A dévai Csángótelepek (I. 1875-1907)

                                                      Előkészületek, földbeszerzés a dévai telepítésre

   1875. január 27. A bukovinai magyarok hazatelepítése.
A múlt szombaton, a képviselőházban a kérvények napján, az ország számos törvényhatósága részéről a bukovinai csángó-magyar rokonok hazatelepítése iránt az országgyűléshez beadott kérelmek tárgyaltatván, azok a miniszterelnökhöz utasíttattak és pedig nemcsak egyszerűen, hanem jelentéstétel végett, ami azt teszi, hogy az országgyűlés ez ügyet nem akarja csak úgy kivetni a nyakából, hanem még egyszer érdemlegesen hozzá akar szólani, akkor t. i. mikor a miniszterelnök jelentést teend róla a háznak. Bukovinában élő csángó-magyar feleink iránt kétségtelen, hogy országszerte fölébredt az érdeklődés: erre mutat az, hogy nem egy-két megye vagy város, hanem az ország törvényhatóságainak nagyobb része kéri az országgyűlést, hogy találjon módot, melylyel ez elszakadt vérrokonaink sorsát ismét szorosabban a magunkéhoz fűzhetnők, mely ugyan jelenleg nem valami fényes, s itt csak bajainkban való osztozásra hívhatnók meg őket, de az ő mostani helyzetökhez s állapotaikhoz képest mégis csak segíthetnénk rajtuk. Fájdalom, a lapok által megindított magánadakozás kevés sikerre látszik vezetni.
   Templomot, iskolákat építeni, bármily egyszerűeket s igényteleneket is, sok pénz kell s annyi nálunk a mai körülmények közt nem egyhamar fog begyűlhetni számokra, ha csak egy-két gazdag főúr egyszerre nagyot nem lendít a gyűjtésen. De mai napság a gazdag főuraknál sem igen hevernek oly könnyen az ezerek. Részünkről, csekély körünkben szívesen folytatjuk az adakozások gyűjtését. De érezzük, hogy más mód, nagyobb szabású elhatározás és messzebb ható tett kell, hogy ez elszakadt feleinken segítve legyen; segítve, nemcsak a pillanatnyi szükség egy éles sikoltásán, hanem segítve gyökeresen és állandóan. Mi nem hagyhatjuk elveszni, szétmállani őket az idegen tenger sivatagán. Kebelünkre kell őket, egy vagy más módon újra ölelnünk, így gondolkoznak az országgyűlésnél kérelmező törvényhatóságok.
   S hogy népünk is hasonlólag gondolkozik, arról mutasson példát az alább következő levél, melyet Brassóból, január 17-kéről R. T. J. betűk alatt kaptunk, kissé gyarló grammatikával és helyesírással (melyeket a levélíró kért, hogy javítsunk ki) de annál épebb érzéssel s helyesebb józan ésszel. „Olvasom a „Képes Néplapban“ —így kezdi — „a szerkesztőség nevében, hogy adakozásra hívnak a bukovinai magyar atyafiaknak iskolára és templomra. De én azt tartom, hogy ezekből az adakozásokból soha, de soha templomot meg iskolát nem építhetnek. Ha rajtuk segíteni akar a magyar nemzet, nem ez annak az útja, tisztelt urak! Haza kell őket hozni, ide kell telepíteni, ősi hazájokba vissza, ahonnan kiszármaztak. E végből első teendőnk,hogy a hírlapokban kürtöljük ki és kérjük fel a nagy uradalmak birtokosait,a gazdag főurakat és mágnásokat, hogy vállaljanak el belőlük munkásokat és telepítvényeseket.
   Itt van legelőször is gróf Lónyay, akinek roppant kiterjedésű jószágai vannak, sok falui Hátszeg vidékén, Petrozsénben, ahol a nagykőszénbánya készül és minden munkásnak szép lakása kőből építve, mind a gróf tulajdona. Ez volna célszerű pénzkereső hely, mely jobban megilletné a magunk atyafiságát, mint azokat, a kik most ott vannak; fogadja be a gróf a bukovinai magyarokat oda és ne tartsa ott az olyanokat, akik azon vannak, hogy a magyarságot csak pusztítsák. Van ott a környéken annyi magyar birtok, jó kukoricatermő földdel és marhatenyésztő legelőkkel, erdőkkel, ahol akár az egész Bukovinát le lehetne telepíteni. Nem kellene azoknak ott templomot, iskolát építeni, csak átadni a készet. Ott vannak a báró Nopcsa, Kendeffi és más családok, akiknek a munkás magyar kéz szintén elkelne a jószágaikon. Ott vannak Hunyadon a vasbánya, ott Déván a kőbánya, mind a legjobb pénzkereső hely. Hát Zaránd megyében, Brádon, Halmágyon, a 48 — 49-ben leöldösött magyarok helye nem üres-e máig? Nem jó volna-e azt ismét magyarokkal foglalni el? Abrudbányán és vidékén arany-, Szászváros vidékén két vasbánya van, a hol mind szükség van a munkásra. A vidéken felsőbb iskolát is találnának, Szászvároson, a lelkes gróf Kun Kocsárd vezetése alatt, ahol fiaikat képezhetnék; ennek épen úgy szüksége van tanulókra (mert fájdalom nincs vidékre magyar), mint a mily szüksége van reá a kevés magyarságnak a környéken. Vegyék hát ezt a lelkekre a mi gazdag és lelkes uraink. Nézzenek körül az uradalmaikban, hol van egy tanya, vagy csőszház, vagy erdészlak, ahova ember kell. Írják össze, melyik hány családot tud a maga földjén elhelyezni, hánynak biz helyet, munkát, életmódot adni. Hozzuk haza őket, de mind mert egyenként nem jőnek, nem hagyják el megszokott, bár szegényes fészküket. Ne engedjük ott elpusztulni, a rusznyákok és románok martalékaivá lenni! Ahol csak egy magyart tudunk a világon, veszendőben, azt mind haza kell hozni, mert különben elfogyunk, elpusztulunk! Kérem azért a szerkesztő urat, tegye ki ezt a lapjába, és kérjük szüntelen a magyar főurakat és a magyar kormányt, hogy gondoljanak ezen távol sínylődő szegény rokonainkkal, minden jó magyar ember pártolni fogja őket ebben és áldása kíván jó munkájukra.“
   Eddig a levél, melyen csak egy keveset simítottunk, hogy társaságban megjelenhetővé tegyük, de amelyhez nem adtunk semmit. Azt hiszszük, nem is szükséges.

  1876. augusztus 30. Árverezési hirdetmény.
  A dévai kir. haszonbéres uradalom igazgatósága által tudomásra hozatik, miszerint a dévai határom találtató alább részletezett ingatlanok 1876-ik évi szeptember 17-én, az uradalmi igazgatóság irodájában d. e. 10 órakor megtartandó nyilvános árverezés 1876-ik évi szeptember 29-ik napjától kezdődő 10 egymásután után következő évre, al-haszonbérbe fognak adatni és pedig:
1-ör, 375 hold szántóföld.
2-or, 190 hold kaszáló.
3-or, 212 hold legelő.
4-er, 16 hold szőlő.
5-ör, gazdasági tanya, cselédlak, csűr, kukorica kasok és istállókkal.
6-or, magtárak és pincék.
  Az árverezni szándékozók kötelesek a kikiáltási árnak, mely 7000 o. é. frtban van megállapítva, 20%-át azaz 1400 o. é frtot készpénzben az uradalmi igazgatóság kezéhez lefizetni. A közelebbi árverezési feltételek az uradalmi igazgatóság irodájában az árverés előtt bármikor betekinthetők. Zárt ajánlatok a fennebbi bánatpénzzel s azon nyilatkozattal; ellátva, hogy az illető az árverési feltételeket elfogadja, az árverezés megkezdése előtt elfogadtatnak. Egyidejűleg értesíttetnek a vállalkozni szándékozók, miszerint a gazdasági gépek, eszközök és igavonó marhák és a pincegazdasághoz szükségeltető eszközök, jutányos árban készpénzfizetés mellett átvehetők.
  Déva, 1876. augusztus 24-én. A kir. haszonbéres uradalom igazgatósága.

   1883. május 5. Csángó telepet kérünk Déva számára.
  Nemcsak Hunyad megyére nézve hátrányos, de országos nemzetgazdasági és közmívelődési szempontból tekintve is államférfiúi figyelemre méltó az a körülmény, hogy valamire való nagyobbacska város ebben a kiválólag nagy törvényhatóságban nincs.
  Dévának minden kelléke megvolna, hogy jelentékeny várossá legyen, s még sem tudott azzá lenni. Felette nagy távolságokban: Aradtól Szászvárosig, Gy.-Fehérvárig, semmiféle város sincs. E két utóbbi is határozottan kis város, Dévával egy rangra tartozó.
  Dévának kitűnő földje, meleg éghajlata: mellette vasút és a pompás Maros folyó; székhelye egyik legnagyobb törvényhatóságnak, társadalmi központja Hunyadmegye birtokosságának: mégis kis város; négyezernyi lakosnál nem tudta többre vinni.
  Ennek a pangásnak legfőbb oka, a fejlődésnek legnagyobb akadály az, hogy a királyi kincstár itten most a földesúr. Azé az italmérési jog, révjog, malomjog; ez magában is elég a város fejlődésének, vagyonos polgári osztály képződésének megakadályozására. Belső telke is sok van a kincstárnak. Meg lehet ösmerni valamennyit arról, hogy ronda, régi, haszontalan épületek vannak rajtok. Künn a határon ezer holdnyi birtoka van. A legkedvezőbb helyeken. Egy kincstári nagy föld éppen a város mellett fekszik a szászvárosi út mentén; a miatt lehetetlen volt tovább építkezni, pedig Déva természetes terjeszkedése éppen arra felé volna. Meg kell menteni Dévát ezektől a békóktól, és gyorsan fog fejlődni. Fejlődésének lökést kell adni 80-100 bukovinai magyar család ide telepítésével. A kincstár földjei éppen elégségesek lennének annyi számára. Azok elébb valószínűleg csakis fölmíveléssel foglalkoznának; de itt lakva csakhamar válnék belőlük iparos, kereskedő is, rendszeres városi polgári osztály.
  Az nem lehet akadály egy ilyen czél kivitelében, hogy a kincstári uradalom haszonbérbe van adva. A haszonbérből épp úgy ki lehet vonni, a mint kivontak más részeket, például a magna curiát.
   Hasonló telepet lehetne vinni Vajda-Hunyadra is.
  Ily módon nyújtanának valódi jövedelmet Magyarországnak a kincstári birtokok, mert nép és jövendő fejlődnék általok. Mostan csak meg akartuk érinteni ezt az eszmét, a mely sokak helyeslésével találkozik. A kik felkarolják és keresztülviszik, a városalapító díszes czímmel fogják emlékezetessé tenni nevüket.
  Pogány György főispán úrnak, Barcsay alispánnak, Déva leendő polgármesterének és a megye országos képviselőinek ajánljuk ezennel figyelmökbe.

   1884. május 3. Hunyadmegyébe nem települnek csángók.
  Reichel N. Őralja-boldogfalvi jószágigazgató, Daruvári Paulé Iván közvetítésével, az aldunai telepítési bizottsághoz azon hazafias ajánlatot tevé, hogy 3-7 csángó-család számára hajlékot s a megélhetésre keresetforrást nyújt. Mint a „Hunyad” írja, Daruvári Paulé Iván e napokban vette a kormánybiztos értesítését, mely szerint, daczára a hirdetett felhívásnak, települni szándékozó nem jelentkezett.

   1885. január 8.
  Kéregető csángók jártak a múlt héten ismét Déván (az aldunáról-LGP). Kár, hogy a nagy lelkesültség bukovinai testvéreinkért ilyen hamar kialudt, mint a szalmaláng.

  1886. november 6. Csángók Déván.
A bukovinai csángóknak Dévára készülő rajából egy kis csoport Csobot gazda vezetése alatt pár hét óta Déván van. A rendelkezésükre jutó földeket már most megmívelik s téli takarmányról gondoskodva, a tavaszi beköltözést előkészítik. A szálas, jól megtermett alakok rokonszenves fogadtatásban részesülnek.

  1887. szeptember 9. Birtokeladási hirdetés.
Közhírré tétetik, hogy az 1887-ben eladásra kijelölt ingatlan állambirtokok és regálejogok eladása iránt folyó évi október hó 24-én a szász-régeni adóhivatalnál és a kolozsvári állam-jószágigazgatóságnál; 26-án a vajdahunyadi és nagyszebeni: 27-én a dévai; 28-án a gyulafehérvári és 31-én a tordai és deési adóhivataloknál, mindenütt reggeli 9 órakor 10% bánatpénzzel ellátott zárt írásbeli ajánlatok elfogadásával egybekötött nyilvános szóbeli árverés fog tartatni.
  Érdekeltek megkeresésére az eladás tárgyát és árát tartalmazó hirdetések az államjószág igazgatóság által megküldetnek.
Kolozsvárt, 1887. évi augusztus hó 24-én. Magyar kir. államjószág igazgatóság.

   1887. december 17. A dévai uradalomról.
  Levelezőnk írja: a kir. kincstárnak igen jelentékeny uradalma van Déván. Csak a tagosított külsőség több mint ezer hold. Ezen uradalmat eddig a dr. Horváth-Bildhauer cég bírta haszonbérben.
  Most a kormány, mint halljuk, a haszon-bérletet, mely különben csak 1895-ben járt volna le, felmondotta. A haszonbérlők a felmondást elfogadták, miután 50 ezer frt kárpótlás fizettetik ki számukra. Arra nézve, hogy mi céljai lehetnek a kormánynak ezen uradalommal, többféle versio kering. Beszélik, hogy csángó-telepítés van tervben, ami igen valószínű.
  A megyében már évek előtt indult meg ily irányú mozgalom, s annak a megye országos képviselői igen tevékeny és hathatós szószólói. De mondják azt is, hogy az uradalom eladás alá kerülne. Vevőül gr. Zelinszky Ottót emlegetik 700 ezer frt vételárral.
  Hír szerint az erdélyi róm. kath. status is hajlandó volna ezen és a vajda-hunyadi uradalomért egy millió kétszázezer frtot megadni. Melyik valósul eme hírek közül, bizonyosan nem tudhatni; de az tény, hogy a haszonbérlet felmondatott.

  1887. december 24. A dévai uradalom
  Említettük volt egyik múlt heti számunk hírrovatában, hogy a dévai kincstári uradalom haszonbérletét, mely különben csak az 1895 évben járt volna le, a kormány a dr. Horváth Bildhauer-czégnek felmondotta; úgyszintén az uradalom jövő felhasználása felől forgalomba jött híreket is feljegyeztük. A felmondás, mint értesülünk, nemcsak megtörtént, de el is lőn fogadva; a kezelésegyelőre a cégnél marad, de elszámolás kötelezettsége mellett. Az uradalom jövője felől forgalomba jött hírek közül is, úgy a telepítés, mint az eladás híre tartja magát. Most abban a helyzetben vagyunk, hogy Déva város, sőt az egész Hunyadmegye hazafias magyar intelligentiájának felfogását, óhajtását jelezhetjük ebben a kérdésben.
  A dévai uradalomhoz mintegy ezer hold tagosított szántó, szőlők, italmérési jog és Déván több kisebb-nagyobb épület tartozik. 1865-ben br. Nopcsa Ferencz vette haszonbérbe 30 évre, ki néhány évvel később öccsének, br. Nopcsa Eleknek engedte át, s erről szállt át a dr. Horváth Bildhauer cégre. A haszonbérleti összeg 22 ezer frt volt; az adót is, mely 5 —6 ezer frt között változott, a haszonbérlők fizették.
  Az uradalom — sajnos — magának a városnak éppen nem válhatott előnyére. A város minden utcájában — a főbbekben és a főtéren is — mondhatni egymást éri a sok ronda, omlatag épület, melyek kisajátíthatók, eladhatók nem voltak, jobb karba helyezésükre sem áldozhattak a haszonbérlők, s így elháríthatatlan akadályaiul szolgáltak a város csinosodásának, külső fejlődésének. E mellett a regálé is a kincstár tulajdonát képezvén, az egészen úgy használtatott, ki, miként a haszonbérlők érdekei kívánták; a város pedig annyira hiányában volt s van minden jövedelmi forrásnak, hogy közköltségeit kizárólag pótadókból kénytelen fedezni, lakóit majdnem félszáz percent pótadóval terhelvén meg. Ekként érthető, hogy a haszonbérlet felmondásának hírére a város összes lakossága érdeklődni kezdett az uradalom sorsa iránt, s abban minden ember egyetért, hogy a kérdés további megoldása a város érdekeinek lehető tekintetbevételével történjék.
  A dolog úgy áll, hogy az uradalom eladatik valaki magánosnak (immár a neveket is emlegetik,) avagy telepítésre fordíttatik. A város és a megye hazafias magyar értelmisége a telepítést óhajtja.
  Ezen értelemben nyilatkozott maga a közművelődési egylet hunyadmegyei tagjainak közgyűlése, midőn dr. Sólyom Fekete Ferencz törvényszéki elnök indítványára elhatározta, hogy az egylet igazgatóságát felhívja ama körülmény¬re, miszerint az uradalom sorsa felett közelebbről végérvényesen döntenek s hathatós befolyását telepítés keresztülvitele mellett, igyekezzék érvényesíteni. Az uradalom fekvőségeire székelyek, vagy bukovinai csángók telepíttetnének, mi által a város és vidék magyarsága gyarapodnék és erősödnék, s ez által e vidéken a magyar államiság is erősebb támpontokat találhatna. Déva város képviselete is közgyűlésben tanácskozott a kérdés felett s ugyanazon értelemben nyilatkozott, mint a közművelődési egylet hunyadmegyei választmánya. De azt is kéri, hogy ha az uradalom netalán mégis eladatnék, úgy a város is, mint vevő, combinátioba legyen véve. A város óhajtását egy háromtagú küldöttség fogja tolmácsolni a kormány előtt. A küldöttség tagjai: Issekutz Antal polgármester, Réthy Lajos, dr. Petkó Lázár városi képviselők. Óhajtjuk, hogy a kérdés a városi és nemzeti érdekek kielégítésére oldassák meg.

   1888. január 3. Székely telepítés.
   Déváról küldöttség ment Budapestre, — írja levelezőnk — hogy a pénzügyminiszter előtt élő szóval is felfejtsék a városnak az ottani kincstári uradalom jövőbeli értékesítésénél tekintetbe veendő érdekeit. A küldöttség tagjai: Issekutz Antal polgármester, Réti Lajos tanfelügyelő, Budapesten Szathmáry György képviselő, is csatlakozni fog hozzájuk. A városi képviselet nevében járnak el, s első sorban székely vagy csángótelepítés mellett emelnek szót; de ha ez kivihetetlennek, vagy időszerűtlennek mondatnék: úgy a város nevében az uradalom megvétele iránt is megteszik az ajánlatot

  1888. január 9.
  A dévai kincstári uradalom ügyében múlt hó 30-án Déváról Issekutz Antal polgármester vezetése alatt Szathmári György és Réthi Lajos személyében egy küldöttség ment fel Budapestre, kiket Tisza Kálmán biztatólag fogadott s jó kilátásban helyezte az uradalom ügyét. A küldöttség Trefort miniszternél is tisztelgett.

  1888. május 18. Erősödünk.
  A Hunyadmegyébe telepítendő csángók közül mintegy harmincan tegnapelőtt Dévára mentek, hogy földjeiket átvegyék s az őszi vetés alá beműveljék. A most következő telet még Bukovinában töltik a betelepítendő csángók, s csak tavasszal költöznek be családjaikkal együtt. Azon a gyönyörű, dús lapályon, ahova költöznek a magyarságnak egy új mentsvára épül. Nagy örömmel jegyezzük fel e hírt.

                                                                                                   A telepi Főutca, 1906-ban, a rizna vasúttal

                                                                                                                Az első dévai telepítés

  1888. február 28. Csángótelepítés.
  Fehér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos néhány nap óta Déván van egy miniszteri titkárral, egy mérnökkel és egy ispánnal. Most kellene, hogy eldőljön a tervezett csángótelepítés kérdése is. A kincstár külsőséget tud adni mintegy 90 családnak; a belsőségeket azonban a város közelében másoktól kell összeszerezni. Attól függ a telepítés sikere, hogy elfogadható áron megszerezhetők-e az alkalmas helyek? A nagy fontosságú kérdés feltétlen támogatást követel minden hazafi részéről.

