Bukovina megszerzése Ausztria által.
1763-ban háború tört ki Oroszország és az Osztrák-Magyar monarchia között a lengyel trónöröklés kérdésében. 1768 őszén háború tört ki az Oszmán Birodalom és Oroszország között, mely ugyancsak a lengyel trónöröklés körüli vitákból nőtte ki magát. 1769-ben az oroszok elfoglalták a két Duna menti valah fejedelemséget és meghódították a legtöbb török erődöt a Duna északi partján. Az 1772-ben megindított béketárgyalások nem eredményeztek túlzott sikereket. Az 1772 aug. 5-én aláirt szerződés értelmében a Lengyel Köztársaság 4.000 mérföldnyi területet veszített. Ennek felét, Fehér-Oroszországot, II. Katalin nyerte, harmadát, Galíciát, Ausztria, egy hatodát, nyugati Poroszországot, Frigyes császár.
A béke, amelyet 1774. június 21.-én Kücsük-Kajnardszsi-ban kötöttek, az oroszoknak ítélte a meghódított területeket, ám Oroszország kivonul a megszállt területek nagy részéről (Moldva, Havasalföld, Besszarábia, Égei-szigetek, Grúzia).
Felmerül a bukovinai terület problémája. Kaunitz kancellár javasolja és támogatja Bukovina megvásárlását. Törökországnak a régióért 5-6 millió forintot kínál, kedvezőbb békefeltételek kiharcolását Oroszországgal és cserébe kapná Kis-Valahiát.
II. József császár egyetértett az ötlettel. Az eszme megvalósítása nehéznek bizonyult, hiszen minden tárgyaló fél tisztában volt a kis Valahia értékével, politikai szerepével és stratégiai elhelyezésével. Erdélyi és Galíciai útján (1773. szept. 13.-án) a császár a figyelmét a török határ menti térség is foglalkoztatta: Moldva észak-nyugati része, pontosabban a későbbi Bukovina. Remélte, hogy ez a terület közvetlen és kényelmes kapcsolatot teremt Erdély és Kelet-Galícia között. Az akvizíció nem csupán a kereskedelem és a közlekedés szempontjából értékes, hanem a hadsereg és az Ausztriával szövetséges hatalmak számára is fontos.
Jelenlegi helyzetben, egy esetleges konfruntáció esetén Oroszországgal hatalmas kerülőt kellene tegyenek. A terület bekebelezése érdekében II. József császár pontosabb adatokat szeretett volna kapni. Ebből a célból a tanács a 2. román gyalogos századot küldött felderítésre Az expedíciót Karl Freiherr von Enzenberg vezette helyettes tisztjével. A tisztikarhoz tartozott még két felderítő tiszt is. A felderítő osztag célja beszámolni a közutak állapotáról és elhelyezéséről Erdély és Galícia között, egy előzetes feltérképezése a vidéknek, a klíma, a föld minősége és értéke (altalaji kincsek), a várható előnyök a monarchia számára és a lakosság várható magatartása a hatalomváltás után. Körülbelül 6 hét után, 1773. augusztus 10.-én a császár már kézhez vette Enzenberg nagyon pozitív jelentést. Első intézkedésként II. József elrendelte a térség térképészeti rögzítését.
Gyorsan haladt a munka, 1773. szeptember 17.-én már bemutatták Galícia katonai a fõkormányzójának, Friedrich von Miège-nek, az első és általánosabb térképvázlatot. Ő ehhez hozza csatolta Enzenberg korábbi jelentését, melyben a terület kibővítésének előnyeit ecseteli, és felküldte Bécsbe. Most csak egy jogcím szükségeltetett találni és ennek alapján keresletet benyújtani az Oszmán Birodalomnak, melyben kérésüket a Portán igazolhatták. Ez a munkát teljesítette báró von Seeger ezredes, aki történelemileg „bebizonyította”, hogy Moldva-Galícia határ az Szeret és Borgó gerincen fut. 1774. január 4.-én meghalt II. Musztafa szultán. Az új Nagyúr Abdul Hamid szultán, aki kevésbé hajlik a békére, mint elődje. Készen állt egy újabb a konfruntációra Oroszországgal, de most már az oroszok szerették volna a béke mielőbbi megkötését. És ott volt Ausztria is, hogy közvetítsen. Nagyon kevés hiányzott, hogy a tárgyalások a Kapu a feladja. II. József ösztönözni a jelentéseket, és a bécsi kormány által Konstantinápolyba 1771-ben kinevezett Internuntius, Franz Freiherr von Maria Thugut hatékonyabb közbelépését követeli.
