A józseffalvi tűz, 1939 (2-ik rész).

   Keleti Újság, 1939. augusztus 31. „Légy jó mindhalálig!“ üzenetet küldött az utókornak az újjáépülő Józseffalva. Az új Józseffalva alapkövébe zárt okmány megrázó szövege. Múzeumban gyűjtötte össze a tűzvész és a segítőmozgalom emlékeit.
— A „Keleti Újság” munkatársának helyszíni tudósítása —

***********************************************
   Józseffalva.
  Gyászos sorfal volt: kormos romok a széles utca két oldalán. És most mintha a diadalmas élet ujjongó sorfala varázsolódnék a józseffalvi utcára: katonás sorokban állanak az új házak szürke betonalapjai, várva a rájuk épülő téglafalakat. Ezen az őszön — jó érzés lesz hallanunk — fedél alá jutnak a józseffalvi leégett székelyek és Isten segítségével egy év múlva, ilyenkor, csak Józseffalva újonnan pirosló cseréptetői emlékeztetnek arra, hogy itt tűz pusztította el a régi házakat, de a józseffalvi tűzveszedelemnek és a nyomában kivirágzott segítőmozgalomnak emléke élni fog nemzedékeken át! Nemcsak a most élők lelkében hagyott kitörölhetetlen nyomokat mindaz, ami Áldozócsütörtökön és nyomában történt. Józseffalva mai lakói úgy érzik, hogy emléket kell állítaniuk: fiaiknak és unokáiknak is mindig szemük előtt legyen a pusztító láng, és ami ennél is nagyobb, a testvéri szeretet építő lángja. Ezért gyönyörű az a gondolat, hogy az új falu alapkövébe üzenetet zártak be. Üzenetet a késői unokáknak.
   Üzenet a sírból.
  Néhány nappal ezelőtt Péter Céno Ambrus egyszerű józseffalvi gazdálkodó keresetlen szavakkal megírt tudósítása írta le az alapkőletétel ünnepségét. Most kiegészíthetjük a tudósítást annak a megrázó üzenetnek szövegével, melyet Németh Kálmán dr., a józseffalviak lángoló lelkű papja fogalmazott meg költői szívvel és lendülettel. A betonból készült, alapkő a következő szövegű levelet zárja magába:
  „Gyermekeink, Unokáink!
A sírból beszélünk hozzátok, nagyon-nagyon mélyről, a túlsó temetőből, abból a korból, mikor a falutok dombja még egy második temető volt. Mi még térdig koromban és hamuban állunk, de elcsigázott s a szüntelen sírástól megpirosodott szemeink már látják az új falut, már látnak Téged Kedves, akinek mi lélekből és szeretetből falut építettünk olyan időben, amikor minden ág húzott minket, és amikor kiéhezve, meggyötörve állottunk térdig a sárban, az agyagos gödörben azért, hogy Ti boldogok lehessetek.
  1939-ben, Áldozócsütörtökön az úr feláldozott bennünket égő, üszkös oltáron. Égett állatok és megégett emberi arcok, kezek és lábak pörkölt szagával volt tele a levegő emez áldozati oltár körül. Borzasztó füst takarta el előlünk az eget, amely felé sokat szenvedett nagyatyáink és édes szüléink tiszta, gyermekded hivő szeme tekintett. A füst elszállott és megint megkerestük szemeinkkel a régi utat az Ég felé. A Ti anyáitok és a Ti apáitok nem kenyér után áhítoztak, hanem imakönyvekért és rózsafüzérekért. Eme hitből fogant kívánság nyilvánvalóvá válott és mindenütt, ahol úgy imádkoznak, mint mi, ahol ugyanolyan módon énekelnek, és ahol ugyanúgy éreznek, mindenünnen, a drága Erdélyből, Biharból, Bánságból segítségünkre jöttek az emberek. Minket siratott az a drága és kedves világ és módját ejtette annak, hogy minket az életnek megmentsen, az éhhaláltól megszabadítson, sebeinket begyógyítsa, és szívünket megmentse a kétségbeeséstől. Az erdélyi magyar sajtó meghúzta a vészharangot, és mindenfelől özönleni kezdtek a szeretetadományok, a vigasztaló levelek, a segítségek.
  Kormos pusztává válott falunk, ahol még vendéglátó fedél sem maradt, és mégis látogatott helyévé válott a világnak, ahová összesereglettek orvosok, mérnökök, írói nagyságok, ahova vágyva vágyott segíteni jönni a szerzetes nővér és hihetetlenül kedves versenyre szállt a segíteni akarásban, akik szintén szerettek volna jönni sebeinket gyógyítani, fáradt lelkünket, megvigasztalni és reábiztatni a visszaépítés munkájára, amelyre az utolsó deszkaszálat és az utolsó banit is, drága szívvel adták, akiknek meleg vágya volt meglátni egyszer az új falut, és akiknek egyetlen célja a Te jövendőd.
  Te már egy szép faluban élsz, köröskörül roskadoznak gyümölcstől a fák, amiket mi ültettünk, amelynek gyümölcséből nem ehetünk, mert a pokoli tűzben mindenikünk legalább húsz évet öregedett s az életünk így nagyon megrövidült. Annyi időt kértünk a jó Istentől, hogy Isten és a jó emberek segítségével befejezhessük a faluépítést és a bukovinai téli hideg borzalmai elől a Te atyádat, aki mostan még pólyák között szendereg, a télire tető alá vihessük.
  Kívánjuk, hogy boldog légy abban az új faluban, ahol piros cseréptetők kacagnak és újrafaragott székely kapuk galambdúcaiban fehér galambok tanyáznak és nézik a Te boldog életedet, aki már többet nem fogsz leégni és nem kell újra kezdened az életedet, mint közülünk többeknek, akik ma így sóhajtoznak; Nagyapám leégett és az anyám is és most leégtem én is.” (Erős János józseffalvi lakós igazmondása.). A Te fészkedet úgy akarják megépíteni 1939-ben a már régen porladó öreg fecskék, hogy soha többé le ne éghess és boldog lehess. A szívedre kötünk valamit. El ne felejtsd a mi szenvedésekben megedzett forró hitünknek tanításait. Légy tiszta lélekben és testben. Légy jó mindhalálig! Légy jó mindhalálig!
  A szívedre kötünk néhány drága nevet, akik már velünk együtt porladnak és elsőnek siettek rajtunk segíteni. Legelőször Horosz Béla kolozsvári újságíró volt minálunk, akit Nyírő József szerkesztő küldött azzal a céllal, hogy a kormos kardot az országban széjjel hordozza. A Romániai Magyar Népközösség képviseletében először Kós Károly író és tervező járt a falunkban, vele jöttek az Erdélyi Magyar Gazdasági Egylet megbízásából Seyfried Ferenc mérnök, akivel a terveit készítették. Később Albrecht Dezső dr. bánffyhunyadi ügyvéd, Rátz Mihály kolozsvári építész és Bálint József, az erdélyi Katolikus Népszövetség igazgatója jött Józseffalvára. Az alapkő megszentelését, ennek az írásnak lecementezését Bálint József végezte, a bukovinai szomorodottak aranyszájú vigasztalója, aki most is itt van közöttünk és tanúja szenvedéseinknek, valamint bátor, bizakodó erőfeszítéseinknek, amit a Te jövődért teszünk. El ne feledd megemlítni a halottakért szóló imádságodban a legdrágább jó barátnak, Elekes Dénes istensegítsi plébánosnak nevét, aki annyiszor, jött el gyalog és szekérrel távoli otthonából, hogy paptársát felkeresse, neki segítsen a visszaépítés munkájában, s aki aranyos szívének minden kincsét megcsillogtatta a sokat szenvedett bukovinai testvérfalu előtt. És imádkozz mindazokért, akiket a következő utasítással küldöttek Józseffalvára:
 — Építsetek falut lélekből és szeretetből!
 Imádkozzatok azokért, akik végzik a visszaépítendő falu számadásait az Erdélyi Katolikus Népszövetség, illetve Márton Áron erdélyi püspök úr és Boga Alajos kolozsvári kanonok úr megbízásából. Imádságban emlegesd az ő nevüket is, valamint, Fiedler István várad-szatmári püspök úrét. Hálával emlékezz az erdélyi Katolikus Népszövetségre, a gróf Bánffy Miklós vezetése alatt állott Romániai Magyar Népközösségre, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület nagy munkájára és áldozataira. Ne feledd imádból az erdélyi magyar lapokat és azoknak vezetőit, valamint másvallású testvéreinket, sem, akik annyi jó szívvel, siettek segítségünkre. Itt van ezen a vasárnap¬ esti szép ünnepen Kovács György kolozsvári építész is, aki új lendületet adott a munkának. A talapzatba a tűzről szóló tudósítások mellett letesszük dr. Pál Árpád jelentéseit is, aki sokáig vendégünk volt és azt állítja, hogy a szépen viselkedő keresztviselők között gyógyult meg a lelke és erősödött meg még jobban keresztény katolikus hite.
  Vigyázz a hitedre!
  Légy jó mindhalálig! Légy jó mindhalálig!
  Józseffalva, 1939. Szent István napján.
  Dr. Németh Kálmán plébános.
********************************************************

   A földkerekség egyik legérdekesebb múzeuma Józseffalván.
  Ez a megrázó üzenet láthatatlan megörökítése Józseffalva szomorú emlékezetű évének. Láthatatlan, mert hiszen a földbesüllyesztett alapkőre ráépül az új ház és ez az írás hozzáférhetetlenné vált máris. De lesz egy látható megemlékezés és emlékeztető is. Németh Kálmán dr. megkapó ötletének megvalósulásaképpen József falván elkészül a földkerekség egyik legérdekesebb múzeuma.
  A templom keresztelő kápolnáját alakítják át múzeummá és ide kerülnek a tűzvész emlékei: alaktalan, ököl nagyságúra összeolvadt ablaküveg, formátlan vasdarabbá olvadt kaszák, megszenesedett gerendák, a falu pusztulásáról készült fényképfelvételek, a tűzveszedelemről szóló újságcikkek lesznek többek között a múzeum tárgyai.
  Ezeket a tárgyakat a kápolna földalatti részében helyezik el, mintha szinte jelkép is lenne, hogy, eltemették” a szomorú emlékeket. A kápolna földfeletti helyiségében rendezik be új Józseffalva múzeumát. Ide fényképekben és írásban helyezik el a gyönyörű lendületű segélymozgalomnak a mozzanatait.
  Itt helyezik el az adakozók neveit tartalmazó aranykönyvet is. Érdekes darabja lesz a múzeumnak az a vályogtégla, amelybe dió nagyságú lyukat ütött a jégverés, amikor tízezer frissen vetett tégla pusztult el. De idő kerülnek azoknak arcképei is, akik hozzájárultak munkájukkal Józseffalva újjáépítéséhez.
  A jelen üzen a jövőnek: ez történt Józseffalván az Úr 1939-ik esztendejében.
  HOROSZ BÉLA

