A harói probléma, 1921-1940-ben. Új urak árnyékában.

   Árnyékban lenni általában kellemes dolog: az urak árnyékában, egy diploma vagy kereszt árnyékában. Valaki ezt akkor teszi, amikor szüksége van rá: a meleg miatt, protekció miatt, tudatlanság vagy babona miatt. Legtöbbször ez hasznosnak bizonyul az alanyra nézve, de nem mindig akkor, amikor egy kisebbségről beszélünk. Vannak helyzetek, amikor meg kell húzódni, de amikor ezt gyávaságnak könyvelik el, akkor ki kell állni, mert különben eltipornak, eltaposnak, megaláznak.
   Európa és a világ térképén nagy változásokat hozott az első világháború utáni békekötés. Talán a legjobban fejezte ki magát erre vonatkozóan a volt II. Vilmos császár, amikor úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a békekötés meghozta a feltételeket egy újabb és nagyobb háború kitörésére. Két évtized múlva ez be is következett.
   A trianoni béke aláírása után (1920. június 4.), az új államok kezdtek lassacskán vérszemet kapni, nem voltak megelégedve a bekebelezett területekkel, nem tartották be a kisebbségekre vonatkozó ígéreteiket, és nagyjából mindenki küzdött mindenkivel, országokon belül vagy kívül: a tótok a csehekkel, a szerbek a horvátokkal, a franciák a németekkel, a görögök a saját királyukkal, Edvard Benes újdonsült csehszlovák elnök a magyarokkal, a románok mindenkivel (bolgár, orosz, magyar, zsidó), vagyis egy általános elégedetlenség volt világszerte. Minket inkább Erdély és Bukovina érdekel, mint szülőföldünk.
   Elsőként igyekeztek az új földesurak mindenhova saját regáti embereiket elhelyezni, még akkor is, ha ezeknek semmi felkészültségük nem volt az illető pozícióra. Ezzel egyidejűleg mindenkit meneszteni, aki nem volt regáti. Majd jött a földreform, a nyelvreform, a tanügyi reform, a felekezeti iskolák beszüntetése, a központosított adóbeszedések. Minden pénz Bukarestbe utazott, és csak kevésnek akadt visszatérő jegye, Erdélybe, Bukovinába vagy a Bánságba. A román kormány akkor is azt tette, amit most: civakodtak egymással a pártok, elfeledve, hogy kormányozni is kellene. Tért hódított a fanariótizmus, a lefizetések, csúszópénzek, besúgások, kihágások és hatáskör átlépések a törvény képviselői által, és ezek mindennapos jelleggel.
   Nagyon jól rátapint az Ellenzék újság a helyzetre egyik cikkében: „Az impériumváltozás azonban alaposan rácáfolt arra a közmondásra, hogy az „új seprű jól seper". Amióta a városi tisztviselőket a kormány nevezi ki s a polgárság néma szemlélője annak, hogyan sáfárkodnak a város új urai a közvagyonnal, a városháza felé az elégedetlenség megnyilatkozásai hullámodnak”. (Ellenzék, 1924. március 16.).
   Déván, még a múlt század nyolcvanas éveiben bukovinai csángók telepedtek le, akiknek külön telepük van saját bíróval. Ez a csángótelep látja el egész Déva várost zöldségfélével, lévén lakosai legalább is olyan ügyes és szorgalmas kertészek, mint a bolgárok. Boldogultak is, szereztek egy kis pénzt, s 1912-ben meg tudtak venni Déva város és Haró község összeszögelésénél egy 126 holdas kincstári birtokot, az úgynevezett „Földvárt“, melynek vételárát teljesen kifizették, s így a telekkönyvi, átírás is megtörtént.
   HOGYAN KEZDŐDÖTT?
   A húszas évek elején országszerte megindultak a kisajátítások. A dévai csángók birtokai is kisajátítás alá estek s családonként csupán 2—10 hold földet hagytak meg. Kivételt képeztek a Maros jobb partján fekvő 76 holdas Földvár, amely továbbra is a csángók tulajdonában maradt. Néhány harói gazda kérvényt nyújtott be az elsőfokú agrárbizottsághoz s kérték a harói határban fekvő Földvár kisajátítását a község javára. Az elsőfokú agrárbizottság Craciunas Rudolf dr. táblabíró elnökletével kimondta, hogy az első kisajátítási eljárásra már nem lehet visszatérni s így a Földvár továbbra is a dévai csángók kezén maradt.
   A harói gazdák ekkor a Consilieratul Agricolhoz fordultak. A Consilieratul Agricol 1923-ban visszatért az ügyre s a 76 holdas Földvárat a haróiak javára kisajátította. A csángógazdák ezt a határozatot a legfelsőbb agrárbizottsághoz, a Comitetul Agrárhoz fellebbezték meg, amely 1927-ben visszahelyezte őket birtokukba. A járási agrárbizottság Georgescu táblabíró elnökletével képletesen végre is hajtotta az ítéletet, de a tényleges birtokbaadást egy hatóság sem tudta keresztül vinni. A harói gazdák tehát továbbra is birtokolták a Földvárat. A csángógazdák ekkor birtokháborítási pert indítottak. Donáth Géza dr. járásbíró ítéletében helyt adott a keresetnek s visszaadta a földet a felpereseknek. A haróiak ekkor a törvényszékhez fellebbeztek. A törvényszék Dragu-tanácsa megsemmisítette a járásbíróság ítéletét formai okok miatt. A csángók felfolyamodással éltek s a Semmitőszék megsemmisítette a dévai törvényszék ítéletét, a Semmitőszék ugyanis nem látott formai akadályokat fennforogni s így a törvényszéket új ítélethozatalra utasította. A törvényszék újból tárgyalta az ügyet, helybenhagyta a járásbíróság ítéletét s a földet visszaítélte a jogos tulajdonosoknak. A haróiak a törvényszék ítéletét a Semmitőszékhez fellebbezték meg, a Semmitőszék azonban megerősítette a törvényszék döntését. A legfelsőbb agrárbizottság s a semmitőszéki döntés tehát egybehangzó volt: a Földvár a dévai csángó-telepesek tulajdonát képezi.
   MOLNÁR PÉTER CSÁNGÓGAZDA HALÁLA A MAROSBAN.
   A telepesek tehát elhatározták, hogy a Maros jobb partján fekvő 76 holdas földet ténylegesen is birtokba veszik. Az 1928-as évben 12 csángógazda egy rendőr kíséretében megkísérelte a föld birtoklását. A harói gazdák hallani sem akartak erről. Kapákkal és ásókkal felszerelve megtámadták a csángókat és visszaszorították őket a Marosig. Molnár Péter csángógazda a Maros hullámaiban lelte halálát, míg a többi 11 gazda csak több sebből vérezve szabadulhatott meg. A verekedést bűnügyi feljelentés is követte, de a bűnügyi eljárás eredménye mindmáig ismeretlen. Azóta minden kormányt foglalkoztatta ez az ügy. Az akkori magyar párt a Népszövetségig vitte a kérdést s annakidején a nemzetközi sajtó is foglalkozott a jogbitorlással. Dragomir Silviu dr. kisebbségi miniszter előterjesztésére a Tatarescu-kormány Draia Zeno dr. kisebbségi jogtanácsost küldte ki a helyszínre. A tárgyalás alkalmával, a készpénzzel való kártalanítás bizonyult a legmegfelelőbb megoldásnak, amit a csángógazdák is elfogadtak. Nem¬rég aztán a csángók küldöttséget menesztettek a fővárosba. A kormány ekkor 2 millió 306 ezer 250 lejjel kártalanította a 90 csángó gazdát. Sok huzavona s a jogi fórumok igazságos döntése után végül ténylegesen elintéződött ez a kényes kérdés.

   Kezdődik a pereskedés, az 1921-es agrárreform életbelépte után.

   Ellenzék, 1924. április 6. Kedvező fordulata dévai csángótelepesek ügyében. Döntött a legfőbb agrárbizottság. Visszaadják a csángók földjeit.
A csángótelepesek ügyével több ízben foglalkozott az Ellenzék. Megírtuk, hogy az agrárreform során szegény telepesektől elvették földjeiket. Kettős veszedelem fenyegette őket: Először is semmisnek tekintették azokat a szerződéseket, amelyeket annak idején a magyar kormánnyal kötöttek, és amelyekkel végleges tulajdonukba mentek át telepeiknek. Másodszor túl szigorúan alkalmazták velük szemben a törvényt, amikor az agrárreform során családonként csak 4 hold földet hagytak meg azoknak a famíliáknak is, amelyek már évtizedek óta dolgoztak a telepükön.
Ez az eljárás valóságos pánikot idézett elő a telepesek körében, amelyet Herberger kivándorlási ügynök szépen gyümölcsöztetett a maga számára azzal, hogy a csángókat tömeges kivándorlásra bírta. Most aztán nagyjelentőségű fordulatról számolhatunk be. Március hó 24-én döntött a legfőbb agrárbizottság ez ügyben és kimondta, hogy az egész eljárás megsemmisítésével az összes telepeseknek meghagyja eddigi birtokaikat. Folyó hó 3-án hozta Dévára Szőcs Jakab csángógazda személyesen e legfőbb döntést a miniszter azon külön utasításával, hogy adják vissza a csángóknak földjeiket és szüntessék be velük szemben a kisajátítási eljárást.
   Az igazságnak tartozunk annak a kiemelésével, hogy Panaitescu dévai szenátor hetekig küzdött, exponálva magát a magyar telepesek érdekében. Ugyanígy kivette részét a munkából dr. Dubles prefektus is, aki személyesen kifejtette a miniszter előtt, hogy Déva városát érzékenyen érintené az, ha a munkás, rendszerető és termelő csángó népet kiüldöznék.

   Magyar Nép, 1924. április 12. Döntés a dévai telepesek javára.
  Az Ellenzék napilap fontos hírt közöl a telepesek birtokügyére nézve. A legfőbb agrárbizottság kimondotta, hogy a dévai csángók telepeinek kisajátítását megsemmisül és az összes telepeseket, meghagyja birtokaikban. Remél¬jük, hogy ez az igazságos eljárás a többi telepes községek javára is érvényesülni fog.

   Magyar Nép, 1927. április 23. A törvény megcsúfolói.
  Felháborító eset történt Déván, a csángó telepesek rovására. Amint annak idején többször írtunk róla, a dévai telepesek földecskéit is megtámadta az agrártörvény. Sok költséggel és szívós kitartással mégis sikerült a telepeseknek földjeik egy részét visszaszerezni. A legfelsőbb bíróság, a Semmitőszék közelebbről ítéletet hozott, amely a telepeseket újra birtokukba helyezte. Az ítélet alapján a gazdák hozzáláttak földjeik tavaszi munkájához. Csalódtak azonban, mikor azt hitték, hogy a törvényes ítélettel minden akadály elhárult az igazság útjából. Haró község lakói, akik szemet vetettek a csángók földecskéire, nem hajoltak meg a törvény szava előtt, hanem a legdurvább erőszakhoz folyamodtak. E hó 12-én Haró község egész férfi lakossága kapával és kaszával fölfegyverkezve megtámadta a mezőn dolgozó dévai magyarokat. Véres küzdelem támadt, amelyben hat magyar súlyosan megsebesült, míg a hetediket, Molnár Pétert, félig agyonverték, majd elalélt állapotában a Marosba fullasztották. A sebesülteket később szedték össze a szántóföldekről, ezek közül is többnek kétséges az életben maradása. Az eset gyászosan mutatja, hogy hová vezet a sok törvényszegés, faji izgatás, amely itten a kisebbségek, megrontására folyik. A harói kaszák és kapák az ország becsületén is sötét sebeket vágtak.

    Erdélyi Gazda. 1927. április 24. Halálos végű agrárincidens Haró községhatárában. 

