A bukovinai földekről

    Az osztrák uralom alatt (1774-1918), a bukovinai földek tulajdonjogában számos változás történt. Az osztrák császársághoz való hivatalos hozzácsatolás után (1775), a katonai hatóságok felmérése következtében, a földek állapota a következő volt: 375.725 hold szántó, megdolgozatlanul 183.403 hold, legelő 205.478 hold, erdő 864.642 hold és mocsaras-ingoványos 57.006 hold.
   A földek és az erdők jelentős része a radóci Ortodox Püspökség és a bukovinai kolostorok tulajdonában volt, a többi a bojárok, illetve a parasztok (községek) tulajdonában.
   Az osztrákok, az első stabil és megbízható kataszteri felmérést 1818-1823 között készítették el, amely szerint 180.293 ha (312.195 hold) szántó, 176.435 (305.515,152 hold) ha kaszáló, 143.120 (247.826,84 hold) ha legelő és 476.290 (824.744,89 hold) ha erdő létezett.
   Zachar Anton osztrák kutató, a bukovinai földeket három csoportba osztotta:
a). a sík és enyhén dombos vidék (a tartomány 40%-a), ahol összesen 242.844 ha szántó található, a mezőgazdálkodásra alkalmas földek 84,2%-a.
b). a hegyalatti vidék (a tartomány 27,7 %-a), területe 250.000 ha, ebből 12, 9 % szántó, a többi kaszáló és legelő.
c). a hegyvidék (a tartomány 32, 2 %-a), összterülete 338.000 ha, ebből 2, 36 % szántó, a többi kaszáló és erdő.
   A termelés növekedését és egyúttal az állam bevételét célozva, az osztrák közigazgatás megpróbálta a mezőgazdasági termelékenység növelését és javítását, újabb technikák és gépesítések bevitelével. A vidék népességének növelése is szem előtt volt, főként telepítésekkel, a birodalmon kívüli bevándorlók bátorítása és a parasztok terhének könnyebbítése. Igyekeztek a megművelendő területeket megnövelni, a templomok és kolostorok tulajdonában levő használatlan területek ugarolásával, a falvak rendezésével (szisztematizálás), a mocsaras területek lecsapolásával, új, modell települések létrehozásával. A lecsapolások, erdőirtások és használatlan területek megdolgozásával, 1774-1862 között a szántóföldek területe 36.236 ha-al megnőtt. 1815-1900 között a szántóföldek aránya 17,3%-ról 27,6%-ra növekedett, a megműveletlen területek felülete 5,4%-ról 2,9%-ra csökkent, akár a kaszálók, 16,9%-ról 12,6 %-ra.
   Ami a tulajdonokat illeti, az osztrák uralom végén a nagy földesurak tulajdonában volt 19%, az Ortodox Egyházalapnak 26%, az állam tulajdonában 2%, a kisgazdák 45%-ot mondhattak magukénak, a községek pedig 8%-ot.
   Az osztrák uralom kezdetén a tulajdonok 70-75%-a románok kezében volt, a XIX. század közepén, a 114 nagybirtokos közül 41% volt román, 29% örmény, 22% lengyel, 4% zsidó és 4% mások tulajdonában.
   1910-ben a román tulajdonosok aránya 31%-ra csökkent, a lengyeleké és örményeké 32%, más népcsoportoké 5%, a zsidóké pedig 23%.
Az osztrákok próbáltak az 1850-es években egy agrárreformot megvalósítani, de kevés sikerrel. Ennek oka a kevés, rendelkezésre álló földterület, a földek feldarabolása örökösödés útján, a falvakbeli nagygazdák fellépése. Ez mindenképp szerepet játszott a bukovinai parasztság jólétének megcsappanásában, kihatott az egészségügyre, a kultúrára és az írástudatlanság magas arányának számára.
   Az első világháború kitörése küszöbén, a bukovinai, megdolgozandó föld 63,79 %-a, vagyis 666.530 ha a nagygazdák kezében volt, 1257 uradalom volt 50-1000 ha között és 125 gazdának1000 ha-on felülvolt a tulajdona.
   A XIX. század végén a nagygazdák 75%-a maga foglalkozott a földekkel, a többiek árendába adták ki 3-12 évre. Az Egyházalap bizonyos személyeknek adta ki a földeket, akik majd tovább árendálták a parasztoknak.
