Dévai Csángótelepek (II.)

  A második telepítés 1907-1912

  1907. január 11. Új csángó-telepek Hunyadmegyében.
  Déváról jelentik a Magyar Távirati Irodának: A Bukovinából és Amerikából visszatérni vágyó csángók egy küldöttsége érkezett ma ide, és tárgyalást kezdett a helybeli birtokossággal telepítési ügyben. Az új csángó telepeket Maros-Solymoson, Folthon és Alpestesen létesítenék. Egyelőre 120 család szándékozik letelepedni, akik családtagjaikkal együtt mintegy 1000 főre tehetők. Örvendetes, hogy a telepesek mintegy 200.000 korona készpénzzel rendelkeznek, és nem esnek a lakosság terhére. A telepítés elé nagy örömmel néz a magyarság, mert a telepesekben szapora, dolgos magyar elem hódít tért, mely az oláhosítás áramlatának ellenállhat. A telepesek birtoka megvásárlásában segítségükre lesz a földművelésügyi minisztérium, mely a szükséges tőkét biztosítja. Azt hiszik, hogy a tárgyalások sikerrel nyernek befejezést, mely esetiben a csángók a tavasszal az új telepek építését megkezdik és a megvásárolt földet ugyanakkor már művelésbe is veszik.

   1907. január 17. A csángótelepítés Déváról jelentik: A csángótelepítési munkálatokat ma a bizottság befejezte. A birtoklekötések közjegyzőileg megtörténtek. Összesen 4000 holdat kötöttek le, amelyre 2000 főből álló 220 család vándorolna be. A legnagyobb telep az alpestesi Barcsay-birtokon lesz. Ma egy 14 tagból álló csángóküldöttség a fővárosba utazott, Szabó Imre pénzügyi számtiszt, ismert etnográfus vezetése mellett, ki a telepítés lelke, hogy a földművelésügyi miniszter támogatását kérje ki.

   A bukovinai magyarokat nem várták tárt karokkal. A Hunyad megyei második telepítés előtt, 1907-től kezdődően, sorozatosan jelentek meg cikkek az Aradon megjelenő Tribuna Poporului (szabadfordításban Népszava) napilapban. Az újság, bár Magyarország akkori területén jelent meg, senkit és semmit sem kímélt, ami nem román. Támadta a kormányt, a minisztereket, a lakosokat, a telepeseket, a magyarokat, a zsidókat, az osztrákokat, vagyis minden lehetségest. Nem volt az egyedüli újság, amely a román nacionalizmust és sovinizmust tárgyalta, és mindezt a magyar kormány lovagiasan elnézte. Ennek az eredménye közel 10 év után látszott meg (1918).
  Nem kímélték őket 1909-ben sem. Nézzük mit is ír ugyanaz az újság 1909 március 31-én: „…A csángók telepeket hoznak létre Hunyad vármegyében, Déván, Al-Pestesen, Marossolymoson és Folton. Az első szállítmány már jövő tavaszkor a „földjeikre” érkezik, amely nem egyéb, mind tiszta román föld, a legtisztább román vármegyében, Hunyadban. Ami a románokat illeti, mehetnek Amerikába.”
  Egy mási román újság, a Gazeta Transilvaniei sem kímélte a magyarokat, de névtelenül:
„Újabb csángótelepítések Hunyad Vármegyében.
Pozitív beállításnak tálalják fel, hogy a kormány újabb, Bukovinából származó csángó telepeket készül létesíteni Hunyad Vármegyében. Ezelőtt 20 évvel még létrehoztak két telepet Déván és Vajdahunyadon. Erre a célra ismét nehéz pénzekkel vásárolt az állam két uradalmat, egyet Pestesen, a Barcsay Tiborét, másikat a Kossuth-párti képviselőtől, Szentiványi Gábortól Solymosról, ismét kettő uradalmat két zsidótól, akik ismert hazafias hazafiak. Ezen a telepek célja újabb magyar „erődítmények” létrehozása a betelepített csángókkal, aki nemes szkíták (Schyatiani de rassa nobila), hogy ellensúlyozzák a büszke oláhok „elrománosító” kísérleteiket.
  A félelem és borzalom, amelyet az a kitartó román nép okoz, amelyet nem tudnak semmiképp hasonmásuk után átalakítani, a jelenlegi urakat arra készteti, hogy éjjel-nappal, akár elődeik, terveket szövögessenek az őshonos román etnikum megsemmisítésére.
  Miközben a magyarok tízezrei távoznak a magyar Alföldről Amerikába és a tiltott szocializmus mindinkább teret nyer, azzal a jelszóval, hogy „nem kell Isten, nem kell haza,” amíg a csíki és háromszéki székelyek csoportosan távoznak Keletre, amíg a Duna és Tisza közt megtizedelődik a természetes szaporulat az imorális egyke-rendszerrel, a tulipános és sarkantyús kormány-hazafik nem azzal törődnek, hogy miként lehetne ezeket a létüket fenyegető rosszakat kiküszöbölni, hanem könyékig benyúlnak az államkasszába uradalmakat vásárolni, mesés árakon, hogy „boldogítsák” az erdélyi románokat újabb csángó telepesekkel. Minden az elmagyarosítás célját szolgája.
  Minden magyar miniszter, amikor benyújtja szavazatra a költségtervezetét, az rögtön elfogadják, amikor azzal érvel, hogy veszélyben a haza más nemzetiségek által, különösen a magyarok elrománosításáról.
  Ezzel a „mumussal” Apponyi milliókat, hogy állami iskolákat létesítsen, Darányi pedig azért, hogy csángó telepeket hozzon létre. Ezzel az eljárással él sok miniszter és leszegényedett magyar dzsentri, akik hatalmas árakon adják el uradalmaikat hazafias célokra és a haza megmentésére.
Mindez csak azért a fantáziájukban felhevült felfogásért, hogy egységes magyar nemzetállamot hozzanak létre.
  Belátjuk, hogy gazdasági vagy ipari érdekből, bizonyos körülmények között elfogadható a telepítés. Azonban ezek mindig erkölcsösek kell legyenek, a közérdeket kell szolgálják, nem azt a célt, hogy valamelyik együttélő nemzetiséget megsemmisítsék.
  Az államnak más problémákkal kellene foglalkoznia, nem képzeletbeli tervek után rohanni és elégedetlenséget kelteni az országban, amely ma még csak egy általános morajlásban fejeződik ki, de holnap olyan megnyilvánulásokban léphet fel, amelyek alapjaiban megrengetik az országot.
   Mert íme hogy zajlanak le ezek az erőszakos telepítések.
  Ezelőtt jó 20 évvel, vagyis az első csángó telepítéskor, az államnak Déván nagy és szép birtoka volt a Maros és az Egregy (Cserna) partján. Valamikor ezt a nagy Saguna-nak ígérték, egy román püspökség létrehozására. Gazdag föld minden veteménynek, mivel a vizek mellett fekszik, jó legelő a marhaállománynak és kérődzőknek. Ilyen megfelelő körülmények mellett, az államnak jó béreket fizető környékbeli románoknak szép csordájuk és nyájuk volt. Egyszóval a szarvasmarha gazdálkodás virágzott.
  Miután a csángókat behozták, a határokat lezárták néhány csángó család kedvéért és sorsukra hagytak több ezer románt, akiknek legelők hiányában (csak a környező dombokon maradtak) ma alig van egy-két tehenük a gazdaságban.
  És ne beszéljünk ezeknek a védelmet élvező kiváltságos telepeseknek a szemtelenségéről a románok iránt, akiket megfosztottak és létérdekeiket feláldozták a jövevényekért. Példaképpen egy eset.
  Egy szegény román, aki mezőőr volt, többek között elmesélte a múlt nyárom történteket: „Mezőőr voltam, de abba kellett hagyjam foglalkozásomat a csángók miatt. Mindig károkat okoztak a szerencsétlen románok földjein, szarvasmarhákkal, lovakkal, libákkal és mindennel. Ha valami mertem mondani, vagy fenyegetni, hogy elzáratom az állataikat, csak ez kellett nekem. Egyszerre jöttek mind rám, hogy agyonüssenek. Ha panaszra mentem a feletteseimhez, csak a csángóknak volt igazuk. Úgy inkább felhagytam a munkámmal.”
  Íme a gyalázatosan és pokoli célokkal létrehozott telepítés célja, először elrabolni népünk javadalmait, majd román lelkületét.
  De ahogyan milliókat költöttek el hiába kisdedóvodákra és állami iskolákra, úgy a telepítési eljárásuk sem lesz képes minket kivetkőztetni büszke román létünkből.
  Parancsoljanak, nemes hazafiak, vegyék ki a kenyeret a román szájából, és adják a jövevény csángóknak. A román, még egy darab puliszka mellett is csak román marad, mindörökkön örökké. Gazeta Transilvaniei, 1907, Helianthus.

   A lozsádi telepítés terve is csődöt mondott, a jól kidolgozott diverzió következtében. A magyarok kifizették a részüket, de egy facseti cég visszafizette kamatosan az előleget, közben a vételt felajánlotta az Ardeleana banknak. Talán ez sem lett volna elég, de a lozsádiakat másképp is félrevezették, mintegy megsúgva nekik, hogy Bukovinából pár száz katolikust akarnak közéjük telepíteni. Mint általában mindig, a lakosság félrevezetése, itt is mint bárhol, fényesen sikerül. Nos, erre a már régen reformátussá lett község is felháborodott. Csak az nem került tudomásukra, hogy Bukovinából az andrásfalvi reformátusokat szándékoztak közéjük telepíteni. Most pár éve mondtam meg nekik, egy ünnepély alkalmával.
„Lozsád község tudvalevőleg az egyedüli magyar község Hunyadvármegyében, mely ismert magyarságát eleitől kezdve megtartotta. Újabban veszedelem fenyegeti s több mint valószínű, hogy az eddig e tekintetben érintetlen határába a szomszédos oláh községek lakói beékelődnek. Alkalmat ad erre a Boócz-féle, ezidőszerint Sólyom Ferenc körjegyzős és Györffy báró tulajdonát képező 184 kat. hold megvásárlása. Az eladóvá vált birtokra ajánlatukat úgy a lozsádi magyarok, valamint a dévai újabb elhelyezést kívánó csángógazdák is megtették, sőt ez utóbbiak, mert a Szászvárosi Takarékpénztár a szükséges összeget meg is szavazta, meg is előlegezték. Egy facseti cég magasabb árajánlata folytán, hogy-hogy nem, csángóinknak fejenkénti 10 korona többlettel előlegeiket visszaadták. És e cég? – a kevés erdőterület kihasználásával ajánlatát az Ardeleana szászvárosi oláh banknak megtette, mely a parcellázást vállalva egyfelől, újra a céget jó üzlethez juttatja. Az oláhokat pedig földhöz. Mert hát akié a föld, azé a hatalom, kié a hatalom, azé az ország… De hát magyar ide, oláh oda, üzlet az üzlet, mégha 2000 koronás is, s ha az ember mindjárt körjegyző, avagy bíró is.”

                                                                                Ömböli Ferenc ccsaládja, 1906.

  1907. január 26. A csángótelepítés ügyében tegnap Dévára érkezett Lovass földművelésügyi miniszteri tanácsos, ki az eladandó birtokok tulajdonosaival megkezdte a tárgyalásokat. A miniszteri tanácsos a birtokosok kíséretében beutazza a marossolymosi, alpestesi és a pusztakaláni birtokokat, amelyeknek felbecsülése után a vétel megtörténik. A telepítést a tavasszal megkezdik.

  1907. február 16. Városi közgyűlés.
  Déva város képviselőtestülete f. hó 19-én d. u. 3 órakor közgyűlést tart a következő tárgysorozattal…
…Dévai kincstári csángótelepesek birtokát képező 308 hold földterületnek Szántóhalma község határából Déva város határához leendő átcsatolása érdekében alisp. leirat előterjesztése.

  1907. április 6. Ankét a csángótelepítés tárgyában.
  Folyó hó 4-én a földmivelésügyi m. kir. minisztériumban szaktanácskozást tartottak a hunyadmegyei székelycsángók telepítése ügyében. A tanácskozást Mezőssy Béla államtitkár vezette. Az előadói tisztet Lovas miniszteri tanácsos teljesítette. Az ankéten részt vettek: Br. Bornemisza Lipót főispán, Pogány Béla alispán, Kontz Domokos polgármester, Thoroczkay Miklós gróf országgyűlési képviselő, Szabó Imre dévai számtiszt és László János dévai csángó.
  Az értekezlet előadója ismertette a csángótelepítés ügyében folytatott alkudozásokat és előterjesztett terveket. Előadása végén oda konkludált, hogy ő a székely csángókat nem tartja alkalmas anyagnak a telepítésre. Ezzel szemben vármegyénk főispánja, alispánja, gróf Thoroczkay és Szabó Imre a helyszínen közvetlenül észlelt tapasztalataikra hivatkoztak és kiemelték azon nagy előnyöket, a melyeket a közgazdaság, a kulturális élet és a magyarosodás terén a telepítéssel el lehetne érni.
  Pogány Béla alispán még Tordosra is óhajtaná kiterjeszteni a telepítés akczióját.
  Végül László János dévai csángó szólalt fel. Egyszerű szavakkal, de meglepő logikával érvelt a telepítés mellett, különösen kiemelve a székely-csángók hazaszeretetét.
  A magas színvonalon folytatott beható eszmecserét Mezőssy államtitkár azzal a reménynyel rekesztette be, hogy az ügy a most elhangzott óhajoknak megfelelően nyer majd elintézést.
  A magunk részéről is csatlakozunk vármegyénk vezérférfiainak véleményéhez. A telepítés hasznos voltát bővebben bizonyítani feleslegesnek tartjuk. Mi azonban nem elégszünk meg a telepítés mechánikus lebonyolításával, ez csak félmunka volna. A letelepítés után következik a nehezebb rész. Erről majd jövő számunkban bővebben.

  1907. április 7. A bukovinai székelyek visszatelepítése.
  Hogy milyen szemérmetlenül űzik a mi uraink a világcsalást, azt alkalmunk van újból bemutatni annak az ankétnek kapcsán, melyet Mezőssy földművelési államtitkár elnöklete alatt tegnap tartottak a bukovinai székelyek „haza” telepítése dolgában. Mint köztudomású, ezelőtt másfél évszázaddal több száz székely család Erdélyből Bukovinába vándorolt ki a mostoha megélhetési viszonyok miatt. A mi jó uraink most ezeket a szegény nyomorgó embereket szeretnék felhasználni arra, hogy egyrészt kifényesíttessék velük ugyancsak megkopott tekintélyüket, másrészt, hogy a kivándorlók helyébe olcsó munkaerőt plántáljanak át. Megütötték a nagydobot. Vissza kell hoznunk külföldre szakadt véreinket! Meg kell menteni őket az amerikai kivándorlási ügynökök karmaiból!

