Déva történelméből 1703-1817
1703. A Rákoczi Ferenc féle szabadságharc. (kivonat).
Ily szendergő állapotban találta Erdélyt az 1703-ban kitört Rákóczi Ferencz-féle szabadságharcz. A „Recrudescunt” Magyarország lakóit izgatott, mondhatni elkeseredett forradalomra hajlandó hangulatban találá. Erdélyben különbözők voltak a körülmények. Itt Rabutin (Graf v. Bussy), az ügyes, és hajthatlan keménységű férfiú volt a vezénylő tábornok, ki 6000 válogatott német haddal rendelkezett, és a forradalom elharapózásátvalószínűleg meg tudta volna gátolni (?) ha a bécsi haditanács rendeletei által nem zsibbasztatik. Ez utóbbi azonban nem engedte meg, hogy egész seregével kimenjen Szathmárhoz, Rákóczi gyakorlatlan hadai szétszórására, és csakis annyit engedményezett, hogy Glöckelsperg tábornokot hétszáz lovassal oda küldhesse, aminek eredménye lőn, hogy Szathmár és Glöckelsperg Rákóczi kezébe jutottak.
Rabutine miatt nem jött zavarba. Szebent minden esetlegre elkészíti, a guberniumot, a főnemességet beparancsolja,, és Rákóczit általok lázadónak nyilvánítatja.
Dévát, Kolozsvárt, Bethlent, Szamos-Újvárt, Görgényt, Kővárt, Somlyót, szóval az ország minden védhelyét német és magyar helyőrséggel, élelemmel ellátja, és megerősíteti, kemény rendeletet küldvén a nemességre, hogy a ki életét és vagyonát szereti, német őrségű várba vonuljon, különben mindenét felprédáltatja. (Századok – 1867P. Szathmáry Károly: A nagy-enyedi ref. főiskola költörténete 1662-től 1704-ig 17. old.)
1704.
Így telt el ötödfél esztendő, a mikor 1703. tavaszán kiütött és a nyáron át rohamosan elterjedett az országban II. Rákóczi Ferencz szabadságháborúja. Ennek híre csakhamar elhatolván a törökországi bujdosók telepeire is, a Thököly harczedzett régi kuruczai lázas örömmel köszörülték a kardjukat, sietve készülődtek, s hazatérhetési engedélyért küldenek a portára. De mivel Konstantinápoly messze föld, s a várt engedély késett, a honvágy lázában égő bujdosó kuruczok nagyobb része ezt be sem várva, kisebb-nagyobb csapatokba verődtek, s egyes vezéreik — mint Szalontay, Bozóky, Szappanos Mihály, Csáky András és Tirpács Márton, stb. — vezetése alatt szökve is elindultak, főként a lovasság, s Temesvár felé a török földön át Rákóczi alföldi kuruczaihoz, vagy erdélyi hadaihoz csatlakozának.
A maradékkal, 5—600 főnyi edzett „válogatott vitézzel” b. Orlay Miklós is útra készen állt. Végre megjött az engedély a portáról, hogy Viddinben lőszereket kaphatnak, s a temesvári basa behúnyt szemmel fogja nézni a menetelüket. Petrőczy tbrkot az oláh vajda még egyelőre visszatartó fővárosában, hanem Orlay a nikápolyi telepekről, jó rendbe vett, harczvágyó kuruczaival — felében lovas, felében gyalog — az 1703-ik év vége felé fölkerekedék és erős menetekben haladt Viddinen, Orsován át Karán-Sebesnek.
Itt — úgy látszik — gyalogságát a Vaskapu szorosain át indító Hunyadba, maga pedig a lovassággal Facsetnek tartott, Dobra alatt egyesülendők. Amazok útjuk közben a Hátszeg vidékén hírtelenül megvívták a Kendeffyek sasfészkét Kolczvárát, s azután a Marosnál társaikkal egyesülve, Orlay vezérlete alatt a Nagy-Szebenből ellenök küldött Koszta rácz ezredes csapatát kemény harczban szerencsésen megverték és levágták, ezredesükkel együtt. Mire a diadal mámorától föllelkesülten, megrohanták és bevették a dobrai sánczot, sőt a Maros túlpartján fekvő Illye, Branyicska kastélyokat is, — ami által urává lőnek a Marosnak és bezárták Déva vár kapuját.
Ez 1704. január havában ment végbe.
(Századok. 1898. Értekezések. THALY KÁLMÁN: A b. Orlay s gr. Serényi család 200).
1706.
