keresztbe vágott aggfáira gerendák s erre kapcsolatosan a csűrrel zsindelyfedés helyezkedik el. Alatta szekereket és a nap folyamán használandó gazdasági eszközöket tartanak.
   De lássuk most a kapuval szemben levő s az udvaron keresztbe épített csűrt (6. ábra). Fontos gazdasági épülete ez a csángónak. Éppen azért akként osztja be, hogy lehetőleg mindene elférjen benne. Egy takarmányát, valamint marha-állományát ebbe helyezi el.
   Anyaga bornafa. Közepén van a cséplő, ettől jobbra az istálló, balra az udor. Istállója előtt gáng (folyosó), mögötte toldalékfedél alatt a cséplő által megszakított puplák (polyvatartó) látható (alaprajza 1. ábra VII.).
   Az épület hossza 14—16, szélessége és magassága körülbelül 6—7 méter. Kő alapjára keresztbe vágott talpfák helyezkednek el, melyekre három méter magas peterkélt sasfákat (vésett) állítanak. A sasfákon végig nyúló aggfára a csűr három részét teljesen elkülönítő négy, szintén keresztbe vágott gerenda következik, elől mintegy 80 cm. kinyúlással, hová a csűr hosszának megfelelő szélkoszorút fektetik. Erre a csűr felső részén macskafákkal összetartott, a szélkoszorúval fél farkasfogba vágott szarufák következnek, oly képen, hogy a szélkoszorúba derékszög alatt egy éket be, a szarufából pedig kivágnak, a két elsőt egybe illesztve, derékszöggel erősítik meg.
   A csűr bütüje deszka, zsindely fedele csapott s alól az eszterhéjat képezi.
   Az istálló derekát farkasfogba vágott (kapcsolt fogazatba illesztett) barnafákból állítják össze. Hosszabb fele hat, rövidebb oldala 4—5 méter. Gerendái az ereszig nyúlnak ki s az istálló-gáng-lábba vésett agyfára helyezkedve az istálló ládájának nevezett kis zugot képezik. Maga az istálló két soros; hosszában helyezkednek el a jászolyok, melyeknek földbe ásott sasfáira a vízszintesen elhelyezett jászolygerendát erősítik. Ehhez kötik a marhákat.
   A cséplő szélessége négy, hossza 6—7 méter, földje tapasztott. Ide állítják be a szénával vagy egyéb takarmánnyal megrakott szekeret, hogy a kóstot (takarmány) a szénahíjba (istálló-padlás vagy az udorba télire elrakhassák. Amennyiben gabonájukat nagyobbrészt gépekkel csépelik, a cséplőt cséplésre csak ritkán használják, de ha esetleg a dolog úgy fordulna, itt vernék ki a búzát, paszulyt s több effélét. A cséplőnek rendszerint két kapuja van. Elől egy nagyobb, hogy a megterhelt szekér jól beférjen alatta, hátul a kisebb, a melyen keresztül a szérűs kertbe mehessenek.

   Az udor (keresztmetszete 7. ábra) a csűr bal felében helyezkedik el s az istállónál valamivel kisebb alapja van. Falai közül a két külső teljesen, cséplő felőli részén pedig csak a talpfától számított egy méter magasságban keresztbe fektetett gerendáig az ú. n. udorfáig deszkázott. Suplák felőli része szabad.
   Földjétől a macskafáig meglehetős sok takarmány fér el, s ha már nem fér több belé, akkor boglyát raknak a csűr mögé.
A csűr hátsó részén, mintegy odaragasztva, helyezkedik el a suplák. Hossza csak az istálló, illetőleg udor szélességének felel meg — közepén a cséplő által meg lévén szakítva is két méter szélességű. Külső két oldala deszkázott, bejárata cséplőből van. Polyva, búzatörek, esetleg sarjú tartásra használják.
   Ezek után tekintsünk szét csángóink udvarán is.
   A színnel szemben disznópajta (sertésól) helyezkedik el. Plopfából (Egerfa) összeállított — mert a tölgy repedezik — vázára köröskörül deszkát szegeznek.
   Ezzel feljebb léczezett kukoricza kast, valamivel odébb komponás kutat (gémes kút) találunk. Ágasára helyezett komponáján (gémjén) van a vederrel ellátott gém (ostorfa) Hogy könnyebben járjon, a komponáját jól megrakják súllyal.
Ilyen egy dévai csángó-telepi lakás és lakásberendezés. Mutatja ez is, hogy igaz, amit eredetükről beszélnek, mert a leírtak a csíki székelyek lakásával és lakásberendezésével jórészt megegyeznek.

         Szabó Imre.

       A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. Az „Ethnographia” melléklete, szerkeszti dr. Semayer Vilibáld, IV. évfolyam, 1903 január-február, 1-2 szám, 208-221. oldal