   Pesti Hírlap, 1927. május 14. A harói csángó áldozat temetése.
  Déváról jelentik, hogy a harói véres események áldozatát, Molnár Péter csángó gazdát, akit a felizgatott oláh falubeliek a Marosba űztek, ahova a szerencsétlen ember belefúlt, — olyan temetésben részesítették a csángók, amilyen ezen a vidéken még nem volt. A megye minden részéből ezrével zarándokoltak az emberek a koporsóhoz.
   A Magyar Párt „Molnár Péternek: a magyarság" fölírású koszorúján kívül más koszorúk és virágok borították be a ravatalt és a csángó gazdák fogadalmat tettek, hogy a mártír halott tüdőbeteg feleségét és öt kiskorú árváját soha el nem hagyják.
A felizgatott oláhok vezetőit, akik ásóval, kapával vezették a rohamot a földjükön dolgozó csángó lakosság ellen, mind a mai napig nem tartóztatták le. Félhivatalos jelentés szerint „a vizsgálat tovább folyik…"

   Magyar Nép, 1927. május 21. Ragadós példa.
  Megemlékeztünk arról a felháborító esetről, mely Déván történt a magyar telepesekkel. A harói támadók egyik áldozatának, Molnár Péternek a holttestét a Marosban megtalálták, és óriási részvéttel temették el.
A temetéssel majdnem egyidőben újabb vérengzés történt az agrár-reform jogcímén.
Szalárdon, Marostorda megyében, a Bánffy-féle erdőbirtokon a törvény rendelkezése értelmében fenyő csemetéket ültettek. A falusi nép kaszákkal, botokkal rohanta meg az ültető munkásokat, Varga erdőőrt félholtra verték, majd az ültetvényeket elpusztították. A haróiak szomorú példája — úgy látszik — iskolát tesz a törvények semmibe vevésében.

   Magyarság. 1927. június 1. A dévai csángókisgazda román gyilkosát érdemei elismeréséül rendőrré nevezték ki. (kivonat)
Bukarest, május 31. Egy embert kineveztek ma rendőrnek. Az efféle hírekben voltaképpen semmi újság nincs, mert hiszen a rendőrök Romániában folyton jönnek-mennek, változnak; akit tegnap kineveztek, ma elcsapják, mert kiderült róla egy és más, s aztán újat kell helyére állítani. De ennek az embernek kinevezése mégis csak nem olyan mindennapi dolog, ez már elvi kérdés. Az illető ugyanis a hunyadmegyei Haró községből való román parasztember, s egyetlen kinyomozott és vád alá helyezett tagja annak a százhúsz főnyi gyilkos csoportnak, mely az idén április 12-én megrohanta Déva határában a visszaítélt földjeiket békésen méregető csángókat; egyiküket a Marosba fojtotta, a többit súlyosan, részben életveszélyesen megsebesítette.
   Annak idején a Magyarságban beszámoltam röviden erről a merényletről, előzményei azonban csak most derültek ki hitelesen a megtámadott csángók feljelentéséből. Ha a nyomozás eddig csak annyi eredményre vezetett, hogy egyetlen gyilkost tudott megállapítani, s azóta, mint nemzeti hőst, aki kellőleg megállta a próbát, ezt is éppen rendőrnek nevezték ki, legalább annyi hasznát vegyük a bűnügynek, hogy ennek kapcsán kis kultúrképet mutassunk be a huszadik század Romániájából.

  Magyar Nép, 1927. június 25.
  A harói gyilkosság és a magyar telepesek földjének ára. Amint a lapok írják, a dévai prefektus 160,000 lej honoráriumot kötött ki magának arra az esetre, ha a haróiak számára megszerzi a magyar telepesek földjét. A „Viitorul“ nevű román újság szerint ez volt az oka, hogy a gyilkossággal és véres verekedéssel végződő földszerzésre bujtogatta a román földműves embereket. A magas közhivatalt viselő ügyvéd, a Viitorul szerint az anarchia, magvait hintette el ezzel és az esetet közigazgatási orgiának bélyegzi.

  Keleti Újság, 1928. április 13. A kormány Bihar vagy Arad megyében földet ajánlott fel a harói csángó telepeseknek. (Déva, április 11.).
A harói csángó telepesek ügyében érdekes fordulat állott be. A kormány megbízásából a dévai agrártanácsos felajánlotta a telepeseknek, hogy földjeikkel egyenlő értékű földet bocsát rendelkezésükre Arad vagy Bihar vármegyében. A telepesek ezzel szemben kijelentették, hogy ők földjük pénzbeli ellenértékét kérik, vagy pedig a földjeikkel határos Bezsán község határában megfelelő földeket. Az ügy fejleményeit nagy érdeklődéssel várják.
  A dévai agrártanács a csángók kérését tudomásul vette és felsőbb rendeletre, az agrárbizottság megkezdi az összes dévai csángók kisajátítási adtainak felülvizsgálását és evégből mára hetvenegy csángó családot, idéztek meg a dévai városházára.

   Keleti Újság, 1928. április 19. Újabb kisajátítási eljárást vezettek be a dévai csángótelepesek ellen.
  A prefektura rendeletet kapott, hogy a bíróság által foganatosítandó birtokba helyezési eljárást akár száz csendőrrel is akadályozza meg (Déva, április 17.) Az évek óta irtózatos kálváriát járó dévai csángótelepeseket újabb meglepetések érték. A múlt évben, mikor az agrárkomité határozata értelmében birtokba akarták venni a harói legelőt, a román lakosság kaszával, kapákkal felfegyverkezve elűzte és a „lázadás” egy többgyermekes gazda életébe került. A csángók erre a dévai járásbíróságnál indítottak birtokháborítási és sommás visszahelyezési pert, amelyet meg is nyertek. A bíróság elrendelte újból a csángók birtokba helyezését. A végrehajtást elrendelő bírósági végzés a csángók ügyvédjének kezei között van, és végre kellene hajtani. Most jön az újabb és mondhatni példátlanul álló meglepetés.
  A napokban a megyei agrártanácsos közölte Lőrincz Jenő dr. dévai ügyvéddel, hogy a prefektura rendeletet kapott, hogy a bíróság által foganatosítandó birtokbaadást akár száz csendőr igénybevételével is meg kell akadályozni. A közigazgatási hatóságok tehát a fegyveres erő igénybevételével az igazságszolgáltatás határozatát meghiúsítják.
  A másik nagy meglepetés az, hogy egyidejűleg hivatalosan újra felvették az agrárreform-eljárást az egész csángótelepesi közösség ellen, bár a kisajátítási akció jogérvényesen már régen befejezést nyert. Evégből, beidéztek a prímáriára hetven¬egy csángó családfőt annak a megvizsgálására, hogy a befejezett agrárreform ellenére nincs-e valamelyiknek több földje, mint amennyi az u. n. „lotul tip“ szerint jár. Kifejezetten kimondották, hogy minden néven nevezendő földet elvesznek, bármi címen szerezték is a csángók, ha több mint amennyi a „lotul tip” szerint jár.
  Egyidejűleg felkérte az agrártanács a Magyar Párt hunyadmegyei tagozatának ügyvezető alelnökét, kísérelje meg rávenni a csángókat arra, hogy a harói legelő kínos ügyében közöttük és az állam között megegyezést létesítsen. Meskó dr. vállalkozott a közvetítésre és az agrártanácsos kíséretében megjelent a telepen, ahol átvették a telepesek békességre hajlandó határozatát, melyet a tanácsos is méltányosnak és jogosnak minősített. Eszerint a telepesek a kincstár javára lemondanának a harói legelőről és cserébe a telepeik szomszédságában lévő ú. n. bezsáni erdőirtásból kapnának alkalmas, azonos értékű területet.
  Ezen egyezkedési tárgyalások közé akarják beiktatni az újabb birtok revíziót, nyilván abból a célból, hogy a maradék kis földjük biztonságát féltő szerencsétlen csángók az egyezkedési tárgyalásoknál hajlamosabbak legyenek.
  Hozzáértők impressziója szerint a kormánynak nincsen komoly szándékában teljesíteni a csángóknak a bezsáni irtásról való kicserélésre vonatkozó kérését.
  Beszámolt már arról a Keleti Újság, hogy a telepeseknek valahol Biharban, vagy a Bánságban kínálnak csereföldet az állami rezervákból. A jelek szerint a csángók nem fognak belemenni egy ilyen megoldásba, ami érthető is, mert alig van értéke rájuk nézve ennek a cserének. Az újabb akció csak arra jó, hogy a sokat szenvedett csángókat még inkább meggyötörje. A telepesek rendkívül el vannak keseredve és eddigi tapasztalataik miatt nem alaptalan a félelmük és ijedségük sem a beindított reform-revízió miatt, hiszen egy újabb kisajátítás teljes katasztrófába juttatná őket.

  Keleti Újság, 1928. június 25. A harói botrányban a kormány egyezséget ajánlott föl a csángóknak, de az elfogadott javaslat végrehajtását megtagadta.
  (Déva, június 23. Saját tud.) Egyenesen példátlan az a botránysorozat, amely a dévai csángó telepesek birtokügye körül lejátszódik. A dévai magyarok több bírósági ítéletre támaszkodva sem tudnak hosszas herce-hurca után visszaadott birtokaikba beleülni s a hatóságok, amelyek a harói parasztok véres támadása alkalmával teljesen kompromittálták magukat, azóta sem, tettek egy komoly lépést sem, hogy a szerencsétlen, nyomorúságba taszított magyarok égbekiáltó sérelme megnyugtató elintézést nyerjen.
  A legkülönbözőbb ürügyek alatt tagadják meg a hatósági segítséget a birtokba helyezéshez s valósággal kanosszát járatnak ezekkel a nyomorult, nincstelen emberekkel, az egyenlőség és az agrárreform szociálisnak mondott törvényének nagyobb dicsőségére.
  Hogy, az ügy előzményeit emlékezetbe idézzük, érintenünk kell azt a véres összeütközést, amely a csángóknak ítélt földek hivatalos birtokba helyezésénél történt.
   A haróiak felfegyverkezve támadtak a védtelen csángókra, akik közül egyet meg is öltek. Ilyenformán a magyar parasztok nem tudtak földjeikhez jutni s mikor a hatóságokhoz fordultak védelemért, az akkori averescánus prefektus egyenesen ellenszenvesen kezelte az ügyüket. A dévai csángók ekkor sem tértek le a törvényesség útjáról, a dévai járásbíróság elé terjesztették a dolgot, amely újólag elrendelte a birtokba helyezést. A hatóiak természetesen fellebbeztek s itt lépett a szintérre a kormány, amely a törvény mellőzésével egyezségre hívta fel a csángókat, hogy engedjék át földjeiket a haróiaknak, ők pedig tetszés szerint választhatnak, hogy, az Arad-megyei, vagy Bihar-megyei csereföldeket kapják rekompenzációképpen. Ugyanekkor arra nézve is üzenetet kaptak a csángók, hogy a kisajátítást revízió alá fogják venni. A kétségbeesésbe hajszolt és az éhenhaláshoz közelálló magyar földművesek tudva azt, hogy ellenállásuk csak újabb szenvedéseket jelenthet számukra, elfogadják a kormány ajánlatát s készek voltak arra, hogy a lakóhelyüktől néhány száz kilométernyire fekvő földekért kicseréljék a törvényesen nekik ítélt területeket.
  Mindenki azt hinné, hogy a kormány kapva kapott az egyezségen, amely végre leszereli az országos botrányt és a harói román parasztok igényeit is kielégíti. De nem így történt. Mikor a dévai csángók hozzájárultak a kormány által elébük tárt egyezség elfogadásához, a kormány volt az, amely hallani sem akart az ügy perfektuálásáról.
  Sőt Déván oly hírek is elterjedtek, hogy a prefektus azt mondotta, hogy a birtokba helyezést akár csendőrökkel is meg fogja akadályoztatni. A per maga ez alatt ment a maga útján. A nálunk szokásos vontatott menetben a törvényszék elé került, kitűzték és lefolytatták a tárgyalást s az újabb ítélet is nyomatékosan elrendelte a csángók birtokba helyezését. A dévai magyarok erre felszólították a portarel hivatalt a végzés foganatosítására.
Előbb csendőrségi karhatalmat kértek, de mikor a jogos kívánság teljesítését megtagadták, katonai erő kirendelését kérelmezték. Itt sem volt foganatja az előterjesztésnek. Azzal az indokolással, hogy a haróiak az újabb birtokba helyezésnek még nem szegültek ellen, egy szál katonát sem adtak a többszörös bírósági ítélet érvényesítésére.
  Úgy látszik, ismét arra várnak, hogy a haróiak megismételjék a vérbefulladt offenzívát.
  Akkor majd megint köntörfalazni fog a kormány, újabb porhintő ajánlatokkal lép föl s végeredményben ismét az fog kiderülni, hogy Déván nincs hatóság, amely a szerencsétlen emberek igazát támogatná.

