Határkőnél.
Határkőhöz, ha ér a vándor, megáll, s körültekint. Néz maga mögé, hogy így lemérje azt az utat, amit már megtett és néz előre, hogy meglássa távol-e még a cél, mely felé törekszik. Számot vet magával, erejével képes-e célhoz érni. Értékeli a célt is: megérte-e azt a munkát, azt a fáradságot, amibe kerül és összeveti erejét már elvégzett munkája súlyát s magát a célt, hogy eldöntse kell-e érdemes-e tovább haladnia, tovább küzdenie nem igen távol-e vagy épen elérhetetlen a cél akár önmagában, akár erejéhez mérten, hogy aztán elhatározása szerint vagy csüggedten félreálljon, vagy újabb, közelebbi és könnyebb célt tűzzön ki maga elé, vagy pedig bízva önerejében s célja nagyságától lelkesítve, haladjon tovább rendületlenül, bízva, bátran, büszkén előre. (Ell. MDCCCXXII)
Hatvan év távlatából nézek magam mögé, és amit látok, keserű szájízt hagy maga után. A Telep csak névleg maradt az, amit őseink kiharcoltak: házaink nincsenek, unokáink nem tudnak magyarul, nagyapáink templomában idegen nyelven is dicsérik, akit kell, jövevények rendezik ott dolgainkat saját javukra, temetőnk rémálom, a fiatalok nagy része elhagyta szülőföldjét. Nem keresek vétkeseket, mert mindenki az. A fásultság, a nemtörődés, a beletörődés meghozta eredményét. Itt már semmi sem segít. Az sem, ha biciklizve prédikálunk, az sem, ha más vallásúak kontárkodnak dolgainkba Jézus nevében. Nincs senki, aki megfékezze, megszólítsa őket, felhívva figyelmüket, hogy rossz irányba mennek. Minden tanácskozás, csak hízelgés és képmutatás. Embert félre lehet vezetni, de Istent nem. Pénzzel sem, áldással sem, képmutatással sem. Egykor majd számot adnak. Mind, különbség nélkül. Arra kell majd feleljenek: Mit tettél embertársaddal, mit tettél őseid örökségével?
Állok a mérföldkőnél: érdemes-e tovább haladni? Kiért és miért? Én vagyok a szegény Lázár, ők a gazdag farizeusok. Nem tűzök ki célt magam elé, elértem azt, amiért több évtizede küzdök. Megismertem őseim bukovinai történelmét, úgy, ahogy annak rendje van, megismertem családom történelmét, az elmúlt 400 évre. Nem hívom ki a sorsot magam ellen, jobb, ha félreállok, és közönyösen szemlélem, hogy rohan minden a vesztébe. Már akkor sem fogok vissza senkit, ha indítást érzek arra. Nem közelítek hozzájuk: a leheletük is fertőz.