Déva történelméből 1500-ig

I.e. 5000-4500
…Déva, Hunyad vm. Téglás Gábor a Tóállás nevű mocsaras (!) határrészből őskori cserepeket, kőbaltákat, vésőket, csontárakat gyűjtött.
Itten tehát egy tóparti telepről van szó, mely minden valószínűség szerint még az újabb kőkor végén keletkezhetett. (Néprajazi értesítő 31. évfolyam, 1939. Tanulmányok. Az erdélyi halastavak őskori vonatkozásai/Roska Márton = 31. évf. 2–4. sz. 221–228).

1275—1276.
Kökényes-Rajnald nb. Mikod.
A franczia vagy spanyol származású Kökényes-Rajnald nb. Mikocnak a fia; kitünteti magát 1250-ben, midőn a stájer-osztrák hadjárat alatt a magyar határon fekvő Minen (?) nevű várat ostromolta; benyomult a várba, és midőn ott a magyar zászlót ki akarta bontani, lándzsadöfés következtében több helyen megsebesült.
Innen az alsó ausztriai Kirchschlag ellen vonult, hol Béla király szeme láttára kődobás következtében csonttörést és lándzsadöfés következtében bal lábán sérülést szenvedett; ezután, úgy látszik, 1265-ig csendes visszavonultságban élt, míg a Béla és István között akkor leghevesebben kitört viszályok megint a nyilvánosság terére szólították.
Istvánnak embere volt, és ez lehetett annak oka, hogy Béla alatt mindeddig országos hivatalt nem kapott.
Midőn István Erdélybe menekült és Béla a Kán nb. László és fivére Gyula vezérlete alatt álló magyar-kán hadat utána küldte, Mikod és fivére Imre ezt Dévánál legyőzte.
(Századok – 1909. WERTNER MÓR: Az Árpádkori bánok. II. közl. 472).

1276
Egy más monda, mely már közelebb jő a történeti hitelességhez, Hunyadmegyét hátramaradott huni telepnek, s Hunyadvár első kövét, vagy inkább erődét hun kéznek tulajdonítja. Közelebb jőve a történeti hitelességhez, okmányilag a Hunyad („Hunod") név először 1276-ban fordul elő. Hogy a Zalasd és Cserna összefolyása közötti sziklán már a nagy Hunyadi kora előtt vár volt, azt nemcsak a vár némely részének Anjouk korára mutató építészeti stylje, hanem okmányok is bizonyítják.
1267-ben V-ik István IV-ik Béla király fia, mint ifjabb király s erdélyi fejedelem bírja, s Leustak (Istók?) nevű várnagyához írott rendeletében „Castrum nostrum"-nak czímezi.
1359-ben I. Lajos király, a várkörnyéken belül lakó némely magyar és oláh férfiakat megnemesít. Ez oklevélben is, mint királyi bírtok fordul elő.
1399-ben Zsigmond a hunyadi várnagynak meghagyja, hogy a kereskedőket az utak biztossághiányában védelmezze.
1409-ben pedig sz. Lukács napján, Visegrádon kelt okmányánál fogva e város több helyen tanúsított fontos szolgálatai jutalmául Serbe fiának Vajknak, Hunyadiak atyjának, ajándékozza. Mikor vette át atyjától e birtokot Hunyadi nincs tudva, de hogy a kápolna, mely 1442-ben el volt kezdve, már 1446-ban fedél alatt volt, — bizonyos.
1452-ben már az északi várrész s ebben a pompás lovagterem is készen állt, mert ennek vörös márvány oszlopai egyikén, az oszlopfő rózsái közé művészileg beillesztett szalagékitvényen latin lapidar betűkkel e szavak állanak:
„Hoc opus fieri fecit magnificus Ioannes Hunyades Regni Hungariae Gubernátor. A. D. 1452." (Vasárnapi Ujság – 1865/5. Történeti czikkek s rokon…(kivonat).

Hunod részek, 1300.

