Gozsdu Manó, Krassómegye főispánja. (Déván városnyegyedet neveztek el róla)

   Jelen válságos korszakunkban, midőn Európa szerte, de különösen Magyarországban oly felette fontos kérdés a nemzetiségi ügy okos elrendezése, kiváló figyelem tárgyai azon jeleseink, a kik polgári erényeik s hazafias lelkületük tisztasága mellett, helyzetüknél fogva, mintegy a nemzetiségek képviselőiül vannak hivatva.
   Ilyen férfiú kitűnőleg azon derék hazánkfia, kinek arczképét s rövid életrajzát itt nyújtjuk olvasóinknak.
  Gozsdu Manó 1802-ik évi febr. 22-kén született N.-Váradon; atyja Gozsdu Athanász ottani előkelő polgár, kereskedő és városi tanácsnok, édesanyja Király-Daróczi Bognár Anna, egy ős nemes család leánya volt. Tanulmányait a nagyváradi g. n. egy. román iskolákban kezdette, aztán ugyanott a r. kath. gymnasiumban és akadémiában folytatta, egész a jogtudomány második évéig, melyet Pozsonyban hallgatott, hová Szlemenics jogtanár országos hite ragadta a tanulmányait buzgalommal gyakorló ifjút, ki itt is annyira megnyerte tanárai rokonszenvét, hogy mai napig több benső baráttal dicsekhetik a jogtudós férfiak sorai között. — 1823-ban avattatott fel Pesten királyi táblai jegyzővé, egy év múlva pedig ügyvédi oklevelet nyert „kitűnő" fokozattal.
    Ha részletes lélektani fürkészet volna czélunk Gozsdu Manó életrajzának jelen vázlatos leírásában, itt hosszabban lehetne időznünk, mert kétségkívül jurátus korában lőn megvetve a világos elméjű román-magyar ifjú lelkében azon érzelmek s nézetek alapja,melyek egész életpályáján keresztül fűződve évről évre szaporíták az érett férfiú keblében is azon szép jellemvonásokat s elfogulatlan nézeteket, melyeknél fogva őt mind a magyar, mind a román ajkú hazafiak egyaránt jeles testvéreknek ismerik és örömmel vallják.
   A szorgalmas ifjú ugyanis nemcsak a jurátusi rövid évet tölté az akkori hírneves ügyvéd és magyar-szerb költő Vitkovics Mihály irodájában, hanem mint ügyvédi segéd is oldala mellett töltött három évet, mert — ámbár fiatal kezdői helyzetéhez képest, saját kezére is volt elég pöre, —annyira ragaszkodott köztiszteletben állott jeles főnökéhez, hogy nem birt élte végéig megválni Vitkovics házától, kit határtalanul tisztelt, főkép azon kiváló jellemvonásáért, hogy mint született szerb oly határozott magyar hazafivolt. A mellett, hogy kebelében hasonló hazafias érzelmek mindig erősebb gyökeret vertek, egyszersmind a magyar irodalom iránt is határozott kegyelet fogamzott keblében, a mi annál természetesebb, minthogy a magyar irodalom akkori jelesei, annak ujabbkori alapítói : Kazinczy Ferencz, Virág Benedek, Berzsenyi Dán, s a Kisfaludyak, Fáy András s mások, Vitkovics Mihálynak, a dicső magyarszerbnek vendégszerető házánál szoktak barátságos koszorúba fűződni, melynek szellemébresztő ihlete nem tévesztheté el jótékony hatását mindazok kedélyére, akik velők együtt lehettek, mely szerencsében az ifjú Gozsdu, mint Vitkovics kedvelt embere, rendesen szokott részesülni. Gozsdu Manó az ügyvédséget választván életpályául, mint Vitkovics köréből kedvezőleg ismert fiatal ügyvéd, mindjárt kezdetben elég szerencsével dicsekheték. Különösen meg kell itt említenünk, hogy ő volt az első, ki 1826-ban a pesti és budai tanácsokhoz, hol azelőtt évszázadok óta latin volt a törvénykezési nyelv, magyar keresetleveleket adott be, nem egy Senator és ügyvéd csodálkozására. És az, úgy hisszük, magyarosodásunk fejlődése krónikájának érdekében is méltó a feljegyzésre, hogy Magyarország fővárosában román születésű ügyvéd adott be legelőször magyar keresetlevelet!...