  Keleti Újság, 1928. szeptember 1. Csaknem megismétlődött a harói véres incidens.
  Harón meg akarták lincselni a csángók ügyvédjét, ki mellől megszökött a biztonságára kirendelt csendőr. (Déva, augusztus 30. Saját tud.).
A dévai csángógazdák ügye, mely a szomorú emlékű harói incidenst is kiváltotta, az utóbbi időben megint olyan irányba tévedt, amely kevés hijján újból kirobbantotta a harói incidens pendantját.
  Még a tavasszal hozta meg a dévai járásbíróság az ítéletet, amelyben 52 román gazdát a birtok visszaadására utasított. Az ítélet fellebbezésre való tekintet nélkül, jogerős lévén, a csángók még júniusban kérték a dévai adóhivatalt, hogy helyezze őket birtokba. A birtokbaadás napja ki is volt tűzve, de a birtokbaadással megbízott portarell beteg, lett a kitűzött napon. Emiatt elmaradt a birtokbaadás.
  Közben a per tovább folyt és a dévai járásbíróság végítéletével százezer lej kártérítésre kötelezte Haró 52 román gazdáját. A dévai magyarok ügyvédje kérte, hogy hajtsák végre az ötvenkét harói gazda ellen az ítéletet, és hogy ne tartsák rosszindulatúnak, csak a leggazdagabb ellen foganatosította a végrehajtást. A haróiak azonban így sem akartak fizetni, mire az ügyvéd a dévai portarell társaságában kiszállt, hogy 51 gazda ellen végrehajtást foganatosítson.
  A végrehajtásnak azonban csaknem súlyos botrány lett a vége. Amikor az ügyvéd a portarellel megérkezett a faluba és úzus szerint értesítették a községi bírót, hogy a végrehajtásnál legyen jelen. Albu községi bíró, aki különben a véres összeütközés értelmi szerzője volt, megtagadta az engedelmességet, s azt mondta, hogy fél, hogy bántódása lesz a végrehajtónak. Az esetről nyomban jegyzőkönyvet vettek fel és csendőrséget kértek biztonságukra. Meg is érkezett két csendőr s megindultak a falu utcáin, de mikor egyszer hátranéztek, meglepődve látták, hogy a mögöttük haladó csendőrök eltűntek és magukra hagyták őket.
  Ekkor találkoztak egy ismerősükkel, aki figyelmeztette őket, hogy a falu népe kaszákkal fegyverkezik ellenük. Az ügyvéd és kísérete erre sietve eltávoztak a faluból. Haró község csendőrsége tudja, mi a kötelessége a módos falusi gazdákkal szemben.

   Keleti Újság, 1928. október 17. Jelentés a pártközpont munkájáról, a mártíromságok közül.
  Az egész magyarság megrendült dévai csángó telepeseink vészkiállására, midőn a legfőbb agrárbíróság által nekik visszaítélt és a hunyadmegyei Haró község határában levő földjeikről a harói felizgatott román lakósok őket kiverték, többet közülük súlyosan megsebesítettek, s egy a Marosban lelte halálát.
  Tiszteletreméltó és bámulatos a magyar nép türelme, mikor ilyen gaz büntettet a nyers erő igénybe vételének mellőzésével megtorlatlanul hagy. Kétszeresen hárult tehát reánk a feladat, hogy a meg „sértetteknek elégtétel” szerezzünk, e büdösök bűnhődését szorgalmazzuk, és mindent elkövessünk a megsértett jogrend helyreállítására.
  Hunyadvármegye tagozatunk első jelentésére nyomban mozgósítottuk bukaresti pártirodánkat, hogy parlamenti csoportunk útján ez irányban mindent kövessen el. Egyben az elhalt Molnár Péter hátra maradt családjának felsegélyezésére gyűjtést indítottunk.

   Keleti Újság, 1929. január 30. A hatóságok tehetetlenül állanak a harói román gazdák magatartásával szemben.
  A végleges bírói döntés ellenére sem adták birtokba a dévai csángó-gazdáknak a megítélt harói földet — Földcserével oldják meg a véres kimenetelű harói csángóföld ügyet. (Déva, január 28.)
  Maholnap két éve annak, hogy a román harói gazdák a dévai csángó gazdákat harói földjükön megtámadták, és életveszélyes sérülésekkel elkergették a csángók földjéről. Ebben a futásban vett részt Molnár Péter dévai csángógazda is, akit a Marosba leltek. A szerencsétlen ember a hullámokban lelte halálát, özvegyet és öt árvát hagyva maga után. Ezt a történetet már mindenki ismeri.
  A csángók, joguk elismertetéséért bírósághoz fordultak. A liberális uralom alatt a dévai vezetők mindent elkövettek, hogy a bírói ítéletet késleltessék. Egyszer azonban annak is eljött az ideje s a bírói ítélet a csángóknak ítélte meg a földet, sőt azt is elrendelték, hogy birtokba adják nekik. Ez azonban nem mehetett olyan könnyen, mert a harói román gazdáknak más volt a véleményük, mint a döntőbíróságnak. A harói gazdák kimondták, hogy a földre szükségük van és semmiféle bírói ítéletnek sem engedelmeskedve, olya n fenyegető magatartást tanúsítottak az után is, hogy a föld átadását nem is tudták végrehajtani.
  A hatóságok rendelkezéseivel való szembehelyezkedést új közéleti betegségnek nevezhetjük el, amelyet a liberális rezsim honosított meg Romániában s így nálunk is. Mert a liberálisok voltak azok, akik mindenáron meg akarták akadályozni a csángók igazságának elérését, nem törődve azzal, hogy ezáltal veszedelmes precedenst teremtenek minden állampolgár számára a hatóságok rendelkezéseivel való szembehelyezkedésre s így magának az állam élet továbbvitelének a megakadályozására, mert a bíró ítélet végre nem hajtása egyet jelent az állami életmenetel folytonosságának megakadályozásával.
  Ezért az új kormány kinevezésével, joggal hittük, hogy a kormány ezt, az erdélyi magyarságnak egyik legnagyobb sérelmét s az állami életnek egyik legnagyobb fekélyét orvosolni fogja, s a csángókat visszahelyezi bíróilag megítélt földjük birtoklásába.
  Azonban nem ez történt. Minden jóakarat és törvénytisztelőt ellenére a harói román gazdák magatartása nem változott meg. Nagyobb a ragaszkodásuk a csángók földjéhez, mint a törvény, a jog és a hatóságok iránti tisztelete, vagy a Maniu kormány iránti szeretet, mert álláspontjukat meg nem változtatva, továbbra is ragaszkodtak ahhoz, hogy a csángóknak visszaítélt földet ők birtokolják.
  Így állván a helyzet, a dévai csángók is más megoldást kerestek. Már régebbi tárgyalásaikat tovább folytatva cserével akarták megoldani a régen húzódó pert. A csere ügyében felkeresték dr. Rozván István hunyadmegyei prefektust, aki az érdekeit és illetékes hatóságok képviselőivel együtt kiszállt a helyszínen és bejárták azt a helyet, amelyet a dévai csángók a harói földért kárpótlásként kívánnak. A dévai csángók a dévai földjük szomszédságában akarnának megfelelő értékű földet, erdőben. Eszerint területileg jóval többet kellene kapniuk, mivel a Harón elvesztett föld holdanként legalább harmincezer lejt ér, míg a dévai határbeli erdőrész holdja legfeljebb 8-10 ezer lej.
  A terveket a dévai Consilier Ágricol már elkészítette s a prefektus a napokban már fel is terjesztette a Mihalache földművelésügyi miniszterhez, aki törvényhozásilag kell, hogy majd a dévai csángóknak a saját földjük helyett ezt a kárpótlást megadja.
  Ebben az esetben megtörténik az a hallatlan és példátlan eset, hogy egy bíró ítélet végre nem hajtása miatt külön törvényt kell, hogy hozzanak, hogy némileg is kárpótolják azt a veszteséget, ami a csángókat mégiscsak éri, minden kárpótlás ellenére is, a föld vissza nem adásával.
  A szegény csángóknak nincsen más mit csinálniuk. Nem tudnak más jobb módot találni. A kormány számára azonban hatalmas mementó, mert a bírói ítélet végre nem hajtásával olyan precedenst szentesít, ami rést üt a jogrenden. Szeretnők az igazságügy miniszternek figyelmébe ajánlani, hogy tanulmányozza át ennek a pörnek aktáit. Mert az igazságügy-minisztert is érdekelheti az, hogy az igazságszolgáltatás egyik fórumának a döntését nem engedik végrehajtani. Az igazság álláspontja az, hogy a bíróilag megítélt jogot feladni nem szabad, a dévai csángóság nem is adta fel, de a kényszerhelyzet előtt állanak és nincsen más mit csinálniuk.
  Ezt a kényszerhelyzetet ugyan a liberálisok teremtették meg, de a most uralmon lévő párt s kormány is felelős annak megtartásában.
Akármennyire is elhisszük a kormány jó szándékát, az ebben az esetben tanúsított tehetetlensége feltétlenül gyengeségre vall.

   Ellenzék, 1929. július 21. Százezer lej kártérítést állapított meg a bíróság a dévai csángótelepeseknek. Dévai tudósítónk jelenti: A dévai csángótelepesek birtokperében, a Déva határában cserébe adandó földeken kívül a bíróság most újabban 100.000 lej kártérítést is megállapított a csángóknak. A harói földműves gazdák azonban sérelmesnek tartották az ítéletnek pénzbeli kártérítésre vonatkozó részét is és ezért fellebbezést nyújtottak be a dévai törvényszékhez. A törvényszék fellebbezési bírósága tegnap tárgyalta az ügyei, de ítéletet nem hozott, hanem adatok kiegészítése, illetve újabb adatok beszerzése címén a tárgyalást szeptember 18-ra halasztotta. A csángótelepesek érthető kíváncsisággal és türelmetlenséggel várják a fellebbezési bírósági ítéletet.

   Magyar Nép, 1929. November 9. A dévai csángók adót fizetnek kisajátított földjeik után. A csángó telepeseket ért sérelmekkel sokszor foglalkoztunk lapunkban. Ezúttal megint egy nagy igazságtalanságról kell, hogy hírt adjunk. A dévai pénzügyigazgatóság ugyanis 1924-ig visszamenőleg megadóztatta a dévai gazdákat elvett földjeik után. A dévai csángók különben birtokba-helyezési és kártérítési pert is indítottak a földeket jogtalanul birtokló román gazdák ellen. A bíróság helyt is adott a keresetnek s 100 ezer lei kártérítést ítélt meg a felperesek számára.

   Keleti Újság, 1930. április 18. A hunyadmegyei prefektus kijelentette, hogy a dévai csángók birtokügyét a húsvéti ünnepek után okvetlenül rendezni fogják.
  A dévai csángók harói birtokügye még a mai napig sincsen rendezve. Tekin¬tettel arra, hogy a csángók a közelmúltban küldöttségileg keresték fel dr. Oncu Jacob hunyadmegyei prefektust, munkatársunk érdeklődött a prefektusnál, aki ebben az országos hírnévre szert tett ügyben a következő kijelentéseket tette:
  — Dr. Pop Justin szenátor fennjárt a miniszternél és megsürgette a bírói ügy elintézését. Ennek következtében a tegnap leirat érkezett a minisztériumból, amelyben felkérnek, hogy a csángó-ügyben felterjesztést tegyek annak mikénti elintézésére vonatkozólag. Én az ügyet a húsvéti ünnepek alatt tanulmányozni fogom, és ünnepek után felküldöm javaslatomat, amely a csángók kívánsága szerint azt fogja tartalmazni, hogy a Beján-féle erdőterületeket adják nekik a harói birtokok helyett — úgy, hogy — remélem, néhány héten belül teljesen el lesz intézve ez a régi dolog.
Megemlítettük a prefektus előtt, hogy a jogtalanul elvett földeik után az adót a csángóktól hajtották be. Erre a prefektus így válaszolt:
  — Én is jogtalannak tartom, hogy a nem használt földek után adót fizessenek. Tekintettel azonban arra, hogy ennek meghatározott útja és módja nincsen, egyelőre a dolog megvitatása végett dr. Zsellér Joan adminisztrátor úrral fogok „tárgyalásokat” folytatni és remélem, hogy sikerülni fog a kedvező megoldási módot megtalálni.
  A dévai csángók a legnagyobb várakozással tekintenek az ügy elintézése elé.

