A harói bűntett.

    A művelt világ meg kell, ismerje e bűntett összes előzményeit, indító okait, értelmi szerzőit és részleteit. Romániai magyar kisebbségi sorsunk, erdélyi közállapotainknak tanulságos példája. A száraz tényállás elolvasása kötetnyi korrajznál hűségesebb kórképét adja veszedelmesen lezüllött közállapotainknak. Földvárnak hívják azt, a Maros által átszelt 126 holdas legelőt Déva város határában és Haró község szomszédságában, amelyet a magyar kincstártól a dévai csángó telepesek 1912-ben megvettek. Vételárát, még a magyar kormánynak, teljesen kifizet¬ték. Háborítatlanul használták azt, közösen gazdálkodva rajta egészen 1924-ig.
    1924 február 25-én a dévai járási kisajátító-bizottság 3/1924. sz. alatt kelt egyhangú határozatával a harói földigénylőknek a Földvár kisajátítása iránti kérését a törvény 139. §-a értelmében visszautasította azzal az indokolással, hogy a tulajdonos csángók ezt a területet 1912-ben vásárolták és mert ugyanez a bizottság, amikor a dévai csángók telepes földjeit 1923. évben egyénenként bírálta el, ezt a területet is felülbírálván, Sotirescu agrárbíró határozatával, amelyet a vármegyei agrár-bizottság végérvényesen jóváhagyott, a kisajátítás alól mentesítette.
    Hunyadvármegye agrár-bizottsága a fenti határozatot felülbírálva 1924 április 9-én 185/924. sz. alatt a magyar kormánnyal kötött szerződést semmisnek deklarálta, a területet az állam javára kisajátította, és állami kezelésbe átvette. Ugyanezen határozat a harói földigénylőket is elutasította e területre vonatkozó kérésükkel és a járási bizottságot a legelő fenntartására, utasította. E határozatnak a harói román parasztokra vonatkozó kedvezőtlen része sutba dobatott, a földet a határozat világos rendelkezésének ellenére a hatóiknak, dévai és harói görög-keleti papoknak, csendőrségnek stb. kiosztották, akik majdnem az egészet felszántották, és így legelőminőségét megszüntették. A csángók ezt, az annak védelmére legilletékesebb hatóságok által lábbal tiport határozatot revíziós kéréssel támadták meg. Az Agrár-Comité, mint utolsó és legfelsőbb fórum foglalkozva az üggyel, 307. számú határozatával 1926 március 29-én a Földvár 126 holdnyi területét a csángóknak meghagyni rendeli és 3754/15. Aprilie 1926. számú leiratával megkeresi a vármegyei agrárbizottságot, hogy ezen határozatot „sürgősen hajtsa végre és a végrehajtást azonnal jelentse.“ A hatóságok 1926 májusáig ingadoztak, hogy végrehajtsák-e ezt a határozatot, vagy sem. Az országos választások folyamatban voltak és nem lehetett tudni, hogy e jelentős, négymilliós értékű birtoktesttel mit lehet megvásárolni és szükség esetén megfizetni.
    A dévai csángók is szavazók, a harói románok is azok. Előbbieket a politikai tényezők a magyar párttal kötött paktum folytán biztosított támogatóknak tudták, tehát az átadást hitegetéssel halogatni lehetett. Utóbbiak birtokban voltak, ezek felett meg a Damokles kardot lehetett e bizonytalansággal lengetni. A prefektusi állás sem volt még betöltve, de az averescanus-pártba átkívánkozó, egyelőre még a román nemzeti párt hunyad-megyei tagozatának titkári tisztét betöltő dr. Câmpian Simion, aki egyben a harói parasztoknak is ezen agrárügyben ügyvédjük volt, — komoly jelöltje volt a prefekturának. Ezért Harót is, Dévát is ígéretekkel traktálták. Május 4-én meglepetésszerűleg táviratilag rendelték el a Comitetul Agrar határozatának végrehajtását és a birtokba adást. Meg kellett félemlíteni a haróikat. Ez az átadás meg is történt május 5-én. Erről a jegyzőkönyvet Tanasescu Gheorghe consilier agricol megszerkesztette, de délben, az aláírás pillanatában Bukarestből ismeretlen intervencióra távirat érkezett, amely további intézkedésig a végrehajtást ismét felfüggeszteni rendeli.
