Merre Balázs testvér, de merre…
Bukovinai eredetű családom és sorsának folyamata évtizedes kutatásokat foglal magába. Tanulmányaim során sosem befolyásoltak a már megjelent írások, legjobb esetben csak irányt adtak egy újabb terület felkutatására. Talán sosem sikerült volna a meglevő eredményekre jutni, ha nem lettek volna segítségemre ismerőseim, és barátaim. Idővel nemcsak a láthatár, de a baráti kör is növekedett. Említenem kellene őket, de félős, hogy valaki kimarad. Hogy mégis alkossunk egy fogalmat a kutatás kiterjedéséről, csak néhány helységet említek: Radóc, Szucsáva, Jászvásár, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelykeve, Pécs, Budapest.
A külön végzett kutatások, és ugyanazon eredmények bizonyítják, hogy jó úton jártunk. Ennek következtében több olyan dolog merült fel, amely a bukovinai magyarság történelmét valósan adja elő, összehasonlítva azzal, ami most közszájon forog vagy nyomtatásban jelent meg. A kiterjedt kutatás néha más irányt adott történelmünknek, sok, válasz nélküli kérdés marad. Némelyekre akadt válasz, mások még most is a kutatás tárgyát képezik. Bár nehéz az emberek meglevő, és sok esetben megrögzött felfogásait alakítani vagy befolyásolni, sokan az újabb adatokat sem képesek asszimilálni, illetve hazafiasságuk miatt igyekeznek ezeket elhallgatni. De beszélünk.
Persze, mindenkinek jól esik, ha egy társaságban az ő bukovinai tudását figyelik és hallgatják, a helyzet azonban az, hogy ezek olyan hallott vagy olvasott adatokat adnak át, amelyeket nem ellenőriztek.
Évekkel ezelőtt előadni voltam hivatalos. Egyik fiatalember választott témája a bukovinai leányszöktetés volt. Kíváncsi voltam erre, bár én nem foglalkozom néphagyománnyal. Nos, ez a fiatalember sok filmet nézhetett, köztük a Szöktetés a szerájból-t is, de annál kevesebbet olvasott vagy kérdezett. Az előadások végén kötetlen beszélgetés alakult ki, és mondtam neki, hogy kissé túlozva van, még a megnevezés is, nemcsak a szöktetés. Mert egy legény se tört be a házba lányt lopni Bukovinában, már csak azért sem, mert esténként a „fészi” az ajtón belül volt. Hanem az úgy történt, mint nannyóval Hertelendyfalván. Zsók Gergé dédapám ellenezte a fiatalok egybekelését, erre nannyó elszökött önszántából úgy, hogy meg se állt Déváig. Vagyis a fiatalok egyezsége volt az egész. Persze az egész neve szöktetés volt, bár helyesebb lett volna a szökés megnevezés.
További részletekbe nem bocsátkozom, csak néhány kérdést említek, az olvasó tapasztalataira és logikájára bízva az ezek iránti választ. Kezdjük Madéfalvával.
1. A székelyek fegyvertelenek voltak 1763-1764-ben? Akkor mivel vágtak fát a Szalonka erdőben, 1763. decemberben, és védték magukat az erdei vadállatok ellen?
2. Hogy lehet egy 2000 ember által lakott falvat úgy körbevenni 3-4 századnak éjjel, hogy egy kutya sem ugatta el magát? Lovak, ágyúk, fegyverek zaja, és senki sem ébredt fel?
3. Miért maradtak ki a madéfalvi események leírásánál a Halmágyi és Heidendorf emlékiratai, akik mellesleg szemtanúk voltak? Mert nem kedvezőek történelmünkre nézve.
4. Hogy menekültek át 1764. januárban ezrével (az írások szerint) a Gyímesi havasokon, nagyok, kicsik, öregek, gyermekek, lovak, tehenek, stb, és mégis az istensegítsi és fogadjisteni telepítéskor egyetlen madéfalvi sincs?
5. Miért nem „menekültek” vissza az 1765-ben kiadott amnesztia után?
6. A madéfalvi emlékműnél kb. 60 halott van eltemetve. Hol a „több száz” a leírások szerint?
El lehet gondolkodni rajta, elfogultság nélkül.
****************************************************************
A bukovinai telepedés adatairól.
Nem Splényi volt az első, aki bevonult, és a hadsereg sem volt tiszta magyar.
Dániel Werenka: „Három hónappal a béke megkötése előtt, 1774. májusban, Rumjancev már megengedte bizonyos osztrák alakulatoknak, hogy a csernovici körzetbe hatoljanak egészen a Csernovic-Hotin erdő közelében, persze azzal a feltétellel, hogy semmiben sem akadályozzák az orosz csapatok kivonulását. Barkó volt az, akit Rumjancev először beengedett az osztrák csapatok élén, aki feltehetőleg az első volt az osztrákok közül, aki értesült a kücsük-kajnardzsi béke megkötéséről, bár valószínűleg a részleteket nem ismerte… A Splényi és Kiss dandár készen állt bevonulni Bukovinába, de vártak Rumjancev jóváhagyására.” (Forrás: Bukowinas Entstehen und Aufblühen, Maria Theresias Zeit 1772-1775. (1893, In: Archiv für österreichische Geschichte 78, 99-296)
Codrul Cosminului - Buletinul „Institutului de Istorie şi Limbă“, Universitatea din Cernăuţi, 1927-1928 (Anul IV. - V.) Partea l-a. 412 oldal.
