TELEPÍTÉS BUKOVINÁBA. Legenda és valóság
Bukovina elfoglalását, az idők során, különböző nemzetek történészei bőségesen tanulmányozták és leírták, azonban mi csak az első két magyar kolónia, Isten-Segits és Fogad-Isten esetére összpontosítunk. Nem titok, hogy a bécsi udvar elsősorban az új terület katonai megerősítését és területi biztonságát célozta. A katonaság, a hadsereg eltartása érdekében több minden szükségeltetett: a vidék gazdasága, a termelés és nem utolsó sorban a lakosság jóindulata a nagyobb helységekből és községekből, hisz ezek biztosították a századok elszállásolását, fenntartását. Ezeknek szükségük volt emberséges szállásra, élelmezésre és takarmányra a lovaknak. A Splényi által készített jegyzetekből (Bukovina leírása) arra következtethetünk, hogy eleinte mindez hiányzott. A problémák megoldását ő a telepítésekben látta, olyan megbízható emberek (parasztok, mesteremberek) behozatalát, akik ellentétben a talált helyi lakossággal, többet tudnak termelni annál, mint amennyit elhasználnak. A terméstöbblet biztosította volna a katonaság és az állatállomány ellátását. Elsőként Splényi német telepeseket szándékozott hozni a Birodalom területéről, de a nagy távolságok és a rövid idő miatt ez a terve eleinte meghiúsult.
A magyar történészek szerint, az első két magyar falu megalakulása Splényinek tulajdonítható, bár nincs forrás arról, hogy ezt mire alapozzák, legfeljebb annyi, hogy Splényi ott volt 1775-től. Azonban tudjuk, hogy a terepmunkát Mieg őrnagy, Mártonffy Mór plébános és Beddaus kapitány végezte, felkutatva és csalogatva elsőként a Moldvába otthonra talált magyarokat és székelyeket. Bizonyos források szerint, az új területen (10.442 km2) alig 11.421 család lakott, így hely is volt, föld is akadt, bár ez utóbbiak az ortodox kolostorok tulajdonában. A legenda szerint az első székely telepesek 1776-ban jelentek meg Bukovinában, de ki hívta őket arról nincs dokumentum csak szájhagyomány, hogy „aki apáinkat behozta az magyar volt.” Ez lehetett Mártonffy is, nemcsak Splényi. Egy másik szólás az, hogy három hét volt az esztendő a telepítéskor, vagyis 1777-ben, amikor az első 100 telepítendő család Bukovinába érkezett. Azért telepítendő, mert az Enzenberg népszámláláskor 1778-1779-ben kiderült, hogy előttük már több mint 600 magyar lakott Bukovinában, igaz nem egységes telepen, hanem szétszórtan.
Nincs tudomásunk olyan hivatalos (vagy nem) dokumentumról, ami a telepítést említené. És Mártonffy sem ír az első telepítésben játszott érdemeiről, bár később, amikor 1784 őszén megbízottként, Moldvába küldték, azzal dicsekedett, hogy 150 dezertőrt rábírt arra, hogy Ausztriába visszatérjen.
Mit is ír Mártonffy Mór plébános, aki mellesleg szemtanú volt az ügyben: „A Moldvában szétszóródott magyar nép kijött Mária Terézia Felséges Császárnő idejében 1772-ben és megmaradtak a Zamosten (Szamoska) birtokon 1776-ig, mikor kimentek Istensegítsbe nagyságos Splényi Gábor vezetésével, Mártonffy Mór lelkipásztorral, aki a falunak az Istensegíts nevet adta, aminek jelentése Isten-segíts. Deus adjuvet.”
