Senkinek se kellünk

    A Hunyad megyei második telepítés előtt, sorozatosan jelentek meg cikkek az Aradon megjelenő Tribuna Poporului (szabadfordításban Népszava) napilapban. Az első 1907-ben jelent meg, majd a további számokban. Az újság, bár Magyarország akkori területén jelent meg, senkit és semmit sem kímélt, ami nem román. Támadta a kormányt, a minisztereket, a lakosokat, a telepeseket, a magyarokat, a zsidókat, az osztrákokat, vagyis minden lehetségest. Nem volt az egyedüli újság, amely a román nacionalizmust és sovinizmust tárgyalta, és mindezt a magyar kormány lovagiasan elnézte. Ennek az eredménye közel 10 év után látszott meg (1918).

                                                                  Csángók (Ceangaii) 1899. augusztus 21.

    Azok, akiket ezelőtt 15 évvel nagy felhajtással és költséggel hoztak Bukovinából és elhelyeztek Torontál vármegyében, készülnek új otthonukat elhagyni és ismét hazatérni. Mióta Torontálban laknak, vagyis 15 éve, a hatóságok engedték, hogy semmit se fizessenek, részleteket sem az állami birtokok megvásárlására, semmiféle adót vagy hozzájárulást, egy ártatlan világban élnek, felmentve bármilyen csekély tehertől.
    És csak most, 15 év gondtalan élet után, a Földügyi miniszter kéri, hogy szerződéseket kössenek, mivel ezentúl éves részleteket fizetnek majd a kapott földek kielégítéséért. De az elkényeztetett csángók, megszokva a gondtalan, bojári, semmittevő életet, semmit sem szándékoznak fizetni, akár szerződéssel, akár nélküle. S mivel a miniszter nem jár kedvükbe, készülnek elmenni oda, honnan jöttek. Elsőként a Pancsova melletti Sándoregyháza csángói készülnek.
   Ahogy ez tudomásukra jutott, a magyar lapok üvölteni kezdtek, hogy tönkremegy a nemzet, és rá akarják venni a kormányt, hogy ajándékozza a csángóknak az illető földeket. Vagyis két rokoncátlan és haszontalan gyermek, mint a székelyek és a csángók, el vannak kényeztetve és tartva az egész ország által munkával és verejtékkel szerzett pénzből, úriasan élnek, és mi a többiek, dolgozunk látásig és fizetünk adókat, hogy már alig bírjuk elviselni, s ha még marad egy kicsi málélisztünk, hogy egyik napról a másikra kihúzzuk, azt is irigylik.

                                                        Kilenc csángó telepítés Hunyad Vármegyében
                                                      Gazeta Transilvaniei, 1907. január 12, 8. szám