A kit helyette ideiglenes parancsnokává rendelt azon hadaknak: dévai Csáky András ezredes, — egykor Thököly belső udvari híve, pohárnoka vala, kit a bujdosó fejedelem csak az imént küldött haza Kis-Ázsiából Nicomédiából Rákóczihoz, szolgálni. Egyike a legvitézebb s legtörhetetlenebb jellemű kurucz főtiszteknek, akinek Déva vára 1706-iki példátlan kitartású védelmében kifejtett antik hősiessége fölött még a zordán Babutin cs. tábornagy is csodálatát fejezé ki és kalapot emelt. (Századok. 1899. Értekezések. THALY KÁLMÁN: A b. Orlay család történetéhez 108).
1720.
A Steinville hagyatékok.
Az írásunkban már többször jellemzett főhadiparancsnok 1720. október 21-én hal meg. Haan 1721. január 14-i felterjesztésében 129 401 Frt 10 Fr-ra teszi a Steinville-el szembeni kincstári követelések teljes összegét. Ebből 50 000 Frt-ot tesz ki az az összeg, amelyet a főhadiparancsnok az Erdélyen át menekülő XII. Károly svéd királynak Brassóban előlegezett.
Súlyos károkat okozott (Haan szerint ez 17 888 Frt-ot tesz ki) Steinville sajátos „bányagazdálkodása": nemcsak saját bányai termékeivel kerülte meg a kincstári arany- és ezüstváltást, hanem másoktól is vásárolt fel nemesfémet. Haan azt sürgette, hogy a Steinville hagyatékában található nyers vagy olvasztott arany, ezüstérc vagy ezüst a rendes értékben beváltandó, a főhadiparancsnok birtokában volt salétrom, választóvíz stb. kincstári kézbe veendő (ezek nem lehetnek magánosok birtokában), a Steinville szolgálatában állt kohó-, aranyválasztó mesterek és laboránsok „wegen den daselbst habenden all zugrossen bekanntschaft" eltávolítandók.
A főhadiparancsnok bérelte a dévai uradalmat is; bérlete már 1718 elején lejárt, új szerződést nem erősítettek meg vele, úgyhogy az uradalomnak a szerződés lejárta utáni jövedelmei visszatérítendők volnának, az uradalom készleteit pedig a bérbeadás időpontjának értékében kellene visszaadni. Több kisebb-nagyobb tételt tettek ki a követelések listáján Steinville által felvett és el nem számolt közjövedelmek (a főhadiparancsnok 1578 Frt 20 kr-t nem fizetett be Olténia 1719-i donum gratuitumából - ez a teljes összeg jó 8%-a volt -, 1715-ben eladott 1272 Frt értékű szénát abból, amit a gyulafehérvári uradalom jobbágyai szolgáltattak. 1714-15-ben 750 Frt értékű cölöpöt szállíttatott Déva erődítésére az ország pénzén, s nem számolt el róla, az erdélyi katonai élelemraktáraknak 791 Frt 37 1/2 kr értékű terménnyel tartozott.
Súlyosak voltak bizonyos külföldi személyekkel vagy családokkal kapcsolatos tartozások. Steinville a Brâncoveanu-hagyatékból 12.750 Frt-ot felvitetett Bécsbe, Mavrocordat havasalföldi fejedelemnek, erdélyi fogsága idején, 6550 Frt-ot előlegezett a hadipénztárból. Ígéretet tett arra, hogy serdar Barbu 3333 Frt 20 kr-t kitevő adóssága megtérítésében segítségül lesz a kincstárnak, az összeg közel 2/3-a azonban (2166 Frt 40 kr) kifizetetlen maradt. Mindezen túl számos kisebb tétel szerepelt a hagyatékkal szembeni követelések listáján. (Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981). Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatásköre. Kivonat).
1721
Legelébb is azután 1721ben Generalis Steinville halála után Dobrán Hunyad Vármegyében ütötte magát ki a szikra, midőn az odavaló oláhság magát szabadnak vélvén, és a királyi Fiscus uraságát vakmerőn meg nem esmérvén, Déva várára rontott, kapuit és várát elfoglalta, az ott lévő kevés számú katonaságot elkergette, a harangokat támadásnak jeléül meghúzta. Dévára vivő utakat fával, szekerekkel, és sántzokkal elzárta, és fegyveres kézzel a Vármegye erejének ellent állani mérészelt addig, míg hadi erővel meggyőzetett. (Tudományos Gyűjtemeny_1830__pages364-373. Jegyzések az Erdélyi Oláhok történetéről).
1724.
Königsegg főhadiparancsnok és Viechter cameralis director 1724 végén bizonyos járványgyanús haláleseteknek véve hírét Déva környékéről, oda küldte Klettenhammer országos törzssebészt (Stabs- und Landchirurgus), s az meg is szüntette a járványt. (Levéltári Közlemények, 51–52. (1980–1981). Trócsányi Zsolt: A Subdelegatio (Commissio) Neoacquistica és erdélyi hatáskököre. (kivonat).
