Györfi Antal levele Boldogasszonyfalváról, 1931.

  A Sztrigyszentgyörgyön 1910-ben lezajlott, bukovinai székely telepítés bonyodalmai kevésbé ismertek a nagyközönség előtt. Egyetlen részletesebb leírása a telepítés körül lezajló bonyodalmaknak, csalásoknak és panamázásnak László János, dévai telepes gazda tollából erednek, aki eleinte maga is részt vett ebben a magánúton lezajlott telepítésben. Amikor azonban rájött a Szabó Imre magyar királyi pénzügyi számtiszt és Rádu János tanító üzelmeire, kilépett a telepítő bizottságból és leleplezte őket. Ezért Szabó Imre törvénybe adta László Jánost, de a vádat visszavonta, a László által bemutatott bizonyítékok megdönthetetlensége következtében. László János nem elégedett meg csak ennyivel, hanem levélben figyelmeztette Tóth Imre istensegítsi tanítót és Kubacsek János hadikfalvi plébánost a sztrigyszentgyörgyi eseményekre, kérve őket, hogy világosítsák fel a telepedni kívánó bukovinai székelyeket a Hunyad megyei eseményekről.
  Az eleinte megígért, jó szentgyörgyi földek elcserélése silányabbakra és az előlegbe fizetett pénzösszegek eltűnése hátrányos helyzetbe hozta a gazdaságilag amúgy is szegény, kitelepedett székelyeket. Visszamenni Bukovinába már nem volt hova, mert ottani telkeiket eladták, megélni Szentgyörgyön pedig majdnem lehetetlennek bizonyult, a hatalmas részletek miatt, melyekbe a telkek kerültek. „Szerencséjüknek” bizonyult a telepeseknek az első világháború, amikor az infláció következtében egy-egy telek árát ki lehetett fizetni egy kisebb borjú vagy jobbacska süldő árából. Azonban a jó, zsíros bukovinai földekhez szokott székelyek elégedetlenek voltak a sztrigyszentgyörgyi földekkel – jogosan – melyek a legnagyobb erőfeszítésük mellett is alig-alig biztosították a népes családok megélhetését. Ezért, 1910-1922 között egy állandó mozgás volt a faluban, telepesek jöttek, mások pedig elhagyták a falut, a jobb megélhetés reményében. Majd 1922-1923 között 40 család hagyta el a frissen létesült telepet. Egyesek Magyarország felé mentek, majd onnan, a német kikötőkben hajóra szállva Dél-Amerikába vagy Kanadába utaztak.
  Történelmünk egyik közelebbi eseménye, a bukovinai magyarok úgynevezett brazíliai honfoglalása. Részünkről Hunyad megyében ez a sztrigyszentgyörgyi telepeseket érintette.
  Több kiszállásom után a faluba, lassan kezdett kialakulni a kép. Dokumentumok is kerültek elő, felvételt is készítetten Burján Istvánnal (szül 1922-ben), Fazakas Annával, és nem utolsó sorban az is fontos volt számomra, hogy néhai nagyapám, László János is volt Dél-Amerikában, pontosan a telepítési lehetőségek feltérképezésére. Nézzük bevezetőként, hogy mi is jelent meg a brazíliai eseményről.
  Solymár Imre: Az első önálló alapítás, külön magyar telep Árpádfalva - szimbolikusan honalapító Árpád vezérről nevezve. Mások szerint Szentistvánfalva kicsivel megelőzi, mely egy szaléziánus atya és egy festőművész, nyugalmazott huszár ezredes megálmodott magyar faluja. E nevek egyszerre mutatják az Óhazára való sajgó fájdalmú emlékezést, ugyanakkor az első gyarmatosok formálódó öntudatát. Új hon alapítói lesznek ők, kik eladdig „csalódtak a múltjukban." Így jön létre Sao Paulo állam belsejében, az „interiorban" nyolc magyar kolónia, a legnagyobb városi közösség pedig magában az állam központjában, Sao Paulóban. Holott Brazília nem volt rászorulva ilyen ,,Jobb világra vágyó" néptömegekre, mert amint Migend Dezső 1925-ben nyersen meg merte fogalmazni: „Braziliának csak tőkével rendelkező vállalkozókra és teljesen védtelen, igénytelen, a mostoha körülményekhez feltétlenül alkalmazkodó robotosokra van szüksége!