  1888. április 3. Csángótelepítés Déván.
  Fejér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos Déván járt az itt tervbe vett csángótelepítés ügyében. A terv az volna, hogy a kincstárnak a „Horgos” nevű határrészben levő, mintegy 1000 hold szántója osztassák ki 90— 100 csángó család között, házhelyeket pedig közvetlenül a város végén a v.-hunyadi út mellett vásárolna számukra kincstár. A vásárból azonban ezúttal semmi sem lett, mintán a házhelyek birtokosai oly árakat kértek, a minőket a kincstár elfogadhatóknak nem vél. A telepítés ügye azonban ezzel még nincs elfelejtve; annyival inkább nincs, mert más alkalmas telephelyek is fölös számmal találtatnak Déván; s elvégre is, csak nem akarják a dévai urak városuk gyarapítására ezt a kedvező alkalmat is eljátszani, miként a piskii és v.-hunyadi gyártelepeket is eljátszották.

  1888. április 14. Csángók Déván.
  A csángótelepítés ügyében Fejér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsos jelenleg Déván tartózkodik. Hír szerint negyven csángó családot szándékoznak V.-Hunyadra telepíteni a rokonok közül, Fejér Miklóst azért küldte a minisztérium Dévára, hogy az illető csángó családok ügyét véglegesen elintézze. A Dévára szánt csángó családok ápr. 24-én érkeznek meg, s még e héten kimérik az egyeseknek adandó földet.

  1888. április 16.
A dévai csángótelepítés újabb megállapodások szerint nem, amint e lapban is jelezve volt, e hó folyamán fog végbemenni, hanem csak aratás után, amikorra csángó véreink is elrendezhetik gazdasági viszonyaikat s befogadásukra és elhelyezésükre itt is minden el lesz intézve. Fejér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos a telepítés ügyének rendezésére közelebbről is Déván tartózkodott. Most már végleg elhatározottnak tekinthető, hogy bukovinai véreink, szám szerint 90 család, közvetlenül a város mellé telepíttetnek, a szászvárosi országút mindkét oldalára, mi által a város „Hunyadi út“ -nak nevezett utcája igen jelentékenyen meg fog nyúlni. Telekhelyek szá¬mára dr. Sólyom Fekete Ferencz, Dávid József és Várady Bertalan tagosított szántóföldjei, továbbá a város tulajdonát képező baromvásártér vétetnek meg. Vásártérül a Dávid József tagjának egy másik darabja szemeltetett ki a Cserna mellett, mi által ama sokat panaszolt baromvásári mizérián is segítve lesz, hogy a vásártéren víz nem volt.
  Ide telepítendő véreink között szántóföldek gyanánt a kincstár tulajdonát képező mintegy 1200 holdnyi területű, igen jó fekvésű, jó minőségűé eddig is jól művelt földek osztatnak ki, és pedig 1000 hold a dévai, 200 hold a szomszédos szántóhalmi határban, miután a tagosítás itt is, ott is úgy hajtatott végre, hogy a kincstár földjei két határban bár, de összeesnek egy tagban.
  Miután a letelepítendő 90 család valószínűleg tanköteles gyermekeket is nagyobb számmal hoz magával, nem szenved kétséget, hogy az illetékes hatóságok idejekorán megteendik intézkedésüket az itteni állami népiskola tanítói karának legalább egy tanerővel leendő gyarapítása iránt.
Úgy halljuk, hogy Vajda-Hunyadra is telepít¬tetnek bukovinai magyarok, körülbelül oly számmal, mint Dévára az az ottani telepítés ügyét, tapintattal, dicséretes buzgósággal, a városnak éppen román ajkú polgármestere, Danila György rendezi.

  1888. május 18. Kivándorló csángók.
  Déváról írják, hogy a napokban nyolc csángó család utazott keresztül a városon. A csángók Páncsóvából Bukovinába térnek vissza.
Ők lehettek az első bukovinaiak, akiket Issekutz polgármester visszatartott Déván-sz.megj.

  1888. május 18. (kivonat)
  Az egyesület, okulva a múltak hibáin, a bukovinai székely községek papjait fölhívta, hogy jövőben a letelepedni kívánók számát és vagyoni viszonyait egy évvel előbb tudassák az egyesülettel, hogy a kormány már előre gondoskodhassék települőhelyek kijelöléséről. Másrészt az egyesület fölhívta a kormányt, hogy a visszatelepedni kívánók részére alkalmas területet jelöljön ki és ilyenekül az erdélyi nagy kincstári erdőségeket nevezte meg, mint amelyekből a telepítésre szükséges területek könnyen kihasíthatók. E fölterjesztés első eredménye, hogy a kormány Déva mellett 40 bukovinai székely családot telepít le. Bukovinszky József végrendeletében az aldunai csángó telepek egyházi és iskolai céljaira 4000 frtot, egy csángó fiú nevelésére 4000 frtot, az andrásfalvi szegény egyház céljaira 4000 frtot, mind az aldunai, mind a bukovinai csángók iskoláinak fenntartására pedig 2000 frtot hagyományozott. Az egyesület a kormányhoz fordult, ez alapítványok kezelését magának kérve; részben a kormány csak később fog határozni. Az egyesület folytonos figyelemmel kíséri a csángók aldunai és gyoroki telepeit. Az aldunai csángók helyzete évről-évre javul, a községek lassan virágzásnak indulnak s az elemi csapások dacára már a vagyonosodás jelei is mutatkoznak. A gyoroki csángótelep nincs ily szerencsés körülmények közt, mert nagyon ki van téve az idők viszontagságainak, a kormány gondoskodása azonban a gyorokiak nehéz sorsán is segíteni fog.

  1888. május 18. Erősödünk.
  A Hunyadmegyébe telepítendő csángók közül mintegy harmincan tegnapelőtt Dévára mentek, hogy földjeiket átvegyék s az őszi vetés alá beműveljék. A most következő telet még Bukovinában töltik a betelepítendő csángók, s csak tavasszal költöznek be családjaikkal együtt. Azon a gyönyörű, dús lapályon, ahova költöznek a magyarságnak egy új mentsvára épül. Nagy örömmel jegyezzük fel e hírt.

  1888. május 19.
  A csángó magyar egyesület tegnapelőtt tartotta évi közgyűlését Budapesten. Az egyesületi titkár László Mihály által szerkesztett évi jelentés elmondja, hogy az egyesület a lefolyt évben is segélyezte anyagi viszonyaihoz mérten bukovinai és moldvaországi testvéreinket. Okulva a múltak hibáin, a bukovinai székely községek papjait fölhívta, hogy jövőben a letelepedni kívánók számát és vagyoni viszonyait egy évvel előbb tudassák az egye¬sülettel, hogy a kormány már előre gondoskodhassék települő-helyek kijelöléséről. Másrészt az egyesület fölhívta a kormányt, hogy a visszatelepedni kívánók részére alkalmas területet jelöljön ki.
  A kormány most Déva mellett 40 bukovinai székely családot, telepít le. Bukovinszky József végrendeletében a csángók céljaira 14, 000 forintot hagyományozott. Az aldunai csángók helyzete évről-évre javul; a községek lassan virágzásnak indulnak, s az elemi csapások da¬cára, már a vagyonosodás jelei mutatkoznak.
  A gyoroki csángó-telep nincs ily szerencsés körülmények közt, mert nagyon ki van téve az idők viszontagságainak. Az egyesületi vagyon állása jelenleg 34, 390 frt.
  Határozatba ment, hogy a Somssich Pál halála által megürült elnöki széket csak a jövő évi általános tisztújításnál fogják betölteni. Ezután az igazgató tanácsosok megválasztása következett.
  Végül Odeschalchi Arthur hg. alelnök fölkérte az igazgató tanácsot, gondoskodjék alapos tudósításokról a csángók helyzetéről.

   1888. július 29. (Csángók — Déván.)
  Jelentettük már, hogy Hunyad megyében is létesítenek csángó-telepítéseket. E telepítések ügyében e héten Déván járt öt bukovinai csángó, a bevándorolni készülők küldöttei, hogy megnézzék a kiosztandó kincstári földeket. Meg is szemléltek apróba mindent, Fejér Miklós pénzügyminiszteri tanácsos és Issekutz Antal polgármester vezetése mellett. A házhelyekkel és a földek fekvésével nagyon meg voltak elégedve s kijelentették, hogy eljönnek, még pedig majd ősszel, földjeiket bemunkálni s tavasszal véglegesen beköltöznek. Megnézték Vajda-Hunyadot is, hová mintegy harminc család fog betelepedni, míg Dévára 50—60 család jön. Szőlőt is szeretnének kapni, mi, tekintve, hogy a kincstárnak ott jelentékeny szőlői vannak, szintén megtörténhetik.

   1889. április 13. Csángótelepítés.
   Fejér Miklós pénzügyminiszteri osztálytanácsos a napokban Dévára utazik a csángótelepítés ügyében. A kincstári tagosító mérnök már több nap óta ott tartózkodik körükben, s mint értesülnek, a csángók eddig a nagy havazások és az ennek következtében beállott vízállás miatt nem indulhatnak útnak.

  1889. április 18. Csángók Déván. Mint egyik nagyszebeni lap írja, a napokban 60 csángó család érkezik Dévára. A csángók eddig a nagy hó miatt nem tudtak a hegyeken átjönni.

  1889. április 20. Csángók Déván
Mint egyik nagyszebeni lap írja, a napokban 60 csángó család érkezik Dévára. A csángók eddig a nagy hó miatt, nem tudtak a hegyeken átjönni.

  1889. április 20. Csángó-kitelepítés.
Fejér Miklós miniszteri tanácsos kedden a csángótelepítés ügyében Dévára érkezett. Dévára mintegy 70, V.-Hunyadra 30 családot lehet telepíteni; kapna mindegyik a város alatt egy beltelket s a határban legalább 10 hold földet, aki akar, szőlőt is. Az építéshez fát a kincstártól jelentékeny kedvezményekkel kapnak; a városi közgyűlés pedig, Issekutz Antal polgármesternek, a betelepítés legbuzgóbb munkásának ajánlatára kimondotta, hogy a csángók 5 évig minden városi terhek viselésétől föl lesznek mentve.

  1889. április 21. (Csángók Déván.)
Új csángótelepítést próbál legközelebb a pénzügyminisztérium. A hunyadmegyei állami uradalmak földjéből szakítottak ki Déva és Vajdahunyad környékén kisebb telkeket, melyeket betelepített csángó-családok fognak elfoglalni. A betelepülők többnyire jobbmódú emberek, kik a nekik engedett telkeket meg is fogják venni s a vételár nagyrészét most egyszerre lefizetik. Mintegy száz család Déván, a többi Vajda-Hunyadon telepedik meg. Már a múlt ősszel bejöttek a férfiak „háztűznézni“ és bevetni előre földjeiket, hogy övéké legyen már az idei termés. Majdnem egészen készek az új lakóházak is, csak gazdáikra várnak, kik legközelebb elfoglalják új otthonukat. Fejér miniszteri tanácsos a telepítés előkészítése ügyében személyesen járt Hunyadmegyében. Adja Isten, hogy ez a telepítés jobban sikerüljön, mint az aldunai, ennek sok tanúságával élhettek a hunyadmegyei telepek megteremtői.

  1889. április 21.
  A csángó-magyar egyesület holnap, hétfőn, délután 4 órakor, a régi városház tanácstermében, közgyűlést tart. Az évi jelentés kijelenti, hogy nagyobb dolgok véghezvitelére sem az egyesület anyagi körülményei, sem az idők nem voltak kedvezők s hogy az aldunai telepítés bármennyi nehézséggel járt s bármily készületlenül és elhamarkodva is történt, ma már mégis a letelepített székelyek sorsát a nemzet nagylelkűsége a kormánnyal kezet fogva örök időkre biztosította. A vezetők, a jó papok még erősen hiányoznak náluk. Bukovinszky Józsefnek a csángó magyarok javára tett 14.000 forintos alapítványa még ma sincs az egyesület kezeiben, bár az elnökség a kultuszminisztert határozathozatal végett többször megsürgette. A kormány, az egyesület régebbi fölhívására, Déva mellett 20 bukovinai székely család közt (118 lélekkel) földeket osztott ki és így egy újabb magyar telepnek alapját vetette meg. Az egyesület bevétele 15,017 frt 80 kr, kiadása 14,998 frt 80 kr, tagjainak száma 954 volt.

  1889. április 23. Hunyad megyei hírek.
  Csángók Déván. Új csángótelepítést próbál legközelebb a pénzügyminisztérium. A hunyadmegyei állami uradalmak földjéből szakítottak ki Déva Vajdahunyad környékén kisebb telkeket, melyeket betelepített csángó-családok fognak elfoglalni, a betelepülők többnyire jómódú emberek, kik a nekik engedett telkeket meg is fogják venni, s a vételár nagy részét most egyszerre lefizetik.
  Mintegy száz család Déván, a többi Vajda-Hunyadon telepedik meg. Már a múlt ősszel bejöttek a férfiak „háztűznézni” és bevetni előre földjeiket, hogy övéké legyen már ez idei termés. Majdnem egészen készek az új lakóházak is, csak gazdáikra várnak, kik legközelebb elfoglalják új otthonukat. Fejér miniszteri tanácsos a telepítés előkészítése ügyében személyesen járt Hunyad megyében
  Déva város képviselő testületé a napokban tartott közgyűlésén kimondotta, hogy a Dévára telepített csángók öt évig minden közteherviseléstől felmentetnek!

   1889. április 23. Csángók Déván.
Valamelyik budapesti hírlap nyomán az összes lapokat bejárta a hír, hogy Déván mintegy 100 csángó család telepszik le, kik többnyire jobb módú emberek, kik a vételár nagy részét most egyszerre fizetik. Majdnem egészen készek az új lakóházak is, csak gazdáikra várnak. Itt bizony felsültek a lapok valami szemfüles riporternek, ki a vasúti kocsikból ismerteti azon vidékeket, melyeken keresztül nyargal a vonat.

   1889. április 29. A csángók házai.
Déváról írják, hogy az a hír, mintha a Dévára települendő csángók rendelkezésére már új lakóházak állanának készen, valótlan. Nincs még híre sem Déván a csángó háznak s házaikat azoknak maguknak kell felépíteni, akik. Jönnek, ki milyent épít, olyanban lakik. Morvay Ferencz kincst. tagosító mérnök Szegedről épen most van Déván, hogy a házhelyekül szolgáló belsőségeket felmérje. Még lábán áll az a fa és még égetetlen az a tégla és az a mész, amiből a csángóházak fognak épülni. Arról sincs még senkinek biztos tudomása, hányan jönnek és mikor. Amióta Csoboth András (tulajdonképpen Antal-sz.megj.) uram, ki a múlt ősszel is ott járt, meghalt, nincs tulajdonképpeni vezetőjük a csángóknak.

  1889. május 20. Dévai hírek.
Gyárfás Ferencz marosvásárhelyi kir. táblai bíró e hó 15-én Dévára érkezett, s mint miniszteri biztos felülvizsgálta az úrbéri birtokrendezési ügyek menetét. Dr. Farkas Béla és dr. Hosszú Sándor ügyvédekkel szaporodott újabban az ügyvédi kar. Mind a kettő a napok¬ban nyitott irodát.

  1889. augusztus 12.
  A dévai csángó-telepítés intézésére a pénzügyminiszter Móricz Vincze, osztálytanácsost küldötte ki. Móricz Vincze e hó 8-án meg is érkezett Dévára. A telepítési telkek már meg vannak vásárolva; a szántó-földek rég várják a művelő kezeket; tartózkodik is ott néhány csángó család, s most már remélhetőleg gyorsan és megfelelő módon, elintéztetik az egész ügy.

  1889. szeptember 22. Bevándorló csángók.
  Istensegítsről írják nekünk: Andrásfaluról a napokban 40 család indul útnak Dévára. Ott találnak új hazát, azokon a kincstári földeken, melyeket még a tavaszszal megműveltek. Jött át Istensegítsre is néhány bevándorló s biztatták az odavalókat, hogy ők is költözködjenek be — amint ők mondják „a mennyországba“. Az istensegítsiek és a hadikfalviak azonban nem mozognak: a pancsovai telepesek dolga lelohasztotta a kedvüket.

  1889. szeptember 23.
  A dévai csángó-telepítés ügye valóban kínos lassúsággal halad s a pénzügyminisztérium igen üdvösen tenné, ha a jószágigazgatóság hosszadalmas eljárása alól egy külön megbízott kezébe helyezné az egész telepítés munkáját. A városi hatóság, főleg Issekutz Antal polgármester, eddig is hazafiul, nemes ügyszeretettel siettek csángóink segélyére s szélesebb, vagy épen önálló hatáskörrel rég sikerhez juttatják vala e két év óta vajúdó s most az őszi zord időjárás alatt a ház építéséig se haladott telepítést.
  A jobb módú csángókat ez a bizonytalanság visszariasztotta, a szegényebbeket pedig előre nyomasztó anyagi helyzetbe juttatja. Ez időszerit az első csángó raj a kincstár gazdasági épületeiben nyert elhelyezést, de a végleges elhelyezkedés ez évről is elmarad. Hogy legalább a jövő évről továbbá húzódhassák ez a Dévát is oly, közelről érintő s a kincstári földeknek már két év óta e célra történt kiszakítása után az államra se közömbös telepítés: arra kérünk dr. Wekerle Sándor miniszter úrtól erélyes és végérvényes rendelkezést.