A hunyadi főesperesség.
Valamint napjainkban, úgy hajdan, még az Árpádok korában is Hunyadmegye a legnagyobb területű megyékhez tartozott. A nagy területtel szemben azonban gyér volt a népesség és sok az erdőség. Még ma is például egyik községnek határa 82 ezer hold, minek legnagyobb része kincstári erdőség. A gyér népességnek természetes következmenye, hogy a plébániák sem lehettek nagy számmal. A tizedjegyzék csak a következő plébániákról emlékezik:
1. Anvi=Árki, Hunyadmegyében, ma Déva fiókja. Papja István 1333-ban fizetett 50 dénárt; neve többször nem fordul elő.
2. Bachi=Bácsi, Hunyadmegyében, Vajda-Hunyad fiókja; papja Jakab csak az I. évben fizetett 50 dénárt, 1333-ban.
3. Berecce=Magyar-Brettye, Hunyadmegyében, Hátszeg fiókja. László papja csak az első évben fizetett 36 dénár tizedet, 1333-ban.
4. Deva, Devia=Déva, Hunyadmegye régi főhelye s az erdélyi vajdák lakása. Nevét már 1267-ben említi a Codex diplomat. V.II. 95. Itt küzdött István vezér (ifjabb király, atyja, IV. Béla ellen (Codex diplom. XI. 462.) A pápai tizedelés idejében papja Benedek, hunyadi alesperes, ki az I. évben fizetett 4 pensa dénárt és 25 dénárt; ismét 3 pensa dénárt, 1332—1333-ban. Déva 1458-ban Hunyadi János kormányzó birtoka. (Teleki, Hunyadiak kora X. 356 —363.) Később az erdélyi fejedelmek brták. 1490-ben plébánosa volt Lőrincz (Cista Capit. f. 4. num. 16.) Utolsó kathol. plébánosa volt a XVI. században Sándor András, ki hitét elhagyta s híveit is magával ragadta. “Az itteni ref. templom a legrégibb templomaink egyike. Belsejében, a falban több feliratos kő… Egyik Bajomi Kataliné 1554-ből.” (Kővári, Erdély régiségei. 231. lp.) Deuta, lásd Deua.
5. Haczak, Hatzok, Hatzok, Haztzoch, Haztzak, ecclesia Sancte Marie=Hátszeg, Hunyadmegyében. Neve mindig hibásan van rva s úgy látszik, megrecsegtette a pápai tizedjegyzéket. Papja vala 1332-ben Péter, ki I. 40 dénárt, aztán Miklós 1333-ban II. 46 dénárt, ismét 55 dénárt, tovább 1334-ben János, ki 8 pensa dénárt és 90 montan dénárt, végre 6 pensa dénárt fizetett. László vajda a XII. század végén (?) Hátszeg és Hunyad parochiáit úgy megkínozta, hogy Bonifácz pápa az ügynek megvizsgálására a váradi püspököt rendelte ki. A megízás azonban oly száraz és lakonikus, hogy a sanyargatás minőségét belőle megérteni nem lehet. (Centuria EE. num. 49.)
6. Hunad=Vajda-Hunyad, Hunyadmegyében, már régen, 1267-ben királyi vár. (Schmidt, Stammburg der Hunyade 12. lp. A pápai tizedelés idejében 1332—1334-ben plébánosa volt Péter, ki I. 96 dénárt, ismét 70 dénárt, II. 55 dénárt, ismét 3 pensa dénárt, 27 dénárt, 1 garast fizetett. E várat Zsigmond király tartozékaival együtt Hunyadi János atyjának, Vajknak adományozta. (Codex, diplom. X.VIII. 492.) Hunyadi János 1452-ben remek módon helyre állíttatta. (Tudom. Gyűjt. 1836. II. 46.)
A városban már 1442-ben Hunyadi János templomot és kolostort épített, mely 1452-ben a szent Ferencz-rendű szerzetesekké lett. 1633-ban Hunyad plébánosa némi vonakodás után belenyugszik abba, hogy a hunyadi templom és klastrom leégése után Rákosd községben, mi Hunyadhoz vala admikálva, önálló plébánia legyen, mit az erdélyi püspök felállított és szent Ilona tiszteletére felszentelt. A templomot a Rákosdi család és a hívek közösen építették. (Gyfvári kpt. sr.) 1552-ben a hitújítás korában a pálos- és Ferencz-rendű szerzeteseket elűzték a megtévesztett lakosok.
7. Kéménd, Hunyadmegyében, Déva fiókja. Papja Imre 1334 — 1335-ben fizetett III. 24 dénárt, IV. 1 garast és 4 dénárt.
8. De Sancto Andrea=Szent-András, Hunyadmegyében, Déva fiókja. Papja Imre az I. évben fizetett 50 dénárt, 1333-ban.
9. Villa Sancte Marie=Őralja-Boldogfalva, Hunyadmegyében, Hátszeg fiókja. Papja volt 1333-ban János, fizetvén I.40 dénárt, ismét 6 pensa dénárt, 16 dénárt, 4 régi és 5 új banalist és 34 darab sasost.
Őralja-Boldogfalván a templomban igen régi és becses falfestményeket talált Rómer Flóris a mészréteg alatt; de midőn Storno Ferencz művész azok felfedése végett megjelent, legyőzhetlen akadályokba ütközött. (Lásd Magy. Rég. Emlékek 1874. 130. lp). (Magyar Sion 1894. (Új sorozat 8. évfolyam). I. Értekezések. Erdélyi egyházmegye képe a XIV. század elején. Beke Antaltól).