Kaunitz Thugutnak február 7-én. 1775: "Romanzov marsallt, akit úgy gondolom, hogy bizalmasan ismer, megajándékoztuk 5000 arannyal és egy briliánsokkal díszített arany tubákdobozzal, ami után bizonyítékot kaptunk a marsall jóindulatáról."
És ami a törököket illeti, ellenállásukat könnyen legyőzték a fényes aranyak, a gyémántok, a drága kövekkel díszített kések, a velencei tükrök, a porcelánok és egyéb ajándékok, amelyeket Mária Terézia megbízottja bőséggel ontott a Habsburg korrupció széles zacskójából. (Hurmuzaki, Docum.VII, 133. o.)
Hirlap, 1938. december 25/6115. szám. (kivonat).
Mártonffy Mór már 1771-ben Moldovába került, ahol, mint lelkipásztor működött. Szívesen vállalta a rábízott feladatot és a legnagyobb mértékben eleget is tett annak. Később ő lett Istensegíts község plébánosa. Szabad idejében feljegyezgette a letelepedés történetét, jegyzetei később Szőts Antalhoz, az egyik jómódú gazdálkodóhoz kerültek, aki meg is őrizte azokat, amíg 1883-ban dr. Szádeczky Lajos és Odescalchi Artur herceg el nem hozták. Nagy érdeme volt Mártonffynak az áttelepítésben.
Hadik kezdeményezését az első telepítéskor a korabeli dokumentumok nem említik. Hadik csak 1784-ben lépett fel, a második telepítésekor. És ahogy Forrai Ibolya írta, kieszközölte hogy egyik falut róla nevezzék el. A másikat később András bíróról (Az által költöztető vezető, a’ népnél nagy tekintetben levő András Biró’ nevére. Forrás: Kiss Károly – A magyar gyarmatok. Tudományos Gyűjtemény 1824, VII. kötet, Pesten, Petrózai Trattner Mátyás betűjivel és költségével, 99-101 oldal).
Bukovina sem volt annyira néptelen. Emlékezzünk, hogy már 5-6 éve zajlott az orosz-török háború, a csaták és a portyázó csapatok elől a nép elhúzódott. Míg Bukovina déli részén 7-8 ember esett egy négyzetkilométerre, addig az északi részén nagyjából háromszorosa.
Somoska vagy Szamoska?
Nos, honnan jöttünk? A telepesek délen lépték át Bukovina határát az egykori Nemericeni falunál. Szucsáván bevárták a többieket, majd a volt Brahoi község helyére érkeztek (Fogadjisten mellett, ma ott egy Lukoil benzinkút van). Letelepedtek a régi Iacobesti (ma Slobozia Sucevei) helyére. Ezek szerint a fogadjistenieknek osztottak először földet, majd, észak felé feljebb húzódtak az istensegítsiek.
Telepedés: két hullám, 1776. november 6. és 1777. március 8-10. Fogadjisten (66 család), a mostani Slobozia Sucevei helyén, 10 évig (1786) nagyobb, mint Istensegíts (51 család).
a). Fogadjisteni telepesek (66 család). Székelyföldről 58 család, Kolozs megye 2, szlovák 1, Bihar 1, Temes 1, Szeben 1, Arad 1, Brassó: 1, összesen: 8.
12 család nem magyar eredetű.
b). Istensegítsi telepesek (51 család). Székelyföldről 38 család, Arad 1, Beszterce 5, Nagyvárad 1, Szeben 2, Nagybánya 3, Máramaros 1, Moldva: 1, összesen: 14.
6 család nem magyar eredetű: német 2, román 4. Tehát az első telepesek 6,5 %-a nem magyar eredetű.
Egyedüliek vagy gyermektelen családok nem kaptak telket és földet.
Az adómentesség megszűnte után, nagyjából az első telepesek fele eltávozott. Honnan jöttek és kik a helyükbe?
*******************************************************************
1773-1775 között Jakobesti-ben volt 11 ház, Cibényben hat ház és egy templom. (Forrás: Plans des Bukowiner Districts bestehend in 72 Sectionn Welche in denen Jahren 1773, 1774 und 1775, von einen Departement der Kays Koniglich. General-Staabst - Emil I. Emandi térképei után)
A román kolostorok adataiból: 1784. szeptember 1. Eladásra kerül Kapri bárónak a fél Iacobești falu. Mária, Constantin porkoláb lánya, a berhomeț-i Alexandru Vasilco felesége, eladja Ioan Kapri mărăței-i bojárnak ½ Iacobeşti-et 2.900 lejért, amely hozomány volt az apjától és ennek Ion Abăza-tól. Most lehet a magyarok elköltözéséről beszélni, mivel a falu egy része Kapri báró tulajdona lett. (Forrás: Conf. univ. Teodor Bălan. Documente Bucovinene vol. II, 1573-1720, Cernăuți 1937, Tiparul „Glasul Bucovinei” 20295, 161. old).
1786-ban az istensegítsi románokat, templommal együtt, elköltöztették Szeretvásárra, hogy a magyaroknak több hely legyen. A templom ma is megvan. (Forrás: Familiea Sbierea, dupa traditiune si istorie. Amintiri din viata autorului, Dr, Ioan G Sbierea, Tipografia Universitara R. Eckhardt, Cernauti, 1899). Kellett a hely, mert ekkor kezdtek költözni a fogadjisteniek: egyesek a Jakabos völgyébe, mások Istensegítsbe.