Józseffalva

  A bukovinai magyar falvak létrejötte körül még most sincs minden tisztázva teljesen. Józseffalva (Tolova) létrehozásáról különböző változatok terjedtek el, néha mellőzve az igazi tényeket. Kezdjük a hellyel.
   A Tolova nevű telep nem ott állt, ahol a mai falu, hanem attól keletre, ahol most egy biogáz feldolgozó üzem működik. Ott a Rumjancev kimutatás szerint 1772-1773-ban kilenc ház állt, lakosuk 3 nő és 6 adófizető. A mostani Dealul Manastirii (Manasztérium dombja) lábánál állt egy udvarház (Oana birtokos), és nem tartják kizártnak, hogy egy földerődítmény is létezett volna, aminek köveit azonban nehezen hordát volna szét a fészekrakó magyarok, ahogy azt Németh Kálmán írta. De hát a legendák…
   Nézzük mit írt Kaindl 1902-ben (fordította László Antal, Pécs): „A magyarok tervszerű telepítését Bukovinába maga II. József császár kezdeményezte. 1783. november 9.-i kéziratával megparancsolta Hadik Andrásnak, az udvari haditanács elnökének, hogy néhány altisztet küldjön a dunai fejedelemségbe a dezertőrök felkutatására és a határon történő áthozásukra. Ezt a deklarációt az Ausztria és Törökország között létrejött megállapodás tette lehetővé. Az udvari haditanács kezdeményezésére nemcsak a Moldvában és a Havasalföldön tevékenykedő császári udvari ügynök von Raicevich segítette a kiküldött altiszteket, hanem 1784 májusában lement Jászvásárra Josef von Bedeus kapitány, a csernovici adminisztrációs iroda vezetője is. Ennek a kapitánynak egy későbbi tudósításából (Jászvásár, 1785. április 6.) tudjuk, hogy rajta és a nevezett udvari ügynökön kívül még hét császári altiszt, egy sebészorvos és két kórházi ápoló ténykedett a magyarok felkutatásában és vissza hozatalában. ” Ezek szerint Hadiknak csak annyi jutott, hogy kinevezze embereit a moldvai magyarok felkutatására.

   Tovább írja Kaindl: „Kevésbé jól vagyunk tájékozódva Józseffalva alapításáról. Mialatt Hadikfalva ünnepi kereszteléséről két híradást is bemutattunk, Józseffalváról ilyet nem kaptunk. Egy tudósításban, amelyben 1785. szeptember16-án, Mártonffy tájékoztatja az udvari haditanácsot, hogy már elkezdték Józseffalva megalapítását és ezt a falut 60 családnak szánják. Továbbá megjegyzi, hogy itt oláhok is letelepedtek, akik nyilvánvalóan visszahozott erdélyi alattvalók vagy vidékiek, ezért Enzenberg tervezi, hogy a magyar templom mellett, egy oláh templomot is építtet. E telep létesítésére vonatkozó terv 1785 júliusában megvalósult, habár elsősorban 120 székely dezertőr számára. Helységük Szucsáva városától délre fekvő Worniceni határban fekszik és a szlatinai kolostorhoz tartozik. A telket a kimpolungi, wamai és korlatai hegyi parasztok használták, akik maguknak tavaszi vetésű terményeket termeltek, szénafüvet kaszáltak, és mint egyedüli hasznos dologból tizedet fizettek a kolostor részére. Ezt követően a telepeseknek a terület átengedéséért családonként 2 forint 30 krajcár járulékot kellett fizetniük a szlatinai kolostornak. 1785/86 telén lakósok a szomszédos falvakból- Dragojestiből és Stupkából- megállapodott bérért, építéshez való faanyagot hozattak, és miután – 1786. januárig csak egy ház készült el – 1786 márciusában jött 13 ács, köztük 7 Moldvából, hogy a házakat, istállókat és gazdasági épületeket felépítsék. A telepesek az építkezéshez, ugyanúgy, mint Hadikfalván, túl lomhán álltak hozzá, ezért minden eszközt meg kellet ragadni, hogy őket arra ösztönözzék, amint a tartományi adminisztráció mondta: belőlük jóravaló földműves váljék. Mivel a rendelkezésre álló földterület csak 30 családnak volt elegendő, Beck kerületi kapitány 1788. június23-án egy csereüzlet során rábírta Jenaki Kantakuseno (Ienache Cantacuzino) moldvai bojárt, hogy a Józseffalvánál lévő Tolowa uradalmáról (205 fálcsa 12 parazsina) lemondjon a vallási alap javára. A görög-keleti vallási alap ezt a területet haszonbérbe adta a telepeseknek 123 Gulden 52 krajcárért, amit leginkább legeltetésre használtak. Így aztán ez a terület a telepesek birtokába átkerült, ezért a falut jelenleg is Józseffalvának vagy Tolowának nevezik.”
   Szóval a józseffalvi magyar telepesek nagyjából katonaszökevények voltak.