  1907. április 7. A bukovinai székelyek visszatelepítése.
  Az Országos Nemzeti Szövetség tudvalévően mozgalmat indított a másfél évszázaddal Erdélyből Bukovinába menekült székelyek visszatelepítésére. A fölötte elszaporodott székelyek ugyanis, akik az őseik telepes földjein már nem bírnak megélni, visszakívánkoznak Erdélybe, s Hunyad megyében már ki is szemelték a településre alkalmas területeket. Állami támogatás végett már háromszor küldöttséggel tisztelegtek a földművelésügyi miniszternél, aki most szakértekezletet hívott össze az ügy tárgyalására. Tegnap tartották meg ezt az ankétet, amelyen Darányi miniszter elfoglaltsága miatt Mezőssy Béla államtitkár elnökölt.
  Az államtitkáron kívül a minisztérium részéről részt vettek az értekezleten: Tervey Imre miniszteri tanácsos, Lovass Sándor osztálytanácsos. Magyary miniszteri titkár, az aradi állami jószágigazgatóság, részéről: Csernovics Diodor miniszteri tanácsos, jószágigazgató, Szász István telepfelügyelő, Nagy Elek kincstári ispán, Hunyad megye részéről: Bornemissza Lipót báró főispán, Pogány Béla alispán, Koncz Domokos polgármester, Szabó Imre pénzügyi számtiszt, Zsók István és László János székely telepesek. Megjelentek továbbá: Bánffy Miklós gróf kolozsi főispán, Bethlen István gróf és Thoroczkay Miklós gróf országos képviselők.
  Mezőssy államtitkár megnyitotta a szakértekezletet és örömének adott kifejezést, hogy a Bukovinából visszatelepülni vágyó székelyek óhajtását elősegítheti. Kifejtette azután a tervezett telepek nemzeti és közgazdasági fontosságát s fölhívta a megjelenteket az ügy alapos megvitatására.
  Lovass Sándor osztálytanácsos, a telepítési ügyek előadója, előterjesztésében annak a bizonyítására törekedett, hogy Hunyad vármegye egyáltalán nem alkalmas a telepítés céljaira, egyrészt talajviszonyai, másrészt nagy erdőségei miatt. Hangoztatta, hogy a betelepülni vágyó bukovinai székelység a földművelést nem kedveli, maradi házatája, gazdasági berendezése, udvara rendetlen, marhatenyésztése nem felel meg a kívánalmaknak, egyébként sincs állandó maradása, fizetési kötelezettségeinek pedig nem tesz eleget.
  Bethlen István gróf országos képviselő ezzel szemben nagy nemzeti fontosságot tulajdonít a bukovinai székelyek visszatelepítésének, amelyet minden körülmények között támogatni kell. A bukovinai magyar kezdetlegesebb gazdálkodása természetes, mert századokon át el volt zárva előlük a haladás útja. De vannak azért kiváló faji tulajdonságai: erkölcsös családi életük, nagy szaporaságuk, faji származásukhoz való szívós ragaszkodásuk és életrevalóságuk. Mindezek folytán betelepülésüket igen kívánatosnak tartja.
  Thoroczkay Miklós gróf országos képviselő tapasztalatai szintén eltérők Lovass osztálytanácsos tapasztalattól s fölhívja Koncz polgármestert, hogy mondjon véleményt a dévai telepesekről. Ennek kapcsán figyelmébe ajánlja a kormánynak, hogy a betelepítettek még mindig nem gyakorolhatják politikai jogaikat.
  Mezőssy államtitkár kijelenti, hogy az erre vonatkozó intézkedés folyamatban van.
  Koncz Domokos polgármester nyilatkozott ezután a Dévára betelepített bukovinai székelyekről, akiket teljesen megfelelő népelemnek nyilvánít. Úgy gazdálkodásuk, mint köz- és magányterheik pontos lerovása, valamint kiváló faji tulajdonságaik tekintetében csak kedvezően nyilatkozhat róluk, úgy hogy betelepítésük hasznára vált úgy Déva városának, valamint a vármegyének.
Bornemissza Lipót báró főispán megerősítette az elmondottakat, s hangoztatta annak szükségességét, hogy a megye magyarságát a betelepítés révén megerősítsék.
  Bánffy Miklós gróf kolozsi főispán szintén a bukovinai székelyek betelepítésének nemzeti fontosságát fejtegette és sürgette, hogy a székelyeket Kolozs megyébe telepítsék, ahol az oláhság óriás túlsúlyban van.
  Pogány Béla alispán főképp a Maros és Cserna vonalán tartja szükségesnek a magyarság megerősítését a tervezett telepítésekkel. Csernovics Diodor miniszteri tanácsos a telepeknek nemzeti szükségességét fejtegette. Szabó Imre pénzügyi számtiszt a bukovinai székelyek közismert faji ellenálló képességére utalt. Az oláhság tömkelegében csakis olyan nép érvényesülhet, aminő a bukovinai székely, amely százötven éven át kiállotta a tűzpróbát.
  László János dévai telepesgazda sajnálkozásának adott kifejezést a miatt, hogy Lovass oly rossz véleményt nyilvánított a Bukovinából betelepült székelyekről, jó tulajdonságaikat ellenben teljesen elhallgatta. Megengedi, hogy a telepesek között akad olyan is, akire ráillik a kedvezőtlen bírálat, de ilyen kivételeket nem lehet általánosítani. Nagy hiba volna ezt a népet az ősi hazába vissza nem telepíteni, hanem az amerikai kivándorlási ügynökök prédájául engedni.
  Mezőssy államtitkár örömét, fejezte ki, hogy az általa is helyesnek és megokoltnak tartott telepítés ügyét a meghívottak ennyire megvilágították. Az értekezlet eredményét elfogulatlanul fogja Darányi miniszter elé terjeszteni. Kijelentette végül, hogy a telepítésre kiszemelt birtokok elbecslésére legközelebb bizottságot fognak kiküldeni.

  1907-04-09/85. szám.
  Déváról jelentik: A hirtelen beállott enyhe időjárás a Havasokon fekvő nagymennyiségű havat felolvasztotta és az összes patakok és folyók megáradtak. A Maros már napok óta nőtt és az éjjel átszakította a gátat, elöntve a dévai határt. Mintegy 800 holdnyi terület áll víz alatt. A víz egyre nő és ennek következtében árad a Cserna folyó is, mely Dévánál ömlik a Marosba. Az áradás oly rohamos, hogy félő, hogy Déva alacsonyabban fekvő város részeit a Görögvárost és a Hajóst elönti a víz. A hatóság nagyobb veszedelmek meggátlására minden intézkedést megtesz.

  1907. április 13. A csángó-telepítés kérdéséhez.
  A telepítés fontosságát Magyarországon legelőször II. Géza király ismerte fel. Ő volt az, aki látva azt, hogy hazánk Királyhágón túli része néptelen és lakatlan, arra a gondolatra jött, hogy oda munkaképes és kultúrképes fajt telepít. Így jöttek be hazánkba a szászok, akik az úgynevezett Erdélyben a munkásságnak, a takarékosságnak és a művelődésnek mai napig mintaképül szolgálnak.
  Újabb időben a nagymérvű kivándorlások ismét felszínre vetették a telepítés kérdését. Hunyadvármegyében pedig különös fontossággal bír a telepítés. Köztudomású tény ugyanis, hogy vármegyénk lakosságának legalább is kilenczven százaléka román.
  Az sem titok, hogy e román lakosságnak nagy kontingense hajdan magyar volt és csak különböző körülmények összejátszása folytán románosodott el. A telepítésnek tehát igen fontos feladata jut a magyarság megerősítése szempontjából.
Nem kicsinylendő azonban a telepítésnek egy másik előnye sem.
  Vármegyénk lakossága nagyon reászorul olyan elemre, amely a művelődéssel, czélszerü gazdálkodással és takarékossággal, jó példával járjon elül. Hunyadvármegye lakosságának legnagyobb része analfabéta, iszákos és konzervatív. Most is oly primitiv módon folytatja a gazdálkodást mint a jobbágyság korszakában. Terhei napról- napra nagyobbak, kereseti forrásai pedig ugyanazok maradnak. Egy vezető elem letelepedése tehát kétségtelenül kihatással volna az általános jólét fokozására.
  E kettős szempontból kiindulva, keresve sem lehetne e czélra a csángóknál alkalmasabb telepeseket találni. A csángó ember először is már megszokta a román emberrel való érintkezést, érti annak nyelvét és ismeri szokását. E mellett történelmileg beigazolt tény, hogy az elrománosodás ellen senki sincs úgy felvértezve, mint a csángó. A faji öntudat — példák mutatják — az alföldi czivisből, az erdélyi székiből kiveszhet, de a csángóból nem. A faji öntudat és a nemzeti érzés ezen szívós megőrzéséről a bukovinai csángók évszázadokon át tartó elszigeteltségük alatt eléggé fényes tanúságot tettek. Ilyen körülmények között valóban nem értjük Lovas min. oszt. tanácsosnak idegenkedését a csángó-telepítés eszméjétől. Azt kell feltételeznünk, hogy a telepítési ügyek országos előadója hibás, vagy tendentiosus informácziók után indul ezen véleményének megalkotásában.
  Örömünkre szolgált tehát hallanunk, hogy vármegyénk vezérférfiai és olyanok, akik a csángó-kérdéssel itt a helyszínén behatóan foglalkoznak, mindannyian melegen pártfogolták ez eszmét és ennek tulajdonítható, hogy Mezőssy államtitkár is kedvező elintézést helyezett kilátásba.
  A telepítés fináncziális műveletének mikénti lebonyolítását az ahhoz értők szakismeretére és lelkiismeretére bízzuk. Csak néhány megszívlelendő megjegyzésünk volna ez ügyben. Aki a csángó-telepítés mozgalmát figyelemmel kíséri, az tudja, hogy az első ilyen telepítés 1883-ban történt. Ekkor történt, hogy az országos gyűjtés folytán összegyűlt 20000 korona alapul vétele mellett Odeszkálchi herczeg az Alduna mentére 3000 csángó családot telepített.
  A telepítések állami segély mellett és az e czélra kiküldött kormánybiztos vezetése alatt történtek. Néhány évvel reá azonban a telepesek a legnagyobb nyomorba jutottak. Egy része az országban széledt el, a másik része visszahúzódott Bukovinába és Moldovába.
  Nagyon félünk, hogy ez újabbi akcziónak is hasonló kudarcz lesz a vége, ha az akczió vezéremberei a telepítés mechanikus lebonyolításával feladatukat befejezettnek tekintik. Ellenkezőleg. Azután következik a legnehezebb része. Gondoskodni kell azokról a módokról és eszközökről, amelyek a telepesek gyökérverését és helyes irányban való fejlődését biztosítsák. Első sorban — és ezt tartjuk a legfontosabb és legsürgősebb teendőnek — gondoskodni kell arról, hogy a visszatelepített magyarok jogilag is azok legyenek. Az egyénenkénti honosítás hosszadalmas és nehéz proczedurája helyett egyenes törvényhozási intézkedést kérünk arra, hogy a letelepedő családok azonnal elnyerjék a magyar honosságot. Gondoskodni kell továbbá arról is, hogy a letelepedő családok alkalmas vezetésre találjanak. El kell őket látni iskolákkal, lelkészekkel és gazdasági oktatókkal. Erre óhajtottuk irányítani a vezető körök figyelmét.
  Dr. Leitner Mihály

  1907. április 17. A bukovinai székelység hazatelepítése.
  Az elmúlt vasárnap számot adtunk arról a tanácskozásról, amelyet azért hívott össze Darányi Ignác földművelésügyi miniszter, hogy minden arra illetékes tényezőt meghallgasson a bukovinai székelyek Hunyad vármegyébe való telepítése dolgában. Részt vett az értekezésen Mezőssy Béla államtitkár, az érdekelt megye főispánja, Bánffy Miklós gróf, továbbá Bornemissza Lipót báró főispán, Pogány Béla alispán, Koncz Domokos polgármester, Bethlen István gróf és Thoroczkay Miklós képviselők és Csernovics Diodor kincstári jószágigazgató. Valamennyien akként vélekedtek, hogy a tervezett telepítés nemcsak a bukovinai székelységre nézve, hanem magyar nemzeti szempontból is nagyfontosságú. Egyedül Lovas Sándor miniszteri osztálytanácsos volt az, aki másképpen vélekedett, sőt egészen szembe helyezkedett a tanácskozás résztvevőinek fölfogásával. Kijelentette, hogy egyrészt Hunyad megye nem alkalmas terrénum a telepítésre, másrészt a bukovinai székelyek sem arra valók, hogy érdemes volna hazahozni őket. Szerinte a bukovinai székelység nem ért a földműveléshez, gazdasági berendezésük, házuk tája rendetlen; állattenyésztésük elmaradt; adósságaikat nem fizetik; azon fölül iszákosak, erkölcsi szempontból sok bennük a megróni való és kóbor, vándorló a természetük.
  Ezt a lesújtó fölfogását, nem személyes tapasztalás alapján szerezte Lovass Sándor osztálytanácsos, mi azonban beszámolunk egy másik fölfogásról, amely teljességgel ellenkezik a szakelőadóéval s annyival elfogadhatóbb, hogy személyes tapasztalások eredménye, azon fölül megegyezik a dolgok logikájával és másfél évszázad történelmének a tanúságával. Két eleven eszű és becsületes szívű, Bukovinából hazatelepedett, dévai székely, fenn járt lapunk szerkesztőségében és élőszóval, meg írásban is föltárta a magyarság ez idegenbe szakadt, jó magyar érzésű töredékének a való helyzetét. A két székelyt lehetetlen önzéssel vádolni, mert ők már itthon vannak, paraszti fölfogás szerint a sorsuk kitűnő s így csakis véreik iránt való szeretetük késztette őket az önzetlen szóemelésre. A mit elmondottak és leírtak, híven visszaadják és kétségtelen, hogy mindenkit meggyőznek a maguk igazságáról.
  A bukovinai székelység százötven esztendő óta él idegen földön, idegen népek között. Eloszolhatott volna már százszor, mint egy csepp a tengerben, e helyett megőrizte nemcsak nyelve magyarságát, de még szokásaiban, ruházkodásában is ragaszkodik ősi hagyományaihoz. Ez jelentené a kóbor hajlandóságot?
  A bukovinai székely családjában rendszerint hat-nyolc a gyerekek száma. De nem tartozik a ritkaságok sorába az a hajlék sem, amely tíz, húsz, sőt huszonkilenc gyermeknek a fölnövekedését látja. A bukovinai székely áldásnak tartja a gyermeket, nemcsak a létrejöveteléről, de épségben való megmaradásáról is gondoskodik, leányait nem bocsátja ki a szülői födél alól mindaddig, míg az erkölcsben való szilárdságra kellőképpen rá nem nevelte. Ebből az adatból sem lehet jogosan megmagyarázni az erkölcstelenség vádját. Ez az egy igazság megdönti azt a ráfogást is, hogy a bukovinai székelység iszákos. A mely nép iszákos, annak erkölcsei züllöttek, családi élete tisztátalan, az a nép nem szaporodik, hanem mihamar lehanyatlik. A bukovinai székely asszony és leány példaképe a gazdasszonynak. Maga fonja, szövi és varrja az összes ruházkodásra való holmit, nem is vesz pénzért ebből a népből senki csizmán és kalapon egyebet.
  Az erkölcs kérdéseiről áttér ezek után a két levél a gyakorlati, anyagi kifogásokra. Az igaz, hogy a bukovinai székelység nem otthonos a földművelés modern módjaiban. De mihelyst Magyarországba jönnek, nyomban alkalmazzák a vetőgépet, a legtökéletesebb ekefajtát. Az állattenyésztésben azonban már nem elmaradottak, hanem ellenkezően, fényes eredményt érnek el. A múlt évben Vajda-Hunyadon tartott állatkiállításra a Bukovinából hazatelepült székelyek mintegy száz szarvasmarhát küldöttek és mind a száz díjat kapott, az egyik levél írója pedig, Zsók István, két bikáért ezer koronánál többet kapott az államtól.
  De nemcsak az egyesek érnek el kitűnő eredményt, szorgalmas, takarékos a hazakerült székelység egész telepe is. Jó példa erre a dévai telep. Tizenhat esztendővel ezelőtt érkezett Bukovinából és telepedett meg Déván ötven család, együttvéve kétszáznyolcvan ember. Mindannyiuk együttes vagyona nem érte el a húszezer koronát, azonfölül száz darab állatot hoztak magukkal. Ma már a családok száma harmadfélszeresre, százhuszonötre nőt, a lelkek száma hatszázhetven és maguk építettek azóta százhúsz házat. Van ezenfelül kétszázötven gazdasági épületük, háromszázkilencvenegy szarvasmarhájuk, kétszáz lovuk, sertésük, borjuk száma több, mint kétszáz, a baromfiaké több ezer, végül négyezer nemesen oltott gyümölcsfájuk.
  Néhány szám csupán és minden fejtegetésnél meggyőzőbben bizonyítja, hogy méltatlanság esik azon a népen, amelyet ily eredmény után alkalmatlannak tartanak a településre. De rámutat a két székely arra a forrásra is, amelyből a róluk való kedvezőtlen fölfogás ered. Huszonnégy esztendeje történt meg az első telepítés. Odescalchi Artur herceg volt a kormány kiküldött biztosa, aki fölöttébb egyszerűen oldotta meg a föladatát. Közhírré tette, hogy aki Magyarországon akar megtelepülni, két nap alatt szedje össze a cókmókját, mert a harmadik napon lesz az indulás. Nagyon természetes, hogy csak azok jöhettek, akiknek jóformán semmijük sem volt, mert módosabb gazdaember nem szakadhat el tömérdek károsodás nélkül évtizedes otthonától. A vagyontalan népséget azután letelepítették a Bánát egy mocsaras vidékére, ahol a földet soha nem művelték, ahol az életet akkorig csakis a különböző vadak és szárnyasok jelentették. Házuk nem volt a szegény székelyeknek, vándorcigány módjára, kocsikon, összerótt sátrakban laktak és háromszor is vetettek addig, amíg egyszer arattak, mert az emelkedett földdarabok nem termettek, a lapályt pedig vagy az áradás, vagy a belvíz tette tönkre. Végül azonban megszabadította az állam a telepeseket az árvíz veszedelmétől. Szabályozta a vizeket, de nem ingyen tette. Olyan terhet rótt a vagyontalan, a mindennapiért küzdő csángókra, hogy elviselni a legtöbben nem tudták. Sokan földönfutókká lettek, sokan más vidékre menekültek, többen egyenesen vissza Bukovinába.
  Ennek a telepítésnek a gyér sikeréből táplálkozik az egyébként nagyon elszigetelt ellenséges fölfogás, amelynek Lovass Sándor osztálytanácsos adott kifejezést. Ha lehet vádolni valakit az 1883-iki telepítéssel kapcsolatban, akkor az semmi esetre sem lehet a bukovinai székelység. Hibázott, aki nem intézte körültekintőbben a csángóknak régi hónukból való távozását és hibázott az, aki ebben az országban a magyarság egy derék, hazatérő töredékét a lehetetlenségig nehéz föladat elé állította. Csak egy kissé több figyelem, csak egy kissé több vendégszeretet és a magyarság a bukovinai székelység hazahozásával ismét egy jelentős lépést tesz e hon elfoglalásában, amely ezer év alatt sem tudott a szó teljes értelmében tökéletessé válni.