  1889. szeptember 27. Csángó-telepítés Déván.
  A dévai csángó-telepítés dolgában egy nemrég közölt hírünkre vonatkozólag Szathmáry György képviselőtől, a hunyadmegyei magyarság ügyének e páratlanul buzgó és sokérdemű munkásától, a következő sorokat vesszük:
   Budapest, szept. 25.
  A dévai csángó-telepítésre vonatkozólag a „Kolozsvár” szeptember 23-diki számában egy újdonsági közlemény jelent meg, melyet a valódi tényállás érdekében egyben és másban rectificálni, illetőleg kiegészíteni érzem indíttatva magamat.
Először is, ami azt illeti, hogy kívánatos volna, miszerint a pénzügyminisztérium „egy külön megbízott kezébe helyezze az egész telepítés munkáját“, meg kell jegyeznem, hogy ez már megtörtént. Ugyanis látva az aradi jószágigazgatóságnak ezen ügyben kezdettől fogva tanúsított, eléggé meg nem róható s eléggé nem ostorozható elfásult közönyét és felháborító lassúságát, — melyet e lapok hasábjain pár nap előtt közölt cikksorozatomban a nyilvánosság előtt s azon kívül illetékes helyen magam is apostropháltam. Augusztus első napjaiban arra kértem a pénzügyminiszter urat, hogy külön bízzon meg valakit személyes felelősség terhe alatt, aki a dévai csángó-telepítést, ennek fontosságához méltó férfias kötelességtudással, becsületesen és alaposan végrehajtsa, mert az nem tűrhető, hogy ily fontos közügy hívatlan, indolens és tehetetlen egyének kezei közt, a kormányhatalom tekintélyének érzékeny csorbítása mellett, éveken keresztül elposványosodjék. És hozzátevém: nekünk nem kell Déván egy második gyoroki telepítés, mely ott áll, mint kiáltó, hogy ne mondjam, égbe kiáltó szegénységi bizonyítványa az aradi jószágigazgatóságnak.
  A miniszter úr még jelenlétemben megfogalmaztat a rendeletet, melynél fogva a központból Móricz Vincze pénzügyminiszteri osztálytanácsos kötött marsrutával és kellő utasításokkal Dévára küldetett, hogy a csángó-telepítést nyélbe üsse, illetőleg a még hátralevő teendőket ez ügyben fokozott eréllyel végezze. Móricz Vincze le is utazott Dévára, úgy emlékszem, aug. 16 —17-ikén. Megkötötte a szerződést vagy 18-19 csángó családfővel; sorsot húzatott velők házhelyeikre nézve és intézkedett az iránt, hogy a Déván levő s az ősz folyamán Bukovinából még bejövő telepesek a kincstár gazdasági épületeiben a télen át elhelyezést nyerjenek. A már szerződött telepesek egy része visszament Bukovinába, hogy földeiknek a szerződést megmutatva, többeket beköltözésre bírjanak, kik a szerződésre ráállani hajlandók s hogy egyet-mást ott pénzzé téve, marháikkal Dévára be, — illetőleg visszajöjjenek.
  Ezeknek adott Baross miniszter, mint már a múltkor is említvén, vasúti kedvezményeket M. Vásárhelytől Déváig. Remélhetőleg rövid időn vissza is fognak térni s akkor Móricz V. ismét Déván lesz, hogy a további lépéseket megtegye, melyek, közé tartozik az illető birtokrészeknek a csángók nevére való telekkönyvi átíratása is.
  Ami pedig Issekutz Antal dévai polgármestert, illetőleg a telepítés körüli közreműködését illeti, én is csak a legmelegebb elismeréssel szólhatok. Déva városát emelni, fejleszteni, gyarapítói: tagadhatatlanul fontos-nemzeti érdek ama vidéken s ő ez érdeket oly lelkes buzgalommal, oly lankadást nem ismerő tettvággyal szolgálja, hogy párját kell keresni a polgármesterek között. A legalkalmasabb ember a neki legalkalmasabb helyen. Csak kevés embert ismerek, kik egész lényükben úgy át volnának hatva, mint Issekutz Antal, a missiószerű feladatok tudatától, melyeket állásukban teljesíteniük kell. Hivatalosodásának rövid ideje mellett is tények és eredmények bizonyítják, hogy mindaz, mi a város anyagi, kulturális és nemzeti megizmosodását célozza, a polgármesterben lelkes kezdeményezőre, vagy támogatóra talál. Erős a meggyőződésem, hogy ilyen ember kezei alatt a város hova-tovább mind hatalmasabb lendületnek fog indulni. És éppen mert a telepítés, — melynek révén Déva lakóssága circa 300 magyar ajkú polgárral fog gyarapodni, — városi érdek is, a csángók a polgármesterben már is ügybuzgó atyát és gondviselőt találtak, mit a telepesekkel való folytonos érintkezés fonalán ezeknek adott sok jó tanácsán kívül igazol az is, hogy a csángókat a város pár évre előre fölmentette a községi adó alól, míg az első berendezkedés nehézségein túl lesznek.
   Az érintett közlemény kívánatosnak mondja végül, és pedig nagyon helyesen, hogy a telepítés legalább a jövő évről tovább ne húzódjék. Erre nézve azonban meg kell említenem, miről a közlemény írójának valószínűleg nem volt tudomása, hogy ez irányban is már megtörténtek a szükséges lépések. Ugyanis — mint erről személyesen meggyőződtem — Móricz Vincze még aug. 19-ikén a földművelési minisztériumhoz átirati tervezetet dolgozott ki, hogy a csángók az állami erdőkből a szükséges épületfát a lehető legjutányosabb áron megkapják. (Ez átirat sorsát is szemmel fogom kísérni.) Célja pedig ezen intézkedésnek éppen az, hogy a csángók — remélhetőleg — nemsokára megkapván az építőanyagot, a jövő tavasz és nyár folyamán házaikat fölépíthessék.
  Nagyon messze vezetne itt részletesen elmondani mindazon vajúdásokat és huzavonákat, melyeken a dévai csángó-telepítés ügye immár két év óta keresztül ment. Annyi bizo¬nyos, hogy sok bajjal és nehézséggel járt. Nem egy ellenséges irányú, suba alatt dolgozó önös velleitást és törekvést kellett paralysálni, míg ennyire is jutott a telepítés ügye, a hol azt most látjuk. De hát ezeket itt mind mellőzve, szorítkozni kívántam ezúttal csupán az említett újdonsági közlemény által érintett momentumokra, melyeket, mint dévai kerületi orsz. képviselő, ki ez állásomból folyó kötelességemhez híven, a dévai telepítést, nem várva sehonnan és senkitől sarkantyút, kezdettől fogva előmozdítani igyekeztem, már a közönség tájékoztatására való tekintetből sem hagyhatók szó nélkül.
  SZATHMÁRY GYÖRGY

  1890. április 26. Hírek a csángókról.
  A Bukovinában maradt csángók közül, Andrásfalváról írják lapunknak: Lassan, de folytonosan folyik a csángó családok kitelepedése innét Dévára, ahol tudvalevőleg kincstári földeket kapnak a csángók. A visszavándorlók itteni földjeit jobbára módosabb öreg gazdák veszik át, a kik már törődöttek a nagy útra s ezért megmaradnak a régi fészekben.

  1890. április 29.
Késett, nem haladt az ügy előre. Hogy e késedelmes és hosszantartó telepítésért kit terhelt a felelősség, azt Szathmáry György, volt országgyűlési képviselőnek Issekutz Antal polgármesterhez írt eredeti leveléből lehet megállapítani:

Kedves Öregem!
Cirka 6-8 hét előtt kértelek volt, közöld velem pontosan, hány csángó egyén vagy család van Déván. Gondolom nem voltam türelmetlen. Kérlek küldd el most mielőbb nekem az adatokat, mert nagy szükségem van rájuk, egyúttal írd meg azt is, mennyire haladt az építkezés és általán a telepítés ügye.
Kér tisztelő híved
Szathmáry György.
Budapest, 29/IV-1890.

Csak a csángók nem igen akartak jönni, már egyszer megégették magukat.

  1890-05-20/138. szám.
  A kormány az egyesület régebbi fölhívására Déva mellett 20 bukovinai székely család közt (118 lélekkel) földeket osztott ki s így egy újabb magyar telepnek vetette meg az alapját.

  1890. május 25.
  A csángó-magyar egyesület közgyűlésén Kamermayer polgármester elnökölt. Az igazgatótanács jelentése szerint a társaság nem részesül oly érdeklődésben, minőt hazafias czélja megérdemelne, azért új felhívással fordulnak a közönséghez, különösen a pénzintézetekhez, kérve a támogatást. Az egyesület a Pancsova körül letelepített bukovinai székelyek sorsát folytonos figyelemmel kíséri, érdekükben mindent megtesz, amit tehet, s most azon van, hogy a kincstártól előlegezett épületfa költségeit a kormány elengedje. A múlt tavaszszal vetőmagra a belügyminisztériumhoz küldött 3000 frt a kormány által adott előlegek fejében lefoglaltatott. A jelentés említi, hogy a Bukovinszky József-féle 14,000 frtos alapítvány, melyet a csángó magyarok javára hagyott, még ma sincs az egyesület kezében. A kormány az egyesület régebbi fölhívására Déva mellett 20 bukovinai székely család közt (118 lélekkel) földeket osztott ki s így újabb magyar telepnek vetette meg alapját.

  1890. július 12.
  „A bukovinai csángók telepítése Déván és Vajda-Hunyadon (a kincstári birtokokon) befejezéshez közeleg. A vajdahunyadi kincstári ispán Scheffer a helyszínre: Andrásfalvára utazik, hogy a csángóknak Andrásfalváról való kiszállítását eszközölje s őket Dévára és Vajdahunyadra vezesse. A csángók hazáinak építését illetőleg már nagyban foly a munka. Fát és vasat ingyen kapnak a kincstártól. Dévára 105, Vajda-Hunyadra pedig 79 csángó-család telepíttetik. Mindkét helyen kiméretett részükre a kincstári birtok, melynek holdját 100 frtjával kapták 20 évi törlesztés mellett. Kinek-kinek birtokállománya 12 holdat tesz a háztelken kívül.”

LGP.
  Mint általában minden újságcikkből, innen is ki kell halászni az igazat. Ennyi év elteltével már vonalat is húzhatunk az újságcikk felett, és elmondhatjuk, hogy sem a dévaiaknak, sem a hunyadiaknak nem készült el ház, csak anyagot kaptak, és Dévára végül 54 család telepedette le, Vajdahunyadra pedig 19 család. Ismét László János kéziratából való az a rész, amikor megjegyzi: „Déva város akkori polgármestere, Issekutz Antal, a telepítés előtt álló dévai kincstári birtokon, hét visszavándorlót tartott vissza. Név szerint: Daradics Fábián (1890), Dávid József (1890), Erdős Gergely (1891), Hompot Gergely (1891), id. Sebestyén Antal (1891), id. Sebestyén József (1890) és Szőcs Imrét (-). És tovább: „…az Alduna mellékéről 1888-ban visszavándorló első telepes id. Sebestyén Józsefet (Patkán)volt.” Mit jelentenek a zárójelbe tett számok? Mivel az említett visszavándoroltakról semmi bejegyzést nem találtam, a dévai katolikus anyakönyvekben kerestem nyomukat. A zárójelbe tett számok a megjelenésük évét jelöli, ekkor keresztelték gyermeküket Déván. Az első három bukovinai származású halott 1889. július 3-és 14 között került beírásra.
  Kétségtelen, hogy ez a hét vándorló családfő itt tartózkodott, de az nem jelent telepedést. A földek ki sem voltak osztva, házak sem voltak, hisz köztudott, hogy maguk építették azokat meg, és nagy a valószínűsége annak, hogy napszámból vagy fuvarozásból tengették napjaikat, más lehetőség hiányában. Nem tartom kizártnak, hogy a város is részesített volna őket némi segélyben, minthogy bizonyos felületű földet is kaptak megdolgozásra. Azonban olyanok is akadtak, akik eljöttek, jelentkeztek, majd szó nélkül visszafordultak Bukovinába. Nagy volt a mozgás, menés-jövés, a települendők száma állandóan változott. A földrendezés és a telepesek számának ingadozása, nem vezetett a telep kialakulásához.

  1890. július 24.
  Déváról azt a sajnos hírt kell jelentenünk, hogy a múlt hét közepén (17-én) beállott jégverés éppen a csángó telepet sújtotta legérzékenyebben s annak kukorica ültetvényeit tönkre tette. A település lassú munkáját ez is nehezíteni fogja.

1890. nyarán még semmi sem volt eldőlve, még a telepítés jogi kerete sem került megállapításra. Az újságcikket a maga szépségében közöljük:
  1890. augusztus 4. Csángók Déván.
  Mint ismeretes dolog a kormány dévai kincstári birtokra csángók betelepítését határozta el. Fejér Miklós földművelési államtitkár is ez ügyben több ízben járt lenn. A csángók részére házak építése is elha¬tároztatott. Máig sincs kész egy sem. Most a kormány megbízottakat küldött ki Bukovinába, hogy onnan csángókat toborozzon össze. A „Hunyad” legújabb számában közölt cikkben részletesen megvilágítva látjuk e kérdést. A cikkíró nem hiszi, hogy Déván a csángótelepítés sikerüljön, s e nézetnek hangot adó cikkében többek közt ezeket írja:
  A településnél nem volna szabad csak arra tekinteni, hogy a kincstár az eladott föld árát teljes értékben megkapja, itt állami érdekeket kell első sorban figyelemre méltatni, melyek keresztülvitelénél nagyon másodrangú kérdés az, vajon a földnek holdja 20, vagy 50, vagy 100 forinton kelt-e el? Miért sikerültek a telepítések, kivált a múlt században¬ úgy az államnak, mint egyes birtokosoknak? Azért, mert a települők mindenféle kedvezményekben és immunitásokban részesültek, melyek míg egy részről kedvet adtak a letelepülésre, másrészről a települők egészséges fejlődését nem akadályozták. De akkor nem is kellett kötéllel fogni a települőket.
  S vajon az állam, dacára annak, hogy ingyen adott földet a települőknek, nem kitűnő üzleteket csinált-e mégis az által, hogy az alig jövedelmező nagy kiterjedésű pusztákon vagyonos községek keletkeztek, melyeknek évi adója jelentékenyen fölülmúlja a földek azelőtti jövedelmét. Míg azonban a szerződésnek most tárgyalt pontja csak nehezíti a települést, addig az V. pont azt szerény nézetünk szerint majd lehetetlenné teszi. A kérdéses pont szó szerint így hangzik: „Ha vevő a vételárnak csak egyetlen részletét is elmulasztaná pontosan kifizetni, jogában áll a kincstári uradalomnak a fizetetlen vételárat egészben, s az összegre való tekintet nélkül sommás szóbeli per útján behajtani; három egymásután következő határidő elmulasztása esetében pedig, jelen szerződést megsemmisíteni, mely esetben a befizetett részletek a kincstár javára bevonatnak s vevő azokra semmiféle igényt nem tarthat.”
  E pont, nézetünk szerint lehetetlenné teszi a települést. Valamire való gazda, kinek a megélhetése Bukovinában is biztosítva van, pedig az ilyenekre kell első sorban, reflektálni, nem fog ilyen feltételek mellett Dévára telepedni, nem fogja a biztos existentiát a nagyon is kétes jövővel felcserélni. Sok idő 40 fél esztendő; a legmunkásabb, a legjózanabb életű gazda is jöhet ezen idő alatt elemi csapások, betegség vagy más, önhibáján kívüli okból, nem háromszor, de többször is olyan helyzetbe, hogy a fizetési határidőt a legjobb akarat mellett sem tarthatja be. És megtörténhetik vele, hogy harminc, sőt több befizetett részlete a kincstár javára bevonatig s ő birtokából kiűzetik.
  Nem mondjuk, hogy ez tényleg be fog következni, de a szerződés értelmében igenis bekövetkezhetik, a jogot hozzá az eladó kincstárnak megadja a szerződés alapján a törvény, s ha akar, élhet is vele. Damoklesz kardjaként függ a bizonytalanság a települő feje fölött, s éppen ez az, a mi a komolyabb gondolkozását visszatartja a vállalattól. A könnyelmű elem, vagy azok, kiknek nincs sok veszteni valójuk, kik a könnyebb megélhetési módot keresve, csak a mai napra tekintenek, nem gondolva a holnappal, azok eljönnek és birtokba veszik a kihasított földeket. De hogy az ilyen telepítésben nincs köszönet, azt láttuk Gyorokon és másutt.
  Ez egyik legfőbb oka annak, hogy a telepítés oly lassan halad. És a míg a földek árát lejjebb nem szállítják, amíg a szerződést enyhébben nem fogalmazzák, addig nem is fog ez ügy előbb haladni, hiába utaztatják Bukovinába az uradalmi ispánt.
  A csángótelepítést magasabb állami és magyar nemzeti érdekek tették szükségessé, s nem az, hogy a kincstári földek jó áron adassanak el; ezt a célt csángótelepítés nélkül is el lehetett volna érni. Ha pedig csángótelepítés a főcél, akkor első sorban az ő érdekeiket kell figyelembe venni s csak másodsorban tekinteni arra, mint lehetne ezzel egyidejűleg a kincstár pillanatnyi hasznát is előmozdítani.”

  1890. augusztus 4. Miért késik a csángó-telepítés?
  Lapunk által felvett eme kérdésre a “H.“ így felel: Első sorban azért, mert a kincstár által formulázott adásvevési szerződések a települőkre nézve nagyon kedvezőtlenek és hátrányosak. Mint tudjuk, egy telepre 800 négyszög öl belsőség és 10 hold szántó és rét van számítva; egy egész telep vételára 1100 forintban állapíttatott meg. Vevő köteles a vételárból telepenként 100 forintot, mint bánatpénzt 1889. október 1-én lefizetni; a fennmaradó 1000 forintot 1889. október 1-ső napjától számítva 20 év, illetve 40 egymás után következő félév alatt 4, l %-os annuitási részletekben, késedelmes fizetés esetén 6% késedelmi kamatokkal együtt fogja az uradalmi pénztárba befizetni.
  A szerződés ezen pontja a települőkre nézve egyáltalán nem mondható előnyösnek, 100 frt körülbelül középértéke egy hold földnek a dévai határban, ennél fogva a kincstár semmiféle kedvezményes árban nem részesíti a települőket. A fizetési feltételek sem kedvezményesek ingatlanok eladásánál a kincstár bármely vevővel szemben is a 40 félévre terjedő részlet-fizetést szokta elfogadni.
  A csángó-települőkre nézve azonban, kiknek új otthonukban lakóházakat, istállókat kell építeni, újonnan kell berendezkedniük, megfizetni a rendes adókon kívül a kincstári erdőségekből a házépítésre kapott fát, — a törlesztési részletek, melyek őket vagyoni fejlődésükben határozottan gátolják az adott viszonyok közt túlságosan nagyok.
  Míg azonban a szerződésnek most tárgyalt pontja csak nehezíti a települést, addig az V. pont azt szerény nézetünk szerint majdnem lehetetlenné teszi. A kérdéses pont szó szerint így hangzik: „Ha vevő a vételárnak csak egyetlen részletét is elmulasztaná pontosan kifizetni, jogában áll a kincstári uradalomnak a fizetetlen vételárt egészben, s az összegre való tekintet nélkül, sommás szóbeli per útján behajtani. Három egymásután következő határidő elmulasztása esetében pedig jelen szerződést megsemmisíteni, mely esetben a befizetett részletek a kincstár javára bevonatnak s vevő azokra semmiféle igényt nem tarthat.” E pont nézetünk szerint lehetetlenné teszi a települést. Valamire való gazda, kinek a megélhetése Bukovinában is biztosítva van, pedig az ilyenekre kell első sorban reflectálni, nem fog ilyen feltételek mellett Dévára telepedni, nem fogja a biztos existentiát a nagyon is kétes jövővel felcserélni. Sok idő 40 fél-esztendő; a legmunkásabb, a legjózanabb életű gazda is jöhet ezen idő alatt elemi csapások, betegség vagy más, önhibáján kívüli okból, nem háromszor, de többször is olyan helyzetbe, hogy a fizetési határidőt a legjobb akarat mellett sem tarthatja be. Ez egyik és legfőbb oka annak, hogy a telepítés oly lassan halad. És amíg a földek árát lejjebb nem szállítják, amíg a szerződést enyhébben nem fogalmazzák, addig nem is fog ez ügy előbbre haladni.

  1890. november 17. Csángótelepítés.
  Butykai Emil miniszteri tanácsos, ki a csángó telepítés ügyét átvette, Móricz Vincze osztálytanácsos kíséretében a múlt héten Déván járt, hogy a már-már zátonyra jutott telepítés ügyében intézkedjék.
Butykai a helyszínén megismerkedve a viszonyokkal, olyan előterjesztéseket szándékozik a pénzügyminiszternek tenni, hogy ezek elfogadása esetén, a telepítések kérdése már véglegesen megoldassék.

Lassan jövögette Dévára a települni szándékozók, de még semmi sem volt biztos:

     1890-11-23 / nr. 262
    A Hunyad megyei csángótelepítés ügye egy ideje megállott. Körülbelül 24 csángó család érkezett Dévára, de azóta a telepesek ügye nem haladt előre. De most, a magyar lapok szerint Déva polgármestere mozgásba lendítette a dolgokat. A pénzügyminiszternél volt audiencián, és közösen kialakítottak bizonyos előnyösebb eljárásokat és feltételeket, amelyek révén reméli, hogy a jövőben sikerül még több csángó tulajdonost elcsábítania Bukovinából, elhagyni házukat és eljönni”haza.”
    Bár érkeznének már egyszer, mert jön a nyár és innen majd Amerikába mennek...

  1890. december 4. Csángó-telepítés Hunyad megyében.
  Déván most 24 csángó család lakik, akiknek a telepítése után a telepítés ügye alig haladt előre. Déva város polgármestere a napokban itt járt s a pénzügyminiszter egy óráig tartó kihallgatáson fogadta. Megállapították a telepítés további mozdulatait s kedvezőbb szerződési feltételeket hoztak létre a csángók számára. Ezek a feltételek most már valószínűleg több bukovinai gazdát fognak arra bírni, hogy Magyarországba jöjjenek.
                                                                                                   ****
Az ügy húzódott, Déván Issekutz, Bukovinában Zsók István rendezte a dolgokat, bár többször megfordult Déván is időközben. Tudtommal ő az utolsók között jött ki Bukovinából, az első dévai telepítésre. Íme egy részlet az 1891. február 12-én írt, Issekutzhoz címezett leveléből:
  „…Én, Zsók István tudatom Tekintetes Polgár Mester urunkat, hogy Teleki Józsefet kifelejtettem volt a népsorba bévenni, tehát csak vegye bé a népsorba.
Tekintetes Polgár Mester Úr Atyánk, még az a kérésünk volna, hogy ha ki tudná eszközölni, a Magas Kormánytól, két vagont kaphatnánk Hadikfalvától a házi súlyosabb Bútorainknak, mert máskép nagy kárunk lesz, s ha nem sikerül a kérésünk, hát muszáj magunk fogaggyunk, de ha lenne vonat segiccség első áprilisra lenne.
És még az is volna kérésünk, hogy vagyon nekünk jó svájczel féle magtehenek, és kedvünk volna kihajtani, hogy ha a Tekintetes Polgár Mester Úr Atyánk kitudná eszközölni, kedvünk volna Beszterczétől vagy honnat tudna segiteni a vonaton, irná meg minél hamarabb hogy nyerünk e valami segedelmet, várva várnók a választ minél hamaráb hogy mihez tarcsunk számot.
Imár most tiszteljük és becsüljük a tekintetes Polgár Mester Atyánkat a többi barátjával, azt kívánjuk, hogy találja ezen pár sor irásunk tartós egésségbe, és münk es találtassunk, Április hó közepin, békében és jó egészségben…”

  1890. december 23. Hunyadmegyei hírek.
  Déván a szegény gyermekeket segélyező egylet alelnökévé, a lemondott Sólyom-Fekete Ferencné úrnő helyébe Téglás Gáborné úrnőt választa meg. Az egylet Balogh Pálné úrnő elnöklete alatt gondoskodott arról, hogy a leányiskola és fiú iskolák több növendéke megkapja a nélkülözött téli ruhaszükségletet. A Déván megtelepült csángók közül valami húszan már fölépítették házaikat. A vidék igen szorgalmas fuvarosokat nyert a csángókban, kik a Brádon, Boicán folyó bányatelepítéseknél szép keresetet nyernek.