Eközben az osztrákok készületek a bukovinai invázióra. Bár 1774. májusában felderítést végeztek Moldvában, a megszállást Ausztria nem kockáztathatta az oroszok engedélye nélkül. 1774. augusztusában Bécs engedélyt kapott az oroszoktól, és az orosz katonai parancsnok, gróf Rumjanzow tábornagy megkezdte a seregei kivonását Bukovinából. 1774. augusztus 8.-án az első katonai különítmény, három lovas ezred és öt gyalogos zászlóalj Splényi Gábor dandártábornok parancsnoksága alatt és vezetésével átlépték a galíciai határt Snyatin-nál. Ugyanazon a napon beérkeztek Csernovicbe. Szeptember 2.-án elfoglalták Szucsávát és Szeretet, egy nappal később Capu Codrului-t. 1774. szeptember 19.-én a birodalmi sas Bukovinában mindenhol jelen volt. A kész helyzet elé állított Porta elfogadta a helyzetet és 1775. május. 7.-én Konstantinápolyban aláírta a szerződést. A határvonalat a Dorna-Căndreni, Stulpicani, Capu Codrului, Szucsáva és Szeret mentén jelölték ki, de Hotin vára az őt körülvevő bázisterületekkel a töröknek maradt. A határ pontos szabályozása több ideig elhúzódott. A felderítő bizottság először 1775. szeptember 13.-án ült össze Baia-n és az ő munkájukat fogadták el a palamutka-i egyezménnyel 1776. június 7.-én. Ekkor Ausztria 59 előzetesen elfoglalt helységet visszaszolgáltatott az Oszmán Birodalomnak, ők maradván 278 helységgel. 1777. február 25.-én Mária Terézia császárné kézhez kapta a konstantinápolyi szerződést. Ennek megkötése ellen nagyon harcolt Moldova akkori vajdája, Ghica. Az oroszokhoz fordult segítségért, hogy a bukovinai terület elcsatolását megakadályozza. A Porta ezen nagyon feldühödött, és Konstantinápolyba hívta jelentéstételre. Miután a vajda ezt visszautasította, a szultán egy janicsár csapatot küldött Jászvásárba, hol a vajdát ezek lefejezték 1777. okóber 10.-én fejét, a megnyúzott bőrével együtt a padisahhoz küldték. Ezzel a csúfos eseménnyel Bukovina elfoglalása befejeződött.
Bukovina lakossága a XVIII. század végén
1776 – ban, mikor Ausztria elfoglalta Bukovinát, a tartomány lakossága 79 613 főt számlált. 1800-ban Bukovina lakossága 33.507 családból és 190.389 személyből állott. Az elkövetkezendő 60 év alatt a lakosság száma háromszorosára nőtt: 1824 – ben 244 532 személyt, 1834 – re több mint 260 000 lakost mutattak a statisztikák a hadsereg személyzete nélkül. A helységek száma 398 összesen 38 940 házzal és még sok kunyhóval. A lakosság java román, utánuk következnek az oroszok, örmények, magyarok, németek, lipovánok, zsidók, cigányok, stb.