  1907. április 21. (kivonat).
  Vlad Aurél (román nemzetiségi) a csángók visszatelepítése tárgyában interpellálta meg Darányit. Kifejtette, hogy évente annyian vándorolnak ki az országból, mint ahányan valaha Árpáddal ide bejöttek. Ezek azért hagyják itt Magyarországot, mert nem tudnak megélni. S ekkor betelepítenek néhány csángót, hogy eladósodott földbirtokosok drága pénzen eladhassák földjeiket. Kérdi a minisztert, hogy mit szándékszik az ellen tenni s hogyan akarja a parasztok földéhségét csillapítani? Darányi tagadta, hogy a parcellázások a csángók kárára volnának, mert a földbirtokosok becsületes emberek. Darányi szemében mindenki becsületes, aki nem proletár, a földbirtokos, a gazda, a szolgabíró, mind becsületes ember, csak a földműves proletár gazember, mert több bért akar munkájáért. A földőrségen a benyújtandó parcellázási törvénnyel akar segíteni a földművelési miniszter. Ha ez a törvény a nép atyjának eddigi alkotásaihoz lesz hasonlatos, akkor ugyan nem lesz köszönet benne!

  1907. április 25. A csángó telepítés ügye.
  A csángó székelyek telepítésének ügye immár a megvalósulás stádiumába lépett. Az e czélra megszerzendő birtokok becslése e napokban történt meg. Valóban kívánatos volna, hogy ezen nagy fontosságú ügy kissé gyorsabb tempóban haladjon előre.

  1907. április 27. Ismét a csángótelepítésről.
  Lapunk egyik közelmúlt számában szóvá tettük vármegyénkben megindult amaz akcziót, a melynek czélja az, hogy a bukovinai csángómagyarok vármegyénk különböző községeibe telepíttessenek le. Elmondottuk véleményünket töviről-hegyire és bőven előadtuk azon fontos okokat, a melyek a telepítést kívánatossá teszik.
  Időközben a szászvárosi kerület országgyűlési képviselője e tárgyban interpellácziót intézett a m. kir. földmivelésügyi miniszterhez. Ez teszi szükségessé, hogy e tárgyra ismét visszatérjünk.
  Dr. Vlád Aurél a folyó hó 20-án benyújtott interpellácziójában a hunyadmegyei csángótelepítés ügyét üzérkedésnek, magyarán szólva, szédelgésnek tünteti föl. Szerinte az egész mozgalom háttere az, hogy néhány eladósodott birtokos háromszoros árban óhajtaná birtokát az állami kincstár nyakába sózni. A telepítést ügynökök kezdeményezték, akik a hazafiasság jelszava alatt megütötték a nagydobot, vagyis megszólaltatták a sajtót csak azért, hogy tervüknek az intéző körök jóindulatát és pénztárczáját megnyerjék.
  Dr. Vlád Aurélnak aggodalmai is vannak. Ő úgy tapasztalja, hogy Hunyadvármegyében a bennszülöttek sem képesek megélni, hanem napról-napra nagyobb számban vándorolnak tengeren túlra. Így tehát el sem képzelhető, hogy az újonnan letelepedő csángók — akik már most is el vannak adósodva és gazdasághoz nem is értenek — itt magukat fenntarthassák.
  Az, hogy Lovass osztálytanácsosa csángókról, azoknak képességeiről továbbá vármegyénk néprajzi és földrajzi viszonyairól téves nézeteket táplál, bennünket egy cseppet sem lepett meg. A végén is ily kérdések megoldásánál nem az elméleti képzettség, hanem a gyakorlati tapasztalat és a lokális ismeret lehet döntő. Abból, hogy a nevezett tanácsos egy szép napon valamelyik csángótelepen átutazott és véletlenül barátságtalan komondorokkal találkozott, vagy valamelyik szénaboglyát rendezetlen állapotban találta, még nagyon fogyatékos ismereteket szerezhetett a csángók gazdálkodásáról.
  Vlád Aurél azonban Hunyadvármegyében született és — amint ő hangoztatta is — vármegyénk viszonyairól tájékozva van és így bátran kérdezhetjük, honnan szerezte a valósággal ellenkező adatait? Nem felel meg ugyanis a valóságnak, hogy az egész telepítést ügynökök kezdeményezték. Szabó Imre a neve annak a fiatal embernek, a ki tudományos búvárkodásának nagy részét a csángó ügynek szentelte és éveken át a csángók között élvén, azoknak szokásait tanulmányozza és eddigelé ezen nemes ügynek csak áldozatokat hozott, de jutalmat nem kapott, nem kért és nem vár.
  Kívánjuk, hogy sok ilyen ügynökei legyenek a magyarságnak és az emberiségnek!
  Felhatalmazásunk ugyan nincs reá, de a saját felelősségünkre jelentjük ki, hogy Szabó Imre készséggel megosztja pénzbeli jutalmát Dr. Vlád Aurélal. Az sem felel meg a valóságnak, hogy a telepítés czéljaira vásárlandó birtokokat háromszoros árban fogja a kincstár megvásárolni. Utána jártunk a dolognak és közvetlen meggyőződést szereztünk arról, hogy a birtokosok nagyon is méltányos árban engedik át birtokaikat a csángótelepítés czéljaira. Illenék, hogy egy országgyűlési képviselő akkor beszéljen, ha szükség van reá és valót mondjon. Aki csak azért szólal fel annyiszor, hogy minden lében kanál legyen, vagy hogy a „Libertatea” kivastagbetűzze, az idővel unalmassá válik.
Az interpelláló képviselő aggodalmait pedig könnyen eloszlathatjuk.
  Sose féltse képviselő úr a csángókat! Azok ellen Ön nem fog egy napon hetvenegy sommás váltókeresetet benyújtani amint Ön azt a múlt évben a saját vérrokonai ellen az „Ardeleana" pénzintézet nevében tette. Vagy talán éppen e miatt kesereg?

  1907. június 6. A hunyadmegyei telepítés. Déva.
  Nemcsak a parlamentben érzik fokozott mértékben azt az izgatást, melyet a nemzetiségek folytatnak, hanem, sajnos, mi is, kik a perifériákon vagyunk és éppen oly vidéken élünk, ahol a magyar anyanyelvű földműves vajmi ritka, a magyarság zöme pedig az ország különböző vidékeiről ide helyezett hivatalnok-seregből áll. Hunyadmegye — mondhatni 90 százalékban oláh nemzetiségi. Néhány évtizeddel ezelőtt még nem így volt. A harmincas-negyvenes években voltak falvak, így Nagykorosa, Csernakeresztúr, Alpestes, Rákosd, Hosdát, melyeknek népe tisztán magyar volt. Ma, sajnos, megváltozott viszonyok előtt állunk. Ezekben a hajdan magyar falvakban nem ismerik a magyar szót. Ezek a tőzsgyökeres magyarok elfelejtették nyelvüket és csak arra emlékeznek, hogy származásuk magyar. Református vallásukat azonban megtartották, amiben egyedül különböznek a többi oláh falu népeitől.
  A közelmúltban a vármegye elhatározta, hogy azt a visszahódító hadjáratot, melyet az állami népiskolák oly sikerrel kezdettek meg, megerősítik egy újabb akcióval: visszatelepítik azokat a székely csángó magyarokat, akik közel két évszázada kerültek Bukovinába és ez által a magyar népiskola által is támogatott, erős magyar földművelő népet ékelnek be az oláh tengerbe, mintegy gátat vetendő annak. A csángók visszatelepítése nem új dolog. A megye székhelye mellett, nemkülönben Vajdahunyadon is vannak csángó telepesek. Nem említem sajátságaikat, csak abbeli jellemükről akarok fölvilágosító megjegyzéseket tenni, hogy mennyire alkalmas ez a nép erre a telepítésre. A Bukovinában élő csángó magyarok annyi idő óta élnek szintén idegen nemzetiségek között, hogy ha nem volna végtelenül szívós, ellenálló képességük, akkor teljesen elveszett volna a magyarság részére, akár csak a hunyadmegyei magyar falvak magyarsága. Ez a nép teljesen megtartotta eredeti tiszta nyelvét, faji jellegét és teljes magyarságát. Ellenállt az évszázadok aknamunkájának. Ugyanígy áll a már visszatelepített csángókkal is. Itt élnek az oláh tenger közepette, de még csak nyoma sincsen annak, hogy eloláhosodna, sőt mi több, rendkívül szaporasága miatt (a 14—16 gyermekes anya nem ritka) a magyarságnak egyik életadó forrásává vált.
  Csakhogy természetesen ez két telep, mely az óriás áradatban, a százezrek között vajmi keveset nyom a latban. Azért indult meg az újabb visszatelepítési akció arra vonatkozólag, hogy a megye több községébe helyezzenek el nagyobb számú csángócsaládokat, kik Bukovinából hajlandók volnának haza jönni. E községeket a legexponáltabb vidékeken szemelték ki, szem előtt tartva éppen a visszatelepítés célját. Ily községek a régi magyar Alpestes, Kéménd, Folt.
  Az ügy már annyira haladt, hogy miként ismeretes, a végső intézkedéseket most teszi meg a kormány. De sietni kellene! Amint komolyabban foglalkoztak kormánykörökben a csángótelepítéssel, az oláhok ismerve annak nagy fontosságát, először a parlamentben támadták meg interpelláció alakjában a kormányt, itthon azonban sokkal veszedelmesebb alakba öltöztették a támadást. Kőrösbánya vidékén Erdély más, kevésbé fenyegetett vidékéről most ők gyűjtik össze az oláhokat. Azonkívül a román bankokra, különösen az Ardeleánára támaszkodva, teljes erővel vetik magukat az eladósodott magyar birtokokra, hogy azután román kézre adhassák. Miként észlelhető, különösen az a céljuk, hogy a tervbe vett csángó telepek mellett eszközöljenek ilyen vásárlásokat magyar nagybirtokosoktól akár kéz alatt, akár árverés útján, hogy a betelepítendőket teljesen elzárják a magyar környezettől és színrománnal vegyék körül. Hogy mindez nem rémmese, hanem valóság, íme példákat hozok föl. Néhány hete, hogy árverés alá került az alpestesi tervbe vett csángó-telep szomszédságában fekvő felpestesi Makray László-féle birtok, melynek terjedelme több száz hold, talán megközelíti az ezeret. Az Ardeleána számított! Megtartották az árverést, azonban néhány nap múlva utóajánlatot adott be és most több mint valószínű, hogy ez a magyar birtok is oláh kézbe került.

  1907. június 14. A kolumbácsi legyek.
  Az egész Hunyad vármegyét elárasztó kolumbácsi legyek már pusztulófélben vannak. A napokban ugyanis a megyében a meleg időjárás egyszerre lehűlt, nagy esőzések voltak, amelyek együttesen pusztulását okozzák a veszedelmes legyeknek. Néhány nap múlva talán már hírek-hamvuk se lesz, ha csak újabb csapat nem jön a délvidékről. A kár, melyet okoztak, meglehetős nagy összeget tesz ki. Sokkalta megrendítőbb azonban, hogy emberélet is áldozata lett a légy csípéseknek. Egy dévai csángó asszony a kertjében dolgozott, mikor megszállták a legyek és testét több helyen összecsípték. Az asszony vérmérgezést kapott s meghalt.

                                                                       Kásler (Szepi) Antal családja, 1926.

  1907. július 13. Tömeges honosítás.
  Régóta sűrgettük és folyton hangoztattuk, hogy a Déván letelepedett csángó magyarokat honosítani kellene. Igazán visszás helyzetben voltak a csángók. Daczára annak, hogy már régen Déván laknak, mégis osztrák állampolgárok voltak, és mint ilyenek, magánviszonyaik rendezése közben folyton akadályokba ütköztek.
  Csak nem régen történt, hogy egy dévai csángó házaspár válóperében a dévai kir. törvényszék által hozott ítéletet a felsőbb fokú bíróság feloldotta azon egyszerű okból, mivel osztrák állampolgárok válóperében magyar bíróság nem dönthet. Még szomorúbb volt ezen állapotok közjogi vonatkozása. A csángó magyaroknak semmi politikai joga nem volt. Most végre megszűntek ezen állapotok. Folyó hó tizedikén 39 dévai csángómagyar tette le a magyar honpolgári esküt vármegyénk alispánja előtt és így a dévai magyar családok száma jelentékenyen szaporodott. Valóban örvendünk ennek.

  1907. július 16. Csángók honosítása.
  A hunyadmegyei csángók eddig igazán visszás helyzetben voltak. Dacára annak, hogy már régen Déván laknak, mégis osztrák állampolgárok voltak, és mint ilyenek, magánviszonyaik rendezése közben folyton akadályokba ütköztek. Csak nem régen történt, hogy egy dévai csángó házaspár válóperében a dévai kir. törvényszék által hozott ítéletet a felsőbb fokú bíróság feloldotta azon egyszerű okból, mivel osztrák állampolgárok válóperében magyar bíróság nem dönthet. Még szomorúbb volt ezen állapotok közjogi vonatkozása. A csángó magyaroknak semmi politikai joga nem volt. Most végre megszűntek ezen állapotok. E hó 10-én harminckilenc dévai csángó magyar tette le a magyar honpolgári esküt Hunyadmegye alispánja előtt és igy a dévai magyar családok száma jelentékenyen szaporodott.

  1907. augusztus 24. Jönnek a csángók.
  A megyei magyar földmivelők megerősítését czélozó csángótelepítés ügye végleges megoldást nyert. E hó 3-án köttetett meg az alku az alpestesi, dévai és marossolymosi birtokosokkal. 2500 csángószékelynek megélhetését biztosítja a megvásárolt földterület. A visszatelepítés tavaszkor fog végbe menni. A telepítés végleges rendezésével Szász István kolozsvári felügyelő, Tervey Imre miniszteri tanácsos és a telepítési ügyosztály vezetője, Magyari miniszteri titkár bízatott meg, akik már megérkeztek Dévára.

  1907. szeptember 8. A hunyadmegyei csángótelepítés.
  Déváról táviratozzák. A hunyadmegyei csángótelepítés befejezett ténnyé vált. Az állam megkötötte a szerződést a telepítendő birtok megvásárlása tárgyában, és tegnap aláírták a szerződéseket. Tavasszal háromszáz csángó család jön vissza Magyarországba.

  1907. október 5. Népgyűlés az általános választási jog érdekében.
  Városunk munkássága a csángótelepi baromvásártéren tartotta meg az elmúlt vasárnap az általános választási jog érdekében hirdetett népgyűlést.

  1907. október. 16 (kivonat). A bukovinai csángók és az erdélyi magyarok.
  Hivatalos és nem hivatalos honfi-bánat sokat sóhajtozott már a Bukovinában élő csángók szomorú sorsa felett. Siránkozott a kisded magyar seregen, mely „az idegen népek tengerében híven megőrizte nyelvét és magyar erényeit." A bús sóhajoknál egyebet azonban nem kaptak eddig nagy Magyarországból a moldvai és bukovinai hegyek tövében nyomorgó testvérek. Most már kapnak egyebet is. Kapnak a földművelésügyi minisztertől földet.
  Mint Déváról jelentik, a bukovinai csángókat Hunyad megyébe telepítik be. Összesen 4460 hold területet vásároltak erre a célra, 9700 települő számára. A bukovinai csángók tehát jönnek, de hol vannak az erdélyi magyarok? Erre is megadja a választ egy new-yorki jelentés, amely szerint a legutóbbi két hét alatt ezerhétszáz ember érkezett oda Magyarországból. Igen sok köztük a román és a székely. Ezeknek a helyét kell betölteni a bukovinai csángóknak; a nép atyja tehát nem a csángókon, hanem a munkaerő nélkül maradt hunyadmegyei birtokosokon segített; nem a honfibú, de az agrárius érdek parancsolta a telepítést, ami különben a csángók sorsában nem jelent semmi változást. Legfeljebb azt, hogy Magyarországon keresztül jutnak Amerikába.

  1907. október 17. Birtokátvétel csángók részére.
  Tervey Imre miniszteri tanácsos, Lovass Sándor min. oszt, tanácsossal, Szász József kolozsvári állattenyésztési felügyelővel, Rőhrich József kir. erdőmesterrel és Kató Mihály kir. mérnökkel f. hó 7—9-ig állami ke¬zelésbe átvette a csángótelepítés céljaira Alpestes, Marossolymos és Folt községek határában megvásárolt birtokokat.