E jegyzőkönyv 1401/926 sz. alatt a megyei agrártanácsos őrizetében van, másolatát a csángók őrzik. Az 58 csángó család pedig tovább kilincselt minisztert, conzilier agricolt, Magyar Pártot. Ismételten megkörnyékezték őket különböző csapdákkal, amelyeknek legjellegzetesebbje volt Barta András dévai csizmadia mester közvetítése, aki a csángókat egy ismert dévai ügyvédi irodából származó gépírásos opciólevéllel kísérelte meg behálózni, amelynek értelmében a csángók egy koldus fillérért lemondanának tulajdonjogukról. E gépírásos opciólevél a kísérlet második napján a Magyar Párt hunyadmegyei elnökségénél volt és ugyanaznap Barta András beszámolni jelentkezett a vármegye perfektjénél, a haróiak volt ügyvédjénél. Barta András csizmadia mester a csángók által szégyenletes szerepvállalása miatt felelősségre vonatván kijelentette, hogy „őt erre a célra egy nagyúr fogadta fel, akitől neki nagy vagyoni érdeke függ, és akinek kívánsága elől kitérnie lehetetlen volt.“
    1926 szeptember 17-én a dévai polgármester 3555/1926. sz. a. a csángóknak kézbesítteti a Casa Centrala a împroprietărire Direcţiunea funciară Nr. 21262/1926 sz. bukaresti rendeletét, mellyel közöltetik, hogy a legfőbb bírói határozattal szemben a Földvár mégis kisajátíttatott és a Román Államnak átadatott és hogy ez azt tulajdonába át is vette. Itt tehát már az ítélet tekintélyének tiprását Bukarestben követték el és nem a vidéki pasák.
    A magyarság részéről ennek dacára történtek kísérletek a dolog békés rendezésére és az államtekintély helyreállítására. A csángók megbízottai Csulay Lajos, dr. Leitner Mihály, dr. Lőrincz Jenő, dr. Martonossy György és dr. Meskó Miklós ismételten megkísérelték a legfelsőbb román bíróság határozatának Hunyad-vármegyében érvényt szerezni. Minden törekvésük a törvény tekintélyének, a közrendnek és közbizalomnak megmentésére hiába valónak bizonyult, a legkomolyabb és legmakacsabb akadály a törvény leghivatottabb őre, a kormány vármegyei képviselője volt. Bár dr. Groza Péter miniszter kijelentette, hogy „a legfelsőbb bírói határozat feltétlenül végrehajtandó“, ennek dacára véleménye nem vált a hatóságok intézkedésévé. Dr. Câmpian Simion vármegyei prefekt pedig kategorikusan kijelentette, hogy a Comitetul Agrar határozatát végrehajtani nem engedi.
    Ez a nyilatkozat a következő körülmények között tétetett meg: Göllner Károly, dr. Leitner Mihály és Bencsik Zsigmond, dévai lakósok 1926 augusztus 12-én tartott községi választások előtt, mint a Magyar Párt dévai tagozatának elnöksége a községi választások előkészítése alkalmából megjelentek a prefekt hivatalos helyiségében, ahol a közös listával való választás feltételeit tárgyalták meg. Ekkor kifejezték a magyarságnak azt a kívánságát, hogy hajtassák végre ez az ítélet, adják vissza a csángók földjeit. Câmpian Simion prefekt erre a fenti választ adta, mire dr. Leitner Mihály szóról szóra a következő nyilatkozatot tette: „Alkotmányos országban senkinek sincs joga a legfelsőbb bíróság döntését fe¬lülbírálni. Tudja-e Prefektus Úr, hogy az a hír tartja magát, hogy ön, mint a haróiaknak volt ügyvédje, a kikötött 160. 000 lei ügyvédi honoráriumnak elvesztése miatt akadályozza meg a legfőbb bíróság ítéletének végrehajtását? Úgy az állam, mint a saját presztízsének megóvása azt kívánja tehát, hogy a kérdéses földeket minél előbb adják birtokba a bíróilag elismert igényjogosultaknak“.