                                                                                                                                                     Az iskola

  A 19. század végén még találunk olyan bejegyzéseket az anyakönyvben, mint „inquilinus”, ami bérlőt, zsellért is jelent, és ez kissé homályosítja a Kovács Bálint, Hrycko (Chricko) András, Gáll János, Ambrus József vagy Péter Antal családok eredetét, miközben a többi telepes vagy „agricola” vagy „rusticus”-ként jegyeztetett fel.
   Józseffalva, a többi bukovinai magyar faluhoz és az erdélyi magyarokhoz is viszonyítva, elzárkózva jött létre, és ennek hatásai nemsokára mutatkoztak is.
   Hazafias érzelmektől fűtve azt is lehetne állítani, hogy erőszakos asszimilációs hatásnak voltak kitéve. A valóság köszönő viszonyban sincs ezzel, hiszen ha csak a magyarok neveit követjük, rájöhetünk az ilyen állítás valótlanságára. Mert ki kényszeríthette őket, hogy a gyermekeiknek olyan neveket adjanak, mint: Gertrud, Laura, Szabina, Szerafim, Filomena, Leo, Eduard, Jordán, Joakim, Ifigénia, Rafael, Iréneusz? Sokszor észrevettem, hogy a nevek magyarra fordítása sántít. Az Iréneusz-ból lett Jeromos (ennek latin neve Hyeronimus), a Basil is Balázs lett a Blasius helyett (magyarán Vazul).

                                                                                                                      Botkowsky plébános és szülei sírja a régi temetőben

  Idegenek is akadtak szép számmal a faluban, akik azonban valamiképp magyarrá lettek, mint a Hrycko, Sermann, Theiss, Sepniczky, Hackel, Fissel, Uhl családok. Voltak vegyes házasságok, az kétségtelen, de a komaságok is erősítették a keveredést, bár nincs tudomásom arról, hogy valakit erőszakkal kényszerítettek volna keresztszülőnek. Így a keresztségekben olyanokat találunk, hogy Theis Amália szerelemgyermekét keresztelte Kismődi Péter és Márta, ugyanők Fissel Jakabnak 1893-ban, majd Fissel Györgynek Péter Bálint (1893), Meltzer Illésnek Várda Ágoston és Péter Franciska (1896), Lucaci Nicolae-Titi Mária Valea Seaca-i cigányoknak Várda Gergely, Christel Ágostonnak (Zaharesti) Péter Ferenc és Várda Filomena, Zimermann Mihálynak Várda Aladár majd Péter Ferenc és felesége Filomena (1892), Fissel Mihály-nak Kismődi János, Gáspár Brigittát keresztvíz alá tartotta Waller János és Albertina, König Ferencnek keresztelt Várda Ágoston és Franciska, Golembiowski Ferdinándnak György András és Franciska (1892), Péter Sebestyénnek Puscas Mihai és Saveta (1892), a hadikfalvi Ess József Ilona lányának Józseffalván keresztelt Gáll Antal és Ágnes. Az sem mellőzhető, hogy a 19. század vége felé szinte az összes józseffalvi magyar gyermek román bábaasszonnyal jött a világra, mint Manescu Catalina, Zvarici Ioana, Sandui Catalina.
   Az első józseffalvi kitelepedés után (1883), még inkább nehezedett az ottmaradtakra a nyomás, hiszen ki költözött volna be a magyarok elhagyott vagy eladott házaikba? Azért kezdett az Alszeg is elrománosodni, még a tűzeset előtt. Ami ez utóbbit illeti, kissé nekifogtam a kutatásnak, mert több kétséges adat felvetődött. Az egyik az, hogy a magyar papot kísérte a tűz, hisz vicei papsága idején is kigyúlt a falu, de csak a református rész.   Az ok is hasonlít a jószeffalvihoz, csak itt a csűrben nem kukoricát pattogtattak, hanem disznóvágosdit játszottak, gyermekek persze mindkét esetben, akiket nem lehet felelősségre vonni. A vicei tűzvész, melyet dr. Németh Kálmán pap is átélt, 1931. július 14-én, délután fél 2-kor tört ki, és 2,5 - 3 óra alatt a falu harmada a lángok martalékául esett. Meleg, aratási idő volt akkor, a falu apraja – nagyja a határban dolgozott, tevékenykedett, otthon csak az öregek és a kisebb gyermekek maradtak. A mezőn dolgozók előbb csak egy hatalmas füstcsóvát, majd később lángokat is észrevettek a falu fölött. A józseffalvi tűz az 1939. május 18-án ütött ki. Olyankor az emberel nincsenek otthon, csak ha az idő nem engedi meg a mezőn tartózkodni. Érdekes, hogy egy ilyen nagy katasztrófáról a sürgöny (!) csak szinte két és fél hét alatt érkezett el Bukarestbe a követségre, amikor már eldöntötték, hogy ki a vétkes.

Forrás:
R. F. Kaindl: Telepítésügy Bukovinában … (F. A. Wickenhauser hagyatékából származó eredeti anyagok felhasználásával): Das Ansiedelungswesen in der Bukowina seit der Besitzergreifung durch Österreich, mit besonderer Berücksichtigung der Ansiedelung der Deutschen, mit Benützung der urkundlichen Materialien aus dem Nachlasse von F. A. Wickenhauser)
Írta: Dr. Raimund Friedrich Kaindl a csernovici egyetem professzora. Kiadta: A Wagneri Egyetem Könyvkereskedése, Innsbruck, 1902.