Mailand Oszkár. Írta: Mallász József.

   Déva és Vidéke, 1924. november 8.

   Folyó hó 1-én, a reggeli órákban azt a megdöbbenő hírt vettük: Mailand Oszkár eltávozott ebből a világból, itt hagyott bennünket örökre . . . és mi, akik őt tiszteltük, mint volt tanárunkat, szerettük, mint barátunkat és munkatársunkat és fájdalomtól elszorult szívvel hajtjuk meg ezen, most már befejezett élet előtt az elismerés zászlóját, mert ennek a férfinek a szíve színtisztán került vissza alkotó Urához, lelke alkotásainak a gyöngyei pedig ragyogó harmatcseppként ottan csüngenek az általa összegyűjtött népköltészetnek egy-egy virágján el nem múló emlékként.
Mailand Oszkár élete: egyetlen egy zavaró incidens nélküli tökéletes egész, amelybe lágyan, harmónikusan beléolvad a tudós tanárnak működése.
   Forgassuk csak kissé a Kisfaludy Társaság évkönyveit, lapozzuk csak futólag is át ugyanezen előkelő irodalmi Társaság által kiadott „Magyar Népköltészeti Gyűjtemény" azon kötetét, amelynek lapjai Mailand Oszkár összegyűjtötte népköltészeti kincseit tartalmazzák és előttünk megnyílnak a dalnak azon berkei, ahol — csicsergő madárfiókaként — a népfia trillázva zengi azon énekét, amely mind jobban és jobban alakot nyerve csakhamar olyan formát ölt, hogy a hallgató fül — gyönyörködve
— megkülönböztetheti a hangokat: ez egy zengő-bongó népdal, emez meg egy komoly hangú, azonban rapszódikus tempójú ballada, majd felzokog a szerelmi csalódás teli románc gyors üteme, hogy helyet adjon a néphumor szatirikus hahótájának, amelyet nyomban követ a szerelem csalódásnak rímbe szedett szörnyű átkozódása.
  És ezeknek az összességét Mailand Oszkár a szakavatott folklorista válogatós ügyességével, illatos csokorba kötve úgy nyújtja felénk, hogy ilyszerű mint ha munkássága — méltán — Krizsa János és Petelei István magasságáig emelik őt.
Külső elismerések jutalmazzák irodalmi működését: több szak és tudományos társaság választmányi tagjául választja, Téglás Gábor távozásával a Hunyadvármegyei Történelmi és Régészeti Társulat 1903-ban megválasztja a társulatnak múzeumi igazgatójává, amely tisztséget 1913-ig tölti be, utóbb pedig — érdemeinek elmeréséül — a tiszteletbeli tagok sorába emeli őt, tanári működésén belül, 1918-ban királyi kegyül nyeri a középiskolai igazgatói címet, a Révai-féle Nagy Lexicon pedig nevét és működését a halhatatlanok sorába iktatja.
Rövid életrajzi adatai a következők: 1858 évi június hó 30-án született Algyógy községben, 1877-ben leteszi az érettségi vizsgát Nagyszeben¬ben, 1883 évben tanári oklevelet nyer a kolozsvári tudomány egyetemen, ugyanezen évben meghívják segédtanárnak a sepsziszentgyörgyi Székely Mikó kollégiumhoz, azonban még ugyan ezen tanévben (1883-ban) hasonló minőségben Déván találjuk őt.

  1887-ben veszi végleges tanári kineveztetését és azt követőleg 1888-ban oltárhoz vezeti a szépsége és nemes gondolkozása által kimagasló csíkbánfalvi Keresztes Ottíliát, akivel mindvégig páratlan szépségű hitvesi életet él. 1918-ban megkapja — a már említette — igazgatói címet.
Az impérium átvétele után felajánlja szolgálatát a román államnak és 1919. évi június hó 21-én letéve a hűségesküt, még ugyanazon évben kinevezik román állami rendes tanárrá a dévai liceulhoz, azonban egészségi állapota mind jobban hanyatlik, úgy, hogy kénytelen nyugdíjaztatását kérni, ami neki 1922. évi julius 1-től engedélyezve is lesz, azonban illetményeinek csak 40 %-át kapja folyósítva „ideiglenes nyugdíj" címen és így ez a valaha jobb napokat megélt érdemdús tanférfiú életének utolsó napjait már szűkös anyagi viszonyok között tölti, egyedüli vigaszául szolgál: ismerőseinek tisztelete, barátjainak szeretete és bálványozott hitvesének egy pillanatra meg nem szűnt szerelmesen gyöngéd ápolása.
   Nyílt sírja előtt a dévai „Decebal" liceulnak igazgatója, Iosif Botean a tanári kar nevében, egy felsőbb osztályú ifjú a tanítványok nevében, Göllner Károly, volt főreáliskolai igazgató pedig a volt kollegák és barátok nevében búcsúztatták őt. És aztán felhangzott az ág. ev. egyház dalárdájának búcsúdala, sírhantjára pedig a kegyeletnek és elismerése jeléül: a liceul tanári kara, a tanulóifjúság és a Muzeul județean helyezett el koszorút.
Legyen emléke mindannyiunk előtt áldott!
   Főbb irodalmi működése a következő: Mytologische Elemente bei den Rumánen. Ausland, 1884, Mytesi elemek a román népköltészetben, Hunyadv. Tört, és Rég. Társ. évk. III. köt. 1886. A nap és a hold mytosa, Philológiai Közlemények. 1887.
   Csángó-magyar népdalok. Tört, és Rég. Társ. évk. VI. köt. 1891. A román népköltészet főjellemvonásai. Kisfaludy Társaság 1890 évi évkönyve. Dér Fluch in der romanischen Sprache. Volkskunde, Leipzig 1890. Újabb adatok a román népköltészethez. Kisfaludy Társaság 1891 évi évkönyve. Román néptalányok. Ethnographia. 1891. Újabb adatok a román népköltészethez. Kisfaludy Társaság 1900 évi évkönyve. Magyar népköltészeti Gyűjtemény. VII. köt. 1905. kiadja a Kisfaludy Társaság.

Ps. Tulajdonképpen Göllner Károly nem tette le a hűségesküt a román királyra, és menesztették az igazgatói állásból.