1757-ben épen Ágnes napján ülé a’ dévai várban nászinnepét a gyáva fejedelem, a’ dorbézoló Barcsai Ákos, első neje Szalánczi Erzsébet halálával, a’ hiú Bánffy Ágnessel; a föld népe üldözött páriaként barangolt, szolgaság- és kénytől nyomatva, a’ jobbakat rabbilincs szokta, más éhezett, sírt, hon, és alkotmányos élet csak névről ismertetett; 's ekkor, illy időkben, csak egy Barcsai Ákos tudhatott vigadni. Gyászos múltúnk volt, melly vigalmunkat is elsötétíti, de ki gondolt erre most illy fényes szép körben?
Éjfél után gazdag vacsora fűzé szorosabbra össze a' vendégeket. Az itt ivott jó bornál az e’ megyei savanyu bor jutott eszembe. Híres al megyei marosmenti bor 's nálunk savanyú lesz; fanyar íze után bámulat fog el, ha arra gondolunk, hogy a’ híres borkedvelő Apafi Mihály, mikép tudott e’ bábolnaiból tizenöt kupát egy delesre felhajtani, ha akkor is savanyú volt — volna.
De minek gondoskodni erről, van a’külföldnek Champagnije, s egy dévai nemes társaival megiszik 30 — 40 üveget, 's ad érte a' külföldnek 2— 300 ftot; de egy megyéjében felállítandó népnevelő-intézetre nem adna három máriást, hogy ott gazdálkodni tanuljon gyermeke 's hagyja el apja hibáját, ki minden harmadik szavát, akival szokta vegyíteni: az illyre ,Szégyen , szégyen.............. Honja ne légyen a’ világon, Szóra rokonszavat ne halljon.
A’ tánczról az ezelőtt 2 évvel alakult kényelmes casinóba mentem, melly életét a’ köztiszteletű főispántól kapta, de a’ részvényesek fizetni nem akarása miatt elhal vala, ha ismét és mindenkor ismét a’ melegkeblü főispán, saját költségén újságokat ez évre nem hozatott volna, váljon szebb életre derűl-e ezután, midőn ugyanazok lesznek az aláírók, kik voltak; úgy hiszem, hogy ki akkor nem fizette be 8 pftos részvényét, most sem adja meg a’ 6 pftot. Bizony baj, hogy olly keveset adnak Déván is némellyek az adott becsületszó- és nemzetiségre!!! Bauczári Bíró Pál. (Életképek. 1845-02-15/7. szám. Déva, télhó 21kén).
1784. Hóra világ. November 4-én a most már Aradvármegyéhez tartozó Lunkára rohantak; elpusztították Gyulai Ferencz gróf csinos kastélyát s kivégezték gazdatisztjét, Gencsy Antalt; Ócson a kath. templomot is fölperzselték; Kis-Halmágyon kirabolták Hollaky Pál özvegyének s Hollaky Antalnak kastélyait; a 12 Hollaky még aznap Dévára menekült. (Századok. 1894. Értekezések. MÁRKI SÁNDOR: A Hóra-lázadás magyarországi részel. közl. 609).
Dévai tűz 1789. Tsak alig mulik el, hogy Déva Várossa a tűznek hamvas prédájává nem leve. Egy nevezetes Görög Kereskedőnek a’ háza gyúladott vala meg a’ Piatzon, és egynéhány szempillantás alatt 10 házak füssé levének. Hogy a’ tűz tovább nem terjedhetett, azt mi (irja a Tudósitó) a’ mi tiszteletre méltó V. Présesünknek G. Révai Urnak köszönhettyük, ki szerentsénkre éppen itt Vala ekkor. Midőn tűzi-lármát ütének ő volt az első, ki elé-álla, és az ö példáját követő Népét fel-inditá, és rendeléseket teve.
(Magyar Kurir, 1789-06-27 / 49. szám).
Bányáink 1790-1796.
Hatodik darab. Egy kis hazabéli utazás. Az Hazabéli Bányász Hellyekröl.
ERDÉLYBEN a’ Fejéronat, Wismutot, Nicolumot vagy Fattyurezet, Kobáldot, és a’ Platinát ki-vévén, egyéb Értz-nemeket találni.
Ilyen Értztermő Helységek Vármegyénként:
Hunyad Vármegyében: Hunyad, Zalasd, Déva, Nagyág, Toplitza, Macsesd, Füzes, Boica, Porkura, Almás, Mála.
Zaránd Vármegyében: Kőrösbánya, Buda, Drajka, Gojinel, Hercegán, Kasanest, Bukarest, Staniza, Bucsum, Kritstsor, Trisztia.
(Parnassusi időtöltés 1-7., 1790-1796 (Nagyszeben-Kolozsvár, 1793-1800).
