A dévai „Impertinensek clubbja” megnyitása

   Közelednek a hosszú, téli esték; a casinóban 8 órán túl nincs mit tennünk, több, kézzel fogható ok miatt vendéglőbe sem járhatunk, szegény nejeink nem érdemlik meg tőlünk, hogy folyvást nyakukon zsémbeljünk; alakítsunk tehát egy clubbot, hol néha-néha egybegyűlhetünk – indítványozá a minap egyik barátunk. Mi pedig felkaroltuk az eszmét s elhatároztuk, hogy az indítványozott clubbot minél hamarabb életbe léptetjük.
   Az Úrnak 1879. évében, november hava 8-ik napján esti 8 órakor tartottuk meg az alakuló ülést, a város egyik leglátogatottabb vendéglőjében. A casinóból vonultunk oda testületileg. Az ég borult s a távolban búsan pislogó lámpások még növelték az éj sötétségét. Mint bátor, de a veszélyt a mennyire lehet kerülő férfiak, óvatosan, egymás kezét fogva haladtunk előre. Daczára nagy sárnak, az út közepén igyekeztünk maradni, nehogy a járdára kinyúló árokba bukjunk. És így sikerült szerencsésen eljutnunk utunk végpontjához, az arany kulcshoz címzett vendéglőbe. Tájékozásul kérdjük, hogy ez az „aranykulcs” egykor nem az „örökké tartó világosság” vala-e? Több barátink is ott találván azonnal hozzáfogtunk a clubb alapszabályinak megállapításához, következő eredménnyel:
   A clubb elnevezése. A javaslatba hozott elnevezés – Imreptinensek Clubbja –tekintettel azon körülményre, hogy ezen epithetonra kisebb-nagyobb mértékben a clubb minden egyes tagja igényt tarthat, egyhangúlag elfogadtatik.
   A clubb czélja: társalgási eszmecsere a magasabb pletyka útján. Miután a tagok hivatalos működésükben egész héten úgyis igen sokat beszélnek, a clubban hivatalos ügyekről szólani nem szabad. Az impertinentia kosmopolitikus tulajdonságot képezvén, a nemzetiségi vitákat teljesen kizárják; politizálni csak azon személyekről szabad, melyek a szombatonként megjelenő Hunyad „szemle” rovatában fel vannak említve.
   A clubb tagjai: rendesek és tiszteletbeliek. Rendes minden jóravaló ember, ki a clubb ülésein megjelenik s a szabályoknak magát aláveti. Tiszteletbeli tag minden honpolgár, ki a politika, tudomány vagy művészet terén kitűnt, vagy ki a clubbnak évenkint legalább egy akó – 5 erdélyi veder borral kedveskedik.
   Helyiség. A clubb felváltva az „aranykulcs”, „Budapest,” „Ardelean” és a „magyar utczai vendéglőben” tartja üléseit. Az utóbbi három helyiség tanulmányozására azonban egy három tagú bizottság küldetik ki: de miután ezen bizottság a megyei és városi bizottságok példájára jelentését soha sem fogja beterjeszteni, alattomban értetődik, hogy az összejövetel folyvást az „arany kulcsban „ leend.
   Idő. Elfogadtatik ugyan, de csak elvben, hogy a clubb minden második nap egybegyűljön, de tekintettel az ország kedvezőtlen pénzügyi helyzetére, az ülések egyelőre hetenként csak egyszer, és pedig minden szombaton este 8 órakor fognak megtartatni.
   Fegyelmi szabályok. Egyszerre három tagnál több nem szólhat. Minden tag csak annyit egyék és igyék, a mennyit fizetni képes. Ha eszmecsere következtében valamelyik tagnak feje szédülni, lába ingadozni kezd, szomszédja köteles őt hazavinni, de jogosítva van a clubba azonnal visszatérni. Ki tagtársát leszamarazni kívánja, azt csakis az illető fülébe súghatja; a megsértett fél fel van hatalmazva, sértőjét illedelmesen az utczára kihívni, és az ügyet ott lovagiasan elrendezni.
   Közlönye a clubbnak a „Hunyad” de csak addig, míg ez a clubb minden egyes tagját minden lehető alkalommal dicséri és magasztalja.
Az alapszabályok megállapítása után asztalhoz ültünk, ettünk, ittunk, mulattunk, beszélgettünk, miközben az indítványozó saját magára, a többi impertinens tagtárs pedig egymásra emelte poharát. Végre az elnök kinyilatkoztatja, hogy nejétől nyert kimenője már ezelőtt három órával letelvén, kénytelen a mai ülést feloszlatni, de egyszersmind kötelességének tartja minket figyelmeztetni, hogy habár mindnyájan illuminálva vagyunk is, a dévai utczákról ugyanazt állítani nem lehet: legyünk tehát óvatosak, hogy baj ne történjék.
   Ezen atyai intés roppantul hatott érzékeny szívünkre: úgy kezdtünk búcsúzódni, mintha legalább is Novi Bazárba indulnánk; baráti kézszorítás, ölelés és csók egymást érte. Egyik tagtársunk pedig felkérte barátját, hogyha a görög keleti templommal szemben az út közepén folyó sáncz-árkába belefulladna, vigye búcsúszavát szeretett nejének, s mondja meg fiának, hogy habár szegény atyja ily társaságba keveredett, s meg is lakolt érette, azért mégis tisztességes ember volt. Egy másik tagtárs szégyenlősen sugá gazdájának, hogy ha a Dobai-utcza iszapjába sülyedne, mondja meg „Juczikának”, hogy ifjú, 55 éves kebele csak érette lángol, és utolsó szava is „Juczika” leend. Mindezekre annyira elérzékenyedtünk, hogy erősítésünkre egy pár palaczk bort kellett ürítenünk, aztán egy „Isten veletek”, egy hatalmas sóhaj, és neki rohantunk a sötét éjszakának.
   Örömmel constatáljuk, hogy hála a gondviselésnek, baj nem történt, s az impetinensek estvéjének sajnos utókövetkezményeül tekinthető egyedül és kizárólagosan jelen tárcza-cikk.
   Hogy ez a czikk méltó címjéhez azt láthatja az olvasó. Egyébként felesleges megjegyeznünk, hogy nemcsak követendő, hanem elrettentő példák is vannak a világon.

(Hunyad, 1879. november 15)