   Keleti Újság, 1939. szeptember 2. A józseffalvi tűzvésznek most vannak az első halálos áldozatai. Az izgalom, a megfeszített munka és a hiányos táplálkozás miatt meg növekedett a gyermekhalandóság. Nincs orvos Józseffalván, de a betegségek réme állandóan ott lebeg a tűz óta legalább húsz évet öregedett emberek feje fölött. A „Keleti Újság” munkatársának helyszíni tudósítása - (Józseffalva, augusztus 31.)
**********************************************************
  Fiatal gazda. Végignéz a sáros, latyakos, agyagos emberek csoportján, aztán messze hallszó hangon kiáltja:
  — Fiuk dologra!
  És az emberek, asszonyok, lányok, alighogy letörölték a verejtéket arcukról és tízes csoportokban átvették az egy kilós szalonna adagot, máris vidáman sietnek vissza a téglaformáló pad mellé, az agyagos gödörbe, a szárításhoz. Még tréfálkozni is van kedvük:
  — Nem illik csizmában téglát vetni! — évődnek egyikkel - aki nem mezítláb dolgozik, mint a többi.
  A falu mögötti völgyben gyönyörű látvány a munka lüktető üteme. A gödörben ássák az agyagot, mások már viszik is, ismét mások homokot hordanak, aztán a formázó padon vidámarcú lányok, asszonyok, férfiak úgy gyúrják, mint a túrósgaluskát, egyforma mozdulattal alakul ki a vályogtégla. És milyen ügyesek, mennyire, belejöttek a józseffalviak, akik azelőtt sohasem űzték ezt a mesterséget. Keserves munka, de megtanulták. A múlt szombaton volt a rekordnap: egyetlen napon hatvan hijján harmincezer téglát vetettek ki!
  Minden család két tagot küld a téglavetéshez. Ahol nagylány és legény van, ott aránylag könnyű kérdés. De ahol kevés a felnőtt a családban, ott bizony nehéz a megoszlás. A mezei munkát is el kell végezni, hiszen az biztosítja majd a téli ellátást. Kora reggel már ott állnak a hideg vízben és dolgoznak, majd kiszaladnak a mezőre, ismét vissza a téglavetéshez, akik másképpen nem tudják megoldani.
  Az asszonyoknak és lányoknak külön tízlejes jutalmat tűztek ki, ha ötszáz téglát vetnek egy nap. Látni kellene azt a buzgalmat, amit a férjek és a legények kifejtenek! Már hajnalhasadáskor, munkakezdés előtt, ott vannak és hordják a munkahelyre az agyagot, hogy „Meglegyen az ötszáz".
A megfeszített nehéz munkának és a kevesebb, hiányosabb táplálkozásnak máris két szomorú eredménye van. József falván, a tűzvésznek tulajdonképpen most vannak az első halálos áldozatai.
  A tűzveszedelem szerencsére nem követelt emberéletet, de most a tűz után három hónappal az újszülöttek közül többen meghaltak!
  Az izgalmak, a gyengébb táplálko¬zás, a szinte a szülésig tartó kemény munka úgy megviseli az anyákat, hogy minden újszülött élete veszélyben forog. A fertőzötté vált, agyagos víztől lábaikon sebek keletkeznek. A zsúfolt lakásokban, az összetákolt kalibákban állandóan ott lebeg a betegségek réme. És nincs, egy orvos József falván! Fiatal orvosnak a legszebb, legemberibb, legtestvéribb feladat volna, ha néhány hónapot Józseffalván tölthetne!
  A másik szomorú megfigyelésem, hogy az emberek a tűz óta legalább húsz évet öregedtek. Arcukra kemény ráncokat vésett a szenvedés. Találkoztam olyannal, akit alig ismertem meg, úgy megöregedett. Sokukban csak a feléjük áradó szeretet tartja a lelket. És a nagy-nagy bizakodás, hogyha nem is maguknak, de gyermekeiknek újraépül a falu...
                                                                                                                 ***************

  Ők maguk kérték, hogy előbb az istállók épüljenek fel.
  — Mi az állataink után élünk — mondták. Ha nem lenne fedél télire az állat felett, mi lenne a tehenecskével, a tejecskével, a gyermekekkel. Mert a gyermek a józseffalviak szeme fénye. A tej a legfontosabb gyermektápláló eledel. Így vezetett a józseffalviak féltő gondolatsora a tehén fedél alá juttatásától a gyermekig. És így is lesz. Az egybeépített istálló-csűrök épülnek fel először. Télire az istállóban lakik majd a család, egy fedél alatt az állatokkal. De mindjárt, itt meg kell mondanunk, hogy ezek az istállók olyan modernek, olyan szépek, hogy sok helyen a lakóház sem olyan...
                                                                                                            ********************
   Gödörben, pincelyukakban már nem igen laknak. Üszkös gerendákból, deszkadarabokból kis bódékat emeltek, vagy egyszerűen csak tetőt hoztak egykét ágy fölé. A hűvösre fordult, bukovinai éjszakában sokat szenvednék szegények. Fázva, dideregve, legtöbbször álmatlanul virrasztják át az éjszakát. Nem panaszkodnak emiatt, úgy kellett ellesnem ezt a mondatot:
 — Reggelre vagyunk a legfáradtabbak... Estére beletörődünk a munkába…
  Az összetákolt tetőn éjszaka az eső becsorog. Reggelre kiteszik az ágyneműt száradni és bizony sokszor megesik, hogy akkor is megveri az eső. És mégis szívesebben laknak így is, a saját helyükön, mint másnál meghúzódva. Annyira erős bennük az otthon szeretete!
  Azért még most is több épen maradt háznál tizenötön-húszan vannak összezsúfolva. A legnagyobb békességben élnek egymással.
 — Egyek vagyunk a nyomorúságban, megvagyunk szeretetben és meg kell egyeznünk — mondják.
  „Szolgálnék édesapámnak deszkát"
  Józseffalvi gyermekek. Milyen szépek, egészségesek, pufók, kerek arcnak. Angyalarcúak, mintha Murillo ecsetje lehelte volna arcukra a csattanó pírt. Most rájuk is munka háramlik. A nagyobbacskák gondozzák a kisebbeket, míg a szülők a téglavetésnél dolgoznak, öklömnyi gyermekek őrzik a libákat és a teheneket. Milyen szerények! Minden vasárnap cukrot osztanak nekik, hadd édesítődjék egy kissé — most — nyomorúságos életük. Nem tolonganak, valósággal kutatni kell, hogy ki nem kapott még, mert az ősi gyermeki ösztön ellenére sem kérnek.
  És a játékuk is belesimul a falu szomorú sorsába: legkedvesebb játékuk az, hogy a kormos tégladarabokból házacskát, építenek a legkisebben is mintha ott izzana az akarat, hogy felépül a falu. A kis négyéves Borbáth Lídia arra kérte édesapját:
  — Engedjen el édesapám szolgálni. Szolgálnék édesapámnak deszkát.
  Ez a feketeszemű, szőke hajú lánykában már bontakozik az a szép lélek, amelyért a józseffalviakat annyira szeretni kell.
  HOROSZ BÉLA

   Keleti Újság, 1939. szeptember 8. Két előadási rendez Józseffalva javára a kolozsvári Orpheus műkedvelő egyesület. (Kolozsvár, szeptember 6.)
  A kolozsvári Orpheus műkedvelő egyesület nemes emberbaráti mutatóra vállalkozott: elhatározta, hogy bekapcsolódik a pünkösd előtt elhamvadt Józseffalva megsegítéséért folyó akcióba és két előadást rendez Józseffalva javára. Az előadások tiszta jövedelmének felét a nemes cél elősegítésére ajánlja fel.
  Elsőnek a Jókai „Arany ember" című regényéből készült nagysikerű színművet hozza színre. Az előadáson nemcsak az egyesület régi és kipróbált műkedvelői jutnak szerephez, de a többi kolozsvári testvéregyesületek legjobb erői is bekapcsolódnak vendégként. Az előadást Kovács Zoltán rendezi, akinek három évtizedes múltja van a művészi színvonalon álló műkedvelő előadások rendezésében. Másodiknak a „Csókon szerzett vőlegény" c. nagy zenés vígjátékot adja elő a kitűnő műkedvelő-együttes. Az Orpheus vállalkozása a Magyar Népközösség ellenőrzése alatt zajlik le, s a kolozsvári magyar társadalom előkelőségei közül sokan vállalták a védnöki tisztséget.

Keleti Újság, 1939. szeptember 13. Munkájukkal járulnak hozzá az erdélyi magyar iparosok Józseffalva újjáépítéséhez. (Kolozsvár, szeptember 11. Május 24-én a Magyar Népközösség Társadalmi Szakosztálya levelet intézett Erdély néhány tehetős asztalosához és bútorgyárosához azzal a kéréssel, hogy a városukban lakó többi asztalosok segítségével és munkájával járuljanak hozzá a felépítendő józseffalvi házak asztalosmunkájának elkészítéséhez. Sokat, kért a Népközösség, mert azt kérte az iparosságtól, amiből él: a munkáját, az idejét, ingyen. Mindössze az ajtó és ablakszárnyak méreteit és tervrajzát küldötte el. A felhívás mégsem maradt a pusztába kiáltó szó. A beérkezett válaszok közül itt közöljük Reinhardt Gyulának, az aradi asztalosok nevében a Magyar Népközösség Társadalmi Szakosztályához intézett levelét:
   „Augusztus 23-án kelt nagybecsű levelére válaszolva, a következőkről értesíthetem. A józseffalvi házakhoz szükséges ajtólapok és ablakszárnyak elkészítése iránt a tárgyalások annyira haladtak’ hogy az aradi asztalosmesterek vállalkoztak eddig, 40 darab nagyobb ajtó 190x85 cm. szárny, 20 darab kisebb ajtó 190x70 cm. méretű szárny, továbbá 40 darab ablakszárny elkészítésére díjmentesen, az ezekhez való faanyag beszerzésére külön gyűjtést intéztünk és így ez a mennyiség teljesen díjmentesen áll itt rendelkezésre 10-12 napon belül.
  Kérem a díjmentes elszállításra szükséges fuvarlevelet cirka 2500 kg. súlyban nekem mielőbb megküldeni, hogy a munka elkészültével azonnal feladhassuk. A részletes elszámolást, amit a Magyar Népközösség aradi elnökének közreműködésével fogunk megtenni elküldjük a szállítás alkalmával.
  Szíves üdvözlettel:
  Reinhardt Gyula sk.

   Keleti Újság, 1939. szeptember 18.
  Kedves vendége volt a napokban szerkesztőségünknek: Kolozsváron járt és felkeresett bennünket Németh Kálmán dr., a bucovinai Józseffalva fáradhatatlan, apostoli-lelkű plébánosa. Tőle hallottuk az örvendetes hírt, hogy a tűzvész sújtotta faluban immár 29 gazdasági épületet hoztak tető alá s lankadatlan ütemben folyik a többi házak építése is, hogy a kárvallott, de hitüket nem vesztett bucovinai székelyeknek legyen hol meghúzódniuk a korán beálló bucovinai tél süvítő szelei és hóviharai elől. Örömmel adunk hírt egyúttal arról is, hogy a Józseffalva megsegítésére ismét újabb adományok érkeztek s ezekkel a Keleti Újságban kimutatott adományok összege 846.225 lejre emelkedett.