Magyar Hirmondó, 1794. január 7. Déván is éppen azon a’napon (1793 dec. 8.), estvéli 7 óra után 3 fertállyal, két vagy három minutákig úgy rengett a’ föld, hogy zörgöttek minden ablakok, és az edények — nevezetesen a Patikában — öszreverődtek. és egy Bába-asszony le is dűlt a’konyháról. Ezen föld - indúlást, pestis’, és Déva elsüllyedése elöljáró postájának gondollyák némellyek (talán azért, hogy a’ Bába lefordult a’ tűz helyről.
Magyar Hirmondó, 1794. június 27. Erdély Ország. Déváról, Júniusnak 13-dikán. — „Minémű vigyázással legyenek Elöljáróink a’köz tsendességnek, és bátorságnak fenntartására, egy szembetűnő példáját kívántam ennek közleni a’Hírmondóval. — Tsóka Sámuel nevezetű Nemes Személly, Borbátvízi Jószágához tartozó Jobbágyai közzűl mintegy husszal, katonai - forma gyakorlásokat tétetett.
Megértvén ezt a’ Hunyad-Vármegyei Tisztség, rendelést tett, az említett jobbágyoknak elfogatások eránt, hogy végire járhasson töllök ez exercitoztatás’ okának.
Hírt vévén Csóka Úr, Embereinek elfogattatása felől, megy a’ Hártzeg-vidéki Al-Ispányhoz. Ez mutatja a’ Generális Szék által ki-adatott parantsolatot. Ekkor káromkodásra, és Frantzia, ’s Kurutz - Világgal való fenyegetődzésre fakadt Tsóka Úr, ’s eltávozott. A’ míg e’ történt, hozták már Déva felé, Livádia Falubeli némelly Nemesek az el fogatott Jobbágyokat, kiknek azonnal utánnok nyargalt Tsóka Úr, ’s elérte őket Kalán nevű Falunál, a’ hol egyszersmind elöltalálta egy szekerét is, mellyen Borbátvizi Jószágába 12 pár pisztolyt, nehány flintát, karabélyt, töltést ’s a’ t. vitetett.
A’ Foglyokat hozóknak olly ajánlást teszen Tsóka úr, hogy tsak botsássák el azokat: ő rabul adja magát, bejő Dévára, ’s megfelel itt mindenekről.
Elfogadtatott az ajánlása, de ő csak hamar megszegte azt; mert a’ mint lovaglott volna a’ kísérők között, egyszerre csak kiugratott közzűlök, ’s futtatni kezdett. Amazok vátig kiáltoztak utánna, hanem minden foganat nélkül. Egy tehát utánna lőtt, de nem találván jól, elkapta más Társától a’puskáját, ’s már ezzel úgy lőtt, hogy Tsóka Úr mindjárt le fordúlt a’lováról, hanem tsak ugyan nem hólt meg, sőt hevenyiben ismét megindult; de utol érték kísérői, ’s puskaágyakkal földre le-agyalták. Ekkor hólttnak tettette magát Tsóka Úr. A’ Livádiaiak még az nap bejöttek Dévára, ’s le-beszéllék a’történetet. Más nap behozatott a’hólttnak véltt Pátiens, és egy fogadóba vitetett, hová egy Seborvos, 12 Nemesek, és hat Katonák rendeltettek mellé. Egy hét múlva le vitetett a’ fogadóból, a’ kaszármába. Nem sok reménység vagyon, meg gyógyúlhatásához.
Magyar Hirmondó, 1794. július 4. Erdély Ország. Déváról, Júniusnak 20-dikán.
„Az Erdélyi Kamara, só - aknának való helyet próbáltat a’ Dévai Vár-hegye’ töviben. Jó reménység vagyon felőle, hogy ezen szándék foganatosabb fel ez azon próbáknál, mellyek tétettek Tordoson, Szász Város-Székben, a’ hol igen kevés mértékben kaphattak sót, ’s a’ mit kaptak, az is felette salétromos volt.“
1794.
A Fiscale Directoriumnak Tagjai. Felsö-Szilvási Noptsa Elek Fiscális Director, és Thesaur. Tanátsos. (Magyar Almanak 1794-ik esztendőre (Bécs, 1794). 384. old).
Magyar Hirmondó, 1794. augusztus 5. Déváról, Júliusnak 19-dikén.
„Az emberi természet’ esméretere vezető maga nos Történetek’ Históriájában méltán helyet érdemel, úgy ítélem, eggy olly Embernek erőszakos ki múlásáról való hiteles tudósítás, minémű volt néhai N. Tsóka Sámuel, a’ kiről emlékezett vala Qqq árkusa a’ M. Hírmondónak.
Hánykódó indúlatai között, egy levelet utasított tegnapelőtt a’ nevezett Szerentsétlen, született Josintzi Juliánná Báró Asszonyhoz, kivel házassági életben élt, ’s magzatokat is nemzett. A’ Levél’ értelmét látni lehet az itt következő írásból, melly a’ testamentommal, és még egy más rövid írással eggyütt, a’ki múlt Rab’ asztalán találtatott.