Több forrás, köztük Enzenberg is arra mutat, hogy a telepek már akkor működőképesek voltak 3-4 évvel azelőtt, hogy Ausztria rátette volna kezét Bukovinára. Mártonffy szerint 1776-ban mentek ki Bukovinába, de valószínű, hogy már előtte egy évvel ugaroltak. Ezek szerint a bukovinai magyarok egy része lengyel, török, orosz, moldvai fennhatóság alatt volt, majd 1775-től lettek osztrák alattvalók. Tulajdonképpen az osztrákok már 1774-ben bevonultak lassacskán, csak a szerződés került megkötésre rá egy évre. Érdekes, hogy már 1774-ben miután az osztrákok tulajdonképpen beosontak Bukovinába, halomra mentek a jelentések Bécsbe és jöttek onnan az utasítások vissza, mégis az első jelentést a magyar falvakról csak 1779 október 29 – én küldte Enzenberg Bécsbe, pedig az istensegítsi összeírás is már 1778 január 27-én megtörtént.
Az Istensegítsben élő 51 családból, 36 már 1771-1773 között a faluban volt. Ami a fogadjisteni adatokat illeti, csak azon a dátumon, a 65 családból 31 került oda 1771-1773 között. Meglehet, hogy az osztrák elfoglalás után csak az eskütételnek adtak egy ünnepélyesebb arculatot az utólag, 1773 után beköltözött 40-45 családdal egyetemben. Furcsa az, hogy eleinte Fogadjisten nagyobb volt, mint Istensegíts, hisz a szájhagyomány ennek ellentmond. Igen ám, de az egyházi anyakönyvekből kijegyzett házszámokból is ez derül ki. Akkor az is lehetséges, hogy az arány akkor változott meg, amikor Kapri megvásárolta a fél Jakobesti falut. Akkor az ottaniak egy része felköltözött a Jakabos völgyébe, akik pedig helyhiány miatt oda nem mehettek, azok Istensegítsbe költöztek az elhagyott házakba. Hiszen köztudott, hogy a telepítéskor biztosított kedvezmények megszűntével sokan elhagyták házaikat. Ez a jelenség később a többi magyar falu esetében is megismétlődik.
Az orosz elfoglaltság alatt, Bukovinában Rumjancev és Rimszkíj-Korszakov is végeztetett népszámlást, azonban ez annyira hiányos és felületes, hogy nem lehet rá alapozni.
Megjegyzendő, hogy a román történészek, akár a 19. századi, akár utólag, az összesen 1776 előttre teszik a két falu létrejöttét. Nicolae Ciachir bukovinai történész érthető módon külön választja az erdélyi magyar és székely telepeseket. Splényi emlékirataiban (A bukovinai körzet leírása), a két falu magyar neve nem szerepel. Azonban a román kolostorok adataiból kivehető, hogy Tibeni létezett jóval a magyarok bejövetele előtt, a teutonoknak ott egy kis erődítménye volt, és persze a szászoktól maradt templomromok, a Csonka-torony nevű részen.
Az 1899-ben kiadott „Die Österreichisch-ungarische Monarchie in Wort und Bild” könyvben a két falu megalakulást 1776/77-re teszik, még akkor is, ha ezt semmi sem támasztja alá. A legenda szerint 1777-ben az első két magyar faluban 100-120 család lakott, megközelítőleg 400 személy. Később, 1786-ban már tudjuk a jelentésekből, hogy a számuk 400 család és 1300 személy, ezt 1795-ben már 1800-2000 személyre nőtte ki magát.
Érdekes az a térkép, amelyik Bukarestben található az Állami Levéltárban, az első a két magyar faluról, Istensegítsről és Fogadjistenről. Neve: “Plans des Bukowiner Districts bestehend in 72 Sections welche in denen Jahren 1773,774 und 775 von einem Departament de Kays: Königlicher General Staabs geometrisch aufgenommen worden.” (A bukovinai körzet tervrajza 72 részletben, az 1773, 1774 és 1775-ben elvégzett felmérések után, a Császári-Királyi vezérkar kirendeltsége által.)
A kézzel kivitelezett térkép kitűnő grafikával, léptékkel ellátott, aprólékos, a rajz, az írás és a használt tinták minősége kiváló, a rajta látható elemek ma is könnyen leolvashatók. A részlegek (lapok) téglalap alakúak, 638/422 mm méretben, összetéve őket egy 5,6/4,5 méteres térképet kapnánk.