  1891. április 23. Csángó-telepítés.
  A hunyadmegyei csángótelepítés szerencsés megoldást nyert, amennyiben a csángókkal a kormány megkötötte a szerződést és bevezették őket a dévai kincstári telepbe. Hogy ez igen jól sikerült, abban a legfőbb érdeme van Fejér Miklós titkárnak, Végh Aurél állami jószágigazgatónak, Issekutz dévai polgármesternek és Butykay Emil miniszteri tanácsosnak, akik eljártak a kormánynál, hogy a csángókat először jó helyre telepítsék, másodszor némi állami kedvezményekben részesítsék. A csángók (ötven család s háromszáz lélek) Déván megkezdték az építkezéseket s nagyban munkálkodnak földjeik művelésén. Végh Aurél társaságában Butykay Emil és Kerpel Antal miniszteri tanácsosok szintén jelen voltak a csángók telep-berendezésénél.

  1891. október 3. Lukács Béla kereskedelmi miniszteri államtitkár Déván. A kolozsvári róm. kath. státusgyűlésről visszatérőleg Lukács Béla államtitkár meglátogatta Dévát. Délelőtt kisétált a vár oldalára elismeréssel adózva a várhegybizottság munkálatainak s élvezve a vár útjairól kínálkozó felséges kilátásokat.
  Ebéd után meglátogatta a főreáliskolát, figyelmet szentelve Téglás igazgató kalauzolata mellett az összes szertári helyiségeknek, sőt az internátusnak is, hol a növendékek közül többeket megszólított. Innen Pogány György főispán látogatására sietett, figyelmére méltatva a megyeház dísztermét. Majd a csángó telepet kereste fel kísérőivel, örömmel szemlélve a csángó házak szaporodását, úgy visszatérőlég, mint előzetesen elismeréssel adózott Déva szembeötlő fejlődésének. Aztán a vasúthoz hajtatott, honnan külön szalonkocsijában folytatta utazását Budapest felé.

  1891. október 15. (kivonat).
  A kincstári birtokok közül legalább Fogaras megyében kellene első sorban egy telepítést részletfizetésre megkísérelni. Ez közel lévén s folytatása Háromszék megyének, az elnemzetlenedéstől sem kell tartani de, az államkincstárnak positiv hasznára is, válnék a csángó kitelepítésnek is, — mondja egyik székely főispánunk — ez lett volna, a helyes talaja s lehet ezután is. A dévai kísérlet mintájára hasonlóképen lehetne a székelységhez szintén közelebb kis kükküllő-megyei Pocstelkével megkísérteni.

  László János, kézirat:
  Tehát betelepedett 54 férfi, 54 férjes asszony, 94 fiúgyermek és 87 leánygyermek, összesen 289 lélek, melyek községenként így oszlottak meg: Andrásfalváról 248, Istensegítsről 24, Hadikfalváról 7 és Déváról 9 személy. Behoztak 124 lovat, 16 fajtehenet, 60 szekeret és sok gazdasági felszerelést, bútort, ágyneműt.
  Ezeket a bevándorolt családokat ideiglenesen a Sörház utczai és négykövű malomnál levő kincstári major épületeiben helyezték el, s addig laktak itt, amíg lakóházaikat felépítették, melyeknek felépítéséhez a kincstár a bezsányi állami erdőből szálfákat és a szászsebesi állami fűrésztelepről tetőzetgerendákat és tetőfedő zsindelyt adott.
  A házakat, minden telepes maga építette fel, ki-ki saját ízlése, vagy anyagi tehetsége szerint. Majd kedvezményes áron gyümölcsfacsemetéket kaptak, mellyel a telkeiket befásították. A letelepedési idő után 10 évvel már úgy nézett ki a telep, mint némely hét-nyolc évtizedes falu.
Amíg a telepedés folyt, a felméretlen határban mindenki ott szántott-vetett, ahol neki jól esett, illetőleg ahol szántóföldet foghatott, mert a határnak alig csak egy heted része volt szántó, a többi mind rét és nádas volt. E telepítést illetőleg, az eredeti terv az volt, hogy inkább tehenész telepet létesítenek, avval a számítással, hogy a telepesek által fedeztessék az inkább hivatal jellegű Déva város tejszükségletét. És így lettek a telepesföldek beosztva. Minden 10 holdas telepből csak három-négy hold szántóföld lett kimérve, míg a többi szénatermelésre fenntartott rét volt. Ez elvileg nem is lett volna helytelen számítás, csakhogy az idő folyása alaposan keresztülhúzta ezt a számítást. Azzal nem számoltak a telepítő közegek, hogy a bukovinai származású magyarságnál ismeretlen volt az „egyke” rendszer, s a telepítés befejezése után tíz évvel a telepes földeknek egy negyed része már szét volt darabolva az örökösök között, amely nem hogy tehenészetet tudott volna fenntartani, hanem örökösöket sem volt képes kenyérrel biztosítani.
  Majd amikor a telep befejezést nyert, a telepesekkel megkötötték az adás-vételi szerződést, amelynek értelmében a telepesek minden 10 holdas telep után 55 frt. 58 krajczárt voltak kötelesek 50 éven át, minden évben 4%-os késedelmi kamattal, mint örök váltságot a kincstárnak fizetni. Habár ez az összeg nem volt az akkori időkhöz mérten sem sok, a dévai telepes határ ezt akkor még a legnagyobb erőfeszítés mellet sem tudta kiizzadni, s ha az eléggé jól javadalmazott, bőséges fuvarozások nem lettek volna, a csizmában jött telepesek is bocskorban kényszerültek volna Dévát elhagyni.
  Lássuk milyen földeket kaptak?
  A telepítés előtti időkben, hosszú éveken keresztül a területeket Serbán János szántóhalmi birtokos bérelte, aki ezt csak kizsarolta, de semmit sem javította. Az országút felöli oldal csupa kovakő és sűrűn benőtt kökényes volt, amelyet miután sok vesződéssel kiirtottak és felszántottak, bizony évekig még a beléje vetett magot sem fizette vissza. A Cserna-csatorna és a vasút közötti részen hatalmas nádas és mocsár volt, melyben még nyáron is farkasok tanyáztak, s még 15 év múlva is folyt ennek irtása. A Cserna-part szélén elhúzódó csík ugyan szántó volt, de oly szegény és sovány volt, hogy holdja 70-80 kiló búzánál többet nem fizetett. A vasút és a Nagy-Cserna közötti rész állandóan ki volt téve az árvíz veszedelmének s nagyon sokszor megtörtént, hogy a már boglyában levő szénákat, egy hirtelen jött áradás vagy leiszapolta, vagy elsöpörte, s mocsárt hagyott a helyébe.
  A határ legértékesebb részét, a nagycsernai düllőt a Cserna kanyargós medre szelte ketté. Nem volt nyár, hogy egyszer-kétszer ezt a területet a Cserna áradása éppen akkor ne tette volna tönkre, mikor a termés meg volt már művelve. A hetekig álló víz, a kopár terményeket megsárgította, elcsenevészítette, a takarmányféléket pedig leiszapolta, levágott állapotban meg elhordta.
  E folytonosan megismétlődő veszteségeket, a telepesek a fuvarozás jövedelmével pótoltak. Igaz, hogy egy páran, a folytonosan megismétlődő károsodásokkal kedvüket vesztették, nekifeküdtek az állandó fuvarozásnak és földjeiket elhanyagolták. Ez tűnhetett fel Fehér Miklós miniszteri tanácsosnak, amiért aztán a telepítés feloszlatásával fenyegetőzött.
  A legtöbbje azonban kitartott. Nekifeküdtek a földek javításának. A kanyargós Cserna medrét, 1896-ban egy-két és fél kilométeres, nyílegyenes csatorna ásásával a Marosba levezették, s ezáltal a folyó garázdálkodása megszűnt, a mocsarak kiszáradtak, hasznot hajtó földekké váltak. Azonban az elmaradt törlesztési részleteket már nem pótolhatták, s így 1904-ben, a kincstár, a telepesekkel új szerződést kötött, melyben a tartalékos összegeket a faanyagok árának hozzácsatolásával újabb 50 évre osztották be.
  Ez a telepesközség, a földek gyengesége miatt eléggé későn indult virágzásnak. Sajnos, ez a virágzás igen rövid életű volt, mert a túlságos szaporaság folytán, az eredetileg kiosztott földekből, húsz év múlva, csak kilenc gazdának volt még egyben a telepe. A többi az örökösök között szétforgácsolódott. Mindazonáltal, a telepesek életében 1897-tól 1910-ig való időszakot aranykornak lehet nevezni. A bőséges termőföldek, és az állandó fuvarozás sokakat jómódba juttatott.

                                                                                                         Telepi hírek 1892-1905

  1892. március 5.
  A hunyadmegyei történelmi és régészeti társulat munkásainak kicsiny és folyton apadó köre — mint nekünk írják — lankadatlan buzgalommal műveli a megyei földtörténelmi és néprajzi ismertetését. Legutóbbi ülése a népéletnek vala szentelve, mert Kolumban Sámuel a lozsádi magyarok érdekes tánc nótáit, szokásait ismertette. Mailand Oszkár pedig a Bukovinából csak nemrég Dévára költözött csángók karácsonyi mystherumait tette tanulmány tárgyává, összehasonlítás által kimutatva, hogy a múlt században kivándorolt székelyek magukkal vitték a szokásokat és dalokat is.

  1892. április 2. Hírek a csángókról.
  Bukovinából, Istensegítsből, írja levelezőnk. Szomorú világ van a csángók közt. A gyermekek közt járványos betegségek pusztítanak: skárlát és difteritisz, minek következtében Istensegitsen három hónap óta zárva van az iskola. Ez idő alatt 90 gyermek halt meg, míg a születések száma csak 44. A napokban érkezett Istensegítsre a magyar iskolaegyesület legújabb küldeménye: könyvek a szegény iskolásgyermekek számára. A szegény nép már megkezdte rendes évi vándorlását Moldvába. Istensegítsből 400, Hadikfalfalváról 600, Andrásfalváról 300 ember ment el, ki három, ki hat, ki hét hónapra. Haza is költöztek többen: 30 lélek vándorolt Hunyad megyébe, Déva vidékére, ahol kincstári földeket kapnak a csángók.

  1893-06-11/159. szám. Eső okozta áradások.
  Az a huzamos eső, mely majdnem az egész országra kiterjedt, megduzzasztotta a délvidéki folyamok vizét, melyek kicsapva medreiken, az esőtől várt áldás helyett mindenfelé pusztulást teremtettek maguk körül. Ma Déváról jelenti a táviró, hogy a szép Marosvölgy egész vidéke víz alá került. A mellékvizek rohanó árját a havasok olvadása is elősegítvén, a víz folyton emelkedik. Déva alsó területe, a görög város víz alatt van, a róm. kath. templomot torlaszok védik, több ház összeomlott s még több van körülvéve a szenynyes hullámoktól, elzárva a külvilágtól, úgy, hogy a lakosokat csónakok közvetítésével élelmezik. Cserna- és a Sztrigy-völgy is víz alatt van.

  1893. szeptember 4. Csángók esküje. A Déván letelepült csángó székely telepítvényesek közül ötön, mindannyian bukovinai, andrásfalvi illetőségű családapák, névszerint: Hompot Gergely, Erdős Gergely, Kovács István, Daradits Ferencz, Dávid Lajos a napokban lették le a megyeház dísztermében Hollaki Arthur alispán előtt a honpolgári esküt. Az alispán a visszahonosított polgártársakat, kiknek mindegyikével szívélyesen kezet szorított, lelkes beszéddel üdvözölte.
  A csángó-székelyek közül a védköteles korban levő 9 egyén a városi község illetékességébe felvétettek, utasíttatván a tanács, hogy a többi, Déván letelepedett csángó székelynek a város kötelékébe való felvétele iránt is tegye meg a szükséges intézkedéseket.

  1893. szeptember 10.
  A csángó-székelyek közül védköteles korban álló állampolgári esküt letett és Déva város községi kötelékébe felvett egyének száma nem 9, a mint azt cikkíró állítja, hanem csak 5.

  1893. december 22. Hunyadmegyei hírek.
  Déván az árvaház mellett a második kisdedóvodára is kilátás van, miután 1400 frtot szavazott meg a csángó-egylet a városon kívül létesült és szépen virágzó csángótelep kisdedóvodájára. Réthy Lajos kir. tanfelügyelő ismert ügybuzgósága remélni engedi, hogy mihamarább meg is nyílik ez a szükséges intézet is. A dévai csángótelepítés általában kitűnően sikerült. Ha jól tudjuk, Szathmáry György jelenlegi kultuszminiszteri miniszteri tanácsosé vala az üdvös eszme, s az ő érdeme, hogy a sokágú kérdést, mint akkori képviselő szerencsésen lebonyolítható, s felhív a kormány figyelmét az erdélyi telepítések politikai jelentőségére. Azóta Vajda-Hunyadon is létesült csángótelep. Mindkettő előzékeny támogatást élvez az illető városoknál, s munkás népe a jóllét külső jeleit azonnal eláruló gazdasági épületeivel kedvező benyomást tesz az érkezőre. A bányafuvarozás a dévai és hunyadi csángók éltetője, s ők kitűnően meg is felelnek ennek a feladatnak.

  1894. január 25. Dévai nyomorúságok.
  Az ide telepített csángók közt is nagy arányokat öltött a halálozás, s leginkább az erőteljes fiatalokat pusztítja el az influenzából származó tüdőlob, — ez a nép a veleszületett előítéletnél fogva, még a legveszélyesebb eseteknél is elkerüli az orvosi segélyt, — azt tartják, amit a híres bécsi orvos Nothnagel mondott, hogy a betegséget lefolyásában az orvos nem gátolhatja meg, — ezek is a természetre bízzák sorsukat és minden nehéz betegséget csömörnek képzelnek, mely ellen csalhatatlan szernek tartják, ha egy javas asszony nyakát, karját jó erős boreczettel megdörgölgeti.
  De ne hagyjuk őket e boldog hitüknek, gondatlanságuknak áldozatul esni; ha már ide telepítettük, igyekezzünk őket meg is tartani; czélszerü lenne, hogy egészségügyi szempontból ellenőrzés gyakoroltatnék felettük, és ha csakugyan bebizonyulna, hogy őket mulasztás terheli, szigorúan kellene alkalmazni velük szemben az egészségügyi rendszabályokat.
  Eszmetársulásnál fogva a csángókról eszembe jut, hogy egy alkalommal fölszólam- lás történt az iránt,, hogy télen a dermesztő hidegben, őszszel és tavaszszal a feneketlen sárban három kilométer távolságra kell a csángó apró gyermekeknek a telepről a városba iskolába járni, hát nem lehetne a telepen felállítani elemi iskolát? . Hisz erre a czélra egy külön telek lett kijelölve, egy. telep után járó földmennyiséggel, - ki használja most ezeket?
  Olyan vidékeken találunk nagy áldozatokkal fölállított állami iskolákat, hol a tanulók száma nagyon csekély, s itt, a hol annyi a gyermek, mint az égen a csillag, egy népiskola felállításától elzárkóznak.

  1894. február 1.
  Csángó esküvőre kaptunk meghívót, mely szép aranyszegélyű papíron a jan. 31-én tartandó menyegzői ünnepélyt adja tudtul, — ez a menyegző a mondott napon déli 12 órakor meg is történt a nagyszámú lakodalmas sereg vonult el Déva utczáin zeneszóval; a rendőrség — helyesen — betiltottá az utczán való lövöldözéseket, melyek náluk eddig szokásban voltak; a mostani nászmenetnél elmaradt a nemzeti zászló; kölcsön kértek a városházától, de nem kapták meg.
Jó lenne, ha a csángó testületi részéré valami utón egy szép nemzeti zászló szereztetnék be, hogy ünnepélyes alkalmakkor testületileg zászló alatt vonulhassanak föl.
(1894. január 31-én kettős esküvő volt, Zsók Szilveszter – Székely Katalin, és Sebestyén Máté – Zsók Anna. A két Zsók testvér. L.G.P.).

  1894. március 2. (kivonat)
  Az igazgatótanács ezután elhatározta, hogy 700 forintot a Vajda-Hunyadon létesítendő csángó-óvoda, 700 forintot pedig egy Déván felállítandó csángó-gyermekek menhelye javára fordít.

  1894. március 8. Látogatás a csángótelepen.
  E héten több tourista társaságában meglátogattuk a csángótelepet és megbotránkoztunk azon építési módszer fölött, melyet ezek a csángók minden felügyelet nélkül gyakorolnak.
  Midőn a telepítés kezdetét vette, a kir. kincstár által kiküldött mérnök a telepítésre vonatkozó terv szerint kellő széles és szabályos utczákat jelölt ki a természetben is, s a helyett, hogy ezen utczák egyenes iránya megtartatott volna, — a helyett, hogy a telepítők által épült házak ezen egyenes vonalba kellő symetrikus arányban építtettek volna, minden rendszer nélkül mindenik csángó saját egyéni ízlése szerint akként helyezte el épületét, hogy most alig ösmeri ki az ember magát, vajon a túri vásáron járkál-e a sátorok, bódék között, vagy egy szabályszerűleg rendezett új telepen! Hát ha még megtekintjük, hogy miként építik házaikat?
  Én nem hiszem, hogy e nép magyar faj legyen, — czigányok, vagy eszkimók lehettek elődeik, mert csak ezek szokták tanyáikat minden alapozás nélkül a puszta földszintre fölállítani; tisztelet a kivételnek, mert a csángók között akadt néhány gazda, ki házát akként emelte fel, hogy ellene kifogást tenni nem lehet, — hanem a többség, a kincstár által olcsó árban részükre kiosztott épületi anyagból úgy szerkesztette össze otthonát, hogy annak szilárd alapja nincs, az alsó gerendák szépen lefektetve a földre, ezek képezik az alapmunkálatot.
  Az ilyen épületeknél a talaj természeti nedvessége folytonosan megmarad, — s ezen kigőzölgés idézi elő köztük azon nagy halandóságot, mely már csak ez évben is ijesztő képet nyújtott.
  Mulasztás terheli úgy a csángó-bizottságot, valamint Déva város hatóságát is, hogy se egészségügyi, se építészeti szempontból a csángótelepítvényesek fölött kellő felügyeletet nem gyakorolt; — e nép még mindig kiskorú, csak szigorú fegyelem és éber felügyelet lesz képes őket szokásaiktól visszatartani. Mi sok reményt fűztünk e telepítéshez, de úgy látszik, hogy nagyon csalódtunk; rakonczátlan nép; a mezei munkát sem szereti; a folytonos fuvarozásban tölti idejét, melyet leginkább azért szeret, hogy az útszélén elég csárdát talál, ahol megpihenhet s keresményének egy részét elköltheti; ilyen megálló helyeknél az összetorlódott szekerek miatt az utazás sokszor csaknem lehetetlenné válik és ha figyelmeztetve lesznek, hogy szekereikkel álljanak tovább, könnyen kiteheti magát az illető annak a kellemetlenségnek, hogy meg is püfölik.
Fölhívjuk tehát az illetők figyelmét — a mig nem késő hogy igyekezzenek e népet kellő jó akarat, helyes, tapintatos felügyelet mellett szoktatni a rendhez s itteni szokásainkhoz; a csángódédelgetés ideje már lejárt. Rendszerető népet még tűrünk közelünkben szívesen ... de van erőnk is, hogy rendszertelen, rakonczátlankodó tömegnek — legyen bár az velünk testvér, rokon — oda fogjuk kiáltani, hogy „ne tovább.“