A Meyer lexikon néhány szóban az akkori lakosságot is jellemzi. A moldvai románok kultúrája alsóbbrendű, eléggé rest és babonás nép. A hegyvidékiek ostobák, durvák, nomádok, ez okból inkább állattenyésztésre alkalmasak de semmi esetre sem földművelésre. Szeretik a különböző fajta erős gyümölcs alkohol párlatokat (mint a pálinka), táncolnak, énekelnek és általában a ruházatuk tiszta. Az oroszok is szeretik az erős alkoholt, és sokkal szorgalmasabbak és dolgosabbak, mint a román szomszédaik. Ezzel szemben, egy szolgalelkű, nem őszinte nép, valamint kevésbé tiszták. Az örmények többnyire városokban laknak. Kereskedő, üzérkedő, ravasz nép, elszigetelve él a többi néptől. Makacsul ragaszkodnak a begyakorolt szokásaihoz, ritkán keverednek, vagy házasodnak más népekkel. A katolikus örmények kereskedők vagy földbirtokosok, akik a Prut és a Dnyeszter folyó közötti térségben telepedtek le. Nagyban különböznek a többi örményektől: vallási szakadárok és kapzsi kereskedők. A magyarok öt faluban telepedtek le, ahol zömük földtulajdonos lett és földműveléssel foglalkoznak. Nem vádolhatók lustasággal! Nagyon szorgalmasak és vállalkozó szelleműek, de szeretik a gazdasági haszonállatokat elemelni. Van belőlük a börtönökben, bár a rablás bűncselekménye az egész vidéknek egy általános állapota. Az evangélikus németek 18 különböző települést hoztak létre. Buzgóságuk, szorgosságuk, és munkabíró képességük különbözteti meg őket a többi bukovinai néptől. Zömük földműves gazda és kézműves mesterember, főleg az üveg és a fa megmunkálásával foglalkoznak. A lipovánok a Fekete tenger partvonaláról származnak, 1783 – ban települtek Bukovinába II. József uralkodása alatt. A császár teljes vallási szabadságot és a katona szolgálat alól való felmentés privilégiumát adta a telepeseknek. Szakadár keresztények, ógörög vallásúak, saját szertartással és istentisztelettel rendelkeznek. Csendes, nyugodt, békés és a legdolgosabb, bátor nép. Földműveléssel, a friss és szárított gyümölcsök kereskedelmével, halászattal, és kötélfonással foglalkozik a lakosság. Nagyon tehetséges építők is, tavakat és csatornákat építenek, a vizes földterületeket lecsapolják, és visszanyerik. A lakosság teljes elszigeteltségben él három faluban: Climuţ, Fântâna Alba, és Mitoc. Nem keverednek más népekkel. Az összlakosság száma kb. 10 000. Cigányok is letelepedtek Bukovinában és feladták a nomád életformát. Zömük földműves gazda, de sok kézműves mesterember is van soraikban. Sok köztük a kovács, bognár, (fahordók, víztárolók készítői) a fazekas, a teknős, a kanalas stb. Innen származik például a Lingurar elnevezés.
A Császári Államigazgatóság és a Csernovicben állomásozó katonai helyőrség 1782-ben.
1. A katonai-polgári adminisztráció.
Az újonnan bekebelezett területen a katonai és politikai vezetés a kormányzó kezében összpontosult. Ebből kifolyólag egy Kancellária hivatal kormányozta a politikai és katonai élet minden területét. A fenn álló helyzet a Kancellária hivatal megerősödését idézte elő. Már 1781. november 25-én Karl Freiherr von Enzenberg kijelentette: „Legyünk büszkék arra, hogy a polgári adminisztráció hivatalához és a Katonai helyőrséghez tartozunk”.
A tartomány összevont adminisztrációs hivatala élén Karl Freiherr von Enzenberg Vezérőrnagy állt (Generálmajor), aki a hivatalosan „Tartományi Kormányzó” elnevezést viselte. Von Enzenberg helyettese (Adjoint) és a Kancelláriai elnöke von Baddeus főhadnagy (Oberlietenet) volt, aki a tartományi hivatal új épületében együtt lakott a Tartományi Kormányzóval (azaz von Enzenberggel). A pénztáros is ebben az épületben lakott.
Az Kormányzó közvetlen asszisztensei: Basilius Balsch bojár, akit a császári udvar Haditanácsa nevezett ki, mint „hivatalos főtanácsost” a Kormányzó mellé, továbbá von Loppitsch Hadbiztos, aki kizárólag a hadi (háborús) ügyekkel foglalkozott. A moldvai titkárság vezetője Michalaki volt, és a törvényszéki írnok Vogel. Bodowski és Jozeph Lenz a két szónok. Két tolmács is dolgozott a Kancellária hivatalában, Aaron és J. Predetitz. Ez utóbbi végezte a moldvai román tolmácsolást. Két (2) írnok (iratmásoló) is ott dolgozott: a moldvai Ballady és a lengyel Woiczikowicz.