    Ellenzék, 1939. szeptember 29. Befejezés előtt áll Józseffalva újjáépítése. KOLOZSVÁR, szeptember 28. (kivonat).
    A magyar társadalom nemcsak pénzbeli adakozással nyújtott segítséget a józseffalvi leégett testvéreinknek, hanem sokan önkéntes szellemi vagy fizikai munkájukkal kapcsolódtak be az újjáépítés munkájába. Így kevesen tudják, hogy a józseffalvi építkezéseknél egyik legnagyobb segítséget egy magyar leánynak, Havrillay Ilonának munkája nyújtotta.
    Ő volt az, aki két hónap óta állandóan ott tartózkodott és vezette az óriási üzemnek a számadásait, naponta küldte a munkálatokról rendkívül pontos jelentéseit Népközösségünkhöz és a róm. kath. Népszövetséghez, melyek alapján lehetővé vált a pontos anyagszállítás és az építkezés zavartalan menete. Miután az anyagszállítás már lebonyolódott és az idei építkezéshez szükséges minden anyag hiánytalanul megérkezett, az ő ottani munkája nékülözhetővé vált és így a napokban hazaérkezett, hogy átvegye régi munkakörét.
    Havrillay Ilona felkereste a Népközösség Központi Irodáját, hogy beszámoljon az építkezési munkálatok jelenlegi állapotáról, örömmel újságolta, hogy hála a szép időjárásnak, az idei építkezéshez szükséges összes vályogtéglát, számszerint egymillió darabot, sikerült kivetni. A megerősített kőműves csoportok 50-néI több épületet húztak fel, s olyan iramban dolgoznak, hogy az ácsok alig tudnak velük lépést tartani.

  Keleti Újság, 1939. október 1.
  Józseffalván megismétlődött a főnix madár legendája. Vidám nótaszó mellett kél életre hamvaiból a tűzvész sújtotta bucovinai magyar falu. Bálint József, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója, az újjáépítési munkálatok helyszínre kiküldött vezetője küldte Józseffalváról a „Keleti Újság“-nak ezt a közvetlen hangulatú írást: (Józseffalva, szeptember hó.)
  Erdélyi olvasó, azt hiszed oly könnyen megy egy leégett falu újjáépítése, mint ahogyan a terveket a zöld asztal mellett megrajzolták? Elvezetlek Józseffalvára, a porráégés utáni negyedik hónapban. József falvára, ahol a Főnix-madár meséje vált valóra s a cselekvő szeretet a pernye, az üszők és a hamu helyén új életet varázsolt.
  Egymillió tégla.
  A téglavető telepen már csak a téglavetőgép kazánja pöfékel. Mintha a dugattyú új dalt énekelne: az erdélyi testvérek áldozatkészségét magasztalná! Másodpercenként ontja a nyerstéglát. A telep többi része már csendes. Csak az agyagbányák hatalmas ásító torka beszél az új életről: belőlünk való az új József falva!"
  És fenn a dombtetőn az új piros tetejű házaik olyan vidáman kacagnak, mintha rábólintanák: „Úgy van!" Ezekbe, az agyagbányákba mennyi könny hullott, verejték csörgött! Mennyi láb tört sebesre, hasadt ki véresre. Egy porráégett falu népének verejtéke, könnye, testi és lélekfájdalma. Egy millió tégla! Még kimondani is sok, hát még lábbal kiásni, meggyúrni, kézzel megformálni, felverni, megszárítani, kihordani!
   Az istensegítsi kántor művészete.
  Józseffalván nincsen egyetlen üzlet, se korcsma, sem étkező helyiség. 300— 400 munkásszáj naponta mégis eszik s a falu népének is ennie kell. Molnár Ambrus istensegítsi kántor a népkonyha vezére. Csak egy télen járt iskolába, ahogyan ő mondja, de olyan aláírása van, hogy bárki megirigyelheti és jobban számol, mint a leggyakorlottabb fizetőpincér. És milyen becsületes! Naponként ennyi embernek, fejenként húsz lejért háromszor ad enni! Ez művészet! Megtanulhatnák bárhol élő vendéglőseink!
   Délben két ember hatalmas husángokkal keveri a nagy üstben a puliszkát. Ennyi puliszkára nincs is lapító méretezve. A népkonyha ajtaját fordítják ki sarkából, azt terítik le tiszta kendővel és arra borítják ki az egy méter átmérőjű puliszkaóriást. Ehhez dúsan fogy aztán a jó borjútokány. Nem szűk a porciózás: aki nem lakott jól, kap még egy adagot.
   Román, magyar, német, lengyel ácsok.
  Kell is a táplálék, hiszen kemény ez a munka. Ácsok harmincheten vannak. Fúrják, faragják, vésik a fenyőket. Istensegítsről van a legtöbb, de Józseffalva sem marad mögöttük. Akad közöttük román, német, sőt lengyel ács is. Egyik csoport farag, a másik ablak és ajtótokot, készít, a harmadik csoport Czakó erdélyi, magyarfenési vezető-ácsmester irányításával tetőszerkezetet állít össze. Egész sereg kész fal várja már a tetőt. Félszáz kőműves akkord-munkája versenyez. Lázas munka, hogy minél több legyen a köbméter. Van is számolni valója Kovács József kolozsvári munkavezetőnek. Tekintélyes, munkásember. Félnek is tőle. Reggel ő az első és álmukból is felriasztja a munkásokat, józseffalviakat, ha építésről van szó. Nála nem „amerikázhat“ senki. Még az istensegítsi fuvarosok is félnek tőle, pedig ezek a kemény emberek nem igen ijednek meg az árnyékuktól. Öreg cserepező simogatja az épületek tetején a piros cserepet. Mintha az erdélyi testvérek szívét simogatná. Most tanulta a cserepezést.
 — Jó lesz, ugye istállóm? — kérdi büszkén.
  Szól a józseffalvi nóta. Messze hallszik az asztalosok gyalujának muzsikája. Két új épület üres termét rendezték be műhelynek. Nóta szól az egyikből:
Temető kapuja, mind a kettő nyitva
Bárcsak engem odatemetnének, hej, abba az idegen sírba!
Sírom tetejébe virágot ültetnek,
Arra járnak a józseffalvi lányok,
Hej, rólam szedik a virágot.
Szedjétek, szedjétek rólam a virágot,
Csak azt az egy fehér liliomot,
Hej, rólam le ne szakítsátok.
Ha leszakítjátok, el ne hervasszátok,
Vitessétek a sírom tetejébe,
Hej, éljen a fekete földben!
   Megtanultam a nótájukat, józseffalvi magyar nóta, a szívemig ér.
   A jövő kertje.
  Pufókarcú, mosolygós szemű embercsemeték: józseffalvi gyermekek.
Vannak hála Istennek elegen. Minden családban átlag öt. Itt nem egykéről, de ötkéről, nyolckáról, tízkéről lehet beszélni. Legtöbbjük elhagyta már a pince-odút, ahová a tűzvész kényszerítette őket. Rendre leomlanak, már a hevenyében összerótt, kalibák, kunyhócskák is. Hangos az iskola udvara is a gyermeknevetéstől. Ceruzát, tollat, gumit, irkát kapnak. Ezt is Erdélyből, Szebenből küldötte a jó Ludvig bácsi. És milyen sokat! Mindenkinek jut, pedig 240 gyermek jár Józseffalván iskolába. Ahányszor ezek az apró kezek leírják: Erdély, mindnyájan érzik, hagy ez a szó nekik egyet jelent az életükkel. Megállók egy új épület mögött. Senki sem lát. Belülről gyermekhangok tiszta csengése száll. Szíven üt az ének. Úgy énekelnek, mint nálunk Oroszhegyen, Zetelakán, Szentkirályon, Ditróban: „Szép violácska, óh áldott Szűz Anya!"
  A jótevőkért száll az első fohász az új házakban.
  Alig készül el egy-egy épület, még rá sem tették jóformán az utolsó cserepet, máris bevonul a család. Hozzák a cókmókot a hónuk alatt. De mit? Igazán semminek sem mondható, hiszen még az utolsó lapítójuk is elégett.
  Kovács József munkavezető lapítókat készíttetett az asztalosokkal a deszkavégekből. Milyen örömet kelt egy lapító! Ez a kis négyszögű deszka, megbütült szögletekkel, fája puha, mint a szív, amely adta. És milyen örömet okoz ez az értéktelen, simára gyalult deszkadarab:
  — Istenem, eddig az sem volt, ahova kiboríthassam a puliszkát! — mondja egy édesanya.
  Megható jelenetek szemtanúi vagyunk, mikor bevonul az új épületbe a család. S imák, kacagnak.
  — Ez a miénk! Ismét hazajöttünk! Ismét van otthonunk! A jó Isten fizesse, meg s tartsa meg szent kegyelmében drága jótevőinket. Álljatok térdre gyermekek. Az első imádság az új házban jótevőinkért legyen! Miatyánk ki vagy a mennyekben…mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma és…
   Józseffalvi sebesültek.
Most nem a Bucovinában oly gyakran látott lengyelekről, hanem a józseffalvi sebesültekről van szó. Hánynak felmarta az agyag a lábát, milyen sok elvágta kezét, hányan jönnek első segélyre! Milyen jó, hogy van házi gyógyszertár. Csak a ricinustól irtóznak.
  — Azt maguknak hagyjuk! — mondják tréfálkozva. Egyéb gyógyszer el is fogyott már. Milyen nagyszerű gondolat, volt a kolozsvári EMKE drogéria vezetőjétől, Lehőtz Józseftől, hogy ingyen szerelte fel ezt a házi patikát. Bárcsak folytatnák mások is, mert fogytán van a gyógyszer Józseffalván.
  Szalagrendszer az építkezésben.
  Az anyagok beszerzését a nagy távolságok hátráltatják. A munka lázas és gyors menetét csakis úgy lehetett előmozdítani, hogy bevezették a tervszerinti szalagrendszert. Egyik csoport földet ás, házhelyeket jelöl ki. A másik már betonoz a föld között, a harmadik a föld feletti betont rakja le. Kőművesek tömege három, sőt már négy csoportban rakja a falakat. Az ácsok egyik csoportja tetőszerkezetet állít, a másik rakja is fel, a harmadik alig győzi az ablak és ajtótokokat. Asztalosok két csoportban ajtót és ablakot készítenek, egy harmadik csoport már rakja is fel a kész ajtókat és ablakokat.
  Cserepező fedi a kész tetőt, alul már költözik a család, könnyes a szem, most már nem a fájdalomtól, de az örömtől, az erdélyi szívek szeretetétől. Mi pedig fáradtan csatabolunk a sárban. A szép idő esősre fordult és hideg is van, s feltesszük önmagunknak a kérdést:
  — Milyen érdekes is és milyen nehéz is az élet, itt, Józseffalván s mennyivel könnyebb ezt otthon olvasni az újságokból.
  Bálint József