    Tanasescu Gheorge conzilier agricol ismételten kijelentette, hogy ő csak egy végrehajtó közeg és miután neki a prefekt a végrehajtást megtiltotta, azt dacára ellenkező meggyőződésének és dacára annak, hogy tudja az eltiltás alantas okait — végre nem hajthatja. Kifogyva minden más törvényes eszközből, és mert bíróilag elismert jogukat a legmagasabb kormánytényezők is tagadásba vették, a csángók 1926 október 13. napján a temesvári ítélőtáblához az alkotmánytörvény 1. és 107. szakaszaira alapított panaszirattal fordultak jogi képviselőjük dr. Lőrincz Jenő dévai ügyvéd útján. „Mi nem mentünk a népek ligájához. Mi nem mentünk Genfbe. Mi nem adtunk be panaszokat idegen hatóságokhoz, dacára annak, hogy erre felhivattunk. Mi ezt nem tettük, hanem erős meggyőződéssel vártuk felülvizsgálati kérésünk elbírálását a Comitetul Agrártól, tudva azt, hogy ez a legfelsőbb fórum meg fogja találni igazságunkat. Reményünk valóra vált. A Comitetul Agrár, megállapította az igazságtalanságot, amit szenvedtünk és földünket visszaadni rendelte. Könnyű tehát megérteni kétségbeesésünket, mikor azt láttuk, hogy egy más hatóság, a Casa Centrala hogyan teszi csúffá a Comitetul Agrar jogerős határozatát, lábbal tiporva és nevetségessé téve a legfőbb román bíróságot. A törvények respektálása és a bírói határozatok tisztelete elsősorban nem nekünk, egyszerű polgároknak, hanem az államnak, a hatóságoknak, az állam szerveinek kötelessége, mert ha ők nem tisztelik a törvényt, mit kívánnak akkor tőlünk? Ez lévén a helyzet, kétségtelen, hogy a Román állam jogrendje szenvedett és szenved a mi esetünkben, és el kell, tűnjön a világról a Casa Centrala rendelete, hogy be ne jusson a történelembe, megbélyegezve a jelen kort és az érvényben lévő jogrendet.“
    A temesvári tábla panaszosok képviselője és a földművelésügyi minisztérium megbízottainak jelenlétében 1927. február 10-én a panaszt tárgyalva 30 napi határidőt adott a minisztériumnak arra, hogy kötelességét teljesítse. E határidő letelte előtt két nappal érkezett Bukarestből a távirati rendelet a Comitetul Agrar határozatának ismételt végrehajtására.
    1927. március 7-én Trestian Eugen, a hunyadmegyei Conz. Agricol 969/926 sz. rendelete alapján a Földvárt a helyszínen birtokba adta a csángóknak, akik azt a vonatkozó jegyzőkönyv tanúsága szerint birtokba vették. A csángók e birtokbaadás joghatályosságát a conzilier agricol Tanasescu Gheorghe és a vármegyei prefekt gyanús magatartása, a harói községi bíró és a harói delegáltak renitenciája miatt aggályosnak tartva 1927 március 19 én kieszközölték a járási agrárbizottság, mint illetékes bírói hatóság helyszíni kiszállását Haró községbe. Georgescu Nicolae dévai bírósági elnök Lengyel Árpád földművelésügyi miniszteri delegált, Meyssonier titkár, Tomotas Gheorghe, Jurj Ádám, Mot Ilié harói községi delegáltak és a tulajdonosok részvételével a Földvárnak birtokába a csángókat bíróilag is bevezette.
    Folyó hó 11-én László János csángó gazdát és társait, akik a visszaszerzett föld mikénti használata céljából a helyszínén tanácskoztak, a haróiak elzavarták. Fontos tudni, hogy a harói parasztok és a földrészes urak (papok stb.) a Földvár javarészét már korábban felszántották és bevetették, úgy, hogy csupán a kisebb rész maradt olyan terület, amelyet a csángók már most, ezen a tavaszon használatba is vehettek volna. Április 12-én nagyhét keddjén Perián Péternek, Déva város polgármesterének megkeresésére Ontiu Aurel dévai rendőrkapitány 2 rendőrt adott a csángók mellé, hogy jelen legyenek a csángóknak aznapi munkálatainál. A rendőrök oldal és lőfegyverrel fel voltak fegyverkezve. A fegyver használata azonban nekik előre el volt tiltva. Hét csángó gazda ment ki a határba Kásler Ádám telepi öreg bíró vezetése alatt. A haróiak előre értesítve voltak bizonyos oldalról a csángók érkezéséről illetve jöveteléről. Haró község bírája Alb Jonel kerékpáron éjjel és a felvirradó hajnalban bejárta a falut, fegyverre szólítva a népet. A nép kaszával, kapával, ásóval, fejszével felszerelve kivonult a Földvár szélére és két csoportban helyezkedett el. A csángók a felszántatlan földet felmérni jöttek. Nem volt náluk egyéb szerszám, mint az egyetlen, Hompot Istvánnál egy ásó a jelző halmok felhányására. A méregetés megkezdése után a két harói csoport, mintegy 100—120 fegyveres ember körülvette a hét fegyvertelen csángót. „Hoztatok-e írást a prefektus úrtól?” ez volt az egyetlen kérdés. A választ be sem várva megrohanták a védtelen, fegyvertelen embereket, agyba, főbe verték, földre tiporták, lábra állították, újra verték, a futókat üldözték, üldözés közben szakadatlan verték és leírhatatlan szidalmakkal szidták.