1302.

A megye fölös számú szláv eredetű helynevei arról tanúskodnak, hogy a római uralom bukása után itt valami szláv népség tanyázott, melynek meggyérült maradványait a honfoglalás idejében a magyarság nemcsak itt találta, de valószínűleg már az első századok alatt teljesen be is olvasztotta magába.
A legrégibb oklevelek adatai nyilvánvalóvá teszik, hogy a magyarság már korán megszállotta nemcsak a Maros mentét, hanem a megye többi téres völgyeit is, és hogy az Árpád-házi királyok idejében nagy számú magyarság lakott Hunyad megye területén, világosan bizonyítja az az 1302-ben Déván kelt ítéletlevél, melyet László erdélyi vajda és Zonuk főispán adtak ki. Az ítéletlevélben előforduló helynevek tiszta magyar népességről tesznek bizonyságot. Csak ezután kezdenek a mellékvölgyekben, főleg pedig Hátszeg vidékén sűrűbben föltűnni a kenézeik vezetése alatt a kipusztult területekre letelepülő oláhok. (Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. XX. kötet. Magyarország VII. – Délkelet Magyarország: Erdély és a szomszédos hegyvidékek (Budapest, 1901). A Bodza-szorostól a délmagyarországi hegyvidékig. Hunyadmegye (kivonat). Téglás Gábortól).

1307.
Oppidum névvel számos helységet említenek. Ezek közül a 14. században már feltűnik Déva. (1307) Endes: Erdély három nemzete és négy vallása. (79. old.)

1324.
Az első ismert ily adományozás Róbert-Károly korában történt, kiről tudjuk, hogy a régi magyar alkotmányos törvényeket és szokásokat kellő figyelembe venni nem szerette. A gyulafejérvári káptalan levéltárában eredetiben megvan Róbert-Károlynak Déva vára mellett 1324. június 17-dikén kelt parancsa, melyben meghagyja a gyulafejérvári káptalannak, hogy a Sokkászon nevezetű helységekbe, melyeket Sándornak, Apor fiának, és általa Egyednek, Sándor testvére fiának, adományozott, miután a csíki székelyek a beiktatásnak kétszer ellenmondottak, de elébe megidéztetve meg nem jelentek, említett adományosokat iktassa be. (Századok – 1875. Szabó K: Az Andrássy-család 1569-diki csíki adomány-leveléről 430. Károly Róbert adománylevele).

1324.
A fehérvári káptalan pedig azt mondja 1326-ban, hogy a király 1324-ben Erdélyben tartózkodott és bizonyos János fia Ugrón 1324 jul. 13-án Nagyszebenből a király hadseregéhez csatlakozott. Károly király különben jún. 17-től aug. 20-ig Erdélyben (Déván, a Küküllő folyam mellett, Szépmezőn, Nagyszebenben, Szászvároson, Stolzenburgban) tartózkodott. Századok – 1905. WERTNER MÓR: Magyar hadjáratok a XIV-ik században 420

1349. I. Lajos magyar király.
Lajos király itinerariuma a következőket mutatja: aug. 10. Temesvár; aug. 29. Gyulafehérvár; szept. 9. Felvincz; szept. 15. Besztercze; szept. 17. Besztercze; szept. 24. Székelyvásárhely; okt. 5. Szászsebes; okt. 11. 16. 20. 21. 26. nov. 1. 5. Gyulafehérvár; nov. 8. Déva; nov. 12. Buda. (Századok – 1905. WERTNER MÓR: Magyar hadjáratok a XIV-ik században 420).

1349.