   Keleti Újság, 1930. június 5. Végre történi valami a harói agrárbotrány likvidálására.
  A kormánybizottságot küldött ki, amely a haróiakkal több alternatívára nézve tárgyalást folytatott. (Déva, június 3.)
  Ismeretes az a harc, amelyet a harói csángótelepesek folytatnak 1926. óta elvett földjeikért. Most azután, úgy látszik, a kormány elhatározta, hogy végre megoldja ezt a kérdést és bizottságot küldött ki Dévára, hogy a csángótelepesek, kiküldötteivel megbeszélje a régóta vajúdó kellemetlen és már emberáldozatot is követelt ügy elrendezését.
  A bizottság elnöke Oncu Jakab prefektus, tagjai Marinescu mérnök, szászsebesi erdészeti főfelügyelő, továbbá Csomós István dévai agronom mérnök, Suciu agronom, a csángók részéről pedig Martonossy György dr. és Lőrinczi Jenő dr., míg a haróiak részéről Câmpian Simon dr. ügyvéd.
A megbeszélések kedden délelőtt 10 órától déli 1 óráig folytak s ez alkalommal a kormány megbízottai három javaslatot terjesztettek elő megvitatásra.
   Az első javaslat szerint pénzben kártalanítanák a csángókat, a második eshetőség az lenne, hogy a 76 hold harói föld értékének megfelelő erdőket kapjanak a Déva határában lévő bejáni erdőből.
  Végül, hogy esetleg a Bánságban kapjanak az illetők azonnal értékesíthető területeket, amelyek ugyanannyit érnének, mint régi földjeik. A második propozíciót a szászsebesi erdőfelügyelő hevesen ellenezte azzal, hogy egy ilyen eljárás veszedelmes precedenst jelentene, a különböző igények nagyban csökkentenék az állam erdőállományát.
  A csángók képviselője, Borbély Ferenc dévai csángóbíró kijelentette, hogy csak az első két prepozíciót fogadhatják el, a készpénzben, vagy az erdővel való kártalanítást.
  A csángók követelése összesen 76 hold, olyan földből, amely holdanként 35 ezer lejt ér s így összesen 2 millió 660 ezer lej. Ehhez hozzájárul az 1924. évtől számított jövedelem 1 millió 140 ezer lej értékben ügyvédi és egyéb kiadásokra 200 ezer lej, összesen tehát 4 millió lej.
  Abban az esetben, ha az erdővel kártalanítják őket, illetékek címén újabb 155000 lejt kérnek. A harmadik indítványt nem fogadhatják el, mivel megtörténhetik az, hogy olyan földeket kapnak, amelyet csak tíz év múlva, értékesíthetnek. A csángók kérték, hogy ügyüket augusztus 1-ig intézhessék el, mivel tovább igazán nem tudnak várni. Re¬méljük, hogy a kormány, amely a bizottság kiküldé¬sével tanúságát adta elhatározásának, hogy az ügyet el akarja intézni, végre valóban dűlőre is juttatja azt a régóta húzódó kellemetlen problémát, amely annyi kisembernek okozott nagy károsodást.
****************************************************
Martonossy György református főgondnokról el kell mondani, hogy a Sziguranta embere volt. A Molnár János, Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyvében (Kriterion, 2014, IV. kötet, 86 oldal) ez áll: informátorként „Vasilescu”. Adatok: III. kötet 64, 155, 175, 189, 343. oldal és IV. kötet 23, 24. oldal.
*************************************************

   Ellenzék, 1930. december 3. A dévai csángók ügye.
Hunyadvármegye prefektusa a napokban Bukarestben a dévai csángók ügyében is eljárt Potarca államtitkárnál s azt a választ kapta, hogy az ügy most van elbírálás végett a Casa Padurilor-nál. Ha ez a fórumkedvezően intézi el, úgy a csángók kártalanítási ügyének a bírói földekért már semmi akadálya nem lesz.

   Keleti Újság, 1930. december 5. Ismét elutasították a dévai csángókat. A legfelsőbb erdészeti tanács nem engedi meg, hogy a dévai csángókat a bezsáni erdőből kártalanítsák az elvett harói földekért. (Déva, december 3.)
  A dévai csángók harói hetvenhat hold földjének az elvétele az erdélyi magyarság egyik legnagyobb sérelme. A csángók az igazságszolgáltatás első fórumában megnyerték perüket a harói román gazdákkal szemben, s így teljes joggal birtokolhatnák jogos tulajdonukban lévő földjüket, ha a hatóságok birtokba tudták volna adni azokat. A harói román gazdák azonban a törvény ellenére olyan agresszíven viselkedtek, hogy a dévai csángók nem kísérelhették meg, hogy soraikból újabb Molnár Péterek kerüljenek ki s emiatt belementek a hatóságok javaslatába, hogy az elvett földekért esetleg máshol kárpótolnák.
  Sok huzavona után augusztusban a dévai prefektúrán tárgyalások folytak le, amelyek során három javaslatban állapodtak meg. A dévai csángók a három közül a legjobbnak s a legigazságosabbnak azt látták, amely szerint a Déva környékbeli bezsáni erdőből kárpótolták volna őket; a termőföldért irtatlan erdőt juttatva a gazdáknak.
  A dévai csángóknak azonban most sem volt szerencséjük. A bukaresti Casa Pădurilor, legfelsőbb tanácsa 2195. és 2976. számú jegyzőkönyvei alapján a napokban arról értesítette a csángók képviselőjét, hogy az erdőcserébe nem mehet bele. A különös elutasítást a tanács a következő keppen indokolja: „A tanácsnak nincsen az ellen kifogása, hogy a birtokok minisztere a dévai csángókat az elvett 76 hold harói földért 90 hold silányabb minőségű nagybarcsai vagy branyicskai, avagy pedig a Bánságból hasonló mennyiségű földdel kárpótolja, azonban megerősíti a szárazalmásiak s az árkiiaknak a bezsáni erdőre vonatkozó kérésük elutasítását s így a harói földért való csere elintézését ilyen módon elutasítja.“
Ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy az állam ragaszkodott ahhoz, hogy a bezsáni őserdőt ne bontsák meg. Hogy azonban annak megcsonkítását lehetővé tegyék, a hatóságok a közeli szárazalmási és árkii lakosokkal szintén csekély kisajátításokért kérvényt adattak be, ami azt a célt is szolgálta, hogy a környékbeliekkel megkedveltessék a dévai csángók térfoglalását.
   Mindezek az akaratok azonban megtörtek, mivel a legfelsőbb erdészeti tanács nem járult hozzá az egyedüli igazságos csere véghezviteléhez.
A dévai csángók tehát most ismét csak ott vannak, mint a pernek a legkezdetén, s ha újabb akadékoskodás nem történik, talán hozzá fognak jutni a Bánságban olyan földhöz, amit el tudnak hamar adni, hogy legalább pénzt lássanak, ha már földet a közelben, lakásaikhoz közel, nem kaphatnak — jóllehet ez a kívánságuk jogos, hiszen a harói földek a többi földeikkel szomszédos területen fekszenek.
   Nem kétséges, hogy a hatóságok gyengesége oka ennek a kálváriának, mert ha a bírói ítélet alapján a csángókat birtokba helyezték volna, minderre nem lett volna szükség. De a helyzet még ma is az, hogy nemcsak hogy nem élvezik jogos birtokuk hasznát, de az adót is velük fizettetik meg helyenkint s mivel ez az adóhátralék, mintegy 100. 000 lejre rúg, a dévai pénzügyigazgató javaslatára most kérvénnyel fordultak a pénzügyminiszterhez, hogy ezt az adót elengedje nekik.
  A hatóságok gyengesége után pedig a kormányzat gyengeségét is meg kell állapítanunk. A kormányzat nagyon is a tudatában van, hogy a csángóknak 100 százalékos igazságuk van s emiatt, ha már hatóságaikkal nem tudják birtokba adatni a földeket, úgy legalább a cserét kellene siettetniük, vagy legalább is olyan rendeletet adniuk, hogy a hatóságok ne gáncsolják el azt a javaslatot, amely egyedül lett volna alkalmas a jogtalanság némiképp való reparálására. Úgy látszik azonban, hogy nem akarnak itt sem döntést addig, míg a dévai csángók ügyét is a Népszövetség elé nem viszik. A dévai csángók pedig a kormány által akartak igazságot. Hogy nem ez volt a szándékuk, azt senki sem mondhatja.

   Ellenzék, 1930. december 10. A dévai csángóknak nincs szerencséjük a kártalanítással. Déva.
  Ismeretes, hogy a harói agrárincidenssel kapcsolatosan ez év augusztusában a dévai prefektúrán tárgyalások indultak meg, amelyeknek eredményeképpen a felek három alternatív-javaslatot fogadtak el a csángók kártalanítása ügyében. Akkor a csángók kijelentették, hogy ők csak a bezsáni erdőből való kártalanítással elégedhetnek meg, mivel ez esik Dévához a legközelebb s aránylag hasonló értéket, kapnának ezen a helyen. Az erdészeti igazgatóság legfelsőbb tanácsa azonban 2191. és 2976. sz. határozatában most arról értesítette a csángók vezetőit, hogy ebbe a javaslatba nem mehet bele. Így most nemcsak a dévai csángók, hanem a két szomszédos község, Szárazalmás és Árki lakóinak kérését is visszautasították, amelyben a bezsáni erdő felosztását kérték. A hatóságok úgy akarták megbontani a bezsáni erdő egységét, hogy a szomszédos községek lakóival is kérettek belőle.
  Sajnos, az eljárás sem vezetett eredményre s így most a csángóknak a másik két javaslat köpött kell választaniuk. Vagy a Nagybarcsa és Branyicska körüli földekből, vagy pedig a Bánátból tartsanak igényt a kártalanításra. Re¬mélhető, hogy az ügyet a csángók döntése után most már a lehető legrövidebb idő alatt el fogják intézni.

   Keleti Újság, 1931. szeptember 13. A földművelésügyi államtitkár átvette a kisemmizett dévai csángók kártalanítási ügyének aktáit. (Déva, szeptember 11.)
   A harói földek elvétele miatt a dévai csángók kártérítési pert indítottak. Ez a per még nem dőlt el. A hatóságok még a tavaly egyezkedni kezdtek s a prefektúrán lefolyt tárgyalások eredményeképpen három alternatív megoldási módot állapítottak meg. Az egyik pénzben, a második a Déva melletti Bezsán erdőben, s a harmadik a bánáti állami rezervákból óhajtotta volna kártalanítani a dévai csángókat, akiknek a kára már eddig is szinte kiszámíthatatlan.
  Az alternatívák azonban csak az aktában maradtak, mert a csángók abból semmit sem láttak. A múlt héten aztán lent járt Hunyad megyében Stanciu földművelésügyi alminiszter, akinek dr. Bratu Dumitru, Hunyadmegye jelenlegi prefektusa átadta a csángóügyben véleményező javaslatát, amelyben azt fejtette ki, hogy a maga részéről is a bánáti állami rezervákból látja a legreálisabbnak a csángók kártalanítását.
Stanciu miniszter magához vette ezt az iratot s a prefektus előtt azt a kijelentést tette, hogy a csángók ügyét ő is minél gyorsabban rendezendőnek tartja.
  Hogy ez már a hányadik rendezési szándék, nem tudjuk. Feltételezzük azonban, hogy a szándék nemes s így végre mégis csak remény van arra, hogy ezt a kormány részére sem kellemes ügyet, végre véglegesen elintézzék.