A tartományi pénztár és a pénzügyi hivatal is abban az épületben volt működött. Capedi hadnagy (Unterlieutenant) volt a hivatalos pénztáros. A hadnagy egy magánháznál volt elszállásolva a városban, nem a hivatal épületében.
Az adminisztrációs hivatalban még más funkció is létezett: von Ehrendorf hivatalfőnök, Stomer kőműves és Hirschbiegel szobapincér láttak el.
A tartomány két (2) részre volt felosztva, azaz a csernovici és a szucsávai kerületre.
A kerületi igazgatóság és a hivatalos politikai hatalom fő székhelye Csernovic volt. A kerületek vezetését és felügyeletét Adler hadnagy végezte és a mellé beosztott hivatalnokok, mint Demian Holban szónokot és a moldvai Daschkiewicz iratmásolót.
1782. december végén megérkezett Czernowitzban a kerületi sebész főorvos, Jozeph Glabach, aki kiváló munkájával segítette a tartomány egészségügyi közigazgatását. Doktor Glabach a népegészségügyi főtanácsos munkakörét látta el Von Enzenberg mellett: Később mint főprofesszor dolgozott a csernovici szülészasszonyképző (bábaasszony) iskolában.
2.Igazságügyi - Bírósági hivatal.
1781. év végén, amikor Von Enzenberg befejezte a „Consignation”-t, vagyis a lakosság összeírását, a Bírósági hivatal szervezésében még nem történt változás, átszervezés. Később, 1783 – ban érkezik Csernovicba és Szucsávába Orlandini Törzs- és Ezred Hadbíró (Oberstauditor) és másik két (2) vizsgálóbíró.
1782–ben, a csernovici Katonai Bíróságon a következő személyek üléseztek és a hivataluk is ott volt: Von Algey százados - mint kerületi vizsgáló bíró (Auditor) és más beosztottak, mint Fink Lovassági Auditor.
A moldvai román nyelv tolmácsa Alexander Papp volt, a törvényszéki írnok Stippa akik egy melléképületi irodában dolgoztak.
3. A helyőrség
A katonai helyőrség II. ezredének vezérkara Csernovicban székelt. A vezérkar tagjai: Gróf Canto Ezredes parancsnok (Oberst und Regimentscommandant), Gróf Aponte őrnagy (ezredhadbíró Auditor) főkönyvelő és néhány segédkönyvelő, Wenzel Kekert ezredlelkész és Dr. Strobach sebészorvos. Danhauser volt a kórházparancsnok, mellette több gyógyszerész dolgozott. A felcserek Schmelz és Ramsel. Szálláskészítők: 13 személy.
A Czernowitzi helyőrség II. ezrede, két (2) Századból állt.
Az 1-ső század: parancsnok: Orbist százados. A század felépítése: egy szakasz huszár (60 huszárral) akik a Nádasdy huszár ezredből származtak és egy tüzérüteg, melynek létszáma 19 tüzér volt. Az Orbist század és három (3) tisztjei a városon belül voltak elszállásolva,
A kommandó csapat parancsnoka Freiherr Von Mehling százados volt. Az alezredesek és hadnagyok, a sebész orvos Dr. Jung, a szálláskészítő Unger, Von Kaszlon Parancsnoksága alá tartoztak. A század összlétszáma 249 katona volt az altiszteket is beleértve.
A 2. század: parancsnok: Plessenberg százados. A század felépítése: egy szakasz huszár (60 huszárral), akik a Nádasdy huszárezredből származtak, egy tüzérségi üteg, melynek létszáma 18 tüzér volt. A városi tüzérüteg Swoboda főhadnagy parancsnoksága, és Deichert ütegparancsnok vezénylete alatt működött.
Még négy (4) tiszt tartozott a századhoz: Báró Zanthier és Gróf Lichtenberg százados - főhadnagyok, Empel és Freiherr Von Haiderstadt főhadnagyok. Kraushar szálláskésztő biztosította ellátásukat. A Plessenburg század Rosch -ban volt elszállásolva.A század összlétszáma 259 katona volt.
A bukovinai állapotok az osztrák elfoglalást követően.