András erdélyi püspök felségsértése 1349-ben.
A kolozsmonostori convent országos levéltárában egy Déván 1349-ben, november 8-kán kelt okmányra akadtam volt, melyben I. Lajos király meghagyja Zoby Domonkos — dictus Machka — és Chaty Domonkos mestereknek, hogy András erdélyi püspököt, ki őt, a királyt, Gyula-Fehérvár püspöki várába be nem fogadó, mint felségsértőt fogják meg, és vagyonát kobozzák el.
Ez érdekes eseményről hallgatnak krónikáink, és történelmeink valamint a fent említetten kívül általam ismert okleveleink is semmi további följegyzéseket magukban nem foglalnak. A kolozsmonostori és gyulafehérvári levéltárakban tett kutatások czélhoz szintén nem vezettek, számba véve azonban a királynak ez évben különböző tartózkodási helyeit Erdélyben, úgy szintén András püspöknek ez eseményt megelőző években viselt dolgait, megkísértem, míg újabb tudósítások földerítenék, annak időszakát melyben e merényl elkövettetett, közelítőleg meghatározni, úgy indokait, a mennyiben a körülményekből kivehetők, fölfejteni.
1334-ben a nyugtalan és erőszakos András íilt az erdélyi püspöki széken ki e hajlamának első jeleit már 1342-ben adá, a midőn a kolozsmonostori conventnek bizonyos birtokrészét foglalá el, mire nézve aztán Erzsébet királyné, Miklós erdélyi vajdához intézett parancsában intézkedik.
1344-ben Lajos király Erdélyben mulat, nevezetesen július 27-én Gyula-Fehérvártt tartózkodik, s egyebek közt azon viszályok kiegyenlítésével foglalkozik, melyek egy részről a nemesség, a székelyek és szászok, más részről András püspök között az egyházi és polgári törvényszékek előtt tárgyalandó perek és tizedek miatt keletkeztek. Nevezetesen a püspököt, az általa erőszakosan elfoglalt birtokokból származó perekre nézve egyenesen a vajda végleges ítélőszéke alá helyezé, eltiltván őt egyszersmind a nemesek birtokainak további elfoglalásától.
Ez azonban nem akadályozá a püspököt az 1346-ik év tavaszán Máramarosba érő hatalommal beütni, és így, már a tizenharmadik század végével az egri és erdélyi püspökök között e kerület felett, az egyházi fennhatóság gyakorlata miatt keletkezett egyenetlenségnek erőszakosan véget vetni. Ennek kiviteléhez segédkezeket nyújtott a püspöktől féltében, maga Benedek a szigeti egyház lelkésze, egyszersmind Miklós egri püspöknek a máramarosi kerületben helytartója is, mint vallomása bizonyítja.
1349-ben Lajos király huzamosabban tartózkodott Erdélyben; így július 17-én — tertio die festi divisionis romus — Hátszegen találjuk, hol Réthi Jánosnak keresztúri birtokára vonatkozó adománylevelét újból megerősíti; de ez alkalommal sokáig Erdélyben nem mulathatott, mert 5. Augusti Temesvárit van.
Hosszasabb idézése ez év második felére esik a midőn valószínűleg serege gyűjtésével foglalkozott, hogy a nápolyi hadjáratot nyomatékosabban és annál nagyobb erővel folytathassa, így September 9-én — secundo die festi nativitatis b. virg. Mariae — Fel Vinczen van, innen parancsot ad ki a Mikó család birtokainak meghatárlására; ugyan e hó 17-én Beszterczén találjuk; october elején, nevezetesen 4-ikén — seria prima (sic) ante octavas b. Michaelis archangeli — pedig újra Gyula-Fehérvár közelében, névszerint Szász-Sebesen tartózkodik, hol az előtte megjelenő kolozsvári bírák: Walther comes és Berthalan kértekre, atyjának Károly királynak 1331-ik évi s e város szabadalmait illető okmányát megerősítik.