   Keleti Újság, 1931. szeptember 13. Az első konkrét ajánlat a dévai csángók kártalanítására. A harói Földvár 76 hold kövér földjéért a Bánátból 150 hold príma földet ígérnek. A csángók megbízottai leutaznak az ígért földek megtekintésére. (Déva, okt. 2.)
   A dévai csángóktól még 1926-ban elvették a harói Földvár kövér 76 hold földjét. Molnár Péter dévai ötgyermekes csángógazda a Marosban lelte halálát a földért, a harói román gazdák törvénytelen és jogtalan cselekedete miatt. A föld így a harói románok kezébe csúszott át. A csángók perre vitték a dolgot s a pert meg is nyerték. De birtokba a hatóságok a románok fenyegető magatartása miatt nem tudták adni, így a földet a törvény s a bírói határozat ellenére is a harói román gazdák birtokolják mind a mai napig. A hatóságok emiatt igyekeztek a dévai csángókat másképpen kártalanítani. A megbeszélések már évek óta tartanak, de semmi konkrét eredményt nem hoztak.
   A napokban történt meg az első lépés, amely a csángók ügyét előre vitte. Megírtuk ugyanis, hogy Stanciu földművelésügyi alminiszter hunyadmegyei látogatása alkalmával dr. Bratu hunyadmegyei prefektus előadta a dévai csángók ügyét is a miniszter megígérte, hogy minél előbb elintézi. Hétfőn ebből az intézkedésből kifolyólag megjelent Déván Tromburg földművelésügyi inspektor és a harói földért 150 hold príma bánáti földet ígért a csángóknak az állami rezervákból, ami a 76 holdnak körülbelül a kétszeres, értékben azonban nem éri utol a harói földet, amely kövérsége miatt a legelső minőségűnek mondható.
  Éppen azért a csángók megbízottai: Borbély Ferenc bíró, Székely Gergely és Varga Antal — azt a választ adták, hogy már a költségek miatt is legalább a háromszorosát adják a 76 hold helyébe, amire az inspektor választ még nem adott. Felhívta azonban a csángók megbízottait, hogy mielőtt nyilatkoznának, utazzanak, le a Bánátba s tekintsék meg a felajánlott 150 hold elsőrangú földet.
   A csángók megbízottai a napokban elutaznak s a megtekintés után, adnak választ az államnak az ajánlatra. Annyit már most meg lehet állapítani, hogy a 150 holddal távolról sincs kárpótolva a kövér föld, s a költségek, pedig egyáltalán nincsenek fedezve, pedig — legalább 300—400. 000 lej költség van már eddig az áldatlan peren.

   Keleti Újság, 1932. június 27. A dévai csángók ügye a semmitőszék előtt. A semmitőszék a dévai törvényszéket új ítélethozatalra utasította. (Déva június 25.)
   A harói román gazdák s a dévai csángó magyar gazdák közötti birtok-háborúsáról a Keleti Újság már nagyon sokszor írt. A Maros jobbpartján Haró község határában a csángóknak 76 hold földjük volt. Ez a föld, az úgynevezett Földvár, elsőrangú termőföld s a csángók, akik szorgalmasan dolgozták meg ezt a területet, ebből nevelték fel gyermekeiket s ragaszkodtak ehhez a földhöz. A harói román gazdák azonban úgy gondolkoztak, hogy mivel a terület hozzájuk közelebb van, joguk van hozzá. Így történt, hogy a Consiliul Agrar megyei döntése után sem adták át a földet a csángóknak, sőt, amikor a csángók a maguk földjét meg akarták művelni, kapákkal s más eszközökkel kergették el őket és csak életveszedelem között menekülhettek el. Ekkor történt az a szomorú eset, hogy Molnár Péter dévai csángó gazda ebből a csetepatéból kifolyólag a Maros hullámaiban lelte halálát.
   A Comitetul Agrar, a legfelsőbb agrárbíróság, a csángóknak adott igazat. A birtokba helyezést a dévai járásbíróság rendelte el s ugyancsak megítélte a járásbíróság a dévai csángóknak azt a hasznot is, amit a jogtalan birtoklással elvesztettek. Ezt a kedvező döntést a harói román gazdák megfellebbezték a dévai törvényszékhez, amely a csángókat elutasította.
   Az ügy a bukaresti semmitőszékhez került, amely a június 22-én megtartott tárgyaláson a csángók fellebbezésének helyet adott, a dévai törvényszék ítéletét megsemmisítette s a törvényszéket új ítélethozatalra utasította.

   Keleti Újság, 1932. július 9. A bukaresti magyar maszlagolók Hunyadmegyében is megjelentek. A hunyadmegyei prefektus ajtót mutatott a dévai csángók árulóinak. Szerdán tette le a listát a hunyadmegyei Magyar Párt. (Déva, július 7.)
  A hunyadmegyei Magyar Párt minden előkészületet megtett a választásokkal kapcsolatosan, úgy, hogy a hunyadmegyei Magyar Párt listáját szerdán délben impozáns aláíró tömeggel le is tették s ezzel a hunyadmegyei Magyar Pártnak a negyedik hely biztosítva van.
  Élénk tevékenységet fejt ki a Magyar Párt dévai intézőbizottsága is, amely a napokban megtartott ülésén a megyei propagandával foglalkozván, úgy határozott, hogy különböző napokon a magyarok lakta községeket fogják meglátogatni.
  Ezen az intézőbizottsági ülésén jelentette Borbély Ferenc, a dévai csángók bírája, az intézőbizottság tagja, hogy a Csángótelepen egy ismeretlen autó újságot osztogatott, amely különböző „vádakkal” illeti a Magyar Párt vezetőit. Jól tudja — úgymond — hogy ezek milyen pénzzel dolgoznak és nem más a céljuk, minthogy megbontsák a Magyar Párt egységét, azt azonban kijelentheti, hogy a dévai csángóság teljes bizalommal viseltetik a Magyar Párt s annak minden központi és megyei vezetőjével szemben s a bukaresti maszlagok szappanbuborékként fognak szétpattanni, mivel a csángóság egységét semmi sem bonthatja meg.
  Élénken dokumentálja a csángók egységét, amiről még a hatóságok vezetői is meg vannak győződve, az eset, ami a napokban játszódott le. Néhány csángó gazda, aki eddig is mindig külön utakon járt, s aki az összesség érdekeit nem igen szokta tekintetbe venni, megjelent dr. Atirescu Ieronim hunyadmegyei prefektusnál s a csángók szavazatait felajánlotta a kormánypártnak abban az esetben, ha a prefektus a harói kérdésben kedvező döntést hozna.
  Dr. Atirescu prefektus, aki egy cseppet sem fogadta szívesen a felkínálkozókat, kijelentette, hogy hallott a harói kérdésről s konkrét ígéretet nem tehet, de, ha a választások után is a prefektusi székben marad, úgy akkor meg fogja vizsgálni a panaszukat, de a felajánlott szavazatokra egyáltalán nem reflektál, hanem mindenki szavazzon oda, ahová akar.
  Ahogy tehát a bukaresti magyar nyomtatvány nem tudott célt érni, úgy ez a néhány vállalkozó is csúfos kudarcot vallott, mert ez a válasz egyértelmű a kiutasítással, ami a hunyadmegyei prefektus tapintatos és okos érzékére vall.

   Keleti Újság, 1933. február 22. A törvényszék másodszor is a dévai csángók javára döntött. Déváról jelentik: A dévai csángótelepesek a harói román gazdákkal szembeni pere egész Erdélyben közismert.
  1927-ben történt, hogy a csángókat a harói „Földvár“ legelő birtoklásában megzavarták s a harói gazdák kapákkal s egyéb szerszámokkal támadtak a csángókra. Az egyik gazdát bekergették a Marosba s ott lelte halálát. Ezt a 76 holdnyi földet, amit a haróiak vitássá tettek, már Molnár Péter ötgyermekes csángógazda vére is öntözte. A vizsgálatok után a támadóknak semmi bajuk nem lett, az ügy elaludt. A csángók azonban igazuk tudatában birtokháborítási pert indítottak a haróiak ellen s ezt a pert különböző fórumok tárgyalták már.
   A dévai törvényszék második szekciójának Palade-Bota-tanácsa február 8-án tárgyalta újból a maholnap mindjárt hatodik évét megérő pert.
Az ítélet kihirdetés a napokban volt s eszerint a dévai törvényszék második ítéletében a sommás visszahelyezésnek helyt adott s ezen kívül meg ítélte az elmaradt hasznot s a költségeket is, amennyiben a harói román gazdákat 1927. évtől kezdődőleg évi 20. 000 lej haszon megfizetésére s a költségek fedezésére utasította.

   Keleti Újság, 1933. május 4. A földjeikról kivert dévai csángókkal új tárgyalásokat kezdett egy miniszteri biztos. A törvénynek és a bírói ítéletnek még nem tudtak érvényt szerezni — Most egyszakaszos törvényt ígértek. (Déva, május 3.)
   Ismeretes a földjüktől megfosztott dévai csángók szomorú sorsa. A részükre visszaítélt földet egyszerűen elfoglalták tőlük, durva támadásokkal kiverették a saját földjeikről s a törvényen kívüli állapoton hat év óta nem változtatott senki.
  A csángók a járásbíróságnál megnyerték a perüket, a törvényszék elutasította őket keresetükkel, ami ellen a csángók a semmitőszékhez fordultak. A semmitőszék megsemmisítette a dévai törvényszék ítéletét, és új ítélethozatalra utasította. A dévai törvényszék új ítéletében szintén a csángóknak adott igazat, úgy, hogy a két egybehangzó ítélet most már végrehajthatóvá vált.
  A dévai csángók a meggyilkolt Molnár Péter szomorú esete miatt sokat gondolkoztak azon, hogy mitévők legyenek. Elhatározásuk azonban az volt, hogy a törvény adta joggal és lehetőséggel feltétlenül élni fognak, mert, amennyiben ezt nem tennék meg, lemondanának arról a földről, amely már a vérükből is vért kívánt. Éppen emiatt küldöttségileg keresték fel Dregan Gh. hunyadmegyei igazgatót a prefektus távollétében és kérték, hogy az átvételnél garantálja a rendet és a törvények respektálását.
  A megyei igazgató nem adott konkrét választ, hanem kérte a csángókat, hogy várjanak a prefektus haza érkezéig. Mielőtt azonban a prefektus hazaérkezhetett volna, mivel hosszabb szabadságon van, ez ügyben a napokban megérkezett Dévára Popescu, temesvári agrárispektor, aki jelenleg a minisztériumban teljesít szolgálatot.
  Megérkezése után azonnal a harói helyszínre ment és érdeklődött a harói gazdák magatartása felől. Másnap pedig behívatta a csángó gazdák képviselőit s dr. Martonossy György és dr. Lőrincz Jenő ügyvédek társaságában s a hivatalos közegek jelenlétében Dregan alispánnál kezdetét, vették a tárgyalások.
  A tárgyalások folyamán az inspektor több ízben érdeklődött a földek értéke iránt, úgyszintén a bezsáni erdők értéke felől, amelyekből a csángókat kártalanítani kívánják. Végleges érték megállapítást nem tettek, mert arra az inspektornak nem is volt felhatalmazása.
  Ellenben hosszas és nehéz tárgyalások után megállapodtak abban, hogy az inspektor részletes tervet terjeszt fel a miniszter elé olyan értelemben, hogy a dévai csángókat a Déva közelében lévő bezsáni erdőkből kártalanítsák, ami azonban az erdőigazgatóság hajthatatlan magatartása miatt csak úgy történhetik meg, ha egyszakaszos törvénnyel ezeket az erdőket kiveszik az erdőigazgatóság hatásköréből. Popescu inspektor ilyenszerű tervezetet fog benyújtani a miniszternek, egyenes miniszteri kiküldetése és utasítása alapján. Ennek fejében azonban arra kérte a csángókat, hogy a birtokbavételt halasszák, el s adjanak a kormányzatnak decemberig határidőt, hogy a törvényt a törvényes fórum okkal megszavaztassa, amit a csángók elfogadtak.
  A csángóknak az ítélet alapján teljes joguk lett volna a harói földek átvételére. Popescu inspektor kérésére azonban egyelőre elállottak a birtokbavételtől s decemberig a jóhiszemű várakozás álláspontjára helyezkedtek, ami teljesen bizonyítja a csángóknak ama jó szándékát, hogy a béke kedvéért hajlandók a cserébe is belemenni. Ez a csere azonban csak az egyenlő értéket egyenlő értékért elvén épülhet fel, éppen ezért kérték az inspektort, vigye keresztül a miniszternél azt is, hogy az elmaradt haszonösszegét, amit a törvényszék szintén megítélt, ugyancsak erdőben adják ki nekik.
  Popescu eredményes tárgyalásai után remélni kell, hogy végre a kormányzat most már egész komolyan foglalkozik ennek a több, mint hat éve húzódó ügynek a likvidálási tervével s az egyszakaszos törvény alapján a csángók valóban kártalanítva lesznek. A kártalanítás módjára való tekintettel, Popescu inspektor a miniszternek két bizottság kinevezését fogja javasolni. Az egyik a harói földet, a másik pedig a bezsáni erdőket fogja felértékelni s e két bizottság véleményének összeegyeztetésével, fogják majd a végső szót kimondani. Nehogy azonban ez az egyszakaszos törvény, mint ígéret, ürügyül szolgáljon a szegény nép jóhiszeműségének kihasználására, újabb jogtalanságokra.