Abban az időpontban, amikor Ausztria birtokba vette a vidéket, Bukovinát többnyire erdő borította. Nagyon ritkán lakott vidék volt. Az országban mintegy 12 - 15.000 család élt, megközelítőleg 60 - 70.000 ember. Kicsi, általában egy szobás kunyhókban laktak különösen a hegyekben, távol. Még az úgynevezett falvak és városok (Csernovic, Szeret és Szucsáva) is nyomorult állapotban néztek ki, színes agyagból és fából készült kunyhóikkal. Nem volt egy kő egész Csernovicban, Az 1777. október 12.-én megtartott behódolási ünnepséget kénytelenek voltak sátorban tartani.
Egyetlen valamire való iroda sem létezett a helységben. A lakosok többsége román, akik ridegen viselkedtek új gazdáikkal. A kimpulung-i kerületben többnyire ruszinok laktak. Prelipcze és Sadagora helységekben már kisebb német gyarmatok léteztek, Szucsáván pedig erős volt az örmények közössége. Az egész országban szétszórtan éltek a cigányok. Splényi összeszámlált 526 zsidó családot is, amelynek a többsége Csernovicben (104), Wizsnicben (56) és Szucsáván (50) élt. Képzés és oktatás nem létezett, nem volt egyetlen iskola sem. Egyedül a kolostorokban folyt az olvasás és írás tanítása, bár ott is alacsony volt a nívó. Aki pap akart lenni, csak egy hat hónapos oktatásban részesült és akkor is felszentelték, ha még énekelni sem tudott jól, nemhogy írni. A lakosság fő tevékenysége az állatnevelés volt. Az állatokat és termékeket leginkabb az örmény és zsidó kereskedők vásárolták fel és részben Törökországba részben Sziléziába exportálták. Leginkább importálták a bőrt, üveget és gazdasági eszközöket. A kukoricát elsősorban saját használatra termelték.
Egy évben általában csak annyi termeltek, amennyi a létfenntartáshoz és az állatállomány ellátásához szükséges volt. A földesúrnak minden termék után tizedet kellett fizetni, évente 12 nap robottal szolgálni, fát kitermelni, utakat és földesúri épületeket javítani esetleg építeni. Elvétve, de akadt szabad paraszt, a cigányok azonban rabok voltak. Ipar természetesen nem létezett, városban és falun is minden kézművesség hiányzott. Otthonilag készítették ruháikat, felszereléseiket, csak kevesen engedhették meg maguknak, hogy külföldről hozzák azokat be. Az országbeli adminisztráció is a minimális volt. Csak az adóbeszedésre szorítkozott, az igazságügyi rendszer is kezdetleges. A tisztviselők fő célja az volt, hogy őket a szegény embereket meggazdagítsak. A sokfajta adót is csak a legszegényebbje szolgáltatja be, mivel a nemesség és a papság mentesített. A parasztság fizetett többek között útdíjat, a méh-kaptárok után, juhok legeltetésért, só-adót, az exportált áruk, állatok utáni adót, stb. A zsidók már saját ősi belenyugvásukkal még fizettek egy adót, azért mert megtűrték őket. A földesúr (bojár) és a papság a legmagasabb hatóság, joghatósággal rendelkezett a püspök is. Az ügyvédek, protokoll nélkül elvégeztek el minden eljárást. Bírói önkényesség gyakoroltatott, nekik minden szabad volt. Ha valamilyen ítéletben mégsem született döntés (ez csak földesurak vitáiban fordulhatott elő), akkor az ügyben a jászvásári (Jassy) bíróság végzett felülvizsgálatot. Súlyos bűnügyi esetekben a halálos ítéletek hozatalát csak Jassy-ban tárgyalták. A bukovinai területen előforduló bűncselekmények általában abban a helyzetben voltak, hogy aki kezelni tudta monetáris ajándékát, az megvásárolhatta szabadságát.
A hidak hiányoztak, ha magasabb volt a vízállás várni kellett, míg az eső eláll és apad a víz, hogy haladni lehessen az utakon. Szerte az országban nem volt orvos és nincs gyógyszertár. Nincsenek tűz elleni különleges óvintézkedéseket. Ilyennek mutatkozott az ország állapota Enzenberg és hadserege bevonulásakor.