A térkép elkészítésének éve.
A leltárban fellelhető 1773-as évszám nyilvánvalóan téves, neves román földrajztudósok (Al. Ungureanu, 1980 és 2004: V. Baican 1996) vagy történészek szerint általánosan elfogadott nézet, hogy a térkép három év alatt, 1773-1775 között készült el. Ennek nagy a valószínűsége, mivel a feltérképezett terület is, a kor technikájához viszonyítva, hatalmas. Mégis, minden oldal felső sarkában az 1778-as évszám található, amely azonban a kiadási évet jelenti a szakértők szerint.
Egy másik lehetőség is fennáll. Az 1773-1775 között elvégzett felmérések eredetileg egy másik térképet eredményeztek (Brouillons der Bukoviner Aufname bestend in 71 Sectionen, 1:57.600 léptékkel, ugyancsak az Állami Levéltárba található), és ezt 1778-ban megnagyobbította Fr. Von Mieg kétszeresre, 1:28.800 léptékkel.
Ami minket illet, a következtetés egyszerű: a felmérések 1773-1775 között készültek el, akkor már Istensegíts és Fogadjisten már meg volt alakulva, mivel a térképen fel vannak tüntetve. Ezért nincs a két falu megalakulásáról jelentés küldve Bécsbe, mint például Hadikfalva esetében (1785). Érdekességként az s látszik a képen, hogy merre volt a Csonka torony rész, vagyis ahol a szászok temploma állt, akkor már romokban (ruin Kirch).
A románok elköltöztetése.
Parliseni vagy magyarul Pelesény lakosai.
1774-ben 12 román parasztcsalád lakott itt, 1775-ben 15. Az elkövetkező években ezek száma emelkedett, 1779-ben 26 család és 1784-ben 46 család. A családok elköltöztetése 1786 május 1-én kezdődött, hogy az újonnan létrejött Istensegíts falunak nagyobb fejlődési lehetőséget biztosítsanak. Istensegítsben magyarok hozták létre egy telepet 1777-ben a Draganesti nevű részre, majdnem az összesen szökött Moldvába katonák, anélkül, hogy a solka-i kolostornak, a föld tulajdonosának, valami fizettek volna. Mivel a föld kevésnek bizonyult, a telepesek árendába vették még két uradalom földjeit, közel Parliseni-hez és Ivancicauti-hoz, 30 aranyért évente az összest. Ebből következtethető, hogy a mostani Istensegíts a három egykori uradalom földjén helyezkedik el (Parliseni, Ivancicauti és Draganesti).
Lelkészségek.
Közvetlenül Bukovina elfoglalása után az új katonai adminisztráció az ezen a területen állomásozó katonák számára 9 lelkészi körzetet szervezett. Az istensegítsit Fr. Mártonffy polgári káplán igazgatta. Johann Polek 1909-ben Csernyivciben megjelent „Zur Frage der Errichtung einer römisch-katholischenn Pfarre zu Czernowitz” című könyvében említése szerint Mártonffy atya gondoskodott az első Bukovinába érkezett magyar telepesekről. 1787. április 4-én a katonai lelkészek polgári lelkészekké alakulnak. 1811. június 27-én a császár által aláírt 5159. számú rendelettel az istensegítsi polgári lelkészséget plébániává alakítják. Ha figyelembe vesszük, hogy Splényi nem tesz említést szervezett magyar település jelenlétéről, ez azt jelenti, hogy az Istensegíts kolónia 1776/77-ben jött létre. És van még egy érdekes tény. Mártonffy atya volt az egyetlen magyar káplán, a többi 8 német volt.
Források:
Nicolae Ciachir, Din istoria Bucovinei 1774-1944, Ed. didactica și pedagogica, R.A., Bucuresti, 1993.
August Nibio, Verschwundene Ortschaften in der Radautzer Ebene, Radautz 1933, 64-65 oldal