El kell költöznöm

   Örömmel vegyes fájdalommal értesítem a rokonságom, a barátaim, a szomszédjaim, az ellenségeim, a helyi papot, a temetkezési vállalkozást és az adóhivatalt, hogy életbevágóan fontos határozatot hoztam, amelynek az említett illetékesek is szemtanúi lehetnek: költözöm! Nem a másvilágra, hanem külföldre.

   Az eltelt évtizedek alatt már többször magamba szálltam, néha alig is szálltam ki magamból, és rádöbbentem, hogy milyen hatalmas, világtörténelmi és orvosi eseményt hagytam ki, mellőztem. Ugyanis egy érdekes jelenség figyelhető meg azok körében, akik ezelőtt vagy 30 évvel elhagyták szülőföldjüket. Nagy részük egy jobb sors reményében távozott, és becsületesen is megállják helyüket új otthonukban. Azonban van egy kis hányad, amelynek idegenben kinyílt a szeme, valahogy úgy, mint a kutyakölyköknek tíz nap után. A helyzetet elemezve évtizedek után, pár száz kilométerről, észrevették, hogy nekünk mire van szükségünk. Mit kell tennünk, hogy kell tennünk, kivel és miért. Mert ők az itteni magyarság érdekében törekednek. Az érdekes az ügyben az, hogy amíg itt voltak semmit se tettek, semmiben sem vettek részt, és még létezésükről is alig tudtunk. Amikor elhagyták szülőföldjüket akkor sem az itteni magyarság érdekelte őket, hátra se nézve távoztak, és csak önérdekből. Senkit sem ismerek, aki csak azért vette volna nyakába a világot, hogy rendeltetési helyére érkezve minket támogasson. Egyszerűen itt hagytak mindent. Furcsa tünemény az ilyen, amikor a nagy távolságban élő jobban látja a mindennapi helyzetünket, mint aki itt él. Egy - két helyről gyűjt vagy kap információkat, személyes benyomásokat, és ezek ellenőrzése nélkül onnan vonja le a következtetéseket arra, ami az itteni helyzetet illeti. Akkor meg borzasztóan kiokosodik. Küzd. Telefonál. Beleszól. Reméli azt, hogy a történelem hálás lesz neki, és feljegyzik legalább tetteit, mert a szó elrepül. Ha nem is olyan előkelő helyre írja, de valahova oda, mint Francisco Pizzaro vagy Hernán Cortez nevét. Hiszen az említettek is segíteni akartak az újvilági bennszülötteken. Kérdezték őket, mi nincs nektek? És adtak himlőt, tífuszt és több ajándékot ingyen, hogy szinte kipusztultak. A fölöslegesnek gondolt apróságokat, mint pár száz tonna arany, elkobozták.

   Hát ezek vagytok ti, akik most éles látásúak lettetek. Hála a Fennvalónak, hogy kevesen, de elegen ahhoz, hogy nyugodt napjainkat zavarjátok. Ennyire vagytok képesek. Egy fél életen keresztül semmit se tettetek itthon, most pedig az eddig rejtőzött tehetségetek a felszínre akar törni. Mint árvíz után a szemét.

   Hálát is vártok. Hálásak vagyunk, hogy itt születtetek, hogy nehéz pillanatainkban elhagytatok, mint egy rossz kapcát, hogy beszéltek arról, amihez sose volt közötök, hogy olyan tanácsokkal jöttök, amelyeket nem lehet követni. És üdvözlünk szülőföldünkről, mert nektek ott csak hazátok van.