   Keleti Újság, 1939. október 2. Egyetlen család sem marad hajlék nélkül télire, a tűzvész sújtotta Józseffalván. Maradéktalanul megvalósította a nagyszabású őszi munkatervet a Róm. Kath. Népszövetség — Továbbgyűlnek az adományok a bucovinai magyar falu tűzkárosultjainak javára.
                                                               *************************************************
   Most, amikor hadi jelentések idejét éljük, egy szerény „vezérkari jelentés” ezt mondja: „Hatvan ház felépült, hetven felfalazva áll, hetvenöt ház teljes famunkája elkészült, valamennyi ház alapozásra készen áll. Az összes szükséges munkaanyag a helyszínen van.“
  A józseffalvi építési hadjárat jelentése ez! Egy-két hét még és az őszi építkezések munkatervét maradéktalanul megvalósította az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség. A nagy tűzveszedelem utáni ötödik hónapban valamennyi józseffalvi székely testvérünk — egyelőre fedél alá jut! Nyolcvannégy gazdasági épület — ezen a télen egyúttal lakás — új cserépteteje csodálatos szeretetmozgalom és céltudatos munka büszke hirdetője. Olyan eredmény ez, amelynél az építkezést vezetők minden szerénysége ellenére is, meg kell állanunk.
  Amikor a „Keleti Újság” helyszíni beszámoló cikkei nyomán az itt élő magyarság összességének tudomására jutott az a mérhetetlen pusztulás, amely Józseffalván élő székely testvéreinket sújtotta, a segítő karok ezrei tárultak ki a bucovinai magyar falu felé és valami csodálatos együttérzés hatott át mindenkit.
  Miközben ugrásszerűen gyűltek az önkéntes adakozások összegei, a mérnökök már készítették is a terveket. Általános elvként nyomban megállapították, hogy először a gazdasági épületek épülnek fel, hogy az embereken kívül fedél alá jussanak az állatok is. Tavasszal épülnek fel azután a lakóházak. Józseffalva újjáépítésének megvalósítására — általános megelégedésre — Márton Áron püspököt kérték fel.
  A fiatal, tetterős püspök szívügyévé fogadta ezt a nemes feladatot és az építkezési munkálatok vezetésével az Erdélyi Római Katolikus Népszövetséget bízta meg, a munkálatok biztosává Boga Alajos dr. kanonokot jelölte ki. Az erdélyi egyházmegye népszerű, tevékeny előadója olyan lendülettel, akarattal és hozzáértéssel látott munkához, hogy az eredményt bizonyosra lehetett venni. Mint igazi „vezérkari főnök” minden részletkérdést személyesen intézett el.
  Minden szál az ő kezében futott össze. Boga kanonok nehéz, felelősségteljes, sokrétű munkájához Bálint József népszövetségi igazgató személyében értékes munkatársat kapott. Bálint József két hónap alatt szinte szakadatlanul Józseffalván tartózkodik és személyesen ellenőrzi a munkát, amely nagy-létszámú munkással gyönyörű iramban halad. Rátz Mihály építőmester nemcsak a gyakorlati intézkedések egész sorával, de értékes szakember-munkatársainak kiválasztásával és helyszínre küldésével is nagy érdemeket szerzett Harvikay Ilus kolozsvári magyar leány lelkes önkéntes munkáját is megemlítjük: ő végezte Józseffalván hónapokig az építkezések adminisztrációs munkáját.
  Amikor boldog örömmel szögezzük le az eddigi nagyszerű eredményeket, meg, kell állapítanunk, hogy a tavaszi munkálatokhoz, a tulajdonképpeni lakóházak felépítéséhez még komoly összegekre van szükség.
  Nem szabad félmunkát végeznünk. Ha az itt élő magyarság kimondottan nem is, de erkölcsileg Józseffalva teljes felépítését vállalta. Ennek helyt is kell állanunk! Már csak azért is, hogy magunk is a jól végzett munka örömét érezhessük. Előttünk a hosszú tél, amikor táncmulatságokat, műsoros estéket rendeznek. Gondoljunk a józseffalviakra is! Ne feledkezzünk meg róluk!

   

                                                 A regáti református magyarok Józseffalváért.
    Ellenzék, 1939. október 3.
    Megható a szeretet, segíteni akarás és önzetlen készség, amivel a regátban elő, elszórt református magyarok segíteni igyekeznek a bukovinai, már-már szimbólummá növekedett Józseffalva tűzkárosult magyarjain. Ezen a héten a Constantai magyar református egyház gyűjtését hozta el szerkesztőségünkbe Silay István, annak a távoli kicsiny és nagy küzdelmek között élő egyháznak lelkes, igazán Krisztust követő, csupa szeretet papja.
    Egyhavi szabadságát töltötte Erdélyben, szülőfalujában a tiszteletes úr családjával együtt és az az ív, amit elhozott hozzánk, beszédesen mondja el a Constantai református magyarok és lelki vezetőjük igaz segíteni akarását.
   Nagyon meg kell becsülni ezt a szép összeget, mert olyanok adták, akik elenyésző kivétellel szegény munkásemberek, küzdő iparosok, pallérok, halászok, csónakosok, Isten legszegényebbjei a nagy kikötővárosban. De ők is adtak Józseffalváért, szívesen, igaz szívvel. Valóságos példaadás ez mások számára, akiknél nem életkérdés egy falat kenyér. Ezen a héten az ó-királyságban elszórt magyarok küldték el adományaikat Józseffalva felépítéséhez. Így jóleső, megható és igaz az a pár sor, amit Moreniből, a petróleum hazájából küldött a gyűjtőív mellett az Ellenzéknek György Dénes református lelkipásztor Targoviste, Moreni és Campina református magyarjainak tiszteletese a következőket írja:
„Nagyon örülünk, hogy a bukovinai csángó magyarok hajlékainak felépítéséhez mi is küldhetünk egy darab téglát. Kevesen vagyunk s az összeg csak azért ilyen kicsi, de azt elmondhatom, hogy a nehéz körülmények közötti nyomorúságos élet mellett szívünk adományait küldjük.“
Milyen szép szavak ezek. Nyomán új hittel indulhat életnek az újjáépített Józseffalva.
A targoviste-i református gyülekezet gyűjtése:
Kövér Árpád 30, Bodnár Béla 20, Tolmács József 50, Ifj. Surányi 20, Ügető Dénes 30, Székely Károly 10, Palló János 60, N. N. 35, Szabó Lajos 20, Bodnár Gyula 20, Akácos Pál 25, Spitzer András 20
A moreni-i református hívek gyűjtése:
Sdolf Szluka 30, Nagy József 20, Kupé Elza Ilona 50, Balogh Pál 20, Fátyol György 25, Fátyol Rozália 25, Veres Domokos 20, Szalai Imre 20, Galaczi Péter 100, Kucher József 100, Székely Károly 20, Barhácsi József 10, Stefán Elek 20, Kászoni Sándor 30, Szilágyi Lászlóné 20.
A campina-i református gyülekezet gyűjtése:
Helwig Ándrásné 100, Nagy József és neje 100, Miklós Jánosné 30, N. N. 50, N. N. 60,
Blechta Gyula 100, Nagy Ödön 100, Nagy Sándor 50.
A constanta-i református egyházközség gyűjtései.
Silay István 100, Cseh Domokos 100, Honagos István 20, Csíki Zsigmond és neje 100, Diamond Mária 50, Jaina Emilné 50, Király Gyuláné 20, Baldkes R-né 20, Barabás D.-né 10, Gáspár Lajos 50, Hoprich Lajosné 20, Dóra Istvánné 10, Szabó Sándor 20, Putnoki István 20, Bitner Laura 10, Maria Purcaria 10, Székely Sándor 20, Ranga Ödön 40, Saurean Andrásné 20, Csernák Józsefné 50, Dr. Aberle Pálné 40, Kiss Júlia 20, Nagy Andrásné 10, Vajna Sándor 50, Tass Ferenc 50, Popa Imréné 20, Gyökeres Árpád 40, Dancs Ágnes 40, Balogh Sándor 50, Ifj. Kacsó Benjáminné 30, Sándor József 100, Zöld Jánosné 10, Fehér Sándor 20.

    Ellenzék, 1939. október 11. (kivonat). Józseffalváért.
    Újabb adatokat kaptunk a felépítés tervszerűségéről is. Újra halljuk, hogy a lakóházak egy részét tavasszal fogják felemelni, ezúttal inkább a gazdasági épületek helyreállítására került a sor, mert ezekben a megritkult állatállomány mellett egyetlen télen keresztül a lakosság nagyobb része is meghúzódhatik. Megállapíthatjuk az után, hogy a tervszerű végrehajtás körül buzgólkodók névsorát nem merítettük ki a múlt alkalommal, amikor Német Kálmán dr., Bálint József és mások szerepét kihangsúlyoztuk, de már jeleztük, hogy a névsort ki fogjuk egészíteni. Azóta csakugyan újabb értesítést kaptunk. Hogy amikor a Népközösség a végrehajtás művét Márton Áron püspökön keresztül az erdélyi katolikus egyháznak bocsátotta át, akkor ez a vezérkar élére Boga Alajos dr. kanonokot állította, akinek higgadt és kitartó erélye biztosította nemcsak az eredeti nyers terv végrehajtását, hanem ama titkos vágyálom teljesítését is, hogy a felépítési munkából mentől kisebb hányad kerüljön át a jövendő tavaszra. Boga Alajos egyik legfőbb érdeme, hogy a legutóbbi jelentések szerint, most már 60 ház teljesen felépült, 70 felfalazva áll, 75-nek már tetőzési és egyéb famunkája kész és a még hátralevő épületeknek legalább is az alapzata már megvan, úgyhogy kedvező idő cselén már csak a tartalék munkát fogják elodázni tavaszra. A vezérkar névsorát ezek után ki kell egészíteni még Rátz Mihály építőmester nevével is.

    JÓZSEFFALVA. A KÖLTSÉGEK RÉSZLETEZÉSE. Ellenzék, 1939. október 18. Új élet kezdődik romokból felépült Józseffalván.
Beszédes adatok az eddig végzett áldásos munkáról. KOLOZSVÁR, október 17.
   Alább egy hivatalos beszámolót olvashatunk. Amit mond, beszédes részletezése egy nagy munkának, mely mögött ott állt az átgondolás, megindítás és állandó irányításhasonlóan kitűnő ténye. Az új életre támadó Józseffalváról van szó, melynek sorsa a Magyar Népközösség gondoskodó kezébe jutott. Köztudomású, hogy a Népközösség azonnal és lázasan munkába látott, mihelyt Józseffalva ínségéről hír érkezett, Bánffy Miklós gr. lankadatlan és eszme-gazdag vezetésével.
   Megindította a gyűjtést, kiküldött építészéket és mérnököket, akik megvizsgálták a helyzetet és kidolgozták a felépítés tervét, majd megszervezte a nép munkába állítását és az anyagszállítást, aztán a külön lelki és szellemi kötelékekre támaszkodó Kath. Népszövetségnek bocsátotta át a további végrehajtást. De a Népszövetség továbbra is vállalta a feladatok oroszlánrészét: a külső munkát. A gyűjtés folytatását és az építők lelkesítését. És továbbra is vállalni fogja, mert mindkettőre szükség van; az őszi munkábó1 rövid szünet után tavaszi munka lesz, újabb anyagi áldozatokat követelve. Mindezt, a megtörténteket és jövendő tennivalókat — íme, elmondja az alábbi hivatalos beszámoló,
                                                                                                                    *
   A Romániai Magyar Népközösség építőbizottsága, az Erdélyi Kath. Népszövetséget kérte fel az építkezés munkálatok véghezvitelére. Az Erdélyi Kath. Népszövetség eleget tett ennek a megbízásnak és október 10-én, intézőbizottsági ülésén Bálint József igazgató az építkezések haladásáról a következő jelentést tette:
   Az építkezések, dacára az október 5 óta beállott esőzéseknek, gyorsított menetben haladnak tovább. A 95 hajléktalanul maradt család az őszi terv alapján 83 új épületbe kerül hajlék alá még ennek a hónapnak a folyamán. Mivel több család már eredetileg is egy épületben lakott, ezért van 83 épület és nem 95.
   Az őszi terv alapján lakóházat kap 3 család. A lakóház áll: pitvar, egy szoba, konyha és 2 kamrából. III. típusú is állót kap 70 család, IV. típusú istállót pedig 8 család. Ezen kívül a plébánián épül egy gazdásági épület. Összesen tehát 84 épület. Ezeknek épí¬tési költsége előreláthatólag összesen 2.849.362 lej. Egy épület átlagköltsége előreláthatólag 34.332 lej.
   Azok a családok, amelyek istállót kapnak, a tél folyamán csaknem mind a takarmánykészítő teremben fognak lakni. A másik teremben, amely teljesen elzárható az előbbitől, tartják állataikat. A lakóterem részére ezért rendes kéményt építettünk, hogy fűtésre alkalmas kályhát lehessen rakni.
   Az építkezés haladása.
   Téglavetés: magyarok ingyen munkája: 486.410 drb. vályogtégla; akkordmunkások fizetett vályogtéglája: 327.247 drb. géppel készített tégla: 160.000 drb. Elkészítve összesen: 1.137.657 drb. vályogtégla. Idei szükséglet: 1.000.000 drb. Fennmarad jövőre elkészítendő házakhoz: 173.657 drb. amelyből kb. 14 lakóház falazatát, lehet majd elkészíteni.
Építés.
   Cserépfedéssel egészen kész: 47 épület. Tetőszerkezettel 3 épület. Falazás, (csak a tetőt várja) 33 épület. Földfeletti betonalap: 1 épület, összesen 84 épület.
   Az építkezéshez szükséges anyag a helyszínen van, kevés részben most van szállítás alatt. A cementanyagból megmaradt 50 q, amelyből néhány lakóház betonalapját építjük meg még az ősz folyamán. Ez az őszi munkatervben nem szerepel.
   Pénzügyi helyzet.
Az Erdélyi Kath. Népszövetséghez, befolyt 2.650.035 lej. Eddigi kifizetések: 2.593.131 lej. Jelenlegi pénzkészlet: 56.904 lej. Előrelátható kiadások az őszi munkaterv befejezéséig: 313.300 lej. Erre van fedezet: 56.904 lej. Még szükséges összeg: 256.396 lej.
   Az őszi építkezések befejezése.
  Az őszre tervbe vett építkezések október 28-ra, ha az idő engedi, kész lesznek. Október 29-án, vasárnap, Krisztus Király ünnepén, befejező ünnepség lesz a következő programmal; d. e. fél 11-kor ünnepélyes istentisztelet szentbeszéddel a templomban. Utána körmenet és az új falu megáldása.
  A rossz idő és a fuvarhiány, valamint a nagy távolságok igen sok nehézségeket okoztak az építkezések gyorsabb menetében. A jó Isten segítségével azonban legyőztük a nehézségeket; boldog örömmel mondhatunk hálás köszönetet az adakozók mindegyikének szíves áldozatkészségéért. Hátra van azonban még a jövő tavaszra tervbe veendő építkezés, amelynek előterjesztésére az itt élő magyarságnak ismét áldozatot kell hoznia, hogy félmunkát ne végezzünk.
  E jelentésben feltétlenül meg kell említenem az Erdély Magyar Gazdasági Egylet nagyszerű ajándékát, amely lehetővé tette, hogy a józseffalvai gazdák kitűnő gazdasági gépekhez jutottak hozzá, amely gépeket már használatba is vették, és valósággal kapkodják, hogy az őszi vetési munkálatokat sürgősen befejezhessék.