  Varga Ilona: „A Boldogasszony falva nevű magyar települést 1924-ben német ügynökök szervezték dr. Labieno Costa Machado földtulajdonos és kolonizátor birtokán. A telep a Sorocabana vasútvonal körzetében Santo Anastacio várostól 46 km-re fekszik és közigazgatásilag Colonia Sto Antonio néven ismert.
  A föld után vágyakozó magyar parasztokat elhalmozták ígéretekkel és ötven család nekilátott az őserdő kiirtásának, hogy házhelyekhez és megművelhető földhöz jussanak.
Mivel a lakott területektől és piactól távol voltak a kivágott fát nem tudták értékesíteni és felégették. A távolság is serkentette őket, hogy önellátásra berendezkedjenek és a legszükségesebb élelmet saját számúkra megtermeljék. A családok fele az évek folyamán itt is kicserélődött, a magyarok közé németek és szlovákok települtek. Az évek folyamán a differenciálódás megindult és a családi birtokok területe 5—30 alquier között mozgott. A kis közösség szükséglete és az egyéni lelemény alapján két vízimalmot is építettek a telepen, ősi szerkezettel szinte minden részét fából kimunkálva. A tulajdonviszonyok itt voltak a legrendezettebbek. Tíz év alatt a fold vételárát majdnem minden telepes kifizette és a lehetőségek szerint gazdálkodott. A szomszédos piacokra szállító eszköz hiányában csak tojást, baromfit tudtak vinni, míg a nevelt sertéseket a vándorkereskedő vásárolta fel, a neki megfelelő áron. A fiatalok inkább a városban keresték a megélhetést, csak a betakarítás idején kapcsolódtak be a család munkájába…A kivándorlásra ösztönző írások és újsághírek szerint—a toborzó ügynökök már az 1920-as évek elején megjelentek Magyarországon és a szomszédos országokban. A hajóstársaságok ügynökei főleg a társadalmi létbizonytalanságban élő rétegek között folytatták eredményesen a toborzást. Erre példa Herberger Gyula könyve, amely az erdélyi magyarság körében igyekezett kedvet kelteni a brazíliai kivándorláshoz. A szerző az erdélyi kivándorlás háttereként a román földreform nacionalista indítékú hibáját jelölte meg, amely pl. korábban irtásföldre telepített csángók tulajdonjogát nem ismerte el és földterületük nagy részét újraosztással kisajátította. Aki birtokot akar szerezni az Brazíliába menjen! Minden bevándorló 25 ha. földet kap — írja Herberger. A birtokon lakóház vár és félévig pénz, vagy élelem-ellátást kapnak a betelepülők. Ezen kívül vetőmagot, gépeket és más irányú segítséget is nyújt a tulajdonos. A birtok költségeit 10—22 éves törlesztéssel, a termés 1/5-ével lehet kiegyenlíteni".
   Herberger a Cunnard Line Társaság ügynöke volt. Gyulafehárváron született 1897-ben, mint id. Herberger Gyula és Pfnelizel Hermina gyermeke. Az akkori román belügyminiszter engedélyével, Herberger kivándorlási ügynökhálózatokat épített ki Erdélyben és a Bánságban. Fő toborzási jelszava az volt, hogy a román állam elveszi a magyar parasztok földjeit. Bizony akkoriban több törvény lépett életbe, köztük 1921-ben az Agrárreform. Azonban ezt véghezvinni nem volt könnyű, főleg az Ó-Románia területén, ahol nem létezett kataszteri kimutatás, és sok helyen még ma sincs. Azonban folyt a toborzás, és kiderült, hogy a Cunnard Társaságnak még egy román államtitkár is részvényese volt (Richard Franasovici). Egy román képviselő Victor Moldovanu, alapozva az állambiztonsági rendőrség (Siguranta) jelentésére (1923.febr.27-én), élénken ellenezte a folyamatot és propagandát, a román parlament egyik ülésén. Herberger sem állt karba tett kezekkel, és jelentett az államtitkárságon, hogy a dévai Állambiztonsági Hivatal akadályozza munkáját, annak ellenére, hogy ő a minisztériummal való megegyezés szerint cselekszik. Sőt, egy buzgó dévai hivatalnok letartóztatta Herbergert, és az ügyészség elé állíttatta. Ügyiratszám 186/1923, vád: Juliu Herberger az 1909. II. kivándorlási törvény 37 paragráfusának III-ik bekezdésébe ütköző és büntetendő kivándorlásra való csábítással vádoltatik.” A dévai törvényszék érdeklődött, hogy létezik-e meghatalmazása Herbergernek? A hivatalos válasz az, hogy ilyen nem létezik. Azonban egy bizalmas távirat szerint: „Elnök úrnak 792/1923 sz. megkeresésére van szerencsén tudomására hozni, hogy Juliu Herberger ideiglenesen és szóbelileg fel volt hatalmazva, hogy kivándorlókat táborozzon.” Aláírva: miniszter helyett: Olarasu s.k.