  1907. A) A minisztériumok működése.
  Telepítés és birtokfeldarabolás:
  A telepítési alap pénzkészlete az 1906. évben kimutatott 1,894.998 K 70 f-ről 2,890.197 K 26 f-re emelkedett, amiből az 1907. év végén 3½% kamatra gyümölcsözőleg el volt helyezve 2,887.025 K 44 f, a pénztári készlet pedig 3.171 K 82 f-t tett ki.
  Jelesen megszereztem: Déván és Marossolymoson (Hunyad vm.) Szentiványi Gábortól és nejétől 850 kat. holdat 420.000 K-ért; Marossolymoson és Berekszón (Hunyad vm.) Kovács Lajos és társaitól 687 kat. holdat 250.000 K-ért; Déván (Hunyad vm.) Dániel Józseftől 86 kat. holdat 60.000 K-ért és Janky Lajos és társaitól 130 kat. holdat 160.000 K-ért; Alpestesen és Popesden (Hunyad vm.) Barcsay Tibortól és Gubányi Ilonától 1.275 kat. holdat 420.000 K-ért; Folton és Bojon Kovács János örököseitől 1.267 kat. holdat 425.000 K-ért; vagyis Hunyad vármegyében összesen 4.295 kat. holdat 1.735.000 K-ért;

  1907. október 18. A Hunyad vármegyei telepítés.
  Rövidke kis hír, eldugva a többi hétköznapi esemény között, — számol be arról a kifejezhetetlenül nagy jelentőségű eseményről, hogy a földmivelésügyi miniszter 9700 csángót hazatelepít Bukovinából. A telepítés Hunyadvármegyébe történik, mely magyarságát az idők folyamán teljesen elveszítette, mely a magyarságra elveszett. A telepítés hódítási kísérlet jellegével bír s reméljük, hogy meg is lesz a kívánt eredménye.
  A szamosujvári székely kongresszuson Bethlen István gróf korszakalkotó felolvasásában kifejtette, hogy a telepítés egyik legfontosabb fegyvere a nemzetiségi veszedelem elleni védekezésnek. A telepítést természetesen észszerűen kell eszközölni. Székelyeket kell telepíteni, akikben leginkább ki van fejlődve a faji sajátosság és van asszimiláló képességük. Azok a szegény székelyek, akik csekély földbirtokukat a közterhek és a kor követelményeinek növekedésével elveszítették, vagy akiknek földjük egyáltalában nem volt, hanem verejtékes napszámmal tartották fenn magukat és családjaikat, — bizonyára szívesen fogadnák a segítő kezet s inkább maradnának itthon, minthogy a bizonytalanság tudatával lelkükben idegenbe, Oláhországba, Amerikába menjenek. Vannak is példák erre Erdélyben szórványosan, hogy a székely, mint telepes, bevált.
  Az aradi székely generális gyűlésen szó esett sok mindenről s így a telepítésről is. Az Emke mindenható Sándor Józsefje lefitymálta a székely telepítés gondolatát. Szerinte az nem vált be, nem válhatik be és mindjárt példát is hozott fel, hogy Kolozs vármegyében valahol, Királyhágón túlról telepített kisemberek nem ültek meg a telepen. A telepítés gondolata tehát megvalósíthatlan.
  Mi a véleménye Sándor Józsefnek ebben és ehhez hasonló kérdésekben, igazán nem okozhatna gondot senkinek, ha ez a Sándor József véletlenül nem állana az élén Erdély legnagyobb és leggazdagabb egyesületének, így azonban mikor azt halljuk, hogy egy ember az Emke nevében parancsoló módon és megdöbbentő felületességgel vágja ki a határozatszerű véleményeket: valóban gondolkozóba kell esnünk. Sándor József az Emkét szembehelyezni törekszik a Székely Társaságokkal, s kicsinylőleg szaval azok működése ellen. Hirdeti, hogy azokra nincsen szükség, mert az Emke elvégzi a dolgát mindenkinek Erdélyben.
  Hát bizony, ha Sándor József nem aludt volna és nem politizált volna az Emke élén, nem lett volna szükség a székely akcióra. De ha eddig aludt s most, mikor mások, kik a veszedelmet megérezték és felfedezték, dolgozni kezdettek, felébredett, ne arra törekedjék, hogy hasonló célokért küzdő társadalmi egyesületek működését megbénítsa, hanem arra, hogy bűnös mulasztását az együttmunkálkodással pótolja.
  Honnan állítja Sándor József, hogy a székely telepítés nem sikerült? Tett-e az Emke lépéseket arra, hogy, a székelyek bajain, ha közvetve is, segítsen? Néhány székely tanító megjutalmazásán, néhány tanuló segélyezésen, apró-cseprő könyvadományon kívül nem igen látszik a négy székely vármegyében áldásos működésének nyoma. A rettenetes mérvű kivándorlás megakadályozására, csökkentésére még csak eszméket sem termelt s a székelyföld annak a várakozásnak arányában, amellyel nyomorúságában az Emke felé nézett, nem kapott semmit.
  Az a telepítési eszme, melyet Bethlen István gróf Szamosujváron felvetett, visszhangra talált mindenütt s komoly és nagy következményekkel járható megbeszélések is folynak ebben az irányban. Most, amikor azt látjuk, hogy a csángók visszatelepítése végre nagy lendülettel a megvalósítás stádiumába lépett bizonyos fokú megnyugvással nézhetünk a jövendőbe s különösen a legközelebbi évek ilyen irányú alkotásai elé. Mert hisszük és reméljük, hogy ez a nagyarányú telepítés jótékony hatással lesz és példaadás lesz a mezőség és azon vármegyék visszahódítására, amelyekhez Erdély magyarságának történeti jogai vannak.
  Azokat az eredményeket, melyeket csángó testvéreinktől Hunyad-vármegyében várunk, méltatni most nem lehet. De ha ez a nép Oláhországban nyelvét, hitét és nemzeti érzéseit nem vetkőzte le, Hunyad-vármegyében Vlad Aurél emberei bizonyára nem fogják beolvasztani őket. Darányi földmívelésügyi miniszter, tehát megérdemli az elismerés pálmáját Erdély magyarságától nemzeti politikájáért.
  Ennek a telepítésnek kapcsán aztán a Székely Társaságokra is vár munka. Megindítani az akciót a kivándorolni készülők és nagybirtokosaink között, hogy a hazáját elhagyni akaró székely családot elhelyezze annál a nagybirtokosnál, akinek munkáskézre van szüksége. Nagyobb fáradság nélkül meg lehet kezdeni ezt a telepítési akciót addig is, amíg tervszerű megállapodásokat hoznak létre a Székely Társaságok.

  1907-10-16. A bukovinai csángók letelepítése.
  Déváról jelentik, hogy a földmivelésügyi minisztérium által a csángók visszatelepítése érdekében végzett birtokvásárlást befejezték. A szerződést a földmivelésügyi minisztérium nevében Tervey Imre tanácsos aláírta. Négy telep lesz, a dévai, a marossolymosi, alpesti és folti, összesen 4460 katasztráli hold területet vásároltak 1.738.000 koronáért. A marossolymosi telep 1273, az alpesti 1325, a folti 1302, a dévai telep 500 hold. Dévától Hunyadig, tizennyolc kilométer után három nagyobb telep lesz A betelepülők száma 9700. Minden család tíz és húsz holdas telepet kap. A csángók a jövő tavaszszal jönnek. A telepítés legnagyobb jelentősége, hogy a székelyek letelepítésével megkezdik a teljesen eloláhosodott Hunyad megye visszamagyarosítását.

  1907-12-04.
  Nemzetiségi térfoglalás Hunyadmegyében. Déváról írják: A hunyadmegyei románság egy nagy terményértékesítő központi szövetkezet megalakításának tervével foglalkozik, amelynek a tőkéje már együtt is van. Ez a szövetkezet a románok gazdasági, megerősödését biztosítja az egész vármegyére, kiterjedő és bevallott czélja azoknak a magyar telepítéseknek ellensúlyozása, amelyeket a kormány a megyében tervez. A szövetkezet alakuló közgyűlését december 22-ére tűzték ki. A részvények egyenként tíz korona értékűek, az alakítási hozzájárulási tőkerész egy-egy részévre nézve 100—1000 koronáig terjed. Az új szövetkezet neve: Tovarasia.

  1907. december 5. „Csángó véreinkért!"
  A magyar agráriusok százezerszámra űzik ki az országból a munkásságot. Más oldalról pedig nagyra vannak vele, hogy a Bukovinába szakadt szegény csángó magyarok közül néhány százat vissza akarnak telepíteni a drága hazába. Mi már írtunk Darányi Nácinak, a nép jóakaró atyjának, arról a tervéről, hogy Hunyad megyébe csángókat akar telepíteni. Akkor mindjárt megmondtuk, hogy az agráriusok derék sáfárja nem akar ezzel egyebet, mint a kivándorolt magyarok helyébe olcsó napszámosokat szállítani a hunyadi ezerholdasoknak. Hogy más egyéb is rejlik az ügy mögött, azt nem tudtuk, mert azt hittük, hogy a csángókat kincstári birtokokra akarják telepíteni. Azt nem is sejtettük, hogy az állam erre a célra magánbirtokokat vásárol össze, amikor van elég kincstári birtok, melyből évről-évre temérdek értékűt pocsékolnak el a kormányok. Most már tudjuk. A „Figyelő" című kőnyomatos írja ugyanis a következőket: Darányi földmivelésügyi miniszter úr a bukovinai csángók hazatelepítése céljából több birtokot vásárolt Hunyad megyében. Vlad Aurél dr. országgyűlési képviselő ezekre a vásárlásokra a következőket mondja: Három birtok vételéről tudok. Mind a hármat horribilis árakon szerezték meg. Azok a szegény nyomorult csángók ugyancsak meg lesznek nyomorítva ezekkel a birtokokkal. De beszéljenek a tények.
  Szentiványi Gábor képviselő birtokát 420.000 koronáért vásárolták meg és pedig fundus instructus nélkül, sőt föntartva azon jogot, hogy Szentiványi a kastély körüli 20 holdnyi, szőlővel is beültetett, területet évi 640 koronáért bírhassa. Pedig, e terület haszonélvezetéért 3000 korona évi bért bárki is adna. Ugyanezt a birtokot fundus instructussal egyetemben 240.000 koronáért szívesen odaadta volna a birtokos még két év előtt is, hiszen erre ily értelemben optiót adott Stein nevű dévai kereskedőnek.
  Alpestes községben Barcsay Tibor eladósodott birtokos elhanyagolt birtokát, mely legföljebb 300.000 koronát és 420.000 koronáért vette meg a kormány. A harmadik birtokvétel jellemzi legjobban egész nap is.
  Folt községben a Kovács-féle birtokot 424.000 koronáért — fundus instructus nélkül — megvásárolta a földművelésügyi miniszter. Ez a birtok 5—6 évvel ezelőtt, mikor a 60.000 korona értékű erdőség még le nem volt tarolva fundus instructussal együtt 260.000 koronáért volt fölkínálva Adamovics Amália földbirtokosnőnek, aki ezt az árat is túl magasnak találta. Ebben a községben az egyik birtokos, aki törvényszéki bíró, állítólag befolyásolta a tagosítás munkálatait, mely oly szerencsétlenül végződött, hogy a népet megfosztotta legelőitől és rétjeitől. Az így teljesen tönkrement szegény nép kénytelen kivándorolni, ez idén is 70—80 család ment ki Amerikába. A telepítési akció céljaira megvett birtokból a szegény ott lakó nép a letarolt erdőrészt legelőnek kérte, de ezt a kérelmét a földművelésügyi miniszter nem teljesítette és megfosztotta őket teljesen annak a reményétől, hogy a régi lakosság pusztulásának valahogy vége lehessen, mert ezen birtokrész befásítása már meg is kezdődött. Tehát miről is van szó, mikor a nemzeti kormánynak „csángó véreinkért" dobog a szíve? Nem egyébről, mint néhány érdemdús hazafi — nemzeti köpködő, levégzett zsentri — megjutalmazásáról. Ilyen alakoknak a birtokait vásárolta meg Darányi az ország pénzén, másfélszeres, kétszeres áron. Tehát nem csángó véreink megsegítéséről, hanem az ezerholdas érdektársak talpraállításáról van szó. Ez az ügy pedig veszedelmesen emlékeztet az értéktelen kőszénbányákra, melyeket a kormány a kincstár számára vásárolt…
És mer-e még valaki kételkedni abban, hogy a koalíció uralma a közélet megtisztulását jelenti''?

  1907. december 11. A közérdek.
  A képviselőház komédiázása közt nem a legutolsó az úgynevezett összeférhetetlenségi bizottság. Ennek az volna a hivatása, hogy a képviselői hivatással össze nem férő dolgokban ítéletet mondjon. Mond is, de nem lehet kacagás vagy káromkodás nélkül szólani róluk. Nemrég történt, hogy a földművelésügyi minisztérium megvette egy eladósodott „úr", Szentiványi Gábor, két kis rongy birtokocskáját, összesen valami nyolcszáz holdat, félmillió koronáért, dupla áron. Szentiványi úrnak kitűnően jött az eset, de csupa komédiából, mert kormánnyal kötött üzletről van szó, s a vételt bejelentették az összeférhetetlenségi bizottságnak is, mely kedden tárgyalta is az esetet s kimondta, hogy összeférhetetlenségről szó sincs, mert az üzletet „közérdek" szempontjából kötötték. Állítólag csángótelepítésekre használják föl a kétszeres áron megvett rossz, agyagos dzsentri-földeket s valószínűen ugyancsak két-háromszoros árban fogják elparcellázni a csángóknak is. Aki olcsóbban kap földet, biztos, hogy nem csángó lesz, hanem a koalíciós kormány barátja, kortese. S történik mindez a „közérdek" címén.

                                                                                                Fonóba menés, 1906

  1907-12-26 / 54. szám.
  A bukovinai csángók betelepítése A földmivelésügyi miniszter a csángók visszatelepítése érdekében Hunyad-vármegyében birtokvásárlásokat eszközölt Négy telep létesült ilyen módon és pedig a dévai, nagy-solymosi, alpesti és folti. Összesen 4466. kat. hold vásároltatott meg 1 millió 738 ezer koronáért. A települők száma 9700, minden egyes család között 10-20 holdas telek osztatott ki. A telepesek jövő tavasszal jönnek ki Bukovinából.

  1908. január 4. Vízkereszti házszentelések sorrendje.
  Vettük az alábbi értesítést: Vasárnap 5-én d. u. 2 órakor: Görögváros, Aradi út, Petőfi utca, Sánc utca: P. Kassay Kelemen lelkész. Székely utca, Vasút- és Vajda utca: P. Bíró Lőrinc. Csángótelep: P. Sándor Vitális.
Hétfőn 6-án d. u. 2 órakor: Főutca, Piacztér, Barcsay utca : P. Kassay Kelemen. Vasúti állomás, Hajós utca és Hunyady út: P. Biró Lőrinc.
Kedden 7-énd. e. 8 órakor: Felszeg utca, Salamon Ferenc utca, Magyar utca és Sváb utca: P. Kassay Kelemen. Sörház utca, Román utca, Bethlen utca, Patak utca, Patak sikátor: P. Bíró Lőrinc.
Marossolymoson: 12-én d. u. 3 órakor

  1908. január 16. Nincs összeférhetetlenség. Budapest, január 15.
  A képviselőház ma sorsolta ki Szentiványi Gábor képviselő összeférhetetlenségi a régi ügyében az ítélkező zsűrit. Az ügy, előzményei azok, hogy a kormány megvette Szentiványi két birtokát négyszázhúszezer koronáért, hogy a birtokokra csángókat telepítsen. Az ügy természetesen az állandó összeférhetetlenségi bizottság elé került, amely az iratokból arról győződött meg, hogy az ingatlanokra tényleg szüksége volt az államnak és hogy a vételár megfelel a helyi viszonyoknak és a forgalmi értéknek.
  Az ügyletet nem Szentiványi kezdeményezte Mezőssy államtitkár kijelentése szerint.
  Az összeférhetetlenségi zsűribe Justh Gyula elnök a következő tagokat sorsolta ki: Csernoch János, Fernbach Péter, Veress József, Kállay Lipót, gróf Teleky Arvéd, Mezőfi Vilmos, Tuskán Gergely, gróf Thoroczkay Miklós, Barta Ödön, Németh Imre, gróf Bethlen István, gróf Sztáray Sándor, Vértan Endre és Förster Ottó, póttagok pedig Chernel Gyula, Szász Zsombor, Burgyla Szilárd, Vásárhelyi Dezső és Kradzojevics György lettek. A Ház ezek közül Tuskánt, Thoroczkayt, Chernelt és Vásárhelyit, távollétük miatt, az összeférhetetlenségi állandó bizottsághoz utasítja. A zsűri délután féurom órakor ült össze, elnökké Chernoch Jánost, jegyzővé Vertán Endrét választották meg, Hollebronth Géza előadó ismertette az ügyet, az elnök pedig felolvastatta Szász és Jankovics állami felügyelők véleményét, a birtokok forgalmi értékéről és bemutatta a birtok térképét.
Barta Ödön felolvastatta a becslési jegyzőkönyvet is. Mezőssy Vilmos arra nézve kér felvilágosítást, hogy a dévai csángótelep, melynek kibővítése végett Szentiványi két birtokát megvették, milyen állapotban van? Mezőssy államtitkár: A dévai telep virul, úgy hogy a bukovinai csángók kérték, hogy a dévai telep mellé telepítsék őket. Gróf Teleky Arvéd, mint szomszédos birtokos megjegyzi, hogy a földeket nem becsülték túl. Ezelőtt tíz évvel az Államvasútnak holdankint 906 koronáért adott földet, tehát ez a vásárlás (holdankint 900 koronájával) reális.
  A tárgyalás ezzel be is fejeződött. Tizenegy szavazattal egy ellenében kimondta a zsűri, hogy Szentiványi Gábor birtokeladási ügye nem összeférhetetlenségi eset.