„Kedves Juliskám! Tegnap, az ez előtt küldött lévelemben kértem volt, hogy magáról, gyermekeiről, és házáról, tőllem, utolsó rendeléseim’ által venni jöjjön be holnap, azaz tsötörtökön jó reggel, most is abban megváltozhatatlanul állván, kérem, múlhatatlanul holnap, úgymint Tsötörtökön kilentz órára bejöjjön; különben, valamint életemről, úgy halálomról se kívánjon tudni, és többször hozzám soha be se jöjjön. — Mikor ez utolsó kérésem’ nem teljesítik végye illy utolsó szívem’ kinyilatkoztatását, mint voltt. Hitessének. “
“Csókádnak víg kedve örök gyászba lépe,
Értted, ki szívemben voltál Világ’ Szépe:
Mert látom, irigység kezemből ki tépe,
De vóltt hívségednek lessz szívemben képe.
A’ Világ’ kedviért, új szerentsétlennek,
Tevél, ’s bánatimban, jaj! feneketlennek:
Még is tiszta szivból könyörgök Istennek,
Tegedet megáldjon; engem’ veszessenek.
Példásan, hogy légyen minden elégelve,
Midőn keserűség’ poharát megtelve
Rám köszönvén, aztat, egész ki-emelve
Megittam, utolsót rája el lehelve.
Jaj! Te gyermekiddel, kedvesebb napokat
Élly, mellyek köztt rendelly egynéhány órákat,
Eget engesztelni azért, ki Világot
El-hagyja mindjárt a’ Változandóságot.”
Tsötörtökön, délelőtti 9 óráig csendesen volt, kilentz óra után pedig szinte tizenkettőig nagy indulattal imádkozott Cs. S.
Kevéssel 12 óra előtt megértvén, hogy Feleségéhez botsátott levelének nem lesz foganatja, ezeket a’rendeket írta:
“Átkozott ez óta, melly e’napot közli,
És a’ meg-élhetőt gyilkosul meg-öli;
Maradj-el már Világ tőlem hivságiddal,
Csóka siet, indúl te bosszúságiddal.”
E’ meglévén, belső Strásájához ment, ’s eggy aranyat nyújtván nékie így szóllott hozzá: Te mindjárt változol, és ím könnyeimet látod, mellyek e Világért hullnak szemeimböl; te, e mellett könyvezz-meg a kortsmán engemet.
Azzal a’ Strásától elfordulván, vette imádságos könyvét; ment az olasz fal mögé, melly az ágya előtt állott; és midőn ütné a’tizenkét órát, úgy lőtt magának egy pisztolyt a’ mellyjébe, hogy legottan halva dült az ágyára.
Magyar Kurir, 1796-09-09 / 21. szám. Erdély Ország.
Déváról Septemb. első napján.Hazánknak két nevezetes oszlopát termettük el közöttünk a’ múlt Augustusban, úgymint: Elöször. Az Erdély Országi Kir. törvényes Táblának egy valójában nagy lelkű és érdemű Assessorát, néhai Méltos. Szilvási Balia Sámuel urat, a’ ki is Aug. 5 ik napján Dévai majorkodásának meg tekintésére ki menvén, ’s meg melegedvén meg fördött, azután haza jött, egy pohár hideg vizet ivott ’s végre sárga dinnyét ett, mellynek az a’ szomorú következése jön, hogy Aug. 11-dik napján ki lelvén ötét a’ hideg, dél után egy óra tájban meg hótt helységünk közönséges nagy bánattyával és kárával, öt neveletlen árvákat hagyván maga után.
Most jut a’ Magy. Kurír eszébe egy tsaknem ehez hasonló történet. A’ múlt Júliusban egy N. Váradi kövér testű lakos nagyon meg melegedvén a’ Körös vizébe ment törödni, és övedzőig érő vízben hirtelen bele halt. Ebből ki tetszik, melly veszedelmes légyen a’ melegedett ez izzadó testnek, akár hideg levegő ég, akár hideg viz ital, akár vízben való fördés által való hirtelen meg hidegítése.
A másodszor, a’ fent nevezett Királyi Törvényes Táblának, mind a’ két Magy. Hazában nagy hirű nevű Praesesse, Mélt. Zejkfalvi Zejk Dániel úr ő Nagysága Aug. 30-dikán viradta felé kettedfél órakor itt Déván hirtelen meg hólt. Az előtt való este vetsernyén a’templomban volt, néhány Dévai jó embereit meg látogatta, este kedves Grófnéjával és nagy reménységü fiával együtt vígan vatsorált, az után a’ tsemege étel közben hirtelen meg némúlván ágyba tétetett, ’s attól a’ szempillantástól fogva sem meg nem szóllalt, sem szemeit fel nem nyitotta, sem semmire nem ügyelt. és ámbár mindent el követtenek légyen is vele jó Doctorunk és Chirurgusunk, a’ mit az orvosi tudomány és a’ józanokosság nekiek javaslottanak, de még is semmire sem mehettek, ’s illyenképen ezen hirtelen való gutta ütés miatt negyedfél óra múlva meg fosztatott ez a’ nagy lelkű úr betses és a’ Hazának hasznos életétől.