   Mindez már akkor történt, amikor Herberger, László és Csobot már visszaérkezek Dél-Amerikából. A dokumentumok szerint, ők már 1922 március 1-én átutaztak az Egyenlítőn a „S. S. Cap Polonia” nevű hajón, amely a Hamburg-Dél-Amerika útvonalon közlekedett. Egyesek szerint Brazíliában és Argentínában voltak, de más úgy állítja, hogy Uruguayban is körülnéztek. Hogy mennyire kényelmesen utazhattak, arról nincs tudomásom, de ismert, hogy László és Csoboth szenet is lapátoltak, sőt a fedélzetet is mosták. Úgy 40-50 családot szerettek volna kitelepíteni. Az úton a nagyon jó német nyelvtudásuk segítette. A telepedés nem járt sikerrel, állítólag a silány földek-, és az ottani kormányok megbízhatatlansága miatt, de azért is, mert a kitelepülendőknek nem adtak fegyverviselési engedélyt. Az őserdő mellet és a két méteres fűvel benőtt pampákon, ez elengedhetetlen volt. Az itthoni elvárások nagyok voltak, de mivel a telepítés nem jött létre, főleg Déván komoly vád érte őket.
Sztrigyszentgyörgyön kérdeztem Fazakas Annát évekkel ezelőtt, hogy hallott –e valami hírt azokról, akik kimentek Brazíliába? „Hát, nem erőst. Kimentek azok is, nagy bajba mentek. Hírek is jöttek onnan, többen azonban hazatértek. Oda is kibolondították őket, aztán aki még volt mivel hazatérjen, az visszajött: Kiss Mójzes, Kiss Vilmos…Ezek ott sokat nem ültek, mert hazugságval csalták ki őket is oda, mint a hadikiakot Szentgyörgyre. Oda is a puszta földre mentek. A hadikiak – ahogy nannyó mondta – visszamentek volna Bukovinába, de szégyellték. Nannyónak is egy leánya megjárta, így még szégyenükbe is maradtak.”
  Burján István szerint megközelítőleg hat hónapba telt, amíg a jóváhagyások, hajójegyek megérkeztek. Konsztancán szálltak hajóra, 1922-ben: “Rá két évre haza jött Kiss Lajos a feleségivel és három gyermekvel és ’33-ban haza jött a bátyja és a felesége öt gyermekvel, öt fiúgyermekvel. Egy ott maradott, ott nősült meg.”
  Érdekes egy ottmaradt hazaküldött levele, 1931-ből. Györffy Antal írja az akkori sztrigyszentgyörgyi plébánosnak, László Ferencnek. Mint kiderül, a honfoglalók egy akkora területen élnek, mint Radóc és Székelykeve távolság (jó 800 kilométer), hogy érthetőbb legyen.
Levelének első soraiban Györfi Antal köszönti a plébánost, megköszöni érdeklődését a volt hívei iránt. Majd keserűség tör fel soraiból: “… mert elhatuk az Szeretet Anyánk Szülő földjit, Az Drága Erdéli Bérczeket, Amit az Őseink Meg Szereztek Nekünk És kivándoroltunk az Idegenbe az Brazilia vadok lakta Fölgyére.”
  Saját helyzetét mutatva be, Györfi kiemeli, hogy munkája nyomán jobban megél, mint bármelyik szentgyörgyi gazda, de fájdalommal jegyzi meg, hogy nem a saját gazdája, mert gyári munkás. Majd László Ferenc plébános kérésének eleget téve, leírja volt szentgyörgyiek helyzetét Brazíliában. Ezek, 8-9 évvel a kivándorlás után, már annyira szétszóródtak, hogy még magában a fővárosban sem laknak együtt. Sao Paulo-ban 8 család éldegélt: Villa Mario-n Pál Jóska, Villa Anastacio-n Benkő Ferenc, Kiss Lőrinc, özv. Sorbán Fábiánné, Benkő Márton, Kiss Ferenc, László Albert és László Sándor Árpád. Az utóbbi kivételével, a többiek mind gyári munkások.