  1908. január 18. Szentiványi Gábor összeférhetetlensége.
  A Szentiványi Gábor összeférhetetlenségi ügyében összeült zsűrinek tárgyalásáról a napilapokban téves közlemények jelentek meg. Illetékes helyről nyert értesülés szerint ugyanis az állam által vásárolt birtok területe nem ötszázötven, hanem nyolcszázötven kat. hold és átlagos vételára kat. holdankint nem 900 korona, hanem 494 korona 12 fillér volt. Az egész birtokból 900 koronára mindössze 27% holdat becsültek, amely Déva városnak, a megye székhelyének közvetlen közelében az ottani csángótelep mellett fekszik s így határozottan, belső telek jellegével bír és az ottani hasonló minőségű földek forgalmi értékének mindenben megfelel.

  1908. február 22. Nagyszabású telepítés Hunyad-vármegyében.
  Annak idején hírt adtunk arról, a nagyszabású akcióról, amelyet a kormány megindított és amelynek célja, hogy Hunyad-vármegyében a magyarságot megerősítse. Maros-Solymos, Folt, Alpestes községekben a csángó-telepítés ügye már befejezett tény, amennyiben a kormány az e célra szükséges birtokok tekintetében a szerződéseket már meg is kötötte. Illetékes forrásból nyert értesülésünk szerint ezzel a kormány még korántsem tartja befejezettnek ez akciót.
  Újabban elhatározta, hogy Hátszeg vidékére 1000 csángó családot telepít le és e célból a Lónyay-féle birtokot szemelte ki. A kormány kiküldöttjei már meg is kezdték ez irányban a tárgyalásokat és jövő héten bizottság száll ki, hogy a birtokot a helyszínen megszemlélje és a becslést megejtse.
  Előre haladottabb stadiumban van a Makray-féle felpestesi birtok vásárlási ügy.
  Mint olvasóink előtt ismeretes, Makray Lászlónak valóságos kálváriát kellett járni, amíg az ellene nővérei által indított alaptalan perektől végre-valahára szabadulhatott. Amíg e perek folytak, a felpestesi ősi curia felett megperdült a dob. Már-már úgy látszott, hogy az ősi birtok, amelynek szomszédos ingatlanait éppen Makray László egyik őse ajándékozta a fiskusnak az árverési hiénák zsákmányául esik, amikor váratlan fordulat állott be.
   Wekerle Sándor pénzügyminiszter a kir. kincstár nevében utóajánlatot adott be. Nem akarunk itt kitérni arra, a ferde helyzetre, amelyet a vajdahunyadi kir. járásbíróság az utóajánlati kérés elintézésekor Makrayt és a kir. kincstári jogügyi igazgatóságot hozta, mert hiszen a kir. tábla és kir. Curia mindkettőnek elégtételt szolgáltatott. Csak röviden érintjük, hogy ezzel a járásbíróságra nézve az ügy még nincsen elintézve, mert tudomásunk szerint teljes világosságot csak a megindított fegyelmi eljárás lesz hivatva nyújtani. Itt majd kiderülhogy lehetséges-e az, hogy a kir. Curia valamely fellebbezést régen elintézett és a fellebbező fél még mindig nem kapott értesítést arról, hogy fellebbezés egyáltalában be¬adatott-e? Ki fog derülni, hogy terheli-e egyáltalában valamelyik bírót az összejátszás bűne, vagy sem? Minden esetre nagyon kívánatos volna, hogy ez ügy minél előbb elintéztessék, esetleg e kételyek eloszlattassanak, vagy a bűnösök lakoljanak!
Mindezeket pedig azért emeljük ki, mert tudomásunk szerint a kormány Makray birtokát is telepítési célokra szándékozik megvásárolni. Semmi kétségünk az iránt, hogy a magas kormány a vásárlásnál a kir. kincstár érdekét tartozik első sorban szem előtt tartani. Mindamellett specialiter ennél az esetnél azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy Makray László különböző bírósági tévedések miatt óriási károkat szenvedett és igazán helyén való, hogy az állam erre is figyelemmel legyen. Financiális szempontból pedig a kincstár egyenesen reá van utalva, hogy a vajdahunyadi vasgyár közelében lévő erdőségeket megvásárolja. Maholnap e vidék kikopik az erdőből és a vasgyárnak nagy nehézségeket okozhat.
Egyébként jól eső érzéssel konstatáljuk, hogy a csángó-telepítés körül Darányi Ignác és Mezőssy Béla nagy buzgóságot fejtenek ki és ezért minden magyar ember osztatlan elismeréssel adózhatik nekik és Wekerlének, aki e működésben hathatósan támogatja őket.

   1908. február 22. Kosárfonó tanfolyam Csernakeresztúron.
   Németh Jenő gazdasági szaktanár a folyó évben Csernakeresztúron rendezett kosárfonó tanfolyamot. A nép kulturális és anyagi érdekeinek ápolását hathathatósan mozdítja elő az ő tevékenysége, melylyel minden esetben azon községeket keresi fel, ahol magyarság is van, mert a felekezeti féltékenység s a magyar intézményektől való tartózkodás a tiszta ro¬mán községekben lehetetlenné teszik bár¬mily üdvös akciónak is a keresztülvitelét.
  Másfelől értékes sikereket csak ott bír felmutatni, ahol lelkes támogatókra talál. Ha a községben nincsenek lelkes segítő társak, mint volt Bácsiban Botha Sándor ref. lelkész, Alpestesen Csősz Gábor tanító és Bakcsy Lajos körjegyző, Csernakeresztúron Keresztes Sándor és neje, kik fáradságot, sőt anyagi áldozatot sem kímélve, a legmesszebbmenő ügybuzgalommal munkálkodtak a tanfolyamok sikere érdekében, akkor az eddig látott sikereket felmutatnia lehetetlen.
   A múlt évben rendezett bácsi-i és alpestesi tanfolyamok sikerei igazolták, hogy a háziipari tanfolyamok rendezése üdvös eredményekkel jár és a tanfolyamok rendezésére igen alkalmas községek vannak Hunyadvármegyében.
  Igazolták azt is, hogy a tanfolyamok a nép anyagi jólétét hathatósan előmozdítják, mert a tanfolyamokon kiképzettek a kenyérkeresetnek egy tisztes és hasznos ágát tanulják meg s a gazdasági munkáktól felmaradt, de különösen a téli időt hasznos munkára használhatják fel.
  E mellett az akció az erkölcs ápolását is szolgálja, mert elvonja a népet a kocsmázástól, a tétlenségtől, a bűnös cselekedetek ezen melegágyaitól.
  A csernakeresztúri tanfolyam mindössze 20 napig tartott s azon 10, legényszámba menő ifjú vett részt. A 20 nap alatt készült 79 drb. takarmányozó kosár, 39. drb. szőllőszállító kosár, 3 drb ruháskosár, 1 drb egész kocsikas, 2 drb oldalkocsikas, 27 drb karkosár és egy pár drb igen szép díszkosár.
  A tanfolyam az elkészített tárgyak ünnepélyes kiállításával záródott be február 9-én, melyen részt vettek Dénes Károly kir. tanfelügyelő nejével és édesanyjával, Sarudy Ottó áll. tanítóképezdei igazgató, Benkő András kir. s. tanfelügyelő, Balázs Béla tanítóképezdei tanár, Botha Sándor bácsii ref. lelkész, László Zsigmond kisbarcsai ref. lelkész, a kisbarcsai áll. tanító. Csősz Gábor alpestesi tanító, Bakcsy Lajos körjegyző, továbbá az alpestesi és csernakeresztúri intelligenczia és a dévai csángótelep lakosságának jelentékeny számú tagja Zsók István vezetése alatt. Az ünnepély a Hymnusszal kezdődött és tartalmas programmal folyt le. Német Jenő meggyőző érvekkel, teljes beszéddel buzdította a lakosságot, hogy folytassák s ápolják a megkezdett munkát.
  Meleg és elismerő köszönetét nyilvánította Keresztes Sándor áll. tanítónak, ki valóban fáradhatatlan tevékenységet fejtett ki a tanfolyam érdekében. Dénes Károly kir. tanfelügyelő szintén buzdító beszédet intézett a lakossághoz és az ifjúsághoz.
  A község lakossága nevében Keresztes Sándor tanító felkérte Német Jenő gazd. szaktanárt, hogy juttassa el a község hálás köszönetét Darányi Ignác földmivelésügyi miniszternek a tanfolyam engedélyezéséért s az anyagi támogatásért. Az ünnepélyen igen szép szavalatokat és énekdarabokat hallottunk. Utóbbiak között szép kurucdalokat is.
  Az ünnepély Darányi miniszter és Németh Jenő éltetésével ért véget. A készült tárgyak a készítőknek a földmivelésügyi miniszter ajándékaképpen kiosztották.

  1908. március 1. (kivonat). Állami birtokvásárlások telepítő célokra.
  Ismeretes dolog, hogy a kormány a Bukovinából visszatelepedni kívánó magyarokat Hunyadmegyében óhajtja letelepíteni. Ebből a célból Darányi miniszter Déva környékén 4290 kat. holdat szerzi meg, amelynek javarészét, miután az mezőgazdasági művelésre — erdőterület lévén — nem alkalmas, a telepítés nem az idén, hanem csak a jövő évben kezdődik. Megjegyezzük, hogy Bukovina öt magyar községéből — a hazatelepedési vágy hívei oly sűrűk — hogy a földművelési kormány a jelentkező bukovinai csángók mindegyikét ez idő szerint letelepíteni nem tudja és így Alsófarkad községben, Hátszeg város mellett, megvette a miniszter Lónyay Menyhért gróf 1000 kat. holdas birtokát, Alvincen a 264 kat. holdhoz újabban Novák Gyula birtokát is a szorgalmas csángók részére.

  1908. március 1. Ezerholdasok fölsegítése.
  Az agráriusok kőnyomatos lapja a következő érdekes dolgokat közli a kormány telepítési akciójáról: Darányi földmivelésügyi miniszter újabban 7442 kataszteri hold földet vásárolt telepítési célokra a Királyhágón túl. Az újabban vásárolt területek között van Kemény József bárónak gerendkeresztúri 1800 holdas, továbbá Tamássy Péter dezsméri lakos 1200 holdas birtoka. Ismeretes dolog, hogy a kormány a Bukovinából hazatelepedni kívánó magyarokat Hunyad vármegyébe óhajtja letelepíttetni. Ebből a célból Darányi földművelésügyi miniszter Déva környékén 4290 holdat szerzett meg, melynek javarészét, miután az mezőgazdasági művelésre — erdőterület lévén — nem alkalmas, a telepítés nem az idén, hanem csak a jövő évben veszi kezdetét. Ezekkel az új birtokvásárlásokkal öt hunyadmegyei község hozzátelepítéssel növekedik és bukovinai magyarokkal erősödik, mert a bukovinai öt magyar községből hazatelepedni vágyó véreink itt találnak is otthont. Megjegyezzük, hogy Bukovina öt magyar községében a hazatelepedés vágya oly nagy mérveket öltött, hogy a földművelési kormány a jelentkező bukovinai csángók mindegyikét ez idő szerint letelepíteni nem bírja. Azért Alsófarkad községben, Hátszeg városa mellett, megvette Lónyay Menyhért gróf ezerholdas birtokát. Alvincen pedig, ahol a kincstárnak már volt telepítési célokra kétszázhatvannégy holdas birtoka, ujabban megvásárolta Novák Gyula birtokát is s így ma Alvincre is letelepítenek több szorgalmas csángó családot. Amint ezekből látható, Darányi úr, a kopár tátrai sziklák jókedvű és gavallér vásárlója, nagyban csinálja az ezerholdasok mentését. Ahol egy protekciós gróf vagy dzsentri megszorul pénz dolgában, vagy túl akar adni megint, távol eső, keveset jövedelmező birtokán, ott megjelenik Darányi apó a degesz állami bugyellárissal és tömi az illető nemzetfenntartó elemet pénzzel, ahogy csak bírja. Maga a telepítés ellen nincs szavunk. De miért kell éppen ott telepíteni, ahol ez eladósodott nagybirtokosok bőkezű fölsegítésével és kevés hasznot hajtó birtokok drága leváltásával jár? Miért kell telepítési célokra a miniszter belátásától, szeszélyétől, jóakaratától függő áron vásárolni a birtokát? Ha telepíteni akar a kormány, akkor csináljon kisajátítási törvényt és sajátítsa ki az alkalmas birtokokat törvényben megszabott kulcs szerint. De az a birtokvásárlás, ami itt most folyik, egy kissé szagos. És aztán minek Bukovinából hozni telepeseket? Micsoda ostoba svindli ez? Magyarországból tízezrével űzi ki Darányi a magyar parasztot gyalázatos törvényeivel, azután hozat Bukovinából néhány száz elbúsult, züllött, élhetetlen alakot, aki azért kívánkozik ide, mert odakint nem tudott zöld ágra vergődni. De kár is erről beszélni. Nem a telepítés itten a cél, hanem az ezerholdasok fölsegítése állami pénzen.

  1908. március 13. A csángótelepítés. Déváról táviratoztak.
  Darányi Ignác földművelésügyi miniszter a csángótelepítés ügyében Szász József kolozsvári telepítési felügyelőt és Szabó Imre etnográfust Bukovinába küldötte, hogy a jövő év tavaszán betelepítendő csángók névsorát összeállítsa. A bizottság ma utazott Bukovinába Déván át.