  1894. május 17. A csángó-telepítés Déván.
  Nemcsak az erdélyi részekben, hanem túl a Királyhágón is a csángótelepítés nem a kellő tapintattal, nem az annak a népfajnak egyéni szükségletéhez mérten, nem a telep czélszerű és méltányos felosztásával hajtatott keresztül; egyik részét letelepítették Gyorokra abban a reményben, hogy a szőlőbirtokosok a letelepített csángókban jó alkalmatos munkaerőt, ezek pedig jó munkabér mellett biztos életfönntartási alapot találnak — és nagyon csalódtak, mert e nép a szőlőműveléstől idegenkedik, de ha kedve lett volna is hozzá, nem volt mit művelnie, a phylloxera semmivé tette az összes szőlőhegyeket; a gyoroki határ azon része pedig, mely a telepesek részére kiosztatott, nem volt alkalmas mezőgazdászat! szempontból s így a csángók apránkint elzüllöttek s visszatértek elhagyott községeikbe.
  A másik részét letelepítették a Duna ingoványos mellékére, honnét kiöntötte őket rendesen az árvíz és elbetegesedve a mocsárlégtől, anyagilag tönkremenve, elszéledtek a nagyvilágba.
  A Déván letelepített csángók szerencsésebb helyzetbe jutottak, mert itt minden szükségletüket kielégítve találták; kaptak erdőt, legelőt, vizök van bőven; a föld termékeny és e mellett a zarándi részekben alakult gyáraktól fuvarozás czímén annyit kereshetnek, hogy ebből a telep törlesztési összegét fizethetik és lakóházakat építhettek s ez a körülmény okozta azt, hogy innét a telepítvényes nem kívánkozik vissza Bukovinába, hanem vagyonilag megerősödve, állandó hazát, otthont talált.
  De itt meg egy sarkalatos hiba követtetett el, melyet elnézni bűn volt s nem segíteni rajta embertelenség. A telep kiosztásával megbízott egyéneket rosszhiszeműséggel vádolni nem akarom; a bevégzett tény csak azt deríti föl, hogy bőkezűen osztogattak néhány telepesnek kívánsága szerint három-négy telepet, míg a később jelentkezőknek nem jutott egy sem és ezek a szegények kénytelenek most napszámmal keresni meg mindennapi élelmüket, míg azok bővelkedve a telepekben, megmunkálni nem bírják, hanem a szomszéd faluban levő oláhoknak kiadják haszonbérbe.
  A telep kiosztásával megbízott egyének az állam által kizárólagosan a csángók részére engedélyezett telepek közül néhányat nem csángók részére osztottak ki, hanem helybelieknek is, kik nem voltak jogosultak, hogy telepeket kapjanak, és ezen ténykedés által azon csángók foszttattak meg a telepben való részesedéstől, kik messze földről ide vándorolva, most telep nélkül lézengenek, nyomorognak.
  Már többen tettek fölszólamlást ez ügyben az illető hatósághoz és e sérelem orvoslását kérték; nyertek biztató ígéretet is, de az eredmény mindeddig puszta szó maradt; az egész dologban ugyan nem volna nagy sérelem, ha fölösleges telepekkel rendelkeztek volna és nem jelentkezett volna annyi számú csángó, kikkel a telepet betölteni lehetett volna, s akkor lehetett volna a fölösleges telepeket idegeneknek kiosztani; de így ezen eljárás nem egyéb visszaélésnél és az állam által kitűzött nemes czél meghiúsításánál.
  Az volt az állam czélja, hogy a hazától elszakadt, más kormány alatt, más s idegen népfajok között élő testvéreinket visszaadja az anyaországnak, és valljon elértük-e a czélt? Alig egy századrészét tudtuk csak visszatelepíteni, mert már a kezdetnél visszariadtak a telepítési rendszertől és beszüntették a tömeges bevándorlást, és ha még a köztünk élő, föld nélkül nyomorgó csángó otthon maradt rokonainak, véreinek elbeszéli azt a mostoha eljárást, melyben nálunk részesült, azt hiszem, végkép el fog menni a kedve a csángóknak, hogy hazajöjjenek, habár tyúkkal, kalácscsal csalogatjuk is.
  Eltekintve a telepítési 'mizériáktól, a már megtelepültek fölött semmi felügyelet nem gyakoroltatik; — kebli ügyeiket minden rendszer nélkül intézik el, se építkezési, se egészségi, se nevelési szempontból nincs meg a kellő ellenőrzés ; házaik nagyobbrészt deszkából készítvék, egy tűzeset alkalmával porrá éghet az egész telep és biztosítva semmi sincs, ez az intézmény előttük még ismeretlen — iskolájuk a telepen nincs, de nincs óvoda sem, holott csak itt volna értelme és szüksége; a telepen 57 kis gyermek van, kiknek szülei messze a teleptől, mezei munkára járnak; — milyen üdvös volna, ha e munkás nép kis gyermekeit ápoló, vigyázó kezekre bízhatná; — szóval, hiba van itt a kréta körül; a polgármester, kinek a telepítés körül érdemei vannak, jól tenné, ha kezébe venné a csángó ügyet és a felsőbb hatóságot figyelmeztetné a teendőkre.
K. L.

  1894. június 18. — (Hunyadmegye közgyűlése.)
  Hunyadmegye közigazgatási bizottsága tegnap tartotta Déván rendes havi közgyűlését. Az alispáni jelentés szerint az egészségi állapot a vármegye területén jelenleg kedvező. A boicai bányamunkások sztrájkja és a román nemzetiségi izgatások miatt a csendőrség létszámát megszaporították. Kőrösbányára és Algyógyra pedig katonaságot küldöttek. Issekutz Antal dévai polgármester és Csűrös Antal főjegyző ellen, a kerületi betegsegélyező pénztár megalakítása körül tanúsított mulasztás miatt, a fegyelmi eljárást elrendelték. A tanfelügyelő havi jelentése szerint a csángó-magyar egyesület a dévai és vajda-hunyadi csángó-telepeknek kisdedóvó-iskolákra 700—700 forintot küldött. A segédtanfelügyelő az elmúlt hónapban 42 iskolát látogatott meg s azok közül a marosillyei, a guraszádai, branyicskai, puji, borhátvízi, mezőlivádiai, ponori, bajesdi, romoszi és kudzsiri iskolákat teljesen kifogástalanoknak és dicséretreméltóknak találta.

  1894. augusztus 23. Csángóbúcsú, csángóverekedés.
  Szent István napján a dévai csángók templomi zászlók alatt búcsút jártak, a búcsúnak rendesen verekedés a vége, lerázva magokról az áhítatosság mezét, valami legelő kérdésen összevesztek és volt agyba-főbe verés. A csángók befutottak Dévára segélyért, a város polgármestere intézkedett, és a rend helyreállítása végett csendőröket küldött ki a helyszínére. Már több alkalommal panaszt emeltek, hogy van a csángók közt egy izgága összeférhetetlen Sebestyén nevű egyén, ki a viszálkodás magvát igyekszik elhinteni e békét szerető nép között, jó lenne a csángók feletti ügyelettel megbízott hatóságnak szemmel tartani ez embert és ha nem válik be tisztességes telepesnek, ha csak rósz példával tud elől járni, ki kell tenni a szűrét, visszaküldeni oda, a honnan ide jött.

                                                                                                        Telepi lakodalom, 1906-ban 

   1894. szeptember 6.
   Tekintetes szerkesztő úr!
  „Déva és Vidéke“ 31. számában a szt. István napi búcsújárás után történt legelő fölötti verekedés kezdője nem Sebestyén volt, hanem Zsók István, a csángóbíró; hogy mi módon kezdődött, elősorolom: azon napon marháimat fiam által kihajtattam saját kaszálómra legeltetés végett (miután a nagy szárazság miatt, a közös legelőn nincs mit enni a marháknak) mit Zsók bíró uram észre vett, midőn Piski-telepről, a búcsúról jött haza (lehet búcsúfiát is hozott magával).
  Haza jövén, az egész Zsók famíliát s még több hozzá tartozó egyéneket harczra ingerelt és kapával, ásóval, vasruddal, dorongokkal fölfegyverkezve, kimentek kaszálómra és onnan fiam elől, marháimat elhajtották a nélkül, hogy azok kárt tettek volna valakinek, én a városba voltam s épen hazatérőben, (miután a búcsún nem voltam), miután marháimat a hatalmas nagy had által hajtani láttam, megborzadtam; hisz bárki
is megborzadt volna. Kezeimben pedig még szalmaszál sem volt, hogy ellenfeleimmel szembeszállhassak; hanem a mint össze találkoztunk. azt mondtam: holt, ezek az én marháim! hova hajtják atyafiak, ne hajtsák be, ha kárt tettek megfizetem, csak marháimat ne hurczolják! Erre a szavamra Zsók bíró uram volt az első, ki nekem ugrott, egy hatalmas doronggal az országút közepén, és leütött; utána a többi jó keresztyének vasrúd, ásó, kapa, egy szóval, a mivel embert ütlegelni lehet, azt mind rám, fiamra és vejemre rakták, mindaddig, a míg isten meg nem gátolta kárhozatos tetteikbe, hogy mi módon, megmondom: én, fiam és vejem védtelenek voltunk — mondom még szalmaszál sem volt kezeinkbe — a támadók által halálra voltunk szánva, de Isten meggátolta őket, mert Zsók Gergely, Zsók Ferencznek 18—19 éves jó izmos fiát egy kapaütessel úgy megkólintotta, hogy minden szó nélkül némává lett s még többet adtak szegénynek, nehogy a földön több napvilágot lásson. Persze azon halálos csapás nekem, fiamnak és vejemnek lett szánva, mi megtörténvén, hogy boszújokat állották, azt vélve rajtam, akkor vették magokat észre, hogy saját véröket mészárolták le, a nekem szánt hatalmas búcsúfiát a magok véröknek osztották, mert Isten úgy akarta. Így történt a búcsújárás.
  Továbbá tek. szerkesztő úr, én igazságot és békét szerető ember voltam és vagyok, én közérdekből éltem és élek a tőlem kitelhető s mindig példás gazdálkodásomban és erre büszke vagyok, valamint itt a telepen, úgy Bukovinában, Andrásfalván első birtokos gazda vagyok s azt a vádat nem érdemlem meg, mit a „Déva és Vidéke“ 31. számában ellenem tettek, hogy ki kellene tenni a szűrömet és visszaküldeni oda, honnan jöttem; jó volna a vádlót oda visszaküldeni a honnan jött keresztelés alá.
Megkérem alázattal a tek. szerkesztő urat, magam és családom igazolása végett, lapjának egy kis hasábjában helyet adni és nyilvánosságra hozni, hogy én az nap búcsún nem lévén, búcsúfiát nem osztogattam, hanem Zsók István, Ferencz és Gergely voltak az osztogatók, persze e verekedők és testvér-vérontók.
  Maradok a tek. szerkesztő úrnak tisztelettel, Déván, 1894. szept. 1-én. id. Sebestyén György, bukovinai földbirtokos

  1894. október 18.
  Folyó hó 15-én virradatkor csángó fuvarosok hajtattak Alsó-Kajanelről Brádra. A mint megindultak az országúton, egy fiatal parasztlegény jött szemben velők, ki a lovak mellett elsurranva három lovat késsel megszurkált s ezzel tovább ment; midőn a csángók észrevették lovaik vérzését, a tettes már a láthatáron túl volt.

  1895. március 14. Elgázolás.
  Nálunk ez divatos szokás sport, csak az a szerencse, hogy nem mindig végződik olyan szerencsétlenül, mint a múlt szombaton; egy csángó szekeres sebes hajtásban a Vízutczába fordulván be, egy szegény vándorló legényt elgázolt és életveszélyesen megsebesített; a rendőrség nyomozni kezdte a tett elkövetőjét, de az észrevette a sáfrány illatot, még nagyobb gyorsasággal elvágtatott; a rendőrség elvesztette szemei elől, szépen megszabadult a nélkül, hogy nevét kilehetett volna puhatolni, és most a markába nevet, és e csínyt még egyszer megpróbálja újra.
  E betelepített csángóknak sok rossz szokásaik mellett az is meg van hogy üres szekerekkel a város közepén keresztül olyan őrült gyorsasággal hajtanak, hogy isten csodája, hogy az utczán járó gyermekeket még nem gázolták agyon; mikor ezeket a gyorsan hajtó fuvarosokat látom, eszembe jut az a boldog idő, midőn a szolgabíró az ilyen rakonczatlan kocsisokat a deresre fektette és ráolvastatta a 25 botot; kár, hogy e jó példa kiment divatból, mert a jó szó, a kérés, a rendőrség parancsa úgy sem használ már semmit.

  1895-03-28/86. szám. Déva, márc. 27.
  Dévánál a Maros erős áradásban van. A város alsó részeit víz borítja. A lakosság egy része lakásaiból kiszorult. A vasúti állomásra csak kocsival lehet jutni. Az áradás nőttével nagy károk fenyegetnek.

  1895. augusztus 14. Kinevezések.
  A vallás és közoktatásügyi miniszter Gyenge Imre okleveles tanítót a felső-tönki, Bede Károly okleveles tanítót a magyar-kapudi és Péterfi Márton okleveles tanítót a dévai csángótelepen levő állami elemi népiskolákhoz rendes tanítókká nevezte ki. (Péterfi Márton, sz. 1875. február 1, Borosjenő)

  1895. augusztus 22. Huszárok Déván
F. hó 17-én Brassóból Lippára gyakorlat: a rendelt 11-ik huszárezred 4 százada Déván 2 napi pihenőt tartott, a bevonulást egész tömegben nem láthattuk, miután 2 század a csángótelepen lett elhelyezve. Egy század Maros-Solymosra ment, így nekünk a belvárosban csak egy századhoz lehetett szerencsénk, de így is gyönyörködtünk a derék magyar fiukban és a szép lovakban.

  1895. szeptember 12. Tűz.
  Folyó hó 8-án, vasárnap délután 3—4 óra között a Csángótelepen Sebestyén József odavaló csángónak meggyuladt egy kalangya szénája, mely egészen elhamvadt; egy másik is tüzet fogott, de szerencsére az éppen akkor beállott szélcsendnek és a csángó, férfiak otthon létének, nemkülönben a Déváról is több polgár hirtelen megjelenésének, a tüzet egy-kettő lokalizálták; különben ha a körülmények véletlenül így nem kedveznek, ezen száraz időben a tűz végzetessé válhatott volna az egész Csángó-telepre nézve.
  Az újonnan épült iskola épületet fenyegette leginkább a veszély, mert közel fekszik a tűz színhelyéhez.

  1895. szeptember 29. (kivonat). Meggyilkolt váltóőr.
Joó András vasúti őr állítólagos gyilkosait, három Bukovinából Déva környékére telepített csángót, a csendőrök elfogták és Dévára szállították.

  1895. október 10.
  Csángó atyánkfiai előbb utóbb rémeivé fognak válni úgy a városnak, mint a brádi s egyéb úton járó-kelőknek kiket fuvarozásuk alkalmával a sors összehoz velők; — tisztelet a kivételeknek, mert ilyenek is vannak köztük; — nem régiben egy vándorló került a Víz-utczán fényes nappal szekerük alá, máig sem tudhatni ki volt a jármű tulajdonosa, oly hirtelen elillant; más ízben — a most gyanúban levő — bíró szolgája egy dinnyeáruló gyermekét a telep közelében majdnem agyonverte; a városközt úgy hajtanak, mintha szekerész-versenyt rendeznének, jaj annak, a ki nem ügyel ilyen alkalommal, nem kiáltanak figyelmeztetőleg, csak hajtanak mindenre kíméletlenül — emberre, állatra, hogy az ember háta borsódzik, ha egy csángó szekeret vesz észre, lát működésben; — a szabad országúton pedig — mint panaszolja számtalan más fuvaros, úton-járó, ki nem térnek semmi elől és ráhajtanak mindenre, mi előttük áll, s megint jaj azoknak, kik ezért szót tesznek velők, különösen, ha gyengébb lábon állnak, azoknak azonnal eligazítják a baját: agyba főbeveréssel felelnek felszólalásukra s fizetik meg esetleg okozott káraikat.
(Pedig az állami postakocsi is jó előre belefúj trombitájába, hogy az előtte menők ideje korán kitérhessenek.)
  A dorbézolásban is jó példát mutatnak, ha útra mennek, ha útról jönnek, a közbeeső korcsmákat rendesen meglátogatják, így eligazítva fejőket, nem csoda, ha az úton a velük találkozók messziről elkerülik, nehogy megemlegessék a találkozást, tudva nagyon durva eljárásaikat.
Maguk között is csak az egyenetlenség dívik; irigye, felfalója szomszéd szomszédjának, rokon rokonának, ha egy kissé jobban megy a sorsa, mint neki; így hiába járják a templomot oly ájtatosan, mert képmutató vallás-fitogtatásukkal cselekedetükkel szemben csak kétszeres bűnt követnek el Isten ellen. Maguk közti mulatozásuk is nagyon ritkán múlik el valami csetepáté nélkül, stb. stb cselekedeteik által nem hogy rokonszenvre nem találnák, hanem valóban rémeivé válnak a velők érintkezni kényszerülőknek, de még a tőlük távolállók is óvakodni fognak, hogy útjukba ne kerüljenek.
  Most pedig, a múlt hóban viselt dolgaikat tetézték egy oly cselekedettel, mely sok időre feledhetlenné fogja tenni őket a tisztességes emberek előtt, — ismét mondjuk tisztelet a kivételeknek, — ha az állítás után csakugyan reájuk derül: egy szolgálatát teljesítő vasúti közeget, miért nem engedte át őket a vasúti átjárón a vonat elmente előtt, oly kegyetlenül gyilkoljanak meg melyet egy vadállattól, egy emberevő vadembertől feltételezni nem lehetne, kívül esik minden emberi fogalmon, különösen oly egyénektől, kik talán írni, olvasni tudnak és lépten-nyomon műveit emberek közt fordulnak meg.
  Ezen esetet minősíteni lehet egy minden izéből kivetkőzött ördögi cselekedetnek, akár ittason, akár legnagyobb felindulásban követtetett volna is el. A szegény hitves két élő gyermekével és leendő harmadikkal teljes segély nélkül áll a könyörületes szívek segélyére utalva.
  Ha méltó büntetés nem fogja őket sújtani, mely tanulságul szolgáljon a többieknek is, hasonló esetek előfordulásától tartanunk lehet; bízunk azonban a törvényszék bölcs ítéletében, mely által ez volt az utolsó ily cselekmény; a büntetésen kívül el kellene marasztalni őket a 3 árva gyermek nevelési költségéi hordozásában is. Ha majd kiszabadulnak a büntetés letelése után, annál inkább sújtva legyenek, egész életükön keresztül ne feledjék bűnös tényüket. — Örömmel fogadtuk és testvéreknek néztük a rájok nézve már elveszettnek hitt hazájukban visszatértükkor, boldogulhatásukért lemondtunk a dévai határban levő legjobb termőföldek elsőbbségi vételi jogainkról, melyeket a kincstár felette kedvezményes áron és feltételek mellett adott át nekik; szolgáltatott részükre épületanyagot megint igen nagy kedvezményes árak és feltételek mellett; a városi hatóság minden lehető kedvezményben részeltette; az állam iskolát is emeltetett nekik; fel vannak karolva, mint fuvarosok, mely biztos kenyeret nyújt mindnyájuknak — és mégis ők úgyszólva mindenben csak a maguk elleni ellenszenvet keresik a helyett, hogy magaviseletükkel és alkalmazkodásukkal igyekeznének megnyerni a városi polgárság barátságát és rokonszenvét, mivel úgyis nemsokára dévai (nem pedig telepi) lakosok lesznek, mert egy pár év múlva a telephez vezető út kétfélén levő, most szántónak használt úgyszólva csekély terület beépíttetik úgy, hogy a mostani Hunyadi-utczának a telep folytatólagos befejező része lesz.
  Ennélfogva kérjük csángó atyánkfiáit, hogy jövőre hagyjanak fel követett cselekedeteikkel; szolgáikba oltsák be a rendszeretetet és tisztességtudást; alkalmazzák magokat dévai polgártársaik magaviseletéhez, járjanak az úton békével a város közt, mint az előírás tartja; legyenek mindenkivel szemben az illő tisztességgel: higgyék el, ha így fognak cselekedni, még inkább fognak boldogulni a volt és most új hazájukban és hasonlóan becsülést és tiszteletet szereznek magoknak. Úgy legyen!
  Azon megjegyzéssel közöljük e czikket, hogy az említett gyilkosság tettesét még nem sikerült kipuhatolni;. a vizsgálat még mindég tart, tehát a cikk írója olyan határozottan nem is mondja, hogy a tettesek csángók voltak és nagyon szeretnék, ha e bűncselekményben nem volna semmi részük. Ami rakonczátlan magaviseletüket illeti, kivéve a kiveendőket, mindenesetre megrovásra méltó. Már többször figyelmeztettük a rendőrséget a sebes hajtás meggátlása végett és amint tudjuk, büntetve is voltak e miatt, de megakadályozni csak úgy lehetne, ha nagyobb számú rendőrökkel rendelkeznénk, kik közül egy-kettő az utczák azon szögletein tartózkodnék felváltva, hol a szekér-forgalom legnagyobb. Jelenleg 5 rendőr van ebből is 1 el van foglalva kézbesítésekkel.
  A miniszter rendeleté folytán 10 rendőr szervezését mondja ki, a képviselő-testület bele is egyezett, hát miért nem hajtják végre a rendeletet? Talán nincs rá fedezet?
  Hogy a tanács e miatt ne aggódjék, a legközelebbi közgyűlésen ki fogjuk mutatni az alapot, melyből a polgárok megterheltetése nélkül fedezhető lesz a rendőr-szaporítás költségei.