  A fővárostól 32 km.-re dél - keleti irányban, Cageiras-on, egy német papírgyár telepén lakik a levél írója, Györfi Antal, továbbá özv. Szentes Péterné, özv. Szőcs Mihályné és Becze Mihály.
  Sao Paulo-tól északra, 20 km.-re, Sao Bernardo-n telepedett le hét család, úgymint özv. Csíszer Antal, Bakos József, Csernik János, Péter Albert, Péter György, Miklós Márton és Maneszkul Ferenc.
  Még távolabb telepedett a brazil fővárostól, 685 km.-re észak - nyugati irányban, Parana államban két család, Györfi Miklós és Sorbán Mihály. Boldogasszonyfalván, a fővárostól 886 km.-re déli irányban lakik Turbuk Antal, Turbuk Zakariás, Székely István, Illés Gáspár, özv. László Gergelyné és özv. Turbuk Péterné, a családjukkal. Ezek jobban, szervezettebben élnek, mert a hat sztrigyszentgyörgyi családon kívül még 39 család él ott, zömében magyarok, de akad néhány német köztük. Magyar iskolájuk is van, ahol egy Győr megyei tanító oktat, Kiss Aladár. A telepesek saját költségükön tartják fel az iskolát, és ők fizetik a tanítót is, akárcsak a fővárosi magyarok, a felekezeti iskolájukat.
  Három telepesről Györfi Antal nem tud semmit, még hollétüket sem. Ezek: Kató Ferenc, Szentes Pál és Kató Ágnes. Ugyancsak másik három család, Kiss Lajos, Györfi Vilmos és Györfi Janós, megelégelve a brazil viszonyokat, visszatértek Erdélybe. Kitérőként említem meg, hogy a két Györfi hollétéről nem sikerült semmit sem megtudnom, azonban a Kiss Lajos sírja fellelhető ma is a sztrigyszentgyörgyi temetőben.
  Helyzetük, a brazíliai magyaroknak, nem könnyű. Megérzik ők is a világinflációt, habár dolgoznak különböző gyárakban. Nagy a munkahiány, a bérek gyengék, rengeteg ember rá van utalva a kegyelemkenyérre a Brazil Jóléti Konyhán, ám szerencsére, a szentgyörgyiek közül még senki sem jutott ebbe a helyzetbe.
  Tanulás terén sem volt fényes az ügyük, mert pénz hiányában nehéz fenntartani a felekezeti iskolákat. Maga Györfi is, két fiát a brazil állami iskolába jártatta, majd felsőbb oktatásra is brazilba adta őket, mert ezen a nyelven a tanítás ingyenes. Így csak a vonatbérletet kellett fizetnie.
Vallási állapotukat megemlítve, Györfi keserűen jegyzi meg: „Nagyon kevés Bizalmat fektetnek az vallásra”. A magyarság gyenge vezetősége kevés súlyt helyez a vallásra, de annál inkább a mulatságokra, a kabarék és a bálok szervezésére. Ezért a helyzetért első sorban a családokat vádolja Györfi, mert: „…és kőnyen hagyták az Növelést és nem gyakorolták az valást és máma ha az ember meg kérdi atol az Gyermektől hogy mejen valásu vagy hát ezt a feleletet kapja rá hogy ő nem tugya mire jó az valás.”
  A református felekezetű magyarok jobban szerveződtek, igaz, ők többen is vannak. Már 1931-ben megkezdték a Református Egyházközség előkészítését, és minden vasárnap több mint 800 hívő gyűl össze a vallásos szertartásra, a Brazil Református templomban.
Házasság szempontjából is kényes a helyzet, többen kénytelenek a fiatalok közül – főleg a szegényebbje – vadházasságban élni. Ugyanis a törvényes esketés pénzbe kerül, és nem is kevésbe, átszámítva az akkori árfolyam szerint 1365 lejbe. Az egyházi esketés olcsóbb, de annak az ára is 640 lej. Györfi két leányát adta férjhez 1930-ban, és a szegényes nász is 20500 lejbe került.