  1908. április 12. Bukovinai székely-csángó telepítés. Írta Szabó Imre. Szászváros.
  Túl a Kárpátok bércein, hazánktól elszakítva, Bukovina déli sarkában, nehéz idők, sötét idők menekültjeinek ivadékai élnek, a székely-csángó véreink. Megsokasodott, megszűkült a nép kenyér felől, s onnan, hol mintegy másfél század óta otthont nyertek, visszavágynak a hazába, melytől oly rég távol vannak, s melynek éltető levegőjét nélkülözik. Sűrű kérésük a földmivelésügyi kormánynál meghallgatásra talált, s visszatelepítésük az erdélyi, különösen a Hunyad megyei birtokvásárlás folytán a megvalósulás stádiumába lép.
  Erdély letelepítendő magyarságának alanya egyfelől a 10.000 bukovinai székely csángó, másfelől a Moldvában élő s a romániai kormány intenciója folytán a magyarságát nemsokára teljesen elvesztő 40.000 moldvai csángó lehet, mint olyan elem, mely magyarságának megőrzésével és szaporaságával kiválik, s mely szűkös anyagi viszonyai mellett is távol idegenben, hazánktól elszakítva, és úgyszólva teljesen magára hagyva, évszázadokon át meg tudott állani, s amely Erdélybe leendő betelepítése folytán képes lesz arra, hogy a köztük beékelendő székelységét az idegen asszimilálódás ellen megvédje. Különösen a bukovinai székelyekről szólva, minden kétséget kizáró az, hogy e faji sajátosságánál különös figyelmet érdemlő elem teljes egészében Erdélybe való.
  Visszatelepítésük esetén módot és alkalmat kell nyújtani, hogy bukovinai ottlétükhöz hasonlóan juthassanak érvényre. Hunyadmegyét óhajtja zöme, mint ahol már 1000 bukovinai székely él, s amely a bukovinai viszonyoknak sokban megfelel.
  A folyamatba tett telepítési akció kapcsán Bukovina 4 magyar községéből 233 család 1456 lélekkel kerülne vissza; 140 család Hunyadmegyében nyerne telepet, 113 család pedig az Abauj-Tornában parcellázásra fölajánlott birtokra jutna s így a bukovinai magyarság egyhatod része kerülne el. Ily nagy rajokban való betelepítés bizonyos kárral jár. Míg egyfelől a tömeges idevándorlás által a földbirtok értéke ott künn tetemesen alászáll, s így a betelepítendők anyagilag károsodnak, másfelől az eladandó birtokok oláh kézre kerülnek, a különben magyar községek egysége megbomlik s a folyton apadó magyarság léte kérdésessé válik. A viszonyok oda fejlődhetnek, hogy iskoláikban az eddigi magyar nyelv az osztrák iskolatörvény értelmében kiszorul, a nép nyelvében és hitében egymagára maradva, a magyarságra nézve elvész. Ne feledjük, hogy az ottani magyarság megerősödése körül — szívóssága mellett — az igazán missziót teljesítő magyar és magyar érzelmű papságnak és tanítóságnak elvitazhatatlan érdemei vannak.
  Ezért kívánatos volna a hunyadmegyei telepítés után a bukovinai magyarság községenkénti visszatelepítése, elkezdve elsősorban a Moldvával tőszomszédos, határszélen fekvő Józseffalvával, melynek 800 főnyi magyarsága a többi magyar községtől távol és egyedül áll, s melyre az oláhság hova-tova erősebb nyomást gyakorol. Az oláh propaganda e községben már annyira tért hódított, hogy két évvel ezelőtt templomuk épült, oláh ajkú iskola keletkezett, s az ezekből származó teher részben a magyarságra is nehezedik. Józseffalvával együttesen Fogadjisten 150 főnyi magyarsága telepedhetne be, mint olyan, mely Istensegítsnek csak filiáléja, s a mely magyar tanító híján van már hónapok óta.
  Ezek után Andrásfalva, Istensegíts és Hadikfalvára jutna a gondoskodás. A visszatelepítendő magyarság ingatlanainak megvásárlása legcélszerűbben diplomáciai úton történhetnék. Mindenesetre üdvös volna, ha a Magyar kormány e tekintetben az osztrák kormánnyal tárgyalásba bocsátkoznék. Az osztrák kormány a kérdéses magyar birtokok megvásárlásával módját ejthetné az amúgy is föld nélkül levő bukovinai németség letelepítésének. A magyar birtokok megvásárlása érdekében állhat az osztrák kormánynak még abban az esetben is, ha telepítési politikát nem űz. A magyar községek között fekvő radautzi állami méntelep ugyanis az ottani és környékbeli nagy kiterjedésű, a görög keleti egyház fölbérelt birtokán van. A kérdéses birtokok megvásárlása folytán a ménesbirtok saját tulajdonává lenne, esetleges fölmondásnak kitéve nem volna, s nem kerülne abba a helyzetbe, hogy nagy fontosságot tulajdonított lótenyésztése e különben stratégiai szempontból is fontos helyről elkerüljön.
                                                                                            *
  Bukovina 10.000 főre tehető magyarsága öt községben, nevezetesen Hadikfalván 4050, Istensegítsben 3000, Andrásfalván 2000, Fogadjistenben 150 és Józseffalván 800 lélekkel oszlik meg s számuk — ottani letelepítésük, 1777 óta, 130 év alatt — megtízszereződött. A három első község színmagyar; Józseffalván a magyarság, Fogadjistenben az oláhság bír túlsúllyal. Felekezetre nézve, Andrásfalva 400 református hívét kivéve, valamennyi római katolikus. Foglalkozásra nézve földmivelők; Hadik- és Andrásfalván ezenkívül kiterjedt fuvarozást űznek. Külső birtokuk általában véve nem sok, s jobbmóduja átlag 6—7 katasztrális holddal bír. A külső birtokkal szemben aránytalanul több az értékesebb, beépített belsőség. Alapul véve a lakosság egyötöd részének megállapított vagyonát, mintegy öt millió koronára tehető vagyonuk, melynek körülbelül 16 százaléka ingó vagyont képvisel. Az aktívákkal szemben passzívájuk legföljebb 8 százalék, nagyobb mértékű eladósodás tehát nem észlelhető, s ennek oka részben a nehezebb hitelviszonyokban, részben pedig a nép igényeiben keresendő. Számba vehető hitelt a nép csak minden községben található hitelszövetkezetekben talál, s ott is csak megszorítva.
  A szegényebb néposztály a közeli Moldvában talál mezei munkát, s 6—7 hónapi időtartamra évenként mintegy 2000-en szegődnek el főképp Hadikfalva, Andrásfalva és Istensegíts községekből. Ez utolsóban az amerikai kivándorlás is észlelhető. Egy bukovinai székely csángó-család átlag hat tagból áll. Szaporaságukat gáncs nem illeti. Az öt községben évenkint mintegy 700 születés történik, a így évenkint minden harmadik családban van öröm. A halálozás a születéssel szemben körülbelül 40 százalék. Az iskolakötelesek száma az 1900. évben 1773.
Csodálatos faji jelenségre és szívósságra mutat az, hogy a környező idegen elem az eleinte csekély számban élő bukovinai magyart nem tudta fölszívni, mint ahogy sajnos, Erdélyben történik némely helyütt. Ellenkezőleg, a környező idegen elemet a csángó elmagyarosította. Mint teljesen elmagyarosodott, csak magyarul beszélő családok között ott találjuk a Keller, Hoffman, Nunweiler, Schmidt, Hirschmüler, Geber, Weber, Heninger, Kasler, Olinger, Gruber, Roth, Konrád, Leopold német, Barduc, Nyisztor, Urszulan, Brengyán, Paszkár, Kozsán, Kozsokár, Jordák oláh, Dolha, Csernik, Szimcsuk, Poroncsik szláv eredetű családokat.
                                                                    *
  Földmivelésügyi kormányunk által a Hunyadmegyében megvásárolt birtokokon a jövő 1909. év folyamán egyelőre csak 140 család nyerhet elhelyezést. Ennek megfelelően 100 gazdasági és 40 munkástelep létesítését vették tervbe. A gazdasági telepek nagyobb, meghatározott és egyenlő nagyságú területhez jutnak; az egyes gazda birtokát sajátmaga műveli s a kormány megkívánja, hogy a jelentkező 3000 korona minimális vagyonnal rendelkezzék. A munkástelepes kisebb területet nyer, miáltal a szegényebb sorsúnak exisztenciája is biztosíttatik s részben erősebb munkás, napszámos kerekedik belőle. Az erre megkívánt minimális vagyon 1000 korona. A hunyadmegyei telepítésre javaslatba hozott 140 család 847 lelket számlál s családonkint átlag 6 tagból áll. A családfők átlagos életkora 41 év. Összes vagyonuk 619.500 korona, melyből tiszta vagyon 589.330 korona. Ingóságuk a vagyon 19 százaléka, az adósság pedig 5 százalék. Egy gazdasági telepes átlagos vagyona 4920 korona, a munkástelepesé 2317 koronát mutat. A 140 család közül 23 család református.
  Az Abaúj-Tornában tervbe vett parcellázásnál a hadikfalviak egy része mint magánvásárlók óhajtanának birtokhoz jutni. Az egyes családok nem meghatározott területhez, hanem vagyoni helyzetükhöz mért birtokhoz jutnának. Megkívánták, hogy az esetleges parcellázandó ingatlan 34 százalékát pénzül letétül helyezzék, a hiányzó 66 százalék állami támogatás mellett valamely nagyobb pénzintézettől, mint törlesztéses kölcsön eszközöltetnék ki az esetben, ha az Abaúj-Torna megyében fölajánlott birtokvásárlás megtörténnék. Az e parcellázásra jelentkező 113 család 609 lelket számlál, 250.360 koronát kitevő vagyonukból az ingóság 11 százalék, az adósság 6 százalék. Átlagos vagyon családonkint 2074 korona.

                                                                           Fonás orsóval és fonókerékkel (1906).

  1908. április 26. A bukovinai magyarok.
  Túl a Kárpátok bérczein, hazánktól elszakítva, Bukovina déli sarkában Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva községekben él egy kis magyar töredék, az u. n. bukovinai csángó — eredetre nézve csíki székely — kiknek elődei a Mária Terézia által szervezett határőrezredek felállítása elől Bukov, a székelyek hóhérának ismert mádéfalvi mészárlása következtében 1772-ben bujdostak idegenbe. Nevüket is a sok kóborlástól, bujdosástól nyerték, mert a csángó régi nyelvjárásunkban kóborlót, bujdosót jelentett…
…Első községük Istensegíts volt, amit Hadik András nevéről Hadikfalva, Andrásfalva, továbbá Fogadjisten követett. Az ezektől jóval távolabb eső s teljesen a moldvai határszélen fekvő Józseffalva 1785-ben keletkezett s József császár nevét örökítette meg.
  A letelepítettek családonkint bizonyos területű szántóföldet s gazdasági felszerelést kaptak. Számuk százharminc év alatt megtízszereződött, s ma Hadikfalván 4000, Istensegítsen 3000, Andrásfalván 2000, Józseffalván 800, Fogadjistenben 150, összesen mintegy 2000 családot körülbelül 10.000 lélekkel találunk.
  Foglalkozásuk földművelés és állattenyésztés. Földjük elég jó, de kevés, a tehetősb gazdának nevezett ingatlana 4—5 kat. hold között váltakozik. Szegényebbje, mintegy 2500 lélek nyáron át munkát Moldvában talál. Bár a föld csekélysége s a család nagy számára való tekintettel megélhetésük terhes, úgy lakóházaik, valamint ruházatuk rendes, tiszta. Viseletük magyaros. Téli ruhadarabjaikat, felsőiket a környező idegen elemtől, a szlávtól vették ugyan át, de a magyar motívumokkal, a szebbnél-szebb tulipános kivarrásokkal valóságos magyaros kinézést adtak azoknak. Nemcsak a ruházaton, de a környező népségen is észrevehető a magyarosító hatás. Mindenesetre különös, hogy míg itthon a magyar eloláhosodik, addig a bukovinai magyar messze idegenben a közéje kerülő idegen elemeket valósággal beolvasztja, felszívja, elmagyarosítja. A Keller, Hoffmann, Nunweiler, Hirschmüller, Hetlinger, Piskar, Ursulean, Kozsokár, Csernik, Szimcsuk stb. családok eklatáns bizonyítékai ezeknek, mint olyanok, kik immár a magyaron kívül más nyelvet nem tudnak.
  Nagy része van a nemzeti érzés ápolásában az ottani magyar papság és tanítóságnak, kik nagy részben ugyancsak közülük kerültek s kerülnek ki. A józseffalvi római katholikus egyház és magyar iskola létesülése a lengyel eredetű Drusbaczky György plébános, a bukovinai magyarság patrónusának nevéhez fűződik.
  A bukovinai magyarság 400 református lélek kivételével római katholikus. Erkölcsi, családi életük talpkövét vallásosságuk képezi. Községeikben igen szép templomokat, plébániákat emeltek. Iskoláztatásra nagy gondot igyekeznek fordítani. Községi iskolaépületeik bár a modern követelményeknek teljesen megfelelnek, 4 községben 16 tanerő kevésnek bizonyul 1800 tankötelessel szemben. Fogadjistenben pedig immár körülbelül három hónapja nélkülözik a magyar tanítót a jelentkező hiányában. Mert megsokasodtak, második hazájukból visszavágynak újra Magyarhonba. A földművelésügyi kormány helyt adott ebbéli óhajuknak s különösen a hunyadmegyei birtokvásárlásokkal lehetőségét nyújtotta annak, hogy a már Déván és Vajdahunyadon letelepített bukovinai magyarok száma megsokasodjék s az ottani magyarság egyben megerősödjék.
Az 1909 tavaszán betelepítendő 140 család 850 lelket számlál s mintegy 600.000 vagyonnal rendelkezik. A hunyadmegyei újabbi visszatelepítés kezdeményezője Szabó Imre, dévai pénzügyigazgatósági számtiszt, néprajzi író, kit a földművelésügyi kormány Szász István kolozsvári telepítési főfelügyelővel ez év márcziusában a telepítendők összeállítása végett Bukovinába már ki is küldött.

  1908-05-24/125. szám. Templomok és iskolák a telepeseknek.
  A földmivelésügyi minisztérium kezelése alatt nyolcvan kincstári telepítvényes község van, amelyeknek gazdasági, sőt mondhatnánk, minden közügyét a földmivelési minisztérium gondozna. Legutóbb Gizellafalván és Szapárifalván a földmivelésügyi miniszter templomot építtetett a híveknek. Iskolaépítésre pedig Déva, Magyarbánhegyes, Felsőmuzslya, Almás és Nagykamarás, Hertelendifalva, Istvánfalva, Félegyháza, Dombatos, Zimándujfalu, Ambrozfalva, Gyorok, Szapárifalva, Tizvár, Brestye és Németpereg kaptak állami segítséget.

  1908. A) A minisztériumok működése.
  Az 1907. évben vásárolt birtokoknak telepítésre való előkészítése folyamatban van s Déván már annyira előrehaladt, hogy ott a telepítés a jövő évben megkezdhető.

  1908. október 3.
  Déván szept. 25-én reggel valóságos népvándorlás indult meg a Csángótelep felé a püspök fogadására. Izgatottan várt a tömeg, mig végre 10 óra tájban feltűnt a csángó bandérium festői csoportja. Felcifrázott lovakon délceg legények nyargaltak a püspök kocsija előtt s midőn a Csángótelep végére értek, a bandérium kettévált, utat nyitván az egyházfő kocsijának.
  Mara László egyházmegyei főgondnok négyes fogatán és kíséretében érkezett a püspök s utána hosszú kocsisorban a szászvárosi kísérők. Dörgő éljennel fogadták az érkezőt, majd kivált a tömegből Kontz Domokos polgármester és következő meleg hangú, magas szárnyalású beszédben üdvözölte a város polgárai nevé¬ben a város nagy vendégét. (Kenessey Béla erdélyrészi ref. püspök)

  1908. december 12. Korán kezdte.
  Horváth József suhancz gyerek a dévai Csángótelepen szolgált Dávid András csángógazdánál. A gazda nem lévén megelégedve Horváthal, elbocsátotta őt szolgálatából. Az elbocsátás utáni napon, vagyis f. hó 4-én a ficzkó fényes nappal betörte volt gazdijának egyik ablakai, bemászott az előszobába és ellopott 400 koronát.
  A dévai rendőrségnek sikerült a fiatal bűnöst kézrekeríteni, aki most az ügyészség börtönében várja büntetését.

  1908. december 24. Trachoma a csángók között.
  A dévai csángótelepen veszedelmes mértékben kezd terjedni az egyptomi szembetegség, a trachoma. Különösen azok között a mindenünnét idevetődött csángók között dühöng, akik a település hírére Dévára jöttek és most a Szentiványi majorban laknak. Eddig 37 megbetegedést konstatáltak és vettek orvosi kezelés alá. Ebből az esetből a telepítési felügyelőség levonhatná a konzekvenciát. Mielőtt a csángókat behozzák a tavasszal és mielőtt a betelepítendők vagyonukat ott eladnák, ott, Bukovina területén kellene őket orvosilag megvizsgáltatni, nehogy behurcolják ide a trachomát, sőt a tuberkulotikusokat is künn kellene hagyni. Van ennek a megyének úgyis elég betege, ne hozzanak ide még új betegséget. Eddig a megye ment volt a trachomától s most még ennek a veszélynek is kitegyenek bennünket.? Erre nyomatékosan felhívjuk az illetékes körök figyelmét.

  1909-02-28/48. szám. Románok térfoglalása Magyarországban.
  Bábolna, február 25. A nemzetiségi képviselők vezérének, Vlad Aurél úrnak hunyadmegyei birtoka gazdát cserél. Ez a hír jár szerte a megyében. A mintegy 2600 katasztrális holdból álló bábolnai uradalmat egy boérekből alakult konsorcium akarja megvenni azzal az öntudatos célzattal, hogy azt 15—20 holdas parcellákra osztva, Romániából betelepedni szándékozó oláhoknak adja el Akik ezt hallják, meg sem ütközve tárgyalják ezen ügyet, majd napirendre térnek felette s aztán pár száz emberrel pótolva van az a munkáskezek okozta hiány, ami az Amerikába való kivándorlás révén elveszett. Akik azonban elgondolkozva néznek a messze jövő titokzatos méhébe, jól tudják, mit jelent ez és faj aggodalommal látják az oláhoknak ez újabb térfoglalását Magyarországon. Mit jelenhet egyebet!
  Hunyad vármegye majdnem két millió oláhságára esik mintegy 20 000 ezer magyar és ezek túlnyomó része a városokban él, míg a falvakban alig lehet találni embert, ki magyarul tudna. Magyarul még a jegyző is sok helyen csupán csak annyit tud, hogy megérti úgy, ahogy a részére érkező hivatalos iratokat. Magyar falu az egész megyében kettő van s ez is beékelve oláhok közé úgy, hogy maholnap vallásét és nyelvét csaknem teljesen elfelejti. Igaz, hogy a kormány mindezen veszedelmeket látva, úgy iparkodik a helyzeten segíteni, hogy ahol lehet, a nagyobb uradalmakat megszerzi és azokat betelepíti a csángókkal, de ez csupán egyes hegyekre s ott is csak oly mérvekre szorítkozik, amelyek teljesen elenyészők. Pár csepp a tengerben. És ez a pár csepp is annyi zaklatásnak, annyi támadásnak van kitéve, hogy félő, hogy az a nagy tenger oláhság, mely körülveszi, mégis csak eltemeti.
  Itt volna célszerű a kormány közbelépése, itt érvényesülhetne Darányi politikája, ha a kormány közbelépne és iparkodna a román üzérkedők helyett saját maga meg szerezni azt a földet, melyet a magyarok vére annyiszor öntözött s melynek minden egyes rögéhez fájó emlék tapad melyet ha megszerezne és a csángó telepeseknek adna át, ezer átkot fordítana el sokat hányatott hazánkról, viszont ezer meg ezer áldás szállna mindazok fejére, kik hazájuktól is szakadt véreinket visszavezérelnék ebbe az édes hazába, ahol tisztább a patak, csengőbbek a dalok.

  1909. március 6. Kiáradt a Cserna.
  A két hónapig tartó kemény téli időt hirtelen kellemes tavaszi időjárás követte, mely a felgyülemlett félméteres havat hirtelen olvadásnak indította. A hegyekről oly nagy mérvben zúdult alá a víz, hogy Déva utcái két napig csaknem járhatatlanok voltak s f. hó 3-án a Cserna is kiöntött. A Görög-város nagy része víz alatt áll. Félő, hogy a Maros is kiönt, ami nagy anyagi kárt jelentene.

  1909. március 31. A bukovinai csángók haza akarnak térni.
  Bukovinában négy csángó-magyar község van, Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva és Józseffalva (Andrásfalva valahogy kimaradt). Anyagi szempontból a csángók jól élnek, de vágyuk egy teljes nemzeti élet után, mint egy kis tagja a nagy nemzetnek arra készteti őket, hogy a nagy magyar nemzet kebelére térjenek vissza. Belátjuk, hogy természetesnek tartjuk kívánságukat, és ez minden nép esetében természetes. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy mindez a román nép kárára történik. A csángók tömegesen adják majd el földjeiket azoknak a német telepeseknek, akik majd helyükbe jönnek, így földjeik nem kerülnek vissza román tulajdonba, bár a románok között helyezkednek el, Radóc környékén. A csángók telepeket hoznak létre Hunyad vármegyében, Déván, Al-Pestesen, Marossolymoson és Folton. Az első szállítmány már jövő tavaszkor a „földjeikre” érkezik, amely nem egyéb, mind tiszta román föld, a legtisztább román vármegyében, Hunyadban. Ami a románokat illeti, mehetnek Amerikába.