   Keleti Újság, 1934. február 25. A dévai csángók romlását tárja fel egy memorandum. Kihúzták a földet alóluk és, nincsen, amiben meg tudnának kapaszkodni. A régen sokgyermekes családok közül már sok a gyermektelen. (Déva, február 24.)
  A dévai derék csángóság mindenkor bujával-bánatával a Magyar Párthoz fordult. De nagyon sok bánata volt már s mennyi küzdelmen ment keresztül az utolsó tizenöt év alatt. Most is memorandumban írták meg helyzetüknek szomorúságait a párt vezetőségéhez. Ez a memorandum, amit László János állított össze, elmondja sorsukat. Ebből a leírásból közöljük azt a részt, amely az általános gazdasági nyomorúságon kívül a különleges csángó népi veszedelmet tartalmaz. Ezeket mondja el, igen érdekesen:
  Az 1892. évben befejezést nyert telepedés gazdáknak az akkor 20, 30, 40 és 50 holdas birtokai — egy pár szerencsést kivéve — e faj túlságos szaporasága miatt nagyon felaprózódott az idők folyamán. Vannak tízgyermekes családok, akiknek már egy barázda földjük sincs. Az Úristen és ők maguk tudnák csak megmondani, hogy miből élnek? Lopni nem mennek és koldulni sem. Hivatásos tolvajt és koldust a csángótörténelem idáig nem ismer. Élni mégis kell, muszáj! De miből?
  A csángóság már régebben felismerte a túlságos szaporasága által fenyegető veszedelmet, és kísérletet is tett szaporulatának egészséges lecsapoltatására. Egyik helyen nem sikerült, a másik helyen pedig elgáncsolták. Ennek láttára egy elkeseredett csoportja, új otthont keresve, neki vágott Halmeunak. A tudatlan embereket becsapták és négy év múlva koldusszegényen, rongyokba burkolva, szivárogtak vissza Dévára, akik még visszajöhettek. A másik csoport pedig tömegesén adta gyermekeit iparra, hogy föld hiányában is biztosíthassa a megélhetésüket. Kitanulták a mesterséget és ma semmit sem érnek vele. Nincs munka. Tízesével, húszasával lézengenek, éheznek és dideregnek. Segélyt nem kérnek, népkonyhára nem mennek.
  E nyomorúsághoz jött a földek elvétele, a harói legelő elvesztése, mely a csángóknak a szószoros értelmében kincses kamrája volt. Ennek hasznát húzta télen, nyáron egyformán. Itt növelte és tartotta az adózásra szánt állatait nyáron-télen és télire pedig, jó haszonbérért, kiadta téli legeltetésre a vidéki juhászoknak. Ebből fizette ki a közadóját, és ebből futotta bőven a másféle közköltségekre is. Elvesztette, nincsen.
  A csángóság betelepedése óta tizennégyszeresére szaporodott. Ma átlagosan egy személyre még háromnegyed hold föld sem jut. Az idetelepüléskor csak egyetlenegy csángó család volt gyermektelen. Ma ez a szám harminckettő és húsz családnak van csak egy gyermeke.
Tovább tart az idegenbe való kivándorlás, mert itt sem a maguk, sem ivadékaik sokaságának a megélhetését tovább nem biztosíthatják.

   Keleti Újság, 1934. március 24. A semmitőszék a dévai csángóknak ítélte vissza a Molnár Péter vérével öntözött földet. Hét évi pereskedés után végérvényesen megnyerték nagy perüket a dévai csángók. Törvényjavaslat készül a csángók kártalanítására. (Déva, március 23.)
   Déva város határában van ugyan, de a szomszédos s a Maros jobb partján fekvő Haró községhez tartozik az a 76 hold föld, amelyet „Földvár”-nak neveznek, s amely a dévai csángó gazdák birtokában volt. Ezt a birtoklási jogot az agrárreform során vitássá tettek. A Comitetul Agrar azonban, amely az agrárügyekben a legfelsőbb fórum, az egész területet visszaadta a dévai csángó gazdáknak, akiknek addig is valósággal kincses kamrája volt ez az elsőrangú kövér föld. Ebből tartották állataikat, amelyeket eladva, fedezték összes adóikat és készpénztartozásaik törlesztését. A földművelésügyi minisztérium Hunedoara megyei képviselete, a Consilieratul Agricol 1927. március 7-én birtokba is adta a most már nem kérdéses földet, a csángók azonban, hogy semmi kétség ne merüljön fel, a birtokbaadást a dévai járásbírósággal is, mint végrehajtó hatósággal, megismételtették.
   A haróiak erőszakkal kiűzik a csángókat…
  Amikor a dévai csángók az összes hatósági eszközökkel és ténykedésekkel biztosították a földjüket, békés szándékkal kimentek szántani s ekkor történt az a hallatlan eset, amiről az ország összes lapjai írtak. A harói gazdák összeállottak s hét csángó gazdát botokkal, vasvillákkal és más eszközökkel kiverték a földjükről.
  Az egyik gazda: Molnár Péter, akit a Maros vizének szalasztottak, halálát lelte a Maros hullámaiban. A szerencsétlen embert öt árva gyászolja. A többiek is csak nagy nehezen és súlyos sérülésekkel menthették meg életüket. Sem a felbujtók, sem, a tettesek ma sem nyerték el méltó büntetésüket
   Megkezdődik a hétéves földper.
  A csángók igazuk tudatában a dévai járásbírósághoz adták be a birtokháborítási pert. A dévai járásbíróság bölcs ítélettel a csángóknak adott igazat. A harói gazdák azonban tovább fellebbeztek a törvényszékhez, amely legnagyobb meglepetésre a haróiaknak adott igazat, a csángók most a semmitőszékhez folyamodtak, a semmitőszék megsemmisítette a törvényszék ítéletét, s új ítélethozatalra utasította. Ekkor a törvényszék újból foglalkozván az üggyel, a járásbíróság ítéletét hagyta helyben, ami ellen most a haróiak éltek felfolyamodással a semmitőszékhez. A semmitőszék március 12-én tárgyalta az ügyet, ahol a jogi képviseletet az Országos Magyar Párt megbízásából dr. Tanódy Endre látta el. A legfelsőbb bíróság a haróiakat semmiségi panaszukkal véglegesen elutasította, úgyhogy most már a dévai csángók igazsága törvényesen és minden bírói fórumon át bebizonyítást nyert.
   Kártalanítási tárgyalások a csángókkal.
  Már akkor, amikor a csángók a törvényszéken megnyerték ügyüket, a kormány részéről tárgyalásokat indítottak a csángók kártalanítása végett. A dévai csángók a békesség kedvéért nem zárkóztak el ezektől, a tárgyalásoktól, ragaszkodtak azonban ahhoz, hogy a kártalanításon ne veszítsenek, tehát a kormány a harói Földvárral egyenértékű földet juttasson a részükre, akár művelhető szántóban, akár pedig vágható erdőben. Ezek a tárgyalások azonban sohasem vezettek eredményre, legutóbb tavaly márciusban folytak, amikor a kiküldött inspektor 1933. novemberéig kért határidőt. Ez a határidő is elmúlt, a nélkül azonban, hogy érdemben történt volna valami.
   Törvényjavaslat a végleges rendezésre.
   A magyarság ez olyan nagy jogsérelme volt, amelynek valóságos irodalma lett, úgyhogy a hasonló jogtalanságokat már „haróizmusnak” nevezték. Valamelyik előző kormány éppen emiatt a cserét törvénnyel akarta keresztül vinni, de amikor megszavazására került volna a sor, a kormány megbukott, úgyhogy a javaslat is lekerült a napirendről. Értesüléseink szerint azonban a törvényjavaslat tervét a jelenlegi kormány, is elfogadta és a közeljövőben külön törvényt fognak megszavazni, amellyel a csángókat kártalanítani kívánják, nemcsak az elvett földekért, de összes veszteségeikért is.
   Nem érdektelen ezzel kapcsolatban megemlíteni, hogy a dévai törvényszék külön perben a földekért évi 20. 000 lej kártérítést ítélt meg s az is jellemző, hogy az állami adók a földeken a régi tulajdonosok nevén most mintegy 150—200. 000 lejt tesznek ki, amiket a kártalanításnál mind tekintetbe kell venni.
   Dr. Lőrincz Jenő ügyvéd vezetésével az érdekelt csángók hétfőn voltak dr. Miocu Romulus prefektus előtt, aki kérte a csángókat, hogy az ítélet végrehajtását ne sürgessék, mivel a legrövidebb időn belül intézkedni fognak.

   Keleti Újság, 1934. július 4. Dinamit robbant a harói révházban.
   Szombatra virradó éjszaka ismeretlen tettesek dinamittal felrobbantották a harói komp révházát. A tettesek minden szakértelem nélkül helyezték a ház eresze alá a dinamitpatront s így a robbanás ereje csak annyiban hatott, hogy több helyen megrepesztette az épület falát. A csendőrség megindította a nyomozást annak megállapítására, hogy kik állanak a robbantási kísérlet mögött.