  1896-03-18/77. szám. A Maros áradása.
Déváról írják: A derült tavaszi napok következtében a Maros folyvást árad, a partokat azonban még sehol sem lépte át. A zátonyok és kisebb szigetek nagy része víz alatt van.

  1896. március 26.
Nemzetiségi sérelemre nyújtott tápot az aradi jószágigazgatóságnak azon kérése, hogy a kincstári uradalomhoz tartozó Szántóhalma község határában fekvő, je¬lenleg csángótelepítésre kiosztott birtok Déva város határához leendő átcsatolása iránt. A közgyűlés az állandó választmány javaslata értelmében az ügyet, elintézés végett, a belügyminiszterhez felterjeszteni határozta.

  1896, március 23. Felolvasó ülés. (kivonat)
  Az „Erdélyi Múzeum Egylet“ orvos-term. tud. szakosztályának f. hó 20-án tartott természettudományi szakülésén…
... Péterfi Márton dévai áll. elemi is¬kolai tanító „Déva lombosmohai“ című dol¬gozatát Koch Ferencz dr. mutatta be. Péterfi nagy szorgalommal gyűjtötte és határozta meg a Déva vidékén előforduló lombosmohokat. Leír összesen 95 fajt és ezek közül 8, Erdélyre v. hazánkra új moh fajt bemutatás végett be is küldött a szakosztálynak.

  1897. szeptember 2. Gyilkos csángó.
  A csángók ellen kiket Bukovinából Dévára telepítettek sok a panasz. Nagy mértékben összeférhetlenek és folyvást veszekednek. Egy Dávid Gergely nevű minap rá lesett Kató Ádámra és egy kapával úgy ütötte főbe, hogy meghalt.

  1898. december 4. A bukovinai csángókról.
  A bukovinai Istensegítsről írják a Alkotmány-nak: Az itt letelepedett csángók mostanában adják át háromosztályú új iskolájukat rendeltetésének.
Hála a magyar faj szeretetének — írja a levelező — ma már szép templomunk és iskolánk van, s ez itt, a messze távolban nagy kincs, mert nemzetileg ezekben élünk. Egyrészt örülünk neki, de másrészt nagy okunk van a szomorúságra, mert nemzeti missziónkat megbénítja a szegénység. Iskolánk költségéből kétezer ötszáz forint még most is fedezetlen!
  Elpanaszolja azután a levélíró, hogy évek előtt segítségért folyamodtak a kultuszminisztériumhoz. Néhány évre kisegítő tanítókat kértek. Akkor meg is ígérték ezt a minisztériumban, de azóta nem történt semmi A nagy szegénységen megkönyörült az osztrák iskolatanács, mely két magyar ifjúnak ad a preparandiában évi 100—150 forint ösztöndíjat.
  Hadikfalván most nyílt meg a harmadik osztály. Egy tanító és két tanítónő működik ott. Az utóbbiak közül egyik sem tud jól magyarul. Fogadjistenben már mintegy tíz év óta várnak a magyar tanítóra. A levelező e sorokkal végzi tudósítását:
  „Budapest székesfőváros 1896-ban Polónyi Géza úr indítványára tízezer forintot szavazott meg a tribünök jövedelméből a bukovinai csángók számára. Ezer köszönet érte, de bizony még értesítést se kaptunk azóta. Pedig milyen jólesnék most a megszavazott összegnek még a kamatja is!”

  1899. augusztus 21. Ceangaii (Csángók)
  Azok, akiket ezelőtt 15 évvel nagy felhajtással és költséggel hoztak Bukovinából és elhelyeztek Torontál vármegyében, készülnek új otthonukat elhagyni és ismét hazatérni.
  Mióta Torontálban laknak, vagyis 15 éve, a hatóságok engedték, hogy semmit se fizessenek, részleteket sem az állami birtokok megvásárlására, semmiféle adót vagy hozzájárulást, egy ártatlan világban élnek, felmentve bármilyen csekély tehertől.
  És csak most, 15 év gondtalan élet után, a Földügyi miniszter kéri, hogy szerződéseket kössenek, mivel ezentúl éves részleteket fizetnek majd a kapott földek kielégítéséért. De az elkényeztetett csángók, megszokva a gondtalan, bojári, semmittevő életet, semmit sem szándékoznak fizetni, akár szerződéssel, akár nélküle. S mivel a miniszter nem jár kedvükbe, készülnek elmenni oda, honnan jöttek. Elsőként a Pancsova melletti Sándoregyháza csángói készülnek.
  Ahogy ez tudomásukra jutott, a magyar lapok üvölteni kezdtek, hogy tönkremegy a nemzet, és rá akarják venni a kormányt, hogy ajándékozza a csángóknak az illető földeket.
  Vagyis két rokoncátlan és haszontalan gyermek, mint a székelyek és a csángók, el vannak kényeztetve és tartva az egész ország által munkával és verejtékkel szerzett pénzből, úriasan élnek, és mi a többiek, dolgozunk látásig és fizetünk adókat, hogy már alig bírjuk elviselni, s ha még marad egy kicsi málélisztünk, hogy egyik napról a másikra kihúzzuk, azt is irigylik.

  1899. november 23. Téli gazdasági tanfolyam a Csángótelepen.
  Földmivelésügyi m. kir. Miniszter úr Ő nagy méltósága f. évi 63828 IV 1 sz. a. kelt magas rendeletével Déván egy gazdasági téli tanfolyam megtartását engedélyezte és a tanfolyam vezetésével Silex Karoly helybeli tanítóképző intézeti gazdasági szaktanárt bízta meg. A tanfolyam tervezésében élénk tevékenységet fejtett ki a hunyadvármegyei gazdasági egyesület s támogatásával a tanfolyam rendezését elősegítette. A tanfolyam a csángótelepi elemi népiskola termében fog tartatni. Kezdődik f. é. decz. 5-én és tart febr. hó 28-ig.
  A tanítások illetőleg az előadások hetenként háromszor és pedig kedden, csütörtökön és szombaton délután 4 órától 5-ig folynak. A keddi délutánokon az állattenyésztésről, a csütörtöki délutánokon a baromfitenyésztésről és a gazdaságra vonatkozó legfontossabb tör vényeink ismertetésről s végül a szombati délutánokon növénytermelésről tartatnak előadások. A tanfolyam látogatása teljesen ingyenes és azon bárki részt vehet. Felkérjük a gazdálkodókat és a gazdaság iránt érdeklődőket, gazdasszonyainkat, hogy az illető tanfolyam látogatását annál kevésbé ne mulasszák el, mivel saját érdekeik ellen követnének mulasztást.

  1900. március 29. Ragályos betegség a Csángó-telepen.
  A városi hatóság dobszóval közhírré tette, hogy miután a csángó-telepen a hólyagos himlő uralkodik, eltiltja, hogy a telepről vajat, túrót, tejet a piaczra behozzanak. Sőt el van tiltva azon házak lakóinak, hol ilyen himlős beteg van, a nyilvános helyeken váló megjelenés.
Egy a szerkesztőséghez érkezett névtelen levél írója nem megelégedve ez intézkedésekkel, hanem azt óhajtaná, hogy az egész csángó-telep zárattassék el a külvilágtól, mert most a csángók tömegesen látogatják a templomot, a pénzintézeteket és más közhelyeket és ezek kigőzölgései, kilehelései magukba hordják a ragályos betegség csiráit.
  Hogy az ilyen ragályos betegségnél foganatosítható-e az ilyen drákói rendszabály nem tudjuk? Ott hol pestis dühöng, kordont húznak és se be se ki nem bocsátanak a területről senkit. Azt hisszük, hogy a városi orvos és a rendőrség ösmeri a teendőket, és a vész elhárítására megteszik az intézkedéseket. Ugyancsak e ragályos betegségre vonatkozó egy másik értesítést kaptunk, — itt már a tudósító megnevezi magát, és nyíltan kimondja, hogy a csángó-telepen előforduló tömeges megbetegedéseknek a közkórházból kiömlő piszkos folyadék az okozója, mely beomlik a Cserna patakba, melyből a telepesek mosni, főzni, inni való vizet merítenek.
  Ha ez a tény igaznak, valónak bizonyulna be, úgy nagy felelőség terhelné azokat, kik állásuknál fogva hivatva volnának a közegészség felett őrködni. De részünkről nem tartjuk a tudósító ebbeli állítását se igaznak, se indokoltnak, mert ha csakugyan a Csernába folynék is a közkórházból kiömlő folyadék, ennek sebes folyású vize gyorsan leragadná azt magával a Marosba és nem válnék veszélyessé a telepesekre nézve, a mit bizonyít az is, hogy mi dévaiak szintén felhasználjuk a városon keresztül folyó Cserna vizét különböző czélokra, de eddig ebből reánk semmiféle veszély nem háramlott. Sőt bátran állíthatjuk, hogy a Csángó-telepen előforduló ragályos betegségeknek nem a közkórházból levezetett folyadék az oka, mert hisz ez nem is folyik rég időtől fogva a Csernába, mert a hibásan minden támaszték nélkül lerakott betoncsövek, a földnyomása által annyira megrongálódtak, hogy azok a vízlevezetésére alkalmatlanokká váltak, és így minden a korházba összegyülemlett folyadék beszivárog a földbe, abból ugyan egy árva csöpp se folyik a Csernába.

  1901. február 14. Dobolás.
  A kis városoknak jellemző sajátsága a kidobolási rendszer. A mikor a városi hatóság valami eseményt tudtára kíván hozni a közönségnek, akkor egyik városi szolga nyakába akasztja a rézdobot, és a főutczára sarkalló szegleteknél megáll s veri a takaródéhoz hasonló akkordot és a midőn ezt elvégezte, némelyik okosabb szolga fejből mondja el, a másik szamarabb pedig írásból olvassa fel a hirdetést, vagy a rendeletet.
  Vannak olyan mellékutczák, hová a dobszó nem hallszik el, a hová a dobos nem tartja szükségesnek elfáradni és ilyen esetekben a főutczától távolabb lakó közönség nem részesül abban a szerencsében, hogy a közrebocsátott hirdetésről tudomást szerezzen.
  Ennél sokkal praktikusabb rendszert alkalmaznak a falukon; ott a kisbíró vagy valamelyik hites fölmegy a faluhoz legközelebb eső hegy tetejére és onnat harsány hangon tudtára adja a falubelieknek, hogy mit akar a kupaktanács?
  Nálunk ez a rendszer Déván szintén meghonosulhatna, a Várhegy milyen alkalmas volna ilyen kikiáltási helynek, — de mégis legczélszerübb lenne a megyeház épületén lévő mecset-féle tornyot e czélra felhasználni, melyet Alpár műépítész csakis e czélból tervezett oda, mert más rendeltetése nem lehet.
  A dobolási eszme lánczolatánál fogva eszünkbe jut az a dévai cívis, a ki annyira ellenszenvvel viseltetett a dobolás iránt, hogy eltávozott Déváról és csak akkor került vissza, amidőn földsüket lett, és e gyötrő állapotában az az egy vigasztalása volt, hogy nem hallja a dobszót.
  De hát nem is csoda, ha az ember idegessé válik a mindennapi dobolástól, mert ez már csaknem mániává fajult. És ha e dobszó melletti kihirdetésekben volna némi változatosság, — akkor talán az újdonság és kíváncsiság ingere némileg ellensúlyozná annak kellemetlen oldalát, — de hátmindennap egy variátióba kulminál. „Be kell fizetni az adót, a kutyák szájkosárral látandók el.“ Szegény kutyák!
  Alig telt le a zárlat, újra feltámad az elővigyázat rémképe, és egy hosszú ideig ismét mártíromságra vannak kárhoztatva. Milyen jó lenne, ha a változatosság kedvéért egyszer már dobszó mellett azt is kihirdetnék, hogy az utczákon éjjel korhely bitangoknak az ordítás megtiltatik.
  Hogy hetivásárok alkalmával a falukról bejött oláh czigányoknak, fényes nappal, az utczákon egymást agyba-főbe verni nem szabad. Hogy a „Salamon“ és más utazókban is az udvaron összegyűlt szemetet az utczára kidobni, pénzbüntetés terhe alatt, tilos. Hogy a vasúti állomástól fuvarozóknak szigorúan meghagyatik, hogy a mindennap előforduló állatkínzások szünjenek meg, mert büntetendő cselekményt követnek el az által, hogy a szegény, elcsigázott állatok által vont szekérre akkora mennyiségű súlyt raknak egyszerre, hogy a szegény állat a nagy erőltetéstől vért vizeli, és összeroskad a nagy teher súlya alatt.
  Azt is közhírré kellene tenni, hogy az utczasarkokon a tömeges csoportosulás, álldogálás illetlen dolog, és ha már szabályrendeletileg ettől nem tilthatók is el, figyelmeztetni kellene az illetőket, hogy ha megintés daczára tovább is ott lábatlankodnak, el fogják őket nevezni „sarok-betyároknak.“ (Ha már van tanbetyár, miért ne lehetne ilyen is.)?
  Változatosság kedvéért jó lenne dobszó mellett kihirdettetni, hogy a bakon ülő, hosszú pipaszárral ékeskedő bérkocsisok és a csángó fuvarosok az utczák keresztezésénél ne hajtsanak olyan őrült sebességgel, mert néha valóságos versenyfuttatást rögtönöznek, a midőn a vasúti állomáshoz üres kocsikkal lehajtanak.
  Az se lenne megvetendő dolog, ha dobszó mellett figyelmeztetve lennének a piacztéren nem egy csoportban, hanem szétszórtan gyümölcsöt áruló czigány kofák, hogy egymással folytonos veszekedést ne űzzenek, és éktelen lármával, aljas, trágár kifejezésekkel ne illessék egymást, mert ezek hallatára az iskolából hazatérő leány- és fiúgyermekek nem jó benyomást szerezhetnek.
  Üdvös eljárásnak tartanók, ha már korán reggel dobszóval a szobacziczusok figyelmeztetve lennének, hogy a szobatisztogatás alkalmával a földszintes házak ablakából ne rázzák ki a miazmákkal telített portörlőt az arra járó-kelők szemébe, orrába.
  Milyen áldásos volna, ha egyszer azt hallanék dobszó mellett kihirdetni, hogy a mészárosoknak sovány marhát levágni s elárusítani nem szabad, — hanem azokat a marhákat, melyeket az adóhátralék miatt megzálogolt falusi szegény parasztok naponként a városba behajtanak és eladás végett a mészárszékek előtt kiállítanak s melyeket a megszorult emberektől a mészárosok olcsó árban megvásárolnak és magas árban kimérnek, csak bizonyos hizlalási idő után vihetik a vágóhidra.
  Szabályrendeletet kellene alkotni, hogy a kimérendő hús osztályoztassék, az ínyencz, a gazdag ember, ha első osztályú húst akar élvezni, fizesse meg jó drágán, a szegényebb osztály, melynek nincs alkalma, hogy lóhúst vásárolhasson, legalább olcsóbb áron juthatna az alsóbb osztályba sorozott húsanyaghoz.
  Most a levágott marha kiválóbb részeit a vendéglősök, a katonaság szerzi be kedvezményes árban, a többi halandó pedig a hitványabb részeket kapja magasabb árban.
  Végre dobszó mellett ki kellene hirdetni, hogy a tojással, apró marhákkal kereskedő kazárok délelőtti 10 óráig ne vásárolhassák össze a piaczon az élelmiszereket, hanem elsősorban a városi fogyasztók elégíthessék ki szükségleteiket, mert most abban a helyzetben vannak, hogy kovácstól szenet kell vásárolniuk, — azok, a kik már kora reggel nyereségre összevásárolják az élelmi czikkeket, délfelé már hatványozott áremelkedéssel adnak túl portékáikon.
  Beküldetett.

  1901. június 27. Tejszövetkezet Déván.
  A csángótelep lakosai, mint f. hó 22-én kelt értesítésükből olvassuk, tejszövetkezetet alakítottak. Egyesültek, szövetkeztek egy nagy czélra, t. i. arra, hogy városunkat jó, egészséges és hamisítatlan tejjel lássák el. Hogy e czélt a lehető legtökéletesebben el is érhetik, mindenki beláthatja, ki gazdag s szép tehénállományukra gondol. Berendeztek a telepen egy tejházat, felszerelték ezt olyan gépekkel, melyek leginkább felelnek meg a modern tejkezelés és feldolgozás követelményeinek.
  A berendezkedés költségeire a földmivelésügyi miniszterium 1000 korona összeget utalt ki a szövetkezet számára. E berendezés teszi lehetővé aztán, hogy minden tejárut készíthetnek felesleges tejükből, mégpedig, mint a szövetkezet hangsúlyozza, teljesen tiszta és hamisítatlan állapotban. De talán nem is kellett volna ezen utóbbi két körülményt különösen kiemelniök, mert a csángótelepi tej és vaj már rég ideje híres Déván jóságáról és tisztaságáról.
  Árjegyzékükből pedig azt látjuk, hogy a szövetkezet nem üzérkedésre, nyerészkedésre alakult s rendezkedett be, hanem tisztán azon érdekből, mit értesítésükben megjelölnek, t. i. hogy jobban el tudják látni közönségünket áruikkal, hogy megkíméljék idejüket, mit eddig a tejhordással bizony gyakran megkurtítottak…
  A szövetkezet többi áruit feleslegesnek tartjuk felsorolni s habár csak röviden is, ismertetni. A közönség igen jól tudja, hogy jó tejet s vajat eddig is csak a csángótelepen talált s bizonyosra vehetjük, hogy ezentúl még jobbat fog találni. E helyen csak felhívjuk a közönség figyelmét a dologra, mert a szövetkezet igen is megérdemli, nemcsak az érdeklődést, hanem a támogatást is. A szövetkezet már július hó elsején megkezdi üzemét, — tehát már elsejétől kezdve tiszta, jól kezelt egészséges tejet szállíthat. A megrendelések, előjegyzések a szövetkezet igazgatóságához (csángótelepi iskola) vagy Bordeaux Pál, Stasney Augusta, Dobozy Károly és a Fogyasztási szöv. üzletébe intézendők. Utóbbi helyeken előjegyzési ívek is vannak, melyeken szintén lehet megrendelést tenni.

  1901. szeptember 4. Tejszövetkezet a dévai csángó-telepen.
A Dévára telepített csángók tejszövetkezetet alakítottak, melynek felszerelési költségeire Darányi földművelésügyi miniszter 1000 korona államsegélyt utalványozott.

  1901. október 4. Tűz.
  A dévai csángótelepen egy kazal takarmány múlt hó 28-án meggyulladt és ettől más két kazal is tüzet fogott. A telepi tűzoltóság csakhamar meggátolta a tűz tovább terjedését.

  1902. július 3. Késelés.
  F. hó 30-án a csángótelepen nehány csángó összekéselte egymást. Az egyiknek a gyomrát hasították fel és aligha felgyógyul, a másik kettő lényegtelenebb sebeket kapott.