Bukovina elfoglalása után arról kellett dönteni, hogy milyen legyen az ország adminisztrációja: megmarad önálló tartomány formájában, vagy a Galíciában kell integrálni. Továbbá, az a kérdés merült fel, hogy az erdélyi katonaság védje a határokat. A következő napirendi pont az állapotokat javítani hivatott intézkedések kivizsgálása volt. Az ideiglenes katonai és a polgári hatóság vezetőjének kinevezett Splényi jelentést nyújtott be a bécsi kormánynak feljegyzéseiről és a javasolt reformprogramokról Bukovinában. A kormány egyelőre nem talált magának időt a bukovinai kérdések orvoslására, mert a bajor örökösödési ügyekkel és tárgyalásokkal volt elfoglalva.
1778. április 6.-án Karl Freiherr von Enzenberg tábornok átvette Splényitől Bukovina ideiglenes vezetését. Rövid idő után jelentést írt a fiatal tartomány állapotáról és javaslatokat tett intézkedésekre.
Enzenberg hét memorandumot küldött a kormánynak kinevezésétől kezdve 1779. október 10.-ig. Ezekben bemutatja, hogy annak ellenére, hogy létezik egy status quo, a jelenlegi osztrák típusú gazdálkodás nem volt teljesen sikertelen. A lakosság csaknem megduplázódott, a forgalom Galícia Nagyszeben között megnőtt, az igazságszolgáltatás javult és a letelepedés után iskolák indult be.
1780. április 15.-én és az eredményeket bemutatták a császárnak. Utaltak az ország, állapotára, a behozott reformokra, az egyházi ügyekre, a bevándorlási problémákra, a kereskedelem, az örmények és a zsidók helyzetére, az útdíj-rendszerre, az egyes termékek behozatalára. A császár elhalasztotta döntését a reformokról, mivel feltett szándéka volt Bukovinába és Galíciába utazni, így a helyi körülmények között alkot majd magának képet a dolgok ottani állapotáról. 1783-ban a császár ismét utazott Bukovinába.
Áprilisban elhagyta Bécset, Magyarországon és a Bánság áthaladva június 14.-én, Nagyszebenbe érkezett. Átlépve a bukovinai határt Valea Putnei helységben időzőtt két napot, majd Szucsávát megtekintve június 17.-én Csernovic-ba érkezett.
1783. június 19-én a császár nagy érdeklődéssel vette át Bukovina katonai kormányzójának jelentését a neki ismeretlen, új területről. Ez 16 pontban részletesen bemutatta a szükséges reformokat, többek között a földtulajdonosokról, robotról, a kereskedelemről, az új telepesekről, az igazságszolgáltatásról, közigazgatásról, az egyház és a papok helyzetéről, az örményekről, zsidókról, lipován oroszokról, lótenyésztésről, a lakosság sűrűségéről, a közutakról, vámról.
Július 26.-án a császárt elhagyta Bukovinát és Snyatin-nál átlépve a galíciai határt, folytatta útját Lembergen, Eperjesen, Kassán és a magyar hegyi városokon át, majd július 11-én visszatért Bécsbe.
A lakosság és az új telepesek kezdték lassan Enzenberg reformjait megérteni. Az emberek már nem csak állatneveléssel foglalkoztak, a mezőgazdaság és az ipar kezdett fellendülni. Szakemberek hozatott az országba, akik különböző kedvezményekben és támogatásokban részesültek. Már dolgozott egy órás Csernovic-ban és 1785-ban megnyílt egy gyógyszertár is. A Capu Codrului-on és Stupca-n fűrésztelepeket építettek, malmok születtek Coţomani-ban és Szeret-en. Behozatali vámot vetettek ki az ukrán tömény italokra, hogy ezek mennyisége csökkenjen. Megadózták a sörfőzdéket, mert a sör volt népszerű az országban. Annak érdekében, hogy elősegítse a kereskedelmet és a forgalmat Erdély felé, a katonai utászok utat építettek a Zastavna, Cuţur Mare, Styrcze, Grăniceşti, Vama és Poiana Stampei vonalon, a nagyobb helységekben pedig postaállomásokat.
A növekvő népesség pozitív hatást gyakorolt az ország a bevételeire. Beindul a gazdaság és a kereskedelem, a parlagon maradt földeket is kezdték megdolgozni.