   Keleti Újság, 1935. október 14. A földjeikről kivert csángók igazságot kértek az al-minisztertől, de egyelőre csak ígéretet kaptak. „Esetleg” külön törvényt hoznak a kártalanításról — Az erőszakos földfoglalók most is fenyegetőznek. (Déva, október 12.).
   A dévai csángók nyolc éve húzódó földügye talán dűlőre jut. Cancicov földművelésügyi alminiszter Hunedoara megyei körútján Dévát is meglátogatta s ez alkalommal a csángó-gazdák küldöttséget menesztettek a miniszter elé, előadva mindazt, ami hosszú évek alatt a földek körül történt. A miniszter megtette az ilyenkor szokásos ígéreteket, de csángók remélik, hogy az ígéretek nem maradnak ezúttal is üres szavak s végre, valamilyen formában kártalanítják őket a kezükből erőszakkal kivett földekért.
   Mint emlékezetes, a földharc 1927-ben kezdődött. Első szakaszában igazi harc volt, a haraui földművesek kapákkal, kaszákkal felfegyverkezve verték ki földjeikről a dévai csángógazdákat s vették hatalmukba a jó földeket. A foglalásnak halálos áldozata is volt. Molnár Péter csángógazda a csetepaté alatt a Marosba fulladt, öt kis gyermeket hagyva árván maga után. A csángók az igazságügyi hatóságokhoz fordultak elégtételért. Elsősorban a Comitetul Agrár tárgyalta az ügyet, amely igazat adva a csángóknak, elrendelte, hogy az elfoglalt, mintegy 76 hold terjedelmű földet az úgynevezett Földvárt a harauiak adják vissza a csángóknak.
  A semmítőszék is megerősítette ezt döntést, s a csángók a jogerős ítélettel a kezükben várták, hogy visszakapták földjeiket. Az ítélet azonban papíron maradt, a harauiak fenyegető magatartása miatt nem lehetett végrehajtani.
  A csángók ott álltak az ítélettel a kezükben, a föld a harauiak kezében maradt. Erre nem volt mást-mit tenni, kártérítési igénnyel léptek fel. Az agrár-hatóságok a Bánátban ajánlottak fel földet a csángóknak, de a felajánlott földterület annyira értéktelen volt, hogy nem fogadták el. Majd a bejani erdő ügyében indultak meg tárgyalások. Ez meg is felelt volna a csángóknak, de az erdőt csak ígérték s a mai napig sem adták oda.
  Dr. Lőrincz Jenő ügyvéd a csángó-küldöttség vezetője világosította fel minderről Cancicov földművelésügyi al-minisztert s egyben átadta a csángók kérvényét, amelyben a bejani erdőből való kielégítést javasolták, mint megoldást. A kihallgatásón jelenlevő Zeicu cluji erdőigazgató azonban kijelentette, hogy a bejani erdő nemzeti kincs és semmiképpen sem lehet kártalanítási célokra fordítani. Az erdőigazgató szerint az erdőben olyan fák vannak, amelyek értéke felbecsülhetetlen. A mérnök hárommillió lejben állapította meg az erdő értékét, amely mesze felülmúlja a vitatott földek árát.
  A miniszter ezek után felkérte Zeicu igazgatót, hogy az összes illetékes hatóságok tegyenek részletes jelentést a minisztériumnak.
  A csángók erre azzal a megoldási javaslattal álltak elő, hogy készpénzben kártalanítsák őket az elvett területért. Cancicov miniszter kilátásba is helyezte, hogy esetleg külön törvénnyel fognak ebben az irányban intézkedni.
  A csángók küldöttségéről tudomást szereztek a harauiak is, ők is kiküldték embereiket s habár hatalmukban tartják a földet, ők is végleges rendezést kívántak. ,,Inkább meghalunk, de a földet vissza nem adjuk!“ — ez a kérvény egyik kitétele, amelyet Cancicov miniszter piros ceruzájával alá is húzott.
  A miniszterlátogatás után a csángók bizalommal várják, hogy történjék ügyükben valami, bár most is csak ígéretet kaptak. Mindenesetre itt lenne az ideje az ügy megnyugtató rendezésének, ez nemcsak a csángók érdeke, hanem a semmitőszéké és agrárbizottságé is, mert ítéleteik semmibevevésével súlyos sérelem érte az igazságszolgáltatást.

   Ellenzék. 1935. október 16. Újabb ígéretet kaptak a földjeikből kiforgatott marosmenti csángók. „Csak halálunk után adjuk vissza a földet a csángóknak“ —mondták a Harau-i román földművesek Cancicov alminiszternek. Déva.
   Az agrártörvény életbeléptetése óta Hunedoara megyéből is sok elintézetlen kisajátítási ügy hever a földművelésügyi minisztériumban. A vitás és elintézetlen agrársérelmek felülvizsgálására Hunedoara megyébe érkezett a napokban Cancicov földművelésügyi alminiszter. Az alminiszter Zeicu központi erdőigazgató kíséretében Petrosani-ba, majd onnan Orastie-re, Hunedoara-ra s Deva-ra utazott, hol kihallgatáson fogadta a főszolgabírókat, falusi kiküldötteket és az erdőgondnokokat, valamint a földművelésügyi tanács főnökét, akik ismertették az agrárreform életbeléptetése óta fennálló sérelmeiket.
  A tárgyalások után megbeszélés volt a vármegyeház dísztermében, dr. Miocu Romulus prefektus jelenlétében s az Ilia-i járáshoz tartozó kisajátított báró Jósika birtok kérdése is szőnyegre került. Ebben az ügyben a falusiak az agrártanács által megállapított — szerintük magas — kártalanítási összeg leszállítását kérték. Cancicov alminiszter kifejtette válaszában, hogy a kormány a legfelsőbb agrárbizottság által megállapított kártalanítási összeget semmifélekép sem szállíthatja le, ráérnek azonban kifizetni húsz év alatt a megállapított összeget, mert ezzel nem báró Jósikának, de a kincstárnak tartoznak.
  Az agrárkérdések letárgyalása után a Harau községi csángóföldek ügye is szóba került. A világháború idején a Déva város szélén lakó magyar csángó gazdák (Maros melletti 76 hold területű) úgynevezett „Földvár” legelőjét Harau község román lakossága elfoglalta és annak dacára, hogy úgy az agrárbizottság, mint a legfelsőbb semmitőszék visszaítélte jogos tulajdonosaiknak, a csángóknak, azt nem bocsátották vissza.
Egy ilyen birtokbavételi kísérlet alkalmával 1927. év folyamán valóságos harc fejlődött ki a Harau-i román földművesek és dévai magyar csángók között.
  Az állam erre a Bánságban ajánlott fel a csángóknak el nem fogadható feltételek mellett földet cserélni. A csángók, hogy végre a két szomszéd község között helyreálljon a béke, kérték, hogy a telep határában levő Bejan-erdőt adják át nekik. Az ügy elintézetlenül hever, a minisztériumban, miután értékkülönbségek merültek fel a tárgyalások alatt.
  A csángók Harau-i földje ugyanis első osztályú szántóföld s holdanként 25 ezer lejt ér meg, az agrártanács viszont csak 10 ezer lejbe értékelte. A szóban forgó Bejani-i erdőt a háború alatt teljesen letarolták s ennek dacára a hivatalos bizottság az erdő évi jövedelmét 200 ezer lejben, örökárát pedig 3 millió lejben állapította meg.
  Az ügy végleges és békés elintézése végett a csángók részéről dr. Lőrincz Jenő dévai ügyvéd vezetésével László János telepes bíró, Szőcs Gáspár és Zsók Fábián tárták fel sérelmüket az alminiszter előtt, majd Zeicu Cluj-i erdőigazgató szólalt fel s kijelentette, hogy a Bejan-i erdőt nem adhatják a csángóknak a Harau-i föld helyébe, mert az „nemzeti kincs“-nek van nyilvánítva.
  Ugyanakkor a jelenlevő Harau-i gazdák azt mondták, hogy „. csak halálunk után fogjuk visszaadni a földet a csángóknak”.
A csángók erre legalább a valódi értéknek megfelelő készpénz kártalanítást kértek a csángótelepi közbirtokosság részére. A kérelemre vonatkozólag az alminiszter megígérte, hogy külön törvénnyel fogják ezt megvalósítani s utasította Zeicu igazgatót, hogy az egész ügyről részletes emlékiratot készítsen.

   Brassói Lapok. 1936. április 2. A dévai csángó és a hareui gazdák közös akciója „Földvár” ügyében. Orvoslási nyer-e végre a tízéves jogfosztás, amelynek során egy csángó gazda életét vesztette?
   Ha a dévai csángókban érzék lenne a humor iránt, és nem átallnának effajta gesztusokkal illetni egy tényleges al-minisztert, a napokban megrendezhetnék a legfrissebb miniszteri ígéret féléves évfordulóját. Mintegy féléve ugyanis annak, hogy Cancicov földművelésügyi alminiszter Déván járt s fogadta a csángók küldöttségét, amely eléje terjesztette a tíz éve húzódó „Földvár” ügyét. A miniszter ekkor körülötte álló alantasaihoz fordult és utasította őket, hogy még november elsejéig találják meg a módozatot, amellyel a csángók jogos igényeit kielégítheti. November elsejéig egyes naivabb csángók azzal a gondolattal hajtották álomra fejüket, hogy a határnaphoz kötött miniszteri ígéret beváltásra kerül. Bucuresti azonban messze van s az ígéret ígéret maradt.
   A Földvár tíz éves, de ma is fájó, nagyon súlyos sérelme a dévai csángótelepnek. Mint emlékezetes, a Déva melletti Hareu község gazdái minden jogigény nélkül, maguknak követelték a közel fekvő Földvárat, egy 76 holdas, a csángók által közlegelőnek használt és pótolhatatlan területet.
1926-ban azután a ha¬reuiak „forradalmi“ aktushoz folyamodtak: kaszákkal-kapákkal megtámadták a vitás területen tartózkodó hét csángó gaz¬dát, megverték és megkergették őket. Egyikük. Molnár Péter, családos, ötgyermekes csángó a Marosba fulladt; a tettest a nyomozás nem tudta kideríteni. Azután a hareuiak birtokukba vették a Földvárat, s használják ma is, noha időközben a vita a bírói fórumok előtt végleges eldöntést nyert. A csángóknak a legfelsőbb Semmitőszék ítélete van a kezükben, amely javukra ítéli a Földvárat. Az ítéletnek azonban a hatóságok nem szereztek érvényt, nyilván politikai okokból. Rengeteg huzavona után a tízéves jogfosztás ma is fennáll és örök fájó sebét, képezi a csángótelepnek. A csángók földjei ma már annyira megoszlottak a nemzedékek során, hogy egy családra átlagban két hold jut, s annál keservesebben érzik a Földvár hiányát. Most azután újabb kezdeményezés indult az ügy rendezésére, amelynek szenzációja s egyben jellemző a földművesség szolidaritására, hogy a csángókkal együtt a hareuiak is kérik a csángók sérelmének orvoslását megfelelő formában. A csángó gazdák, által aláirt kérvény röviden, felsorolja a történteket, s kéri a földművelésügyi minisztériumot, hogy ha már nem akarták végrehajtani a bírói határozatot, úgy kártalanítsák őket akár természetben, megfelelő területtől az állami tartalékokból, vagy pénzben. Ez esetben lemondanak a bírói ítélet végrehajtásáról. A másik, a hareui román gazdák által szerkesztett kérvény, a csángók kérésének erkölcsi alátámasztásául szolgál s benne a hareuiak is, kérik a minisztériumot, hogy a csángók jogos kérését teljesítse, s adja meg nekik a kárpótlást a Földvárért akár pénzben, akár természetben.
   A jogfosztott csángók pedig ezúton is bátorkodnak felhívni a figyelmét Cancicov miniszter úrnak, hogy miután már tavaly megígérte az ügy elintézését, s mintán most már maguk a hareuiak is illőnek találják, hogy a sérelem orvoslási nyerjen — szakítson annyi időt magának, hogy az újabb kérvényekei átolvassa és elintézze.

   Keleti Újság, 1936. április 3. Semmitőszéki ítélet, melyet évek óta nem tudnak végrehajtani.
   Dévai tudósítónk jelenti: Ismert ügy a dévai csángó esete a harói gazdákkal. Tíz évvel ezelőtt történt, hogy a dévai csángókat, akik kimentek megmunkálni a Maros jobb partján, Harau község ha¬tárában levő földjeiket, a haraui gazdák kapákkal és ásókkal támadták meg. Molnár Pé¬ter csángó gazda életét is vesztette és öt gyermeket hagyott árván. A csángók pert indítottak, a dévai járásbíróságon meg is nyerték, a dévai törvényszék ellenük döntött, a tábla azonban megsemmisítette az ítéletet és a törvényszék, másodszor mégis a csángóknak adott igazat. A Semmitőszék végül is kimondta az utolsó szót, melynek értelmében a haraui határban levő hetvenhat hold elsőrangú föld a csángókat illeti. Ezt a hároméves ítéletet a mai napig sem lehetett végrehajtani. A csángók már kártalanítással is megelégedtek volna, de a megegyezésnek mindig támadt valamilyen akadálya. Most tíz év után végre a haraui gazdák is megunták a függőben lévő dolgot, és kérvényben kérték a földművelésügyi minisztériumot, hogy kártalanítsák a dévai csángókat.