   Ellenzék, 1939. október 27. (kivonat). Józseffalváért.
  Józseffalvát újabb elemi csapás érte. A sors újabb és újabb megpróbáltatás elé állítja ezt a szerencsétlen hitbuzgó népet. Az október 9 és 10-iki hóvihar - mint jelentették — nemcsak lelkileg szomorította el a lakosságot, hanem anyagilag is nagy károkat okozott. A helyszínen levő kidolgozott géptégla anyagot a hóvihar csaknem teljesen tönkretette s nagy pusztítást okozott a tetőnélküli épületekben is. A szegény józseffalviaknak úgy látszik sok megpróbáltatáson, kell még keresztülmenniük, amíg a falu újjáépítése, állandó csapás és aggodalom között, megtörténik.

    JÓZSEFFALVA. A GYŰJTŐAKCIÓ MÉRLEGE.
    Ellenzék, 1939. november 4. A tűzvésztől az első újjáépült házig.
   Május 19-én kopogta le a távíró az első hírt: a bukovinai Józseffalva községben. Több mint százötven gazdaságot pusztított el a vigyázatlan gyermekek játékából keletkezett tűzvész és a károsultaknak több mint kétharmada magyar. Két nap múlva, szinte egyidőben a hivatalos vizsgálóbizottsággal már a helyszínen voltak az erdélyi magvar napilapok munkatársai s megrázó cikksorozatokban számoltak be a szörnyű pusztulásról. Ugyanekkor jelent meg Bánffy Miklós gróf, a Magyar Népközösség elnökének felhívása Erdély magyar társadalmához s ez a felhívás, amellyel egyidőben Bánffy Miklós gróf 10. 000 lejes adománnyal megindította az országos gyűjtést, kiadta a jelszót, hogy az elpusztult Józseffalvát az erdélyi magyarság áldozatkészségének kell újjáteremtenie.
   Bánffy Miklós gróf a Népközösség társadalmi szakosztályára bízta az akció lefolytatását s a társadalmi szakosztály egyszerre két irányban indította meg a munkát: Kós Károly, a szakosztály elnöke kiutazott a helyszínre, pontosan felbecsülte a kárt és elkészítette az újjáépítés terveit, melyek — mint most már megállapítható — oly pontosak voltak, hogy a megvalósítás folyamán semmi változtatást sem igényeltek,
Június első napjaiban már meg is indult az építőmunka a romok között és Bálint József katolikus népszövetség igazgató augusztus 27-én felszentelte az első elkészült házat.
   A GYŰJTŐAKCIÓ MÉRLEGE.
A társadalmi szakosztályra váró munka másik része az építkezés anyagi fedezetének előteremtése volt. Kós Károly június 15-én értekezletre hívta össze a nagyobb magyar napilapok képviselőit, s megismertette előttük az újjáépítésre ki dolgozott terveket, néhány nap múlva újabb értekezlet következett, amelyen Erdély egyházainak fejei vettek részt s az értekezletek után a gyűjtés országos akcióvá szélesedett. Negyven erdélyi magyar heti és napilap karolta fel a józseffalvi segély-akció ügyét s az eredmény eddig több mint hárommillió lej.
A társadalmi szakosztály elkészítette a segélyakció támogatónak aranykönyvét, amely helységenként és névszerint megörökli mindazokat, akik a Népközösség valamint egyházaink és lapjaink felhívására adományaikkal hozzájárultak az akció sikeréhez. Érdekesnek tartjuk néhány összefoglaló számot idézni az aranykönyvből, melynek ez az összesítése az október 15-i adatokat tünteti fel.
   Alsófehér megye 130.830 lej, Arad megye 237.786 lej (Arad külön 204.549), Bihar megye 196.833 lej (Nagyvárad kü¬lön 100.7501, Brassó megye 172.458 lej (Brassó külön 161.291), Csík megye 143 ezer 970 lej, Háromszék 143.741, Kolozs megye 348.753 (Kolozsvár külön 329 ezer 060), Marosmegye 186.730, Szatmár megye 56.115, Szilágy megye 102.828, Temes megye 76.070 lej. Alsófehér megye 15.000, Brassó megye pedig 45.000 lejjel haladta meg eddig a gyűjtőakció tervezetében lélekszám szerint előirányzott összeget.
   A KATOLIKUS NÉPSZÖVETSÉG MUNKÁJA.
Az újjáépítés munkáját a Magyar Népközösség indította meg. A társadalmi szakosztály kiküldöttei irányították az anyagbeszerzést, vályogkészítést s ellenőrizték a tervszerű munkamenetet. Így folyt a munka július 30-ig, amikor a Népközösség a sikeresebb és gyorsabb munka érdekében közreműködésre kérte fel az erdélyi Katolikus Népszövetséget is, ahonnan Bálint József, a Népszövetség kolozsvári tagozatának igazgatója kapcsolódott bele a munkába. Bálint József fáradalmakat nem ismerő tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a munka most már fokozottabb mértékben haladt és szeptember 10-én már 10, október 10-én negyvenhét, november l-re pedig 84 épület került tető alá.
Kitűnik a jelentésekből, hogy a Népközösség és a Katolikus Népszövetségnek most már közös akciója során nemcsak a leégett épületek helyébe emelnek újat, hanem egy olyan józseffalvai gazda házát is felépítették, ki még csak az anyagot hordta össze új házához s május 18-án az épületanyagot semmisítette meg a tűzvész.
   A JÖVŐ ÉV FELADATAI.
   Kérdést intéztünk Albrecht Dezsőhöz, a Népközösség társadalmi szakosztályának előadójához hogy a jövő esztendő munkatervének megvalósításához hogyan teremti elő a Népközösség a részben még hiányzó anyagi fedezetet?
— A Józseffalván ránk váró munkának még csak a felét végeztük el — mondotta Albrecht Dezső — de kétségkívül a munka nagyobbik felét. Tető alatt van nyolcvannégy épület és a jövő évben már csak körülbelül hetven vár felépítésre és ez a munka már könnyebb lesz, mert nem sürget majd annyira a közelgő tél. Nem kell annyi idegen munkást foglalkoztatni s a vályogvetést és az építkezést szakembereink irányítása mellett maguk a józseffalviak folytathatják. Az asztalosmunkára pedig részben az erre felkért erdélyi magyar asztalosiparosok, részben pedig a Józseffalvával szomszédos Istensegíts község asztalosai végzik el. A még hiányzó kétmillió lejt is gyűjtésből fogjuk előteremteni.
   A Népközösség társadalmi Szakosztálya részletes terveket dolgozott ki e gyűjtőakció kiszélesítésére és a siker érdekében mozgósítottuk a Népközösség vidéki tagozatait, egyházainkat, kulturális egyesületeinket, műkedvelőinket s az erdélyi magyar sajtót, mely eddig is olyan derekas munkát végzett.
— Minek tulajdonítja a segélyakció eddigi nagy sikerét? — tettük fel a következő kérdést.
— Annak, hogy ebben a munkában az egyesek csak úgy, mint az intézmények félretettek minden személyi vagy csoportérdeket, ellenszenvet vagy megbántottságot — ami az eddigi közös megmozdulásokat megbénította — és egész szívvel a legnagyobb összhangban mindenki a közös cél elérésére törekedett. Különös szerencse, hogy az erdélyi magyarság legkomolyabb szakemberei vállaltak részt a munkában. Milyen lehetőséget nyit az erdélyi magyarság számára, ha a cél szolgálatának ezt a komolyságát, a magatartásnak ezt a nemes magyarságát más síkon is és más megmozdulásokban is gyakorolni és állandósítani tudjuk.
   Albrecht Dezső végül a Katolikus Népszövetség, Boga Alajos dr. kanonok és Bálint József igazgató önzetlen munkássága iránti elismerésével fejezte be nyilatkozatát. Az ez évben befejezett nyolcvannégy épületet november 5-én szentelik fél bensőséges ünnep keretében. November 5-ike az újjáépítés munkájában adományaival részt vállalt minden magyar ünnepnapja tesz s ez az ünnep. Lezárja a Magyar Népközösség Józseffalva akciójának első részét. A munka azonban a tél folyamán sem szünetel, hanem anyaggyűjtéssel, műhelymunkával készítik elő a jövő év tavaszán újult erővel meginduló építkezéseket.