  1902. november 13. Vizsgálat, a dévai választás ügyében. (kivonat).
  A vizsgálat eddigi eredménye szerint a kérvényezők egyetlen állítása sem cáfoltatott meg, ellenben számos vádpont nyert beigazolást. Hompot Gergely csángó fuvaros tagadta ugyan, hogy pénzzel akarták a Thoroczkay pártjára csábítani, de Józsa Ferencz szemébe mondta Hompotnak a választás után tett beismerő nyilatkozatát.
  Werner Rudolf is tagadta, hogy vesztegetés czéljából egy fillért is akár kapott, akár adott volna, — ámde Farkas Antal, Rosu Dávid stb. bevallották, hogy 10—10 koronát kaptak Wernertől azért, hogy gróf Thoroczkayra szavazzanak.

  1902. november 22. Kilenc csángógyermek veszedelme.
  Déváról jelentik: Vasárnap délután egy sereg csángógyermek a kőbánya felé menet észrevette, hogy a keskenyvágányú vasúton egy kocsi üresen áll. Beleültek valamennyien, amire a kocsi a lejtős pályán magától megindult s egyre fokozódó gyorsasággal robogott. A kocsi egy kanyarulatnál kisiklott és fölborult. A gyermekek közül kilencen súlyosan megsebesültek.

   1903. szeptember 24. Verekedés.
  Zsunie Számfire nagyrápolti lakos földmívest f. hó 18-án dévai csángók a helybeli Popovics-vendéglő előtt megverték. A verekedés szóváltásból keletkezett.

  1903. december 7. Idősb Issekutz Antal.
  Egy nagy tiszteletben álló öregúr halt meg tegnapelőtt Déván: Idősb Issekutz Antal, Déva város volt polgármestere, a hunyadmegyei régészeti társaság tagja stb.
  Az elhunytban Déva város egy lelkes, ízig-magyar polgárát veszítette el, ki tizenkét éven át vezette és virágoztatta a várost, mint annak polgármestere. Úgyszólván az ő nevéhez fűződik a város fejlődése, kiépülése és növekedése. Lelkes apostola volt a magyarság terjesztésének s így a telepítésnek is. Ő vetette fel a csángó-telepítés gondolatát, melyért sok elismerésben részesült a kormány részéről is.
  Idősb Issekutz Antal l828-ban született. Iskolai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, honnan a jogi kurzusra Kolozsvárra került. Kolozsvárt, diplomát is szerzett, de annak akkor hasznát nem vehette, mert a haza harcba szólította fiait. Ő is fiatal lelkesedéssel állott csatasorba s számos küzdelemben vett részt, így a nevezetes piskii csatában is. A harc leveretése után nemsokára Dévára került, hol hivatalt vállalt s lelkiismeretességével, lelkes és buzgó munkálkodásával nemsokára a polgárság élére került: polgármester lett. Tizenkét évig volt Déva polgármestere, mely idő alatt rendkívül sokat tett a város anyagi és szellemi fejlődésére. Tizenkét év múltán nyugalomba vonult, de így is tevékeny munkásságot fejtett ki, mint a Hunyad-megyei régészeti-társulat tagja.
  A kedves emlékű halottat nagyszámú rokonság, sok jó barát és ismerős gyászolja. Temetése ma délután megy végbe Déván.

  1903. december 10. Issekutz Antal meghalt.
  Itt hagyott minket a jó öreg nyugalmazott polgármester, akit jól ismert mindenki.
  Hogy szerettük is, az meglátszott temetésén, a melyen részt vettünk mindnyájan: kezdve a vármegye főispánján, keresztül az összes hivatalos testületeken, a honvéd tisztikaron, polgárságon, magánosokon, egészen a külvárosi csángó gazdákig. Bizony hiányozni fog nekünk „Anti bácsi“, akit erős házafiság hevített egész életében; a ki szülővárosához Dévához oly melegen ragaszkodott és habozás nélkül hirdette meggyőződését emberek és dolgok felől.
  A szabadsághárcz kezdetekor jogász volt; természetes, hogy beállott a haza védői közé. Majd kereskedő lett Kolozsvárt, később Hátszegen; de közdolgokkal élénken foglalkozott akkor is. Egyszer aztán megint elévette jogászi bizonyítványait és engedett a közbizalomnak, amely Déva polgármesteri székére emelte.
  Abban a székben sok érdemes, emlékezetben maradásra méltó dolgot végzett.
  Megszerezte a város számára a kincstári vendéglőket és a népkertet; elősegítette a csángótelepítést és eltávolította a főteret megszűkítő régi kápolnát; szervezte a városi kisdedóvodát. El lehet mondani, hogy Déva az ő polgármestersége alatt kezdett városias kinézést nyerni. Nyugalomba vonulása után is kivette részét a közdolgokból. A csángók őt keresték fel ügyes bajos dolgaikban, mintha atyjok lett volna. A csángó iskola gondozását magának tartotta; vizsgáin ő elnökölt. A kisdedóvót, mint felügyelő bizottsági elnök, gyakran fölkereste és zsebe mindig tele volt czukorkákkal a kisdedek számára.
  Történelmi és régészeti társulatunknak egyik legpontosabb tagja volt.
  Éppen annak választmányi üléséről oszlottunk szét, e hó 4-ikén este, mikor az a hír döbbentett meg, hogy Issekutz Antal meghalt. Igaz, hogy 76 évig élt, de azért senki sem volt elkészülve halálára. Pár napi betegség után szép csendesen elaludt. Leánya Csonka Józsefné, fia Issekutz Antal honvéd százados és az öt unoka azzal a tudattal viselhetik az őszinte gyászt, hogy halottjukat igaz és érdemes emberként fogjuk emlegetni sokáig.

  1903. december 23. Kitüntetett polgármester.
  Déváról írják, hogy Koncz Domokos dévai polgármestert a földművelésügyi miniszter a tegnapi napon érkezett leiratában a csángó-telepítések körül kifejtett példátlan buzgólkodásáért elismerő okirattal tüntette ki, melyet Barcsay Kálmán főispán adott át neki, a maga részéről is elismerést fejezvén ki a kitüntetettnek. Déván már évek óta folyik a csángók telepítése és most már körülbelül száz családból álló csángó-telep van, melynek az állam külön iskolát is állított.

  1904. március 3. FÖLDMŰVELŐK. A lehetetlenség.
  A gazdagoknak a szíve nagyon fáj a szegényekért. Segítenének is rajtuk édes örömest, csak ne kerülne semmibe, még utánjárásba sem. Még inkább segítenének azonban, ha nekik búsás hasznuk lehetne belőle. Hajh, de nagyon szomorú idők járnak. Még tüzes harapófogóval sem igen lehet már a munkásokból hasznot húzni ki. Ami lehúzni való volt rajtuk, azt már lehúzták régen. És ha az emberbarátok egyebet nem tehetnek a szegény népért, legalább annyit tesznek, hogy sajnálják őket. Ezt sem őszintén cselekszik, de azért mégis megcselekszik. Elvégre valamit csak tenniök kell.
  Ez a kötelességérzet indította az urakat húsz esztendővel ezelőtt arra, hogy a csángókat meg kell menteni. Szó sincs róla, a csángókon kívül volt még itt menteni való magyar elég, de hát azok még akkor nem voltak szocialisták, hallgatni kellett tehát róluk. A csángók sem voltak azok, azonban a polgári szeretet enyhe napsugara mégis rájuk áradott, mert hát valakivel szemben csak gyakorolni kell a jótékonyságot.
Megalakították a csángó-egyesületet, az meg megalapította a csángótelepítést. Hogy az isten se nézze tétlenül a napot, neki is legyen része a nagyszerű alkotásban, a falujuk nevét Isten segíts-re keresztelték el. Ez történt valamikor régen. Hogy újabban mi történt ebben az ügyben, azt a régi ügyekkel együtt így mondja el egyik polgári lap:
  „Aki húsz esztendővel ezelőtt, — mikor a vidéki városok fölvirágzott pályaudvarain örömrivalgással és tormás virstlikkel vártuk a csángókat, — azt mondta volna, hogy az egész csángótelepítési terv ostobaság, azt először is agyonverték, azután kinevették volna. Hogy lehet olyat meg csak beszélni is? Hiszen annyira ment a lelkesedés, hogy a szerecsen gyerekekre gyűjtött bélyegeket is kiskorú csángó csemetékért akarták adni. Szerencsére a csángó anyáknak több eszük volt s csak a lelkesedéssel és formával nyújtott virstliket fogadták el, a bélyegeket a szerecseneknek hagyták. Falvakat csináltunk nekik, templomokat és iskolákat bele, azután reáhagytuk a csángókra, hogy disznóólakat ők építsenek. Ám de miből? Hitelbe kaptak földet, ekét, mindent, de forgalmi tőkéjük egy vörös réz krajcár sem volt.
  A szociológus bölcsek kiszámították, hogy mennyi föld elegendő a létminimumra, de azzal nem számoltak, hogy a létminimumból adósságot nem lehet fizetni. Így történt, hogy a szegény csángók kezdetben valahogy eltengődtek, de adósságot bizony nem fizettek. Későbben aztán nem is tengődtek, mert az adósság fejében elvitték a földeket, ekéket a fiskálisok. A föld, az eke, a lelkesedés mind elfogyott, a nagyhangú hazafiak más egyleteket és szövetkezéseket alapítottak s szegény csángók elkeseredésükben Isten segíts-re változtatták egyik falujuk nevét. De bizony Isten se segített. A csángók mentek vissza Bukovinába, vagy Amerikába és Romániába.
  Hosszú évek óta nem hallottunk már semmit se az elköltözött csángókról, se a csángótelepítő egyesületről, amely annak idején az egész országot végig pumpolta. Az utolsó nagyobb hír az volt róluk, mikor egy híres közéleti férfiú felsikkasztott belőlük amennyit lehetett. Hát most vége a csángó álomnak, hivatalosan is. Az egyesület igazgatóválasztmánya mai gyűlésén Márkus József főpolgármester tette meg az indítványt, hogy oszoljon fel az egyesület. Nincs már pénz és nincs érdeklődés. Gróf Teleki Géza meg Rákosi Jenő mondták reá kenetes hangon, hogy bizony legokosabb lesz kimúlni. Így. Most röviden tudomásul veszik a kimúlást. A sokoldalú elfoglaltsággal igénybe vett uraknak nincs idejük hosszasan beismerni egyet és mást. Sok egyesület alapítása vár még reájuk. S valaki azt ne mondja, hogy hiábavaló hiúságokkal és stréberségekkel bolondítják a nagyközönséget. Az ilyen embert először is a tisztes hazafiság nevében agyonverik, aztán ki is nevetik. Éppen, mint a csángóknál. A csángókkal pedig most már törődjék az ördög. Az egyesület megtette a magáét, annyi pénzt gyűjtött, amennyit csak bírt. El is költötte becsülettel. Ha a csángók még sem akartak boldogulni, az már igazán csak az ő bajuk.

  1904. április 14. Csángóink honossága.
  A dévai csángótelep tagjai már jó 2 év óta kérik, sürgetik magyar állampolgárokká leendő felvételüket, honosításukat, de hiába, mert az osztrák testvér-ország nem akarja őket expatriálni, kibocsájtani az osztrák állampolgári kötelékből, s így felvételük a magyar állam kebelébe akadályozva van. E héten ismét küldöttségileg kérték Mara főispánt ügyük megsürgetésére, ki a küldöttségnek megígérte közbenjárását.

  1904. június 30. (kivonat)
  1904. évi augusztus hó 31-től kezdődőleg - a hetivásárok minden hét szerda napjan és pedig: a kirakodó a város főterén, a marhavásár a csángó-telep mellett lévő marhavásártéren, — sertésvásár pedig továbbra is szombat napon, a szokott helyen fognak megtartatni. A városi tanácstól. Déva,   1904. évi június hó 21-én. Kontz Domos, polgármester. Csűrös Antal, főjegyző.

  1904. július 28. (kivonat). A képviselőház ülése.
  Lendl Adolf interpellálja a földművelésügyi minisztert amiatt, hogy Babsa és Bálinc községek határában dolgozott két éven keresztül számos magyar és csángó család, akik a kincstári erdőt irtották, és kenyér nélkül űzték el őket, amit egyes tisztviselők rendeztek, továbbá amiatt, hogy a rékási magyar telepes községben a kis telepeket mostanában osztották ki és a tisztviselők a már ott lévő kovács- és bognármestereknek nem adtak ezekből egyet sem. Hajlandó-e a miniszter e bajokon segíteni, de oly módon, hogy ebben a szomszéd falubeli korcsmárosoknak ne legyen közvetítő szerepe?
  Tallián Béla: Mindenekelőtt megjegyzi, hogy a babsai erdőirtásnál alkalmazott munkások mint teljesen vagyontalan és szegény emberek jöttek oda, tönkremenésről tehát egyáltalában szó se lehet. Méltánytalanság nem történt velük, nem is szólva arról, hogy ezen munkák befejezése után azon csángókat a földművelésügyi minisztérium közvetítő osztálya az egész ország területén, mint cselédeket elhelyezte. Ami a munkástelep betöltésére vonatkozik, itt is az a kérdés forgott fönn, mint minden más telepnél, hogy vagyonilag azok vétettek figyelembe, akik vagyonosság, az iparosoknál pedig azok, akik iparosság szempontjából kifogás alá nem eshetnek.
Arra kéri az interpellálót, hogy mindig konkrét adatokat hozzon fel. Hogyha bárki is visszaélést követ el, ezt a lehető legszigorúbban meg fogja torolni, de tiltakoznia kell az ellen minden alkalommal, hogy az állami tisztviselőkre az egész vonalon át oly kifejezés használtassák, amely már valóságos meggyanúsítás.

  1904. augusztus 25. Kész a Hunyadi út.
  A régen húzódó és a közlekedést nagyban akadályozó Hunyadi úti építkezés befejezést nyert. Örömmel szemléljük a hosszantartó munka gyümölcseit, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a nagyforgalmu úton ezentúl könnyebben lesz lebonyolítható a közlekedés. 

    Az Újság. 1904. szeptember 23. Majláth püspök körútja.
Déváról írják, hogy Majláth Gusztáv gróf püspök Hunyadmegyében most kezdte meg körútját. Legelőször Piskire utazott, hol az ottani templomot szentelte fel. Fogadására elébe utaztak Mara főispán és Pogány alispán. Déván Kontz polgármester üdvözölte és a csángók díszes bandériummal jelentek meg. Este a város polgársága a püspök tiszteletére fáklyászenét rendezett és Imecs Ignácz beszédet intézett a püspökhöz. A bérmálás végeztével a püspök ma Vajda-Hunyadra utazott.

    Tolnai Világlapja, 1904. október 23. Majláth püspök bérmaútja.
Nagy ünnepséggel fogadták bérmaútja alkalmából Hunyad megye székhelyén, Déván, Majláth Gusztáv gróf erdélyi püspököt. Híres bandériumukkal mentek elébe a csángók, kilométer hosszú menetet alkotva. Bírájuk vitte a nemzeti lobogót, kétoldalt két «ruhapálczás» legénytől kísérve, akik csizmaszárukba tűzve, apró zászlócskákat viseltek. A lovak felkendőzve, bokrétázva, czifrafestékes pokróczczal beterítve, hátukon a nyalka legényekkel, igen szép látványt nyújtottak. A lovas csapat után jöttek a gyalogos csángók, azután pedig az úri díszfogatok nagy sora. A templom elé hármasívű diadalkaput állítottak, azon át történt a bevonulás a templomba. Este fáklyásmenet volt a püspök tiszteletére

  1905. március 31. Pénzhamisítás.
  A dévai rendőrségen már több alkalommal történtek feljelentések, hogy a csángótelepről hamis pénzek kerültek forgalomba. Az utóbbi napokban; két dévai iparos több vendéglőben megfordult és hamis forintosokkal fizetett, de a hamisítványok oly ügyesen voltak készítve, hogy csak hosszabb vizsgálás után lehetett őket felismerni. A rendőrség a hamisítványok bemutatása után rögtön reátalált a forrásra is. Özv. Csobot Gergelyné, egy dévai csángó asszony ugyanis már a múlt hóban vizsgálat alatt állott ily forintosok forgalomba hozatala miatt. Őt is letartóztatták, és most azt vallotta, hogy a hamis forintosokat múlt év decemberében Székelykevéről (Krassószörény vármegye) hozta, hol 50 koronáért 100 koronaértékűt vett egy ismeretlen embertől; ő adott 10 drb. hamisítványt értékesítés végett. A legszélesebb körben folytatott házkutatás eredmény nélkül járt. A tettesek ellen, hamis pénzforgalomba hozatala miatt vizsgálatot indítottak

  1905. augusztus 24. Kirándulás. Az E. K. E. hunyadmegyei fiókja, őszi, társas kirándulását szeptember hó 10-én tartja meg Nagyágra. Egy csángó szekér díja 5 személyre 8 korona, ebéd Nagyágon személyenkint 2 korona; a részt venni óhajtók jelentsék be szándékukat Buda Imrénél. A kirándulás sikeres voltáról eléggé kezeskedik azon körülmény, hogy Buda Imre rendezi azt, akinek nevéhez már nem egy ilyen sikerült kirándulás fűződik.

  1905. november 25. (kivonat). Rémes gyilkosság.
  Déváról jelentik, hogy csütörtökön reggel a város határában halva találták Nagy Erasmus csángó gazdát és lovai szabadon voltak bocsátva az országúton. Nagy Erasmus feje éles eszközzel ketté volt hasítva. A csendőrség a tettest Sebestyén Gergely 2. huszárezredbeli közhuszár személyében elfogta. Sebestyén a meggyilkolt Nagy Erasmusnak mostoha fia és elfogatásakor bevallotta, hogy a gyilkosságot Hilin András segélyével hajtotta végre. Mostoha atyját azért tette el láp alól, hogy vagyonát megszerezze. A gyilkosság részleteit is elmondta és előadta, hogy Hilin fogta Nagyot, ő pedig kardjával kettéhasította mostoha atyja, fejét. Hilin megszökött.

  1905. december 27. Pénzhamisítók.
  Temesvárról jelentik: Soborsin vidékén már rég óta nagy a panasz, hogy sok a hamis pénz. A csendőrség titokban folyton nyomozott, míg sikerült megcsípnie a hamis pénzek terjesztőit és készítőit. Rájöttek, hogy Sztancs Ananie toki lakostól származnak a forgalomban lévő hamis pénzek s a napokban Sztancs házánál kutatást eszközöltek, ami meglepő eredményre vezetett: megtalálták a hamisításhoz szükséges szereket és eszközöket, azonfelül sok hamis pénzt, többnyire 20 filléreseket, 1, 2 és 5 koronásokat. Sztancs Ananiét rögtön letartóztatták s vallatóra fogták. Bűntársaiként két dévai csángót nevezett meg, kiket szintén letartóztattak s mindhármat a bűnjelekkel együtt a radnai járásbírósághoz beszállították.

  1906. április 12. Déva ünnepi díszben.
  Az új kormány megalakulása Déván nagy lelkesedést idézett elő. A hivatalos lap f. hó 10. száma közölte a kinevezéseket. E napot Déva városa is méltón ünnepelte meg. A vármegyeházán, a kir. törvényszéki palotán, a városház, a kir tanfelügyelőség épületein s a többi nyilvános épületeken és igen sok magánépületen hatalmás, nemzeti lobogók jelezték, hogy Déva városa is osztozkodik az általános, nemzeti örömben. Ez alkalmat megragadta Déva város hazafias polgárságaarra, hogy méltón ünnepélye Pogány Béla vármegyei alispánt, aki vármegyénkben a nemzeti ellenállást szervezte és irányította. Tiszteletére fáklyásmenetet rendeztek. Az inpozáns menet, amelyet a helybeli csángó zenekar és egy czigányzenekar kisért, a városház előtti téren gyülekezett és pont 8 óraker zeneszó és lelkes éljenzések mellett a vármegyeház elé vonult.

  1906. április 12. Egy pénzhamisító letartóztatása.
  Általános a panasz, hogy Déván kevés a pénz és e kevés pénz között is sok a hamisítvány. A rendőrség már hosszabb idő óta kutatja a hamis pénz forrását, mig végre e napokban sikerült nyomára jönnie. Csobot Gergelyné dévai csángó asszony készítette
és részint maga hozta, részint másokkal hozatta forgalomba a hamis ezüst pénzt, amely
ólomból gipsz minta után készült. Csobotnét a rendőrség letartóztatta.