Déváról 1804.
Temesvárott 26-dik Octoberben délután a’ földindulás egy jó minútumig tartott, a’ földindulás után szel következett, Erdélyi Szelenben szint akkor, egy és 12. praf közt, a’ földnek rázkódása a’ kathólikus Templom tornyát meg hasította. Braschoban némelly házokat is levert, a’ Templomokban, tornyokban nagy károkat okozott, tapasztalta azt Mutenbach, Déva, más helységekkel együtt nem kis kártállással. —Magyar Könyv-Ház 21. (Pest, 1804)
Magyar Kurir, 1805-09-13 / 22. szám Déváról Septise napján.
A’közelebről el enyészett Augustus hónak 30-ik napján itt. Déván a’ Nemes első Oláh Regimentnek 1-so és 2-dik batalliona keresztül marsirozván, Maros Sólymoson két egész napot nyugadott, ’s a’ tsak már említett helységet, amaz ritka, és kegyes hazafias szeretettel tündöklő Oberster N. Barcsay Méltoságos Barcsai Ábráhám Ur kedves élete párjával Mélt. Gr. Bethlen Susánna Asszony ö Ngával együtt hivséges örömbe helyheztette — minekutánna két állandó nap Mélt. Obristlieutnant Úrtől fogva el kezdve, két utólsó Cadétig, 42 személyeket számlálva szabad Úri asztaloknál szeretettel megvendégeltek — 686 személyekből álló közkatonáknak pedig mindegyiknek napjára fél font marha hús, és fél kupa (pint) bor hasonlóképpen szererettel ki osztogattatott — az Ur Isten éltesse az ilyen jóhazafiakat — a’ kik a’ kedves hazáért életeket is fel áldozni készen álló hivséges hadi vitézeket, meg érdemlő törekedéseknél fogve méltó képpen meg betsüllik. —
A Szakamás előtti útvonal kiépítése. Hazai Tudósítások. 1807-08-29 / 18. szám. ERDÉLYBŐL DÉVÁRÓL, 14. Aug.
A’ Nemes Hunyad Vármegyén keresztül Bánátba vivő mintegy tíz mérföldnyi közönséges Pósta és Ország út ez előtt elsős időben sokszor szinte járhatatlan volt, némelly helyett a’ Marosnak a’hegyek alá való bemosásáért félelmes és szerentsétlen.
Méltóságos Gróf Bethlen László Kamarás Ur 4 Fő Ispány Urunk Nagysága Administrátorsága igen emlékezetessé lett azzal a Haza előtt, hogy a' kősziklák ellőtetése, és hányatása, az út' közönséges feltőltetése és rakatása által ma ez az út az útazás’ és kereskedés’ könnyebbségére ígér annyit, mint a’ mennyit a’ régiségre a’ Trajánus’útja’ romladéki Hazánkban imitt amott mutatnak.
A’ Gróf’ köz hasznú intézetét a’ Megye’ Tisztjei is egész buzgósággal segítették.
Az út’ széle négy öl, felemelkedése mintegy fél, két oldala mellett egymással hidak alatt közösülő árkok fedezik; fenekét nagy kövek formálják, mellyek aprókkal jól ki vagynak töltve, és felül igen derékul porondal beborítva.
Milyen egyező itt a’ közjóra való igyekezet. De hathatós a’ felsegéllő buzgóság! — Melly nagy az ilyenek eránt való háladatosság, mutatja egy közelebbi hazafiúi Innep.
Tudniillik: Déváról lefelé mintegy három mérföldnyire Maros Bretyével általellenben egy a’ Marosba nyúló kősziklának vágtak keresztül a’ tövén igen bátorságos Utat; ugyan ennek oldalába tétetett a’ Marosi alsó kerületbéli Fő Bíró Tekéntetes Lázár János Ur a’ Méltóságos Gróf Úr’ tiszteletére, és az út’ készítetése idejének emlékezetére egy Emlékeztető követ.