JÓZSEFFALVA: 84 MAGYAR HÁZ, 46 ROMÁN HÁZ
   Keleti Újság, 1939. november 6. A józseffalvi Te Deum.
  Ma, vasárnap délelőtt fél 11 órakor örömre kondulnak meg a harangok a bucovinai József falva templomának tornyában. Fél esztendővel ezelőtt is kongtak a józseffalvi harangok: siratták a falut, az otthont, amely a hirtelen kerekedett tűzvész lángtengerében pusztult el.
Ma szentelik meg a lángtenger helyén újjáépült falut, 84 épület várja, fedéllel, falakkal a hajléktalanokat. Ennek örömére s a legnagyobb megpróbáltatásban is segítő gondviselő Isten dicsőségére szállanák a hálaadó istentisztelet himnuszai a hívők lelkéből az ég felé, majd körmenetben járják be a pusztulás és az örvendetes újjáépülés színhelyét, megáldják az új hajlékokat, majd a templomban Te Deum zárja be a lélekemelő ünnepséget.
  Józseffalva nagy ünnepén mi, a Keleti Újság szerkesztősége és olvasótábora is meleg szívvel veszünk részt. Részt vettünk gyászukban is már abban a pillanatban, amikor még senki sem sejtette, hogy egy szűkszavú Rador-jelentésben szereplő bucovinai Vorniceni községet sújtó tűzkatasztrófában a mi véreink faluja, otthona, élete: Józseffalva pusztult el. Megrázó erejű tudósításaink tárták fel a pusztulás szörnyű képét, segélykiáltásunk, hogy ne hagyjuk puszta romhalmaznak Józseffalvát, mint a lármafák, a vészharangok szava süvített el Románia minden magyarjához.
  Mint az ég áldott esője, kezdett harmatozni az önkéntes adományok áradata s gyűltek hasábjainkon és a jó hírek galambja napról-napra elszállt a józseffalvi romok felé az új fészek ígéretével. Szívünkből örvendünk, hogy gyenge szavunk messze elhangzott, hogy a romániai magyarság lelkiismerete egy emberként mozdult meg és a testvérszeretet sok-sok erecskéjén átáramlott a segítség hozzájuk, józseffalviakhoz.
Ott vagyunk lélekben, Józseffalva újjászületésének mai nagy áldott ünnepén. S velünk együtt ott van mindenki, aki egyetlen téglát, szeget juttatott az elhamvadt és újjáépült falunak. Mindnyájunknak, romániai magyaroknak ünnepe ez, az alkotásnak, építésnek, megmaradásnak nagy, hálaadó ünnepsége.
  Hogy ki, mit tett; mit adott ennek a gyönyörű célnak valóra válásához, már nem is fontos. Úgy érezzük, hogy ezt mi mondhatjuk teljes joggal, akiket, elsőnek késztetett cselekvésre véreink veszedelme, s akiknek megnyilatkozása eredményezte a romániai magyarság életében eddig példa nélkül álló megnyilatkozást. Ebben az ünnepélyes, nagy és megható pillanatban azonban gyarlóság volna, ha bárki is a tett jótéteményre és az elvégzett munka érdemére hivatkoznék. Józseffalva — kötelesség volt.

  Keleti Újság, 1939. november 8. Feltámadt hamvaiból Józseffalva, a magyar áldozatkészség mintafaluja. Vasárnap szentelték meg bensőséges ünnep keretében az újjáépült falu nyolcvannégy épületét. (Józseffalva, november 6. A Keleti Újság munkatársának helyszíni beszámolója).
  Amikor a bukovinai dombok között felbukkan Józseffalva templomának fehér tornya — megdobban a szívem és az öröm úgy elönti szememet, hogy alig látom: ott messzi, a hol néhány hónappal ezelőtt semmi sem látszott, mert földdel egyenlő kormos pusztaság övezte a templomot, most — mint eső után kinőtt piros gombák — házak piros cserépfedele kacag vidáman. Tető-tető mellett, egy egész falu, új falu: az új Józseffalva!
  Áldozócsütörtök szörnyű emlékű pusztulásától öt és fél hónap, az első ház felszentelésétől csak két hónap telt el és most — fedél alatt van mindenki Józseffalván! Mennyi szív hevítette ezt az elképesztően gyors munkairamot, hogy most, november ötödikén örömnap köszönthetett a sok megpróbáltatáson átment józseffalvi magyarokra: megkeresztelték az „újszülött” falut.
  Még szombaton este megérkezett Márton Áron püspök képviseletében Boga Alajos dr. kanonok, egyházmegyei előadó, az építkezési munkálatok irányítója, Rátz Mihály kolozsvári építész, műszaki tanácsos és Albrecht Dezső a Magyar Népközösség kép¬viseletében. A bukovinai testvérfalvakból Sebestyén hadikfalvi főesperes és Elekes Dénes istensegítsi plébános jelent meg.
  Vasárnap reggel hó hírnöké metsző hideg szél. Fél tízkor váratlanul megérkezett Robu iasii püspök. Eljött, hogy részt vegyen bukovinai magyar híveinek örömnapján.

   Az ünnepélyes nagy mise.
  Féltizenegy óraikor kezdődött az ünnepélyes nagymise. Előzőleg már két misén zsúfolásig megtelt a templom. Valamennyi józseffalvi felnőtt gyónt és áldozott. Fél tizenegy órakor vonult át a plébániáról a lila színű bő palástba öltözött Robu püspök, a papi kísérettel. A főpapi mise kezdete előtt a püspök románul mondott néhány szót:
 — Eljöttem, hogy itt köszönjem meg a jó Istennek, hogy olyan jó volt és megőrzött benneteket, és testvéreitekben pedig felébresztette az együttérzést és szeretetet. Elküldötte segítségetekre testvéreiteket, hogy újra épülhessen a falu és a tél ne találjon fedél nélkül benneteket, hogy az Isten szeme rajtatok van, mert ti jók vagytok. Nem átkozódtatok sírva, hanem lehajtott fejjel s belenyugvó lélekkel imádkoztatok. A testvérszeretet most felépítette falutokat és én eljöttem, hogy veletek együtt imádkozzam, hogy maradjon meg a falu, és maradjatok ti is továbbra is Isten érdemes gyermekei.
  Az énekes nagymisén a józseffalviak pompás, négyszólamú énekkara énekelt. Ezek a csengő hangok most milyen örömmel szállottak az ég felé! Magyar németek és lengyelek is. Ott voltak a nagy bánat miséjén is, most eljöttek ők is együtt ünnepelni.
   Evangéliumkor Bálint József lépett a szószékre és megrázó erejű beszédet mondott.
  Bálint József beszéde:
  Kedves Testvéreim! Augusztus 6-én, amikor először léptem át e kedves község határát és jöttem porig égett falutokba, itt a főút mellett egy gyermekcsoportra lettem figyelmes. Amíg ti lent az agyagos gödrökben gyúrtátok a sarat, addig itt, az út mellett, a leégett házak üszkös romjain apró gyermekek sártéglából házacskákat építettek. Megálltam mellettük. Nem vettek észre. Kicsi kezecskéjük szaporán rakta egymásra a téglát s boldog mosolygással formált belőlük házacskát, kettőt, hármat egymás mellé.
  Akkor még forrón sütött a nap az áldozócsütörtöki áldozati oltárra, amelyen az Úr feláldozta csaknem egész falutok minden kincsét, gazdagságát. Akkor még pusztulás és könny emésztette szíveteket s még csak nem is remélhettétek, mert én sem reméltem, hogy három hónap múlva, ugyanezen esztendő november havának 5-ik napján mindenki saját otthonának fedele alatt adhat hálát a jóságos Istennek.
1939. november 5-ét soha el ne felejtsétek. 1939. november 5-ke kitörölhetetlen véres, könnyes és aranyos betűkkel íródik be ennek a falunak történetébe. Véres betűkkel, mert a véretek, verejtéketek csorgása árán épült fel falutok a régi romjain.
  Könnyes betűkkel íródik be a mai nevezetes nap e falu történelmébe, mert ma már nem a fájdalom könnyeit hullatjátok, hanem hálakönnyeket sírtok az Úrnak, aki megsiratott, megsajnált és megsegített titeket. A ti gyermekeitek nyomorúsága, sikoltó bölcsője, szíveket égető sírása az Ő lelkét is fájdalommal töltötte el.
  Megállt a porig égett józseffalvi dombtetőn, a pusztulás hazáján, végig tekintett az üszkös romhalmazon, hogy vigasztalást, bátorítást, reménységet küldjön nektek: az erdélyi szívekben. Ez a krisztusi tekintet áthatolt a fenyőkoszorúzta Kárpátok sziklás bércein. Ez a krisztusi könny megégette minden erdélyi magyar szívét, amikor a kormos kardot végig hordozták Erdélyországban, ez az isteni figyelmeztetés cselekvő szeretetre ösztönzött ebben az országban mindenkit, aki úgy beszélt, mint ti, úgy imádkozik, mint ti, úgy énekel, mint ti! Valami csodálatos, isteni kéz feltűnően nyúlt bele a ti életetek sorsának intézésébe, józseffalvi testvérek. Valami emberileg megmagyarázhatatlan erő tört utat magának az áldozócsütörtöki égő áldozati oltár füstfelhőn és emésztő lángján keresztül az erdélyi szívek felé. Megegyeztünk abban, hogy testvérek vagyunk, amely minket nem választhat el egymástól! Sem nemesi előnév, grófi rang, vagy bársonyszék, sem vagyoni állapot, sem tanulmányi előmenetel, hogy mi, ha erősen akarjuk, egyek tudunk lenni a cselekvő szeretetben. Ehhez azonban a józseffalvi tűzvész kellett, hogy hamuvá égesse egymásra való irigységünk, önös törtetésünk népeket és nemzeteket pusztító erejét.
  Aranybetűkkel íródik be a mai nap ennek a községnek életébe, mert az aranyos erdélyi szívek csengő aranyra váltották irántatok való szeretetüket és megmutatták a testvértelen, háborgó világnak, hogy a legnagyobb világválság, a mindent romboló háború közepette is lehet építeni falut lélekkel, szeretettel, Istennel!
  Ez a véres, könnyes, aranybetűs történelem kacag ma felétek az új épületek fedeléről. Állítsátok meg ezért ebben az ünnepélyes órában egy pillanatra szívetek dobogását! Jöjjenek ünnepelni ma lélekben mind a jótevők, a testvérek, azok, akik a ti életetek titkát megismerve, annak minden javát a történelem számára kemény kézzel és önzetlen lélekkel őrzik. Azok mind, akik együtt tudnak sírni a sírókkal, akiket semmiféle tűz és pusztulás meg nem emészt, akiket nem fog a fegyver és szurony, akiknek igazságos igazát tönkre nem teheti még a halál sem. Ezek Szt. Imrés szellemű emberek, ifjak, leányok, édesanyák és édesapák, urak és kérges tenyerű munkások, nagyok és kicsinyek, ezek jöjjenek ma Józseffalva keresztelőkútjához új falut keresztelni. Ezek a munkás kezek, akiknek sártéglába beleégett a könnyük s a szívük vére! Ezek a munkás kezek, akiknek vésői, gyalui alatt sírva énekelt a cselekvő szeretet. Ezek a munkás kezek, akiknek kőműves kalapácsai alatt új világról, új faluról beszélt a szívük és munkájuk. Ezek a munkás szívek, amelyek ott dobognak a munkás zubbonyok alatt, amely szíveket én minden áldott nap belefoglaltam a krisztusi reggelek szent áldozataiba, hogy végre ismét falu legyen a rom és üszők helyén.
  Jöjjenek ünnepelni másodszor mindazok, akik csak egy lejjel is hozzájárultak ennek a falunak újjáépítéséhez, de akik ezt a lejt nem fogukhoz verve, hanem szívesen adták, mert a lelkükből vágták ki, mert éhező gyermekeiktől vették el.
  Jöjjetek ünnepelni ma erdélyi magyar újságírók, akik elsőnek ismertétek fel e falu búját-baját, s akik a kormos kard országhordozásába a tűzharcosok sorának legelsőjében küzdöttetek.
  Jöjjetek erdélyi szívek: Csík, Háromszék, Marosszék és Udvarhely, Brassó, Kolozsvár, Nagyvárad, Szatmár, Moldova és Bukovina és mind ahol megláttátok az áldozócsütörtöki szent tüzet, amely megégetve szíveteket, cselekvésre ösztönzött a legválságosabb időben.
  Bukovina bolyongó magyarja, józseffalvi testvérem, téged is szent tűzzel vezetett el hozzánk az Úr és beszélt hozzánk a józseffalvi tűzből, hogy szent tűzzé magasztosítsa az áldozócsütörtöki áldozati oltár emésztő tüzét, és hogy végre a józseffalvi keresztelőkúthoz hívja népüket az egységes szeretet szent ünnepére.
  Nem víz van ebben a kútban, hanem a cselekvő szeretet folyama, mindnyájunk szívének véresen szép szeretete. Ezzel kereszteljük meg ma az új Józseffalva 84 épületét! Józseffalva keresztelőkútjához ma az egész országból mindenfelől vizet hoznak. Szívükben, lelkükben, hogy megkereszteljük az új falut: lélekkel és szeretettel ismét Józseffalvának. Ámen, úgy legyen!
  A magyaros mintákkal varrott ködmönökbe öltözött asszonyok és a sötétruhás férfiak sűrű soraiban itt is, ott is zokogás tör fel. A hála könnyei csorognak az arcokon. Amit néhány hónappal ezelőtt álomnak sem hittek el, a ma már valóság: saját fedelük alól jöttek el a hálaadó misére.