    Molnár Pétert a Marosnak szorították. Véres fejjel, mellig a vízben, habokkal küzdve könyörgött életéért, feleségét, öt kis gyermekét emlegetve. Halálos kőzápor volt a felelet a partról. Ott süllyedt el a harói parton. Még egyszer felbukkant tekintetét üldözői felé fordította és azután elindult végtelen útjára, hírt vinni a nagyvilágnak Erdélyről. Holttestét keddtől nagypéntekig a csángók Harótól Zámig elapadhatatlan eréllyel kutatták. Kora hajnal a Maros medrének kutatásában találta őket. Késő éjszaka verte haza a sártól, víztől, hidegtől, lelki fájdalomtól elnehezedett, magukat közprédának érző embereket. Kemény, világháborút végigharcolt, hadviselt férfiak patakzó könnyekkel szemükben tértek haza nap nap után az izmot, ideget ölő embertelen munkából. Fáradhatatlanul, olthatatlan szomjúsággal keresték testvérüket a meggyilkolt Molnár Pétert. Valami lesújtóan méltóságos, ősi erkölcs nyilvánult meg ebben a makacs elszántságban: Elégtételt adunk Neki, mi a letiportak, a lesújtottak, a koldusok, a fegyvertelenek és üldözöttek. Szentelt földbe tesszük testvérünket. Oltárt adunk özvegynek és őt árvának. Egyházunk szent szertartásának vigaszát mimagunknak. Nagypénteken a hatóság betiltotta a holttest további keresését. Az egyszerű emberek kerekre nyílt bámuló szemekkel néznek egymásra. Miért nem szabad előkerüljön az a szegény halott? Azóta eltelt 12 nap. A hulla keresése nekik most is tilos!
    Kásler Ádám az öreg bíró és László János folytonos verés között, össze-össze esve, meg megint újra felkelve vonultak vissza. A marosi kompot a harói bíró, egyben a komp bérlője, a főrendező a dévai partra rendelte, elvágva ezzel az egyetlen visszavonulási utat. Menekültek tehát Baláta felé. A sűrű berekben fejszés ember, Lugosan Juon, harói paraszt bukkant fel előttük. Sötét, komor tekintetű férfiú. A szerencsétlenek elveszetteknek hitték magukat, üldözőik is nyomukban voltak. Lugosan a fejszét kezéből ellökve rájuk kiáltott: Erre jertek, nem vagyok azok közül való. Ti pedig takarodjatok — rivallt az üldözőkre, — mert velem gyűlik meg a bajotok.
    A közelben csónakot találtak és a szintén oda vergődött, sebekkel borított társaikkal együtt átkeltek a dévai partra, ahonnan kocsin szállították őket haza. Állapotuk veszélyes. Az utolsó, az ásóval rendelkező Hompot István, akit Piski felé üldöztek, Sárfalva közelében egy marosi csónakost kényszerített arra, hogy szállítsa át a dévai oldalra. Így ő is megmenekült.
    Az OMP. hunyadmegyei és dévai elnökségei a bűncselekményt követő napon a parlamenti csoportnak az esetről jelentést tettek és Tornya szenátor útján Bucşar belügyi államtitkárnál sürgős közbenjárást, a legfőbb bíróság ítéletének a közigazgatási hatóságok részéről való respektálását és a föld békés használatához karhatalmat kérlek. Úgy tudjuk, hogy az államtitkár úr a legmélyebb felháborodásának adott kifejezést a történtek felett és a csángók részére a karhatalmat kirendelte, így tudtuk.
1927. április 20-án pedig dévai rendőrkomiszárius és közrendőr jelent meg a dévai csángó telep bírójánál és miután az annak átvételét megtagadta, a bukaresti földművelésügyi minisztérium Casa Centrală osztályának 14. 801 sz. alatt kelt és Zamfirescu aláírást viselő rendeletét szegezte ki a bíró ajtajára, melyben a csángókat eltiltja a Földvár használatától és azt a harói parasztoknak meghagyni, rendeli.
    Míg tehát román hatóságaink minisztériumtól, prefektuson át le a falusi bíróig a román állam legmagasabb bíróságának határozatát felrúgták, miután a bűncselekmények értelmi szerzője és felbujtója hivatalban maradt, miután a haróiak embert öltek, büntető és magánjogi törvényeket lábbal tiportak, addig a véresre vert magyarok hozzátartozóinak legyilkolt testvérük holttestének felkeresése és tisztességes eltemetése is eltiltatott.
    A tényeket leírtuk. Kommentálását a művelt világra bízzuk.
    Déva, 1927. április 22.

Magyar Kisebbség. 1927. május 1. Írta: Meskó Miklós dr.