  1906. május 12. A bukovinai csángók kivándorlása.
  A bukovinai Istensegíts községből írják nekünk: A mitől féltünk, beteljesedett. A bukovinai magyarok Amerikába vándorolnak. Tizenöt évvel ezelőtt évről-évre szállingóztak rajok Magyarországba. A magyar kormány ekkor átírt a bukovinai kormányhoz, hogy ne engedjék a bukovinai magyarokat Magyarországba, mert nincs hely!? A községek elöljárói, a lelkészi hivatalok megkapták az utasítást miheztartás végett, de azért kisebb csoportokban azután is mentek még Pancsova, Déva és különösen Lugos tájékára; sokan ez utóbbi helyről visszajöttek csalódva s most Moldvába (Románia) járnak dologra. Most holmi lelketlen ügynökök bolondítják a csángó népet az amerikai Kanadába. Andrásfalváról 21 család, Hadikfalváról 15 család és Istensegítsből 6 család ment el. Nem lehetne ennek elejét venni újabb telepítéssel?

  1906. május 17. Bukovinai székelyek Budapesten.
  A magyar nemzeti eszme nemcsak az ország határain belül tölti meg a lelkeket, hanem mindegyre jobban körébe ragadja az idegenben élő magyarokat is. Ezzel az örvendetes jelenséggel találkozunk a Bukovinában élő magyarok között is, akiket az ősi hazába való visszatelepülés vágya arra az elhatározásra késztetett, hogy szándékukat a magyar kormány előtt küldöttséggel tolmácsolják.
  A derék csángó nép ősei tudvalevőleg azok a székelyek voltak, akik 1764-ben s azután az osztrák katonai sanyargattatás miatt kénytelenek voltak kivándorolni Bukovinába. Ott Hadikfalva, Andrásfalva, Józseffalva, Fogadisten és Istensegíts községeket alapították, ahol ma már kevés hijján huszonötezer főre szaporodtak, megtartván ivadékról ivadékra tiszta magyarságukat. Az akkor megváltott telepes földek azonban a leszármazók között idővel oly kis parcellákra darabolódtak föl, hogy ma már a föld jövedelméből a több gyermekes családok alig tudnak megélni, minek következtében a kivándorlási ügynökök csábítására birtokukat eladva, kezdenek Kanadába vándorolni. A nagy többség azonban inkább az ősi hazába kíván visszatelepedni, mintsem az újvilágba.
  Egy fiatal székely, László János, ki Istensegíts községből néhány évvel ezelőtt telepedett át Dévára, indította meg a mozgalmat a Kanadába vándorlás ellen, hogy véreit rábírja az Erdélybe való visszatelepedésre. Heteken keresztül hirdette a bukovinai székelyek között, hogy nem Kanadában, hanem Magyarországban kell a hű székelységnek megtelepednie. Az eszme hódított s a bukovinai székelység elhatározta, hogy visszatelepítésük végett a magyar kormányhoz fordul. Az Istensegíts községbeliek állították ki a küldöttséget, mely az Országos Nemzeti Szövetséghez fordult, törekvéseik fölkarolása végett. A küldöttséget, melyben részt vettek név szerint Lovász Ferenc, Both Péter Simon, Sántha Isván, László Sebestyén és János, továbbá Göndöcs István, a Nemzeti Szövetség igazgatósági elnöke, Zseni József vezette Wekerle Sándor miniszterelnök elé s tolmácsolta fönnebb elmondott óhajtásukat.
  A miniszterelnök igen meleg fogadásban részesítette a küldöttséget s elismerő szavakkal fejezte ki örömét, hogy a Bukovinában élő magyarok századokon át megtartották nemzeti jellegüket s az ősi haza, Magyarország iránt érzett ragaszkodásukat. Visszatelepítésük kérdését a Nemzeti Szövetség előterjesztésében a legnagyobb szimpátiával fogja tanulmányozni s a földmivelésügyi miniszterrel tárgyalni fog a telepítés keresztülvitelének módozatáról. A fölhalmozódott és sürgős elintézést követelő állami ügyek miatt azonban gyors intézkedést nem ígérhet. Ez azonban nem azt jelenti, mintha a magyar kormány elodázná a bukovinai székelység visszatelepítésének kérdését. Mihelyest az ország kormányzatának szervei rendesen működnek, alaposan fog e fontos kérdéssel foglalkozni, mivel a jól átgondolt tervet többre becsüli az elhamarkodott intézkedésnél, mert ezzel rendesen nem szokott együtt járni a kívánt siker. Fölhívta a küldötteket, nyugtassák meg a bukovinai magyarokat a magyar kormány legjobb szándékáról, mert visszatelepítésük ideje el fog következni. Addig is maradjanak csak hívek nemzeti származásukhoz s várják szívós kitartással és türelemmel elkövetkezendő megváltásukat.
  A küldöttségi tagok lelkes éljenzéssel fogadták a miniszterelnök kijelentéseit.
  A csángók ezután Darányi Ignác dr. földművelésügyi miniszternél tisztelegtek, aki szintén igen szívesen fogadta a derék székelyeket. Küldetésük célját itt is Zseni József adta elő, aki beszédében utalt ama nagyfontosságú állami érdekre, mely a kivándorolt magyarság visszatelepítésében igen sürgősen jelentkezik.
  A földművelésügyi miniszter a bukovinai székelyek visszatelepítéséről ugyanoly értelemben nyilatkozott, mint a miniszterelnök, kijelentvén, hogy ha kötelező ígéretet a telepítéssel kapcsolatos viszonyok előzetes ismerete nélkül ezúttal nem is tehet, de amint az erre vonatkozó adatokat az Országos Nemzeti Szövetség egybegyűjti s a bukovinai székelyek formulázott kérvényét beterjeszti, az ügyet a legbehatóbban fogja tárgyalni.
A küldöttség még fölkereste Rákosi Jenőt is, és élőszóval is köszönetét fejezte ki azért a szép összegért, amelyet tíz évvel ezelőtt gyűjtött a Budapesti Hírlap az istensegítsi templomra. A bukovinai székelyek végül Zseni Józsefnek mondtak köszönetet, a miért a Nemzeti Szövetség fölkarolta ügyüket.

  1906-05-18/135. szám. A bukovinai székelyek.
  A Bukovinában élő székelyek között mozgalom indult meg az iránt, hogy ottani ingatlanaikat eladva, visszatelepüljenek Magyarországba. A Bukovinába szakadt székelység ősei még Mária Terézia alatt Bukow osztrák tábornok kegyetlenkedései elől menekültek ki, megalkotván a későbbi kitelepültekkel Hadikfalvát, Andrásfalvát, Józseffalvát, Fogadjisten és Istensegíts községeket, ahol ma már mintegy 25 ezer főre szaporodtak. A tulajdonukul megszerzett telepes földek azonban a leszármazók között mindig kisebb-kisebb parcellákra osztattak szét, úgy hogy ma már a földjövedékből nem tudnak megélni, miért is a kivándorlási ügynökök csábítása folytán birtokaikat eladva, kezdenek Kanadába vándorolni. A nagy többség azonban az ősi hazába óhajt visszatelepedni. Az Istensegíts községbeliek állították ki a küldöttséget, mely az Országos nemzeti Szövetséghez fordult törekvései felkarolása végett.

    Ujság, 1906, április, 103. szám. Letartóztatott pénzhamisító. Újabb fogoly a kolozsvári fogházban. — Saját tudósítónktól. — Kolozsvár, ápr. 13.Tegnapelőtt este 6 óra után egy megbilincselt rabot hozott egy csendőr a kolozsvári ügyészség fogházába. A megbilincselt ember Lőrincz Antal földbirtokos volt a bukovinai határszélen levő „Istensegíts“ nevű csángó községben, kit Déván tartoztatott le a csendőrség hamis egykoronások és ólom forintosok forgalomba hozatala miatt. Az utóbbi időben ugyanis Erdélyben nemcsak a Pásztohy féle banda működött hamis huszkoronás bankjegyeivel, hanem számtalan embert tartóztattak le, akik ólomkoronásokkal és egy forintos hamis pénzekkel károsították meg a vásáróló közönséget. Biharban, Temesben és Bácskában épen oly nagy számban fogtak el ólom pénzkészítő bűnszövetkezetbe tartozó embereket, mint az itteni rendőrség a Pásztohy féle banda cinkostársait. A két banda vezető szálai annyira bonyolultak, hogy a nyomozó hatóságok, mint már tapasztalhattuk csaknem tehetetlenül állanak. Jobb módú kereskedők, csaplárosok, napszámosok és számtalan asszony tagja a bandának. Nagyváradon és Temesvárt van elfogva a legtöbb ólom pénz hamisító, de a határszéli rendőrség is igen sokat letartóztatott, amint a szerb és román határokon kiszökni akartak Magyarországból. Mint említettük és könnyen elképzelhető is a teljes tagadásban levő elfogottak annyi vidékről kerültek, össze, hogy a pénzverő hely nyomába a legerélyesebb nyomozás sem tudott vezetni.   Most ismét egy újabb letartóztatás történt Déván, amely biztos adatokat nyújtott arra nézve, hogy az ország határain túl a csángóföldön nevezetes magyar faluk lakossága között is számos pénzhamisító van, akik városokra járva Erdélybe vagy saját gyártmányukat hozzák be vagy itt szerzik be olcsó pénzen a hamis pénzeket. Lőrincz Antal „Istensegíts“ községből való kis gazdánál, letartóztatása alkalmával három darab hamis ólomkoronást és egy darab szintén ólomból való egy forintost találtak. A csendőrség nyomban házkutatást tarolt a fent nevezett, bukovinai községben levő lakásán de az eredmény csak egy pár ólomkoronás volt. Ellenben alapos gyanú okok alapján átkutatták özv. Csobot Gergelyné lakását, ahol szintén hamis pénzeket találtak. Csobotné egy szegény özvegyasszony, aki hét neveletlen árva gyermekének keresi kétkeze munkájával a mindennapi kenyeret. A csendőrök előtt sírva valotta be bűnét és kérte ne fogják el mert a hét gyerek apátlán-anyátlan éhen pusztul el a szalmafedeles viskóban. A csendőrök a szerencsétlen asszony letartóztatását ez alapos indokok mellett nem foganatosították, hanem egyelőre szabadon hagyták. A házkutatásról felvett jegyzőkönyvet pedig beszolgáltatták a kolozsvári kir. ügyészségnek, amely a vizsgálat elrendelése iránt indítványt tesz. Az ügyészség megkeresése tegnap délután ment át Gócs Jenő dr. vizsgálóbíróhoz, aki Lőrincz Antalt a mai napon fogja kihallgatni.

  1906. július 4. Letartóztatott pénzhamisítók.
  Déváról sürgönyzik, hogy a dévai rendőrség letartóztatta Csobot Gergelyné és Nagy Károlyné dévai csángó asszonyokat, akik a vasúton hamis pénzt akartak forgalomba hozni. A házkutatásnál kiderült, hogy a letartóztatottak egy szervezett pénzhamisítóbanda tagjai, kik a Torontói- és Krassószörénymegyei hamisítókkal állanak összeköttetésben. Csobotné lakásán megtalálták a két gépet, amelyeken Csobotné analfabéta létére a hamisítványokat, amelyek igen sikerültek és alig felismerhetők, készítette. A nyomozást megindították. .

  1906. július 7. Pénzhamisítók letartóztatása.
  A dévai csángók nem sok dicsőséget szereznek a magyar névnek. Bátran maradhattak volna Bukovinában. Városunk magyarosodását semmivel sem mozdítják elő, ellenben közbiztonságát alaposan veszélyeztetik.
  Csak nem régen zárták el Csobot Gergelyné hitetlen férjét pénzhamisítás miatt 3 évi börtönre és íme, most életepárja követi őt. A dévai rendőrség régóta szemmel tartja a csángó telepet, ahonnan sok hamis pénz került forgalomba. A rendőrkapitány intézkedésére f. hó 1-én letartóztatták a dévai vasúti állomásnál özv. Csobot Gergelyné és Nagy Károlyné dévai csángó asszonyokat, midőn Petrozsény felé voltak indulóban. Megmotozás után 18 drb hamisított 1 forintosokat találtak náluk. A megejtett házkutatás azt eredményezte, hogy egy tyúk-fészek alatt polyvában két gipsz készülék találtatott, amelylyel az elfogott domnák a pénzt gyártották.
  A rendőrség eleinte nem hitte, hogy e készülékeket is ők csinálják, erre Csobot Gergelyné a rendőrkapitány szeme láttára egy óra leforgása alatt egy új készüléket állított elő. Bámulatos a két asszony ügyessége, mivel írást nem is ismertek. A hamisítványok a legpontosabb utánzathoz tartoznak. A csángó asszonyok f. hó 5-én adattak át a kolozsvári ügyészségnek. Végül megjegyezzük, hogy Csobotné és társa Székelykevén tanulták ki mesterségüket.

  1906. július 14. Báró Bornemissza installációja. (kivonat)
  …Az ünnepi társaságot hozó különvonat fél tíz órakor robogott be a dévai pályaudvarra, ahol a nagy számban egybegyűlt egyletek és vendégek egetverő éljenzésben tört ki a főispán láttára. Ennek lecsillapultával Koncz Domokos Déva város polgármestere lépett elő és rövid, sikerült beszéddel üdvözölte Br. Bornemissza Lipót, főispánt a város nevében. A főispán viszonozta e meleg üdvözlést és talpra esett beszéde mindenkire kellemes hatást gyakorolt.
  Erre megindult a menet. Elöl ment a csángók zenekara, amely szakadatlanul magyar nótákat húzott. Utána következett a Dévai Önkéntes Tűzoltó-Egylet díszes csapata, amely igen szépen festett. Ezt követte a dévai Ipartestület a saját zászlaja alatt.
Következtek a többi egyletek és a fogatok hosszú sora. A főispán gyönyörű négyes hintója feltűnést keltett. A vármegye házában Pogány Béla alispán üdvözölte az új főispánt a tisztikar nevében és miután a főispán erre nagyon szívélyes hangon válaszolt, bemutatták neki a megyei tisztviselői kart.

  1906. augusztus 18. A kitüntetett csángó.
  Nagy öröm van a csángótelepen. Az öreg Zsók István gazdát a földmivelésügyi miniszter díszoklevéllel tüntette ki, a földmívelés körül szerzett érdemei elismeréséül. A díszoklevelet a polgármester fogja a kitüntetettnek ünnepség keretében Szent-István napján a városháza dísztermében átadni.

  1906. augusztus 25. Szent István napja.
  Szép isteni tisztelet volt a dévai róm. kath. templomban Szent István napján, melyen városunk színe-java megjelent. Kilencz óra tájban megjött a csángók rezes-bandája és jó magyar nótákat fújva, felált a templom előtt. Úgy 10 órakor megérkezett a vármegyei tisztikar, élén a főispánnal, ki a piros bársonynyal feldíszített első padban foglalt helyett. Közben megjelent a templom előtt a honvédség dísz-kirendeltsége is a tisztikarral együtt. Bencze szerzetes állott a szószékre és a szokásos imák után belekezdett magasszárnyalású beszédébe, mely egy fél óra hosszáig tartott.

  1906. augusztus 25. Zsók István kitüntetése.
  F. hó 20-án délelőtt 11 órakor adták át Zsók Istvánnak a földművelésügyi miniszter kitüntető oklevelét. A kis ünnepélyen szép számmal vett részt városunk előkelőbb eleme. Ott voltak a csángótelepesek is. Báró Bornemisza Lipót főispán, mint a kormány képviselője, üdvözölte először a kitüntetettet. Majd Koncz Domokos polgármester szívére kötvén, hogy becsületes munkájával ezentúl is a közjót szolgálja, kijelentette, hogy Zsók Istvánban ő mindig a becsületes és fáradhatatlanul törekvő embert ismerte és éppen ezért, mikor a díszoklevelet átadja, kívánja, hogy ilyen jó tulajdonsága mellett sokáig éljen! Zsók István mondott erre az ő csángó dialektusával egy pár köszönő szót.
  Ígérte a törekvést és a becsületes munkásságot. Szavait evvel fejezte be: „Mondja meg a kegyelmes Főespán Úr a nagyméltóságos földmévelésügyi minisztér Urnák es, hogy köszönöm!“
  Az éljenzés lecsillapulta után a főispán köszönetét mondott a megjelenteknek. Az ünnepelt gazda csángó társai harsogó muzsikája mellett tért haza.

  1906. szeptember 29. Tífusz Déván.
  Még csak az kellett! Az apródok és kisdedek réme ismét felütötte fejét Déván. Ez alkalommal a Csángó-telepen lépet fel, ahol bizony már több áldozata is van, amennyiben több gyermek tífuszba meg is halt. Dr. Mailánd Henrik városi orvos azonnal megtett minden óvintézkedést arra nézve, hogy e ragályos betegség tovább terjedése megakadályoztassék.
  Mindenekelőtt intézkedett az iránt, hogy a Csángó-telepről semmiféle nyers termék a piaczra ne kerüljön. Eltiltatta továbbá a mezei kutak használatát, mert alapos a gyanú, hogy ezek felzavart és a szarvasmarhák által inficziált vizének használata okozta az első betegséget.
  A lakosság megnyugtatására megemlítjük, hogy illetékes forrásból vett értesülésünk szerint magában a városban egyetlen egy olyan eset sem fordult elő, amelyet biztosan tífusznak lehetett volna minősíteni. Óvatosság semmi esetre sem fog ártani.

  1906. október 13. Hatósági vizsgálat.
  Városunk tiszti főorvosa megvizsgálta a Czigány-utczában és a többi félreeső utczákban azokat a lakásokat, jobban mondva azokat a putrikat, amelyek rossz levegőjükkel és piszkosságukkal a közegészséget veszélyeztetik. Innen terjednek a külömböző betegségek és fertőzik meg a város levegőjét. A czél az, hogy ezeket a viskókat lebontják és lehetőleg újakat építenek helyükbe. Ennek kapcsán megemlítjük, hogy újabb tífusz megbetegedés nem fordult elő és a legutóbb tífuszban elhunyt Nyisztor nevű csángó a legelső megbetegedettek közül való volt.

  1906. december 22.
  Városi közgyűlés. Déva város képviselőtestülete, folyó évi deczember hó 27-ik napján, délután 2 órakor, a városház nagytermében közgyűlést tart. Tárgysorozat:…
  10. A hunyadmegyei kir. tanfelügyelőség 4720—906. sz. átirata, a csángótelepen létesítendő állami kisdedóvoda ügyében az óvónő után járó fenntartói díjak s az épület tűzkár biztosításának fedezése iránt.

  1907. január 10. Székely csángó küldöttség a főispánnál.
  Az Amerikába való kivándorlás ellen mozgalom indult meg megyénkben. Ezúttal a Bukovinából kivándorolni szándékozó székely csángók megyénkbe leendő visszatelepítéséről van szó. Az oláh lakta vidéken s így megyénk megmagyarosítására is e nép a legalkalmasabb, mely mintegy 160 év óta idegen elem közé beékelve teljes magyarságát megőrizte s az idegen befolyás ellen valósággal praeparalva van. Andrásfalva és Istensegíts bukovinai községek küldöttsége Szabó Imre dévai kir. p. ü. számtiszt kezdeményező vezetése alatt f. hó 5-én tisztelgett megyénk főispánjánál ki lelkesítő, buzdító beszédében haza és fajszeretetének fényes tanújelét nyilvánította, és a telepítési ügyben legmesszebb menő támogatásáról biztosította a küldöttséget. Az új magyar telepek létesítésére Marossolymos, Bánpatak, Csigmo és Folt községek vannak kiszemelve. A birtokok megtekintése és a birtokosokkali tárgyalások már folyamatban vannak, minek végeztével a küldöttség a földművelésügyi miniszternél fog tisztelegni. Adja Isten, hogy minél fényesebb siker koronázza e nemes és hazafias törekvést.

Források:
Politikai Újdonságok, 1875
Magyar Polgár, 1876-1905
Hunyad, 1883.
Ellenzék, 1885-1894

Gazeta Transilvaniei 1890
Fővárosi Lapok, 1886-1890.
Pesti Hírlap, 1888-1905
Budapesti Hírlap, 1888-1906
Vasárnapi Újság, 1890
Kolozsvár, 1893.
Déva és vidéke, 1893-1906
Pesti Napló 1893-1906
Tribuna Poporului. 1899.
Magyar Nemzet, 1901.
Népszava, 1904.
Nemzeti Hírlap, 1905.
Az Újság. 1906.
Szászváros, 1907.