  Keleti Újság, 1939. november 8. Az új falu megáldása.
  Az istentisztelet után megindult a menet. Elől a zászlóvivő legények és lányok, azután a gyermekek, majd a férfiak sorakoztak menetté. A papság után az asszonyok hosszú sora következik. A metsző hideg szél majd kicsavarja a zászlókat a legények kezéből. Födetlen fővel, széllel dacolva vonul a menet a falu végéig, ahol Robu püspök megáldotta és megszentelte az új házakat. Azután visszakanyarodott a menet a falu másik végéig és ott is megismétlődött a megszentelés szertartása. A menet ezután visszatért a templomhoz, ahol a püspökáldást adott, majd a Te Deum ünnepi hangjai hangzottak fel.
  A gazdák küldöttsége.
  A templomi ünnepséget ebéd követte a plébánián. Megható jelenet volt, amikor ebéd előtt a józseffalvi gazdák küldöttsége jelent meg és szívük diktálta, egyszerű keresetlen szavakkal köszönték meg mindazt, amit értük tettek.
  — Köszönjük. Isten fizesse meg! — és a többi sírásba fullad.
  Boga Alajos kanonok beszél hozzájuk és felsorakoztatja azokat, akik a falu újjáépítésében, részt vettek.
  Köszönetet mondott az erdélyi magyar újságíróknak, akik megkezdették és fenntartották az építési mozgalom iránti érdeklődést, az adakozók nagy tömegének, az építkezési terveket elkészítő Magyar Nép¬közösségnek, az építkezési munkálatokat olyan sikerrel végző katolikus Népszövetségnek és a három hónap óta Józseffalván az építkezési munkálatokat vezető Bálint Józsefnek.
 — Mindezekért azonban, kedves józseffalvi testvérek, nem illet bennünket köszönet, mert mi csak a szeretet és a közös vérség parancsát teljesítettük.
  Ezután Albrecht Dezső mondott néhány közvetlen szót. Az ebéd során Németh Kálmán plébános előbb románul üdvözölte a püspököt, majd magyarul mondott megható beszédet.
 — Halottak napján a temetőben láttam egy józseffalvi asszonyt, amint kilenc gyertyájának lángját fekete hárászkendőjével óvta a széltől. A kendőt egy kolozsi asszony küldte. A józseffalvi asszony hálából rávarrta jó erősen a kendőre azt a papírdarabtól, melyen az adományozó neve állott.
Mi, józseffalviak most úgy érezzük, hogy egy ilyen nagy kolozsi kendő borul fölénk, az erdélyi testvérek nagy építő szeretete. Lelkünkhöz mi is hozzáforrasztjuk a soha el nem múló hálát. Boga dr. kanonok a nap jelentőségét méltatta, azt a szeretetet, amely cselekvően siet segítségre.
Bálint József igazgató néhány meleg szóban mutatott rá arra, hogyan is sikerült ilyen, rövid idő alatt a nyolcvannégy épület felépítése.
  Végül Robu püspök mondott köszönetet Márton Áron erdélyi püspöktársának azért, hogy olyan készséggel segített az ő bukovinai magyar hívein. Köszönetet mondott mindenkinek, aki valláskülönbség nélkül és jó szívvel adott. Legmelegebb dicséretét fejezte ki Németh Kálmán plébánosnak, aki fáradsággal nem törődve minden követ megmozgatott faluja érdekében.
  — Ez a gyönyörű munka bizonyítéka a minden embereket átfogó krisztusi szeretetnek. Az ilyen munka hozhatja el a békét erre a földre — fejezte be beszédét Robu püspök.
                                                                            *
  Józseffalva ünnepén lélekben ott volt minden itt élő magyar. Az a szél, amely Józseffalva felett fújt, ezen a napon bizonyosan fölkapta szárnyaira a józseffalviak hálától forró köszönetét. A szél nagy üzenetet is röpített magával:
  — Ez az új falu nektek köszönhető! Erre büszkék lehettek, erdélyi magyarok!
  Horosz Béla

  Keleti Újság, 1939. november 10. Meglátták az új falut és meghaltak. A faluszentelés hetében három temetés volt Józseffalván. Látogatás az új házakban. Százhetvenkét pár cipőt osztottak ki a „mezítlábasok” között. (Józseffalva, november 8.)
  A szörnyű emlékű májusi nagy tűz után újabb tűz gyulladt Józseffalván. Nem is tűz. Tüzek! Minden józseffalvi szívben az örömtüzek lángjai lobogtak a faluszentelés vasárnapján. A nagy örömben szinte elveszett a csendes bánat: Új Józseffalva keresztelő ünnepének hetében három halottat kísértek ki. Az öröm és a bánat különös találkozóját mondom el mostan.
  „Meglátták az új falut és meghaltak."
  Németh Kálmán plébánossal nézegetjük az anyakönyveket. Lapozgatjuk a vaskos köteteket; annyi bukovinai magyar élet és halál tanúi. Nézzük és látjuk, hogy a sok drága józseffalvi gyermek beköszöntése mellett a halál is rendszeresen kopogtatott. Majd minden hónapban. De az még sohasem fordult elő Józseffalván, hogy hat hónapig ne legyen temetés. Már pedig most ez történt. A pusztító tűz és az alkotó építés ünnepe közötti hat hónapban egyetlen magyar halott sem volt József falván!
  Most egy hét alatt három temetés. Azon gondolkozom: mi az oka ennek?
  Eszembe jut egy augusztus végi látogatásom. Németh Kálmánnal meglátogattuk Mezei Mátyást, az asztalost, aki súlyos betegen feküdt és azon kesergett, hogy nem tud dolgozni az új faluért, mert betegsége ágyhoz szegzi. Vigasztaltuk, hogy nemsokára meggyógyul. A falnak fordult és az erős férfi elsírta magát:
  — Engem már csak visznek innen — legyintett lemondóan, majd szilárd hangon hozzátette: — De csak akkor halok meg, ha meglátom az új falut!
  Most, ahogyan visszahallom ezeket a jóslatszerű szavakat, úgy érzem: Mezei Mátyás megtartotta szavát. Addig, amíg az egész falu egyetlen nagy temető volt, nem halt meg. Ezelőtt egy héttel az új házának fedele alól átköltözött a másvilágra Józseffalva legöregebb embere, a 91 éves Péter Anti András bácsi, aki a hatvan év előtti nagy tűzben is tűzkárosult volt. Akikor hagyta el Józseffalvát, amikor már látta az új falut. Azután Mezei Mátyás következett. A hatvanéves férfi — mint mondják — az új ház ablakából gyönyörködött a szomszéd új házakban, azután megbékélt lélekkel hal meg. A harmadik halottat, a hatvanhat éves Székely Pétert szombaton délután, a faluszentelő vasárnap előtti napon temették az új fedél alól. A híres józseffalvi faóra és orgonakészítő Székely Albert édesapját ősi szokás szerint hat kendővel letakart koporsóban kísérték ki és a templomban az oltár előtt gyász zsolozsmák hangjaival búcsúztak tőle.
  Valami hihetetlen szívós akarat tartotta ezekben az emberekben az életet: addig nem akartak meghalni, amíg nem látták az új falut. Meglátták és meghaltak. És a koporsókat ugyanott ácsolták, ahol az új életet jelentő épületek fölé boruló tetőket: a józseffalvi ácsműhelyben.
Séta az új faluban. Szombaton délután Bálint Józseffel, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatójával járom a falut, ez a lelkes pap három hónapig alig mozdult el Józseffalváról. Ő vezette a munkálatokat, és ahogyan most megmutatja a katonás sorban álló épületeket, a jól végzett munka tudata csillog a szemében:
  — Nagy munka volt gyakran emberfeletti nehézségekkel kellett megküzdenünk, de a jó Isten megsegített, és íme élet van már a romok fölött.
Bálint igazgató elmondja, hogy a nagy tűz után a nyáron árvíz is pusztított, azután jég tette tönkre a kivetett tégla nagy részét, a behívások okozta szállítási nehézségek is hátráltatták a munkát, október elején irtózatos erejű hóvihar fenyegette elpusztulással a félig kész házakat, egész októberben esett az eső és mégis: a szeretet és a mindent legyőző akarat csodájaként öt lakóház és hetvenkilenc gazdasági épület fogadja be télire Józseffalva hajléktalanjait.
  Mi is az a „viharsarok".
  Vasárnap a reggeli órákban Boga Alajos dr. kanonok, egyházmegyei előadó, az építkezési munkálatok megbízott szervezője és Rátz Mihály kolozsvári építész, az erdélyi római katolikus egyházmegye műszaki tanácsosa bejárták a falut, megtekintették az új épületeket. Feltűnt, hogy a frissen meszelt falakon érdekes alakú fekete vonalak, az épületsarkokon nagy háromszögek sötétlenek. Kovács pallér — a munkálatok páratlan erélyű szakembere és, siettetője” — adja meg a felvilágosítást:
— Ezek a „viharsarkok.” Az október eleji hófúváskor rátapadt a hó a frissen emelt falakra, melyeket emiatt komoly veszedelem fenyegetett. Miután az emberek szerint a hófúvás majdnem mindig ugyanilyen irányú, megjelöltük a falakon a hódapadás nyomait és kátránnyal vontuk be. Így vízmentesítődtek a falak.
  A pirostetős, fehérre meszelt házak egyenes sorában érdekes és különös hatásúak a szeszélyes kátrányvonalak. A józseffalviaknak még tetszik is. Amikor szombaton délután az öregasszonyok szaporán dolgoztak és a vasárnapi ünnepségre csinosítva meszelték a falakat, gondosan a fekete vonalak mellett húzták a meszelőt, nehogy alámeszeljenek a kátrányra.
  Boldog arcok a duruzsoló kályha mellett.
  Meglátogattuk a házakat. Bekopogtunk a családokhoz. Mindenütt boldog arcok fogadtak. A gazdasági épület kisebbik helyiségében téglából rakott kályha vidáman duruzsoló tüze körül ülnek. Elképzelni is rossz, hogy a hideg bukovinai éjszakákban még pincékben és a szabadban kellene lakniuk. Amikor a lakóházak is elkészülnek majd, ezt a helyiséget nyári konyhának és takarmányozónak fogják használni. A nagyobbik helyiségben a józseffalviaknak annyira kedves állatok vannak. Ember és állat tavaszig közös fedél alatt. De fedél alatt! Boga kanonok utasítására a már elkészült öt lakóház padlóját be is deszkázzák. Ezenkívül némi módosítás történik az eredeti tervein: anélkül, hogy lényegesen nagyobbodnék az épület, új belső beosztással megnagyobbodik a szoba. Kós Károly és Seyfried mérnök tervei szerint készült lakóházak nagyon tetszetős külsejűek. Egy szoba, konyha, kamara és pitvar a beosztásuk.
  Nincs már mezítlábas Józseffalván.
  Kevesen tudják azt, hogy Józseffalván jelenleg nincs már mezítlábas! A tűzben elpusztult a lábbelik legnagyobb része is. Közel kétszáz felnőtt és gyermek állott mezítláb a közelgő tél előtt. A Keleti Újság kezdeményezésére az építkezési munkálatokat vezető bizottság, Boga kanonok útján, a Dermata-gyár vezérigazgatójának jóindulatú támogatásával, százhetvenkét pár cipőt vásárolt és osztott ki Józseffalván. Megható jelenet volt, amikor átvették a tekintélyes mennyiségű küldeményt, amely minden józseffalvit cipőhöz juttatott.
  Fedél alatt vannak.
  A nagyszámú természetbeni adomány jóvoltából ruhájuk van, lábbelijük is van már. Most csak azon keseregnek, hogy a gabonájuk nagy része csépeletlen még. Nem jutottak hozzá a házépítés lázas munkája miatt és cséplőgépük sincsen. A jégverésből megmenekült gabona egy része tönkre is ment emiatt.
 — Nem baj. Most már ez sem baj — mondják.
 — Erdélyi testvéreink jóvoltából fedél alatt vagyunk!
  Még ezen a héten dolgoznak Józseffalván. Összehordják és elraktározzák a tavaszi építkezésekhez már meglevő anyagot. Öt lakóház tetőszerkezete, húsz ház cserepe várja a tavaszi építkezéseket. Addig, a hosszú bukovinai tél alatt, kipihenik a súlyos év nehéz fáradalmait. És várják a tavaszt. A tavaszt, amely elvitte a falut. A tavaszt, amely — hiszik — visszahozza lakóházaikat. Hetvenkilenc lakóházat. Amelynek felépítéséhez még bizony sok pénzre van szükség.
  Kedves erdélyi magyar testvéreim! A következő cél: hetvenkilenc józseffalvi lakóház! Bízunk benne, hogy a szeretet ezt is felépíti!
 Horosz Béla