Augustus hatodika vala az Emlékeztető Kő levitelének és feltételének napja. Az első hajón Mu’sikával eresztetett a’ Maroson az Emlékeztető Kő; ezen hajón a’ Mu’sikásokkal eggyütt voltak mintegy harminczan. A’ második hajón sok jó Barátjai, és Tiszti Társai, még ezeknek Feleségeik’, és gyermekeik’ köz örömtől és Hazai érzéstől lelkesült társaságokban kísérte a’ Tekéntetes Fő Bíró Úr, mind eggyütt mintegy nyolczvanod magával. Ezen a’ hajón voltak a’ Mu’nkát szerető sok jó Hazafiak; itt is zengett felvátólag az úgy nevezett Török Mu’sika. Mo’sarak durrogtak az első hajóból minden szép helynél, melly mind vissza hangzottá a’ vele közlött örömet.
A’ második hajón egy, az elsőn két Vármegye’ Zászlói lobogtak. Délután egy óra tájban értük el czélunkat, mikor az emlékeztető Követ a’ mohos kőszál oldalába fogadá kezünkből. Ezután által evezénk M. Brétyei Birtokos T. Ribiczei Sándor Úrhoz, hol is mindnyájan igen vígan töltök ezen Öröm Innepet.
Ebéd, és vagy három pár táncz, után viszont a’kősziklához evezénk, és háládatosságunk jelét a’ koros kőszálnak ajánlók. Méltóságos Gubernialis Secretarius Kenderes Mihály Úr az időhöz illő rövid fontos beszédet tartván a’ jó alkalmatosan készűlt út köz hasznairól, a’tiszteit Gróf Úr’ nagy érdemeit magok’ mivoltokban tisztelettel említvén minden jól gondolkozókkal együtt, mind a’ tisztelt Grófnak, mind pedig a’ Vármegye’ érdemes Tisztjeinek, és különösen a’ feljebb is nevezett Fő Bíró Úrnak, munkás és hasznos fáradozásokat szívreható kifejezésekkel megköszönte. Ezeket sokaknak öröm könytsepjeik követték; és végre mindnyájan szívből kívántuk a’ Mo’sarak’ ropogási közt! Éljen a’ mi nagy érdemű Fő Ispányunk! Éljenek Vármegyénknek köz haszonra termett Tisztjei. A’Kőre e’ következendők vagynak metszve.
a) Feljül:
CoMItI
LaDIsLao BethLen
VIro
regIs patrIae qVe serVItIIs
nItentI,
VIae operas qVe IsthVIVs'
b). alól:
Gróf Bethlen Lászlónak emlékezetére,
Hogy ez utazásnak felsegítésére
E’ helyet hasznosan illy járóvá tette,
A’ haládatosság e’ követ emelte:
'S e’ Szirt, a’ melly meszsze a’ Marost taszítja,
Kebelébe nevét örömmel szorítja.
A’ Chronosticon Számbetűi nagyobbak és aranyosok; meg a’ Gróf Úr’ neve a’ Magyar Versekben. A Versek felett közben egy koronás paj’sban a‘ Gróf' kígyós czímere van, kétfelől pedig a Nemes Vármegye arany gyűrűs hollóji.
A’ Kő maga kemény porond kőszikla, a’ Veczeli rézbányából való; az Ország útja felett három ölnyire van a’ kősziklába helyheztetve.
Felséges Urunk is ezen útra nézve végbe vitt munkásságért a’ tisztelt M. Gróf Fő Ispán Úri Nagyságát, és név szerént a’ feljebb tisztelt Fő Bíró Urat, valamint szintén felső Kerűletbéli Fő Bíró Méltóságos Bartsai László Urat is, a’ K. Guberniumtól küldött Decretumoknak tartások szerént, kegyelmesen megdítsérni méltóztatott.
…..
Itt Déván Julius 74-dikétől ólta eső még nem volt, ’s a’ nagy hévség miatt olly nagy a’ szárazság, hogy a’ törökbúza nem köthet, a’ szelő’ szemje nem nőhet.
A’ melegség felhágott déli 11 és 1 órák között. 1. August. 112 gr. Th. Farenheit (44,40), 8. Aug. 115 gr. (46,10) 9. Aug. 114 gr. (45,50), 10. Aug. 125 gr. (51,60) 11. Aug. 129 gr. (53,80), 13. és 14. Aug. 151 gr. (66,10). Már 8. és 9 dikben derékul megsütöttük porondban a’ tojást a’ nap’ melegén.
Hazai Tudósítások. 1807-11-18/41. szám. ERDÉLYI SZÉLEKRŐL.
A’ közelebb múltt October Hónapnak 6-7-8 napjain T. N. Hunyad Vármegyebéli Déva Várossában, esett az a’ híres Ünneplés, mellyben Méll. Gróf Bethlen László Úr, az ő Testvére Királyi Tanátsos Gr. Bethlen Gergelly Ur által Fő Ispányi Rangjába iktattatott, holott sok Őlnyi ebédlő deszkából tsináltt, és fényessen elkészített Házban a’ Vendégek fogadtattak; 13 konyhán főztek 12 Muzsikus Ваnda muzsikált.