  Györfi Antal szerint, a honi brazilokkal való viszonyra is nagyon kell vigyázni. Az emberélet keveset ér, “…Mert it egy Tyuknak drágáb az élete mind egy emberé…”, a forró vérmérsékletű brazilok két szó után már pisztolyt vesznek elő, ha nézeteltérésről van szó. Olyan is történt, hogy valakit azért lőttek le, mert szivart kértek tőle és ő visszautasította a kérést.
  A vallás elhanyagolása, a kulturális elesettség, a brazil nyelvű iskolák hatása a második, brazíliai magyar nemzedéken mutatta meg eredményét. A magyar nyelvet csak alapfokon beszélik, a nagyobb városok asszimiláló képessége lassan beolvasztotta őket. Az első nemzedék is kénytelen volt megtanulni a hivatalos, portugál nyelvet, ha a tisztviselőkkel vagy a hatóságokkal akarták magukat megértetni. Érdekességként említem meg, amit idős Burján István elmondott, a Sztrigyszentgyörgyre visszatért “brazilokról”, köztük Kiss Lajosról (1889-1962) is: “néha portugálul “galagyoltak ” egymás között, ha úgy akarták, hogy a jelenlevők ne értsék meg őket.”
  Igaza volt László János dévai telepes gazdának a kéziratában: az olyan “jótevők” mint Szabó Imre és Rádu János több kárt okoztak viselkedésükkel, a magyarság érdekeire nézve, mint az 1910-1913-ban elsikkasztott, kb. 68000 korona értéke.

  A levelet eredeti helyesírással közlöm. Nehéz kissé kiolvasni, de akkoriban a java bukovinai magyar így írt. Ha írt. Az olvasó vonja le a következtetéseket. A levél:

  Nagyságos
  László Ferenc Plébános urnak, Kalán.

  Első Sorban is Értesítem, Az Plébános urat hogy meg kaptuk Az Mihojzánk Küldött Levelét, amit köszönetel fogatam és Nem Bírok elég hálás leni az Plébános urval Szemben, Hogy Iljen Sok idő elteltével is meg emlékszik rolunk és még Fárádozik mű Értünk. Amire Műnk Nemis vagyunk talán Méltó Érdemesek, mert elhatuk az Szeretet Anyánk Szülő földjit, Az Drága Erdéli Bérczeket, Amit az Őseink Meg Szereztek Nekünk. És kivándoroltunk az Idegenbe az Brazilia vadok lakta Fölgyére. De ugy Szokták Mondani ki mit Keres hát megkapja. Hát most műjes it vagyunk az igéret fölgyén. Csak avan bene hogy Igy irva volt De meg adva Sohasem lesz. Dehát mit csináljunk hamár Igy Történt az, meglet káron imár késő bánkodni. És más kűlönben Nem mondhatom, Az Munkám után it sokal Joban megélek mint oda haza Bár melik földes Gazda. Csak hogy Az Őnálóság Bánt, mert Nem vagyok az magam Gazdája még ez idejig csak mindég Gyári munkás vagyok. De Nem soká meg segít Az Jóisten és az magam Gazdája leszek. Mert vetem 40 hold földet és Nemsokára ki fogunk meni Az telepre, hacsak az Jóistenis megsegit és ot kint majd csak Meg leszünk valahogy és az telepűnknek az Neve Szent Antal falva.
  És most még aztes megirom hogy az én nevemre czimzet levelben egyik Példán ami László Sándornak Szolot hát át kűltem Neki és ő itvolt Újév napján és Hálás Kőszőnetét fejezi ki Az Plébános urnak és aza levél Anyi czélt ért el hogy az Sándor teljesen megtört és egész máskép kezdet Gondolkozni. És Aztis monta, hogy ki fogja hozatni az feleségit és az kis fiját. Szoval az Csalágyát améjent elbirja intézni it az űgyet azal az Aszonyval amejikvel idájig tartot mert mán ugyes Régen el akarnak válni. Csak az tarcsa visza hogy van kőzősen Egy házuk. Szoval egy korcsma és Bolt hejiségük, amijent aztel agyák hát azonal elválik az Aszonytól és elküd Hajó jegyet at Csalágyának, amivel ki birnak jőni.