  1909. április 3. Csángótelepítés.
  A bukovinai csángó magyarok hazatelepítésének ügye az elmúlt héten kedvező stádiumba jutott. Az ügy már régi idők óta húzódik, Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter jóindulatát és támogatását is megnyerték s közben a telepekhez szükséges birtokokat is megvásárolta az állam. Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva és Józseffalva népe szintén vágyódik vissza, a hazába.
  A visszatelepülésnek azonban eddig nagy akadálya volt. A visszatelepülő csángók ugyanis jómódú, Bukovinában birtokkal rendelkező földmivesek, kik eddigi hazájukat csakis úgy hagyhatják ott, ha vagyonukat előbb értékesítik. Ez természetesen sok akadályba ütközött, mert a tömeges eladások folytán vagyonuk értéke nagyon alászállott. Csángóink tehát kedvező konjunktúrákra vártak.
  Miként e heti híradásukból értesülünk, ezen a bajon segített egy egészséges gondolat. A csángók felajánlották ingatlanaikat az osztrák kormánynak a radauci ménes céljaira. Közben azonban néhány száz német család viszont Oroszországból óhajt visszatelepülni. A négy magyar falu ingatlan birtokát most már alighanem e családok fogják megvenni. Ilyen körülmények között most tavasszal városunkban mintegy harmincegy csángó család települ le. Alpestesen, Marossolymoson és Folton szintén kilátás van arra, hogy rövidesen nyélbe üthetik a telepítés ügyét.
  Mint említettük, a megoldás időpontja a bukovinai birtokok értékesítésétől függ. Mivel a kedvező konjunktúrák beállottak, alapos remé¬nyünk van arra, hogy véreinket rövidesen körünkben fogadhatjuk.

  1909. április 7. A bukovinai csángók hazatelepítése.
  A négy bukovinai csángófalu, Istensegíts, Fogadjisten, Hadik és Józseffalva népe hazavágyódik. Darányi földmivelésügyi miniszter a legnagyobb érdeklődéssel kíséri az akcziót és mint ismeretes, a telepítési törvényben külföldre vándorolt magyar véreink visszatelepítésére tételes rendelkezéseket, s részükre nagyobb kedvezményeket tesz. A bukovinai csángók tömeges visszatelepítésének azonban az az akadálya, hogy ha tömegesen hagynák oda vezéreik mostani ingatlanaikat, azokat jóval értéken alul, potom áron lehetne értékesíteni. Azért merült fel a bukovinai csángó magyarok körében az a gondolat, hogy ottani ingatlanaikat az osztrák kormánynak és pedig a radauczi ménes czéljaira eladásra fölajánlják.
A bukovinai csángók hazatelepítése érdekében a mostani napokban kedvező fordulat állott be. Ugyanis ötszáz Oroszországba kivándorolt német család akart Bukovinába költözni és a négy magyar falu telepeit megvenni. Ez a kedvező fordulat arra bírta Darányi földművelésügyi minisztert, hogy addig is, míg a telepítési törvényjavaslat módot nyújt nagyobb arányú állami tevékenységre, már ez év tavaszán, Déván harmincegy csángó családot telepített le. Ezzel parallel Alpestesen, Marossolymoson és Folton újabb telephelyek rendeztetnek be a letelepítendő bukovinai csángók részére. Az első hazajövő csapat már tavaszszal itthon rak fészket.
  Bukovinai véreink magyar voltát legjobban ősi nevük bizonyítja. Barabás András, Balogh Mihály, Bónis József, Domokos István, Galambos András között van Ferencz József józseffalvai csángó kisgazda is.
  A haza törekvő csángó magyarok nem elesett, szegény emberek. Van köztük olyan kisgazda is, aki tízezer korona vagyonnal rendelkezik. S nincs egy se, aki ezerötszáz koronánál kevesebbel kezdené itthon az új életet. Törvényt, mely egy régi vágyat váltana valóra: az őshazába való hazajutást, alig várnak mohóbb vágyakozással, mint a bukovinai csángó-testvéreink, azért lehet kedvező körülménynek tartanunk azt, hogy az oroszországi németek tisztességes árt ígérnek a hazavándorolni óhajtóknak.

  1909. május 8. Gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi rom. kath. püspök folyó hó elsején városunkba érkezett… Délben a zárdában díszebéd volt, melyre az egyháztanács tagjai voltak hivatalosak. Ebéd után a püspök úr meglátogatta a kórház összes betegeit és megnézte a csángótelepi templomhelyet, hol az egybegyűlt telepi hívek fogadták és üdvözölték.

  1909. A) A minisztériumok működése.
  Ezenfelül a telepítési akczió folytatása érdekében Valealungán (Krassó-Szörény vármegye) és Déván (Hunyad vármegye) a telepesházak építését megkezdeni, Bálinczon, Mosniczán és Nevrincsán (Krassó-Szörény vm.) pedig a telepítést a telepesházak építésével folytatni kellett…Déván a telepítési terület 676 kat. hold 1054 négyzetöl, ebből 32 bukovinai csángó földmíves egyenkint 15 kat. hold földet kap, lakóházzal, istállóval 11.800 K-ért, egy földmívesgazda 15 kat. holdat épületekkel 14.400 K-ért és egy földmívesgazda 20 kat. holdat épületekkel együtt 17.250 K-ért, végül 11 munkás 3—3 kat. holdat 1600 K-ért.

  1909-06-12/138. szám. Versenytárgyalási hirdetmény:
  A m. kir. földmivelésügyi miniszter 52546/1909. számú rendeletére.
I. Krassó-Szörény vármegyében fekvő Novrincea község melletti telepítvényeken felépítendő, rom. kath. templom, paplak és melléképületei, iskola és melléképületei, 35 telepes ház,
II. Krassó-Szörény vármegyében fekvő Valealunga melletti telepítvény felépítendő: iskola és melléképületei, óvoda és melléképületei, 50 telepes ház és istálló,
III. Krassó-Szörény vármegyében fekvő Bálincz község melletti telepítvényen felépítendő: 9 telepes ház és ugyanannyi istálló.
IV. Temes megyében fekvő Mosnicza község melletti telepítvényen felépítendő: 40 telepes ház.
V. Hunyad megyében a Déva melletti telepítvényen felépítendő: 32 telepes ház és istálló.

  1909. augusztus 7. Hunyadmegyei telepítések.
  A telepítésnek az a módja, melyet kormányunk mostanában folytat: egyes községeknek magyar lakossággal való szaporítása Hunyadban. Általában helyes alapon indul meg, de oly szegényes eszközökkel, hogy egy ezredévbe kerül, míg a kitűzött célt elérhetjük. Helyeseljük, hogy a Maros és Cserna-mentét magyar telepesekkel népesítjük be. De akkor egészen népesítsük be! Mert ha Vajdahunyad után Alpestes kap telepet, de Barcsát, Csernakeresztúrt, Szentandrást, Szántóhalmát, Sárfalvát kihagyjuk, szinte nem csináltunk semmit.
  Aztán mit fog érni egymagában a csigmói, folti telepítés, ha a telepítési láncolat összeköttetéséről nem gondoskodunk. Helyeseljük, hogy a hátszegi fensíkot is belevonják a telepítésbe; de az egyedüli farkadini telepítés az összeköttetés meg nem teremtésével hatástalan lesz. Aztán miért nem telepítenek a Sztrigy mentén is? Hát a Fehérkőrös mente nem a legveszedelmesebb része-e az országnak? Ide mért nem hoznak telepeseket?
A Sztrigy völgye a Petrozsény vidékén ha¬talmasan megszaporodott magyarság felé visz, a Fehérkőrös pedig az aradmegyei magyarság felé veszi útját? Aztán beszéljünk a telepítés anyagáról. Magában a telepítési vezetőségben kétféle elv uralkodik. Az egyik a csángótelepítést kárhoztatja, másik az alföldi magyarság hegyek közé való telepítését ellenzi. Általában az a panasz a csángó ellen, hogy lusta, tunya, dologtalan nép, nem szereti a földet. Nos, ha tényleg ilyen, noha ehhez is sok szó férhet, akkor ki kell tanulmányozni, hogy mit szeret a csángó?
  Hát igen is tudjuk, hogy szereti az állatot; a lovat, a szarvasmarhát, szereti a fuvarozást. Hát, Istenem, akkor a telepítésnél a csángónak ezen jó tulajdonságait kell figyelembe venni. S ha még hozzátesszük, hogy egy-egy csángó családban átlag 8—10 gyermek van, akkor, ha egyébért nem is, de azért kell őket visszatelepíteni az országba, mert éppen a színmagyarság körében az Egyke hódít már veszedelmesen. Az alföldi magyar szereti a földet, hát azt olyan helyre kell telepíteni, ahol ennek meg vannak az összes feltételei.
  Legnagyobb hibája azonban telepítési politikánknak, hogy a telepítettek természetes szaporodását nem veszik figyelembe. Mi lesz a megszaporodott csángókkal? Ahelyett, hogy a szaporulatból előálló felesleget a szomszéd község határába telepítenők, egyszerűen nem törődünk velők. A felserdült s férfikorba került csángóivadék képtelen megélni a telepen s megy vagy Romániába, vagy Amerikáka. Pedig azért hoztuk haza szüleiket, hogy szaporítsák itt a magyar fajt.
  A szaporulat elvész, a csángótelepítés tehát az emberanyag szempontjából holt tőke marad, mely kamatot nem hoz. Beszélhetnénk még a telepek felszereléséről, gondozásáról, közigazgatási és közoktatási ellátásáról is, mely téren szintén sok mulasztás és félszegség tapasztalható; de erről majd más alkalommal szólunk. Az elmondottakat figyelmükbe ajánljuk a telepítés vezetőinek s hisszük, hogy ha akarnak, okulnak is belőlük.

                                                                                                    Anyóka fon (1942)

  1909. augusztus 14. Utcanyitások.
  A kincstár most épít 37 házat az újabb csángótelepítés elhelyezhetése végett. A napokban tartották meg a helyszíni szemlét, amikor egyúttal az utcanyitási eljárást is bevezették. Az új teleprészen négy új utcát engedélyezett a tanács, mely utcák mindenike 12 méter szélességű lesz.
  A petróleumlámpák alkonya. Tudvalevő, hogy a Dévai Villamossági Részvénytársaság a koncessió átruházásakor, kötelezte magát arra, hogy a város közvilágítása részére 50 darab lámpát helyez el díjtalanul és lát el ingyen árammal. Folyó hó 10-én szállott ki a város különböző pontjain a bizottság, melynek feladata volt a lámpák elhelyezése.
  Értesülésünk szerint a következő utcák petróleumlámpái cseréltetnek fel villanylámpákkal: Hunyadi J. út - (Csángótelep), Iskola-utca, a kórház melletti és mögötti kis sikátorok, a Téglagyár- és Hajósutcák, a Görögváros utcái és a Patak-utca. A
petroleumvilágítás tehát már csak a Sváb-negyedben fog megmaradni, remélhetőleg nem hosszú ideig.

  1909. augusztus 19. Az új csángótelep.
  Az újonnan telepítendő csángók részére szükséges épületek építését már megkezdették a dévai csángótelep végében és ezzel egy egész kis városrészt toldanak ismét Dévához. Az új telep rendezése f. 10-én ment végbe. A csángótelep végében négy új utcát mértek ki és nyitottak meg. Egyelőre 32 lakóház épül a szükséges melléképületekkel.

  1909. szeptember 11. A bukovinai csángók hazatelepítése.
  A Bukovinában, levő öt magyar község lakossága visszavágyik hazájába, Magyarországba. A hazatelepítés munkája folyamatban van. Déván most épül harminckét telephely, amelyet még az ősszel megszállnak a bukovinai magyarok. E telephelyekre vagyonos bukovinai csángók jutnak. De velük együtt hazatelepítenek munkáscsaládokat is, akiknek számára munkás telephelyek épültek. Ismeretes dolog, hogy a kormány a Hunyad megyében vásárolt birtokokat a hazavágyó csángóknak tartotta fenn. Ezeken a birtokokon a parcellázási és teleprendezési előmunkálatok már folyamatban vannak. Néhány éven belül több száz csángó magyar család jön haza Hadikfalváról, Istensegítsről és a három más bukovinai magyar községből. Itt említjük meg, hogy a bukovinai magyarok birtokait német települők vásárolják meg és így néhány év múlva az történik meg, hogy ahol eddig magyar szóval dicsérték az istent, ott a hívek imádsága német szóra fordul, mi pedig magyar véreinkkel, a bukovinai csángókkal szaporodunk számban és erőben.

  1909. szeptember 25. Falu rossza.
  Valami ritka különlegességet élvezett e hó 18.-án a dévai közönség. Földmives emberektől hallott egy olyan darabot, melyben földmivesek a szereplők és mely földmivesekről szól; szóval népszínművet a néptől. Bizarr gondolat és hozzá, valljuk meg, merész is. Tudtunkkal széles e hazában még senki se próbálta meg az ilyen „műkedvelő" előadás rendezését. A város közönsége különös érdeklődéssel is várta az előadás napját. Tudta, hogy amiben része lesz, az nem mindennapi dolog. Nos, örömmel konstatálhatjuk, hogy a kísérlet, várakozáson felül bevált. Olyan előadásban volt részünk, melyben ott volt az eredetiség zamatja és mely éppen ennélfogva különös élvezetet nyújtott. De bebizonyította ez az előadás azt is, hogy a magyar föld népében akkora az intelligencia, aminő e haza egy nemzetiségében se található fel. A közönség előbb jóakaratú mosolygással hallgatta az első felvonás bevezetőjét, majd meglepetten figyelt, később pedig nyílt színen számtalanszor megtapsolta a kitűnően sikerült jeleneteket és énekszámokat.
  És ne felejtsük el hangsúlyozni, hogy ez a dicséret nem a konvencionális valami, amivel a vidéki helyi sajtó szokás szerint megemlékezik a műkedvelő előadásokról. A fent előadottak csupán a való igazság és a tény regisztrálása.
  Az érdem oroszlánrésze Boga János csángótelepi tanítót illeti, ki heteken keresztül, fáradtságot nem ismerve, tanította be a darabot. A színpadi próbák alatt dr. Tassy B. László simított a még mutatkozó hibákon. A szereplők között első helyen kell említsük Balog Marit, Finom Rózsi megtestesítőjét. Úgy játszott ez a leány, hogy nálunk járt hivatásos szubrettek se csinálták különbül. Se játék, se ének dolgában. Ha ezt a leányt valamelyik mecénás a fővárosba vinné, joggal hisszük, szédületes eredményt érhetne el vele. A határozott tehetség annyi oldalról mutatkozott játékában, hogy mindezt nagyzás nélkül, joggal elmondhatjuk. Hangja pedig kitűnő anyag. Csiszolatlan gyémánt. Néhány jelenetét, énekszámát a jelenvolt nagyszámú úri közönség többször megismételtette.
  Hozzá hasonló sikert aratott Zsók Lajos feledi szerepében. Kitűnő hangsúlyozás, természetes mozgás jellemezték, játékát. Igen kedves előadása volt Borbély Bertának, ki Boris szerepét játszotta. Kitűnő humorral játszotta szerepét Kásler Péter (Gonosz Pista bakter). A jó összjátékban mindenki kivette a maga részét; nevezetesen: Forrai János (Lajos), Szőcs Ágota (Bátki Tercsi), Zsók Fábián (Göndör), Varga András, Miklós Emerencia, Szőcs Vilma, Antal Mari, Varga Ferenc, Kató Vilmos, Balog István, Bugyi Erzsi, Illés Péter, Varga Lajos, Csíszer Antal, Varga And¬rás, Sebestyén Zsófi és Kásler János.
  Végezetül azon óhajunknak adunk kifejezést, hogy minél tovább lángoljon a szereplőkben az ügy iránti lelkesedés tüze és minél több, ehhez hasonló sikert érjenek el!

  1909. október 14. A csángók érdekében.
  Amint értesülünk, a földművelésügyi minisztérium a dévai és vajdahunyadi csángótelepekre kertészt fog kiküldeni, hogy a csángókat a konyhakertészetben alaposabban kiképezze. E körülménynek igazán örvendünk, mert eddig vidékünkön a bolgárokat kivéve, alig foglalkozott valaki a különben rendkívül jövedelmező, de a kellő jártasságot megkívánó konyhakertészettel. A statisztikai adatok tanúsága szerint évenként mintegy egy millió és hatszázezer koronát visznek el hazánkból a bolgárkertészek, amely pénz egy kis fáradság és hozzáértéssel bizony könnyen megtartható volna hazánkban. A földművelésügyi minisztériumnak fenti intézkedését örömmel üdvözöljük s őszintén kívánjuk csángóink érdekében is, hogy a kívánt eredménye meglegyen.