   Keleti Újság, 1938. október 15. Emlékiratot nyújtottak át a dévai csángók Marta királyi helytartónak a harói legelő ügyében. 
   Marta Alexandru dr., Temes-tartomány királyi helytartója október 11-én Bengliu Constantin, Hunyadmegye prefektusa társaságában gépkocsin Dévára érkezett. A helytartót a város nevében Drágán Gheorghe dr. polgármester üdvözölte. Ezután a megyeháza dísztermében ünnepség volt, amelyen a hatóságok képviselői, a szolgabírók, közigazgatási tisztviselők, valamint a katonai és egyházi vezetők vettek részt. Bengliu prefektus beszéde után a királyi helytartó hosszabb beszédet tartott, amelyben az új közigazgatási törvény intézkedéseivel foglalkozott.
Ezután kihallgatások következtek. Zsók Fábián csángó küldöttséget vezetett a helytartó elé. A dévai csángók memorandumot nyújtottak át, amelyben rámutattak arra, hogy bár a legfelsőbb bíróság visszaítélte részükre a harói hetvenhat hold földet, nem tudnak jogos tulajdonuk birtokába lépni.
   A királyi helytartó felszólította a csángókat, hogy kérésükkel keressék fel Temesváron s azonnal intézkedni fog. Erre annál is inkább szükség van, mert a földelvétel még 1927-ben történt s a csángók tizenegy éve nélkülözik már a kitűnő termőföldeket.
Marta Alexandru Déva meglátogatása után Szászvárosra, Vajdahunyadra s a Zsil völgyébe utazott.

    Kutatásaim következtében több oldalt találtam az ügy lefolyásáról. A per ügye messze eljutott, és sokat tartott, mert 1938. november 22-én, a következő felszólítás érkezett Déva polgármesterének figyelmébe Temesvárról (8179/1938), kézzel megjegyezve a gépírás mellett: „Az alábbiak közlendők Zsók Fábiánnal.”

„Polgármester úr,
Tisztelettel megkérjük tudatni a telepes állampolgárokkal-a haróiakkal folytatott perrel kapcsolatosan-hogy továbbítsák nekünk az összes végzés hitelesített másolatát, amelyben nyert ügyük volt.
Továbbá tudatni velük, hogy a per békés megoldására megpróbálhatnánk egy néhányat földhöz juttatni az állami tartalékból, azokat, akik nem szándékoznának Dévából elmenni (a földig), a haróiak meg fizessék meg azt a földet, amelyet elfoglaltak. Temesvár, 1938. november 22.”

Újabb:
A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatalának (8127/938)
Tárgy: A telepes csángók pere a harói lakosokkal

Méltóságos uram,
Az Ön 8179/938 szám alatt beadott kérelmére tisztelettel továbbítjuk a végzések másolatát, amelyben a törvényhatóságok előtt pert nyertek és egyben jelentsük, hogy az Ön rendeletét a csángó telepesek tudomására hoztuk, mikor a válaszukat tudomásul vesszük, ezt is továbbítjuk majd
Déva, 1938. december 19.

Más:
A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatala (8127/938)
Zsók Fábián figyelmébe, Déva

Az 1938. december 23-án benyújtott kérelmünkre kérjük, hogy 1939. január 10-igküldje meg a telepes csángók válaszát a Temesvári Körzet 8179/938-es rendeletére.
Déva, 1938. december 19.

Következett Zsók Fábián kérelmének benyújtása:

Déva Polgármesteri Hivatala
1939. január 9.
1940.
Polgármester úr,
Alulírott dévai Zsók Fábián tisztelettel kérem elrendelni egy bizonyítvány kibocsátását számomra, amely tartalmazza egy hold átlagárát a Feldioara nevű részen az utolsó három évre és a föld termékenységére, amely 30-35 ezer lejtól 40 ezer lejig terjed.
Déva, 1939. január 9-én
Tisztelettel, Zsók Fábián

A következő dokumentum tárgya a felmérések végzése 1936-tól kezdődően, hogy a gazdát cserélt harói földek eladási ára, a Feldioara részen, milyen értéket ütöttek meg. Például Kökössi György vásárolt 27 hold földet 216000 lejért a harói Herczeg családtól, egy hold átlagára 8000 lej. Ladár János vásárolt Kapronczay Gyulától 444 öl földet 4000 lejért, átlagár 16000 lej egy hold. Körössi Albert vásárol Jibetean Samoiltól 940 öl földet 7000 lejért, átlagár 13000 lej egy holdért. Ennek következtében, a polgármesteri hivatal következőket közli:

A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatala (1118)
1939. február 22.
Bizonyítvány
A megyeszékhely, Déva város polgármesteri hivatala igazolja, hogy egy hold átlagára a Feldioara nevű részen 15700 lej.
A bizonyítvány Zsók Fábián dévai lakos kérésére került kiállításra.

Temesvárról:
14106/1939
Dévai iktatás: 1872/9, 1939. március 9-én, az 1118/939-es és 2091/939-es beadványokra

Polgármester úr,
Az Ön 812761939-es jelentésére nézve, ami a csángó telepesek perét illeti a haróiakkal, kérjük közölni a csángók válaszát az Ön beadványára, amelyet a 8127/1938-as jelentésében említ.

Zsók Fábián a következő beadványt nyújtja be a dévai polgármesteri hivatalhoz, 1939. március 19-én:

Polgármester úr
Vonatkozva az Ön 1872/1939-es beadványára, amelyben sürgeti a választ a Temesvári Körzet 8179/1938-as kérelmére, alulírott Zsók Fábián, mint a Legelői Társaság elnöke és a Maros és Haró határában levő földek tulajdonosainak képviselője, tisztelettel válaszolom a következőket:
I. Az ok, amiért nem válaszoltam a tisztelt felszólításukra az volt, hogy a felszólítás és a válasz közötti időszakban Dévára érkezett dr. Fodor úr, mint a bukaresti miniszter Silviu Dragomir képviselője, azzal a céllal, hogy az ügyet véglegesen elsimítsa. A képviselő urat minden szükséges információval elláttam, tudatva vele azokat a feltételeket is, amelyek következtében az érdekelt parasztok lemondanának a pereskedésről.
II. Ami válaszunkat illeti a nagyra becsült királyi képviselőnek és a magas intézetnek közöljük, hogy a szóban forgó ingatlan paraszt tulajdonosai rendelkezésükre bocsátják a Feldioara nevű részt, a mostani ár kielégítésével.
Egy másik megoldási lehetőség erre a problémára, amely már két évtizede szegényíti a dévai telep lakosságát, szerény véleményünk szerint csak akkor elérhető, ha a parasztok végkielégítésben részesülnek.

Tisztelettel, Zsók Fábián

A temesvári körzet felszólítja Déva polgármesterét:

Szám: 14105/938
Temesvár, 1939, március 31.

Polgármester úr,
Szíveskedjék sürgősen megküldeni nekünk az 1939. március 3-án kiadott rendeletünk eredményét.

Alatta: Elintézve a 2091/939 szám alatt, 1939. április 6.

A következő dokumentum Temesvárról:

Szám: 15485/1939
Temesvár 1939. április 15.
Tárgy: A telepes csángók pere a haróiakkal

Polgármester úr,
Tekintettel az Ön 2081/1939-es jelentésére, ami a telepes csángók perét illeti a haróiakkal, kérjük közölni velünk a szóban forgó terület nagyságát, valamint értékét.

Újabb levél Temesvárról:

„Tárgy: A csángótelepi lakosok pere a haróiakkal

Méltóságos uram,
Az Ön 15495/1939-es parancsára tisztelettel közöljük a következőket:
1. A szóban forgó terület nagysága a telekkönyvi kimutatás szerint 81 hold és 1500 öl. A Maros folyásának megváltozás következtében ez megváltozott, tudomásunk szerint az aradi telekkönyvi felmérők ezt 1937-ben felmérték, és a terület 76 hold és 1400 öl. (1 hold-5700 m2= 1600 öl).
2. Egy hold átlagára, a Polgármesteri Hivatal által kiadott bizonyítvány szerint (1118/22.02.1939) 15700 lej. A bizonyítvány a Hunyad megyei Agráriroda jelentése után készült le (498/11.02.1939.) a telekkönyvi kimutatásokból származó adatok felhasználásával.
Egy hold valódi értéke, a forgalomban levő árak szerint, azonban magasabb, számításba véve azt is, hogy a fent említett összeggel a Feldioara részben lehetetlen egy hold földet vásárolni.
Déva, 1939. május 15.”

   Ellenzék. 1940. január 6. A DÉVAI CSÁNGÓ TELEPESEK KÜLDÖTTSÉGILEG MONDTAK KÖSZÖNETET DRAGOMIR SILVIU KISEBBSÉGI MINISZTERNEK. BUKAREST, január 5. (Rador.)
   Ma, a dévai csángó telepesek küldöttsége megjelent Dragomir kisebbségi miniszter előtt és köszönetét fejezte ki a miniszternek a csángók és a hunyadmegyei Haró község lakosainak a földvári birtok miatt felmerült vita kedvező elintézéséért. A Haró község javára történt birtok-kisajátítást a miniszter hatályon kívül helyezte, mint törvénytelent és a dévai csángók pénzbeli kártérítést kaptak.

   Ellenzék. 1940. január 12. Megegyezés jött létre a dévai csángó telepesek ügyében. A kisebbségi minisztérium közbenjárásán kártalanítják a telepeseket. BUKAREST, január 11. (Saját tudósítónktól.)
  A kisebbségi minisztériumban most intéződött el véglegesen a dévai csángó-telepesek közismert kisajátítási ügye. A csángók küldöttsége, Borbély Ferenc, Zsók Fábián és Kásler István telepesek, dr. Lőrincz Jenő ügyvéddel élükön, köszönetet mondott dr. Dragomir Silviu miniszternek a régen húzódó ügy elintézése körül kifejtett munkálkodásáért.
   Mint emlékezetes, a dévai csángó-telepesek 77 holdnyi birtokát a földbirtokreform során kisajátították és kényszerbérletbe ad¬ták Haró község lakosságának. A telepesek fellebbezéssel éltek az agrárbizottságnál, amely elismerve a csángók igazságát, mentesítette a telepes birtokokat a kisajátítás alól. A határozatot, azonban nem lehetett végrehajtani, mert a haróiak nem adták vissza a birtokba vett földet. A csángók erre bírósági útra terelték az ügyet, ahol szintén pernyertesek lettek. De a bírósági ítélet után sem jutottak most már másodszor is visszanyert földecskéikhez a jogos tulajdonosok. Mikor a telepesek a végrehajtóval megjelentek, hogy az ítéletnek érvényt szerezzenek, a haróiak erőszakkal ellenszegültek.
Évekig tartó huzavona után került végre az ügy elintézés végett a kisebbségi minisztériumhoz. A minisztérium jogügyi osztályának vezetője, dr. Draia Zénó, dr. Dragomir miniszter utasítására az iratcsomó áttanulmányozása után két ízben kiszállt Dévára, ahol a csángó telepesekkel közvetlen tárgyalásokat folytatott az ügy olyirányú elintézése érdekében, hogy lehetőleg az összes érdekek legalább megközelítőleg kielégítést nyerjenek.
   A tárgyalások eredményeként múlt év december 29-én Déván szerződés jött létre a földművelésügyi minisztérium és a csángók között. A megállapodás értelmében a földművelésügyi tárca 2.306.254 lej kártalanítási díjat fizet a vitás 76 hold és 1.400 négyszögöl területnyi telepes birtokokért. Ennek az összegnek az átvételére jött a küldöttség Bukarestbe.
  Így húsz éves vita után lezárult a nagy per és a csángó telepesek hozzájutnak a megítélt összeghez.

   Brassói Lapok. 1940. február 3. A kormány 2 millió 306 ezer 250 lejjel kártalanította a 90 dévai telepes csángó gazdát. Véget ért a dévai csángótelepesek két évtizedes birtokpere. Déva, február 1.
   A Rador távirati iroda nemrég a következőket jelentette: „Silviu Dragomir kisebbségi miniszter a dévai csángók küldöttségét fogadta, amely köszönetet mondott a miniszternek azért, hogy lehetővé tette a csángók régi kisajátítási panaszának orvoslását. A Haró község javára történt kisajátítást ugyanis az újabb eljárás során törvénytelenné jelentették ki, az érdekelt csángókat pedig pénzben kártalanították.”