    Ellenzék. 1939. november 25. Józseffalváért.151. SZ. GYŰJTŐIV. (Dévai tagozat gyűjtése). Zudor István 40, Markotsán Miklós 10, N.  N. 10, Csuka Zoltán 10, Csuka László 10, Kökösy György 10, Gyenge József 10, Visky László 10, Mezei József 20, Enyedy József  10, Enyedy Sándor 10, id.  Kőrösy Poldi 10, Vinczy László 10, Markotsán Albert 15, Filep Albert 20, Özv. Petrean Simonné 20, Tudorán Stefánia 30, Bíró Domokos 10, Vinczy Pál 20, Szilágyi Ilus 10, Enyedi Károly 10, Török Károly 10, Gyenge Béla 15, Kőrösy János 10, Kocsis József 10,Markotsán Ernő 10, Özv. Markotsán  Elekné 20, Enyedi Ferenc 50, Csuka Elemér 20, N. N. 30, Kőrösy  József 10, Kőrösy  György 10, id. Török Károly 20, Bíró Árpád 10, Baternay Lajos 10, Bíró Ignác 5, Török József 5, Papolczy  Sándor 20, Özv. Papolczy Józsefné 20, Jochom József 5, Barcsy László 10, ifj. Vinczy Pál 20, Kiss Gábor 10, Kiss Imre 20, özv. Balogh Lászlóné 10, Szilágyi József 5, Gyenge Sándor 10, Bakó Ferenc 50, Gyenge István 20, Bíró Bálint 10, Vinczy Gábor 10, Csuka György 15, Nyirák András 10, Bíró  György 5, Pisanó Lőrinc 10, Gyenge István,  a  Péteré 10, Jochom Henrich 10, Gyenge Károly 10, id.  Bartha  Sándor 20, Kocsis Sándor 10, ifj. Kőrösy Poldi 10, Vinczi Károly 50, Balogh Ödön 20, Papolczy Lőrinc 20, Barcsi György, Haró 50. Martonossy István Berekszó 50, Martonossy Ádám Berekszó 50. Bräutigam István Déva 10, özv. Csuts Józsefné  Déva 20, Dr. Martonossy György Déva 100, N. N. F. Ö.  Déva 200, Kovács László Déva 200. Összesen: Lej 1.650

     Keleti Újság, 1939. december 20.
  Kétmillió lejre van még szükség Józseffalva teljes újjáépítéséhez. A józseffalvi segélymozgalom nagybizottsága köszönetét szavazott az erdélyi magyar társadalom gyönyörű áldozatkészségéért és a végzett munkáért. (Kolozsvár, december 18.)
Józseffalva újjáépítésére alakult nagybizottság vasárnap délután ülést tartott, amely iránt igen nagy érdeklődés nyilvánult meg: a nagy-bizottság számos tagja megjelent, hogy meghallgassa a beszámolókat az idei építkezési munkálatokról.
  Bánffy Miklós gróf, a nagybizottság elnöke nyitotta meg az ülést, majd Albrecht Dezső előadó tette meg jelentését. Ismertette a józseffalvi segélyakció főbb mozzanatait, az erdélyi magyar társadalom példamutató áldozatkészségét, az erdélyi magyar sajtó lelkes támogatását és a végzett munkát. Jelentéséből kitűnik, hogy az ez évre kitűzött munkatervet maradéktalanul megvalósították. Tavasszal a még szükséges 64 lakóházat és egy gazdasági épületet kell még felépíteni.
  Boga Alajos dr. kanonok — egyházmegyei előadó, — mint az építkezési munkálatok levezetésével megbízott Márton Áron püspök megbízottja ismertette, miként vállalta Erdély római katolikus püspöke a megbízatást, és mint tett annak eleget a leggyakorlaibb intézkedésekkel. Annak ellenére, hogy a munkálatok kissé megkésve kezdődtek, az időjárás, a behívások, és a nemzetközi helyzet okozta nehézségekkel is meg kellett küzdeni, az építkezési munkálatokat mégis sikerült befejezni és télire minden józseffalvi tűzkárosult fedél alá jutott.
  Még körülbelül kétmillió lejre van szükség az építési terv teljes befejezéséhez. Boga kanonok emelt hangon köszönetét fejezte ki valamennyi erdélyi testvéregyház híveinek, akik a testvériség parancsára felekezeti különbség nélkül siettek Józseffalva magyarjainak segítségére. Reményét fejezte ki, hogy a még hiányzó összeget is előteremti a magyarság áldozatkészsége, amely eddig is olyan gyönyörűen nyilvánult meg.
Bálint József, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség igazgatója, aki mint az építkezési munkálatok tényleges vezetője, augusztus eleje óta szinte megszakítás nélkül Józseffalván tartózkodott, közvetlen szavakkal és világos adatokkal ismertette, mint épültek fel a tűzkárosultakat fedél alá juttató gazdasági épületeik. Minden részletre kiterjedő értékes beszámolója leszögezte, hogy Józseffalva magyarjai mindenben megérdemelték a testvéri támogatást, mert fajukhoz és hitükhöz hűek, mindenben megőrizték székely őseiknek hagyományait. Bálint József igazgató kérésére az ülés megadta a felmentvényt a rendkívüli pontossággal és gonddal vezetett munkálatokra és a pénzügyi elszámolásra.
Seyfried Ferenc a józseffalvi gazdakör megalakulásának körülményeit és az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület mezőgazdasági gépajándékait ismertette.
  Bánffy Miklós gróf elnök zárószavaiban köszönetet mondott mindenkinek a végzett munkáért, köszönetét mondott mindenkinek, aki bármivel is hozzájárult a segélymozgalomhoz és kijelentette, hogy Józseffalva példája azt a meggyőződését erősítette meg, hogy az egyházakon keresztül lehet és kell megvalósítani az erdélyi magyarság hasonló belső segélymozgalmait.

   Ellenzék, 1940. május 24. Fekete évforduló.
  Egy esztendővel ezelőtt, Áldozócsütörtök napján csaptak fel a lángok Józseffalva kis bukovinai magyar falu egyik házából és szinte percek alatt égett az egész falu. A szörnyű szélvész egyik házról a másikra vitte a szikrát és a kétségbeesett emberek lehetetlenül, néztek, miként hamvadnak el a barátságos kis lakóházak, miként vált semmivé egy békés, boldog emberi település.
  Talán még fel sem száradt a könny a síró szemben, amikor már végigviharzott egész Erdélyben, annak minden magyar lakta kis- és nagyhelységén a hívó és segítő szó: Fel kell építeni Józseffalvát! És ekkor megtörtént a csoda, amelyre csak meghatottan lehet visszagondolni.
Megindult a gyűjtés, hogy előteremtsék azt az összeget, amelyből a porig égett Józseffalvát felépíthetik. Egymással vetélkedtek a városok és falvak, hogy melyik tud több pénzt adni, vagy összegyűjteni és egymással versenyeztek a magyar újságok is, hogy kapcsolatot és összeköttetést teremtsenek az adakozók és a segélyre szorultak között.
  Okosan, céltudatosan folyt a segítés nemes munkája. Kevés szó hangzott el, de annál több volt a cselekedet. A Magyar Népközösség megszervezte az élelem nélkül maradt falu ellátását, majd téglavető telepet létesítettek és elindultak a cementtel, fával, cseréppel, meg más építőanyaggal telt vagonok Bukovina felé, ahol azután hozzáértő emberek egymásután felépítették a házakat. Persze, mindez nem ment könnyen és simán, hiszen új hajlékot építeni a régi helyébe nehéz munka, de megvolt a hit és akarat és ez a kettő minden akadályt legyőzött.
  Őszre, alig néhány hónappal a katasztrofális tűzvész után, már beszentelhették az első felépült házsorokat, azután sor került a többiekre is és lassan, szívós, de becsületes és erős munkával mindegyik hajlék nélkül maradt józseffalvi magyar család beköltözhetett az új házba. A romániai magyar kisebbség büszke lehet erre a szépséges tettre, amely külön fényes lap újabbkori történelmünkben.
  Az egyesztendős évfordulón jólesik írni építésről. Mert újabban csak rombolás és pusztítás az időszerű témája az újságoknak…

   ELMÚLT EGY ÉV, énekelte egykor Koncz Zsuzsa. Józseffalva felett is eltelte egy év, és amikor már a következő is eltelt, akkor úgy járt a falu, mint ahogy az egyszeri székely mondta: felcsinyálták s otthagyták (1941-ben). De ami a falut, a tűzesetet és papját illeti, még nem érkeztünk a végére. Ahogy Thökölinek mondták: hátra van még a feketeleves.