A kementzéje kürtőjét nem kell bédugni. Déva, 1808. Magyar Kurir, 1808-04-05 / 28. szám. Erdély Ország.
Déváról Martzius 5-ik napján. A’ múlt Februarius 20-ik napján, mellyenn a’ Reaumur thermometruma 104 gradus vólt Déván, egy 60 esztendős betsületes kereskedő Lengyel Lukács Ur, 15 esztendős jó reménységű fiával, tsak magokra ketten, estvéli 11 órakor a’ több házoktól különlévő kettős kis házatskába mentenek le fekünni.
A’ két szobát Bétsből hozott, két a’ felső része felé bólthajtásos üregü vas pléhből álló fűtő melegítette annál az ajtó félnél, mellyen a’ külső szobából, a’ hol vólt a’ sűtő a’ másikba kellett által menni. Ezt a’ fűtőt meg töltötték magok ketten hótt szénnel, meg gyújtották a’ tüzet benne, hanem a’ kürtőbe fenn egy azt bédugó vaspléh tányér vólt künn álló fordítójával együtt, melly pléh tányérral bé dugták a’ kürtőt, hogy a’ füst és meleg benn a fűtőbe rekedvén annál melegebb legyen a’ szoba. Mellyik fordította és dugta bé nem tudatik. El alattak kétség kívül mind ketten, a’ gyermek, vagy inkább ifjú, abban a’ szobában vélt, mellyben a’ sütő állott, az attya pedig a másikban, melly távolabb volt a’ sütőtől.
A’ következett napon úgymint Februarius 21 -ikén fel viradván, háza népe tsak várja fel keléseket, de mivel szokások ellen fel nem kelnek, zörgetnek az ajtón, de nem felel senki, és a’ bé zárt ajtó sem nyílik ki, melly miatt gyanúba esvén a’ szoba egyik ablakát bé törik, ’s azon egy kis leánykát bé bújtatnak, és fel nyittattyák az ajtót, bé mennek a’ szobába ’s hát látyák, hogy nagy szerentsétlenség esett rajtok, mind az attyokat, mind a’ fiút meg fojtotta a’ hótt szén gőze, a’ fiú már egy cseppet sem lélekzett, még sem merevedett meg harmadfél nap múlva is a’ nyújtoztató padon, orczajának sem veszett el a’ szine, ’s csak ollyan volt el temettetésekor is, mintha tsak aludna, hanem halála után való másod napon a’ szájából piros vér kezdett szivárogni.
Az attya még lélegzett, és felpuffadt pofával fújt dél után négy óráig, de semmi érzékenység nem volt benne, hanem egyébbként is barnácska ember lévén szederjes formát mutatott. Dél utánni négy órakor minden fuvása megszünte, nem használván semmit is két Doktornak s egy Felcsernek minden el követett próbáik, és azon hólnap 23-ikán , ifjú feleségének, ’s még őt neveletlen gyermekeinek ki beszélhetetlen siralmokkal, ’s minden érzékeny szivü keresztény embernek rádobbant szivvel való keserűségével el temettetett dévai piatzon lévő kis kápolnabéli bólthajtásos syrba.
Vajha ez a szerentsétlen esetű példa minden embert elrettentene attól, hogy soha szobáját kovácsszennel se ne süttetné, sem pedig annyival is inkább kementzéje kürtőjét bé ne dugná.
Tutajozás a Maroson
Hazai s Külföldi Tudósítások. 1808-09-28/26. szám
Mélt. Báró Vas Miklós Úr Ns. Megyénknek eszközlése által a' vizek’ kitisztitása, és Hajókázás felállításával újra Divatba venni kíványa; mert Erdélyből még 1002 Esztendőben ezen Maros, és Körös vizen a’ Sót Tutallyokkal, Talpakkal Szegedig; onnét visszafelé a’ Gabonát Hunyadig, Déváig szállitották ditső Eleink, mellynek Fő Igazgatója Ochtum után volt a’ Szent István Unokájának Dobokának a’ fia Csanád, vagy is Szunád. Vajda üdvösséges igyekezetek e’ részben a mostani Békesség alatt végbe mehetne! —
I. Ferenc császár utazása Erdélyben. Hazai 's Külföldi Tudósítások. 1817-10-04/28. szám.
MAGYAR ÉS ERDÉLYORSZÁG. A’ Felségeknek Erdélyi útazásokról újabb tudósítások szerént ezt írhatjuk: ,,Az úti rend így vala kitsinálva: Sept. 22-én Nagy-Szebenból Szász-Sebesre, 23-ikán Dévára; 24-en itt mulatnak; 25-ben Vajda - Hunyadra, másnap itt maradván, 27-en Hátszegre; 28, és 29-en Karansebesen 5 ,30-án Mehádiára érnek, ’s ott maradnak Oct. 2-áig.