   Pozitív dolognak állítják azt, hogy a kormány újabb, Bukovinából származó csángó telepeket készül létesíteni Hunyad Vármegyében. Ezelőtt 20 évvel még létrehoztak két telepet Déván és Vajdahunyadon.
   Erre a célra ismét nehéz pénzekkel vásárolt az állam két uradalmat, egyet Pestesen, a Barcsay Tiborét, másikat a Kossuth-párti képviselőtől, Szentiványi Gábortól Solymosról, ismét kettő uradalmat két zsidótól, akik ismert hazafias hazafiak.
   Ezen a telepek célja újabb magyar „erődítmények” létrehozása a betelepített csángókkal, aki nemes szkíták (Schyatiani de rassa nobila), hogy ellensúlyozzák a büszke oláhok „elrománosító” kísérleteiket.
   A félelem és borzalom, amelyet az a kitartó román nép okoz, amelyet nem tudnak semmiképp hasonmásuk után átalakítani, a jelenlegi urakat arra készteti, hogy éjjel-nappal, akár elődeik, terveket szövögessenek az őshonos román etnikum megsemmisítésére.
   Miközben a magyarok tízezrei távoznak a magyar Alföldről Amerikába és a tiltott szocializmus mindinkább teret nyer, azzal a jelszóval, hogy „nem kell Isten, nem kell haza,” amíg a csíki és háromszéki székelyek csoportosan távoznak Keletre, amíg a Duna és Tisza közt megtizedelődik a természetes szaporulat az imorális egyke-rendszerrel, a tulipános és sarkantyús kormány-hazafik nem azzal törődnek, hogy miként lehetne ezeket a létüket fenyegető rosszakat kiküszöbölni, hanem könyékig benyúlnak az államkasszába uradalmakat vásárolni, mesés árakon, hogy „boldogítsák” az erdélyi románokat újabb csángó telepesekkel. Minden az elmagyarosítás célját szolgája.
   Minden magyar miniszter, amikor benyújtja szavazatra a költségtervezetét, az rögtön elfogadják, amikor azzal érvel, hogy veszélyben a haza más nemzetiségek által, különösen a magyarok elrománosításáról.
   Ezzel a „mumussal” Apponyi milliókat, hogy állami iskolákat létesítsen, Darányi pedig azért, hogy csángó telepeket hozzon létre. Ezzel az eljárással él sok miniszter és leszegényedett magyar dzsentri, akik hatalmas árakon adják el uradalmaikat hazafias célokra és a haza megmentésére.
Mindez csak azért a fantáziájukban felhevült felfogásért, hogy egységes magyar nemzetállamot hozzanak létre.
   Belátjuk, hogy gazdasági vagy ipari érdekből, bizonyos körülmények között elfogadható a telepítés. Azonban ezek mindig erkölcsösek kell legyenek, a közérdeket kell szolgálják, nem azt a célt, hogy valamelyik együttélő nemzetiséget megsemmisítsék.
   Az államnak más problémákkal kellene foglalkoznia, nem képzeletbeli tervek után rohanni és elégedetlenséget kelteni az országban, amely ma még csak egy általános morajlásban fejeződik ki, de holnap olyan megnyilvánulásokban léphet fel, amelyek alapjaiban megrengetik az országot.
Mert íme hogy zajlanak le ezek az erőszakos telepítések.
   Ezelőtt jó 20 évvel, vagyis az első csángó telepítéskor, az államnak Déván nagy és szép birtoka volt a Maros és az Egregy (Cserna) partján. Valamikor ezt a nagy Saguna-nak ígérték, egy román püspökség létrehozására. Gazdag föld minden veteménynek, mivel a vizek mellett fekszik, jó legelő a marhaállománynak és kérődzőknek. Ilyen megfelelő körülmények mellett, az államnak jó béreket fizető környékbeli románoknak szép csordájuk és nyájuk volt. Egyszóval a szarvasmarha gazdálkodás virágzott.
   Miután a csángókat behozták, a határokat lezárták néhány csángó család kedvéért és sorsukra hagytak több ezer románt, akiknek legelők hiányában (csak a környező dombokon maradtak) ma alig van egy-két tehenük a gazdaságban. És ne beszéljünk ezeknek a védelmet élvező kiváltságos telepeseknek a szemtelenségéről a románok iránt, akiket megfosztottak és létérdekeiket feláldozták a jövevényekért.
Példaképpen egy eset.
    Egy szegény román, aki mezőőr volt, többek között elmesélte a múlt nyárom történteket: „Mezőőr voltam, de abba ellett hagyjam foglalkozásomat a csángók miatt. Mindig károkat okoztak a szerencsétlen románok földjein, szarvasmarhákkal, lovakkal, libákkal és mindennel. Ha valami mertem mondani, vagy fenyegetni, hogy elzáratom az állataikat, csak ez kellett nekem. Egyszerre jöttek mind rám, hogy agyonüssenek. Ha panaszra mentem a feletteseimhez, csak a csángóknak volt igazuk. Úgy inkább felhagytam a munkámmal.”
   Íme a gyalázatosan és pokoli célokkal létrehozott telepítés indítéka, először elrabolni népünk javadalmait, majd román lelkét is.
De ahogyan milliókat költöttek el hiába kisdedóvodákra és állami iskolákra, úgy a telepítési eljárásuk sem lesz képes minket kivetkőztetni büszke román létünkből.
   Parancsoljanak, nemes hazafiak, vegyék ki a kenyeret a román szájából, és adják a jövevény csángóknak. A román, még egy darab puliszka mellett is csak román marad, mindörökkön örökké.

                                                             Helianthus

                             A bukovinai csángók haza akarnak térni, (Tribuna, 1909. március 31.)

    Bukovinában négy csángó-magyar község van, Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva és Józseffalva (Andrásfalva valahogy kimaradt). Anyagi szempontból a csángók jól élnek, de vágyuk egy teljes nemzeti élet után, mint egy kis tagja a nagy nemzetnek arra készteti őket, hogy a nagy magyar nemzet kebelére térjenek vissza. Belátjuk, hogy természetesnek tartjuk kívánságukat, és ez minden nép esetében természetes. Azzal azonban nem értünk egyet, hogy mindez a román nép kárára történik. A csángók tömegesen adják majd el földjeiket azoknak a német telepeseknek, akik majd helyükbe jönnek, így földjeik nem kerülnek vissza román tulajdonba, bár a románok között helyezkednek el, Radóc környékén. A csángók telepeket hoznak létre Hunyad vármegyében, Déván, Al-Pestesen, Marossolymoson és Folton (csak a dévai jött létre-LGP). Az első szállítmány már jövő tavaszkor a „földjeikre” érkezik, amely nem egyéb, mind tiszta román föld, a legtisztább román vármegyében, Hunyadban. Ami a románokat illeti, mehetnek Amerikába.”