Déva magyar temetői

   Jelenlegi helyzetben, ha egy kívülálló Déváról érdeklődik, három dologra talál rá (a sorrend nem számít): a vár, a Magna Curia s egy másik. Történelmi események szempontjából az előbbi kettő számítható be, azonban a két téma már annyira feltöltődött és napjainkra elcsépelt, hogy bárki összevághat egy könyvre valót belőle.
  A város egykori fejlődéséről, terjedéséről (az első megemlítéstől-1269) már voltak bejegyzéseim, most az itt élt magyarok temetkezési helyeikre összpontosítok.
  Az első temetőről, komoly dokumentáció hiányában, csak következtetni lehet. A kor szokásához híven, az akkori időkben, a templomkertben vagy a templomkert körül voltak a temetők. Déva első temploma a 14. században épült, Szent Miklós tiszteletére volt felszentelve.
  A város történetének és a vár középkori jelentőségének jelentős szerepe volt a templom felépítéséhez és a későbbi átalakításához. A vár az erdélyi vajda egyik fő tartózkodási helye volt és 1333-tól a dévai várnagy Hunyad vármegye ispáni tisztét is viselte, a város papja 1332-től már pápai tizedet fizet.
  A templom körüli temetkezési helyet sokáig használták (a mostani Casina, Felszeg utca helyén), és ennek bizonyítékai a református templomban található síremlékek. Azonban a helyzet változott a 16. században: „a refomatio magvát, mint másutt, úgy itt is a német lutheránus kereskedők és katonák hintették el, s lehet, hogy az átállott magyarok is eleinte a Luther-féle egyházhoz tartóztak. De ez állapot kevés ideig tarthatott, mert 1574-ben a dévai egyháznak már calvinista papja volt Tordai Sándor András személyében.”
  Vagyis a templom hívekkel, temetővel együtt református lett. Szerintem ez egy olyan időszak volt, amikor nem léteztek katolikusok Déván, ha igen is, meg lehetett volna őket egy kézen számolni.

                                                             1942-ben, az egykori Bethlen utcában, csak katolkus és református temető volt.

  Változnak a dolgok a 18. század elején, amikor bulgár szerzetesek telepednek Dévára.
  Eleinte a bulgárok, a mai zárda-templom helyén, egy kis templomot építettek, majd 1723-ban fogtak neki a mostani templomnak. Ez a bulgár nép adakozásaiból épült. A templom alatt kripta épült (második temetkezési hely), a szentélytől a bejáratig, ide a nevesebb bulgárokat temették, 100 magyar forint ellenében. Az 1970-es árvíz nagymértékben érintett a templomot és a kriptát. A takarítás és helyreállítási munkák során derült ki, hogy a régóta nem használt kriptákban nem minden koporsó volt a fülkékbe befalazva. A víz kimosta és összemosta a maradványokat, lehetetlen volt kiválogatni melyik fülkéből származtak. Összegyűjtötték őket, majd 3-4 fülkébe befalazták és újraszentelték a csontokat. A helyzet az, hogy nemcsak a fülkék kerültek ekkor befalazásra, hanem a lejárat is. Állítólag az udvarról vezettek le e lépcsők.
  Azonban a szegényebbje a templom körül kapott helyet: „1731-ben Bibics Lukács elhalt Anna nevű felesége emlékére a jelenlegi népiskola mögött levő kertben (akkori temetőben) Szent Mihály főangyal tiszteletére egy díszes kápolnát építtetett s annak kriptájába szeretett hitvesét betétette (harmadik temetkezési hely).
  1742-ben a bulgárok engedélyt kaptak, hogy idegenből hozzanak öt jobbágyot. Ezek temetkezési helye, az egyszerű bulgárokkal együtt, a zárda-templom körül volt, ahova idegenek is temetkezhettek, 20 forint lefizetése után (negyedik temetkezési hely). Betelvén a temetkezési hely, új területet kaptak a Zselezny kertész majd később Frank Mátyás által, a bulgároktól bérelt területen, szemben az akkor honvéd laktanyával (ma sportiskola), a Sáncz utcában. (ötödik temetkezési hely)
  A Bosnyák nevű örmény testvérek 1765-ben egy kisebb, örmény-katolikus kápolnát emeltek a dévai piacon (ahol a Groza szobor állt), ezt 1886-ban lebontották. A kápolnában és körülötte több mint 22 személyt helyezte örök nyugalomra (hatodik temetkezési hely). Nem találtam feljegyzés arról, hogy a kápolna lebontásakor ezeket eltávolították volna, így nincs kizárva annak lehetősége, hogy még ma is ott nyugszanak.
   Kérdés az, hogy mikor létesült a reformátusok temetője a Patak utcában (hetedik temetkezési hely), mert a 18. századi térképeken még nincs feltüntetve. Megjelenik azonban a második katonai felmérésen (1853-1870), a városi katolikus temetővel együtt (nyolcadik temetkezési hely.)
Állítólag még volt az örmény-katolikusoknak egy temetkezési helye (Schreiber I.), a jelenlegi tanfelügyelőség területén (kilencedik temetkezési hely).
  A 19. század végén Dévára érkezett bukovinai magyarok is a városi katolikus temetőben temetkeztek, majd az első világháború után, 1924-ben, megnyílt az újtelepi katolikus temető (tizedik temetkezési hely). Első halottja, eltemetve 1924. november 4-én, Palkó Vera, Jordáki Pálné.