  És aztis monta az Sándor, hogy hacsak bír hát Minél előb Küld még egy kis Pénzt amiből Éljen az csalágya amig ő bír Hajó jegyet küldeni az számukra. És én általam let fel téve 10. Dolár. 1930. Deczember 18.án Az Teréz részére és egy levélis, és Azt hiszem hogy nem soká viszont Lásák ők egymást mert az én feleségem is Nagyon sokat Beszélt az Árpádnak hogy hoza ki Az csalágyát És ne néze hogy othon szenvegyenek, mertő neki az Törvényes felesége s Gyermeke ami oda haza van és ő iten él törvénytelen, egy olasz aszonyval. Az Nem szép, még amelet nagy vétek Istenek törvényeit meg vetni.
  És most még az Plébános úr ara kér engem, hogy tudasam az Iten élő kivándorolt híveiről hát amenyiben tudomásom van az őszes Strígy. sz. Györgyi kivándorolt magarok Iteni tartozkodási helyűkről hát Bátor vagyok egy kevés felvilágosítást adni Mind egyikről. És, Pedig első sorban is, én Rajtam kezdem meg Úgymind Győrfi Antal és az Csalágya mű amihota kijötűnk Brazilban hát még mindég egy hejen vagyunk egy Német társulatnak az Papír Gyár telepén Cageirason São Paulo álam Fővárosától 32 Kilométere Dél Keleti irányba és még it vadnak iletve it laknak 2 Őzvegy Szentes Péterné az csalágyával, és 3 Őzv. Szőcs Mihályné egyedül. És továbá 4 Becze Mihály az csalágyával egyűtt és töb it nem lakik Sz. Görgyi és az fő várostol 20 kilométere Észkra van Szent Bernád kis város, Brazil nyelven São Bernardo ot laknak 5 Őzvegy Csíszer Antal az őszes csalágyával 6-ik Bakos Jozsef 7 Csernik János 8 Péter Albert 9 Péter György 10 Miklós Márton 11 Maneszkul Ferenc ezek mind Bernárdon laknak és továbá Az város különböző részein laknak az tőbiek. Vila Marion lakik az Pál Joska csalágyával És Vila Anestacion laknak az kővetkezők 12 Benkő Ferencz az őszes Csalágyával 13 Kis Lőrincz most jelenleg nagyon beteg 14 Őzvegy Sorbán Fábiáné az csalágya egy részével 15 Benkő Márton 16 Kis Ferencz 17 és Benkő János lakik Vila Marianán egy másik részén az városnak és igen még Wila Anastacio 18 László Albert 19 László Sándor Árpád és ezek az Magyarok kivéve László Sándort Mind Gyári Munkások különböző Gyárakban keresik az minden napi kenyerűköt és még Pedig nagyon is Nehezen az maji Nagy munkahiány véget, mikor vadnak ojan Családok Hogy imán egy éves eltelt hogy nincs munkája és Rá vadnak utalva hogy Kegyelem kenyéren éljen az Brazil Joléti Kohány és Naponta Csak egyszer van kiosztás ételben kivéve az Szen györgyieket mert ezekbol Még Nem jotot senki aban az Sorsban, hogy más által éljen, hanem vadnak Más Nemzetek és Bizonymég Magyarokis épent elegen, és most Menjünk továb az Számlával. 20. szám Győrfi Miklos az Csalágyával kint Lakik Parana Álomban 685 Kilométere São Paulotol Észak Nyugatra, ot Dolgoznak egy Szalámi Gyárban. 21. Sorbán Mihály Őjis Szintén ot van. És São Paulotol Délre Csakis eben az Álomban 886 Kilométer az Fő Várostol, Boldog Aszony falva telepen 22. Turbuk Antal 23 Turbuk Zakar. 24 Székely István 25 Illés Gáspár 26. Őzv. László Gergelné az két kiseb fijával. És 27 őzv. Turbuk Péterné az kiseb fijaival ezek kint vadnak at Saját Pénziken vet telepen és éldegélnek ot Csendesen…egy Kis Aladár Nevű Győrgy megyei Fiu az Tanyitojuk mert van 45 család ot Kint és van Nekik Magyar Iskolájuk; és Nevelik nagyon jol ál ot kint szoval aki Korában kiment. és most csak ép Kato Ferencznek nem tudom az holétét és Kato Ágnesnak és Szentes Palinak. És az tőbi Ami még viszavándorolt Erdélben, Kis Lajos, Győrfi Vilmos, Győrfi János és Iten Bent az város banis van tőb magyar felekezeti Iskola amit Pénzen tartanak fel az magyarok. De mostan ába Nagyon Gyengén működik mert Nincs kereset és nembírják fizetni , és az én Gyermekeim, azok Jártak Brazil álami Iskolát És felsőb Iskolábanis Jártatom két fiut. De csak Brazilban Mert az Nem kerűlt Pénzben csak ép az vonat Jegyet Kelet fizetni. És most még Az valás Szent pontjábol. Nem épent az legjoban ál az Magyar Kolónia móst mert az Magyarok Nagyon kevés Bizalmat fektetnek az valásra. Pláne az nem Katolikusok Mert it ami valamijen Gyenge vezetőség ami Intézi az egyes magyar csoportok űgyeit hát az sem sokat tőrődik az valásval hanem inkább az Mulatságval van.