Ebből azt észlelhetnék, hogy a király Beszterczéről a gyulafehérvári környékre, illetőleg Szász-Sebesre utazva, nem érinte útközben Kolozsvárt, mert ezen esetben a kolozsváriak e helyszínén folyamodtak volna a királyi kegyért, hanem másfelé, talán a Mezőségen át veheté útját. — Octóber 16-án Gyula-Fehérvártt találjuk; itten huzamosabban időzhetett, legalább több egymásra következő itten kiadott okmányai ezt bizonyítják: így octóber 20 — feria tertia proxima post festum b. Lucae evangelistae —
Batthyány Almakereki Jánosnak a kapusi vendég-népek által elfoglalt Lapus nevű földbirtokát visszaadatni rendeli — octóber 21 — in festo indecim millium virginum, visszaadja Apród Miklós fiának, János litteratusnak tót-sólymosi birtokát; 27-én — seria secunda proxima ante festum b. Simonis et Judeac apostolorum — a Bethlenek keresdi és hozzá tartozó birtokait meghatároltatni rendeli; és november 5-kén — seria quinta proxima post, festum omnium Sanctorum — e határjárásról szóló okmányt megerősíti; 4) — november 8-án — die dominico proximo ante festum b. Martini confessoris — a király már Déván van, honnan a püspök elfogatása iránti parancsát adja ki.
Ezen előzményekből tehát kiderül, hogy octóber 4-ike — midőn a király még Szász-Sebesen tartózkodott — és 16-ika között, a midőn már Gyula-Fehérvártt volt, történhetett a királynak András püspök általi kizáratása e püspöki várból. Ostrommal kellett e a királynak a várba utat törni, avagy önként adta meg magát az őrség? Erre felelni képtelenek vagyunk; annyi azonban bizonyos, hogy az utóbbi eset a püspök beleegyeztéből nem történt, mert az még november 8-ikán kézre nem került.
A püspöknek ezen, a királyt mélyen sértő ellentállása megfejtését lelhetné féktelen erőszakoskodásai ellen intézett azon királyi rendszabályokban, melyek öt, név szerént minden további felebbezés kizártával, peres ügyeiben egyenesen a vajda ítélőszéke alá helyezék, ami által András püspöki tekintélyét, hatalmát képezelte megtámadottnak, s innen keletkezett haragja vezethető öt tévútra. De e közé talán valamely politikai ok is vegyülhetett; tudjuk ugyanis, mily élénken folyt épen ez időben az avignoni és visegrádi udvarok között az alkudozás a nápolyi királyság felett. A király Miklós nyitrai püspököt és György vasi főispánt 1349. elején Avignonba küldé, hogy a nápolyi trón elfoglalásához a pápai jóváhagyást kieszközöljék; épen ez időben jöttek a pápai követek is, Guido bíbornok és Hildebrand paduai püspök Magyarországra, nyílt megbízásuk mellett talán titkos utasítással is ellátva, melynek folytán az országban némi nyugtalanságot vagy ellentállást előidézni lehetett feladatok, remélve, hogy ha e meghasonlás által a király kezeit megkötik , a nápolyi bonyodalmakon könnyebben lehet segíteni.
Az ily elhintett konkoly az elégületlenek szívében hamar kicsírázik, s bár nem akarjuk András püspököt e váddal terhelni, — hiszen a pápai követeknek titkos instructiója is csak feltevés, — azonban külhatalmak fondorkodásai hazánkban nem egyszer idéztek elő ennél már nagyobb mérvűi zavarokat is.
Azt sem tudjuk bizonyossággal állítani: ha vajon elfogatott-e ezen egyháznagy, és elkoboztatták-e birtokai? Csak annyi áll, hogy ha ez megtörtént is, nem sokára kegyelmet nyerhetett, mert a rá következő évek okmányzáradékaiban előforduló egyháznagyok között neve ismét folytonosan felemlíttetik. De a püspök, hatalmaskodásait ezután sem fékezve, elfoglalá az erdélyi káptalan szent-mihálykövi kastélyát, melyet élete végéig meg is tartott.
Daczos és erőszakos jelleméhez — melyet még egy Nagy Lajos sem volt képes egészen megfékezni — mindvégiglen hű, 1356-ban, ez év utolsó negyede táján múlt ki az életből.
(Századok – 1868. gr. Eszterházy János: András erdélyi püspök felségsértése 1349-ben 90. old.)