   Az igazságtalan elosztást a számok is tükrözik: 6053 nagygazdának (10-50 ha között) a tulajdonában volt 112982 ha, míg 191732 parasztnak jutott 264688 ha. Egy egyszerű számítással kiderül, hogy a nagygazdákra fejenként 18,66 ha jutott, míg a parasztokra 1,38 ha.
   A telepesek behozatala elsősorban gazdasági okokból történt, a termelékenység növelésére, a felszíni és altalaji kincsek kiaknázására, és nem utolsó sorban az adófizetők számának növelésére. A németeket nem érdekelte, hogy ki jön, csak dolgozzon és fizesse adóját, mivel a helyi románság termelése még az önmaga szükségletét is alig fedezte. A magyarok szempontjából az első telepítéseknél (1774-1776) Mártonffy Mór és Beddaus kapitány, majd Hadik András bizonyul jó ügynöknek, ami az 1785-1786-os telepítéseket illeti. Az érkező lengyelek 3 év adómentességben részesültek, akár a Moldvából érkezettek. Ezek szerint az első magyar telepesek 5 évig nem fizettek adót, míg az utólagosan érkezettek csak 3 évig. Igaz, a kapott földekért haszonbért kellett fizessenek azoknak a kolostoroknak, amelyeknek a föld a tulajdonában volt, az istensegítsiek esetében 150 forintot a szolka-i kolostornak.
   Az első időszakban (1775-1782 között), az osztrákok által Moldvába küldött „toborzóknak” is köszönhetően, a bevándorlás, a kor viszonyaihoz mérten, nagy méreteket öltött. Az említett évek között 6000 család érkezett, ezekből 1781-ben 1330 család, 1782-ben 3083 család. A Putna folyó völgyében letelepedett bevándorlók 20 év adókedvezményt kaptak, míg a Lucacesti-i telepesek 5 évet. A második időszaktól kezdődően (1785), már beindul az elvándorlás Bukovinából, több helység teljesen lakatlanná válik: Sf. Onofrei, Sf. Ilie, Prevorschi, Badeuti, stb. Következő évben (1786) már 277 üres házat írtak össze, és a számítások szerint 1785-1786-ban 6937 személy távozott Bukovinából. Aiser kormánytanácsadó megjegyzi, hogy 1786-1787-ben az egyházi földekről 221 család távozott.
   1789-1803 között 14.747 személy távozott Bukovinából Moldvába és 5944 személy érkezett Moldvából. A kivándorlás okai: a magántulajdonok nem létezése, a katonai besorolástól való félelem, a földbérlők (árendások) kegyetlenkedései, a robot napjainak növelése bizonyos falvakban, a dézsma önkényes begyűjtése, a földekről való terméklopások, stb. Növelte az elégedetlenséget a kedvezőtlen időjárás, az 1786, 1788 és 1816-os évekbeli szárazság, az orosz-török háború lezajlása 1788-1792 között.

Források:
1. Analele Bucovinei, Anul XII, 2/2005, Stefan Purici, Premisele reformei agrare in Bucovina, 1918-1921, p. 185-187
2. Mihai Iacobescu, Din istoria Bucovinei, vol. I. (1774-1862), De la administratia militara la autonomia provinciala, Bucuresti, Editura Academiei Romane, 1993, pag. 210. A szerző a iugar (hold) területnek 0,5775 hektárt jegyez be.
3. M. St. Ceausu, Bucovina Habsburgica de la anexare la Congresul de la Viena, Iosefinism si postiosefinism (1774-1815), Iasi, Fundatia Academica „A.D.Xenopol”, 1998, pag.149-150.
4. E.I.Iamandi, M.St. Ceausu, Aurelia Petcu, Cateva aspecte de geografie istorica, privind repartitia resurselor agrosilvice in Bucovina (sec. XVIII-XIX), in „Suceava. Anuarul Muzeului judetean”, XIII-XIV, 1986-1987, p. 185-186
5. Ion Nistor, Istoria Bucovinei, Bucuresti, Editura Humanitas, 1991, pag. 61
6. Aurel Morariu, Bucovina, 1774-1914, Bucuresti, Tipografia Lupta Nicolae Stroila, f.a, p.82-83
7. Raimund F. Kaindl, Geschichte ... Cernăuţi, 1898, p. 71-72 ; E. Hurmuzachi, idem, VII, p. 474.
8. I. Nistor, Analele Academiei Române, seria II, t. •XXXVII, mem. secţ. istorice, 1915, 122. old.
9. F. A. Wickenhauser, Molda, II, 2, Czernowitz, 1887, 115-116. old ;