   Ugyanily nemű érdeme van Gozsdu Manónak a pesti görögromán egyház könyveit illetőleg. Itt ugyanis azon kiskorú vetélkedésnél fogva, hogy a görögök a román, a románok pedig a görög nyelv elsőségét nem akarák elismerni egyházi ügyeik vezetésében, a német volt a „litigánsok" között a „gaudens"; — németül írták a pesti görög-román egyházközség jegyzőkönyveit egész 1836-ik évig, amidőn Gozsdu, ki már akkor nemcsak előkelő ügyvéd, hanem különben is befolyásos egyéniség volt Budapesten, hathatós közbevetésével erős pártot alakított a görög-román egyházközségben, melynek segítségével kivitte azt, hogy a jegyzőkönyv magyar nyelven szerkesztessék, aminthogy mai napig is e nyelvet használják.
   1848 —1849-iki szakát tevékeny életének egy későbbi, tartózkodás nélküli életrajzíróra bízzuk ezúttal, ki kétségkívül kellemesebb feladatául ismerendő, az akkori idők fátyolát fellebbenteni.
   1849 évi novemberben, mint született románra, Gozsdu Manóra is rávetette szemeit az akkori német kormány, s megkínálta őt Bihar-megye egyik részében a cs. biztossággal, mely megtiszteltetés elöl azonban, miután arra elég érdemesnek nem érzi magát, jónak látta, ügyesen kitérni. A bekövetkezett idők igen szomorúak valának. Akik közelebbről ismerik Gozsdut, jól tudják, hogy nagy kedvelője a jó magyar zenének, de 1850. után nem egyszer tapasztalhatták, hogy a magyar zene véletlen hallatára rendesen könnyek csordultak szemeiből, sőt Pest melletti víg szüreteiből is száműzte az ezelőtt nélkülözhetlen zenét.
   Mint első rangú, tekintélyes ügyvéd ez időszakban több ízben oly eréllyel lépett fel hathatós véd-szónoklataival a nyilvános pertárgyalások termeiben, hogy napokig élénk beszélgetés tárgya volt Gozsdu Manó védbeszéde mind velős tartalmánál, törvénytudományi otthonosságánál, mind azon bátor hangnál fogva, melyet a magyar ügyvéd hivatása perczeiben sem a múltra, sem a jelenre s jövőre való tekintetekkel vissza nem tudott fojtani férfias keblébe.
   A kedvezőbb fordulattal kecsegtető 1860-ik évi októberi kormány, a főispánok kiszemelésekor Gozsdu Manó érdemeit is figyelmére méltatván, mind a magyar, mind a román elfogulatlan hazafiak örömére Krassómegye főispánjává nevezte ki. Gozsdu, mint mindenütt, úgy ezen új díszes, de eléggé tövises pályáján is, mint becsületes hazafi s elfogulatlan hü román testvér mutatta be magát, valahányszor a körülmények nyilatkozatra, vagy tettre sürgeték. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy Gozsdu Manó, kit nem a választó, hanem az összekötő hídon látunk a magyar és román nép között, a kétféle nemzeti zászlókkal erős kezeiben és testvéri mosollyal barátságos ajkain, sohasem fog eltántorodni sem elfogultságból, sem gyarlóságból, sem részrehajlásból, hanem úgy állja meg helyét, hogy polgári erényekkel diszk kebelére ölelve mind a két nemzetiségbeli testvéreit, jobbjaikat összetenni tartandja legszebb feladatának, azon barátság és testvéri szeretet jeléül, melyet ő még Vitkovics házánál Vitkovicstól s annak barátaitól szívott ifju lelkébe.

Vasárnapi Újság, 1861. september 8-án, 36. szám, nyolczadik évi folyam

Adat és kép: Gozsdu Manó, vagy Gozsdu Emánuel (románul: Emanoil Gojdu; Nagyvárad, 1802. február 9. – Pest, 1870. február 3.) magyarországi román jogász, politikus, mecénás.
A Holdas templom mellett álló házban született. Apai ágon moscopolei eredetű cincár család sarja, amelynek tagjai korábban Miskolcon éltek. Apja, Atanasie Gozsdu gazdag marhakereskedő, anyja a bihari származású Ana Poynar volt. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Gozsdu_Manó)
Kép: Barabás Miklós festménye.