  Igen az Kabarékra és az Bálokra ara igen Nagy suljt fektetnek az Magyarok. De az Lélek üdvőségre azt lehet mondani majd semit sem. Csak is az Ember ha elmegy egy más felekezeti templomban az Isten tiszteletet végig halgatni és az Magyarok kösztis az Reformátusok azok mán joban ragaszkodnak az valásukhoz mert csak most nem Régen Keszték meg az Magyar Református Egy ház kőség elé készitését és máris van tőb mind 800 hive és minden vasárnap ősze Gyűlnek az város Minden résziből az Brazil Református templomban és ot halgasák végig az Szertartást. De bizony, Kedves Plébános úr az magyarok kösztis Nagy az Kűlőmség mert vadnak egyes Családok hogy amikor kijötek ide Hát kis apro csalágyik volt és kőnyen hagyták az Növelést és nem gyakorolták az valást és máma ha az ember meg kérdi atol at Gyermektől hogy mejen valásu vagy hát ezt a feleletet kapja rá hogy ő nem tugya mire jó az valás.
  És továbá az barátság Szempontjábólis it Nagy a kűlőmség. Mert it az ember ha ősz kerül egy idegen nemzetű embervel és valami eleséges szováltás túrténik egymás Kőzőt hát két szobol elvan Intézve mert az harmadik mánaz Lövés lesz, két három gojot és az ember élete levan számolva. Mert it egy Tyuknak drágáb az élete mind egy emberé mert it csak az fegyvert ismerik elég tételűl ugy az Uri osztály mind az Szegény osztály mert képes egyféle barátját egy Szivarért lelőni ha nem kínálja meg amikor rá Gyújt, ezért it mindentől nagyon Őrizkedni kel,…És most még meg említem az házasági Czeremóniát. Iten ha két szegény sorsú fijatal ősze akar kelni, hát kénytelen hogy tőrvénytelen élne. Mert az legolcsob Polgári Esketés 85 Milereiz Iletve Román Pénzben 1365 leji és az Egy házi eskű 40 $ mil 640 Leji. Például Én Férj hez atam 1930. ban két lányomat és az ketőnek az kiadás volt nagyon Szegényesen 20.500 Leji s éjen az világ it Brazilban.- És most Bocsánatot kérek a Plébános urtol az én ősze visza írt írásomért mer én Csak 6 honapot Jártam Iskolában és így Nem az legjob értel mesen tudok írni. És zárom Soraim és Maradok Méltó Tisztelettel

Győrfi Antal és Csalágya

Cageiras, 1931. Január 10.-én,

Estate São Paulo, Brazílía

Források:
1. Solymár Imre: A legtávolabbi bukovinai székely kirajzás: Boldogasszonyfalva (http://users.atw.hu/bszekely/si_brazi.htm)
2. Varga Ilona. A KIVÁNDORLÁS IRÁNYVÁLTOZÁSA ÉS A MAGYAR KIVÁNDORLÓK BEILLESZKEDÉSE LATIN-AMERIKÁBAN A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT, 1976, Szeged, ACTA UNIVERSITATIS SZEGEDIENSIS DE ATTILA JÓZSEF NOMINATAE ACTA HISTORICA TOMUS LVI. 33-34 old. http://acta.bibl.u-szeged.hu/4169/1/historica_056_001-053.pdf
3.Herberger Gyula: Brazília és az oda irányuló kivándorlási mozgalom. Déva, 1922.
4. Magyarok kisebbségben és szórványban, Teleki László Alapítvány, Budapest, 1995, 181-185. old
5. László Gergely Pál: kézirat