A 1783 és 1784 között létre jött a görögkeleti vallás alap, amelyből a görög-keleti papságot és azok tevékenységeit támogatták. Kezdett rendszeres iskolai rendszer kialakulni Csernovicban és Szucsáván. Fejlődött a közúti közlekedés, mivel az utakat feljavították. Vatra Dorneiben volt a katonai pékség és malom is épült. Szucsáván laktanya és kórház létesült, valamint az elkerülhetetlen börtön.
1786. június 6-án II József császár ismét meglátogatta Bukovinát. Erdélyen átutazott, a borgói szorosnál lépte át a bukovinai határt. Első estéjét Câmpulungon töltötte.
A következő nap már Szucsáván találjuk, ahol huzamosabb ideig elidőzött. Tovább haladva, kevés időre Csernovicban is megállt. Július 28-án átlépte a galíciai határt. A következő nap megtekintette a Snyatinban rendezett katonai manővereket, majd Lembergen keresztül Bécs felé indult.
1800-ban független közigazgatás három városban működött, Csernovicban, Szereten és Szucsáván. Piaci városokként voltak nyilvántartva Câmpulung, Vijnic és Coţmani. A lakosság többi része 259 faluban élt.
Jelentős javult a mezőgazdaság és fellendült az ipar: vasgyártás Iacobeniban, üveggyár a Crasna Putnan, továbbá négy fűrésztelep működött az országban.
A legtöbb ház még fából készült, de sikeresebb kereskedők már kőből építettek maguknak házak, akár a hatóságok a szükséges épületeket. Volt már iskola Csernovicban, Szereten és Szucsáván. Országos szinten tizenkét iskola működött, német, román, ruszin, magyar és örmény nyelven.
1808-ban ez a szerény haladást erősen fékezték a Napóleon elleni háborúba átvonuló oroszok. A katonák elszállásolása gyakorlatilag a rablást és fosztogatást jelentette. Szintén gazdasági válságot képezett 1812-ben Besszarábia Oroszországhoz való csatolása. A kereskedelmi kapcsolatokat Besszarábia komolyan hátráltatja (néha megakadályozza). A hozzácsatolás a tömeges elvándorlást idézett elő a Moldvában és Bukovinában egyaránt. 1817. április 13-án Galícia egy saját alkotmányt hozott létre, de azt a Bukovinai parlament nem hagyta jóvá, nem vállalta magáénak.
A napoleoni háborúk után a politikai élet csendes volt egészen 1848-ig.
**********************************************
Magyarázat:
1. A kücsük-kajnardzsi béke az 1798-1774 közti orosz–török háborút lezáró békekötés, amit 1774. július 21-én Kücsük-Kajnardzsiban (ma Kajnardzsa [Кайнарджа], Bulgária) kötött a két fél. A béke értelmében az Oszmán Birodalom kénytelen volt elismerni az addig fennhatósága alatt tartott Krími Tatár Kánság függetlenségét, valamint Oroszország védnökségét Moldova és Havasalföld felett. Az oroszok kijáratot kaptak a Fekete-tengerre, hozzájuk került a Kercs-félsziget, valamint a Dnyeper és Déli-Bug folyók közti terület.
2. Wenzel Anton Graf Kaunitz, osztrák államférfi (sz. 1711. február 2.-án-megh. 1794. június 27.-én)
3. Amadeus Johann Franz de Paula von Thugut osztrák államférfi volt. (1736. március 8 –án született Linzben – meghalt 1818.május 18.-án Bécsben). A legnagyobb sikere és szerepe volt a Kutschuk-Kainardschi béke megkötésében (1775) és Bukovina megszerzésében az osztrákok által. Ő vezette a bajor öröklési háború tárgyalásait, anélkül azonban, hogy komolyabb eredményeket ért volna el.
4. Grigore (III) Alexandru Ghica (b. 1724 - d. 1777). Moldovai fejedelem 1768. X. 28-1769. nov. 16. között
Források:
1. Meyer’s Conversations – Lexikon 1843
2. Dr. von Ziegler- Bukovina történelme, Czernowitz 1896.
3. Manfred Reifer-Tolerated Jewish farmers in the Bukowina (1808). Historische Schriften, Czernowitz 1938