  1909. november 9. Újabb telepítések.
  A földművelésügyi miniszter ismét két új telepítést csinál. Valealunga és Déva az új telepek neve. Telepítő munka volt az idén Novrincea, Bálinc és Mosnica megnagyobbítása is. A telepes házakat mindezen helyeken már építik, Valealungán 50, Novrincean 35, Déván 33, Mosnicán 40 és Bálincon 9 ház készül. Az építkezés miatt még csak Déván fogadhatták be a bukovinai csángó telepeseket, a jövő évben azonban a többi telepes helyek betöltése, is aktuálissá válik. A telepeken iskola, tanítói lakás és kisdedóvó fölállításáról is gondoskodott a miniszter s mihelyt lehetséges lesz templomot, kápolnát is építenek s pár év alatt a nemzetiségiek lakta területeken ismét megszaporodik a karcsútornyos, tiszta magyar községek száma.

  1909. november 25. Újra egy magyar birtokkal kevesebb.
  A helyben megjelenő „Libertatea“ gratulál és örömét fejezi ki afelett, hogy egy oláhember — névszerint Oarsa Isac — gróf Gyulainak bánáti birtokát megvette.
  Ugyanabban a számban pedig a csángók hazatelepítése ellen kél ki sőt — más helyen — a románság elnyomatásával vádolja meg a minisztereket, aki — szerinte — nem engedhetnek egy napot, egy hetet, egy hónapot eltelni anélkül, hogy a román nép ne érezze, hogy vannak, akik őket lenyomni igyekeznek s akik lelkületűket elkeserítik. Furcsa, hogy Magyarországon a románok bár napról-napra vagyonosodnak, terjeszkednek s szerzik meg a magyar birtokokat, ha ezt ellensúlyozni igyekeznek, akkor elnyomatásról panaszkodnak.

  1909. december 30. Háziipar tanfolyam Déván.
  Darányi Ignác földművelésügyi miniszter pártfogásával az ország különböző helyein, többek közt Déván is a csángótelepen háziipar tanfolyamot rendeztetek, amelyekben a kosárfonásban, fafaragásban, szalma és gyékényfonásban, seprű és kefekötésben tanítják ki a gazdasági munkásokat.

  1910. A) A minisztériumok működése.
  A tárczától az 1909. évben kimutatott 2,306.000 K kölcsönön felül újabban kölcsönvett 386.000 koronából Bálinczon 9, Déván 32, Mosniczán 40, Nevrincsán 35 és Valealungán 50 összesen tehát 166 telepház építése fejeztetett be.

  1910-01-11/8. szám. Kivándorlás Hunyadmegyéből.
  Déváról írják, hogy január elseje óta a kivándorlás a megyében nagyobb arányokat kezd ölteni, pedig a múlt év is jelentékeny szaporodást mutatott az 1908-ik évhez képest. Most pedig 1910 január 1-től január 8 ig huszonkilenc útlevél iránti kérvény érkezett a hatósághoz.

   1910. május 7. Makó. Justh Gyula tegnapi programmbeszédén megjelent az erdélyi csángókküldöttségeis, akiknek bizalmát László János és Dávid József tolmácsolták.

  1910. szeptember 14. Leégett csángótelep.
  Déváról jelentik: A dévai csángótelepen tegnap Dávid Lajos gazda udvarán tűz támadt, mely a tűzoltóság gyors közbelépése daczára is gyorsan tovaterjedt. Három ház az összes gazdasági épületekkel, továbbá a behordott gabona- és takarmány elégett. A mintegy 10.000 koronát kitevő kár nem térül meg biztosítás útján.

  1911. január 13. Csángók visszatelepítése.
  A földművelésügyi minisztérium megvásárolta Bocz Géza, szászvárosi főerdész lozsádi birtokát. A birtokot parcellázni fogják és arra Bukovinából csángókat fognak visszatelepíteni. Zudor József, lozsádi nagybirtokos birtokait a kincstár szintén meg akarja venni csángótelepítés céljából.

  1911. április 2. Népszámlálás a csángók között.
  Bukovinából írják nekünk, hogy a népszámlálást ott is befejezték. Andrásfalva, Hadikfalva, Istensegíts, Fogadjisten és Józseffalva magyar telepeken összesen tízezer magyar számláltak össze. A csángók tehát nem szaporodtak, mert egyrészt Amerikába, Kanadába vándoroltak ki sokan, másrészt pedig a visszatelepítés Déva és Hunyad vidékére bár lassan, de megkezdődött. Sokan mennek Romániába is, különösen a szegényebbek, mert kevés a föld. Jó volna, ha a visszatelepítés gyorsabban történnék, akkor nem vándorolnának ki annyian Amerikába. A kivándorlók legtöbbje ugyanis haza készült, de mivel a telepítés csak nem akar gyorsabb tempót venni, pénzzé tevén vagyonukat, nekivágtak Amerikának. Annál is inkább, mert az ügynökök is csábítják őket. Itt-tíz koronát ígérnek és adnak, minden kivándorló után, s akad, aki ezért a jutalomért szolgálatába szegődik. Vissza kell tehát telepíteni a csángókat mielőbb, mert különben örökre elvesznek számunkra.

  1911. április 9. A hunyadmegyei telepítés.
  A minap hírt adtunk a bukovinai csángók között megejtett népszámlálás eredményéről s megírtuk, hogy a csángók nem szaporodtak, mert egyrészt kivándoroltak, másrészt, bár lassan megkezdődött hazatelepítésük is főképpen Hunyad megyébe. Ezzel kapcsolatban a következőket írják nekünk Déváról:
  Tudvalevő dolog, hogy az állam a koalíciós idők alatt Hunyad megyében nagyobb területet vásárolt össze bukovinai csángók betelepítése céljából. Volt is jelentkező elég, de a telepek közül eddig csak a dévait népesítették be harmincnyolc családdal, a többi telep pedig kincstári kezelésben áll. A bukovinai magyarok helyzete pedig egyre tűrhetetlenebbé válik jelenlegi hazájukban. Pedig nem jönnének üres kézzel. A bevándorolni akarók mind rendelkeznek 3—5000 korona készpénzzel, melyet a földvétel alkalmával előlegül hajlandók letenni, mindössze arra van csak szükség, hogy valamely magyar pénzintézet ügyeiket fölkarolja és a szükséges amortizációs kölcsönt megadja.
  Van a vármegyében ez ügynek egy odaadó rajongója, Szabó Imre pénzügyi számtiszt, akit a kormány a dévai telepítő-akció alkalmával kiküldött Bukovinába, hogy a betelepülőket összeválogassa. Hozzá halom-szám érkeznek napról-napra a levelek, melyben a csángók telepért könyörögnek, mert haza akarnának jönni, mert vagyonukat már pénzzé tették, és mert — ha haza nem jöhetnek — kénytelenek lesznek Kanadába, menni farmernek.
  Hogy ennek az értékes, szapora, életrevaló, tűzpróbát kiállt magyar fajnak visszahozatala elsőrangú nemzeti érdek, az nem szorul bizonyításra. Szabó Imre Barcsay Andor dr. országgyűlési képviselő buzgó segítségével megcsinálta a sztrigyszentgyörgyi telepet, mely ma már teljesen kész és ötvenhárom család munkálkodik rajta. Az előmunkálatok megejtése után a minisztérium a terv életrevalóságát belátván, állami támogatást adott, az akciót több irányban segítette és így a siker el nem maradt Az adminisztratív munkából erős részt vett ki magának Farkas Béla körjegyző és Rád János állami tanító, kik fáradságot nem ismerve, dolgoztak a telep kialakulásán. Éppen ez a siker okozta, hogy a künt maradtak nem akarnak belenyugodni a változhatatlanba és mind erősebben tör fel lelkükben a vágy a régen óhajtott haza iránt.

                                                                  ***********************************

   Az 1910-es hozzátelepítéskor bejött 45 férfi, 45 asszony, 119 fiú, 89 leány, összesen 298 személy. Behoztak 69 lovat, 12 tehenet, 37 szekeret és sok gazdasági eszközt. Ezen bevándorlók községenkint így oszlottak meg: Istensegítsből 13, Hadikfalváról 8, Andrásfalváról 18, és Józseffalváról 4 család, melyek kaptak 356 és fél hold földet. Tehát már a telepítés idején, átlagban személyenként még egy és fél hold föld sem jutott. S dacára annak, hogy két évtizeddel később telepítették az ótelepnél, a túlságos szaporaság folytán az ótelep anyagi helyzetére süllyedtek, vagyonilag ma is így állnak.
1 és fél holdastól 2 holdig terjedő birtokos család van: 61
2 „ „ „ 5 „ „ „ „ : 38
5 „ „ „ 10 „ „ „ „ : 2
  Teljesen földnélküli: 69. Teljesen ház és földnélküli: 21. Összesen 191 család.
  E telepítés történetéhez tartozik, hogy a fent ismertetett telepesek letelepedése után többen jöttek olyanok, akiknek már nem jutott föld. Ezeknek a régi telepesek belterülete mellett levő, úgynevezett agyagos gödröket osztották fel lakhelyeknek, s ide építettek maguknak házakat. Ezek az úgynevezett zsellérek, a község szolgálatában, mint csőszök, tehén és meddőpásztorok keresték meg kenyerüket, s a szorgalmasabbak idővel még meglehetős vagyont is szereztek maguknak.
  Ilyen telepes volt összesen 9 férfi, 9 nő, 19 fiú, 14 leány, 51 lélek. Újabbak: 18 férfi, 18 nő, 15 fiú, 10 leány, tehát 61 lélek.
Az új telepet, melyet 1910-ben, mint hozzátelepítést telepítette a kormány, helyénvalónak látom a régi telep történetével párhuzamosan ismertetni. E telepítés előző történetét, majd az amerikai kivándorlás okainak megírásában ismertetem bővebben, mert éppen az a kivándorlás szülte ezt a hozzátelepítést.
  Az új telepesek földjén nem volt kincstári birtok. Azt a magyar kormány vétel útján szerezte e czélra, Jankay Lajos tábornok, Szentiványi Lajos maros-solymosi birtokos és Dávid József, városi pénztárnoktól. Vétel után nyomban felparczellázták, s 1909-ben 31 házat és istállót építtettek a telepesek számára. 1910-ben pedig bukovinai származású telepesekkel betelepítette.
  A telepítés két féle volt. Kis-, és Nagytelep. A nagytelepesek kaptak családonként a legelőjárulékkal együtt 15 hold földet, míg az úgynevezett „zsellér” telepesek 1 ½ hold élő földet és 1 ½ hold legelő részesedést. (László János, kézirat)

   1912. május 11.
  A hunyadmegyei csángók — Egy kifosztott ember esete — Budapest, május 10.
  Egyik napilapunk megemlékezvén a hunyadmegyei csángótelepítésről, Szabó István és Szabó Imre dévai lakosokat a csángótelepítés «rajongó apostolainak» nevezte. Itt megemlítjük, hogy Szabó Istvánnak a telepítéshez semmi köze nincsen, Szabó Imréről pedig beszéljenek a kezeink között levő eredeti írások másolatai.
  JEGYZŐKÖNYV, (Egy koronás osztrák okmánybélyeg), mely felvetett 1911. július 20-án, Bukovinában, Istensegíts község elöljáróságánál, Győrfi István istensegítsi lakos panasza tárgyában.
   Jelen voltak: Szőts Lázár bíró, Gáspár Pál esküdt, Szőts Antal közs. képviselőtestületi tag, Tomasevszky Tadeus községi jegyző és Győrfi István istensegítsi lakos.
   Győrfi István istensegítsi lakos előadja, hogy 1910. év őszén Magyarországra szándékozott települni. Mint ilyen, 1910. július 16-án beküldött Szabó Imre úrnak, mint a sztrigyszentgyörgyi telepítés megbízottjának egy telepért járó 526 korona 15 fillérnyi előleget. A közbejött családi akadály miatt, bármennyire is szeretett volna kitelepülni, ezen óhaja teljesen sajáthibáján, kívül lehetetlennek, bizonyult. Minthogy a telepért járó előlegét már lefizette, elhatározta, hogy a kellemetlenségek kikerülése céljából a telepét másnak fogja átadni, aki majd az ő előlegét visszatéríti. Erre vállalkozott Barabás Imre hadikfalvi lakos. Együtt elmentek Szabó Imréhez Dévára és előadták szándékukat Szabó Imrének nem volt ellenvetése. Barabás Imre hadikfalvi lakos szintén lefizette ugyanazért a telepért ugyanazt az előleget. Tehát ugyanarról a telepről Szabó Imre két előleget vett fel. Győrfi István látva azt hogy az új telepes szintén Szabó Imre kezébe teszi le az előleget, bátorkodott kérni őt, adná vissza neki most már 1910. július 16-án beküldött és ugyanarra a telepre előlegezett 526 korona 15 fillért." Szabó Imre nem teljesítette a kérést, hanem azzal bocsátotta el Győrfit, hogy menjen haza, mert a pénzt posta útján fogja kezeihez kapni. Ez a dolog történt 1910. év december hó végén.
  Győrfi István hiába várt egy hónapig. Minthogy gazdaságát, amely az előlegnek összegyűjtésével alaposan megrongálódott, még a tavasz előtt rendbe akarta szedni, igen nagy szüksége volt pénzre. Ezért előlegének visszatérítését szorgalmazandó, 1911. február havában táviratban kérte Szabó Imrétől az előleg visszaadását. Erre válaszképpen Szabó Imre illetlen magaviseletéért szemtelen fráternek nevezte Győrfit, vérig sértő, 1911. február 14-én kelt levelében. Levele végén Szabó Imre kijelenti, hogy pénzét még e hónapban kezeihez fogja kapni. (E levél alább szó szerint közöltetik.)
  Győrfi ismét várt egy ideig, míg végre többszöri kérés, könyörgés után 1911. március 31-én kelt levelében Szabó Imre ismét határozottan ígéri, hogy Győrfi a pénzt még a jövő héten kezeihez fogja kapni. Késedelmeskedése okául a nagy elszámolási munkálatokat hozza fel. Azóta sokszor kérte a legudvariasabb hangon pénzét, de eredmény nélkül. Ezután Tóth Imre istensegítsi tanítóhoz fordult panaszával. Tóth Imre tanítótól később hallotta, hogy ő is írt Szabó Imrének az előleg visszatérítése ügyében, azonban válaszra sem érdemesítette.
  Győrfi István istensegítsi lakos elmondta továbbá, hogy az 526 K 15 f. hiánya miatt, hogy romladozó vagyonkáját megmentse, kénytelen volt 12%-os uzsorakamattal váltóra pénzt fölvenni. Ezen végtelenül terhes és veszedelmes kölcsöntől csak jogos tulajdonának visszatérítése mentheti meg. Megjegyzi még Győrfi István, hogy a sok ajánlva elküldött levél is tetemes összeget emésztett fel. Ezen jegyzőkönyv Győrfi István abbeli kérelmére vétetett fel, hogy ezzel Magyarországon az illetékes hatóságoknál veszendőbe menő vagyonkája megmentéséhez felhasználhassa
  Kelt mint fent.
  Szőts Lázár s. k. bíró, Gáspár Pál s. k. esküdt, Tomasevszky s. k. jegyző, Győrfi István s. k. istensegítsi lakos. (P. H.)

  Ez az okirat világosan beszél. Lássuk már most, hogy Szabó Imre, az állítólagos «csángóapostol», hogyan válaszolt a Győrfi István jogos pénzkérő táviratára. A birtokunkban levő gépírásos levél szószerinti másolata ez:

  "Győrfi István gazdálkodó, Istensegíts
F. hó 12-én feladott szemtelen hangú táviratát megkaptam, úgy látom, a tisztesség fogalmáról keveset tud. Szerencsétlen fráter maga azt hiszi, hogy a maga pár garasára rá vagyok szorulva s hogy azért állásomat megkockáztatom. A bukovinai magyaroknak az ilyen magafajta emberek csak hírnevét rontják. Pénzét rövidesen megkapja, még e hóban, várja be, magaviseletéért szégyellje magát!
  Déva, 1911. február hó 14.
  Szabó Imre s. k."

  Az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy Győrfi István jogos követelését még mai napig sem kapta meg. Perelt ugyan a dévai járásbíróságnál, marasztaló ítéletet is kapott, de a jogerős ítélet alapján elrendelt végrehajtás eredményre nem vezetett, mert a «Hunyad megyei székely-csángó telepítési érdekeltség vezetőségének» — ahogyan Szabó Imre magát nevezi — lefoglalható vagyona nincsen, így festenek a «hazafias nemzeti missziót végző apostolok» a valóságban.
  Legközelebb a Csernakeresztúron levő csángótelepesek sorsára térünk át. A kezünk között levő számos adat közül csak a legmarkánsabbakat és a legjellemzőbbeket közöljük az igazságnak megfelelően.

 

   Források, 1907-1911 között:
Budapesti Hírlap, Az Újság, Déva és Vidéke, Népszava, Magyarország, Szabadság, Szászváros, Statisztikai Évkönyv, Magyarország - Reggeli Magyarország, Maros-Torda Vármegyei Hivatalos Lap, Pesti Napló, Tolnai Világlapja, Pécsi Napló, Tribuna Poporului, Friss Újság, Az Újság, Világ.