1361. okt. 31. Déva. — Dénes erdélyi vajda átíró levele, mely szerint a kolosmonostori conventnek Chungua negyedrészéről szóló iktató levelét Dombro-i Lőrincz fia Domokos részére privilegialis alakban átírja és megerősíti. Eredetije hártyán, függő pecsét nyomaival, IV. 2. (Magyar Történelmi Tár – 4. sorozat 8. kötet – 1907. Regesták Alsó-Fehérvármegye levéltárából. Közli: Dr. Magyary Károly).

1363.
1363-ban Stroyka és Zayk oláh kenézek azt vitaták Péter, erdélyi al-vajda előtt, hogy a Déva várához tartozó Zalasd, sűrű erdőnek új kiirtásáért kenézségi joggal illeti meg őket, más kenézségek módja szerint (quod ipsa possessio Zalasd more aliorum Keneziorum, novae extirpationis densitatis silvarum capite, jure Keneziatus ipsis et patribus ipsorum pestineret). Tehát királyi várhoz tartozó erdők kiirtása adott kenézségi jogot, de kötelességet is. (Századok – 1879. Értekezések. HUNFALVY PÁL: Bolla Márton és Éder Károly meg az oláh incolatus. III.668)

1463. ápr. 24. Budai Mátyás király iktató parancsa az erdélyi káptalanhoz, hogy Barcha-i Jánost és Tamást a Waraskezy-i Lepes András illetőleg Zenthandras-i Chewkez (dictus) Benedek fia János halálával urafogyott Lwdesth, Warasthywar és Zenthandras birtokoknak Hunyad és Deva váraktól elszakított és nekik adományozott egy-egy harmadába iktassa be.
Királyi emberek: Pesthes-i Péter és János, Bathyzfalwa-i Bathyz Péter, Salfalwa-i Salfi Lőrincz és Gergely, Dedachfalwai Illyés.
Az erdélyi káptalannak 1463. jul. 19-én kelt átiratában, hátrább. (Magyar Történelmi Tár – 4. sorozat 8. kötet – 1907. Regesták Alsó-Fehérvármegye levéltárából. Közli: Dr. Magyary Károly).

1497. aug. 14. Ulászló király Drágfi Bertalan vajda ellen és emberei ellen vizsgálatot rendel a kolosmonostori konvent tanúsága mellett a miatt, mert Geréb László erdélyi püspök familiaris nemes embereit Szentbertalani Dávidot, Bagdi Istvánt, Ombozi Miklóst és az ezekhez csatlakozó urakat, kik a pécsi püspök szolgálatában fáradoztak, a mint ezek a Hunyadmegyében fekvő Kajántó püspöki jószágra beérkeztek, fegyveres népséggel, Déva vára körül egybegyűjtött, vele egyetértő embereivel, éjjeli időben, rablók módjára megtámadták, kifosztották. Dat. Bude, in vigilia festi assumptionis b. Mario virg. anno 1497. (Magyar Történelmi Tár – 3. sorozat 20. kötet – 1897.A kolosmonostori konvent levéltárából. V. közl. Közli Beke Antal).

1525.
Szapolyay János 1525. deczember 1-én Déváról bizalmas levelet intéz Szálkaihoz ; többi közt kiemeli, hogy inkább neki ír mint a királynak »quia scimus ex consilio sue Maiestatis multa in lucem devenire.« (Eredetije a budai kamarai levéltárban-Századok – 1876. Oldalszámok 8. szám 612).

1528. márc. 11. Az erdélyi rendek felszólítják Barcsay Andrást és Györgyöt…
Az erdélyi rendek intik Barcsay Andrást és Györgyöt, hogy Déva várát a hűtlenség és hazaárulás büntetésének terhe alatt adják a Magyarország példájára Erdélyben is királlyá választott Ferdinánd vajdájának, Perényi Péternek a kezeibe. (Magyar Történelmi Tár – 5. sorozat 3. kötet – 1934.153).

1542.
Amíg Izabella királyné Dévára költözik, s aggódva ringatá bizonytalan jövőnek kitett gyermeke bölcsőjét , addig Ferdinánd segélyt eszközölt ki a speieri birodalmi gyűléstől, a török ellen, s ezzel természetesen Izabella pártja ellen is. (Századok – 1888. ZSILINSZKY MIHÁLY: Patócsy Ferencz I. közl. 611).

1550.
…továbbá Kropf Lajos czikkét, melyben »A dévai török veszedelem 1550-ben« czím alatt Enyingi Török Jánosnak a Déván megszállott Feru bég ellen végbe vitt merész hadi kalandját beszéli el. (Századok – 1900. Tárcza. A Hunyad-megyei történelmi és régészeti társulat tizedik Évkönyve 182).